Napi gondolatok

Az Isten Országa

Lk 13,18-21
Mihez hasonlítsam az Isten Országát? - kérdi Jézus. Ezzel érzékelteti, hogy emberi szavakkal nehéz megfogalmazni, hogy milyen az Isten Országa. Nem az a lényeg ebben a példabeszédben, hogy nagy vagy kicsi, hanem, hogy otthont nyújt azoknak, akik szeretetre, békére vágynak, átjárja az élet minden részét, növekszik, de nem azért, hogy mások fölé kerekedjen, hanem, hogy táplálékká váljék. Bennem is növekszik az Isten Országa, sokak javára.

2022-10-25

______________________________

Évkőzi 30. vasțrnap

Nem állhatsz Isten elé, ha lenézed a testvéredet. Nem büszkélkedhetsz Isten előtt a teljesítményeiddel, ha leértékeled azokat, akik nem olyan ügyesek, nem olyan szorgalmasak, nem olyan kitartók, mint te. Ez az üzenete a mai példabeszédnek.
Két különböző szereplője van ennek a példabeszédnek. Egyiket, a vámost, akit az emberek lenéztek, Jézus meggyógyultnak nevezi, míg a másikat, a farizeust, aki teljes erejével igyekezett megfelelni az előírásoknak, gyógyíthatatlannak nyilvánítja.
A farizeus valóban a legapróbb részletekben is igyekezett betartani a vallási előírásokat, sőt, még többet is tett, mint ami elő volt írva. A böjtölés évente két napon volt kötelező, de ő minden héten böjtölt. A legfőbb terményekből kellett tízedet adni a templom javára, ő azonban még a fűszerek után is kifizette a tizedet. Tényleg törekedett, megtett minden tőle telhetőt. De akkor mi a baj vele?
Ha figyelünk arra, amit mond, észrevehetjük, hogy az imája elején megszólítja ugyan Istent, de utána csak önmagáról beszél. Mintha arra hívná meg Istent, hogy őt csodálja, dicsérje.
Velünk is megtörténhet, hogy mikor imádkozunk, nem Istenre figyelünk, hanem önmagunkra. Azt hisszük, hogy Isten jelenlétében vagyunk, de valójában csak magunkat nézegetjük egy torzító tükörben.
Ez a farizeus is ezt tette. Az imádságának a lényege ez volt: Uram, látod, milyen ügyes vagyok? Igen ám, de ezzel nem elégedett meg, hanem összehasonlította magát a Vámossal, aki a templom kapuja mellett állt, tudva, hogy ő nem méltó arra, hogy Isten elé álljon. Úgy látszik, hogy ez a farizeus nem volt túlságosan elfoglalva az imádsággal, ha még volt ereje arra is, hogy a szeme sarkából figyeljen erre a bűnös vámosra.
Mit mond: köszönöm, hogy nem vagyok olyan, mint ez. Bevallom, én is szeretek jobb lenni, ügyesebb, tehetségesebb lenni mint mások, és rosszul esik, ha gyengébbnek bizonyulnak másoknál. Hogyan ítélkezhetnék hát ezen a farizeuson, aki örül annak, hogy ő nem olyan bűnös, mint ez a Vámos, aki nap mint nap nyilvánosan bűnt követ el saját népe ellen? Sajnos, bennünk, emberekben ott bujkál a nagyravágyás. Emiatt nem tudunk néha eléggé örülni a másik sikerének, ezért esik jól mások hibáiról, sikertelenségéről hallanunk, és erős bennünk a kísértés, hogy mi is tovább mondjuk ezeket. Ez pedig aláássa a közöttünk lévő bizalmat, testvéri szeretetet.
Jézus meg akar szabadítani minket ezen versengési hajlam rossz hatásaitól. Arra tanít, hogy ha elsők, a legjobbak, a legügyesebbek akarunk lenni, abban versenyezzünk, hogy kinek sikerül leginkább testvérei szolgálatára lenni.
Próbáljuk meg ne másokhoz hasonlítani magunkat, mert az ilyen hasonlítgatások mindig igazságtalanok. Nem az én érdemem, ha okosabb vagyok valakinél, aki kevesebb intelligenciával született. Nem az én érdemem, hogy sikeresebb vagyok valakinél, akit nem segítettek a körülményei abban, hogy a tehetségeit ki tudja fejleszteni. Senki nem tehet arról, hogy milyenek voltak a szülei, hol nevelkedett. És ez érvényes a vallásos életre is. Nem mindegy, hogy valakinek volt-e alkalma elsajátítani a hitismereteket, vagy látott-e maga előtt jó példát a helyes vallásos életre, vagy nem. Igazából csak ahhoz az ideálhoz kellene hasonlítjuk magunkat, amely bennünk él: olyan ember vagyok-e, mint amilyent helyesnek látnék, amilyen szeretnék lenni, amilyennek Isten szeretne látni engem?
Egy másik hiba, melyet ez a farizeus elkövet az, hogy nem engedi be Istent az életébe. Annyira büszke arra, amit ő maga tett, amit a maga erejéből megvalósított, hogy nincs szüksége Istentől semmi másra, csak elismerésre, dicséretre.
A vámos épp az ellentéte. Tudja, hogy semmit nem érdemel meg, mégis bízik, nem a maga jóságában, hanem Isten irgalmas szeretetében. Megengedi Istennek, hogy beleszóljon az életébe, hogy megváltoztassa azt. És Isten képessé tudja tenni ezt a nagy bűnöst a változásra.
Mi is csak akkor tudunk előrehaladni a lelki életben, ha be tudjuk ismerni a méltatlanságunkat, ha vágyunk Istenre, érezzük, hogy nélküle üres a lelkünk, és bízunk abban, hogy, ha nem érdemeljük meg, akkor is szeret minket.

