Napi gondolatok

Angyal arca

Csel 6, 8-15
István személyébõl ahhoz hasonló erõ sugárzott, amilyent Jézusnál vettek észre a hallgatói: nem úgy beszélt, mint az írástudók, hanem, mint akinek hatalma van. Pedig Jézus senkit sem gyõzött le, hogy bebizonyítsa hatalmát. Szava, Isten szava volt, mely életet ad. Ebben áll a hatalma. Szent István esetében is hasonló jelenségre figyeltek fel hallgatói: lenyûgözte õket beszédével. Nem szónoki fogásokkal, hanem azzal, hogy Isten szavának életet adó erejét közvetítette feléjük. Még a fõtanács tagjai is, akik halálra ítélték, olyannak látták az arcát, mint egy angyal arca. Az angyalnak nincs arca, de az angyal Isten erejét közvetíti, akárcsak Szent István. Mi is olyanok vagyunk, mint az angyalok, mert Isten általunk is életet akar ajándékozni az embereknek. Ennek tudatában szólunk, cselekszünk.

2019-05-06

______________________________

Békés erõteljesség

Csel 5,17-26
A Szentlélek és az apostolok kapcsolata elég fejtörést okozott a hatóságoknak. Börtönbe zárták az apostolokat, mert nem akarták befogni a szájukat, folyton Jézusról beszéltek, de másnap a templomban találták õket, amint továbbra is az Istennel való életrõl beszéltek. Senki nem nyitotta ki a börtön ajtaját, az õrök nem is vettek észre semmi mozgást. A Szentlélek erõteljesen, de ugyanakkor békésen cselekszik. Hiába az erõszak, a kényszer, a Szentlélek könnyedén kiszabadítja õket, anélkül, hogy bárkinek bántódása esnék. Ilyen volt Jézus feltámadása is. Ilyen a Szentlélek mûködése a mi közösségünk életében is. Nem büntet, nem kényszerít, nem aláz meg senkit, csak szabaddá tesz arra, hogy a tõle kapott küldetést teljesíteni tudjuk. Hadd okozzon fejtörést a Szentlélek bennünk lévõ mûködése azoknak, akik Jézusról nem akarnak hallani. Közben mi is tanulgatjuk a Szentlélek szelíd és határozott módszerét.

2019-05-01

______________________________

Egy szív, egy lélek

Csel 4, 32-37
Néhány, de lényegretörõ szóval ecseteli Szent Lukács az elsõ keresztény közösség életét: egy szív, egy lélek voltak - mondja. Természetesen, nem kell szó szerint venni ezeket a szavakat. Az Újszövetség más helyei nem takargatják azokat a problémákat, melyek jelen voltak az elsõ keresztény közösség életében. Már Jézus korában, akár csak ma, a tanítványok lelkében, a nemes, jóra való törekvés keveredett a kicsinyes önzéssel. A célt nem veszítjük szem elõl: Jézus azért imádkozott, hogy egyek legyünk, és ez az egység már jelen van. Mi is elmondhatjuk, hogy nagyrészt egy szív, egy lélek vagyunk, még ha nem is teljesen, de több az, ami összeköt, mint ami szétválaszt. Több az egymás iránti szeretet bennünk, mint a harag, az elutasítás. Azért lehetséges a közösségi életünk, mert nagyrészt elfogadjuk egymást, és nagyrészt elfogadva érezzük magunkat. Próbáljunk erre a nagyobbik részre figyelni, és nem ragadni le annál, ami zavar, amit nem tudunk elfogadni, mert Jézus azt akarja, hogy egy szív és egy lélek legyünk.

