Napi gondolatok

Nem prédikálni kell

Mk 5, 1-20
Az evangéliumokban általában, amikor valakit Jézus meggyógyít, megtiltja neki, hogy beszéljen másoknak arról, ami vele történt. A mai evangéliumban ettõl eltérõ módon viselkedik Jézus. Menj haza a tieidhez, és mondd el nekik, hogy milyen nagy dolgot mûvelt az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad. Miért ez az eltérõ magatartás? Azért, mert itt egy pogány emberrõl van szó. A zsidók esetében azért tiltja Jézus, hogy beszéljenek a csodás gyógyulásról, hogy benne ne csodatevõ Messiást lássanak az emberek. A pogány ezzel szemben, nem vár semmilyen Messiást. A pogánynak nincsenek Jézussal szemben elvárásai, éppen ezért nyitott és hálás tud lenni Istennel szemben mindazért, amit Isten érette tesz.
Jézus minket is felszólít, hogy beszéljük el másoknak azt, amit Isten a mi életünkben tett. Nem prédikációkra van szükség, mert az emberek immunisak lettek a prédikációkkal szemben. Elvárásaik vannak, hogy az szépen felépített legyen, jól hangozzék, hogy élvezetes legyen hallgatni, lekösse a figyelmüket, de ha valaki csak úgy, egyszerû szavakkal, de õszintén el tudja mondani, hogy hol ismerte föl Isten mûködését az õ életében, azt szívesen meghallgatják, és buzdulnak rajta. És Isten általában nem eget rengetõ csodákon keresztül jön segítségünkre. Munkánk végzése közben, tanulás közben, utazáskor, társainkon keresztül, néha banális események által is segítségünkre siet. S ha rajta kaptuk, ne hallgassunk vele.

2019-02-04

______________________________

Évközi 4. vasárnap

A mai evangélium a múlt vasárnapi szakasznak a folytatása. Emlékszünk, hogy ott Jézus a názáreti zsinagógában volt. Az ottani embereknek bemutatta az õ programját, hogy õ, mint Messiás, mit szeretne megvalósítani. Érdemes felfigyelni arra, hogy semmilyen vallásos tevékenységet nem említ, hanem azt mondja, hogy véle egy új világ kezdõdik: fel akarja szabadítani azokat, akik valamilyen okból kifolyólag rabságban szenvednek, világosságot akar adni azoknak, akik eltévedtek, és akik nem látják világosan, hogy mi értékes és mi értéktelen. Olyan világot szeretne megvalósítani, ahol az emberek testvérekként tekintenek egymásra, a közös mennyei Atya gyermekeiként.
Ma arról hallottunk, hogy a zsinagógában jelenlévõ honfitársai hogyan fogadták a szavait. Van egy furcsa kijelentése Szent Lukácsnak ebben az evangéliumban: hogy a hallgatók mind egyetértettek Jézus szavaival. Annál is inkább furcsa ez, mivel mindjárt utána feldühödtek rá, olyannyira, hogy meg akarták ölni, le akarták taszítani a szikláról. És vajon miért említik az édesapját, Józsefet? Ahogy a múlt vasárnap is mondtam, a zsinagógákban szombatonként felolvastak egy részt a Tórából, és egy részt valamelyik próféta írásából. A Tóra minden zsinagógában megvolt, de a próféták írásaiból a szegényebb zsinagógákban csak néhány volt meg. A legelterjedtebb épp Izajás tekercse volt. Éppen ezért, az emberek már kívülrõl ismerték a szöveget, mert gyakran került felolvasásra. A szokás az volt, hogy három verset olvasnak fel, de Jézus csak kettõt olvasott fel. Ha a Szentírásban tovább olvassuk azt a részt, amelyet Jézus felolvasott, az következett volna, hogy Isten bosszút áll Izrael ellenségein, megbünteti õket. És minden zsidó ezt várta. Jézus ezt nem olvasta fel, jelezve, hogy õ ezzel a bosszúállással nem ért egyet.
Azért említik Józsefet, mert József és családja, nagyon ragaszkodtak a hagyományokhoz. És úgy látták a hallgatók, hogy Jézus eltér ezektõl a hagyományoktól. Nem azzal értettek egyet, amit Jézus mondott, hanem egymás között értettek egyet abban, hogy Jézus eltért õsei hagyományától.
Jézus látva, hogy ellene fordultak a honfitársai, nem kezdett magyarázkodni, nem próbálta visszavonni azt, amit mondott. A Szentírásból igazolta azt, hogy Isten nem akarja megbüntetni a pogányokat. Illést és Elizeust hívta tanúul, akik pogányokon segítettek.
Tanulni akarunk Jézustól: amikor Isten szavát hirdetjük, vigyáznunk kell, hogy ne a hallgatóság elvárásainak igyekezzünk megfelelni, azért, hogy tetsszünk, hogy tapsoljanak, dicsérjenek, hanem Isten üzenetét kell közvetítenünk, akkor is, hogyha az zavar, akkor is, hogyha az nem tetszik egyeseknek. Egy alkalommal két püspök beszélgetett, az egyik egy olyan vidéken élt, ahol a keresztényeket üldözték, a másik pedig Európában. És az európai püspök kérdezte a másikat: hogyan tudtok ti keresztényként élni ott, ahol nap, mint nap üldöznek titeket? Erre a másik püspök ezt válaszolta: azt nem tudom, hogy ti hogyan tudtok jó keresztények lenni, anélkül, hogy üldözzenek titeket.
Miután Jézus a példák által világosan kijelentette, hogy Isten nemcsak a zsidóknak az Istene, és hogy kegyelmét a pogány népekre is ki akarja árasztani, dühösen rontottak rá Jézusra. Názáret városában és környékén nincs hegy, nincsen szakadék. Nem lett volna, ahonnan letaszítsák Jézust. Szent Lukács fel akarta készíteni az evangélium hirdetõit arra, hogy nemcsak kizárják maguk közül õket az emberek, hanem az életükre is törhetnek, de ne féltsék az életüket, mert az evangélium hirdetését az emberek nem tudják megakadályozni. Ezért mondja, hogy Jézus elhaladt közöttük és eltávozott, hogy máshol folytassa az evangélium hirdetését.
Minket nem üldöznek a kereszténységünkért, de ma is dühítené az embereket, ha azt mernénk mondani, hogy Isten szereti azokat is, akiket õk nem szeretnek. Mi lenne, ha azt mernénk mondani, hogy a pápának nem azt kellene megmutatnunk, hogy milyen sokan vagyunk, hanem azt, hogy tudjuk szeretni a más nemzetiségûeket is, ha mernénk egy más nyelvû szentmisét is tartani, mint magyart, a csíksomlyói búcsún? Kérjük Jézustól a bátorságot a hiteles keresztény élethez.

