|
Gondolatok tízesével idő szerint csökkenő sorrendben.
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 | 170 | 171 | 172 | 173 | 174 | 175 | 176 | 177 | 178 | 179 | 180 | 181 | 182 | 183 | 184 | 185 | 186 | 187 | 188 | 189 | 190 | 191 | 192 | 193 | 194 | 195 | 196 | 197 | 198 | 199 | 200 | 201 | 202 | 203 | 204 | 205 | 206 | 207 | 208 | 209 | 210 | 211 | 212 | 213 | 214 | 215 | 216 | 217 | 218 | 219 | 220 | 221 | 222 | 223 | 224 | 225 | 226 | 227 | 228 | 229 | 230 | 231 | 232 | 233 | 234 | 235 | 236 | Napi gondolatokÉvközi 33. vasárnapHa Szent Márk evangéliumát folyamatosan olvassuk, mikor eljutunk a 13 fejezethez, látjuk, hogy minden megváltozik. Sejtelmes, sötét nyelvezete eltér az evangélium többi részétől. Ebből olvastuk fel a mai evangéliumi szakaszt is. Azt hihetnénk, hogy Jézus a világvégi eseményeket jövendöli itt meg. Pedig, ha jobban megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy nem erről van szó, sőt Jézus jó hírt ad tudtunkra: Egy új világ születésének vagyunk a tanúi. Szent Márk evangéliuma 68 körül íródott, míg ezt a fejezetet néhány évvel később írta. Nem sokkal előtte ért véget a Néró-féle keresztényüldözés. Sok keresztényt kegyetlenül legyilkoltak, közöttük meghalt Péter és Pál apostol is. 70-ben elpusztult Jeruzsálem. Sokan úgy érezték, hogy itt a világvége. A keresztények is feltették a kérdést, hogy hogyan fog megvalósulni az Isten Országa, amiről Jézus beszélt nekünk, hisz már eltelt negyven esztendő a feltámadása óta. Mi az értelme ezeknek a rettenetes dolgoknak, melyeknek tanúi vagyunk? Mint ahogy történni szokott nehéz időszakokban, abban az időben is megjelentek egyesek, hangoztatták, hogy itt van hamarosan a világ vége. Ma is sokan elveszítették a reményt, látva, hogy a világban egyre több a rossz. Azt gondolják, hogy az Isten Országa csak egy szép elképzelés volt Jézus fejében, de nem fog megvalósulni sohasem. Jézus, igyekszik megértetni velünk az események jelentését. Amikor véget érnek a gyötrelmek, a világot összetartó erők megrendülnek. Milyen gyötrelmekről van itt szó? Jeruzsálem pusztulásáról. A zsidók számára ez minden remény elvesztését jelentette. Ha nincs Jeruzsálem, a szent város, a Templom, akkor mindennek vége. Jézus azonban azt mondja, hogy ez nem így van. Egy csodálatos világ van születőben. A nap elsötétül. A népek a napot Istenség kint tisztelték. Hasonlóképpen a Holdat is és a csillagokat is. Jézus azt akarja mondani, hogy egy új világ kezdődik, azzal, hogy elkezdik hirdetni az evangéliumot. Ezek az istenségek, melyekben a korabeli emberek hittek, elveszítik fényüket, lehullanak. A korabeli uralkodók önmagukat csillagoknak nevezték. A fáraó, a császárok, királyok isteneknek hitték magukat. A emberek elnyomására épülő rendszerek megrendülnek. Az igazságtalanságra, hazugságra, képmutatásra épülő uralmak végét hirdeti meg Jézus. Azok a gonosz erők, melyek legyőzhetetleneknek látszottak, a korrupt hatalmasok le fognak bukni. De ugyanígy a rajtunk uralkodó önzés, kényelmesség, birtoklási vágy, hatalomvágy, elkeseredés is megszűnnek, mikor az evangélium betölti a lelkünket. Biztat tehát Jézus, hogy ne ijedjünk meg, látva a világban zajló rettenetes eseményeket, a sok gonoszságot, a sok szenvedést, mert minden embertelen erő meg fog szűnni. Egy rövid példabeszéddel is alátámasztja Jézus a mondanivalóját. Tanuljatok a földművestől. Mikor látja, hogy a fügefa levelet hajt, tudja hogy közel a nyár, és örül. Annak ellenére, hogy egyre kevesebben vagyunk a templomban, hogy sok fiatalt nem érdekli a hit, hogy szinte szégyen már vallásosnak lenni, Jézus felszólít hogy nyissuk ki a szemeinket, vegyük észre az Isten Országa közeledésének