Napi gondolatok

Rombolj és építs

2014-08-05

______________________________

Népszerûsködés

Jer 28, 1-17 Szászsebes 2014. augusztus 4.
Kellemetlen helyzetbe került szegény Jeremiás. Hanaiás, aki Jeremiásnak prófétakollégája volt, most reményt önt az emberek szívébe. Azt ígéri, hogy rövidesen megszabadulnak a Nebukadnezár király uralmától és ismét szabadok lesznek.
Jeremiás szeretné, hogy mindez valóság legyen, de tudja, hogy nem ez az igaz. Az õ feladat az, hogy rápirítson Hananiásra, szemére vesse, hogy amiket mond, az nem az Úr üzenete, hanem az õ vágyainak a megfogalmazása. Hanaiás népszerû akar lenni az emberek szemében, ezért olyasmit mond, amit szívesen hallgatnak, ami miatt õt dicsérni fogják.
Az igazi próféta az, aki Isten nevében beszél, aki Isten üzenetét közvetíti, és nem a saját gondolatait. Az igazi prófétának kevesen tapsolnak.
Jézus eljövetele óta nem csak egyesek próféták, hanem mindnyájan királyok, papok és próféták vagyunk. mindnyájunknak feladata Isten szavának a közvetítése. Mindnyájan Isten nevében cselekszünk.
A történet régi, de a kísértés mindig aktuális. Nem az a fontos, hogy hányan dicsérnek azért, amit tettünk, hányan dicsérnek azért, amit mondtunk, hányan lájkolják meg ezt a felvételt, hanem az a fontos, hogy amit mondunk, az valóban az Isten üzenete legyen, mert ha az a célunk, hogy minél többen dicsérjenek, tapsoljanak, akkor mi is Hananiáshoz vagyunk hasonlók, akit nem küldött az Úr.
Jézusról nem mondhatjuk, hogy igazán nagy sztár lett belõle, de azt elmondhatjuk róla, hogy minden percben, minden pillanatban az Atya akaratát kereste, és azt közvetítette. Kérjük Istentõl a bátorságot, hogy ne a népszerûséget keressük, hanem elsõsorban Istennek legyünk a tetszésére.