Azi am continuat lectura Evangheliei pe care am început-o duminica trecutã. Am putut observa, cum se schimbã treptat modul de a se raporta la Isus a celor care îl ascultau. La început îl admirau dupã aceea nu-l mai înțelegeau ca pânã la urmã sã fie porniți sã-l omoare.

De ce s-a schimbat atitudinea lor fațã de Isus? Au auzit multe lucruri frumoase despre el, despre minunile sale, despre vindecãri, si s-ar fi așteptat ca în primul rând între ei sã faca aceste lucruri, și nu în Galilea, nu in Cafarnaum, unde oamenii sunt mult mai pãcãtoși și mai rãi decât ei. Dacã într-adevãr el este Mesia, si este fiul lui Iosif, ei sunt cei mai îndreptãțiți sã aibã parte de avantaje, deoarece este tocmai din orașul lor. Isus insã le dã de știre cã Dumnezeu nu face favoritizme. Ceea ce dã valoare omului in ochii lui Dumnezeu este credinta, si rodul credintei, iubirea.
Si noi suntem obișnuiți sã auzim cuvinte frumoase din Sfânta Scripturã, dar nu credem cã tocmai nouã vrea Dumnezeu sã ne comunice ceva. Ne vin în minte alþii care ar trebui sã audã, dar nici nu ne trece în minte sã le luãm asupra noastrã. Si acei oameni din sinagoga din Nazaret au auzit aceste cuvinte din Profetul Isaia de sute de ori, dar nu le-a venit în minte sã-l asculte ca pe un mesaj care vine de la Dumnezeu și este adresat tocmai lor. Nici nu le-a trecut în gând ideea cã Dumnezeu i-ar putea iubi și pe pãgâni, și pe cei care de multe ori au fost ostili fațã de poporul evreu, deși de multe ori au citit despre întâmplarea profetului Ilie cu sãraca vãduvã, care a fost în mod miraculos salvat de Dumnezeu pentru cã a crezut cuvintelor profetului Ilie. Nu și-au amintit nici de sirianul Naman care era lepros, dar a crezut cuvintelor profetului Eliseu și astfel a fost vindecat de leprã. Dumnezeu a premiat credința acestor oameni și dacã nu erau membrii poporului ales, pentru cã în ochii lui Dumnezeu nimeni nu este strãin.
Același lucru cere si de la noi: sã-i iertãm pe cei care ne-au fãcut rãu, sã ne pese și de cei care nu ne sunt simpatici, sã le fim aproape celor care au nevoie de susþinere și dacã ne vine sã stãm cât mai departe de ei. Asta însemanã iubirea despre care am auzit în a doua lecturã de azi. Este vorba despre imnul iubirii, pe care Sfântul apostol Paul l-a scris credincioșilor din Corint. ªtim din propria noastrã experiențã cã iubirea nu este un sentiment simplu, ci este o virtute care cere persoanã maturã. Putem spune cã iubirea este rodul cel mai valoros al credinței și semnul distinctiv al creștinului. Un copil mic din natura sa este egoist, dar crescând își dã seama cã s-a nãscut pentru a deveni un dar pentru alții. Toatã viaþa noastrã învãþãm sã iubim, dar în fiecare zi avem de facut mãcar un pas mic în acestã privinþã. Sã ne amintim, când ne vine sã ne întoarcem spatele faþã de cineva incomod, cã alungându-l din preajma noastrã îl alungãm pe Isus ca și locuitorii din Nazaret.