a jeleit, mint ahogy a földműves észreveszi a hajtásokat a fügefán. Csak néhány példát sorolok fel: Ma sokkal több ember nyitott a Szentírás olvasására mint eddig. Bár régebb sokan jártak templomba, de a legtöbb ember számára ez csupán szép szokás volt. Ma sokan, azok közül is, akik nem járnak templomba, személyes kapcsolatban vannak Istennel. Egyre több olyan keresztény van, aki nemcsak hisz, hanem gondolkodik is, és másoknak is meg tudja észszerűen magyarázni, hogy miért hisz. Ma nagyon sok keresztény nem csak ül a padokban a vasárnapi szentmisén, hanem a hétköznapi életében igyekszik jót tenni embertársaival. Ma a legtöbb keresztény már nem ellenséget lát a más vallásúakban, hanem kész velük szeretetteljes párbeszédet folytatni az igazságról, melyet őszintén keres. Ma sokkal több ember siet a szegények, a rászorulók segítségére, érdekli őket mások sorsa, azoké is akik más országban vagy épp más kontinensen élnek, és őket is testvéreiknek tartják. Ma sokkal inkább védelmére kelünk embertársaink méltóságának. Egyre többen védik a természetet, a teremtett világot. Ezek, és még sok hasonló jelenségek mutatják a születendő Isten Országának a jelenlétét közöttünk. A régi világ elmúlik, nem érdemes arra építeni az életedet, hanem annál inkább Isten Országának az értékeire, mert csak ennek van jövője, mert ég és föld elmúlnak, de Jézus szavai megmaradnak örökre. 2021-11-14 ______________________________ Mi jobban tudjuk?Lk 18,1-8 Mikor kéréseinkkel Istenhez fordulunk, gyakran az a meggyőződés áll imáink mögött, hogy mi tudjuk mi tenne minket boldogokká, ezt igyekszünk Istennek tudtára adni, és elvárjuk, hogy ő azt megadja neki. Az egyetlen eset amikor Jézus annyira dühös lett, hogy erőszakot is alkalmazott, az volt, amikor kiűzte a kereskedőket a templomból. Nem tudta elviselni, hogy a vallási vezetők Istennel üzletelnek a templomban. Isten Atyánk, aki jobban tudja mint mi, hogy mi tesz bennünket igazán boldogokká, és azt kész is megadni nekünk. A mai példabeszéd nem azt akarja sugallni nekünk, hogy addig ismételgessük a kéréseinket, amíg Isten megunja és meghallgat. Csak azt akarja megértetni, hogy ha egy korrupt, igazságtalan bíró is képes igazságos lenni, hogy ne lenne igazságos velünk Isten aki szeret minket. 2021-11-13 ______________________________ Mi rossz van ezekben?Lk 17, 26-37 Enni, inni, vásárolni, eladni, építeni, házasodni... Mi rossz van ezekben? Semmi, mindaddig, míg ezek nem veszik át életünk irányítását, amíg el nem távolítanak Isten keresésétől, amíg nem válnak fontosabbakká Istennél. Isten maga ajándékozott meg ezzel a csodálatos világgal, melyben sok mindennek örülhetünk, de Jézus figyelmeztet hogy a sokféle tennivalónk, elfoglaltságunk szórakozásunk közepette éberen várakozzunk az ő érkezésére, hogy be tudjuk fogadni. És erre csak akkor vagyunk képesek, ha szüntelenül vágyunk Istenre. 2021-11-12 ______________________________ Isten temploma vagyunkJn 2,13-22 Az árusok azért voltak a templomban, hogy segítségükre legyenek azoknak, akik az előírásoknak megfelelően áldozatokat akartak bemutatni Istennek. Jézus nem az áldozatok bemutatását ellenezte, hanem az istentisztelet kereskedéssé való lealacsonyítását. Jól jövedelmező üzlet lett belőle, és azt hitték hogy Istennel is lehet üzletelni. Istent nem az érdekli, amit nyújtani akarunk neki, hanem minket akar. Nem nehezen elérhető helyen kell keresnünk az Istent, hanem önmagunkban. Isten temploma vagyunk. 