2022-10-22

______________________________

Szent Lukàcs

Lk 10, 1-9
Jézus 72 tanítványt választott ki és küldött el kettesével az emberek közé. A feladatuk az volt, hogy előkészítsék őket a Jézussal való találkozásra. Ez a mi feladatunk is. Nem az kell megmutatnunk az embereknek, hogy mi milyen ügyesek vagyunk, hanem segíteni őket Jézust felismerni, Jézus befogadni. Mit tehetünk? Az első feladatunk az imádság. Ima közben megtudjuk, hogy mit kell tennünk.
Nem az eszközeinkben, nem a tehetségünkben bízunk, hanem Istenben. Az első ajándék amit Isten általunk nyújt az embereknek, a béke. Isten rajtunk keresztül akar közel lenni a szenvedő emberekhez is, meggyógyítani sebeiket.

2022-10-18

______________________________

Évközi 28. vasárnap

Jézus Jeruzsálem felé tartott, tudva, hogy ott mi vár rá. Közben áthaladt Szamarián és Galieán. Lett volna amin búslakodnia, magába fordulva, de nem önmagával törődött, hanem nyitott volt az emberek felé. Észrevette a problémáikat, együtt érzett velük.
Útközben tíz leprás jött szembe vele, messziről kiabálva. Bizonyára még sok leprás volt a környéken, de azok nem keresték meg Jézust, nem kiabáltak, csak csendben szenvedtek. Ma is csak azokra figyelünk, akik kiabálnak. Aki halkan fejezi ki a véleményét, aki nem követelőzik, aki csendesen tűr, arra nem figyelünk oda. Kiabálós világban élünk. Sőt, még Isten is csak azokat hallgatja meg, akik kiabálnak, akik kéréseikkel hozzá fordulnak. Igaz, hogy Isten tudja, hogy mire van szükségünk, és azt meg tudná adni akkor is, ha nem kérnénk tőle, de azt akarja, hogy kérjünk. Mert Isten csak azokon tud segíteni, akik kapcsolatban vannak vele, akik nyitottak arra, hogy befogadják az ő segítségét, megértsék az ő tervét. Ha Istennel párbeszédet folytatunk, akkor értjük meg igazán, hogy mire van szükségünk, és akkor azt kérjük tőle. Aki távol tartja magát Istentől, annak az életébe Isten nem tolakszik be, tiszteletben tartja a szabadságát.
Ezek a leprások is kiabáltak, mert másképp senki nem figyelt volna fel rájuk, senki sem törődött volna velük. A rabbik azt mondták, hogy a leprás olyan mintha halott lenne, és amihez hozzáér, azt mind tisztátalanná teszi, bepiszkolja. Úgy gondolták, hogy a lepra az Istentől jövő legnagyobb büntetés.
Tízen voltak. A 10-es szám a zsidó kultúrában azt jelentette, hogy mind, merthogy az embernek tíz ujja van. Az evangélista ezzel azt akarja mondani, hogy mind betegek vagyunk, mindnyájan leprások vagyunk, mindenikünknek szükségünk van Jézus segítségére.
A leprás élete rettenetes volt. Látta, hogy rothad el napról napra a teste. A lelkét is felőrölte a másoktól jövő ítélkezés, elutasítás, a bűntudat, mert elhitte, hogy őt Isten a bűnei miatt büntette meg. Néha mi is úgy érezzük, hogy lesújt, összetapos mások ítélkezése, és azt hisszük, hogy Isten is haragszik ránk.
Tíz leprás volt, de közöttük az egyik szamaritánus volt. A betegség, a szenvedés közel hozza az embereket egymáshoz. Ilyenkor már nem számít sem a vallás, sem a nemzetiség. A szenvedés minden ember közös tapasztalata.