2014-08-04

______________________________

Évközi 18. vasárnap

A jól ismert kenyérszaporítás csodájáról szól a mai evangélium. Az evangéliumokban hatszor ismétlõdik meg a kenyérszaporítás csodájának elbeszélése és hát sokféle magyarázatot lehet ezekrõl hallani.
Mi egy kissé bonyolult kérdésre szeretnénk választ találni a kenyérszaporítás csodájának a segítségével. A kérdés valamiképp így hangzik: Isten azt akarja-e, hogy az ember ebben a földi életben szenvedjen, hogy aztán majd az örök életben örülhessen, vagy pedig úgy teremtette meg ezt a világot, hogy az emberek ne szenvedjenek hiányt, mindenük meglegyen, amire szükségük van ahhoz, hogy derûsen élhessenek mindaddig, amíg eljutnak az örök életre?
Ha a kenyérszaporítás csodáját szó szerint vesszük, mintha egy esemény egyszerû leírása lenne, néhány nehézségbe ütközünk. Egyik nehézség, mindjárt az evangéliumi szakasz elején van, amikor azt mondja, hogy Jézus csónakkal elindult egy kietlen helyre, hogy egyedül legyen, de az emberek megtudták és megelõzték õt és mire megérkezett, nagy tömeg várta. Egyrészt mobiltelefon nem volt abban az idõben, hogyan értesítettek ennyi embert arról, hogy Jézus elindult? És hogyan sikerült gyalog megkerülve a tavat hamarabb odaérni, mint Jézus a csónakkal? Nyilvánvaló, hogy nem az esemény részletei a fontosak, hanem az üzenet, melyet az evangélista át akar adni: Jézus arra akar megtanítani, bennünket, hogy hogyan ismételjük mi is meg a kenyérszaporítás csodáját.
Ami érdekes, hogy bár mi kenyérszaporítás csodájáról beszélünk, az evangéliumban egy szó sincs errõl. Csak azt mondja, hogy Jézus kezébe vette a kenyereket, majd átadta ugyanazokat a kenyereket a tanítványoknak s õk szétosztották, és mindenki jóllakott, és még maradt is bõven.
Isten gyermekeinek szükségük van táplálékra. Sokféle éhséget érez az ember. Ételre, tudása, igazságra, szeretetre éhezünk. És Jézus válaszolni akar erre az éhségre. Azt mondja az evangélium, hogy Jézus látta a bennük levõ éhséget, és megesett rajtuk a szíve, és elkezdte meggyógyítani a betegeiket. Az emberek éheztek arra, hogy valaki kezdje már el építeni azt az országot, amelyet Isten megálmodott, amikor megteremtette a világot, mert Isten azt akarja, hogy az ember boldog legyen.
Azt mondják Jézusnak a tanítványok, hogy kietlen ez a hely, puszta ez a hely. Valójában a galileai tó körül sehol nincs puszta. A puszta azonban emlékeztet bennünket a 40 éves vándorlásra a pusztában, ahol az emberek megéheztek, és Isten gondoskodott róluk.
Amikor Jézus kezébe helyezik a kenyereket és a halakat, átadják Istennek azt, amijük van, Isten rendelkezésére bocsátják, hogy Isten a maga tervei szerint cselekedhessen velük. Ott van éhség, ahol ezt az emberek nem teszik meg, nem adják át Istennek azt, amijük van, hanem maguknak akarják megtartani. Ez az a régi világ, amely még nem hordozza magán a megváltás jeleit. A tanítványok ötlete is ezt a mentalitást tükrözi: menjen el mindenki és vásároljon magának, amire szüksége van. Mindenki oldja meg a saját problémáit. Persze, ha a szomszédos falvakba indulnak, van, aki hamarabb ér be, és többet felvásárol, van, aki késõbb ér be, és neki nem jut. Ilyen a megváltásra szoruló világ. A versengés, az önzés világában mindig lesznek éhesek.
Jézusnak más ötlete van: ti adjatok nekik. Az Isten országa összefüggésben van az anyagi dolgokkal is, nem csak a lelkiekkel. A tanítványok el akarják választani a hit világát a mindennapi kenyér gondjaitól. Jézus prédikál, nem élelemmel foglalkozik.
Öt kenyeret és két halat vesznek elõ. Ez összesen 7, ez a teljesség száma. Ennyi van összesen. Ez a javaknak az összessége, amelyekkel az emberiség rendelkezik. Jézus megtanít bennünket is csodát tenni. A feltétel, hogy az õ kezébe adjuk át mindazt, amivel rendelkezünk.
Kezébe vette a kenyeret, és szemét az égre emelte. Ezt kell nekünk is tennünk. Elismerni, hogy minden Istentõl származik. Nem mi vagyunk az igazi birtokosok, hanem Isten. Õ az, aki mindnyájunkról gondoskodik. A tanítványok szétosztják az emberek között, és mindenkinek jut. Az igazi tanítvány az, aki együttmûködik Jézussal a javak szétosztásában. Isten úgy teremtette az világot, hogy ami van, bõségesen elég mindenkinek.
Fontos a befejezõ rész is: összegyûjtenek minden morzsát, mert Isten ajándékait nem szabad elpazarolni.
Mi is képesek vagyunk folytatni a csodát, ha hiszünk Jézusban, rá bízzuk azt, amink van.