2021-11-09 ______________________________ Évközi 32. vasárnapJézus nyilvános működése kezdetétől konfliktusban volt a vallási vezetőkkel. Az evangéliumok számos vitáról írnak Jézus és a papok, írástudók és farizeusok között. A mai evangéliumi szakaszban Jézus figyelmezteti hallgatóit, hogy vigyázzanak, mert az írástudók könnyen félrevezetik őket. Olyan magatartásformákra gondol, melyeknek a veszélyét nem veszik észre azonnal az emberek. Kik voltak az írástudók? Azok, akik a korabeli társadalom irataival foglalkoztak. Nagy tiszteletnek örvendtek a zsidó nép körében a babiloni fogságtól kezdve. Ott ugyanis, mesze voltak Jeruzsálemtől, úgy nem volt lehetőségük templomba menni, nem tevékenykedhettek közöttük a papok. Az írástudók ezen próbáltak segíteni azzal, hogy másolgatták a Biblia szövegét, és felolvasták az összegyűlt embereknek. Így jöttek létre a zsinagógák. Lassanként az írástudók lettek Isten szavának hivatalos magyarázói. Ugyanakkor ők lettek a bírók is a peres ügyekben. 45 éves korukig tanultak, készültek, és csak ekkortól váltak hivatalosan írástudókká. Az ő erkölcsi tekintélyük nagyobb volt, mint magáé a főpapé. Jézus nem az írástudókat ítéli el, hanem bizonyos magatartásformákat, és figyelmeztet minket is, mert ezek ma is megjelennek közöttünk, és sokat ártanak közösségeinknek. Az írástudók hosszú köntösökben jártak. Öltözködésükben eltértek a többi embertől, hogy mindenki lássa, hogy ők nem akárkik, hogy ők rendkívüli emberek, kiválók. Az emberek tisztelettel és csodálattal néztek rájuk, és ők ettől fontosaknak érezték magukat. Ma, a papok és püspökök ruházatukkal azt akarják kifejezni, különösen a szentmise és liturgikus szertartások idején, hogy ők most nem a maguk nevében cselekszenek, hanem Isten nevében, aki azzal a feladattal bízta meg őket, hogy Isten kegyelmét közvetítsék a többi ember felé. Fontos azonban nekik is tudatosítaniuk, hogy nem az ő érdemük hogy Isten kiválasztotta őket, és ettől ők nem szentebbek, nem jobbak másoknál. Nem kell tehát nekik kezet csókolni, ne viselkedjünk úgy velük szemben, mintha földön járó angyalok lennének, mert még elhiszik magukról, hogy ők rendkívüli, természetfeletti lények. Az írástudók szerették, ha köszöntgetik őket. Szerették, ha mindenféle előkelő címeket tűztek a nevük elé. Mindenütt nekik volt elsőbbségük. Ma is természetes, hogy aki nagyobb felelősséget vállal embertársaiért, a politikusok, az orvosok, vezető beosztásban lévők, nagyobb tiszteletet, és több fizetést érdemelnek. Vigyázzunk azonban, hogy ne kisértsük őket arra, hogy még többet akarjanak, azzal hogy csúszópénzt adunk nekik. Ne hitessük el velük, hogy nekik mindent szabad, elnézve túlkapásaikat, felelőtlen magatartásaikat. Az írástudók az első helyeket keresték. Jézus nem akar felsőbbrendű, és alacsonyabb rendű keresztényeket, hanem olyanokat, akik egymásnak testvérei és szolgái. Végül azzal vádolja Jézus az írástudókat, hogy kifosztják az özvegyeket. Az özvegy a védtelen embert jelenti. Mivel az özvegyeknek sehol nem volt szavuk, sok esetben az írástudók intézték azok anyagi ügyeit, és azt a maguk hasznára fordították. Jézus szigorú ítéletet ígér nekik. Nem Isten ítéli el őket, hanem eljön az a pillanat, amikor kiderül a valóság, hogy akik magukat nagyoknak, szenteknek, nagylelkűeknek mutatták mások előtt, nyomorúságos, gyenge, sok esetben önző, jelentéktelen emberek. Nem kell nagyobb büntetés a látszatot kereső ember számára, mint az, amikor az igazságra fény derül. És Jézus egy konkrét példát állít tanítványai elé: egy özvegyasszonyt, aki a templom perselyébe dobja az adományát. A jeruzsálemi templom egész másképp nézett ki, mint a mi templomaink, de annyi közös van a kettő között, hogy mindkettőben megtalálhatók a perselyek. Az özvegyek Jézus korában nagyon szegények voltak. Teljesen a gyermekeik nagylelkűségétől függtek, mert ők semmit nem örököltek elhunyt férjük