Napi gondolatok

Odaadással és lelkesen

Róm 6, 19-23
Ahogy egykor a gonoszság szolgálatára adtátok magatokat, most adjátok magatokat az igazság szolgálatára - buzdít az apostol. Bizonyára a saját tapasztalatára gondol. Elõbb nagy lelkesedéssel, és odaadással élt farizeusként, követve a téves utat, most pedig nagy lelkesedéssel és odaadással követi Krisztust. Sajnos, sokan vannak, akik nem lelkesednek semmiért, nem végeznek semmit odaadással. Nem követnek el nagy bûnüket, de Krisztus ügyéért sem teszenk túl sokat. Ha magunkban is felfedezzük a lelkesedés hiányát, a felszínes életet, nem elég a külsõ dolgokon változtatni, ezt-azt javítani magatartásunkon. Ismerjük fel, tudatosítsuk és tápláljuk magunkban a Krisztus iránti vágyunkat, hogy ez hozzon lelkesedést és odaadást a mi életünkbe is.

2017-10-26

______________________________

Túláradt a kegyelem

Róm 5,12. 15b 17-19. 20b-21
Mikor elhatalmasodott a bûn, túláradt a kegyelem. Az apostol szembeállítja egymással az emberi nyomorúságot, melyet Ádám bûne képvisel, és az isteni kegyelmet, melyet Jézus Krisztus hozott el. Egy ember által, Ádám által jött a halál, és egy ember, Jézus által jött a megváltás, az új élet. Mégis azt mondja az apostol, hogy a kegyelem nem úgy hat, mint a bûnbeesés, mert a kegyelem nem csak helyrehozza azt, amit elrontott a bûn. Krisztus nem csak azért jött, hogy meggyógyítson a bûn következményeibõl, hanem túláradt a kegyelem olyannyira, hogy még a bûneink is, és bármi, ami a bûn következtében elromlott az életünkben, nem csak helyrejön, hanem a javunkra válik. Ezért nem veszítjük reményünket látva a magunk elesettségét, nyomorúságát, hanem bizakodunk abban, hogy Isten ezen keresztül is kegyelmet nyújt nekünk. És ugyanilyen reménnyel tekintünk testvéreink gyengeségeire, bûneire is. Nem adjuk fel a reményt. Isten ezeken keresztül is tud valami jót megvalósítani közösségünk életében.

2017-10-24

______________________________

Kapisztrán Szt. János

Kapisztrán Szt. János életérõl nagyon sok tanulságos dolgot olvashatunk az életrajzában. Az egyik dolog ami megérintett, hogy Kapisztrán János egy nagyon tehetséges ember volt ifjú korától. Jogot tanult, és hamarosan a nápolyi király bíróságának az elnöke lett, utána Perugia városában volt bíró, majd a város kormányzója lett. Perugia városa háborúzott Malatesta várossal, és ebben a csatában János fogságba esett. A fogságban töltött idõ alatt változás történt a lelkében. Mikor kiszabadult, szakított a világgal, és belépett a ferencesek közé, mégpedig az ujonnan alakult obszervánsok közé. És úgy, ahogy a világi életben a tehetségét kiváló módon tudta használni karrierje építésére, most minden képességét és tehetségét Krisztus ügyének szentelte. A további élete már nem karrier volt, hanem önfeláldozás. Egész Európát bejárta, és mindenütt megújította a ferences kolostorokat. Szienai Szt. Bernardinnal együtt vándoprédikátorok voltak. Negyven éven át minden nap prédikált, és sokszor órákon keresztül. Városok, fejedelmek hívták meg, hogy náluk is beszéljen. Ezen kívül írt. 17 kötet maradt ránk teológiai és ferences írásaiból.
Jó, ha mi is számot vetünk azokkal a képességekkel, tehetségekkel, melyekkel Isten megáldott minket. Felelõsek vagyunk azért, hogy ezeket ne engedjük kihasználatlanul heverni. Célunk nem az, hogy karriert építsünk magunknak a segítségükkel, hanem, hogy magunkat nem kímélve, ezeket Isten és embertársaink szolgálatába állítsuk.