2019-02-03

______________________________

Gyertyaszentelõ

Mekkora örömmel ment Mária és József a templomba, hogy bemutassák Istennek a gyermeküket. Bár tudták, hogy ez a gyermek rendkívüli, lépésrõl lépésre tudtak meg róla új dolgokat. Talán azt gondolták, hogy, mivel a kisded Jézus Isten Fia, csupa szép, és jó dolog fog történni vele, és mellette õk is boldogan, örömben fognak élni hosszú éveken át. Épp ezért Simeon szavai hallatára elcsodálkoztak. Simeon, mikor karjaiba veszi Jézust, ráérez az õ népének a drámájára, mert a Messiás szava, mint kétélû kard fog belehasítani az emberek szívébe. Olyan választás elé állítja õket, mely feltárja a szívek titkos gondolatait. Mária az õ életével, népének ezt a drámaiságát testesíti meg. Számára Simeon szavai kiegészítik azt, amit Gábor fõangyaltól hallott. Azt, hogy Jézus küldetése meg nem értésbe fog ütközni, és sok szenvedést fog eredményezni. Bíznia kell Istenben, annak ellenére, hogy szenvedés vár rá, érthetetlen sötétség fogja körülvenni.
Ezen a drámán mi is átmegyünk. Talán mi is azt gondoltuk, amikor Isten meghívott, hogy csupa virágokkal kirakott úton fog vezetni, és vidáman, fütyörészve fogunk besétálni a mennyországba. Csak fokozatosan tudtuk meg, hogy nem lehet Istenhez jutni anélkül, hogy lemondanánk mindenrõl, ami nem Isten, akármennyire fontos, akármennyire kedves számunkra.
Simeon, bár szenvedésrõl is beszél, az õ szavainak a lényeges mondanivalója ennél fontosabb: nem lehet nagyobb vágya egy embernek, mint az, hogy szabaddá válhasson arra, hogy Istenhez jusson. Simeon szívesen lemond a földi életének hátralevõ éveirõl is, mert ami lényeges az életében, az ott pihen a karjai között. Nem baj a szenvedés, nem baj a halál sem, csak Jézust ölelhessem magamhoz. És ezt már most megtehetem, csak ismerjem fel, amikor hozzám érkezik.