után, hanem minden a gyermekeiké lett. Ez az özvegyasszony két aprópénzt dobott a perselybe. Úgy szoktuk értelmezni ezt az evangéliumi szakaszt, mintha Jézus példaként állítaná elénk ennek az özvegynek a nagylelkűségét. Valójában Jézus nem dicsérni akarja ezt az özvegyasszonyt, amiért adományával segítette a templomot. A jeruzsálemi templom abban az időben több aranyat halmozott fel, mint amennyivel összesen rendelkeztek a környékbeli birodalmak. Jézus mindig elítélte a pénzéhes papságot. Azt mondta, hogy rablók barlangjává tették a templomot, ezért abból kő kövön nem marad. Nem követendő példaként akarta Jézus elénk állítani tehát ezt az özvegyet, hanem arra a rettenetes igazságtalanságra mutatott rá, amellyel a papok és írástudók kihasználták a szegény, rászoruló emberek hitét, hogy elvegyék mindenüket, még azt is, ami megélhetésükhöz szükséges lett volna. Jézus minket is figyelmeztet, hogy ne vezessen félre a látszat, ne engedjük magunkat félrevezetni az emberek ruházatát, rangjától. Csak Jézusra bízzuk rá magunkat, és arra aki Jézushoz hasonlóan szolgálatára van embertársainak. Isus a fost în conflict cu liderii religioși încă de la începutul activității sale publice. Evangheliile consemnează numeroase dispute între Isus și preoți, cărturari și farisei. În pasajul evanghelic de astăzi, Isus îi avertizează pe ascultătorii săi să fie atenți, deoarece sunt ușor de indus în eroare de către cărturari. El se referă la comportamente ale căror pericole nu sunt imediat evidente pentru oameni. Cine erau cărturarii? Cei care redactau documentele din acele timpuri. Ei au fost foarte respectați în rândul poporului evreu încă din timpul exilului din Babilonia. Acolo, departe de Ierusalim, nu aveau posibilitatea să meargă la templu, iar preoții nu puteau activa printre ei. Cărturarii au încercat să remedieze acest lucru copiind Biblia și citind-o în fața celor adunați. Așa au apărut sinagogile. Treptat, cărturarii au devenit interpreții oficiali ai cuvântului lui Dumnezeu. De asemenea, au devenit judecători în litigii. Ei studiau și se pregăteau până la vârsta de 45 de ani și abia atunci deveneau oficial cărturari. Autoritatea lor morală era mai mare decât cea a marelui preot însuși. Isus nu îi condamnă pe cărturari, ci anumite forme de comportament, și ne avertizează pe noi, pentru că aceste comportamente sunt prezente printre noi și astăzi și fac mult rău comunităților noastre. Cărturarii purtau veșminte lungi. Ei se îmbrăcau diferit de ceilalți oameni, astfel încât toată lumea să vadă că nu erau oameni oarecare, ci oameni extraordinari, oameni excepționali. Oamenii îi priveau cu respect și admirație, iar ei se simțeau importanți. Astăzi, preoții și episcopii doresc să exprime prin îmbrăcămintea lor, mai ales în timpul Sfintei Liturghii și al celebrărilor liturgice, că nu acționează în nume propriu, ci în numele lui Dumnezeu, care le-a încredințat sarcina de a comunica harul lui Dumnezeu altor oameni. Dar este de asemenea important ca ei să fie conștienți de faptul că nu merită să fie aleși de Dumnezeu și că acest lucru nu îi face mai sfinți sau mai buni decât alții. Așadar, nu ar trebui să le sărutăm mâinile, nu ar trebui să ne comportăm cu ei ca și cum ar fi îngeri care merg pe pământ, pentru că dacă exagerăm în respect față de ei, încep să creadă că sunt ființe extraordinare, supranaturale. Cărturarilor le plăcea să fie salutați. Le plăcea să aibă tot felul de titluri distinse atașate la numele lor. Aveau prioritate peste tot. Chiar și astăzi, este firesc ca cei care își asumă o responsabilitate mai mare pentru semenii lor, politicieni, medici, conducătorii, să merite mai mult respect și