Napi gondolatok

Ne engem keressenek

1 Sám 3, 1-10
Megszületett a kis Sámuel, és édesanyja, Hanna, valóban az Úrnak ajándékozta. Ott nõtt fel az öreg Héli fõpap mellett. Õ lett az õ nevelõje. Héli nem volt nagyon sikeres nevelõ. Két fiából gazember lett. Nem tudta õket jóra nevelni, de segíteni tudta a kis Sámuelt, hogy Istennel kapcsolatba kerüljön. Valószínûleg a fiait is szívesen megtanította volna, hogy figyeljenek az Úrra, de azok nem hallgattak rá, míg a kis Sámuel álmából is felugrott, amikor úgy vélte, hogy Héli nevén szólította.
Hogy mennyire haladunk a lelki életben, nem csupán attól függ, hogy ki az elöljárónk, nevelõnk, vagy lelki vezetõnk, hanem, hogy mennyire vagyunk készek hallgatni rájuk. Mert aki nem hallgatja meg az elöljáróját, a nevelõjét, úgy gondolja, hogy neki nincs szüksége lelki vezetõre, mert õ elég okos, elég ügyes magában is, az nem tud odafigyelni Isten szavára sem, mert túlságosan önmagával van elfoglalva.
Az öreg Hélitõl is tanulhatunk: fel tudta ismerni Isten mûködését ebben a gyermekben. Nem azon volt, hogy ez a gyermek õt szeresse, neki legyen hálás, hanem, hogy Istenre figyeljen. Tisztulnak, nemesednek a másokkal való kapcsolataink, ha Isten mûködésének a jeleit keressük az elõttünk álló személyben, és nem annak a jeleit, hogy mi mennyire vagyunk fontosak a szemükben.
Az evangéliumban Jézus is erre tanít minket. Nem azt akarja, hogy mindenki õt keresse, hanem, hogy mindenkihez eljusson az evangélium.

2014-01-15

______________________________

Az ima átalakít

1 Sám 1, 9-20
A mai olvasmányban folytattuk Sámuel édesanyja, Hanna történetét. A tegnap hallottuk, hogy férje próbálta vigasztalni, és Hanna valóban kissé megnyugodott, de aztán ismét erõt vett rajta a szomorúság. Elment imádkozni. Gyönyörû ez az imádság. Nem kap semmiféle választ, az Úrtól, Isten nem ígér neki semmit, de benne változás megy végbe ima közben. Már nem önmagának akar egy gyermeket, hanem kész anyja lenni annak, aki az Úr szolgája lesz. Az Úr rendelkezésére bocsátja önmagát, és bár az ima közben nem tapasztalt semmi rendkívülit, mégis, az Úr megvigasztalta õt. Elmúlt a szomorúsága, mert sikerült az Úrra bíznia önmagát.
Ha a szomorúság erõt vesz rajtunk, mi is az Úrhoz menekülünk. Egyedül Õ tud megvigasztalni. Nem rendkívüli dolgokra számítunk, de tudjuk, hogy az Úr átalakít ima közben minket, és ha minden képességünkkel és adottságunkkal szolgálatába állunk, elmúlik a szomorúságunk.
Aztán itt van az olvasmányban éli fõpap, aki nem képes felismerni, hogy mi zajlik ennek az asszonynak a lelkében. Azt hiszi, részeg. Õ, aki az Istennel való kapcsolat nagy mestere kellene, hogy legyen, melléfog. De aztán, amikor megérti, hogy mi történt, akkor bátorítja. Látszólag nincs fontos szerepe, hisz a lényeges dolog Isten és az asszony között történik, de mégis jó, hogy ott van. Az õ szerepe csupán az, hogy támogassa ezt az asszonyt az Istenbe vetett reményében.
Ilyen a lelki vezetõ. Tõlünk, szerzetesektõl elvárják, hogy a lelki élet mesterei legyünk, de sok esetben melléfogunk. Nem mindig értjük meg, hogy mi történik a másik ember lelkében, de nem is akarunk a mindent tudó szerepében tündökölni. Nem mi közvetítjük Isten akaratát, csak bátorítjuk azokat, akik hozzánk fordulnak, hogy merjék Isten rendelkezésére bocsátani önmagukat.