Kiabáltak ezek az emberek. Kikiabálták magukból az elhagyatottságukat, a fájdalmukat, irgalmat, együttérzést kértek, de az emberek menekültek tőlük.
Érdekes, hogy Jézus azt kérte tőlük, hogy, ha meg akarnak gyógyulni, menjenek, és mutassák meg magukat a papoknak.
Néha tőlünk is azt kéri Jézus hogy induljunk el, és csak ha úton vagyunk, ha megtesszük a magunk részét, akkor fogjuk látni a gyógyulásunk jeleit.
Miért kellett a papokhoz menniük? Annak idején a papok nemcsak szertartások vezetői voltak, hanem orvosokként is szolgáltak. Az ő feladatuk volt megállapítani, hogy az, aki előbb leprás volt, most meggyógyult, és visszatérhet a többi ember közé. És Jézus tiszteletben tartotta ezeket a törvényeket, ezért küldte a leprásokat a papokhoz. A gyógyulás nem pillanatok alatt történik, hanem útközben. Isten azt kéri hogy induljunk el, és bízzunk benne. Egy egész élet szükséges, hogy a bűn leprájától megszabaduljunk. Nem létezik végleges gyógyulás ebben az életben, de ahogy haladunk Isten felé, úgy jelennek meg az életünkben a gyógyulás jelei.
A leprások Jézus szavára elindultak Jeruzsálem felé, hogy megkeressék a papokat, és útközben meggyógyultak a leprájukból, de a szamaritánusnak nem volt hová mennie, neki nem volt temploma, nem voltak papjai, mert a szamaritánusok templomát a zsidók lerombolták annak idején.
Mivel ő nem ismert semmilyen templomot ahová mehetett volna, nem ismert papot, aki akinek megmutathatta volna magát, látva, hogy meggyógyult visszatért Jézushoz. Számára Jézus lett a templom és a pap, az Istennel való találkozás helye. Nem csak a teste gyógyult meg, hanem a lelke is. Aki addig átkozottnak gondolta magát, felismerte, hogy Jézus szereti őt.
Ugyanez történik velünk is. Miután Jézus meggyógyít, többé nem áldozatoknak tekintjük magunkat, akiket mindenki megaláz, eltapos, hanem szabad embereknek.
Jézus csalódottan látta, hogy, bár tízen gyógyultak meg, mégis csak egy nyerte el a megváltást. A többi eltűnt. Nehezebb az embereket a hálátlanságból meggyógyítani mint a betegségeikből. Mert az, hogy valaki testileg meggyógyul, vagy megjavulnak a külső körülményei, még nem jelenti, hogy részesült a megváltásban is.
A kilenc hálátlan jelképezi azokat a keresztényeket, akik csak akkor folyamodnak Istenhez, amikor bajban vannak, amikor segítségre van szükségük, de Istent nem avatják bele a döntéseikbe, a családi életükbe. Legfeljebb csak akkor emlegetik Istent, amikor szidják, káromolják, amiért nem teljesítette a kéréseiket, vagy mert valami rosszul sikerült.
A kilenc leprás teste ugyan meggyógyult, de nem is vették észre, hogy a lelkünkben tovább terjed a lepra.
Isten, akihez ők folyamodtak, a vészhelyzetek Istene, de nem a szeretet Istene, akivel mindig együtt akarnának lakni. Az ő Istenüket le kell fizetni, meg kell győzni, hogy segítsen, de nem kell a szeretete.
Itt az ideje, hogy elinduljunk, bízva az Úrban, hogy az ő segítségével felismerjük gyógyulásunk jeleit, és mindig visszatérjünk hozzá, hangos szóval dicsőítve Istent az ő szeretetéért.