mai mult salariu. Dar să fim atenți să nu-i tentăm să vrea și mai mult, oferindu-le șpagă. Nu-i faceți să creadă că au dreptul la orice, tolerându-le excesele și comportamentul iresponsabil. Cărturarii căutau primele locuri. Isus nu vrea creștini superiori și inferiori, ci creștini care să fie frați și servitori unii față de alții. În cele din urmă, Isus îi acuză pe cărturari că au jefuit casele văduvelor. O văduvă înseamnă o persoană lipsită de apărare. Deoarece văduvele nu aveau nici un cuvânt nicăieri, în multe cazuri, cărturarii se ocupau de afacerile lor materiale și le transformau în avantajul lor. Isus le promite o judecată severă. Ei nu vor fi judecați de Dumnezeu, dar va veni momentul în care se va descoperi realitatea că aceia care s-au prezentat altora ca fiind oameni mari, sfinți, generoși, sunt oameni mizerabili, slabi, în multe cazuri egoiști și nesemnificativi. Nu există o pedeapsă mai mare pentru omul care caută aparențele decât atunci când adevărul este dezvăluit. Iar Isus le oferă discipolilor săi un exemplu concret: o văduvă care își aruncă donația în cutia de colectare a templului. Templul din Ierusalim arăta foarte diferit de bisericile noastre, dar ceea ce au în comun este că amândouă au cutii pentru oferte. Văduvele din vremea lui Isus erau foarte sărace. Erau total dependente de generozitatea copiilor lor, deoarece nu moșteneau nimic de la soții lor decedați, ci totul revenea copiilor lor. Această văduvă a aruncat doi bănuți în cutia pentru oferte. Avem tendința de a interpreta acest pasaj din Evanghelie ca fiind un exemplu de urmat generozitatea acestei văduve. De fapt, Isus nu vrea să o laude pe această văduvă pentru donația ei către templu. Templul din Ierusalim avea în acea vreme mai mult aur decât aveau în total toate imperiile din jur. Isus a condamnat întotdeauna preoțimea avidă de bani. El a spus că ei au transformat templul în lăcașul hoților și că, prin urmare, nicio piatră nu va rămâne peste piatră din el. Așadar, Isus nu o dădea pe această văduvă ca exemplu de urmat, ci arăta nedreptatea teribilă cu care preoții și cărturarii profitau de credința oamenilor săraci și nevoiași pentru a le lua tot ce aveau, chiar și ceea ce le era necesar pentru a trăi. Isus ne avertizează, de asemenea, să nu ne lăsăm înșelați de aparențe, să nu ne lăsăm înșelați de hainele și rangul oamenilor. Să ne încredem doar în Isus și în cel care, ca Isus, este în slujba semenilor săi. 2021-11-07 ______________________________ Nem pénzen vásárolta megLk 16,9-15 Jézus újból figyelmeztet, hogy a megváltás nem anyagi javakat jelent. Jézus nem pénzem vásárolta meg a boldogságunkat, hanem szeretetből odaadott életével. Nem sok pénzzel lehet jobbá tenni ezt a világot, nem a jobb anyagi körülmények mentenek meg, hanem a szeretetből odaadott életünk. 2021-11-06 ______________________________ Szent ImreSzent Imre herceg, a magyar király egyetlen fia volt. Valószínűleg több gyermeke is született Szent István királynak, de azok korán meghaltak. Imrét uralkodónak nevelték már kiskorától. Gellért püspök lemondott szentföldi útjáról, hogy Imre nevelésére szánja magát. A kor legmagasabb képzésében részesítették Imrét. Megtanulta az államirányítás, a hadviselés a diplomácia tudományát is. 23 éves koráig tanították, készítették, majd hozzá illő házastársat is kerestek neki. A szüzességéről szóló legenda később keletkezett, és kevés a valószínűsége. Tény azt, hogy amikor Imre kész lett volna az uralkodásra, meghalt. Emberi szempontból sikertelennek mondhatnánk az életét, kárba veszett a sok tanulás, készülés. Ma mégis szentként tiszteljük, mert nemcsak a rá váró feladataira készült, hanem az Istennel való életre is. És ez sikerült neki. Ezt szeretnénk mi is megtanulni Szent Imrétől, hogy bármilyen elfoglaltságunk, feladatunk van, el ne hanyagoljuk a lényegest, az Úrral való kapcsolatunkat. Ha ez sikerül, akkor nem éltünk hiába. 