Napi gondolatok

Évközi 25. vasárnap

A mai példabeszédben elhangzott szituációhoz tudnunk kell, hogy abban az idõben Galileában hatalmas földbirtokok voltak idegen tulajdonosok kezében. A tulajdonosok a gazdaságot intézõkre bízták, akik kisbérlõknek adták ki a földet. Jézus most egy olyan intézõvel példálózik, aki zsebre dolgozik, az emberek kárára csal, mindig a saját érdekét nézi. S erre mondja Jézus: „Vegyetek példát!”
Mert hogy mi is történik? Ez az intézõ bajba kerül: eltékozolja ura vagyonát, és valahogy helyre kellene hozni a kárt. Összehívja hát érdekbõl a bérlõket, s együtt hamisítják a szerzõdéseket: „mennyivel tartozol uramnak? Száz korsó olajjal? Gyere, s írjunk ötvenet!”
Ez az ember azonban nem azért teszi mindezt, mintha nagylelkû lenne, hanem nem lát más kiutat szorult helyzetében. Jõ a gazda, kiderül a gazemberség, s elmozdítja a helyérõl: viszont kapálni nem tudok, koldullni szégyellek (3) – itt nagy baj van. Látjuk, akármilyen hamis intézõ, õszinte saját magával. Tisztában van kínos helyzetével.
És Jézus ezt a csirkefogót példának állítja: belátja, hogy kicsoda õ. Nem akar másnak látszani, nem akarja magát megjátszani, helyzete nyilvánvaló. Ha kiderül az igazság, és a tulajdonos igazságosan akarna bánni vele, akkor kirúgja.
A szentmise elején valamiképp mi is ebben helyzetben vagyunk, amikor a pap felszólít, hogy ismerjük be bûneinket. Ez nem lelkiismeretvizsgálatra való fölhívást jelent (arra most nincs idõ), hanem itt egy „helyzetfelmérés” történik: beismerem, hogy bûnös vagyok. Úgy vagyok Isten színe elõtt, hogy vállalom magam tetõtõl talpig. Itt vagyok, semmit se hagytam otthon, nem akarok semmit leplezni, hanem mindent kiteríteni – és így alkalmassá válni a szent misztériumokat megünnepelni. Erre szólít tehát föl a pap: Testvérek, ismerjük be bûneinket, hogy alkalmasak legyünk a szent misztériumok megünneplésére!. Isten irgalmának megtapasztalása tesz bennünket alkalmassá arra, hogy valamelyest befogadjuk azt, ami itt történik.
És Isten irgalmának megtapasztalása tehet egyedül képessé arra, hogy az irgalom szemével tudjak másra is nézni (amit egy életen át lehet tanulni).
Hallottam valakirõl, akinek fenntartásai vannak a katolikus egyházzal. Elment ui. egy közösségbe, ahol õszintén elmondta személyes kérdéseit. Meghallgatták, majd végül a közösség vezetõje imádságra hívott meg mindenkit: most imádkozzunk, hogy testvérünk megtérjen, és megváltoztassa életét. Hogy változtassa meg az életét, azaz legyen olyan, mint én vagy mi. Emögött az a hozzáállás húzódik meg, hogy „mi, Istenhez megtért emberek, jobbak vagyunk, mint azok, akik nem tértek meg, és nem élnek úgy, mint mi”. Az illetõ tehát azt hallotta ki ebbõl a felszólításból, hogy nem jó úgy, ahogy most van; változzon meg.
A hamis intézõ a maga módján belátja, hogy semmi sem az övé, semmi érdeme nincs. A hamis intézõ ebben a legbecsületesebb. És, amint látjuk: egyetlen menekülési útja az irgalom, természetesen a maga módján. Felismerte egymásra utaltságát a bérlõkkel.
Legyen szó a világosság fiairól vagy a világ fiairól, az egyetlen menekülési út az irgalom. Nem a magasságból leereszkedõ irgalom – „lásd, kivel van dolgod” –, hanem annak felismerése, hogy irgalomból élünk, és hogy állandóan irgalomra szorulunk.
Fr. Julianus