2014-01-14

______________________________

Isten vigasztal

1 Sám 1, 1-8 2014-01-13 Szászsebes
Sámuel történetét kezdtük el olvasni. Próféta volt és ugyanakkor az utolsó a bírák között. Az õ idejében lett elsõ királya a választott népnek. Megismerkedtünk a családjával, apjával, annak két feleségével. A két asszony, egymás között, nem voltak valami békés viszonyban. A férj jobban szerette Hannát, mint a másik feleségét, az áldozta utáni lakománál is több ételt adott neki, mint a többieknek. Ez azonban Hannát nem vigasztalta meg, és férje tehetetlenül állt mellette. Egyedül Isten tud vigaszt nyújtani Hannának. Nem elég a férje szeretete, mert csak akkor látná Hanna értelmét az életének, ha tovább tudná adni az életet.
A bûnbe esett ember hasonlít Hannához. Bár része van sokak szeretetében, van, minek örülhetne, mégis értelmetlennek, céltalannak látja az életét, és nincs, ki megvigasztalja. Egyedül Isten tudja megvigasztalni. Talán ezért is nevezzük Isten Lelkét a Vigasztaló Szentléleknek.
Nekünk is feladatunk a vigasztalás. Számtalan olyan helyzettel találkozunk, amikor nem tudjuk, hogy mivel vigasztalhatnánk meg a szomorkodó testvérünket. Súlyos betegség, valakinek az elveszítése, aki nagyon fontos volt, nagy anyagi kár, mely létében veszélyeztet embereket, családokat, a magára maradtak, aki úgy érzi, hogy másoknak terhére van, olyan helyzetek, amikor nem tudjuk, mit mondjunk. Nem tudjuk, mivel tudnánk vigasztalni. Nem elég tudtára adni, hogy mi szeretjük, vagy, hogy Isten szereti õt. Nem is abban áll a vigasztalás, hogy elhitetjük vele, hogy minden rendben van, hogy eltereljük a figyelmét attól, ami miatt szenved, hanem segítjük felismerni az Isten rá vonatkozó tervét. Isten termékennyé tudja tenni mindenkinek az életét, aki hajlandó vele együtt mûködni. Nem mentesül a nehézségektõl a szenvedéstõl, de értelmét látja az életének, és már most boldog tud lenni.

2014-01-13

______________________________

Urunk megkeresztelkedése

2014-01-12

______________________________

Örök, mert továbbadjuk...

1 Jn 4,9
A mai szentleckében János eléggé bonyolultan fejezi ki magát. Jézus Krisztus víz és vér által jött el közénk – mondja – és a Lélek tesz tanúságot róla. A víz, a vér, és a lélek. Ez a három egy. Jézus megkeresztelkedésérõl van szó, ahol ott van a víz, mely által Jézus kifejezi engedelmességét az Atyával szemben, és beáll a bûnösök közé, bár neki nem lett volna szüksége a bûnbánat keresztségére. A vér a zsidók számára az életet jelentette. Jézus, mint valóságos, hús és vér ember keresztelkedett meg. A Szentlélek, maga Isten tett tanúságot róla. Jézus, azzal, hogy belépett a vízbe, megérintette, magára vette az emberek bûnösségét. Életét adta azért, hogy nekünk életünk legyen.
Akiben megvan az Isten Fia, annak élete van, és akiben nincs az Isten Fia, annak nincs élete – mondja az apostol. A valóságban azt látjuk, hogy nagyon sok ember életében nincs jelen Jézus, mégis jól élnek. Nincs életük? Az apostol szerint az igazi élet az örök élet. Nem úgy örök, hogy sosincs vége. Azt megunnánk. Attól örök, hogy állandóan önmagát ajándékozza. Állandóan új életet hoz létre. Az olyan élet, amelynek nincs folytatása, nem igazi élet. A természetben is minden élõlény igyekszik életet biztosítani utódainak, és egyiknek a halála lehetõséget teremt a másik számára az élethez. Csak az ember képes arra, hogy önmagának éljen, saját örömeire fordítsa minden energiáját. Olyan ez, mint a lepra, amely lassanként megemészti az embernek a húsát.
Jézus azért jött, hogy életet adjon. Meg akarja gyógyítani a mi lepráinkat, hogy életünk legyen, és életet tudjunk adni.
Minket, szerzeteseket nem arra hívott az Úr, hogy fizikailag adjuk tovább az életet, de mi sem élhetünk önmagunknak. Nekünk az örök életre kell elsegítenünk testvéreinket. Jézus Krisztus rajtunk keresztül akarja megérinteni az embereket. Mikor valakivel szóba állunk, jusson eszünkbe, hogy most Krisztus rajtunk keresztül találkozni akar ezzel az emberrel, hogy kigyógyítsa a leprájából.
Három dolog szükségez hozzá: a víz, a vér, és a Lélek. A víz, hogy alá tudjuk vetni magunkat az elöljáróknak, elõírásoknak, akkor is, ha ehhez meg kell alázkodnunk. A vér: teljes emberekként cselekszünk, hogy szavaink, tetteink ne legyenek üres formaságok. A Lélek: tudjuk, hogy nem tõlünk függ a sikere, az eredmény, hanem a Lélektõl, aki általunk cselekszik.

