Napi gondolatok

Évközi 25. vasárnap

A mai evangélium az üdvösségrõl szól, s arról, hogy Isten jósága felülmúlja a mi igazságérzetünket. Én, aki rendszeresen jártam hittanórára, katolikus gimnáziumba jártam, 18 évesen beléptem Szent Ferenc rendjébe, ifjúságom legszebb éveit kolostorban töltöttem, és még nagyon sok szépet tudnék mondani (aminek fele sem lenne igaz :-)) – miért lennék egyenlõ azzal, aki élete utolsó felében tesz le valamit az asztalra Istennél. Nem járna nekem egy kicsit több? Legalább egy prémium :-).
Minden józan ítéletképességû ember elmondhatja, hogy az evangéliumbeli szõlõsgazda igazságtalan. Melyik lenne az a cégtulajdonos, akivel el lehetne intézni, hogy „figyelj, ma csak a zárás elõtt egy órával tudtam jönni”, s ugyanannyi fizetést kapna, mint aki egész nap húzta az igát. Valószínû, másnap mindenki csak késõ délután menne dolgozni, egy órácskára. Értem én, hogy mindenki azt kapta, amiben megegyeztek, de azért mégis álljunk meg egy percre: aki egy órát dolgozik, ugyanannyit kap, mint aki egész nap dolgozott? Hát nem úgy van az, hogy mindenki annyit kap, amennyit megérdemel?

Ez igaz is lenne, ha az Evangéliumot úgy olvasnánk, mintha rólunk szólna. Ebben az esetben kezdenénk számigálni az órabért. Az Evangélium azonban Istenrõl szól, ki meghív a szõlõjébe, az õ kertjébe. Istent úgy ismerjük meg, mint akinek öröme van abban, hogy az utolsókat megajándékozza. Isten olyan Isten, ki a nap végén hazatért tekergõ fiának olyan örömünnepet rendez, amilyet a magát tisztességesnek minõsítõ, egész nap otthon ülõ fiának sosem rendezett.
A példabeszéd arról szól, hogy nekünk kell Istenhez alkalmazkodjunk, és nem Istent kell magunkhoz, a mi okosságunkhoz és igazságérzetünkhöz idomítanunk. Arra hív az Evangélium, hogy tekintsünk Istenre meglátni, hogy kicsoda õ valójában: aki senkivel sem igazságtalan, de jóságából szabadon ajándékoz annak, akinek akar.
A hallott példabeszédben tehát Jézus tisztítja az Istenrõl alkotott képünket. Azokhoz szól, akik meg vannak gyõzõdve arról, hogy ismerik Istent, közben saját elgondolásaikból faragtak bálványt. Ezt töri össze, és mutatja be azt az Istent, ki nem a matematikailag kiszámítható igazságosság Istene, hanem a határok és a feltételek nélküli jóság Istene.
Fr. julianus

