Napi gondolatok

Hisztek?

Jn 16, 29-33
A tanítványoknak, miután Jézus búcsúbeszédét meghallgatták, az volt a benyomásunk, hogy mindent megértettek: Látjuk, hogy mindent tudsz, ezért hisszük hogy valóban Istentõl jöttél. Az értelmi felfogást összetévesztették a hittel. Ezért mondja Jézus: Hisztek? Rövidesen ijedtetekben szanaszét fogtok szaladni és engem magamra fogtok hagyni. A megértésnek ráhagyatkozássá kell még érnie.
A hitünk akkor kezd érni, amikor megsejtjük, hogy mérhetetlen titokkal állunk szemben, amelyet soha nem fogunk teljesen megérteni, értelmünkkel átfogni. Mikor félünk, becsukjuk a szemünket is, de rábízzuk magunkat a Szentlélekre, aki békét, derût ad lelkünkbe, és bátorságot a nehéz percekben.

2020-05-25

______________________________

Kettõs érzés

Jn 16,20-23
Kettõs érzés van Jézusban: szomorúság és öröm egyszerre. Ahhoz, hogy eljusson az örömre, be kell járnia egy utat, amit nem spórolhat meg, a szorongatást meg kell élnie. A gyereket szülõ édesanyához hasonlítja ezt az állapotot: a megélt fájdalom nem megy üresbe, hanem azért a valakiért történik minden, akiért vállalja a gyötrelmeket, akinek már magzatkorában örül.
Életünket, hivatásunkat szemlélni, szépnek látni, fölfedezni benne a szépséget, akkor lehet, ha szembenézek a nehézségeivel is. „Ami szép, az nehéz” (Babits Mihály, Örökkék ég a felhõk mögött). Gyanús nekem, ahol azt mondják, hogy minden a legnagyobb rendjén van; soha semmi sem kérdõjelezõdik meg; csak sikerekrõl és eredményekrõl számolnak be.
Babits folytatja tovább a személyes hitvallását: „Hiszek a harmóniában, melyre vágy a lélek, a szépségben, melyért kiáltoz az anyag, a szeretetben, melyért epednek a népek. Hiszek a nehézben, hogy nem lehetetlen! Ha nem hinnék benne, magam tenném lehetetlenné. Oly bûn, melyre nincsen föloldozás. Csak a hit teheti lehetségessé.”
Fr. Julianus

2020-05-22

______________________________

Urunk mennybemenetele

Amikor az apostolok nézik Jézusnak a mennyekbe való felemelkedését, az angyalok leintették: „Galileai férfiak, miért álltok és néztek az égre? Ez a Jézus, aki felvétetett mellõletek, úgy jön el ismét, ahogy az égbe felmenni láttátok” (ApCsel 1,11). Az angyalok arra bátorítanak, hogy ne az eget bámuljuk, hanem ott vegyük észre Jézust, ahol visszatér; hogy a bámészkodás helyett tekintsünk magunkba.
Õ már nem az a Jézus, akit eddig ismertünk; õ már az Atyánál van, és ugyanakkor ígérete szerint velünk is, bennünk is, minden nap. Ha Istent keresem, nem kifelé tekintgetek, hanem magamba nézek. „Állj meg, mit futkosol? A menny benned ragyog, akkor hiányzik csak, ha másutt hajszolod” (Angelus Silesius).
A galileai férfiakkal mi is megerõsítésre szorulunk: nem az üres eget kell bámulnunk. Mennybemenetel titka ui. nem az, hogy lebegünk a föld felett, és elrugaszkodva a valóságtól a mennybe repülünk, hanem hogy leereszkedem és szembenézek törékenységeimmel, félelmeimmel. Megismerem földhöz-ragadottságomat. Majd ha veszem a bátorságot, hogy leszálljak emberségembe, akkor megnyílik fölöttem az ég.
A liturgiában a zsoltárt Jézusra vonatkoztatva arról éneklünk, hogy fölmenvén a magasságba foglyul ejtette fogságunkat (vö. Zsolt 67,19). Foglyul ejtette azokat a dolgaimat, melyektõl nehéz szabadulni: az önbizalom hiányát, a szüntelen megfelelés kényszerét és még ki tudja milyen kényszeres nyavalyáinkat. Felnyitotta ezeket a zárakat, szabaddá tett, hogy saját szeretetének rabságába vezessen.
Jézus mennybemenetele azt jelenti, hogy mindezeket bevezeti Isten világába, a mennybe, az isteni szeretet helyére, ahol védve vagyunk, ahol otthon vagyunk; feloldja a láncokat, melyek önmagam vagy mások rabságában tartanak. A mai ünnep könyörgésében imádkoztuk: Krisztus mennybemenetele a mi fölemelkedésünk: magával viszi, amit magára vett: az esendõ testet, az emberi lelket, a remegõ szívet; azt, aki én vagyok.
Fr. Julianus