2021-11-05 ______________________________ Melyik csoporthoz...?Lk 15,1-10 Jézus általában a korabeli társadalom valamelyik csoportjának beszél: A tömegnek, a tanítványainak, a farizeusoknak. A mai szakaszban egyszerre két csoporttal van dolga: egyrészt a farizeusokkal és írástudókkal, másrészt a bűnösökkel és vámosokkal. Példabeszédei mindkét csoportnak szólnak. Vajon mi, ha választanunk kellene, melyik csoporthoz társulnánk? Mi vagyunk azok, akiknek feladata az elveszettek megkeresése, felelősek vagyunk másokért, vagy mi érezzük magunkat távol, elveszetteknek, kirekesztetteknek, akiknek szükségük van a jó pásztor ölelésére? Mindenképp világos számunkra, hogy egyikünk sem boldogulhat egymaga. Szükségünk van arra, hogy újra, és újra visszataláljunk egymáshoz. 2021-11-04 ______________________________ TemetőbenDélelőtt, a templomban Isten szentségét ünnepeltük, melyet megosztott velünk, emberekkel. Azokat a testvéreinket ünnepeltük, akiknek az életén átragyogott Isten szentsége. Most szintén olyan testvéreinkre emlékezünk, akiknek véget ért a földi életük. Ezekben a napokban a temetőink megelevenednek. Emberek sokasága jön ide, rendbe szedni a sírt, melynek ő viseli gondját, majd virágokkal díszítik, gyertyákat, mécseseket gyújtanak, visszaemlékeznek, és imádkoznak. Kifejezik, hogy a szeretet, mely őket elhunyt hozzátartozóikhoz kötötte életük során, nem szűnt meg a halállal sem. Ilyenkor elkerülhetetlenül az is eszünkbe jut, hogy nekünk is meg kell halnunk. És minél kevésbé hiszünk a boldog örök életben, annál jobban menekülünk a halál elől. A hírekben naponta ijesztgetnek bennünket a nagyszámú halálesettel, ezért, félelmünkben mindent elkövetünk, hogy elnapoljuk a halálunk pillanatát. Sokan úgy védekeznek a haláltól való félelmük ellen, hogy nem vesznek tudomást a halálról, úgy élnek, mintha sosem kellene meghalniuk. Halmoznak dolgokat, pénzt, vagyont, hogy 100 év múlva is meglegyen mindenük. Mások kinevetik a halált, gúnyt űznek belőle. Erről szól a ma már divatos Halloween ünnep is. Igazából nem is létezik a halál, csak emberek léteznek, akik meghalnak. Olyanok is, akiket szerettünk. És engedjük, ezek a halálesetek kérdéseket ébresztenek bennünk arra vonatkozóan, hogy mi lesz velünk, és mi vár ránk a halálunk után. Ahhoz, hogy a halálunknak értelmet tudjunk adni, szükséges, hogy megtaláljuk az életünknek az értelmét. Számunkra, emberek számára a halál rettenetes esemény, mert erős bennünk a vágy arra, hogy örökké éljünk. Nem értjük, hogy Isten miért ültette belénk ezt a végtelen boldogság utáni vágyat, ha ilyen rövid, és értelmetlennek látszó a mi életünk. Haragszunk Istenre, mikor meghal valaki akit szeretünk, és haragszunk, ha arra gondolunk, hogy nekünk is meg kell halnunk. Persze, az értelmünkkel belátjuk, hogy ha megszülettünk, meg is kell halnunk, hogy újak születhessenek, hisz, ha senki nem halna meg, lehetetlenné válna az élet a Földön. Nos, Jézusnak ezzel kapcsolatban van mondanivalója számunkra. A Szent János evangéliumában mondja, az Atyának az a szándéka hogy senki el ne vesszen azok közül, akiket nekem adott. Tudtunkra adta, hogy az, ami bennünk a lényeges, ami meghatároz minket, ami alapján mi önmagunk vagyunk, nem fog meghalni. Ebben a földi életben az a feladatunk, hogy megismerjük Istent, aki teremtett bennünket, megismerjük önmagunkat, azt a hatalmas értéket melyet Isten belénk teremtett, hogy Isten gyermekei vagyunk. Hisszük, Isten