În fiecare an pe 2 februarie sãrbãtorim prezentarea Domnului nostru Isus Cristos în templu. Aceastã sãrbãtoare a fost creatã în secolul al patrulea in Ierusalim și treptat s-a rãspândit în toatã biserica. Ȋn secolul al șaptelea, atunci când și la Roma au început sã introducã aceastã sãrbãtoare, s-a format obiceiul sã se sãrbãtoreascã în zori. De aceea oamenii veneau cu lumânãri în mânã și în procesiune intrau în biserica. Doar în secolul al 10-lea a fost prescrisã binecuvântarea lumânãrilor în acesta sãrbãtoare. De aceea se numește sãrbãtoarea lumânãrilor sfințite. Când luãm în mânã lumânarea, în spirit și noi împreunã cu Iosif și Maria intrãm în templu și împreunã cu Simion și Ana îl salutãm pe pruncul Isus, care este luminã pentru noi și pentru toate popoarele
Probabil nu numai Iosif și Maria au adus în aceastã zi copilul lor în templu, ci și alți pãrinți au venit cu copii lor, pentru cã așa era legea în acel timp. Fiecare bãiat primul nãscut era considerat proprietatea lui Dumnezeu, de aceea trebuia oferit lui Dumnezeu, insa în locul lui ofereau un miel sau doi porumbei. Ȋntre acești copii aparent asemãnãtori Simeon și Ana au reușit sã-l recunoascã pe Mântuitorul poporului și sã-l salute cu mare bucurie. Isus și astãzi vine între noi fãrã sã atragã atenția. Este prezent în persoane și evenimente aparent obișnuite, dar noi în botez am primit lumina de la Isus, și aceastã luminã ne dã capacitatea sã-l recunoaștem și sã ne bucurãm de prezența lui. Așa cum Simion și Ana au primit misiunea de a-l arãta pe Mântuitor celor care erau prezenți în templu în acel moment, fiecare dintre noi are aceastã misiune, de a da mãrturie în fața celorlalți oameni despre prezența lui Isus în viața lor.

2019-02-02

______________________________

A magvetõ bízik

Mk 4, 26-34
Az evangéliumban azt hallottuk, hogy a mag elvetése és a termés betakarítása között van egy hosszú idõszak, mely alatt a magvetõ nem tud semmit tenni. Minden a magtól és a földtõl függ. A lelki életünkben is vannak ilyen idõszakok, melyek nagyon fontosak, de amelyekben minden Istentõl függ. A magvetõ bízik. Bizalommal várja, hogy a mag kikeljen és termést hozzon. Megtanulunk tõle mi is türelmesen várni arra, hogy Isten munkálkodjon a mi életünkben, a testvéreink életében. A technika felgyorsította az életünket. A mai ember azonnal látni akarja a munkája eredményeit. Talán, mert erre a rövid földi életre rendezkedett be teljesen, ezt akarja maximálisan kihasználni, mert nem bízik az Istenben, abban az életben, mellyel Isten meg akar ajándékozni mindnyájunkat. Pedig nem lehet megspórolni az Istenre való várakozás idejét. Az evangéliumbeli magvetõ egy optimista ember, mert ki meri adni a kezébõl a magot, a biztost a bizonytalanért. Az Istenbe vetett bizalom elhallgattatja a mi siránkozásainkat, eloszlatja félelmeinket, és már most hálaadásra indít Isten iránt, azért a termésért, amelyet majd csak ezután fogunk learatni. Sok mindenbe belefektetünk energiát, idõt, fáradtságot, áldozatokat, és gyakran elõfordul az is, hogy utólag belátjuk, nem volt érdemes. Az igazi jó befektetés az, ha Krisztust ültetjük el a mi kertünkben. Minden munkánk, melyet vele szoros egységben végzünk, a bennünk élõ Krisztus növekedését segíti elõ. Errõl az egyrõl mondhatjuk el biztosan, hogy nem fogjuk megbánni.

2019-02-01

______________________________

Jézus új családja

Mk 3,31-35
Jézust sokan keresik. Az õt keresõk két csoportra oszlanak, az egyik az õt hallgatók tömege, a másik pedig az õ rokonsága, vagyis az új családja, és a vér szerinti családja. Az új családja tagjai hallgatják Jézust, a rokonai pedig nem hajlandók hallgatni, hanem kint várakoznak rá. Jézus kijelenti, hogy senki sem tarthatja magát, semmilyen jogon hozzátartozónak, csak az, aki kész teljesíteni az Isten akaratát. Ezzel Jézus nem a régi családja tagjai ellen akar fordulni, hisz nekik is éppúgy megvan a lehetõségük arra, hogy hallgassák õt, mint azoknak, akik bent vannak, hanem ellenkezõleg, megnyitja a lehetõséget bárki számára, hogy az õ családjának a tagja legyen.
Nem az köt bennünket Jézushoz, hogy megkereszteltek, hogy fogadalmat tettünk, hanem az, hogy napról napra keressük, és próbáljuk életre váltani Isten akaratát. Nem attól leszünk egy közösség mi sem, hogy egy házba helyeztek, hanem attól, hogy közösen keressük az Isten akaratát, és aki ebben hátráltat, aki ebben akadályoz, az nem igazi testvérünk.