2019-04-30

______________________________

Húsvét 2. vasárnapja

A múlt vasárnapi evangéliumban három olyan személy szerepelt, akik szeretik Krisztust: Mária Magdolna, Péter és a szeretett tanítvány. Ugyanazon a napon, amikor õk reggel a sírhoz siettek, estefelé a tanítványok félelmükben bezárkóztak a házba. Egyedül Tamás nem volt velük. Úgy látszik, hogy õ nem félt annyira. A félénk tanítványok mi vagyunk, mikor félünk azoktól, akik nem fogadják el Jézust. Bezárkózunk és kesergünk azon, hogy milyen rossz ez a világ. Nem tudunk választ nyújtani azokra a kérdésekre, melyek a mai embereket foglalkoztatják. A félelem rossz tanácsadó, mert fanatikussá, zárkózottá, merevvé tesz, megszûnik a párbeszéd. Nem merjük felkínálni Krisztus értékeit az embereknek, de akik a "hatalmunk" alatt vannak, azokra rákényszerítjük a szabályainkat.
Miért féltek a tanítványok? Mert még nem találkoztak a feltámadt Krisztussal. A mi félelmeink is innen erednek. A feltámadás fénye nem ragyogja be eléggé életünket. Inkább csodálói vagyunk Jézusnak, de nem vagyunk elég élõ kapcsolatban vele. Jézus eljött közéjük. Nem megjelenik és eltûnik, hanem jelen van a tanítványok között. Mikor tudatában vagyunk annak, hogy a feltámadt Krisztus jelen van közöttünk, sok minden megváltozik a közösségünkben.
Béke veletek! - mondja Jézus, és megmutatja a kezeit és oldalát. Pedig az embereket nem a kezükrõl és az oldalukról, hanem az arcukról szoktuk felismerni. De ezek a kezek Isten kezei. A kezek megmutatása Isten tetteit jelentik. Jézus ezekkel a kezekkel csodákat tett. Megérintette és meggyógyította a betegeket, megáldotta a gyermekeket, megmosta a tanítványainak a lábát. Ezeket a kezeket leszögezték. Meg akarták gátolni abban, hogy olyan Istent mutasson be az embereknek, aki szolgál, aki gyógyít, aki vigasztal, nem pedig lesújt, büntet, elítél.
Az oldalát is megmutatta Jézus, melybõl vér és víz folyt ki. A vér az életet jelenti, a szeretetbõl odaajándékozott életet, a víz pedig az új életet, a Szentlélek ajándékát. Ezek Jézus ismertetõjelei, de nem csupán az övéi, hanem a mieink is. A mi kezeink is szeretetbõl cselekszenek, és a mi életünk is odaajándékozott élet, új élet, a Szentlélek vezetése alatt.
És örültek a tanítványok az Úr láttára. Azelõtt szomorúak voltak, mert azt hitték, hogy Jézus önfeláldozása tönkretett élet volt. Most azonban örülnek, mert látják, hogy a szeretet gyõzött. Minden szeretetbõl tett cselekedet megmarad örökre.
Jézus bátorítja õket, hogy ne zárkózzanak be, hanem mutassák meg õk is a világnak a kezeiket és az oldalukat. Tegyék jelenvalóvá Jézust az emberek között.
Jézus rájuk lehelt. Az Ószövetség csak két helyen mondja azt, hogy Isten rálehelt. Egyszer, amikor megteremtette az embert, és másodszor, amikor Ezekiel prófétánál életet lehel a szanaszét heverõ csontokba. Azzal, hogy Jézus rájuk lehelt, új embert teremtett belõlük. A Szentlélekben hatalmat adott a tanítványoknak a bûnök bocsánatára. Ez nem csak a bûnbánat szentségének a megalapítása, hanem minden keresztény, mi is, hatalmat kaptunk a bûn elleni küzdelemre, a régi világ leküzdésére.

Dupã o lungã perioadã de post, în care ne-am pregãtit sã sãrbãtorim moartea și invierea lui Cristos, avem nevoie de alte 50 de zile ca sã ne convertim la bucuria învierii. Este mai ușor sã simțim compasiune, sã suferim împreunã cu Isus, decât a ne bucura. Treptat învingem tristețea. Bucuria creștinã este o tristețe depãșitã, o tristețe învinsã. Nu lãsãm ca suferința, tristețea, nemulțumirea sã stea în centrul vieții noastre. Apostolii ne povestesc aparițiile lui Isus cel inviat.
Azi îl întâlnim în evanghelie pe Sfântul Toma. Din pãcate ne-am format o pãrere proastã despre Sfântul Toma spunând cã el este cel care nu crede pânã nu pune mâna pe trupul lui Isus. In realitate Toma era unul dintre cei mai mari apostoli. Când Isus a decis sã se ducã la mormântul lui Lazãr, deși știa cã a fost emis mandat de arestare pe numele lui, Toma s-a declarat pregatit sã moarã împreunã cu Isus. Nu pare sã fie unul care nu crede.
Când Isus a apãrut prima datã apostolilor care din fricã s-au refugiat în camera de de la Cina cea de tainã, Toma nu era cu ei. Cine știe pe unde umbla? Poate îl cãuta pe Isus în altã parte. Ni se întâmplã și nouã sã îl cãutãm pe Isus în locuri greșite. Ne supãrãm, ne izolãm de alții și ne așteptãm ca Dumnezeu sã ne dea nouã dreptate. Isus insã este în mijlocul comunitãții chiar dacã aceastã comunitate este compusã din oameni slabi și plini de greșeli. Si când în sfârșit Toma s-a întors în comunitate și ceilalți i-au povestit cã l-au întâlnit pe Isus, el a reacționat dur: dacã nu vãd, nu cred! Nu pentru cã nu ar fi crezut în invierea lui Isus ci pentru cã nu a acceptat mãrturia celorlalți. Nu îi considera credibili. S-a scandalizat de faptul cã mesajul învierii lui Isus a fost încredințat acestor oameni slabi și egoiști. Totuși Toma a rãmas cu ceilalți. Si opt zile mai târziu Isus iar a venit între ei. Când Toma a acceptat sã rãmânã în mijlocul acestei comunitãți slabe, a experimentat prezența lui Isus.
Iar Isus nu îl ceartã pentru slaba credințã, ci vine sã îl ajute sã poatã crede. Si Toma se lasã convins. Depune armele și recunoaște prezența lui Isus: Domnul meu si Dumnezeul meu! Acum crede cu adevãrat.
Isus și acum este prezent între noi și suntem fericiți pentru cã deși nu îl vedem, credem în el. Nici noua nu ne este întotdeauna ușor sã credem, dar Isus ne vine și nouã în ajutor. Ne oferã semne, prin care sã îl putem recunoaște: giulgiurile pentru Petru și ucenicul iubit, vocea, pronunțarea numelui pentru Maria Magdalena, pâinea frântã pentru ucenicii din Emaus. Aici lui Toma îi aratã rãnile sale. Si noi prin rãnile lui Isus, prin imperfecțiunea noastrã și a fraților noștri, putem recunoaște prezența lui printre noi. Suntem fericiți noi care credem si vestim cu credințã invierea lui Cristos.