szeret minket, és örökre fogunk örvendeni az ő szeretetének, és azok szeretetének akiket földi életünk alatt megismertünk és megszerettünk. Ez a remény élteti bennünk a szeretetet azok iránt akik már nem élnek ezen a földön, ezért imádkozunk érettük, különösen ebben az időszakban. Tudjuk, hogy ők nincsenek itt a temetőben, mert már Istennél vannak, de ide térünk vissza, mert itt láttuk őket utoljára. Virágokat rakunk a sírjaikra, melyek az életet jelzik. Ezzel kifejezzük hitünket, hogy ők élnek. Gyertyákat gyújtunk, mely a reménynek a jele. Remélünk a velük való boldog találkozásban. 2021-11-01 ______________________________ Minden SzentekÖröm számunkra ez az ünnep. Annak ellenére, hogy tele vagyunk félelemmel a járvány miatt, és már elegünk van a korlátozásokból, mégis tudunk örülni a mai napon. Dicsőséges a mai ünnep, és ugyanakkor bátorító, lelkesítő, mert a szenteket ünnepeljük. És ha már őket ünnepeljük, merjük leszedni őket az oltárok magaslatáról, és megszabadítani őket azoktól a hamis képektől, elképzelésektől, amelyeket róluk alkottunk. Először is azt tartsuk szem előtt, hogy a Szentírás szerint az egyetlen szent maga Isten. Ő a teljesen más. Nincs hozzá fogható sem az égen sem a földön. És Istennek mindegyikünkkel az a terve, hogy részesítsen minket az ő szentségében, az ő Isteni életében. Ezért a legfőbb hivatásunk a szentté válás. És nekünk, keresztényeknek, az az ötletünk támadt, hogy rámutassunk arra, hogy egyes testvéreink életében jelenvolt, vagy jelen van valamilyen formában az Isten szentsége. Ezt jelenti a szentek kultusza az Egyházban. Miután ezek az emberek meghaltak, az ő segítségüket kértük, és kérjük, hogy mi is előre haladhassunk a szentté válás útján, vagyis, mi is egyre közelebb kerüljünk Istenhez, egyre szorosabb legyen a véle való kapcsolatunk. Azokat a testvéreinket ünnepeljük tehát a mai napon, együtt, akik már eljutottak Istenhez, örülnek annak a boldog életnek, amelyet Isten mindegyikünknek szán. Ők nem feledkeztek meg rólunk, testvéreitől, akik még úton vagyunk efelé a boldog élet felé, hanem azt akarják, hogy mi is eljussunk oda, ahol ők vannak. Bátorítanak bennünket, átadják nekünk a maguk tapasztalatait, hogy tanuljunk belőlük, és így könnyebb legyen számunkra is megtenni az utat Isten felé. Ilyen kellene hogy legyen a kapcsolatunk testvéreinkkel, a szentekkel. Sajnos, ez a kapcsolat sok esetben eltorzult. Úgy tekintünk egyik másik szentre, mint valami furcsa, életidegen teremtményekre, akiknek természetfölötti képességeik vannak, óriási kínokat képesek elviselni, sőt még egyesek keresik is, hogy szenvedhessenek, megvetik ezt a szép életet, de ha segítségüket kérjük, ha akarnak tudnak segíteni: egyik megvéd a betegségektől, a másik a lehetetlen helyzetekben siet segítségünkre, a harmadik az elveszett tárgyainkat keríti elő, a negyedik utazás közben vigyáz ránk, és így tovább. Tiszteljük őket, dicsérjük a rendkívüli eredményeikért, de idegennek érezzük őket, mert azt hisszük, hogy ők egész mások mint mi vagyunk, nekünk semmi esélyünk olyan hősies életet élni, mint ők. Pedig a szentek épp olyan emberek, mint mi. Ők is tévedtek, vétkeztek és megbánták tetteiket, de sikerült nekik Istent helyezni életük középpontjába. És mi is ugyanezt szeretnénk tenni. A szentek nem tudták magukról hogy ők szentek, úgy ahogy mi is valamennyire szentek vagyunk, akkor is, ha tökéletlenek. Azt mondhatjuk, hogy annak az embernek az élete igazán szomorú, aki nem akar szent lenni, vagyis nem akar teljes életet élni, nem akarja azt a csodálatos tervet megvalósítani az életében, amelyre született, hanem eltölti a napjait jelentéktelen dolgokkal, melyekből semmi nem marad