2019-01-29

______________________________

Évközi 3. vasárnap

A mai evangéliumi szakasz két részbõl áll, az egyik a Szent Lukács evangéliumának a bevezetõ része, a második pedig azt meséli el, amikor Jézus a názáreti zsinagógában felolvasott.
A prológusban Szent Lukács követi a korabeli írók módszerét, akik az írások elején elmondják, hogy mi volt a szándékuk ezzel az írással, és köszönetet mondanak annak, aki ebben segítségére volt. Ma is, ha valaki egy dolgozatot készít, a bevezetõben ugyanezt írja. Szent Lukács ezért említi Teofilt, aki bizonyára egy gazdagabb tagja volt a keresztény közösségnek, és Lukácsnak támogatója. Lukács korában sokan írtak Jézus Krisztusról, az 50 évvel azelõtt történtekrõl, de Lukács vigyáz arra, hogy ne mesés történeteket írjon le, hanem a valóságot, bár õ maga, akárcsak mi, nem lehetett tanúja ezeknek az eseményeknek. Lukács olyan emberek tanúsága alapján írta az evangéliumát, akik magától Jézustól kapták a tanítást, és az életüket arra tették rá, hogy ezt továbbadják. Nem a hitetleneknek szánja Lukács az írását, hanem azoknak, akik elfogadták Jézus evangéliumát, azért, hogy biztosak lehessenek abban, hogy ez a tanítás szilárd alapokon nyugszik.
Szent Lukács evangéliuma elejére teszi Jézusnak a Názáretben tett látogatását, bár ez történelmileg késõbb történt, mert abban, amit Jézus mond, benne van az õ programja, az, hogy milyen Messiás szeretne lenni.
A zsinagógában általában két szentírási részt olvastak fel, az elsõ a Tórából volt, a második pedig valamelyik próféta írásából. Jézus kiválaszt két verset Izajás írásaiból, melyek az õ küldetését jellemzik, és kijelenti, hogy általa valósulnak meg a próféta szavai.
Az Úr azért küldött - mondja Jézus-, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Mi ez az örömhír? Az, hogy Isten a mi szegénységünk, a mi gyengeségünk, a mi bûneink ellenére szeret minket. Hirdessem a foglyoknak a szabadulást. Jézus szabaddá akar tenni bennünket mindattól, ami gátol bennünket abban, hogy igazi életet éljünk. Meg akar szabadítani az Istenrõl alkotott téves elképzeléseinktõl, és a magunkról alkotott rossz véleményünktõl, hogy képesek legyünk elfogadni Isten szeretetét. Meg akar szabadítani az önzésünk fogságából, ami meggátol abban, hogy szeretettel forduljunk testvéreink felé, meg akar szabadítani az emberek véleményétõl való függõségünktõl, hogy merjünk igazi önmagunk lenni.
A vakoknak visszaadjam a látást. A sötétben nem tudjuk megkülönböztetni a dolgokat. A sötétben élõ ember nem látja világosan, hogy mi értékes, és mi kevésbé értékes. Tárgyként kezeli a másik embert, nem veszi észre a szükséget szenvedõ testvérét. A sötétben élõ ember csak botorkál céltalanul. Jézus világosságot hoz a szemeinknek, hogy meg tudjuk különböztetni az értékest az értéktelentõl.
Az elnyomottaknak visszaadjam a szabadságát. Ez a rész nincs benne abban a szakaszban, amelyet Jézusnak fel kellett olvasnia, hanem Jézus, Izajásnak egy másik szakaszából idézi, ahol a próféta az igazi böjtrõl beszél, és azt mondja, hogy az Istennek tetszõ böjt az elnyomottaknak a felszabadítása.
És meghirdessem az Úr esztendejét. Ez a jubileumi évet jelentette, amikor mindenki ingyen visszakapta a tulajdonát. Jézus szavainak, és küldetésének a lényege, hogy Isten ingyen megajándékozza az embert a szabadsággal és az õ szeretetével. Amikor tudatosult bennünk, hogy mi Isten ingyenes szeretetében élünk, ez minket is arra indít, hogy mi is ingyenes ajándékká váljunk testvéreink számára.