2014-01-11

______________________________

A szeretet olyan, mint a halál

1 Jn 4,19- 5,4
Meghökkentõ, amit Szent János mond: „aki azt mondja, hogy szereti az Istent, de gyûlöli a testvérét, az hazug.” Istent minden jó forrásának tartjuk, neki köszönünk meg imánkban minden jót, szépet, nagyon sok mindenért hálásak vagyunk Istennek. Persze, hogy szeretjük Õt! De hol függ ez össze azzal, szeretem-e ezt az utálatos, kibírhatatlan embert, aki nekem rosszat tett, aki miatt nekem sokat kellett szenvednem, vagy szenvedek a mai napig is? Ha ezt nem tudom szeretni, miért vagyok hazug? Akkor lennék hazug, ha mosolyognék neki, úgy viselkednék vele szemben, mintha kedvelném.
Ám az a szeretet, amelyrõl az apostol beszél, nem csupán emberi, természetes szeretet, ahol szeretjük azokat, akik szeretnek minket, akik jók velünk, és gyûlöljük azokat, akik rosszat tesznek nekünk. Isten, mint egy igazi Atya, vagy Anya, szereti a gyermekeit. Azokat is, akik iránt gyûlöletet, haragot érzünk. Az Õ szeretetével szeretni azt jelenti, hogy meglátni testvéremben azt a szépet, azt a jót, amit Isten bele teremtett, ami õt, minden nyomorúsága ellenére, méltóvá teszi a szeretetre, akkor is a javát akarni, amikor úgy érezzük, hogy nem érdemli meg.
Eddig az elmélet. A gyakorlatban ez sokkal nehezebb. Sok esetben olyan, mintha meghalnánk a másikért. Ahogy egy indiai költõ mondja: „a szeretet olyan, mint a halál, mindent megváltoztat.”
Kérjük a Szentlélek bölcsességét, hogy az egyes helyzetekben tudjuk felismerni, mit jelent szeretni ezt, vagy azt a testvéremet. Lehet, hogy szép szóra van szükség, vigasztalásra, megértésre, de lehet, hogy arra van szüksége, hogy valaki határozottan szembesítse azzal, ami nincs rendben az életében. Lehet, hogy megbocsátásra van szüksége, de lehet, hogy következetes elvárásokra.
S ha nem sikerült felismerni idõben, ha elszalasztottuk a lehetõséget, hogy szeressük a testvérünket, az esti lelkiismeret-vizsgálatban az Úr elé visszük mulasztásainkat, vagy kényelmességünket, gyávaságunkat, és másnap újra kezdjük a szeretet gyakorlását.

2014-01-10

______________________________

A szeretet és a félelem

1Jn 4,11-18 2014-01-09 Szászsebes
A tökéletes szeretet kizárja a félelmet – hallottuk a szentleckében. Ezt hallva az a benyomásunk, mintha a félelem valami rossz dolog lenne. Pedig a félelemnek fontos szerepe van a mi életünkben. Isten teremtette belénk a félelmet azért, hogy megóvjon a veszélyes helyzetektõl. A félelem távol tart attól, ami az életünket, testi-lelki épségünket veszélyeztetné. A régi emberek az Istennel való találkozást is félelmetes dolognak tartották, mert az ember meghalhat, ha Istennel találkozik. Az evangéliumban is, mikor a csodálatos halfogás után Péter felismeri Jézus istenségét, azt mondja: „távozz tõlem, mert én bûnös ember vagyok.” A vihar lecsendesítése után is a tanítványokat félelem fogta el. Már nem a vihartól féltek, hanem Jézus isteni hatalmától. A Szentlélek hét ajándéka között is ott van utolsóként az istenfélelem. Miért mondja tehát János, hogy a félelem kizárja a szeretetet?
Mert Jézus meg akar szabadítani minket az Istentõl való félelemtõl. A mai evangéliumban is bátorítja a tanítványokat, hogy ne féljenek. Ma az istenfélelem alatt nem egy gyötrõ érzést értünk, hanem attól félünk, hogy nehogy tetteinkkel, szavainkkal, mulasztásainkkal megbántsuk azt, akit legjobban szeretünk. Nekünk nem kell félnünk az Istennel való találkozástól, mert, ahogy hallottuk, bennünk ugyanaz az élet van, mint Istenben: a szeretet. És nem félünk találkozni azzal, akivel szeretetkapcsolatban vagyunk, bármilyen hatalmas is Õ, és bármilyen kicsik is vagyunk mi. Ez a szeretet képessé tesz bennünket arra, hogy úrrá legyünk az Isten iránti szeretetnek ellentmondó félelmeinken: amikor nem attól félünk, hogy Istent megbántjuk, hanem, hogy mit gondolnak rólunk az emberek; nem attól félünk, hogy nem tudjuk teljesíteni azt a feladatot, amivel Isten megbízott, hanem attól, hogy nem lesz elég nagy sikerünk; nem attól félünk, hogy eltávolodunk Istentõl, hanem attól, hogy nem fognak eléggé dicsérni, kedvelni az emberek. Ezek az alattomos félelmek ott bujkálnak bennünk, de a bennünk lakó Szentlélek képessé tesz arra, hogy ezekben a helyzetekben is Isten szeretetét válasszuk.