a halála után. Ünnepelni akarjuk tehát ma azokat a testvéreinket, akikben felismertük Isten szentségét, megköszönve azt, amit tőlük tanulhattunk, ugyanakkor egymás segítségére akarunk lenni, hogy mindenikünk eljusson élete beteljesedéséhez. Este o bucurie pentru noi această zi de sărbătoare. Chiar dacă suntem plini de frica epidemiei și sătui de restricții, azi ne putem bucura. Este o sărbătoare glorioasă și, în același timp, este încurajatoare și inspiratoare, pentru că îi sărbătorim pe sfinți. Și dacă îi sărbătorim, să îndrăznim să îi dăm jos de pe altare și să îi eliberăm de imaginile și ideile false pe care le-am creat despre ei. Mai întâi de toate, să ținem cont de faptul că, potrivit Scripturii, singurul sfânt este Dumnezeu însuși. El este cel total diferit. Nimic nu se aseamănă cu El în cer sau pe pământ. Iar planul lui Dumnezeu pentru fiecare dintre noi este să ne împărtășim din sfințenia Sa, din viața Sa divină. Prin urmare, cea mai înaltă chemare a noastră este să devenim sfinți. Iar noi, creștinii, am avut ideea de a arăta că în viața unora dintre frații și surorile noastre sfințenia lui Dumnezeu este prezentă sub o anumită formă și să-i cinstim pentru asta. Aceasta este cultul sfinților în Biserică. După ce acești oameni au murit, le-am cerut ajutorul și le cerem ajutorul pentru ca și noi să putem înainta pe calea sfințeniei, adică pentru ca și noi să ne apropiem tot mai mult de Dumnezeu, să aven o relație tot mai strânsă cu El. Așadar, astăzi îi sărbătorim împreună pe frații și surorile noastre care au ajuns deja la Dumnezeu, bucurându-se de viața fericită pe care Dumnezeu o dorește pentru fiecare dintre noi. Ei nu ne-au uitat pe noi, frații și surorile lor, care suntem încă pe drumul nostru spre această viață fericită, dar doresc ca noi să ajungem acolo unde sunt ei. Ei ne încurajează, ne oferă experiențele lor pentru ca noi să învățăm din ele și pentru ca să ne fie mai ușor să facem drumul spre Dumnezeu. Așa ar trebui să ne raportăm la sfinți, frații și surorile noastre. Din păcate, această relație este adesea distorsionată. Îi privim pe unii dintre sfinți ca pe niște creaturi ciudate, străini de viața reală, dar cu puteri supranaturale, capabile să îndure mari suferințe, unii chiar caută să sufere, disprețuind această viață frumoasă, dar dacă le cerem ajutorul, dacă vor, ne pot ajuta: unul ne protejează de boli, altul ne vine în ajutor în situații imposibile, un al treilea ne recuperează obiectele pierdute, un al patrulea are grijă de noi când călătorim și așa mai departe. Îi respectăm, îi lăudăm pentru realizările lor extraordinare, dar îi simțim ca niște străini pentru că ne gândim că sunt diferiți de noi, că nu avem nicio șansă să trăim o viață eroică precum ei. Dar sfinții sunt doar oameni ca noi. Și ei au făcut greșeli, au păcătuit și și-au regretat acțiunile, dar au reușit să-L pună pe Dumnezeu în centrul vieții lor. Și noi vrem să facem același lucru. Sfinții nu știau că sunt sfinți, așa cum și noi suntem sfinți într-o anumită măsură, chiar dacă suntem imperfecți. Putem spune că este cu adevărat tristă viața unui om care nu vrea să fie sfânt, adică nu vrea să trăiască o viață deplină, nu vrea să realizeze în viața sa planul minunat pentru care s-a născut, ci își petrece zilele făcând lucruri banale, din care nu va rămâne nimic după moarte. Așadar, astăzi dorim să-i sărbătorim pe frații și surorile noastre în care am recunoscut sfințenia lui Dumnezeu, mulțumindu-le pentru ceea ce am învățat de la ei și, în același timp, dorim să ne ajutăm unii pe alții pentru ca fiecare dintre noi să ajungă la împlinirea vieții sale. 2021-11-01 ______________________________ |