2019-04-28

______________________________

Bátor és bölcs

Csel 2, 36-41
Péter szavai hallatára az õt hallgatók szívét fájdalom járta át. Bizonyára mi is tapasztaltuk, hogy milyen érzés az, amikor téves, bûnös tetteink következményeivel találjuk szemben magunkat. Mindenképp bátorságra volt szüksége Péternek ahhoz, hogy ennyire nyíltan szembesíteni merje õket, és szeretetre, hogy ne megszidja õket, hanem változásra késztesse. Pedig nem mindig volt ilyen bátor, és ilyen bölcs Péter sem. Az õ szívét is fájdalom járta át, amikor a kakas megszólalt, mikor Jézus rátekintett. Ugyanaz a kérdés merült fel benne is, mint amit a hallgatói feltettek: mit tegyünk? Ez az elsõ lépése a megtérésnek. Miután felismertük, hogy mit rontottunk el, mi nem megy jó irányba az életünkben, megkérdezzük az Urat, hogy mit tegyünk? Nem ragadunk le a múltnál, nem azon kesergünk, amit hibáztunk, hanem elõre tekintünk. A Szentlélek, amely Pétert bátorrá és bölccsé tette, minket is megerõsít, hogy meglépjük azt a lépést, melyre Isten biztat minket.

2019-04-23

______________________________

Húsvét

Sokan csodálták Jézust a tanítása miatt, de csak egy kis csoport szerette. A mai evangéliumban három ilyen személy jelenik meg azok közül, akik tényleg szeretik. Ott van a lelkükben a kérdés, hogy vajon ez a szeretetkapcsolat véget ért azzal, hogy Jézus meghalt? Ezek a személyek mind Jézus sírjához mennek.
Az elsõ Mária Magdolna. Az evangélium azt mondja, hogy hajnal volt, de még sötét. Ellentmondásnak tûnik. Valójában arról a sötétségrõl van szó, amely betakarta a földet, mikor Júdás kiment az utolsó vacsora termébõl, hogy Jézust elárulja. Arról a sötétségrõl, amelyet a mi bûneink okoztak, és okoznak. János evangéliumában Jézus a fény, amely felragyog a sötétségben. Jézus önmagáról is azt mondja, hogy õ a világ világossága. Húsvét reggelén ez a sötétség kezd eloszlani.
Mit lát Mária Magdolna? Azt, hogy a követ elhengerítették a sír bejáratától, és hogy Jézus holtteste hiányzik a sírból. Szaladva megy Péterhez, hogy hírül adja neki azt, amit látott, mert Mária Magdolna nem csak egyénileg keresi a választ kérdéseire, hanem a testvéreivel együtt, azokkal együtt akik véle együtt szeretik Krisztust. Ezért szalad Péterhez, és elmondja, hogy szerinte mi történt: valaki ellopta a Jézus testét.
Péter a névtelen tanítvánnyal együtt szalad a sírhoz. A hagyomány ezt a névtelen tanítványt Szent Jánossal azonosítja, mondván, hogy szerénységbõl nem írta oda, hogy õ volt az a tanítvány, akit Jézus szeretett. És a leírás valóban talál Szent Jánosra, de õ az evangéliumában azért nem adott nevet ennek a tanítványnak, hogy mindenikünk a saját nevét helyettesíthesse be, tudatosítva, hogy Jézus szeretett tanítványai vagyunk. A névtelen tanítvány Krisztus hiteles tanítványa, aki igazán szereti Krisztust.
Mit lát ez a tanítvány mikor a sírhoz ér? Ugyanazt, amit Mária Magdolna: a temetési lepleket, de ezek nem voltak sem széttépve, sem kibontva, hanem ugyanúgy össze voltak kötve, mint amikor a holttest bennük volt, csak épp a holttest hiányzott. A tanítvány nem ment be, hanem megvárta Pétert is. A mi egyházunknak feladata, hogy a különbözõ személyeket egybefogja. Van, aki gyorsabban szalad, van aki jobban tud szeretni, de képesek vagyunk megvárni azokat, akik késõbb érkeznek. Péter is megérkezik a sírhoz, és nyomában belép a sírba a szeretett tanítvány is. Nem csupán a leplet látja, hanem mögé lát a láthatóknak. Kezdi megérteni, hogy mi történt. Ha tolvajok vitték volna el Jézus testét, a leplekkel együtt vitték volna el. A szeretett tanítvány már nemcsak a tényeket látja, hanem kezd hinni. A tényekre különféle magyarázatokat lehetne találni, ha csak az értelmünkkel keresnénk választ a kérdésre, hogy mi történt a lezárt sírban, de a hit ezek fölé emelkedik. Az igazi hit nem mond ellen az értelemnek, mert az hiszékenység lenne, de az Isten iránti szeretet szemével tudja nézni a tényeket. Mi is a hittel szemléljük életünk eseményeit, felismerve benne Krisztus feltámadásának a jeleit.