Înãlțarea Domnului 2020
În timp ce apostolii îl priveau pe Isus înãlțându-se la cer, îngerii i-au oprit: „Oameni din Galileea, de ce stați și privești spre cer? Acest Isus, care a fost ridicat de lângã voi, va veni din nou așa cum l-ați vãzut ridicându-se la cer ”(Faptele 1,11). Îngerii ne încurajeazã sã nu privim la cer, ci sã-L observãm pe Isus unde se întoarce; sã ne privim în loc sã privim.
El nu mai este acel Isus pe care l-am cunoscut pânã acum; el este deja cu Tatãl și, în același timp, precum a promis, cu noi, în noi, în fiecare zi. Când îl caut pe Dumnezeu, nu privesc spre exterior, ci spre interiorul meu. „Oprește-te, de ce tot alergi? Cerul strãlucește în tine. Lipsește numai dacã alergi dupã el în altã parte ”(Angelus Silesius).
Asemenea bãrbaților din Galileea, și noi avem nevoie de confirmare: nu trebuie sã privim cerul gol. Deoarece secretul Ascensiunii nu este cã plutim deasupra pãmântului și zburãm departe de realitate la cer, ci coborâm și ne înfruntãm fragilitatea, temerile noastre. Recunoaștem faptul cã suntem lipiți de pãmânt. Atunci, dacã vom avea curajul sã coborâm în umanitatea noastrã, cerul se va deschide deasupra noastrã.
În liturghie, adaptând psalmul la Isus cântãm, cã în timp ce a urcat pe înãlțimi a captat robia noastrã (cf. Ps. 67,19). El mi-a capturat lucrurile din care este greu sã scapi: lipsa încrederii în sine, compulsia neîncetatã de a mã conforma așteptãrilor și cine știe ce alte probleme compulsive. El a deschis aceste încuietori, ne-a eliberat pentru a ne conduce în robia propriei sale iubiri.
Înãlțarea lui Isus înseamnã introducerea tuturor acestor lucruri în lumea lui Dumnezeu, în Paradis, în locul iubirii divine unde suntem protejați, unde suntem acasã; dezleagã lanțurile cu care mã țin eu pe mine sau alții în robie. În rugãciunea liturghiei de azi spunem: înãlțarea lui Cristos la cer este ascensiunea noastrã: poartã cu el ceea ce a luat asupra sa: trupul slab, sufletul omenesc, inima tremurândã; Ceea ce eu sunt.

2020-05-21

______________________________

Szent Bernardin

Jn 14,12 – 17
A Szent Bernardin ünnepére kiválasztott szentírási részt már vasárnap is hallhattuk. A Szentlélek eljövetelének az ünneplésére hangol rá bennünket. Ugyanakkor szent Bernardin élete mint egy bizonyíték arra, hogy Jézus ígéretei valóra válnak. Szent Bernardin Jézus tetteit folytatta, sõt Jézusnál nagyobbakat is megvalósított. Persze, Jézus szeretetét senki nem múlhatja felül, de nem nehéz nagyobb sikert elérni, mint Jézus az evangélium hirdetése terén. És ebben volt a rendkívüli Szent Bernardin. De csak miután támadások érték az egyház vezetõsége, a rendi testvérei, és a világ hatalmasságai részérõl, akkor tanult meg a Szentlélekre hagyatkozni, és az õ irányítása alatt cselekedni.
Nem mi keressük magunknak a nehézségeket, jönnek azok maguktól, de a Szentlélekre való figyelést és ráhagyatkozás már most tudjuk gyakorolni.

2020-05-20

______________________________

Belül

Jn 16,5-11
Jézus szavaiból az derül ki, hogy a tanítványok életében a Vigasztalóra is ugyanolyan szükség van, mint az õ jelenlétére. Sõt, a hiánya egy teljesebb jelenlétnek a feltétele: "ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok" (7). Tehát "jobb nektek, ha elmegyek" (7): mert õ – akit én majd elküldök – tanít meg arra, hogy mit jelent Isten jelenléte, hol kell õt keresni. Pünkösd óta Istent nem kívül keressük, hanem belül.