Pentru a înțelege parabola din aceastã duminicã trebuie sã știm cã în acel timp în Galileea terenuri imense erau în mâna unor proprietari strãini. Acești proprietari lãsau administrarea gospodãriei în mâna unor administratori care dãdeau terenurile în arendã. In parabola de azi Isus aduce exemplul unui administrator care lucreazã pentru propriul folos, înșealã în detrimentul oamenilor, se uitã doar la propriile interese. Și Isus ne spune: ”luați exemplu de la el.”
Ce se întâmplã de fapt? Acest administrator a întâmpinat probleme, a risipit bunurile stãpânului sãu, și cumva ar trebui sã repare dauna cauzatã. Îi Invitã deci pe cei care aveau pãmânturi în arendã și împreunã falsificã contractele: ”Cât datorezi stãpânului meu? O sutã de baþi de untdelemn. Hai sã scriem cincizeci.” Nu face aceste lucruri pentru cã ar fi mãrinimos ci pentru cã nu vede altã cale de ieșire din situația sa dificilã. Vine stãpânul și va ieși la ivealã nemernicia lui, și va fi schimbat din poziția lui. Nu pot sã sap, și mi-e rușine sã cerșesc, asta e problema cea mare. Precum vedem, oricât de nedrept ar fi acest administrator, este sincer cu sine însuși și este în clar cu situația sa janicã.
Și Isus pune acest hoțoman ca exemplu în fața noastrã, pentru cã realizeazã cine este de fapt. Nu vrea sã parã altcineva, nu vrea sã se prefacã. Dacã adevãrul iese la ivealã, și stãpânul procedeazã în mod corect, el trebuie sã fie dat afarã.
La începutul liturghiei oarecum și noi suntem în aceeași situație, când preotul ne îndeamnã sã ne recunoaștem pãcatele. De fapt nu este un îndemn la examinarea conștiinței, pentru cã atunci nu este timp pentru așa ceva. Aici doar este vorba de o recunoaștere a situației: recunosc cã sunt pãcãtos. Stau în fața lui Dumnezeu așa cum sunt, nu am lãsat nimic acasã din mine, nu vreau sã ascund nimic ci vreau sã descopãr totul. Așa devin capabil de a sãrbãtori tainele sfinte. De aceea preotul ne invita sã ne recunoaștem pãcatele pentru a celebra cum se cuvine sfintele taine. Experimentarea milostivirii lui Dumnezeu ne face capabili sã putem primi oarecum în noi ceea ce se întâmplã aici. Doar experimentarea milostivirii lui Dumnezeu poate sã ne facã capabili sã-i privim și pe ceilalți cu ochi milostivi (acest lucru se învațã o viațã întreagã).
Am auzit despre cineva care avea rezerve fațã de biserica catolicã. Odatã s-a dus la o întâlnire a unei comunitãți, și acolo, în mod sincer și-a expus îndoielile, întrebãrile personale. L-au ascultat, și dupã aceea conducãtorul comunitãții i-a invitat pe toți la rugãciune: acum sã ne rugãm pentru ca fratele nostru, sã se converteascã și sã își schimbe viața. Adicã sã fi așa cum suntem noi. În spatele acestor cuvinte se ascunde convingerea cã noi suntem oameni convertiți la Dumnezeu, suntem mai buni decât cei care încã nu s-au convertit și nu trãiesc așa cum trãim noi. Aceastã persoanã a dedus din aceste cuvinte cã el nu este bun așa cum este acum, trebuie sã se schimbe.
Pornind de la aceastã istorioarã ne dãm seama cu atât mai mult de adevãrul administratorului nedrept care și-a dat seama în felul sãu cã nimic nu e al lui și cã nu are nici un merit. În acest lucru el este foarte onest, și, precum vedem, singura cale pentru a scãpa, pentru el este milostivirea. Bineînțeles, în modul lui de a face, a recunoscut cã în mod reciproc depind el și arendașii unii de ceilalți. Singura cale de scãpare pentru toatã lumea, fie vorba despre fiii luminii, fie vorba despre fiii lumii, este milostivirea. Nu vorbim de o milã care se înjosește - sã vezi cu cine ai de a face - ci recunoașterea faptului cã trãim din milã și cã mereu avem nevoie de milã.
Fr. Julianus