A 20-a duminicã a anului A (Mt 20: 1-16a)
Evanghelia de astãzi este despre mântuire și despre bunãtatea lui Dumnezeu care ne depãșește simțul dreptãții. Eu, care frecventam în mod regulat orele de catehezã, am învãțat într-un liceu catolic, am intrat în Ordinul Sfântului Francisc la vârsta de 18 ani, am petrecut cei mai frumoși ani din tinerețe într-o mãnãstire și aș putea spune multe lucruri și mai frumoase (jumãtate din ele nu ar fi adevãrate :-)) - de ce aș fi egal cu cei care doar în a doua jumãtate a vieții lor au pus ceva pe masa lui Dumnezeu. Nu aș merita puțin mai mult? Cel puțin un premiu.
Oricine are o judecatã sãnãtoasã este de pãrere cã viticultorul din evanghelie este nedrept. Care dintre patronii unei afacerii ar accepta ca un angajat al sãu sã-i spunã „ascultã, azi voi veni la lucru doar o orã dar sã-mi dai același salar ca celui care a trudit toatã ziua?” Probabil a doua zi toatã lumea ar merge la serviciu doar dupã-amiaza târziu, timp de o orã. Înțeleg cã fiecare a primit ceea ce i-a fost promis de la început, dar sã ne oprim pentru un minut: cine lucreazã o orã primește atât cât cel care a lucrat toatã ziua? Nu așa ar trebui sã fie ca fiecare sã primeascã atât cât meritã?
Acest lucru chiar ar fi adevãrat dacã am citi Evanghelia ca și când ar fi vorba despre noi. În acest caz, am începe sã numãrãm tariful orar. Dar în Evanghelie este vorba despre Dumnezeu, care ne învitã în via sa, în grãdina sa. Aflãm despre Dumnezeu cã își gãsește bucuria în a dãrui celor care sunt ultimii. Este un Dumnezeu care, la sfârșitul zilei, organizeazã o sãrbãtoare pentru fiul sãu rãtãcitor, dar de care fiul sãu, care stã acasã toatã ziua și se considerã corect.nu a avut parte niciodatã.
Parabola ne spune cã noi trebuie sã ne conformãm lui Dumnezeu și sã nu-l dresãm pe Dumnezeu dupã înțelepciunea noastrã și dupã simțul nostru de dreptate. Evanghelia ne cheamã sã privim spre Dumnezeu și sã descoperim cum este El cu adevãrat: nu este nedrept fațã de nimeni, dar din bunãtate dãruiește în mod liber oricui dorește.
Așadar, prin parabola de azi Isus purificã imaginea noastrã despre Dumnezeu. Este adresatã celor care sunt convinși cã îl cunosc pe Dumnezeu în timp ce își sculpteazã un idol din propriile lor idei. El zdrobește acest lucru și îl prezintã pe Dumnezeu care nu este Dumnezeul justiției previzibile matematic, ci Dumnezeul bunãtãții nemãrginite și necondiționate.

2020-09-20

______________________________

Ki jut el oda?

1Kor 15,35-37. 41-49
Szent Pál a mai szentleckében továbbra is a feltámadás témájával foglalkozik. Felveti a kérdést, hogy milyen fajta testben támadnak fel a halottak? Választ is ad a kérdésre, lelki testrõl beszél.
Ami bennünket igazán érint, nem annyira a testünknek a minõsége az örök életben, hanem az, hogy ki jut el az örök életre.
A válasz, amelyet az apostol ad, a mi kérdésünkre is válasz: az örök élet az odaajándékozott élet. Ez hoz termést. Hogy termést hozzunk, mindaz ami az önzõ érdekeinket szolgálja, meg kell, hogy haljon. Mit tehetünk tehát? Lemondásokat gyakorolni, hogy öljük meg a vágyainkat, az örömeinket? Nem, ez azt jelentené, hogy önmagunkat tegyük tönkre. Az a búzaszem, amely a raktárban egyedül elrothad, nem hoz termést, csak az, amelyik termõföldbe hull. És a termõföld számunkra maga Isten. Az õ karjaiba dobjuk magunkat, engedjük, hogy megtisztítson minket az önzéstõl. Ha egyesülünk vele, mindaz ami nehéz, mindaz ami fáj, mindaz amit elveszítünk, táplálékká válik arra az életre, amely utána következik. Ajándékokká akarunk válni testvéreink számára, és az elsõ lépés ahhoz, hogy ezt megtehessük az, hogy Istennek ajándékozzuk magunkat. Ez az örök élet kezdete.

2020-09-19

______________________________

Eészen más

1Kor 15,12-20
Nem visszatérés ebbe az életbe Jézus feltámadása, amint volt Jairus leánya, a naimi ifjú, vagy Lázár esetében. Jézus feltámadása egészen más. Olyan életbe lép be, ahol nem a fizika törvényei érvényesek, hanem Isten természetfölötti életének a törvényei. A Feltámadás a megtestesülésnek folytatása, beteljesedése. Megvalósítja azt, amit Jézus mondott volt: Mikor felemelik az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy én vagyok. (Jn 8,28) A feltámadásban mutatkozik meg, hogy õ maga Isten.
Miért fontos ez számunkra? Mert ha nem lenne feltámadás, a napjaink a megsemmisülés felé tartanának. A reményeink csak arról szólnának, hogy még néhány évig jobb körülmények között éljünk, aztán semmi. A vágyaink túlmutatnak ezen, és ezeket a vágyakat Isten ültette belénk. Bízhatunk, hogy õ nem csap be minket.