Cristos într-adevãr a înviat din morți! Aceastã veste este rãspânditã cu bucurie în Biserica din lumea întreagã. Ceea ce Isus a prevestit prin parabola bobului de grâu, prin moartea sa și invierea sa s-a realizat. Isus este bobul de grâu semãnat de Tatãl. A murit și a fost îngropat, dar a înviat și a adus multe fructe în viața noastrã a tuturora.
Maria Magdalena în prima zi a sãptãmânii, deci duminicã dimineața, când incã era întuneric s-a dus la mormântul lui Isus. Probabil nici nu și a închis ochii toatã noaptea dupã aceste întâmplãri groaznice. Era întuneric nu numai în jurul ei ci si în sufletul ei. Nu mai știa ce sã facã cu viața ei, pentru cã l-a pierdut pe cel pe care l-a iubit. S-a dus la mormânt pentru cã acolo l-a vãzut ultima oara pe Isus. Dacã nu îl mai poate vedea, nu îl mai poate atinge, nu-l mai poate asculta, mãcar sã fie în apropierea trupului sãu fãrã viațã. Spre mirarea sa însã, nu a gãsit la mormânt nici mãcar trupul lui Isus ci doar mormântul gol. Cu disperare a fugit la Petru și i-a zis: cineva a furat trupul lui Isus! Petru și celãlalt ucenic au fugit și ei la mormânt. Acest ucenic fãrã nume simbolizeazã în Evanghelia Sfântului Ioan ucenicul care îl iubește cel mai mult pe Isus si se simte iubit de El. Putem fi și noi. Acest ucenic a ajuns înaintea lui Petru la mormânt, dar l-a așteptat pe Petru ca sã intre împreunã. Viața spiritualã nu este o întrecere: cine ajunge mai repede la Dumnezeu, cine înțelege mai repede învãțãturile lui Cristos. Suntem diferiți, avem capacitãți diferite, dar suntem creștini adevãrați atunci, când ne așteptãm unii pe alții, ne acceptãm și ne ajutãm între noi în drumul nostru spre Dumnezeu. Iubirea dintre noi conteazã si nu rezultatele realizate. Pentru a intrat în mormânt și a vãzut giulgiurile folosite la înmormântare împãturite în așa fel, ca și când ar fi în ele trupul lui Isus, dar trupul lipsea. Dacã ar fi furat cineva trupul, ar fi luat cu el și giulgiurile. Asta însã nu este o dovadã incontestabilã a învierii lui Cristos. Se pot imagina multe explicații pentru ceea ce au vãzut cei doi în mormântul gol, dar numai credinta ne da putere sa ne construim viata pe Cristos cel viu.
Ucenicul iubit, intrând și el în mormânt, nu numai a vãzut ci a și crezut. Credința sa, credința noastrã este dovada învierii. Ca și ucenicul cel iubit, am primit și noi harul sã fim convinși fãrã argumente despre invierea lui Cristos. Când avem în noi dorința de a iubi fãrã interes, când ne simțim gata sã iertãm, și noi suntem ucenicii iubiți de Isus care am vãzut și am crezut. Noi suntem dovezi vii ai învierii lui Cristos cand traim viata lui.