2017-10-23

______________________________

Ábrahám atyánk a hitben

Róm 4, 13. 16-18
A mai szentleckében Ábrahámról hallottunk, akit Szent Pál atyánknak nevez a hitben, és nem hiába. Ábrahám Isten szavára otthagyta a népét, a vagyonát, a megszokott dolgait, és hitt Isten igéretében, hogy lesz neki egy fia, pedig tudta, hogy ez emberileg lehetetlen, mert Sára meddõ volt. Sok kalandon átment Ábrahám, míg végül megszületett az ígért fiú. Ábrahámnak minden remánye erre a fiára, Izsákra összpontosult: utódai annyian lesznek, mint a csillagok az égen, vagy mint a homokszemek a tengerparton. Csapásként érte tehát Ábrahámot, amikor Isten azt kérte, hogy feláldozza az õ fiát. És itt ragyog Ábrahám hite. Ahogy hallottuk a szentleckében, hitt abban, aki életre kelti a halottakat, és létrehívja a nemlétezõket. A reménytelenségben is remélt, és megvalósulni látta azt, ami emberileg lehetetlen.
Valóban sok minden lehetetlen az ember számára, de nem Istennek. Ami Isten akarata az én életemben, az meg fog valósulni, akkor is, ha emberileg lehetetlen.
Ez nem azt jelenti, hogy makacsul reménykedem olyasmiben, amit Isten nem ígért meg nekem, de ha le merek mondani arról, amit én szeretnék, azért, amit Isten szeretne, csodás dolgokat fogok látni a magam életében, és mások életében, akikhez Isten küld. És akkor már nem azt fogom sajnálni, amirõl le kellett mondanom, hanem annak fogok örvendeni, ami jobb, és nagyszerûbb, mint amit én szerettem volna.

2017-10-21

______________________________

Szeret és szentségre hívott

Róm 1, 1-7
Üdvözlöm mindazokat, akiket az Isten szeret, és az életszentségre meghívott - mondja az apostol. Ez a rómaiaknak szól, de nekünk is. Gyakran hangoztatjuk, hogy Isten szeret minket, de nem mindig hiszünk ebben igazából. Igen, Isten szeret engem, de jobban szereti azokat, akiknek nincs annyi hibájuk, mint nekem. A baj az, hogy mi nem szeretjük eléggé önmagunkat. Nem tartjuk magunkat elég jónak, mert önmagunkban is, és emiatt másokban is a hibákat, a hiányosságokat vesszük észre, és nem a mögöttük lévõ csodálatos valóságot, amelyet a korlátaink, a hiányosságaink nem tudnak lerontani. Isten képmása vagyunk, az õ fiai. Szeretetbõl teremtett minket. Abban biztosak lehetünk, hogy Õ akarta, hogy megszülessünk. Nagy szeretettel nevünkön szólított. Azért létezem, mert már elõre szeretett engem Isten.
És életszentségre hívott, vagyis a teljességre. Nem az a szent, akinek nincsenek hibái, hisz mindenkinek vannak, hanem az a szent, aki a benne lévõ Isten-képmását megvalósítja. Erre kaptunk meghívást. Isten jobban bízik bennem, mint amennyire én önmagamban. Felismerem, hogy Istenben hinni azt jelenti, hogy hinni Isten, irántam való szeretetében, és szeretettel válaszolni a szeretetére.