2020-09-18

______________________________

Szent Ferenc sebhelyei

Szent Ferenc lelki útjának a csúcsa Alverna, mert itt jutott el Ferenc a Krisztushoz való hasonulás a rendkívüli állapotára. A testén megjelent jelek inkább nekünk szólnak, Ferenc lelkében már jó ideje elevenek voltak Krisztus sebei. Miért épp sebek? Mert sok esetben a szenvedés jelzi a szeretetet, mikor kész vagyok szenvedést is vállalni azért, hogy boldog legyen, akit szeretek. Ezt teszi Isten érettünk, erre emlékeztetnek Krisztus sebei, és ezzel egyesült Ferenc is. Õ is minden erejével és képességével azon volt, hogy embertársait a boldogságra vezesse. Ennek rendkívüli jelei a testén Krisztus sebhelyei.
Annál inkább Krisztus követõi vagyunk, minél inkább törõdünk testvéreink üdvösségével.

2020-09-17

______________________________

Ha szeretek, fejlõdöm

1 Kor 12,31 - 13,13
A Szentírás egyik legszebb része Szent Pál apostolnak a Szeretet-himnusza, melyet a mai szentleckében hallottunk. Ha azzal a szeretettel próbálok szeretni, melyre a Szentlélek tanít, az életem lassanként megváltozik, a személyiségem érettebb lesz, türelmes, jóságos, tiszteletteljes, hálás, megbocsátó leszek, és örülni tudok a jónak ami a másikban jelen van. Ez változást hoz a családon belül a közösségben, minden kapcsolataimban.
Ha ellenben nem igyekszem szeretni, értéktelenné válok én és az életem.
Valaki azt mondta, hogy a szeretetet a türelemmel lehet lemérni, türelem magammal szemben, és testvéremmel szemben.

2020-09-16

______________________________

Fájdalas Szûzanya

Zsid 5,7-9
Manapság nem szeretünk az engedelmességrõl hallani, nem szeretjük alávetni magunkat egy felsõbb hatalomnak. Érzékenyek vagyunk a szabadságunkra.
A szentleckében azt hallottuk hogy Jézus a szenvedésbõl engedelmességet tanult. Meg kellett tanulnia neki is, mert neki sem volt könnyû engedelmeskedni még az Atyának sem. Nem úgy történtek a dolgok, ahogy szerette volna, de el tudta fogadni, hogy ezt kéri tõle az Atya, a mi javunkra.
Ma Máriára emlékezünk. Isten már fiatal lány korában felborogatta a terveit, és egész életén át Fiával együtt vállalta azokat a szenvedéseket, melyek szükségesek voltak ahhoz, hogy elhiggyük, Isten szeret minket.
Hozzál hasonlók vagyunk, mikor együtt tudunk szenvedni testvéreinkkel, meglátva minden eseményben, minden helyzetben Isten javunkra kigondolt tervét.

2020-09-15

______________________________

Szent Kereszt

335-ben Jeruzsálemben felszentelték a Nagy Konstantin császár által építtetett két bazilikát, a Golgotán és a Szent Sír helyén. 629-ben Hérakleiosz Császár visszaszerezte a Szent Kereszt ereklyéit, melyet a perzsák elraboltak volt. Ezzel vette kezdetét a Szent Kereszt felmagasztalásának az ünnepe, vagy a Szent Kereszt bemutatásának az ünnepe.
A Szent Kereszt Isten szeretetének a jele számunkra. Ha Isten képes önmagát odaadni, azért, hogy megmentsen minket, ez annak a jele, hogy szeret, tehát nincs mitõl félnünk.
Mikor keresztrõl beszélünk a szenvedés jut eszünkbe, de a kereszt számunkra a megváltást jelenti. Ha Jézusban bízunk, semmilyen szenvedés, a legkisebb könny sem lesz értelmetlen. Ez a Kereszt, melyet ünneplünk, magába gyûjti a történelem minden keresztjét, a mienket is, és átalakítja a megváltás eszközévé. Nincs üdvösség másban, csak a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében. Ahogy az egyik szír teológus, Damaszkuszi Szent János mondta, Krisztus keresztje a Mennyország kulcsa.