2014-01-09

______________________________

Nem könnyû szeretni

1Jn 4,7-10 2014-01-08 Szászsebes
A mai szentlecke nagyon gyakran idézett szentírási rész. Sokat, talán túl sokat is beszélünk a szeretetrõl. Isten és az ember szeretetkapcsolatáról van szó, melynek gyümölcse a testvéreink iránti szeretet. Ennek a kapcsolatnak Isten a kezdeményezõje. Nem azzal, hogy jött, és megölelt minket, hanem azzal, hogy egyszülött Fiát küldte közénk, azért, hogy Isteni életében részesítsen minket s ez az élet nem más, mint a szeretet. Arról lehet minket felismerni, hogy szeretettel vagyunk egymás iránt. Ez persze a mi részünkrõl sem csupán érzelmi ragaszkodás, hanem az önzésünk fölé való emelkedés. Engedem a testvéremet érvényesülni, segítségére vagyok, hogy neki jó legyen. Igen, az igazi szeretet ott kezdõdik, amikor nehéz, amikor áldozatba kerül. Olyan könnyû róla beszélni, elméleteket gyártani, de olyan nehéz elhallgattatni azt a hangot, amely kétségbeesetten kiabálja bennem, hogy akkor velem mi lesz? Talán, ha mi keresztények mindenkivel szemben ilyen önzetlenül viselkednénk, és másokat engednénk érvényesülni, hagynánk, hogy minket letapossanak, lehet, hogy visszaélnének jóságunkkal, szelídségünkkel. éppen ezért, már az elsõ keresztények elsõsorban maguk között gyakorolták a szeretetet. Mert ha mindenki erre törekszik, akkor nem kell félj attól, hogy pórul jársz, ha szeretsz. Aki a keresztények közé kívánkozott, azért óhajtott keresztény lenni, mert látta, mennyire szeretik egymást.
Szerzetesi közösségünk is erre az alapszabályra épül. Ha nem így volna, nem lehetne testvéri közösségrõl beszélni, csupán együttlakásról.
Kérjük az Úrtól a kegyelmet, hogy miként nap mint nap megszaporítja közöttünk a kenyeret, és önmagával táplál, úgy szaporodjon, növekedjen közöttünk a testvéri szeretet is.

2014-01-08

______________________________

Hatalmasabb a bennünk lakó Isten

1Jn3,22-4,6
Ismét a szentleckébõl szeretnék kiindulni. Ahhoz, hogy Szent János leveleit megértsük, figyelembe kell vennünk az evangéliumát is. Ott azt mondja, hogy „ha valaki megtartja a tanításomat, az Atya szeretni fogja, hozzá megyünk, és benne fogunk lakni.” (Jn 14, 23) Ennek a következménye mindaz, amit ebben a levélben olvastunk. Azt tesszük, ami Istennek kedves, és õ is mindent megtesz, ami nekünk örömet okoz. Istennel egymás kedvét keressük, mint akik szeretik egymást.
Igen, Isten bennünk él, ugyanakkor a világban, amelyben mi is élünk, körülöttünk ott van az Antikrisztus. Azt mondja az apostol, hogy „a bennetek lévõ Isten hatalmasabb, mint a világ szellemei. Néha az érzésünk, hogy a rossz hatalmasabb, gyõzedelmeskedni fog, és félelem tölt el minket. Itt gondolhatunk azokra a jelenségekre, amelyekkel fenyegetnek bennünket: globális felmelegedés, szennyezõdés, sugárzásveszély, rejtõzködõ mágnások, akik az egész világot a maguk érdekei szerint irányítják, a bankok, akik kezükben tartják az egész gazdasági helyzetet, az esztelennek tûnõ döntések, melyeket a politikusaink hoznak, vagy ha egyházunkra gondolunk, amely nem tud lépést tartani a világ változásaival, provinciánk amelynek a létszáma egyre csökken, mind félelemmel tölthet el bennünket. De ezek mind körülöttünk vannak. Bennünk él, aki meghívott minket, aki feladatot szán nekünk, aki általunk valami szépet, valami nagyszerût akar megvalósítani, ha van elég bátorságunk, ha nem maradunk meg a félelmeink rabságában, és neki merünk lendülni annak a szépnek, annak a nemes feladatnak, amelyre vágyat ültetett belénk az Úr, akkor is, ha az esztelenségnek, lehetetlennek tûnik. A bennünk levõ Isten hatalmasabb, mint a világ szellemei.

2014-01-07

______________________________

Világosságot!

2014-01-05

______________________________