2017-10-16

______________________________

Évközi 28. vasárnap

Ahhoz, hogy ezt a lakomáról szóló beszédet jól értelmezzük, szem elõtt kell tartanunk azt, hogy Jézus a Mennyek Országának a lakomájáról beszél. Ami nem csak a túlvilágon kezdõdik, hanem már itt, azok között, akik Krisztus meghívását elfogadják. Mi jellemzõ egy jó lakomára? A Vidámság. Az emberek jól érzik magukat, vidámak. És az ingyenesség, ingyen kapnak mindent a vendégek, de ugyanakkor semmi sem az övék, minden a ház gazdájáé, Istené. Ezen az Isten által szervezett lakomán mindenki meghívott, és mindenki testvér egymással, és mindenkinek Isten az Atyja. A lakomának nem az lényege, hogy mindenki annyit egyék és annyit igyon amennyi csak belefér, hanem az, hogy örömben együtt vannak a testvérek. Közöttük egyetértés és békesség van. Aki elutasítja a meghívást, ezzel azt fejezi ki, hogy nincs egységben azokkal, akik jelen vannak. Az Isten Országához tartozó emberek ilyen légkörben élnek, és így viszonyulnak egymáshoz. Aki elutasítja az Isten Országát, azt választja, hogy saját érdekeit tartsa szem elõtt, és ne érdekelje mások sorsa. Jézus azt mondja a példabeszédben, hogy az úr elküldi a szolgáit, hogy meghívja az embereket erre a lakomára, vagyis, hogy elfogadják ezt az új életformát, ezt az új viszonyulási módot. A szolgák, akiket küld a próféták, akik közül egyeseket elûznek, egyeseket meg is ölnek. Furcsa. Ha egy ilyen örömteli lakomára hívják meg az embereket, azok lelkesen kellene, hogy menjenek, gyúródás kellene, hogy keletkezzen a lakodalmas ház kapujánál. Azért utasítják el sokan a meghívást, mert õk a maguk módján jól vannak, úgy ahogy vannak. Ha az Isten Országának a logikáját elfogadják, akkor meg kell hogy osszák azt amijük van, amit összegyûjtöttek, másokkal. Õk most birtokosok, õk most urak. Az Isten Országában Isten egyedül az Úr. Mindent, amink van, csak használatra kaptuk. Nem csoda tehát, hogy rosszul bánnak azokkal akik ezt az új Országot akarják meghirdetni. De akik elutasítják a meghívást, nem is veszik észre, hogy elszalasztják, elutasítják a lehetõséget, hogy igazán boldog legyenek, mert a régi világ logikája szerinti élet ugyan nyújt apró örömöket, élvezeteket, de nem tud boldoggá tenni.
Aztán egy furcsa mondat következik a példabeszédben, amely azt mondja, hogy a Király a seregét a város ellen küldte, megölte azokat akik nem fogadták el a meghívást, és a városokat felégette. Nyilvánvaló, hogy szent Máté Jeruzsálem pusztulásáról beszél, és azt úgy értelmezi, hogy azért pusztult el a város, mert elutasították Jézus meghívását. Valószínûleg Jézus ezt a mondatot nem mondta, csak Máté evangélista toldta hozzá. Nem is talál bele a példabeszéd menetébe. Nem elképzelhetõ, hogy a megterített asztal mellõl a király feláll, elmegy, feléget egy várost, visszatér, és az új meghívottakkal folytatódik a lakoma. Isten nem büntette meg a zsidókat mert nem fogadták el Jézust, de az világos, hogy ha Jézus tanítását magukévá tették volna, gõgös magatartásukkal nem vonták volna magukra a rómaiak haragját, és azok nem égették volna fel Jeruzsálemet. Ez minket is figyelmeztet. Isten nem akadályoz meg abban, hogy rossz döntéseket hozzunk, de rossz döntéseinknek következményei vannak. Néha nagyon is fájdalmas következményei. Mennyi szenvedés születik abból, hogy a társainkat nem testvéreknek tekintjük, hanem vetélytársaknak, ellenségeknek, és bántjuk egymást ahelyett,hogy szeretnénk.
A példabeszédbeli Úr ismét szolgákat küld, hogy hívjanak meg embereket a lakomára. Ezek már nem a próféták, hanem az apostolok, és mi magunk. Mindenkit meg kell, hogy hívjunk, nem csak a jókat. Azokat is akik nekünk nem tetszenek. Milyen emberekkel találkozunk? Olyanokkal akik úgy gondolják, hogy õket Isten útja nem érdekli, mert túlságosan foglaltak a maguk ügyeivel. Vannak akik úgy gondolják, hogy ráérnek Istenhez térni a haláluk elõtt, öregkorukban. Addig élvezik az életet. Vannak akik elfogadják a meghívást mert félnek, mert úgy tudják, hogy aki elutasítja, azokat Isten meg fogja büntetni és a pokolba taszítja. Ezek nem tudnak szeretni, csak érdemeket gyûjtenek maguknak. Akik belépnek, egy sem tökéletes. Csak lassanként értjük meg mit jelent Istennel és testvéreinkkel szeretetben élni. És a terem megtelt meghívottakkal.
Milyen szép lett volna ha itt befejezõdött volna a példabeszéd, de egy újabb jelent egészíti ki amely úgy tûnik mintha tönkre tenné az egészet. De valójában ez a jelenet minket is figyelmeztet arra, hogy nem elég elfogadni a meghívást, nem elég hivatalosan az egyház tagja lenni, hanem meg kell tanulni keresztényként lenni jelen. Nem várható el, azoktól akiket az utcáról gyûjtöttek össze, hogy lakodalmi ruhában érkezzenek. Ebbõl is nyilvánvalóan látszik, hogy ez a rész egy másik példabeszéd amelyet Máté hozzá csatolt az elõzõhöz, de eredetileg két külön példabeszéd volt. Igen, ez a példabeszéd azokról szól akik keresztények, külsõleg, de a régi világ logikája szerint gondolkodnak és viselkednek. Szent Pál beszél arról, hogy akit megkeresztelnek az Krisztusba öltözik, vagyis másképp viselkedik a testvéreivel, szemben, másképp éli az életét mint addig. Jó, ha idõnként meg kérdezzük magunktól, hogy egyes cselekedeteink a régi világ logikája szerint, vagy az Isten országa logikája szerintiek voltak. Nem Isten dob ki téged a lakomáról, hanem te térsz vissza a régi életformádhoz, ha nem öltözöl Krisztus új ruhájába.