Sã ni-l imaginãm pe Isus care a devenit faimos. Împreunã cu ucenicii sãi mergea dintr-o localitate în alta, predica în sinagogi, adicã în casa de rugãciune a evreilor, și oamenii îl aplaudau, îl lãudau. Era simpatic pentru toatã lumea pentru cã avea un mod de a vorbi, de a învãța atât de frumos, atât de clar, încât cei care îl ascultau se entuziasmau.
Așa a ajuns și în orașul sãu natal Nazaret, și s-a prezentat și acolo în sinagogã sã citeascã din Sfânta Scripturã și sã predice. I-au dat sã citeascã din cartea profetului Isaia douã versete în care era vorba de ceea ce ne va aduce Mântuitorul. Va aduce bucurie pentru cã Dumnezeu ne iubește în ciuda slãbiciunilor, pãcatelor noastre, eliberare de robiile noastre, luminã peste tot ceea ce este întunecat în viața noastrã, și ne va aduce o viațã mai dreaptã. Cei care îl ascultau erau de acord cu el. Ce frumos va fi când va sosi Mesia. Și noi la fel ascultãm de multe ori lecturile din liturghie. Lucruri din trecut, și lucruri care poate se vor realiza cândva în paradis, dar nu au nicio legãturã cu viața noastrã de astãzi.
Isus însa când a terminat de citit a zis ceva foarte important: Astãzi s-a împlinit ceea ce ați auzit. Astãzi, nu ieri și nu mâine. Același lucru ne spune și nouã. Astãzi este ziua mântuirii noastre. Astãzi Isus ne vorbește. Și dacã înțelegem ce vrea sã ne spunã, nu ne mai vine sã aplaudãm, așa cum nici evreii din Nazaret nu mai erau atât de încântați de prezența lui Isus între ei. Pentru cã dacã Mântuitorul este între ei, dacã mântuirea este deja înfãptuitã, fiecare dintre ei este provocat sã își schimbe modul de viațã, sã se comporte ca om mântuit. Același lucru se întâmplã și în cazul nostru: Dacã Dumnezeu mã iubește în ciuda slãbiciunilor, pãcatelor mele, la fel trebuie și eu sã-mi iubesc frații, sã le doresc binele, chiar dacã unele fapte, obiceiuri, pãcate din viața lor mã deranjeazã. Dacã pe mine m-a eliberat Isus din robiile mele, nici eu nu mã pot folosi în interesele mele de frații mei. Dacã Dumnezeu a adus luminã în viața mea, nu pot rãmâne nepãsãtor fațã de frații mei care s-au rãtãcit. Dacã las ca darurile mântuirii sã acționeze în viața mea, experimentez și astãzi împlinirea cuvintelor lui Isus. Poate nu este comod sã fim mântuiți, dar este viața adevãrata pentru care ne-am nãscut.

2019-01-27

______________________________

A flelem bénít

Mk 3,1-6
Jézus szombaton egy béna kezû embert gyógyított meg. Az embernek a keze nagyon fontos szerepet tölt be. Ha fáj a kezünk, ez nagyon sok mindenben korlátoz bennünket. A kezünkkel táplálkozunk, dolgozunk, segítünk, simogatunk, a kezeinket összetesszük amikor imádkozunk. Az evangéliumi embernek a keze volt béna, de azoknak, akik nem tudtak vele együtt örülni a gyógyulásának, a lelkük volt lebénulva. Szombaton azért tiltottak bármilyen tevékenységet, mert féltek, nehogy magukra haragítsák Istent. Inkább ne tegyünk semmit, nehogy hibázzunk. A hibázástól való félelem minket is könnyen megbénít. Nem merünk szólni, cselekedni. Pedig nem az a legfontosabb, hogy ne hibázzunk, hanem, hogy tegyük a jót, még akkor is, ha nap mint nap bocsánatot kell kérnünk.

2019-01-23

______________________________

A szombat van az emberért

Mk 2,23-28
A szombat van az emberért, és nem az ember a szombatért. Nagyon bölcs mondás ez, mely világossá tesz nagyon sok helyzetet az életünkbõl, amikor az a veszély fenyeget, hogy szabályokat, törvényeket elõbbvalónak tekintsünk, mint embereket, mint önmagunkat. A szabályokra szükség van, nélkülük nem mûködhet a társadalom, de nem lehet minden helyzetet, minden körülményt, minden eseményt elõre szabályokba foglalni. Ezért, amikor egy szabály csak akadályt képez, amikor gátolja az életet, lelkiismeretben nem kötelez tovább, érvényét veszíti.
Isten nem azt akarta, hogy a választott nép fiai szombaton semmit se tehessenek, még sétálni sem mehessenek, hanem, hogy legalább egy nap a héten szabadok legyenek, pihenjenek, ünnepeljenek, örüljenek. Legyünk mi is az igazi szombat emberei, akiket senki nem kényszerít semmire, de akik szabadon akarják tetteikkel kifejezni szeretetüket Isten, és embertársaik iránt.