2020-09-14

______________________________

Évközi 24. vasárnap

Ha valaki megbánt, az elsõ reakciók a harag, és ez a természetes. Arra vágyunk, hogy visszaadjuk azt amit kaptunk, hogy mi is fájdalmat okozzunk neki, mint ahogy õ tette velünk. Ez a primitív ösztönünk váltja ki az emberek közötti haragot, sõt népek közötti ellenségeskedést. A megbocsátás nehéz feladat. Elsõsorban magunknak bocsátunk meg nehezen, mert nehezen fogadjuk el a magunk gyengeségeit, hiányosságait. Mikor azokat felfedezzük, haragudni kezdünk magunkra, amiért ilyen gyengék vagyunk. Ha magunknak nehezen bocsátunk meg, annál nehezebben bocsátunk meg másoknak. A fájdalom, a csalódás, kiábrándulás, az attól való félelem, hogy ez megismétlõdik, megnehezíti a megbocsátást. Inkább arra érzünk indítást, hogy megszakítjuk a kapcsolatot, hogy bosszút álljunk. A filozófusok közül is sokan jóváhagyták a bosszúállást. Nietzsche például azt mondta, hogy aki megbocsát, az gyenge ember, mert nem képes harcolni a jogaiért. Freud is egyenesen károsnak nevezte az emberi pszichére nézve a megbocsátást. Mi válik javunkra igazából? Ha eltûrjük a bántalmakat, mert nem merünk reagálni, mert félünk hogy még többet fogunk kapni, ez valóban árt ami pszichénknek. Ha a haragunkat kiöntjük a másikra, ezzel tönkretesszük a kapcsolatainkat. Az válik javunkra, ha a bántalomra reagálunk, de úgy, hogy abban szeretet van a másik iránt. A legfejlettebb ember nem a homo sapiens sapiens, aki képes gondolkodni, hanem a homo amans, aki képes szeretni. Jézus idejében a rabbik megbocsátásra szólították fel az embereket azokkal szemben, akik bocsánatot kértek tõlük. Ám, ha valaki már negyedszer vétett ellene, akkor nyugodt lélekkel bosszút állhatott rajta. Péter Apostol ráérzett arra, hogy ezen a téren is Jézus többet követel mint a korabeli rabbik. Már hallhatta, Jézus ajkáról a következõ szavakat: Ha a testvéred naponta hétszer vét ellened, és hétszer kért tõled bocsánatot, te mindig bocsáss meg neki. Ezért kérdi most, hogy talán hétszer kell megbocsátani? Mi tudjuk, hogy a hetes szám a teljességet jelenti. Jézus tehát azt tanította, hogy mindenféle korlát nélkül, mindig meg kell bocsátani. Jézus azt válaszolja, hogy nem csupán hétszer, hanem hetvenszer hétszer kell megbocsátani. Ez utalás arra, amit a Biblia elsõ lapjain olvashatunk. Ott Kain fia, Lámek kijelentette: Káin hétszer állt bosszút, Lámek hetvenszer hétszer fog bosszút állni. Jézus azt akarja mondani, hogy a megbocsátás minden bosszúállást ami létezik ezen a világon, felül kell, hogy múljon. Jézus egy példabeszéddel érzékelteti mondanivalóját.
Az elsõ jelenet egy királyi palotában történik. A király elé viszik egyik szolgáját, aki tízezer talentummal tartozik neki. A talentum nem pénzegység volt, hanem súlymérték, majdnem 59 kg. A 10000 talentum az körülbelül 590 tonna arany. Gondoljuk el, Heródes királynak, amikor a leggazdagabb volt, összesen 900 talentum aranya volt. Még messze volt a 10000-tõl. Emberileg lehetetlen ennyi vagyont felhalmozni, hát még adósságot! Ezzel Jézus azt akarja kifejezni, hogy Isten megbocsátó szeretetének nincsen határa. Amink van, és ami vagyunk, azt mind Istennek köszönhetjük. Nem követhetünk el olyan nagy rosszat, vagy olyan sok gonoszságot, hogy Isten azt mondja rá, hogy betelt a pohár, tovább nincs irgalom. Ez nem azt jelenti, hogy Isten közömbös lenne a rosszal szemben. Isten gyûlöli a rosszat, a bûnt, mert az tönkreteszi az embert, akit szeret, de sosem áll bosszút az emberen.
Most vegyük szemügyre a második jelenetet. Itt két szolgáról van szó, akik közül az egyik a másiknak tartozik 100 dénárral. Ez nem kis összeg, három hónapi fizetése volt egy munkásnak. Szüksége lett volna erre a pénzre, és joga volt azt követelni, de az adósa nem sietett azt megadni. Lehet hogy kissé keményen bánt az adósával, de igaza volt, és törvényesen járt el. Törvényes úton próbálta visszaszerezni a pénzét.
A két jelenet két fajta igazságosságot mutat be, az Istenét és az emberét. Te melyiket akarod alkalmazni az életedben? Ha emberi szempontok szerint akarsz igazságos lenni, harcolhatsz a jogaidért, ne hagyd, hogy becsapjanak. Jogod van szigorúan megtorolni az igazságtalanságot. De ha Isten szíve szerint akarsz igazságos lenni, akkor hozzá hasonlóan, korlátok nélkül irgalmas vagy testvéredhez. Ez nem azt jelenti hogy naivaknak kell lenned, engedve, hogy becsapjanak, hogy visszaéljenek a lágyszívûségeddel. A fontos, hogy amit teszel embertársaddal, az szeretetbõl történjen, vagyis, azt tedd, ami a javát szolgálja, és nem azt, amit a bosszúvágy diktál neked. Az is lehet, hogy egyeseknek azt tesz jót, ha megbüntetik.
Csak, hogy még van egy harmadik jelenet is, amely nem nagyon szimpatikus számunkra, mert úgy tûnik, mintha nem az ember tanulna Istentõl irgalmasságot, hanem Isten tanulná meg az embertõl a bosszúállást. Isten ilyet nem tesz soha, de az az ember aki nem tudja szeretni önmagát, nem tudja szeretni embertársát sem, és azt sem tudja elhinni, hogy Isten õt minden feltétel nélkül szereti. Ezért úgy éli meg az Istennel való kapcsolatát, mintha állandóan tartozna Istennek, és minden kellemetlen eseményben Isten büntetését látja. Olyan az élete, mintha az adósok börtönében élne.
Isten úgy teremtett minket, hogy közösségben éljünk, családban, társadalomban, egyházban. Elkerülhetetlenül vétünk egymás ellen. Rászorulunk arra, hogy megbocsássanak nekünk, és feladatunk, hogy megbocsássunk testvéreinknek.