2019-09-22

______________________________

Meglátta

Mt 9,9-13
Az Evangéliumban minden hivatás kezdete egy tekintet: Jézus meglátott egy embert a vámnál, és megszólította: Kövess engem!
Meglátott… Jézus nem néz felületesen, nem siklik át a tekintete az emberen. Így láthatta meg Léviben azt az embert, akit a társadalom beszorított a bûnös kategóriába, esélyt sem adva, hogy életén változtasson. Túllát azokon a kereteken, amibe az emberek beszorították.
Isten szemével látni azt jelenti, hogy azon túl, ami bennünk tökéletlen, meglátni a magamban és másokban rejlõ lehetõségeket.
Fr. Julianus

2019-09-21

______________________________

Korai vértanúk

Ma a koreai vértanúkat ünnepeljük.
A kereszténység a 17. században jutott el Korea földjére, de a számos keresztény közösséget világiak irányították, mert nem volt közöttük egy pap sem. Csak a 19. században érkeztek Korába a francia misszionáriusok, és nem sokkal utána elindultak az üldöztetések is. Több ezer keresztényt öltek meg. Kim Taegon András volt az elsõ koreai pap. Valójában csupán egy évig volt pap, utána vértanú lett, sok társával együtt.
Megrettenünk ha erre a sok üldöztetésre gondolunk, és azt reméljük, hogy nekünk nem lesz részünk ilyesmiben. András mégis, a halála elõtt, meglepõ módon nem a maga közeli haláláról írt, hanem arról, hogy Isten szántóföldje vagyunk, amelyet Isten vetett be, gondoz, öntöz, hogy növekedjen. A fontos az, hogy együttmûködjünk Istennel a magunk növekedése érdekében, és ne meneküljünk el, akkor sem ha félünk attól, ami ránk vár.

2019-09-20

______________________________

A szeretet feloldja a szabályokat

Lk 7, 36-50
Rokonszenves ez a Simon farizeus, mert volt bátorsága meghívni Jézust a házába ebédre. Nem akart véleményt kialakítani róla anélkül, hogy személyesen meggyõzõdjön arról, hogy valóban csaló, mint ahogy a többiek mondják. Ebéd közben azonban történt egy váratlan esemény. A ház ajtaja nyitva volt, mert így szoktak a farizeusok ünnepi ebédeket rendezni, hogy a az utcáról látható legyen a nagylelkûségük, a bõkezûségük. Nos, a nyitott ajtón keresztül belopakodott egy utcanõ, és sírva Jézus lábaihoz borult. Az utcanõket tisztátalannak tartották, és akik azokkal érintkeztek, azok is tisztátalanná váltak. Ha igazi próféta lenne - gondolta magában Simon, - nem engedné, hogy érintse ez az asszony. Jézus azonban nem azért jött, hogy megítélje, hogy ki tiszta és ki tisztátalan, hanem, hogy megmentse Simont is, és ezt a nõt is. Lehetõség nyílt Simon számára, és számunkra is, kitágítani a szívünket: a szeretet feloldja a szabályokat, amelyek elválasztják az embereket egymástól.

