Napi gondolatok

Édes és keserû

2014-11-21

______________________________

Kitartás

2014-11-20

______________________________

Szent Erzsébet

2014-11-19

______________________________

Látni

2014-11-17

______________________________

Szent Miklós és társai

2014-11-14

______________________________

Testvéri szeretet

2014-11-13

______________________________

Mi a különbség?

2014-11-12

______________________________

Istenre figyelés

2014-11-11

______________________________

Megbocsátás és igényesség

2014-11-10

______________________________

Laterán és mi

Ma a lateráni bazilika felszentelésének évfordulóját ünnepeljük. Sokan azt gondolják a pápa székesegyháza a Szent Péter bazilika, de valójában a lateráni bazilika a kereszténység elsõ és legfõbb temploma, melyet annak idején Nagy Konstantin császár ajándékozott a pápának. Ezt idõközben mindig bõvítették, így jött létre a lateráni bazilika ás a lateráni pápai székhely.
Két dologról szeretnék beszélni a mai elmélkedésben. Az egyik a templom szerepe, és a másik az egyház egysége, melyet az a lateráni bazilika jelképez.
Minden vallásnak megvannak a maga templomai, szent helyei, még a leg primitívebb vallásoknak is.
Nekünk, keresztényeknek nem maga a hely, az épület szent. Krisztus halálakor a templom függönye elhasadt. Mintegy kiszabadult Isten a templom fogságából. Azóta azért szent egy hely, mert egy szent közösségnek ad szállást. Olyannyira így van ez, hogy, ha már valahol nincsenek, akik egy bizonyos templomba összegyûljenek, már nem mutatnak be ott szentmisét, annak a templomnak a szent jellegét meg lehet szüntetni. Lehet is látni nyugaton erre bõven példát. Sok kiürült templomot átalakítottak szállodává, kávézóvá, vagy múzeummá. Nem rég egy ilyen templomban egy képkiállítást szemlélhettem meg. Fáj ilyeneket látni, de nem csupán azért, mert azt a szent templomot már nem szent célra használják, hanem fõként azért, mert már nincs benne élet. Hiányzik belõle a hívek közössége.
Mikor ezt a szászsebesi templomot nézem, látom, hogy bizony, javításra szorulna, de ugyanakkor eszembe jut, hogy az elsõ tennivaló nem a pénzgyûjtés, nem az engedélyek kiváltása, hanem az élõ közösség ápolása, mert ha valahol élõ a közösség, az ki fogja magának javítani a templomát, de ha nincs élõ közösség, kár a fáradozásért. Nem a mi dolgunk mûemlékeket tatarozni.
A másik téma a keresztények egysége, melyet a lateráni bazilika jelképez számunkra. Aki egységben marad a többi kereszténnyel, a pápával, a püspökökkel, az nem téved el. Ki garantálja, hogy az, amit én elmondok nektek a szentbeszédben, az igaz tanítás, és nem az én fantáziámnak a szüleménye? Az, hogy én egységben akarok lenni a pápával, azokkal, a püspökökkel, akik hûek Jézus Krisztushoz, és az apostolok tanításához, és én figyelek az õ tanításukra. Ha egységben maradunk, a Szentlélek irányít bennünket. Olyan nehéz néha lemondani arról, hogy én jobban tudom, mint mások, azért, hogy ne távolodjak el tõlük! Amikor nem a Szentlélek irányít, akkor könnyen megsértõdünk, buta elhatározásokat teszünk, elszigetelõdünk, éreztetni akarjuk másokkal, hogy mi haragszunk. Pedig ugyanaz a Szentlélek lakik mindenikünkben, s ha rá hallgatunk s nem a magunk büszkeségére, ismét helyreáll közöttünk az egység.
Õsi templomunk, a lateráni bazilika ünnepén kérjük az Úrtól az egység kegyelmét közöttünk, és minden keresztény között szerte az egész világon.

2014-11-09

______________________________