Când cineva este jignit, prima reacție este furia, și asta este firesc. Dorim sã dãm înapoi ceea ce am primit, sã-l facem sã sufere așa cum am suferit și noi. Acest instinct primitiv este cel care provoacã dușmãnie între oameni și chiar ostilitate între popoare. Iertarea este o sarcinã dificilã. În primul rând, ne iertãm cu greu pe noi înșine, pentru cã ne acceptãm cu greu propriile slãbiciuni și neajunsuri. Când le descoperim, începem sã ne supãrãm pe noi înșine pentru cã suntem atât de slabi. Dacã ne este greu sã ne iertãm pe noi înșine, cu atât este mai greu sã iertãm pe ceilalți. Durerea, frustrarea, dezamãgirea, de care am avut parte, teama cã aceste lucruri se vor repeta, îngreuneazã iertarea. Mai degrabã, ne simțim motivați sã rupem legãtura, sã ne rãzbunãm. Unii dintre filosofi au susținut, cã rãzbunarea este beneficã. Nietzsche, de exemplu, a spus cã cine iartã este un om slab, deoarece nu este în stare sã lupte pentru drepturile sale. Freud a numit iertarea de-a dreptul dãunãtoare psihicului uman. Ce este spre binele nostru? Dacã tolerãm rãul pentru cã nu îndrãznim sã reacționãm pentru cã ne este teamã cã vom suferi și mai mult, într-adevãr face rãu psihicul nostru. Vãrsarea furiei noastre pe cealaltã persoanã ne va strica relațiile. Este în favoarea noastrã sã rãspundem la rãu, dar într-un mod în care sã vrem binele adevãrat al fratelui nostru. Cel mai dezvoltat om nu este homo sapiens sapiens care poate gândi, ci homo amans care poate iubi. În vremea lui Isus, rabinii au îndemnat evreii la iertare între ei. Cel care a cerut iertare sã fie iertat. Dar dacã cineva a pãcãtuit împotriva lui pentru a patra oarã, deja nu era obligat sã ierte, avea dreptul sã se rãzbune. Apostolul Petru și-a dat seama cã Isus cerea mai mult în aceastã privințã decât rabinii din vremea sa. Este posibil sã fi auzit deja urmãtoarele cuvinte de pe buzele lui Isus: Dacã fratele tãu pãcãtuiește împotriva ta de șapte ori pe zi și îți cere iertare de șapte ori, îl vei ierta mereu. De aceea întreabã acum cã trebuie sã ierte de șapte ori? Știm cã numãrul șapte înseamnã totalitate. Așadar, Isus ne cere sã iertãm fãrã nicio limitã, trebuie sã iertãm mereu. Isus rãspunde la întrebarea lui Petru, cã nu numai de șapte ori, ci de șaptezeci de ori șapte trebuie sã ierte. Aceasta este o referințã la ceea ce citim pe primele pagini din Biblie, și anume ceea ce a spus Lameh, fiul lui Cain, „Cain se rãzbunã de șapte ori dar Lameh de șaptezeci ori șapte. Isus vrea sã spunã cã iertarea trebuie sã acopere toate rãzbunãrile din aceastã lume. Isus explicã ce are de spus printr-o parabolã.