2019-09-19

______________________________

Annál több vagyok

Lk 7,31-35
Ha valaki véleményt formál rólunk, legyen az pozitív vagy negatív, érezzük, hogy igaza lehet, de én annál több vagyok. Ha ítéletet mondok valaki felett, tudnom kell, hogy a másik nem azonos azzal, amit mondok róla. Az ember benseje és szíve kikutathatatlan (Zsolt 64,7). Ha valakivel találkozom, fõleg egy közösségben vagy családban is élek vele, menthetetlenül kialakítom az álláspontjaimat.
Ezt látja Jézus: Keresztelõ Jánost is és õt is bizonyos szempontok szerint ítélik, és épp ezért nem is tudják elfogadni. De sehogy se jó. Az egyik nem eszik, nem iszik: ördöge van. A másik eszik-iszik: falánk és borissza ember. Ha van sapkája azért, ha nincs sapkája azért…
Ha a körülöttem élõket bizonyos kategóriák szerint ítélem meg, mindig elégedetlen leszek velük szembe. „Veled akarok találkozni, és nem a rólad kialakított képpel; azzal, akinek a belsõ világa végtelen, aki Istentõl jön.” A találkozás nem azzal a kérdéssel kezdõdik, hogy „milyen vagy te”, hanem „ki vagy te”.
Fr. Julianus

2019-09-18

______________________________

Szent Ferenc sebhelyei

Ma Szent Ferenc sebhelyeit ünnepeljük. Ezek a sebhelyek egyrészt Krisztusra emlékeztetnek, másrészt egy közönséges emberre, akit ma is sokan csodálnak, és próbálnak követni. Annak idején Masszeó testvér tette fel Ferencnek, szinte szemrehányóan a kérdést: Miért téged? Miért épp téged keres mindenki? Hisz nem vagy sem szép, sem képzett, sem nemes? És Ferenc válasza gyökerében vágott el minden lehetõséget a felfuvalkodottságra: Mert Isten az õ csodálatos terve megvalósításához nem talált alkalmatlanabb teremtményt a földön. Rajtam keresztül õ akarja megzavarni a nemeseket, a nagyokat, az erõseket, a bölcseket ezen a világon, hogy világosan látható legyen, hogy minden jó tõle származik, és nem a teremtményektõl.
Erre emlékeztetnek Szent Ferenc sebhelyei: Isten kegyelme képessé tudja tenni az embert férfias bátorságra és gyermeki gyöngédségre, szeretetre Isten iránt, embertársai iránt és minden teremtmény iránt. Ha külsõleg nincsenek is a mi testünkön jelen Krisztus sebhelyei, Isten kegyelme minket is az õ tervei hordozóivá tehet.