2022-10-09

______________________________

Évközi 27. vasárnap

A mai vasárnap témája a hit, amely képes hegyeket mozgatni, de amely ugyanakkor kicsi, akár egy mustármag. Van, aki úgy gondolja, hogy neki nagy a hite, nagyobb, mint sokaké, büszke a hitére és lenézi azokat, akik gyengébb hitűek, akik kevés imát mondanak, akik ritkán járnak templomba. Nem ez a beképzelt nagy hit képes hegyeket mozgatni, hanem az alázatos hit, annak a hite, aki szeretne jobban hinni, de érzi, hogy néha ingadozik a hite, akiben kételyek merülnek fel, amikor baj éri, és utána bánja, és bocsánatot kér, hogy csak ennyire sikerül neki hinnie.
A hit a bizalomból ered, abból, hogy rá merem magam bízni Istenre, akiben hiszek. Nem azért hiszek, mert törekszem hinni, vagy mert elhatározom, hogy hinni fogok, hanem mert szeretve érzem magam. És ha hiszem, hogy Isten szeret, akkor azt is hiszem, hogy a javamat akarja, és megtesz mindent azért, hogy nekem jó legyen. Százan is mondhatják, hogy nem szeretnek, százan elutasíthatnak, mert az, aki számomra fontos szeret, és kitart mellettem. Ha így hiszek, akkor tudok hinni Istenben akkor is, amikor bántanak, amikor rosszat akarnak nekem, és tudok bízni a szeretetében akkor is, amikor nem teljesíti a vágyaimat, mert ő jobban tudja, mi válik javamra.
Habakuk próféta siránkozik a mai olvasmányban, mert népét folyton ellenségek támadásai érik, és most újabb ellenség, a káldeusok csapata gyülekezik az ország határán. A próféta ugyanakkor reményt akar nyújtani népének. Azzal biztatja honfitársait, hogy aki hűséges maradt Istenhez, az élni fog. Mit értett az alatt, hogy hűséges lenni Istenhez? Ugyanazt, mint amire mi gondolunk, amikor hűségről beszélünk: kitartást a szeretetben. Nem azt jelenti, hogy kitartok az Istennel szembeni követeléseimben. Ezt add, meg nekem feltétlenül. Bízom, hogy meg fogod adni, és addig imádkozom, amíg megadod. És mi van, ha nem fogja megadni, amit kérek tőle? Akkor is szeretem Istent, vagy megharagszom rá, és hátat fordítok neki? Az hűséges, aki akkor is szeret, ha a másik nem teljesíti a kéréseit, nem olyan, amilyennek ő szeretné. Habakuk tehát arra biztatja a népét, hogy akkor is szeressék Istent, ha nem fogja megszabadítani őket a káldeusoktól, és akkor is higgyék el, hogy szereti őket.
Ehhez pedig nagy hit kell. Habakuk nem tudta még, hogy Jézus Krisztus maga fog eljönni közénk, hogy a mi nevünkben is kifejezze az Atya iránti teljes bizalmát. Akkor is tudott hinni, amikor az Atya nem szabadította ki a zsidók kezéből, és engedte, hogy keresztre feszítsék. Jézus jól ismer bennünket, és megígéri, hogy ha gyenge is a hitünk, az ő hitével egyesülve a mustármagnyi hitünk is hegyeket tud mozgatni. Habakuk nem tudta, de mi már tudjuk, hogy aki hisz Jézus Krisztusban, az Élni fog, nem a maga érdemei következtében, hanem, mert Jézus Krisztusban bízott. Ezt még nem tudta Habakuk, de azt tudta, hogy bármi történhet, az utolsó szó úgyis az Istené. Végül úgyis beteljesedik, amit Isten ígért.
A veszély, a káldeusok támadása alkalom volt a választott nép életében arra, hogy Istenhez visszatérjen, és ismét Istenre bízza magát. Lehet, hogy a nehéz idők, melyek rövidesen ránk fognak köszönteni, minket is, egyházunkat is ösztönözni fognak abban, hogy Istenhez forduljunk, hogy rábízzuk magunkat, és ne a megtakarított pénzünkben, vagy a nagyhatalmak ígéreteiben bízzunk, hanem Jézus Krisztusban. A mi gyenge hitünk megerősödéséhez kérjük az ő kegyelmét. Ne attól féljünk, hogy elfogy a gáz, hogy drága lesz a villanyáram. Az önzésünktől féljünk. A Szentlélek sokakat arra fog indítani, hogy megosszák azt a keveset is, amivel rendelkeznek azokkal, akik még szorultabb helyzetben vannak, mint ők. Mikor azon kapjuk magunkat, hogy mi is képesek lettünk, másokkal együtt nagylelkűen segíteni bajban lévő ismerőseinken, akkor csodálkozva mondhatjuk, hogy a mustármagnyi hitünk hegyeket mozgat.
A Szent leckében szent Pál leveléből olvastunk fel. Élete vége felé, a börtönből írt Timóteusnak. Ő már nem tudja hirdetni az evangéliumot, mert börtönben van Krisztusért, de biztatja Timóteust, hogy élessze fel magában azt a kegyelmet, melyet Jézus Krisztus a lelkébe ültetett. Ez nem csak hegyeket tud mozgatni, hanem emberek szívét megváltoztatni. Pál tudja mit beszél, hisz ő maga is tanúja volt annak, hogy a hit ereje hegyeket mozgatott az életében, és sok ember életében.
Minket is biztatnak szavai. Nem kell nekünk megtéríteniük mindenkit, nem kell megváltanunk a világot, csak igyekezzünk megváltottakként élni, vagyis azzal a szeretettel fordulni embertársaink felé, mellyel Jézus fordul felénk. Ez a szeretet képes kitépni a rossz szokások fáit gyökerestől, és az önzés hegyeit el képes gördíteni a megváltás útjából.