Prima scenã din parabolã are loc într-un palat regal. Unul dintre slujitorii regelui, care îi datoreazã zece mii de talanți, este adus în fața lui. Talantul nu era o monedã, ci o mãsurã de greutate, de aproape 59 kg. 10.000 de talanți reprezintã aproximativ 590 de tone de aur. Imaginați-vã, regele Irod, când era cel mai bogat, avea în total 900 de talanți de aur. Era încã departe de 10.000. Este omenește imposibil sã acumulezi atâtea bogãții, e cu atât mai puțin probabil sã poatã sã aibã cineva o datorie atât de mare. Prin aceasta, Isus vrea sã exprime cã nu existã nicio limitã pentru iubirea iertãtoare a lui Dumnezeu. Ceea ce avem și ceea ce suntem, cu toții îi putem mulțumi lui Dumnezeu. Nu putem face atât de mult rãu, încât Dumnezeu sã ne spune cã paharul s-a umplut, cã nu mai este milã. Aceasta nu înseamnã cã Dumnezeu este indiferent fațã de rãul din viața noastrã. El urãște rãul, pãcatul, pentru cã îl distruge pe omul pe care îl iubește, dar nu se rãzbunã niciodatã pe om.
Acum sã vedem a doua scenã. Este vorba de doi slujitori, dintre care unul datoreazã celuilalt 100 de denari. Aceasta nu este o sumã micã, era salariul de trei luni al unui muncitor. Primul slujitor ar fi avut nevoie de acei bani și ar avea dreptul sã îi cearã, dar debitorul sãu nu se grãbea sã-i dea. Poate cã și-a tratat debitorul puțin dur, dar a fãcut ceea ce avea dreptul sã facã. A procedat legal.
Cele douã scene prezintã douã feluri de dreptãți, dreptatea lui Dumnezeu și dreptatea omului. Pe care vrei sã o aplici în viața ta? Dacã vrei sã fii corect din punct de vedere uman, poți lupta pentru drepturile tale, nu-i lãsa pe alții sã te pãcãleascã. Ai dreptul de a riposta sever împotriva nedreptãții. Dar dacã vrei sã fii drept dupã inima lui Dumnezeu, atunci ca și El, fãrã limite, fii milostiv fațã de fratele tãu. Asta nu înseamnã cã trebuie sã fii naiv, lãsându-l sã te pãcãleascã, sã abuzeze de moliciunea ta. Important este cã ceea ce faci celuilalt sã fie din dragoste fraternã, adicã sã faci ceea ce este spre binele lui adevãrat, și nu ceea ce îți dicteazã dorința de rãzbunare. Poate fi spre binele lui în anumite situații chiar și pedeapsa.
Doar cã existã chiar și o a treia scenã care nu ne este foarte simpaticã pentru cã se pare cã omul nu învațã mila de la Dumnezeu, ci Dumnezeu învațã rãzbunarea de la om. Dumnezeu nu face asta niciodatã, dar un om care nu se poate iubi pe sine nu își poate iubi semenii și nici nu poate crede cã Dumnezeu îl iubește necondiționat. Prin urmare, el își experimenteazã relația cu Dumnezeu ca și cum ar fi datornic tot timpul lui Dumnezeu și vede pedeapsa lui Dumnezeu în fiecare eveniment neplãcut. Viața lui este ca și cum ar trãi ca prizonier în închisoarea debitorilor.
Dumnezeu ne-a creat pentru a trãi în comunitate, în familie, în societate, în bisericã. În mod inevitabil pãcãtuim unul împotriva celuilalt. Avem nevoie sã fim iertați și este datoria noastrã sã iertãm.