2019-09-17

______________________________

Évközi 24. vasárnap

A múlt vasárnap elmondta Jézus, hogy mit vár el a tanítványaitól: azt, hogy senki és semmi nem lehet fontosabb Jézus tanítványai számára, mint a Jézussal való kapcsolat. Ma arról hallottunk, hogy vámosok és bûnösök jöttek Jézushoz. Ezek az emberek mindenfelé keresték az örömet, sokat mulattak, szórakoztak, kipróbáltak mindenféle élvezeteket, de nem találták a boldogságot. Most Jézushoz jönnek, megoldást keresve lelkük nyugtalanságára. Jézus korában egy vallásos ember igyekezett távol tartani magát ezektõl a bûnösöktõl. A farizeusok ezért botránkoznak, látva, hogy Jézus szóba áll velük. Két kifogásuk van Jézussal szemben. Az egyik, hogy szívesen van a bûnösök társaságában, a másik, hogy együtt étkezik, és ünnepel velük. Úgy gondolták ezek a farizeusok, hogy a bûnösök, ha nem tartanak bûnbánatot, a pokolba kerülnek. Kérdezzük meg magunktól, vajon mi nem ugyanúgy gondolkodunk? Olyan Istent képzelünk el, aki a rosszakat kiírtja, megsemmisíti. De tényleg ilyen a mi Istenünk?
Jézus nem érvekkel próbál hatással lenni a farizeusokra, hanem példabeszédeket mondd nekik. Fontos szem elõtt tartani, hogy Jézus ezeket a példabeszédeket nem a bûnösöknek mondja, hanem az igazaknak. Az õ fejükben kell megváltoznia az Istenrõl alkotott elképzelésüknek. A példabeszédbeli Pásztor Istent jelképezi. A juhoknak rövid a látásuk, ha valamelyikük eltávolodik a többiektõl, könnyen elvesz, nem talál vissza a nyájhoz. A Pásztor tudja ezt, ismeri a juhait, és úgy szereti õket, ahogy vannak. Ezért nem szidja meg, nem bünteti meg azt, amelyik elvesz. Mi is ilyen juhok vagyunk, akik idõnként eltévedünk, de Isten így szeret minket. A Pásztor otthagyja a 99-et, és az egy elveszett keresésére indul. Nem valami okos magatartás, mert a 99-et teszi ki veszélynek, de ez csak azt akarja érzékeltetni velünk, hogy a Pásztor mennyire szereti ezt a juhát. Bármilyen áldozatra kész azért, hogy megmentse. Isten így szeret minket. A bûn nem Istent bántja, hanem minket tesz tönkre, és Isten nem nézheti közömbösen azt, hogy elveszítjük a boldogságot, mert rossz helyen kerestük az örömet. A megtalált juhnak különleges bánásmódban van része, felveszi a Pásztor a vállára, és úgy viszi haza. Jelzi, hogy Isten mennyire örül, ha sikerül megmentenie minket.
A második példabeszédben Isten anyai szeretetével találkozunk. Itt is a pénzérmek könnyen kicsúsznak az asszony kezébõl, mert ilyenek ezek a pénzérmek, miként mi is könnyen kicsúszunk Isten kezébõl. Jézus meg akar tanítani minket arra, hogy mit tegyünk, amikor azt látjuk, hogy testvérünk rossz útra tévedt. Ugyanazt, amit ez az asszony is tett. Lámpát gyújtott. Ez az Isten szavát jelenti. Isten szavának fényénél próbáljunk testvérünkre tekinteni. Isten szemével látni õt. Nem elítéljük a tévedõ embert, hanem szeretjük. Az asszony kisöpri a házat. Testvérünk a szemétbe került, de õ nem tartozik a szeméthez, hanem értékes kincs, amit addig keresünk, amíg megtaláljuk. Aztán örömében ünnepséget rendez, mert megtalálta a pénzét. Túlzásnak tûnik egy pénzérme miatt ünnepséget rendezni, de ez is azt mutatja, hogy számára nem akármilyen értékkel bír ez a pénzérme. Nincs egy szó sem arról, hogy a bûnös bûnbánatot kellene, hogy tartson, és Isten kegyesen megbocsátana neki. Isten senkit nem büntet. Aki vétkezik, az ön magának árt, és Isten megtesz mindent azért, hogy aki eltévedt vissza találjon hozzá, és boldog legyen. Arra hív minket Isten, hogy ebben munkatársai legyünk.