2019-01-22

______________________________

Évközi 2. vasárnap

A kánai menyegzõ elsõ olvasásra egy közönséges, de kissé furcsa történetnek tûnik. Furcsa az, hogy egy ilyen hétköznapinak tûnõ eseményt János épp az evangéliuma kezdetére helyez. A Szent János evangéliumában összesen hét jelrõl olvashatunk, és ez közöttük az elsõ. Az is érdekes, hogy a történetnek ünnepélyes befejezése van: Jézus kinyilvánította dicsõségét, és a tanítványok hittek benne. Érthetõbb lenne ez a kijelentés, ha például a Lázár feltámasztása után mondaná ezt az evangélista. Ott Jézus tényleg megmutatta az õ dicsõségét, legyõzve a halált, de itt, a víz borrá változtatása nem tûnik annyira lényeges dolognak. Sõt, a vendégek már eleget ittak, ha mind elfogyott a bor, mégis, Jézus, ahelyett, hogy mértékletességre szólította volna fel õket, újabb 600 liter bort bocsátott a rendelkezésükre. Ennek a családnak, amelyik a menyegzõt rendezte, nem lett volna nehéz hamar vásárolni még bort, ha elfogyott, hisz anyagilag nem álltak rosszul. Abból lehet erre következtetni, hogy sok szolgát tartottak, és azok a hatalmas kõedények is nagyon drágák voltak. Nem engedhette meg bárki magának, hogy ilyeneket vásároljon. Az is furcsa, hogy beszél az evangélium Jézus anyjáról, de nem nevezi Máriának, meg az is, ahogy Jézus beszél vele. Nem anyjának nevezi, hanem asszonynak. Márpedig ez még abban a korban is hallatlannak számított. Ezek a furcsaságok arra utalnak, hogy ennek az elbeszélésnek mélyebb mondanivalója van. Nem egy akármilyen menyegzõrõl van szó, hanem arról, amelyrõl Keresztelõ Szent János beszélt, mikor azt mondta önmagáról, hogy nem õ a võlegény. Mert a võlegény nem más mint Jézus. Már az Ószövetségben Isten a népével való kapcsolatot úgy képzelte el, mint a jegyesek közötti kapcsolatot. Istennek a legnagyobb öröme, ha népét, jegyesét boldognak látja. Sok helyen beszélnek errõl a próféták. Sajnos, ezt a választott nép fiai nem mindig értették meg, úgy viszonyultak Istenhez, mint egy szigorú munkaadóhoz, akinek a kegyeit ki kell érdemelni szorgalmas munkával, a parancsok megtartásával, áldozatok bemutatásával. Ezt a fajta Istenhez való viszonyulást jelképezi az a hat kõkorsó, melyrõl az evangéliumban hallottunk. A hatos szám a tökéletlenséget jelenti, hiányzik belõle valami ahhoz, hogy hét legyen. És üresek ezek a korsók, elveszítették a rendeltetésüket. Az üres vallásosságot jelképezik. Az ilyen vallásosság nem öröm forrása, hanem állandó szorongásban tartja az embert, mert sosem tud eleget tenni annak a rengeteg parancsnak, melyet Isten nevében rázúdítottak.
Ebbõl a vallásosságból, errõl a menyegzõrõl hiányzott az öröm, melyet a bor jelképez. És ki veszi észre, hogy ebbõl a vallásosságból hiányzik az öröm? Nem az írástudók, nem a papok, hanem az édesanya. A Messiás Izrael méhébõl született. Az édesanya nem más, mint Izraelnek a hûséges maradéka, azok, akik Izraelbõl Jézushoz folyamodnak, hogy segítsen megtalálni az Istennel való kapcsolat örömét.
Jézus, édesanyja szavaira elutasító módon válaszol. Ha Izrael nem fogadja õt el, akkor nem lesz közük egymáshoz. Ha nem kell Jézus, akkor az adományai se kelljenek.
A mai evangélium nekünk is szól. Lehet, hogy a mi vallásos életünkbõl is hiányzik az öröm. Engedelmeskedünk, áldozatokat hozunk, parancsokhoz igazodunk, néha összeszorított fogakkal, de öröm nélkül. Ha csak azért jövünk a szentmisére, hogy ne kövessünk el halálos bûnt, mi is a régi Izrael vallásosságát folytatjuk. Nem kell valakinek megparancsolni, hogy találkozzon azzal, akit szeret. Ha közöttünk nem érezhetõ a szeretet légköre, nem várhatjuk, hogy ide vágyakozzanak az emberek. És ez érvényes a provinciánk, a mi közösségeink életére is. Jézus a mi üres kõkorsóinkba is bort akar tölteni. Ezzel nyilvánítja ki a maga dicsõségét, mert Isten dicsõsége akkor nyilvánul meg, amikor ki tudja mutatni, hogy mennyire szeret minket. És ha megtapasztaljuk Isten szeretetét, életünk örömteli lesz.