2020-09-13

______________________________

Jézus, vagy az ördög

1Kor 10,14-22
Pál azzal próbálja a korintusi keresztényeket a bálványoknak bemutatott áldozati hús fogyasztásától elrettenteni, hogy azt állítja, hogy ha ezt teszik, az ördöggel lépnek közösségre. Válasszanak, vagy Jézushoz tartoznak vagy az ördöghöz. A kettõ nem lehet együtt.
Még nem volt divat a vallásközi párbeszéd Pál idejében. Ma azt valljuk, hogy a különféle vallások is hordozói hiteles értékeknek, melyek kapcsolatot jelentenek közöttünk is közöttük. De más a helyzet ma is az ördöggel kapcsolatban. Nem lehetünk egyszerre Jézus Krisztus követõi, és az ördög munkatársai is. Nem fér meg bennünk egyszerre Krisztus szeretete, és a mások iránti rosszindulat.

2020-09-12

______________________________

Minden nap edz

1 Kor 9,16-19. 22b-27
Szent Pál kötelességének érzi az evangélium hirdetését. Ezt teljes odaadással akarja végezni, a maga érdekeit háttérbe szorítva, hogy minél több embert elvezetni az üdvösségre. De, hogy ezt megtehesse szükséges, hogy önfegyelmet gyakoroljon. Példaként a sportolókat hozza fel, akik annak érdekében, hogy sikereket érjenek el azt szaladásban, vagy a küzdelemben, minden szempontból önfegyelmet gyakorolnak. Mit is jelent egy sportoló esetében az önfegyelem? Egyrészt vigyáz arra, hogy mit eszik, vagy mit iszik, másrészt, ami ennél is lényegesebb, nap mint nap rendszeresen edz, hogy formában maradhasson.
Ugyanígy az apostol is, és mi is, ahhoz, hogy az evangéliumról tanúságot tudjunk tenni mások elõtt, egyrészt megtartóztatjuk magunkat bizonyos dolgoktól, másrészt, nap mint nap igyekszünk elevenen tartani a kapcsolatunkat Istennel, akkor is, ha fáradtak vagyunk, akkor is ha foglaltak vagyunk, akkor is ha nincs hozzá kedvünk. Ha ebben kitartunk, akkor nem hivatalnokai leszünk az evangéliumnak, hanem lelkes hirdetõi, akik maguk is részesednek annak örömében.

2020-09-11

______________________________