Lecturile din aceastã duminicã vor sã ne învețe un aspect foarte important al lui Dumnezeu: milostivirea sa.
În prima lecturã îl vedem pe Moise învãțând de la Dumnezeu milostivirea. Citind istoria poporului ales putem vedea, cã Moise, vãzând greșelile oamenilor, dorea sã renunțe la misiunea primitã de la Dumnezeu, de a-i conduce spre Țara Fãgãduinței spunând cã acest popor este prea pãcãtos, nu meritã atenția lui Dumnezeu. Acum însã, când acest popor a pãcãtuit enorm de mult adorând un vițel de aur fabricat de ei înșiși, Moise cere de la Dumnezeu îndurare pentru ei și Dumnezeul din nou și din nou iartã, și își salveazã poporul.
Și Paul a învãțat aceastã lecție de la Dumnezeu. În lectura a doua scrie lui Timotei: rostul nostru este ca Dumnezeu sã-și arate milostivirea fațã de toți oamenii. Precum a avut milã de noi, nu putem ține pentru noi iubirea milostivã a lui Dumnezeu de care avem și noi parte.
Este randul nostru. Aceste parabole din evanghelie ne arata cum este cu adevãrat Dumnezeu.
Cred cã noi ne-am format o idee greșitã despre pãcat. Deja în istoria creãrii omului șarpele îl convinge pe om cã pãcatul este ceva plãcut, dar interzis de cãtre Dumnezeu. Dumnezeu limiteazã libertatea omului, nu-i permite sã se bucure în totalitate de viațã. Ca și cum Dumnezeu ar fi invidios pe bucuriile noastre. Pãcatul de fapt înseamnã faliment, înseamnã a ne rãtãci, a ne distruge viața. Nu Dumnezeu ne pedepsește când pãcãtuim ci noi ne facem rãu. E ca și când cineva, urmând un miraj ar fugi din oaza care-i oferã apã, mâncare, rãcoare, și s-ar rãtãci în deșertul arid, unde nu este nimic decât nisip, pietre, șerpi și scorpioni.
Si cãt de greu este sã ne întoarcem, sã recunoaștem cã am greșit și sã cerem iertare. Isus însã ne spune ca Dumnezeu nu așteapta passiv sã se îndrepte pãcãtosul dacã nu vrea sã ajungã în iad.
Nu pãcãtosul face eforturi sã se converteascã ci Isus este cel care îl cautã pentru a-i comunica vestea cea bunã: are în fața sa o nouã posibilitate. Dumnezeu se bucurã dacã îi permitem sã ne gãseascã.
Isus în prima parabolã de azi ne vorbește despre un pãstor care își lasã oile și pornește în cãutarea oii rãtãcite. Oare nu așa procedeazã pãstorii? - întreabã Isus. Întrebarea era adresatã fariseilor, care considerau cã omul credincios trebuie sã stea departe de cei pãcãtoși, ca nu cumva sã fie și el contaminat. Isus îi acuzã cã se preocupã mai mult de bunurile lor, decât de frații lor care s-au rãtãcit. Și noi suntem asemenea farizeilor dacã nu ne intereseazã soarta fraților noștri care s-au îndepãrtat de Dumnezeu, dimpotrivã ne considerãm mai buni decât ei și îi evitãm. Sã nu uitãm: drumul nostru spre Dumnezeu nu este o întrecere la care doar cei care ajung primii primesc medalii. La Dumnezeu putem ajunge doar împreunã. Cine uitã de fratele sãu care a rãmas în urmã, va fi nevoit sã se întoarcã dupã el. Înainte sã formulez în minte o condamnare fațã de cineva slab, pãcãtos, decãzut, sã descopãr cât de multã nevoie am eu sã fiu iertat de Dumnezeu și de cei din jurul meu, cât de mult am nevoie sã simt cã Dumnezeu mã iubește, chiar dacã nu sunt așa cum și-ar fi dorit el, sau cum mi-aș fi dorit eu sã fiu. Iar dacã eu am experimentat iubirea milostiva a lui Dumnezeu, prin mine vrea sã trasmitã acestã iubire și spre fratii mei care se simt rãtãciti, slabi, pãcãtoși.

2019-09-15

______________________________

Szent Kereszt Felmagasztalása

A mai ünnep megtisztítja a keresztrõl szóló gondolkodásunkat: nem értek egyet azzal, hogy „ha Krisztus szenvedett, akkor neked is ez a sorsod, nyugodjál bele. Fogadd el! Ne tiltakozz! Nyögjed!”. A kereszt ui. az életre mutat.
A gótika óta ismerünk olyan feszületet, amelyen rajta van a corpus, a halott Jézus teste. Tm. ezer éven át a kereszténységben olyan kereszt ábrázolás volt, ami nem a halálról szólt, hanem az életrõl és a föltámadásról; drágakövekkel és ékszerekkel díszítették. A dicsõséges és föltámadt Krisztust hirdette; nem a halált, hanem a halál feletti gyõzelmet. A nagypénteki kereszthódolat is inkább diadalmenet, mint temetési szertartás. A liturgia feltámadásról és örömrõl énekel: A te keresztedet imádjuk, Urunk, és föltámadásodat magasztaljuk, mert a Keresztfa által jött az öröm az egész világra.
A mai ünnep szekvenciája is arról énekel, hogy: Gyõztes Szent Fa, világosság!
Azért ez más, mint a Gyászba borult Isten csillagvára… És más, mint a Mel Gibson Passió-ja. A passió ui. nem a piros vérrõl szól, hanem arról a Vérrõl, amit a Húsvéti vacsorán Jézus az apostolainak nyújtott.