2014-08-03

______________________________

Az öv

Jer 13, 1-11
Jeremiás próféta szereti ezeket a mindennapi életbõl vett jeleket. Az Úr a népét szorosan maga mellett akarja tudni, mint ahogy az övet az ember a derekán viseli. Mindaddig, amíg ez az öv a derekán van, nem éri baj, de amint eltávolodik tõle, tönkre megy, elrothad.
Az Úr önmagának teremtett bennünket. Hozzá tartozunk, és ha tõle eltávolodunk, elõbb-utóbb tönkre megy az életünk, értelmetlenné használhatatlanná válik.
Ma szorosabbra akarjuk vonni az övet, amely összeköt az Urral. Még ha a körülmények nem megfelelõk is az összeszedettségre, az elmélkedésre, az imára, újra és újra tudatosítjuk magunkban azt, hogy az Úrhoz tatozunk, és Õ hozzánk tartozik, és ha nem akarjuk, senki, és semmi nem tud tõle eltávolítani.

2014-07-28

______________________________

Évközi 17. vasárnap

Ma Jézus két példabeszédét olvastuk fel, ezeket iker-példabeszédeknek is nevezik. Az egyik a földbe elrejtett kincsrõl, a másik az értékes gyöngyrõl szól. Iker-példabeszédek, mert ugyanaz az üzenetük, de van közöttük egy kis eltérés is.
Abban az idõben valóban elõfordult, hogy valaki kincset találjon a földben, mert a háborúk alatt sokan a kincseiket elrejtették az ellenség elõl, remélve, hogy majd amikor hazatérhet ismét otthonába, kiássa a kincseit. Néha elõfordult, hogy ezek a személyek már nem tudtak visszatérni, és a kincseik rejtve maradtak, míg valaki véletlenül rájuk nem talált.
Az elsõ példabeszédben tehát az ember véletlenül talált rá erre a kincsre, míg a másodikban, a kereskedõ már régóta kereste az igen értékes gyöngyöt.
Ez a kincs, és értékes gyöngy nem más, mint maga Jézus Krisztus. Van, aki véletlenszerûen talál rá, és van, aki már régóta elégedetlen azzal, amije volt, és keresett valami sokkal értékesebbet, így talált rá Jézusra.
A mindennapi szóhasználatban kiket szoktak kincsüknek drága gyöngyüknek nevezni az emberek? Akiket szeretnek, akikhez hozzákötõdik az életük. A Jézus Krisztusba vetett hit is egy ilyen bizalomteljes szeretetkapcsolat.
Mikor valaki rátalál arra, akit szeret, sok minden megváltozik az életében. Kissé minden egyéb háttérbe szorul, és a szeretett személy foglalja el életének a központi helyét.
Az elsõ példabeszédben az ember megtalálja a kincset, visszatakarja, elmegy, eladja mindenét, hogy megvásárolja a területet. Miért nem vitte haza a kincset? Miért kellett megvásárolnia a területet? Nyilván azért, mert megsejtette, hogy abban a földben sokkal több kincs van, mint amit õ megtalált. Aki Krisztust felfedezi a saját életében, az még nem ismeri Krisztust, csak valamit megsejtett belõle. Ez lelkesíti, magával ragadja, de tudja, hogy olyan kincsre bukkant, amelyet egy egész élet alatt sem tud teljesen felfedezni.
Mit tesz? Eladja mindenét. Máté, aki ezt az evangéliumot írta, a saját életében tapasztalta meg ezt a felfedezést és ezt a lemondást minden egyébrõl. Ha figyelmesen hallgattuk a mai evangéliumot, észrevehettük, hogy a lényeges üzenete nem a lemondás szükségessége, hanem a megtalálás öröme. A Krisztussal élés nem lemondások, szenvedések sorozata, hanem öröm. Világos, hogy vannak lemondások is, de ezek csak következményei a megtalált kincsnek, a megtalált örömnek. Krisztus tanítványa nem arról beszél állandóan, hogy mirõl kellett neki lemondania, hanem arról, amit megtalált. Mikor valaki rátalál a szerelmére, nem arról beszél, hogy mi mindent elhagyott érette, hanem, hogy milyen nagy öröm, hogy rátalált. Emlékezzünk csak a gazdag ifjú történetére, aki nem tudott örvendeni annak, hogy Jézussal találkozott, ezért nem is volt képes lemondani arról, amije volt, hogy Jézust válassza, és szomorúan távozott.
A második példabeszédben az igazi gyöngyöt, a legszebbet keresi ez a kereskedõ, mert õ tudja, mi a szép, mi az értékes. Õ is mindenét eladja, hogy megszerezhesse magának ezt az értékes gyöngyöt. Szent Pál juthat eszünkbe, aki elõbb z törvény betartásában látta az élet értékét, de miután megtalálta Jézust, ahogy õ maga mondja, minden egyebet szemétnek tartott.
Mindkét példabeszédben közös a sietség. Gyorsan kell dönteni. Ha felfedeztük a kincset, nem kell habozni, mert lehetõségeket szalasztunk el, amelyek, lehet, hogy nem térnek többé vissza. Nem igaz, hogy nem találtunk még rá Krisztusra, életünk legnagyobb kincsére, de olyan nagy kincs, hogy nem is merjük elhinni, hogy megtaláltunk, és még nem mertük magunkat teljesen rábízni, ezért nem vagyunk még boldogok.
Ma is megvan a lehetõségünk a döntésre.