2017-10-15

______________________________

Az ítélet napja

Joel 4, 12-21
A próféta Isten nevében megígéri, hogy majd eljön az a nap, amikor Isten megbünteti mindazokat a népeket, amelyek rosszul bántak az õ választott népével, népét pedig jóléttel jutalmazza meg.
Az ítélet napja valóban meg fog érkezni. Mindazok, akik Istentõl eltávolodnak, elpusztulnak, de nem azért, mert Isten megbünteti õket, rajtuk bosszút áll gonosz tetteikért, hanem, mert Istentõl távol nincs élet. Ha egy virágot nem öntöznek, az egy darabig bírja, még virágzik is, de aztán elszárad. Ilyen a sorsa annak is, aki Istentõl távol él. Isten azonban nem kárörömmel figyelni, hogyan rohannak vesztükbe az emberek. Azért jött közénk, hogy önmagához visszavezessen minden embert, hogy egy se vesszen el közülük. Ebben mi is munkatársai vagyunk. Egyrészt arra vigyázunk nap, mint nap, hogy el ne távolodjunk Tõle, másrészt pedig feladatunknak érezzük testvéreinket is segíteni, hogy megtalálják a Hozzá vezetõ utat.

2017-10-14

______________________________

Mi hogyan imádkozunk?

Mal 3, 13-20a
Értelmetlen az Úr parancsait megtartani, ha úgy is jobb sorsa van annak, aki Istennel nem törõdik - hallottuk az olvasmányban. Mennyire aktuálisak ezek a szavak. Tükrõzik sok ember Istenrõl alkotott elképzelését, és valljuk be, minket is megkísért, olyan istenben hinni, aki teljesíti vágyainkat, elvárásainkat, megoldja a problémáinkat, aki velünk szemben elnézõ, de keményen megbünteti azokat, akik nekünk rosszat tesznek. Azzal a reménnyel imádkozunk, hogy ezekkel Istent rávesszük arra, amit mi szeretnénk. Pedig az igazi ima Istennel való bensõséges találkozás, melyben mi öleljük át az õ akaratát, rábízva magunkat, tudva, hogy õ azt nyújtja nekünk, ami számunkra a legjobb. Az igazi imában nem mi vagyunk a központban, a magunk kívánságaival, hanem Isten, és az õ akarata.
Szent Ferenc imái között csak egy kérõ ima van, de abban is azt kéri, hogy megtegye Isten akaratát.

2017-10-12

______________________________

Kétféle igazságosság

Jón 4, 1-11
Jónás történetének a befejezõ részéhez értünk. Az emberi igazságosság ütközik itt az Isten igazságosságával. Jónás szerint az lenne igazságos, ha a niniveiek elpusztulnának, mert gonoszok voltak. Az õ igazságossága a múlt eseményeire épül: semmi rosszat el nem felejtünk, meg nem bocsátunk. Minden rosszért büntetés jár.
Isten ellenben nem a múltat szemléli, hanem a jövõt. Azt látja, amivé válhat az ember. A jelen Isten szemében reménnyel teli. Nem azt jelenti, hogy a rossz tetteknek nincsenek következményei, de az elsõ kis megbánást, jóindulatú lépést elözönli a kegyelem fényével, hogy segítse a fejlõdésben. Nem úgy tesz, mintha semmi rossz nem történt volna, de a múlt romjaira segít új jövõt építeni.
Tanuljuk meg Istentõl mi is az õ igazságosságát, így viszonyuljunk csetlõ-botló testvéreinkhez.

2017-10-11

______________________________

Ott folytatja, ahol abbahagyta

Jón 3, 1-10
Mintha onnan folytatná Isten a párbeszédet Jónással, ahol abbahagyta, amikor Jónás elmenekült az Úr elõl. Közben hajóra szállt, vízbe dobták, lenyelte a hal, és most, hogy ismét szárazföldön találja magát, ugyanazt a parancsot kapja Istentõl. Jónás pedig teljesíti a parancsot, elmegy Ninivebe, és azok hallgatnak szavára, és bûnbánatot tartanak.
Isten tervét nem tudják lerontani bûneink, ellenállásunk. Sok, ide-oda bolyongás után újra küld az Úr. Jó felismerni, mit kér már régóta tõlünk az Úr, de mi halogatjuk, menekülünk elõle. Ha végre hallgatunk szavára ás elindulunk oda, ahová õ akar küldeni, áldás fakad szavaink, tetteink nyomán azok számára, akikhez küld.

2017-10-10

______________________________