2022-10-02

______________________________

A kereszt hordozása az önzés leküzdése

Mt 16,24-28
Jézust követni elsősorban szabad döntés a részemről. Senki nem kötelez rá. Jézus követése abban áll, hogy nemet mondok a magam őrzésére. Akkor vagyok igazi önmagam, amikor nem önmagamra gondolok. Nem az vagyok amit magamnak gyűjtöttem, hanem amit odaajándékoztam. Ezt jelenti magamra venni Jézus keresztjét.

2022-08-05

______________________________

Évközi 16. vasárnap

A mai olvasmányokban arról hallottunk, hogy Isten vendégségbe jön az emberhez. Velem is megtörtént, és veled is megtörténik, hogy Isten akkor látogatott meg, amikor amikor a legkevésbé számítottál rá. Így történt Ábrahámmal is. Isten megígérte neki, hogy utóda fog születni, de azóta már eltelt 10 év, és az örökös nem érkezett meg. Ábrahám Mamréban a tölgyfa árnyékában üldögélt a nap legmelegebb órájában. Beletörődött már abba, hogy Isten elfeledkezett ígéretéről. De amikor már nem is számított rá, Isten meglátogatta. Tudtára adta, hogy rövidesen fia fog születni.
Isten meglátogat téged is. Csak várd türelemmel, ne veszítsd el a reményt. Vedd észre, mikor közeledik, és fogadd be a házadba. Isten ezt üzeni általunk azoknak, akik elveszítették a bizalmukat, akik dühösek és elkeseredettek, akik nem látnak kiutat a helyzetükből. Segítenünk kell az embereket abban, hogy felismerjék Isten látogatásának az idejét.
Emlékszünk még a szamaritánus esetére a múlt vasárnapról. A szeretet gyakorlása ott kezdődik, hogy azt próbáljuk szeretni aki mellettünk van, akivel éppen találkoztunk, akivel sikerült együtt éreznünk, akit felvállalunk, hogy gondját fogjuk viselni.
De fennáll a veszélye annak, hogy ha segítettünk valakin, mindjárt szenteknek érezzük magunkat, és dicséretet, hálát várjunk el másoktól azért, amit tettünk. Ahhoz, hogy ez ne történjen meg, szükséges, hogy mielőtt bármit is tennénk, üljünk le, mint ahogy Ábrahám tette, és figyeljünk. Hátha közeledik az Úr. Üljünk le Jézus lábaihoz, és hallgassuk meg, mit szeretne mondani nekünk, miként Mária a Márta húga tette.
Jézus nem azzal töltötte az idejét, hogy teológiai vitákat folytatott a templomban lévő írástudókkal, hanem elment látogatóba egy családhoz, hogy velük vacsorázzon. Megható látni azt, hogy Isten mennyire fontosnak tartja a személyes kapcsolatokat az emberekkel. Nem utasításokat, rendelkezéseket tesz közzé arra vonatkozóan, hogy hogyan kell helyesen élni, hanem szívesen leül egy asztalhoz az emberekkel, akiket barátainak tart, velük eszik, iszik, viccel, énekel, meghallgatja őket, és ő is mesél.