2014-07-27

______________________________

Méltóság

Jer 7, 1-11
Az Úr templomát rablók barlangjává teszik. A szent hely a gonosztevõk menhelye lesz. Ez emlékeztet bennünket arra, amikor Jézus is a kereskedõket azzal vádolta, hogy rablók barlangjává tették az Úr templomát.
Jeremiás próféta arról szeretné meggyõzni a népet, hogy ne bízzák el magukat. Nem elég Isten választott népéhez tartozni ahhoz, Isten közöttük lakozzon. A választott néphez tartozás nem kiváltság, hanem feladat.
Nem azért vagyunk vallásosok, hogy jól menjen sorunk, hogy Isten ennek fejében megõrizzen minket minden bajtól, hogy biztonságban érezhessük magunkat, hanem fordítva, az Istenhez való tartozásunk méltósággal, és feladattal jár. Isten fiaihoz méltó cselekedeteink bizonyítják, hogy hozzá tartozunk. Ha magatartásunk nem Isten fiaihoz méltó, akkor visszaélünk az Istentõl kapott kegyelmekkel, és mi is rablók vagyunk, mert a magunk javára használjuk fel azokat a kegyelmeket, melyeket azért kaptunk, hogy testvéreinkkel jó tegyünk.
Ne azt kérdezzem tehát, hogy mit kaphatnék még az Úrtól, hanem, hogy mit szeretne az Úr nyújtani ma testvéreimnek általam?

2014-07-26

______________________________

A közbenjáró

2014-07-25

______________________________

Emlékezzünk!

Jer 2, 1-3. 7-8. 12-13
Bár népe elfeledkezett az Úrról, Õ mégsem feledkezik meg népérõl – ezzel kezdi mondanivalóját a próféta a mai olvasmányban. Még emlékszem ifjúkorod hûségére!
Választott népével az Úr szeretetkapcsolatban van, de a nép megfeledkezett Istenérõl. Már nem kérdik, hol van az Úr: az Istennel való szeretetkapcsolat a mi részünkrõl a keresésben áll – hol van az Úr? - akkor vagyunk hûtlenek, ha már nem keressük Õt, amikor jól meg a sorunk.
A nép gonoszsága kétszeres, mert megismerte az Urat, megtapasztalta, hogy Nála van az Élet forrása, hogy csak Õ tud boldogságot nyújtani, és mégis a forrás helyett repedezett ciszternákból iszik, nem igazi boldogságot keres.
Sokszor rajtakapjuk mi is magunkat azon, hogy eltávolodtunk az Úrtól. Nem mintha valami nagy gonoszságot tettünk volna, csak mintha kihûlt volna az iránta való szeretetünk. Mintha már nem keresnénk. Az Úr ma üzen nekünk. Õ emlékszik a mi szeretetünkre. Emlékezzünk hát mi is az Õ szeretetére, és nála keressük a boldogságunkat.

2014-07-24

______________________________

A szõlõmûvesek

2014-07-23

______________________________

A keresés

2014-07-22

______________________________