2020-05-19

______________________________

A kottaolvasás még nem zenélés

Jn 15,26-16,4
A búcsúbeszédben több alkalommal szó esik arról, hogy Isten elküldi az igazság Lelkét. Küldetése abból áll, hogy tanúságot tegyen Jézusról. A tanítványok is tanúságot tesznek róla, de hogy tkp. mi is történik körülötte, még nem teljesen értik. Pünkösdig kell várni, míg lehull a lepel és értelmet kapnak Jézus szavai és tettei. Hivatásunkkal, feladatainkkal mi is vagyunk úgy, hogy éljük, csináljuk, s aztán idõvel rácsodálkozunk arra, hogy ez mennyire éretlen. Attól, hogy a kottából le tudok játszani valamit, még nem biztos, hogy tudok zenélni; attól, hogy ismerem egy idegen nyelv nyelvtanát és szókincsét, még nem biztos, hogy bírom azt a nyelvet.
Fr. Julianus

2020-05-18

______________________________

Otthon de Idegenek

Jn 15, 12-17
Jézus szereti a tanítványait, és az õ szeretete kapcsolja õket is egymáshoz. Ezt olvastuk a tegnapi evangéliumban is. A világ ellenben gyûlöli Jézust is és a tanítványait is. Úgy tûnik Jézus szavaiból, hogy az evangélium és a világ között kibékíthetetlen ellentét van.
Mégsem arra biztat Jézus, hogy elszigetelõdjünk a minket körülvevõ világtól. Ennek a világnak polgárai vagyunk és annak javán dolgozunk, anélkül azonban, hogy beleolvadnánk, véle azonosulnánk. Egy õskeresztény írás, a Diognéteszhez írt levél mondja, hogy a világban élünk, de idegenek vándorok vagyunk benne, mert mi egy jobb világ felé tartunk, ahová másokat is meghívunk.

2020-05-16

______________________________

Szeressük egymást

Jn 15, 12-17
Szeressük egymást, de nem csak azért, mert kiváló társaság vagyunk, nem is azért, mert együtt erõsebbek vagyunk, és nem azért, mert érdemes ehhez a csapathoz tartozni.
Azért szeretjük egymást, mert Jézus szeretete minket is bekapcsol a Szentháromság szeretetközösségébe.
Ha nem ez kapcsol egymáshoz bennünket, akármilyen jó csapat is vagyunk, a bábeli toronyépítõk csapatához hasonlítunk. Ellenben, minél közelebb engedjük magunkhoz Jézust, annál közelebb kerülünk egymáshoz is.

2020-05-15

______________________________

Õ is ezt szeretné

Jn 15, 9-11
Valaki a szívében hordozzon, értékeljen, szívesen gondoljon rám. Erre vágyunk a lelkünk mélyén, és hiszem, hogy nem hiába, mert arra születtünk, hogy szeretve legyünk. Ezért kolduljuk egy életen át a szeretetet, és ott él bennünk a remény, hogy egyszer majd igazi örömben lesz részünk. Nos, Jézus ma azt mondja nekünk, hogy õ is ezt szeretné. Azért jött közénk, hogy örömünk teljes legyen. Már egy ember szeretete is megváltoztat, hát még Isten szeretete. Nem kell ezt kiérdemelni, csak elfogadni. Ha felismerem, hogy Isten szeret engem, számomra sem nehéz szeretni a testvéremet. A mi hitünk akkor igazi, ha az errõl a szeretetrõl való tanúságtétel.

2020-05-14

______________________________

A vesszõ

Jn 15, 1-8
Sokatmondó a vesszõ és a szõlõtõ képe. Ha levágják a vesszõt, még egy darabig van élet benne, de aztán fokozatosan elszárad. Sok ajándékkal elhalmozott Jézus. Az õ élete belém áramlott. Sokszor csodálkozva látom, hogy milyen értékes gondolatok születnek meg az eszemben, mennyi sok szép dologra képes vagyok. Gyakran azon kapom magam, hogy ezeket magamnak tulajdonítom, és elégedetten könyvelem el, hogy én milyen bölcs, milyen jó tudok lenni. Utána pedig elszomorodom, mikor korlátaimmal találom szemben magam. Ezek kegyelmi pillanatok, melyek rádöbbenek arra, hogy mennyire szükségem van Jézusra ahhoz, hogy életem termékeny legyen.

2020-05-13

______________________________