Milyen jó lenne időnként meghívni magunkhoz Istent, vegyen részt a mi egyszerű vacsoránkon, hogy hallgasson meg minket és mi hallgassuk meg őt. Ezt szereti a mi Istenünk. Nem azt várja el, hogy a tiszteletére ünnepélyes szertartásokat végezzünk, feldíszített templomokban tiszteljük s aztán itt hagyjuk. Nem azt kívánja, hogy fizessünk az egyháznak, adjunk a koldusnak és péntekenként ne együnk húst, hanem, hogy engedjük be az otthonunkba, az életünkbe. Erre akar oktani minket az a furcsa vacsora, amelyről a mai evangéliumban hallottunk.
Valóban furcsa ez a család, ahová Jézus betér. Nincsenek szülők, csak testvérek. És nem a férfi a ház ura, hanem egy nő. Egy korabeli zsidó családban a vendéget csak a férfi fogadhatta, és csak a férfiak hallgathatták a rabbik beszédeit. Ebben a családban ott élt Lázár is, akiről azonban a mai evangéliumban szó sem esik. Úgy tűnik, mintha egy nő, Márta lenne a családfő, mert róla mondja az evangélium, hogy befogadta Jézust a házába. Vele él két testvére Lázár és a húga, Mária, aki leül a Mester lábaihoz, hogy hallgassa őt, ahelyett, hogy a nőkhöz illő módon a konyhán tevékenykedne. Ez a család a keresztény közösséget jelképezi, ahol mindenki a másik testvére, és Jézus tanítványa.
Mária és Márta a lelki élet két összetevőjét jelképezik: Az imádságot és a cselekvést. Mária figyelemmel hallgatja a Mester szavait, valósággal issza a szavakat, próbálja megjegyezni, engedi hogy ezek a szavak a szívéhez szóljanak. A hitnek, minden vallási megtapasztalásnak a kiinduló pontja egy bensőséges és titokzatos találkozás Istennel. Mi csak homályosan tudunk Istenből valamit meglátni, szavaiból valamit megérteni ami gyengeségeink miatt, mégis életre szóló ez a tapasztalat. És utána mindig vágyunk arra, hogy újra és újra leüljünk a Mester lábaihoz és hallgassuk őt. Ezért igyekszünk az imádságnak fontos helyet biztosítani a napi programunkban, mert onnan merítünk erőt, örömet. Még a vakáció, a szabadság ideje alatt is magunkkal visszük ezt a vágyat, hogy halljuk Jézus szavait. Csak utána következik a cselekedet, amely ebből születik. Ha a Jézussal való találkozás nem változtat semmit a mi életünkön, ha nem születnek belőle konkrét cselekedetek, nem volt igazi a találkozás. Nem igazi az az imádság, mely nem alakul szolgálattá. És nem keresztény szeretet az a másokért végzett munka, melyik nem vezet vissza újra Istenhez, az Úrral való találkozáshoz.
Képzeletben tovább szőttem az evangéliumban szereplő történetet. Jézus bizonyára felkérte Mártát és Lázárt is, hogy üljenek ők is mellé és beszélgessenek vele, majd együtt fogtak neki a teendőknek. Minket is erre hív meg Jézus, hogy keressük a véle való szeretetteljes együttlétet, hogy ennek eredményei, gyümölcsei legyenek a szavaink, tetteink, döntéseink.