2019-09-14

______________________________

Aranyszájú Szt. János

Aranyszájú Szent János a negyedik században Antiochiaban született. Gazdag családból származott, édesapja korán meghalt. Édesanyja gondoskodott arról, hogy minél képzettebb és minél mûveltebb legyen. 18 éves korában keresztelkedett meg. Elõbb rétor volt, de aztán lemondott a világi karrierrõl. El akart vonulni a pusztába a remeték közé, de az édesanyja kérésére lemondott errõl a tervérõl, ellenben a város szélére költözött, egy csendes lakásba, ahol aszketikus életet élt, a Szentírás tanulmányozásának szentelte magát. Abban az idõben kétféle Szentírás-értelmezés volt ismeretes. Az alexandriaiak a Szentírás allegorikus értelmezését hangoztatták, míg az antiochiaiak a szó szerinti értelmezés mellett döntöttek. Ez utóbbiakhoz tartozott János is.
Egy idõre a szerzetesek közé vonult a hegyekbe, de utána a missziós tevékenység felé fordult. Visszatért Antiochiába, ahol diakónussá szentelték. János tehetséges szónok volt, és az antiochiai nép örömmel hallgatta õt.
Mikor meghalt a konstantinápolyi püspök, a császár õt szemelte ki erre a tisztségre. János azonban nem igyekezett a császár kegyeibe férkõzni. Megújulást kezdett, a püspöki udvart megszabadította a fényûzéstõl, letette a méltatlan püspököket, megintette a rendetlen szerzeteseket, papokat és keményen küzdött az ariánusok ellen. Emiatt egyre több ellensége lett. Ellenfele, az alexandriai püspök összehívta az úgynevezett Tölgyfa-zsinatot, amely megfosztotta Jánost hivatalától, a császár pedig aláírta ezt a határozatot, és Jánosnak számûzetésbe kellett mennie. A nép azonban kérte, hogy Jánost térhessen vissza. János még most sem húzta meg magát, hanem bírálta az császári udvar túlkapásait. Erre letartóztatták, és ismét számûzetésbe vitték, ahol meg is halt. Holttestét nagy ünnepélyességgel vitték vissza Konstantinápolyba.
Amire példája buzdít: ne engedjem, hogy a saját érdekeim, saját magam féltése meggátoljon annak a küldetésnek teljesítésében, amelyet az Úr rám bízott.

2019-09-13

______________________________

Mária neve

Nem szoktuk a szenteknek e neve napját ünnepelni, ellenkezõleg, az õ ünnepeinket szoktuk a magunk névnapját ünnepelni. Ez az ünnep nem is névnapi ünneplés akar lenni, hanem arról való megemlékezés, hogy Isten megsegített minket, amikor Mária nevét emlegetve fordultunk hozzá. A 17. században ugyanis a törökök megostromolták Bécset. I. Lipót császár elmenekült Passauba, és ott a kapucinus templom kegyképe, a segítõ Mária elõtt imádkozott, kérve a szabadulást. Miután a lengyel, magyar és osztrák csapatok együttes erõvel legyõzték a török csapatokat, XI Ince pápa ennek emlékére rendelte el a mai ünnepet.
Látszólag Máriának nem sok köze van ehhez az ünnephez, hisz egy csatára emlékezünk. Csak a hit segítette a császárt, és a pápát, hogy ebben az eseményben Isten segítségét ismerje fel.
Ma nem rontanak ránk a törökök, de a hitünket sok ostrom éri. Egyre kevesebben, és egyre gyengébbek vagyunk. Olyan, mintha legyõzhetetlen csapattal állnánk szemben. Nem azt kérjük Istentõl, hogy gyõzzünk ellenségeink felett, hanem, hogy vigyázzon ránk, erõsítse meg a hitünket.

2019-09-12

______________________________