2019-04-21

______________________________

Nagypéntek

Szent János evangéliumából hallottuk Jézus szenvedésének a történetét. Ennek sajátos témája Jézus királysága. Azokat a részeket fogjuk tehát át elmélkedni, amelyek ezekrõl szólnak.
Az éjszaka folyamán szörnyû dolgok történtek Jézussal. Júdás elárulta, elfogták, a fõtanács halálra ítélte, megostorozták, Péter megtagadta. Az emberiség bûneinek szörnyû éjszakáját jelképezi ez az éjszaka. Most azonban kezdõdik a reggel. Az evangélista megjegyzi, hogy hajnal volt. Véget ért a szörnyûségek éjszakája, és elkezdõdött az új nap, melyben felragyog mindnyájunkra a megváltás fénye.
A fõtanács felkereste Pilátust és azt kérte tõle, hogy végeztesse ki Jézust. Pilátus megkérdezte tõlük, hogy mivel vádolják Jézust. Õk azt felelték, hogy ezzel ne törõdjön Pilátus, csak ítélje halálra, mert õk már halálra ítélték, de nekik nem szabad senkit kivégezniük. Pilátus, miután beszélt a zsidó fõtanáccsal, bement a palotába, hogy beszéljen Jézussal. Te vagy a zsidók királya?- kérdezte tõle. Jézus egy kérdéssel válaszolt: magadtól mondod ezt, vagy mások mondták ezt rólam neked? Miért kérdezte ezt Jézus? Mert ha a Pilátus a királyságot a világi királyságok mintájára képzelte el, és erre gondolt, amikor feltette a kérdést, akkor Jézus válasza az, hogy õ nem olyan király, mint a világ uralkodói. Õ nem akarja elvenni a császártól a trónt. Ha ellenben a zsidók beszéltek Jézusról neki, mint királyról, akkor a válasza igen. Õ a Messiás király, akirõl a Szentírás beszél. Maga is gyakran beszélt Isten országáról, a mennyországról. Pilátus meg is értette Jézus kérdését, azért tiltakozott: Én nem vagyok zsidó. Engem nem érdekelnek a ti vallási témáitok. Én csupán a császár hatalmát védem. Erre Jézus is válaszolt Pilátus kérdésére: Az én királyságom nem ebbõl a világból való. Vigyáznunk kell, hogy félre ne értsük Jézus szavait. Jézus királysága nem a túlvilágon kezdõdik, hanem igenis ebben a világban. Mi is Krisztus királysága alatt élünk, de az õ királysága nem ettõl a világtól, hanem istentõl származik, és nem ennek a világnak a kritériumai, szerint épül. Ha ettõl a világtól származna, az én szolgáim harcoltak volna, hogy megvédjenek, mert a világi királyság egyik jellemzõje az erõszak alkalmazása. Azok a nagyok, akik legyõznek másokat. Aztán kerül mindig valaki, erõsebb nála, legyõzi, és akkor az lesz a király, az uralkodó, a fõnök. Az Istentõl származó Királyság épp az ellenkezõje ennek. Testvéreink szolgálatára épül. Ebben a királyságban az a nagy, aki képes azok szolgálatára lenni, akiknek szükségük van rá.

Azért jöttem, hogy tanúságot tegyek az igazságról - folytatja Jézus. Ez az igazság a második különbség a világi királyság, és Krisztus királysága között. Mit ért Jézus igazság alatt? Azt, amikor valaki, vagy valami igazi. Igazi pap, igazi szerzetes, igazi keresztény és így tovább. Jézus az Istenrõl szóló igazságról tesz tanúságot, vagyis azt akarja megmutatni az embereknek, hogy milyen igazából Isten. Az igazi ember pedig az, aki Isten arcát tükrözi testvérei felé.
Pilátus ezt az igazságot nem akarta megérteni. Kiment ismét a fõpapokkal beszélni. Megpróbált ürügyet találni arra, hogy elengedhesse Jézust. Arról, hogy szokás lett volna elengedni egy rabot húsvét alkalmából, sehol máshol nem olvasunk. Az evangélisták azt akarták kiemelni, hogy a zsidók nem az élet szerzõjét választották, hanem az élet ellenségét, egy gyilkost. Mindenünk szembetalálja magát olyan helyzetekkel, amikor vagy Jézust választja, akitõl életet kap, vagy azt, aki kárára van az életének.
A következõ jelenet a világi királyság paródiája. Töviskoronát tettek Jézus fejére, bíbor palástot terítettek rá. Az aranykorona, melyet a királyok használtak, a napisten ragyogását jelentette. Jézus királysága ezzel szemben töviskorona. Azokat is szereti, akik fájdalmat okoznak neki. Jézuson nevettek, mert a világban a ragyogó Korona számít, és nevetséges, értéktelen a töviskorona, de ha a korona viselõi leteszik a koronát, vajon milyen emberrel találjuk szemben magunkat? Mikor megfosztanak sikeres embereket a titulusaiktól, egyenruháiktól, a hatalmától, akkor derül ki, hogy milyen ember igazából. Szent János azt akarja bemutatni, hogy amit az emberek nagynak, dicsõségesnek tartanak, az nevetséges, és amit kinevetnek, az az igazi nagyság.
Pilátus Jézust kivezette a zsidók elé. Nem azt mondja: Íme a ti királyotok, hanem, hogy íme az ember - nem is tudta, hogy mennyire igazat mondott. Valóban, Jézus az igazi ember.
A zsidók azt követelték, hogy veszítse keresztre. A keresztre feszítés a rabszolgáknak fenntartott kivégzési mód volt. A római polgárokat nem feszítették keresztre. A zsidók ezért kiabálták: Õ nem igazi ember, hanem egy rabszolga. Megjegyzendõ, hogy Szent János evangéliumában a zsidók nem a népet jelenti, hanem azokat, akik Jézust elutasítják.
Jézusnak meg kell halnia, mert Isten fiának mondta magát, és azt állította, olyan mint õ. Márpedig ez ellenkezett az õ meggyõzõdéseikkel. Ezért kell meghalnia.
A zsidók ezt kiabálták: Nekünk nincs királyunk, csak császárunk. Õk, gyûlölték a rómaiakat, és szerettek volna megszabadulni az uralmuk alól, most mégis minden elvüket sárba taposták, csak ne kelljen olyan Istent elfogadniuk, amilyent Jézus mutatott be.
Ott állt Jézus tehát a nép elõtt Pilátus társaságában, egy olyan helyen, melyet Litosztrotosznak, héberül Gabbatanak hívtak- mondja az evangélium. Csakhogy a kettõ nem ugyanazt jelenti. A gabbata magas helyet jelent, míg a litosztrotosz kövekkel kirakott helyet. A litosztrotosz kifejezés még csak egy helyen fordul elõ a szentírásban, az Énekek énekében. Ott Salamon király ül a trónján esküvõje napján,fején korona, melyet az édesanyja tett a fejére, és elõtte egy drága kövekkel kirakott állvány, amit litostrotonnak neveztek. Ez a nép szeretetének a jele volt. Szent János evangélista evangéliumában Jézus esküvõjét mutatja be az õ népével. Kezdettõl võlegénynek nevezi Jézust, és most elérkezett az esküvõ pillanata. Fejére anyja, Izrael tette a töviskoszorút, és õ most fejezi ki leginkább szeretetét menyasszonya, Isten új népe iránt.
Dél volt, jegyzi meg az evangélium. Ekkor készültek a templomnál a húsvéti bárányok leölésére. Ez a legragyogóbb perce a napnak, és Jézus életének. Akkor a legragyogóbb a mi életünk is, mikor befogadjuk Krisztus királyságát, és hozzá hasonló módon igyekszünk nagyokká válni.