2022-07-17

______________________________

Évközi 14. vasárnap

Előbb a Covid-tól féltünk, aztán az oltástól, most a háborútól, de ami legelevenebben érint, az a gazdasági krízis. Csak tele kell tankolni az autót, vagy megszámolni a pénzünket egy bevásárlás után, és mindjárt a magunk bőrén érezzük a krízist. De a krízis lehetőséget is jelent arra, hogy bizonyos dolgokat tisztábban lássunk. Krízishelyzetben, mikor félünk, mikor aggódunk a jövőnkért, jobban kimutatjuk, hogy kik vagyunk igazából. Jóleső érzés látni, hogy milyen sok ember összegyűlt a Csíksomlyói búcsúra. Örvendünk, amikor a vasárnapi szentmisén sokan vagyunk. Ilyenkor azzal nyugtatjuk magunkat, hogy legalább a vallás terén nincs krízis, hisz milyen sokan vagyunk vallásosak. De mikor veszélyben érezzük magunkat, mikor a mi érdekeinkről van szó, elillan minden vallásosságunk, önzőn viselkedünk, rasszisták leszünk, haragszunk, bosszút állunk. Elfelejtjük, hogy keresztények vagyunk. Rádöbbenünk ilyenkor arra, hogy krízisben van a hitünk is. Van keresztény elég, de kevés az, akinek sikerül keresztény módon gondolkodni, cselekedni. Mit válaszolnál, ha megkérdezné valaki, hogy milyen szerepet tölt be a te életedben az egyház?
Jézus a mai evangéliumban szétküldi tanítványait kettesével, hogy az ő nevében harcoljanak a rossz ellen, a bűn ellen, így készítsék fel az embereket arra, hogy Jézus befogadják.
Miért épp 72 tanítványt küldött szét Jézus? Izraelben úgy tudták abban az időben, hogy a világon 72 nemzet létezik. Annak idején a jeruzsálemi templomban minden évben 70 ökröt áldoztak fel, kérve Istentől, hogy minden pogány nemzet megtérjen és a zsidó vallást elfogadja. Jézus, mikor 72 tanítványt küld, ezzel kifejezi, hogy tanítványait az egész világra, minden néphez akarja küldeni. Nem azt kéri a tanítványoktól, hogy imádkozzanak a pogányok megtéréséért. Nem siránkozik, hogy milyen rosszak az emberek, hogy mennyire eltávolodtak Istentől, hogy a mai fiatalok mennyire kezelhetetlenek, hogy milyen korruptok a politikusok, hogy milyen magasak az árak, hogy milyen nehézségeket teremtenek a háborúk. Jézus bátran elküldi kettesével a tanítványait oda is, ahol nem szívesen fogadják őket, azzal a feladattal, hogy kínálják fel mindenkinek életük megjavításának a lehetőségét.
Az aratnivaló sok, a munkás kevés - mondja Jézus. Nem azt mondja hogy kevés az alkalmazott, hanem hogy kevesen dolgoznak. Mert sok pap van, sok apáca, sok szerzetes, sokan vallják magukat keresztényeknek, de kevés az, akiben ott él a vágy, hogy megismertesse Jézust másokkal. Hiába imádkozunk papi hivatásokért, ha mi magunk nem az evangéliumhoz szabjuk az életünket, hanem a világ követelményeihez. Csak ott vannak papi hivatások, ahol az emberek vágynak Jézus szavát hallani, vágynak találkozni vele a szentségek által. Ha ez a vágy nincs meg, ne csodálkozzunk, hogy egyre kevesebb a pap, egyre több templomot, kolostort be kell zárni. Ha nem tudjuk egymással megosztani a szeretetet, melyet Isten részéről megtapasztaltunk, a pap csak unalmas vallásos szövegeket olvas fel nekünk, melyeket meghallgatunk, de nem jutnak el a lelkünkbe.
Kettesével küldte szét Jézus a tanítványokat, mert nem egyesek szónoki tehetsége a fontos, hanem az, egymással szembeni viselkedésük. Ez bizonyítja, vagy cáfolja azt, amit hirdetnek. Ha az emberek azt látják, hogy ezek ketten egymás javát akarják, nem a maguk egyéni sikerét, akkor elhiszik, hogy Jézus tanítása az emberek szívét képes megváltoztatni. Ha ellenben azt látják, hogy ezek is épp olyan önzők mint a többi ember, nem hallgatnak rájuk.
Jézus arra is felszólít, hogy imádkozzunk Istenhez, hogy küldjön munkásokat aratásába. Nem Istent kell meggyőznünk erről, hanem önmagunkat. Midőn imádkozunk, mi magunk válunk képesekké és készekké erre a feladatra. Felismerjük hogy Jézus minket is küld.
Jézus azt kéri, hogy ne az eszközökben bízzunk. Pedig látjuk, az eszközök milyen nagyszerű eredményeket képesek hozni. Egy jól felszerelt rockegyüttes mennyi fiatalt képes összegyűjteni. De utána ezek a fiatalok ismét szétszélednek. Nem maradnak együtt. Nekünk az egyetlen eszközünk Jézus szeretete. Aki ezt megérzi, örökre Jézussal marad, és ez a célunk.
Nehéz időket élünk, és lehet, hogy még nagyobb nehézségek következnek. Nekünk feladatunk bátorítani testvéreinket, építeni a szeretet közösségét, az egyházunkat, akkor is ha nincsenek látható eredmények. Most nem az aratás, hanem a magvetés ideje van. De már most örülünk, mert mindaz, amit Jézus nevében és az ő indítására mondunk, teszünk, építi az Isten országát, melyben egykor mind boldogok leszünk.