La nunta din Cana lipsea vinul. Nu lipsea mâncarea, nici muzica, doar vinul. Când cineva consumã vin, alcoolul din vin produce schimbare în dispoziția sufleteascã a persoanei. De obicei devine mai relaxatã, mai seninã, mai voioasã. Evanghelia de azi nu vrea sã ne convingã sã consumãm cât mai mult vin, ca sã fim bucuroși. Vinul în Sfânta Scripturã reprezintã bucuria din sufletul omului. Iar dacã la o nuntã nu este bucurie, acea nuntã nu mai are sens. Nunta din Evanghelia de azi reprezintã relația lui Dumnezeu cu poporul sãu, din care și noi facem parte. Dumnezeu dorește ca relația noastrã cu el sã fie o sãrbãtoare, o bucurie, așa cum se bucura el când îl cãutãm, când dorim sã fim cu el, când în rugãciune, în Sfânta Împãrtãșanie ne întâlnim, ne unim cu el. Vrea sã ne dãruiascã și nouã aceastã bucurie, ca rugãciunile noastre sã nu se reducã la îndeplinirea unor obligații care provin din faptul cã suntem creștini. Vrea sã ne ajute sã descoperim gustul fericirii de a fi împreunã cu el.
Cine și-a dat seama cã nu este vin la nunta din Evanghelie? Mama lui Isus, persoana care deja este între o relație de afecțiune profundã cu Isus. Iubirea fațã de Isus ne face și pe noi atenți la cei din jurul nostru. Ne dãm seama când cineva nu este fericit, și ne pasã.
Ne vine sã ne scandalizam auzind cuvintele de refuz ale lui Isus, când mama lui îi dã de știre lipsa vinului. Ce treaba avem noi unul cu celãlalt femeie - spune Isus. Isus nu a fost necuviincios niciodatã fațã de Maria. Cuvintele sale devin clare dacã înțelegem cã aceastã nuntã din Cana este o nuntã simbolicã între Isus, ca mire și noul popor al lui Dumnezeu, ca mireasã. Mama lui Isus aici nu este Maria, și poporul din care s-a nãscut Isus. Dacã acest popor nu îl acceptã pe Isus ca Dumnezeul sãu mântuitor, se va rupe legãtura dintre el și Isus, devine o persoanã strãinã, o femeie oarecare. Numai atunci rãmâne în comuniune cu Isus dacã este gata sã renunțe la ideile, planurile sale și face întocmai ceea ce îi spune Isus.
Pânã când încercãm sã îl convingem pe Dumnezeu sã facã așa cum dorim noi, nu suntem în comuniune cu Isus. Dacã însã suntem gata sã urmãm indicațiile sale, devenim servitorii și colaboratorii sãi în transformarea apei în vin.
Dorim sã ne ajutãm frații, știind însã cã numai Isus poate oferi fericirea adevãratã. La el apelãm, de la el cerem ajutor pentru ei. Ceea ce putem face noi e sã umplem cu apã recipientele goale, adicã sã facem, urmând indicațiile lui Isus, ceea ce depinde de noi pentru binele persoanelor din viaþa cãrora lipsește vinul. Vom asista din nou și din nou la minunea transformãrii apei în vin, a tristeții în bucurie, al disperãrii în speranțã.

2019-01-20

______________________________

Meghívás és válasz

Mk 2,13-17
Jézus a vám-asztaltól szólítja el Lévit, aki azonnal otthagyja mindenét, és Jézus követésére szánja el magát. Minden hivatásnak ez a két összetevõje: egyrészt a hívás Jézus részérõl, másrészt annak elfogadása, és megvalósítása. Ez nem csak egyszer történik meg, amikor valamilyen életforma mellett elkötelezzük magunkat, hanem nap, mint nap, mikor Jézus elhív a mellõl, amivel éppen foglalkozunk, hogy vele legyünk, és vele együtt cselekedjünk. A hivatásunk sikere nem attól függ, hogy milyen képességekkel rendelkezünk másokhoz képest, hanem attól, hogy mennyire tanuljuk meg meghallani Jézus hívását, és mennyire van bátorságunk vele együtt újabb, és újabb lépéseket megtenni.

2019-01-19

______________________________