2019-04-19

______________________________

Gyõztes megalázott

Iz 50, 4-9a
Izajás próféta az eljövendõ Messiás szenvedésérõl beszél. Olyan fokú megaláztatásokat sorol fel, melyek könnyen kétségbeesésbe sodorhatnák az embert: a hátát verték, a szakállát tépdesték, gyalázták, leköpdösték. Az Istenbe vetett bizalom segítette ezeket úgy elviselni, hogy nem megalázottnak, hanem gyõztesnek érezze magát. Sõt, úgy érzi, hogy nincs aki legyõzhetné.
Ez a bizalom a mi segítségünk is. Érhetnek nehézségek, sikertelenségek, megaláztatások, de Isten ad erõt, hogy ne csüggedjünk el. A legnagyobb megaláztatásokat önmagunknak okozzuk, mikor olyasmibe keveredünk, amit magunk elõtt is szégyenlünk, mert lealacsonyítottuk magunkat. Magunkat köpdöstük, gyaláztuk.
Hisszük, hogy Isten nem feledkezik meg rólunk, mellénk áll, és nem un bele abba, hogy megbocsásson nekünk. Mi se unjunk bele abba, hogy bocsánatát kérjük.

2019-04-17

______________________________

Kevés

Iz 49, 1-6
Kevés az, hogy felemeld Izrael törzseit - hallottuk az olvasmányban. Kinek kevés? A Messiás, akirõl a próféta beszél, nem elégedne meg ezzel a feladattal? Kevés, olyan szempontból, hogy többre képes a Messiás, és többrõl szól a hivatása. A nemzetek világosságává teszlek, hogy elvidd az üdvösséget a világ végéig. Jézus nemcsak a zsidókat, hanem minden embert el akar vezetni Istenhez, a boldog életbe.
Jézusnak ezt a küldetését mi is örököltük. Nem elég nekünk sem, hogy ünnepélyesen elvégezzük a húsvéti szertartásokat azok számára, akik évrõl évre eljönnek a mi templomunkba. A feltámadt Krisztus fényét el kell vinnünk másokhoz is, azokhoz, akiket Jézus utunkba fog hozni, vagy akikhez el fog vezetni. Csak figyeljünk, és ismerjük fel az adódó helyzeteket.