2022-07-03

______________________________

Nem hiszünk eléggé

Mt 9,1-8
Szükségünk van csodákra, hogy hinni tudjunk. Ezt Jézus tudja, de azt sajnálja, hogy a test gyógyulását fontosabbnak gondoljuk, mint a bűnök bocsánatát. Nem vesszük észre, hogy mennyire megbénítanak a bűneink. Mindez azért van, mert nem hiszünk eléggé a halálunk utáni életben, nem készülünk eléggé Istennel élni, hanem csak erre a földi életre korlátozódnak a vágyaink, terveink.

2022-06-30

______________________________

A gyulafehérvári székesegyház

Lk 19, 1-10
A mai evangéliumban Jézus találkozott Zakeussal, aki ennek a találkozásnak a hatására kész volt szeretettel fordulni embertársai felé, kész volt megosztani velük azt a vagyont, amit évek során többé kevésbé becsületes úton összegyűjtött. Jézus ezt látva kijelentette, hogy üdvösség köszöntötte erre a házra. Ott van üdvösség, ahol szeretet van.
Ma a gyulafehérvári székesegyház felszentelésének az évfordulóját ünnepeljük. Egy hideg kőtemplom, melyben sok minden történt. Hányatott történelme van. De ami számunkra fontos, hogy ebben a templomban sokan imádkoztak, sokan találkoztak az Úr Jézussal, így sokak számára az üdvösség forrása lett. Sok papot, diakónust szenteltek ebben a templomban, akik innen továbbvitték, osztogatták az üdvösség eszközeit. Nem a faragott kövek teszik értékessé ezt a templomot, hanem az üdvösség, mely belőle árad.
Megköszönjük az Úrnak a gyulafehérvári székesegyházat, de ugyanakkor, ott, ahol élünk, keressük a Jézussal való találkozást, hogy felélessze a mi szívünkben is a szeretetet egymás iránt, embertársaink iránt, hogy mi is az üdvösség házában élhessünk.

2022-06-28

______________________________