2019-04-16

______________________________

Virágvasárnap

Mind a négy evangélium részletesen beszél Jézus szenvedésérõl. Nem csupán elmesélni akarják Jézus szenvedésének és halálának az eseményeit, hanem mindenik evangélium valamit kiemel, valamire nagyobb hangsúlyt fektet, valamire tanítani szeretne minket. Szent Lukács evangéliumának azokat a részeit vesszük sorra, amelyek csak az õ evangéliumában találhatók meg. 1. Az egyik ilyen az oltáriszentség megalapításáról szóló elbeszélésben található, mégpedig Jézusnak az a felszólítása, hogy ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Jézus ezzel természetesen azt hagyta meg, hogy minden szentmisében ismételjük meg azt, amit õ tett. De Jézus nemcsak a szentmisére értette ezt a felszólítást, hanem azt akarta mondani, hogy tegyük meg mindazt, amit õ földi élete során tett: kenyérré, eledellé változott az emberek számára. Ti is ezt tegyétek, mondja Jézus. Legyetek életet adó kenyerek testvéreitek számára. Ha ezt nem tesszük meg, a mi szentmiséink üres szertartássá alacsonyodnak.
2. Sajátos része Szent Lukácsnak az is, hogy az apostolok elkezdtek vitatkozni azon, hogy ki nagyobb közülük. Mindenikünkben benne van a vágy, hogy nagyok, erõsek legyünk, és az jó dolog, hisz Isten ültette ezt belénk. A kérdés csupán az, hogy milyen szempontok szerint akarunk nagyok lenni. A világ szemében akkor leszel nagy, ha felfigyelnek rád az emberek, ha mások fölé emelkedsz, ha másoknak parancsolhatsz. Jézus szerint az igazi nagy ember az, aki képes legyõzni önmagát, és testvérei szolgálatára lenni.
3. A következõ sajátos része Szent Lukács evangéliumának az, amelyben Jézus imára szólítja fel a tanítványait a Getszemáni kertben. Ha nem imádkozunk, nem tudjuk leküzdeni a kísértéseket. Imádkozni nem imaszövegek ismétlését jelenti, hanem elevenen tartani a kapcsolatunkat Istennel. Jézus maga is imádkozik, és azt mondja Szent Lukács, hogy megjelent egy angyal, és megerõsítette õt. Jézusnak is küzdenie kellett a kísértések ellen. A Bibliában az angyal nem egy szárnyas valakit jelent, hanem az Istentõl érkezõ kegyelem közvetítõjét. Isten megerõsítette Jézust az imában.
4. A következõ rész Jézus halálküzdelme. Hasonló küzdelembe kerül megbocsátani valakinek, aki súlyosan megbántott, olyan sérülést okozott, melynek következményeit egész életünkben viseljük. Jézus vért izzadt e küzdelemben. Azt szoktuk mondani, hogy a rá váró szenvedésektõl való félelem miatt izzadt vért. Ez azonban nem lenne logikus, hisz az imént az angyal megerõsítette Jézust. Tehát nem annyira a félelemtõl izzadt vért, hanem inkább az összpontosítástól, mint amikor egy atléta izzad, mert összpontosít egy nagy küzdelem elõtt, minden erejét összeszedve készül, mert gyõzni akar.
A tanítványok amíg Jézus imádkozik elalszanak. Érdekes, hogy Szent Lukács mentséget talál számukra. Azt mondja, hogy a szomorúságukban aludtak el. A többi evangélista kiemeli az apostolok gyávaságát, azt, hogy mind elmenekültek. Lukács azonban azt mondja, hogy a kereszt tövében ott volt Jézusnak minden ismerõse, tehát a tanítványai is. Õ megértõ az emberi gyengeséggel szemben, ezért mentséget keres a tanítványoknak akkor is, amikor a Getszemáni kertben elalszanak. Megtanulhatnánk Lukácstól ezt a magatartást, mert az embereknek nem ítélõ bírókra, hanem megértõ testvérekre van szükségük.
Az ötödik szentírási rész amely sajátja Lukácsnak az, amikor Jézus meggyógyítja a sebesült katonát, mikor Péter a kardjával rávágott annak a fülére. Jézus nemcsak elutasítja az erõszak használatát, hanem védelmére kel, és meggyógyítja azt, akit bántalmaztak a tanítványai. A keresztény senkinek nem lehet ellensége. Akik ellene fordulnak, azok is testvérei, akiket szeret.
6. A másik sajátos része Szent Lukács evangéliumának, hogy miután Péter megtagadta Jézust, õ visszafordult és ránézett. Nem szemrehányó tekintet volt ez, mint ahogy értelmezni szoktuk, hisz a görög ige amit itt használ az evangélium (ENBLEPO) nem csupán azt jelenti, hogy ránézett, hanem azt is, hogy belelátott. Jézus tekintete ezt közvetítette Péter felé: tudom, hogy szeretsz, akkor is, ha most nem sikerült erõsnek lenned. Jézussal együtt ilyen tekintettel nézzünk testvéreinkre, meglátva lelkükben a jót, segítve nekik az újrakezdésben.
7. A következõ szentírási rész, melyet csak Lukács mesél el az, hogy Pilátus Jézust átküldte Heródeshez. Heródes egy gerinctelen ember volt, azért nevezte õt Jézus rókának. Megtudta, hogy épp ott tartózkodik Heródes Jeruzsálemben, átküldte tehát hozzá Jézust, gondolva, hogy így megszabadul attól, hogy õ ítélkezik fölötte. Heródes kezdetben örült, hogy Jézus odaért, remélte, hogy valamilyen csodát fog tenni az õ szeme láttára, de csalódnia kellett. Heródes jelképezi azokat, akik Jézustól csodákat várnak, és nem õk akarják Jézus szavához igazítani a maguk életét. Úgy, ahogy Heródest, úgy õket sem méltatja Jézus válaszra.
A következõ szentírási rész elmeséli, hogy Jézust a keresztúton asszonyok kísérték el sírva, sajnálkozva. Néha mi is sajnálkozunk helyzetek, sorsok miatt, de túlságosan gyengéknek, tehetetleneknek, gyáváknak érezzük magunkat ahhoz, hogy bármit is tegyünk. Jézus szavai arra szólítanak fel, hogy ne elégedjünk meg a sajnálkozással, hanem fogjunk össze, és cselekedjünk, mert a felismert, de elmulasztott jó teret ad a rossznak, hogy elhatalmasodjon közöttünk.
A következõ idézet, melyrõl csak Szent Lukács beszél, az, amikor a jobb lator kéri Jézust, hogy emlékezzen meg róla országában. Jézus megígéri neki, hogy még ma vele lesz a paradicsomban. Az elsõ emberek, akikkel Jézus találkozott a születése után, a legmegvetettebb emberek, a pásztorok voltak, és most a legbûnösebb emberek között hal meg, és az elsõ, akinek megígéri az üdvösséget, épp egy gonosztevõ. Jézus azért jött, hogy meggyógyítsa az embereket, kiszabadítsa õket a bûn rabságából.
Végül az utolsó idézet, amely csak a Szent Lukács evangéliumában van meg, Jézusnak a kereszten mondott imája: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit tesznek. Aki bûnt követ el, nem rosszaságból teszi, hanem mert nem tudja mit tesz. Ha tudná, hogy milyen rossz következményei lesznek a tettének, és ha tudná, hogy õ maga becsapott lesz, mert nem részesül abban a boldogságban, amelyet a bûnös cselekedetétõl remél, nem követné el azt a bûnt. Mi is így tekintünk a bûnösökre. Nem azt akarjuk, hogy Isten megbüntesse õket.
Íme, mennyire gazdag üzeneteket tartalmaz Szent Lukács evangéliuma. Adja Isten, hogy ezek is segítsenek minket a következõ héten, a húsvéti ünnepre való felkészülésben.

Azi am citit pasiunea Domnului nostru Isus Cristos dupã Sfântul Luca. Toate cele patru Evanghelii ne povestesc în mod amãnunțit suferințele lui Cristos dar fiecare evidențiazã anumite lucruri în funcție de mesajul pe care dorește sã îl transmitã. Vom lua pe rând câteva exemple care sunt specifice Sfântului Luca.
Am auzit ca dupã ce Petru a negat de trei ori cã este ucenicul lui Isus privirea sa s-a întâlnit cu privirea lui Isus. De multe ori am interpretat aceastã privire ca o acuza însã experții spun cã Evanghelistul aici folosește ,în limba greacã, un verb care înseamnã nu numai a privi ci a vedea în profunzime. Isus deci uitându-se la Petru cu privirea sa i-a transmis acest mesaj ,știu cã mã iubești chiar dacã în acest moment nu ai reușit sã fii destul de curajos, destul de puternic. Dorim sã învãțãm de la Isus aceastã privire ,sã descoperim în sufletul fraților noștri care greșesc, care pãcãtuiesc, acel bine care, poate duce la un nou început.
Urmãtorul text care este prezent doar în Evanghelia Sfântului Luca este episodul trimiterii lui Isus de cãtre Pilat la Irod. Irod era un om fãrã caracter, de aceea a fost numit de cãtre Isus vulpe. Pilat aflând cã Irod este tocmai la Ierusalim l-a trimis pe Isus la el sperand sã scape de acest caz neplãcut, și sã nu fie nevoit sã îl condamne pe Isus. Irod la început s-a bucurat vãzându-l pe Isus în fața sa. Spera sã vadã un miracol. Așadar Irod îi reprezintã pe acei care se așteaptã sã facã Isus minuni în viața lor în loc sã își schimbe viața urmând învãțãtura lui Iisus.
În Evanghelia Sfântului Luca Isus a fost însoțit pe calea Crucii de femei care plângeau de milã vãzându-l pe Isus. De multe ori și nouã ne este milã și ne pare rãu pentru situații grele, dar ne simțim prea slabi, prea fricoși, prea incapabili sã facem ceva. Cuvintele lui Isus ne îndeamnã sã nu ne mulțumim cu aceste sentimente de pãrere de rãu ci sa ne unim și sã acționãm împreunã, pentru cã dacã omitem sã facem binele pe care l-am recunoscut dãm spațiu sã creascã rãul între noi.
În Evanghelia Sfântului Luca rãufãcãtorul din dreapta îi cere lui Isus sã își aminteascã de el atunci când ajunge în împãrãția sa. Isus îi promite cã va fi cu el în paradis. Primii oameni cu care s-a întâlnit Isus imediat dupã nașterea sa erau pãstorii, oamenii cel mai disprețuiți și acum a murit între oamenii cei mai pãcãtoși. Și primul om cãruia îi promite viața veșnicã este un rãufãcãtor. Isus a venit sã-i vindece pe oameni și sã-i elibereze din robia pãcatului.
Ultimul citat pe care îl vom analiza este rugãciunea lui Isus pe cruce” tata iartã-i pentru cã nu știu ce fac” cine comite un pãcat de obicei nu o face din rãutate ci pentru cã nu știe în totalitate ce face. Dacã ar ști ce consecințe grave vor avea faptele sale și dacã aș ști cã el va fi primul pãcãlit pentru cã nu va dobândi acea fericire la care spera în urma faptei sale nu ar mai sãvârși aceastã faptã. Și noi vrem sã privim pe pãcãtoși cu ochii lui Isus care nu a venit sã judece și nu cere nici de la Tatãl sã îi pedepseascã pe cei rãi.
Iatã câtã bogãție spiritualã conține evanghelia Sfântului Luca. Aceste idei transmise de el sã ne ajute în sãptãmâna urmãtoare în pregãtirea noastrã pentru sãrbãtoarea Paștelui.

2019-04-14

______________________________