Napi gondolatok

Szent Benedek

Benedek 17 évesen Rómába ment tanulni, de úgy érezte, hogy az a légkör, ami ott fogadta õt, túlságosan világias és félt, hogy õt is megmérgezi ez a világias szellem, ezért ott hagyta a tanulmányait és remeteségbe vonult. Három év remeteség után coenobita életet élõ szerzetesek kérték fel, hogy legyen a lelki vezetõjük. El is vállalta, egy darabig ott volt közöttük, de mint ahogy történni szokott, olyan nincs, hogy mindenkinek tetszésére legyünk. Valaki meg akarta mérgezni. Benedek megérezte, hogy méreg van a pohárban, amit nyújtottak neki, és elmenekült onnan Subiacoba. Itt élt 30 évet. Prédikált, és egyre több tanítvány gyûlt köréje. 13 monostort létesített, mindenikben 12 testvér és egy apát élt. Mindenik apát Benedek lelki irányítása alatt állt. Itt is meg akarták mérgezni, a kenyerébe tettek mérget, de ezt is felismerte és innen is elmenekült hûséges társaival együtt. Cassino hegyre mentek, és ott egy óriási monostort létesítettek.
Élete csodálatos mûve a regula, amelynek a megírásához felhasználta a már létezõ regulákat. Ami új az õ regulájában a régiekhez viszonyítva, hogy Benedek nem szigorkodik. Nem a szabályok alkotják a lényegét a regulájának, hanem a szeretetteljes légkör. Az elöljárót apátnak nevezi, olaszul abbate, ami az Abba szóból ered. Az evangéliumban ez szeretõ Atyát jelent. Azt szeretné, hogy az elöljáró szeretõ atya legyen.
Benedek mindig menekült a méreg elõl, és képes volt felismerni, ha valami mérget tartalmazott. Meg akarjuk tanulni tõle, hogy néha a meneküléshez kell az igazi bátorság. Ha felismerjük, hogy valami veszélyt jelent a lelkünk számára, mérgezi az Istennel való kapcsolatunkat, merjünk elmenekülni és újra kezdeni.
A szeretõ atya szerepét is meg szeretnénk tõle tanulni. Bárki fordul hozzánk, érezze meg rajtunk keresztül, hogy Isten szereti õt.

2015-07-11

______________________________

Farkasok közé

2015-07-10

______________________________

Küldelek

2015-07-10

______________________________

14. évközi vasárnap

Jézus azt mondta, hogy elég volna egy piciny hit, ahhoz, hogy csodálatos dolgok megtételére képesek legyünk. Ha bíznánk egy kissé az õ szavában, virágozna körünkben a béke, a kölcsönös szeretet, a párbeszéd, a kiengesztelõdés, szebb lenne az élet. Mi azonban inkább a magunk meggyõzõdéseiben bízunk.
Az evangéliumban arról hallottunk, hogy Jézus ellátogatott Názáretbe, ahol nevelkedett.
Mióta Jézus Názáretbõl elment és Kafarnaumban telepedett le, különféle hírek érkeztek róla: hogy valami új tanítással lépett fel, hogy csodákat mûvelt, és, hogy a vallási vezetõk ellene fordultak. A családtagjai emiatt el is mentek volt Názáretbõl, Máriával együtt, hogy vigyék haza, mert az hallották, hogy megbolondult. Akkor Jézus nem ment velük. Azt mondta, hogy azok alkotják az õ új családját, akik befogadják tanítását. Most õ döntött úgy, hogy elmegy Názáretbe. Nem csak azért ment, hogy találkozzon édesanyjával, a rokonokkal, hanem, hogy õket is meghívja ebbe az új családjába. Ezért vitte magával a tanítványait is.
Nem is volt semmi baj addig, amíg Jézus a zsinagógában nem kezdett el beszélni. Nem tudjuk, mit mondhatott, de szavain elszörnyülködtek. Bizonyára azt mondta, amit máskor is szokott: hogy Isten nem csak a zsidókat szereti, hanem meghív az országába minden népet, hogy Isten nem ítéli el a bûnösöket, hanem meg akarja menteni õket, hogy szeressük ellenségeinket, és bocsássunk meg egymásnak.
Nem azon gondolkodtak el, hogy igaza van-e vagy sem Jézusnak, hanem ürügyet kerestek arra, hogy Jézus szavait elutasíthassák. Nem azt mondják, hogy milyen sok jót tett Jézus, mennyi emberen segített, hanem azt kérdik, hogy honnan van a csodatevõ ereje.
Ma is ugyanaz a kérdés: az evangélium, ha komolyan vesszük, milyen gyümölcsöket terem? Ismerünk sok embert, akik az evangélium erejével sok jót tesznek, tehát jól tesszük, ha mi is befogadjuk az evangéliumot.
Nem használhatom kifogásnak azt, hogy úgy vélem, ismerem annak a hibáit, aki az evangéliumot hirdeti. A helyes kérdést tegyem fel, amikor az evangélium szavait hallom: igaza van-e az evangéliumnak? Ha megteszem, amit kér, igazibb lesz-e az életem? Nem a papok, püspökök magatartása a kérdés. Sajnálatos, ha nem egyezik az életük azzal, amit hirdetnek, de nekem Krisztus üzenetével kell szembesítenem magam, senki mással.
A Názáretbeliek Jézusról azt mondják, hogy õ egy közönséges ács. Jézus korában a legtöbben földmûvelésbõl éltek. Aki nagyon leszegényedett, elveszítette a földjét, és nekifogott valamilyen kézmûves mesterségnek. Ilyen volt Jézus családja is. „Egy ilyen ember nekünk ne beszéljen!”- mondták.
Mária fia, és itt vannak közöttünk a testvérei. Azt akarták mondani, hogy akik legközelebb állnak hozzá, azok sem hisznek benne. Ma is mondhatjuk: miért hinnénk, ha azok, akik közel állnak Istenhez, a papok, a szerzetesek, õk sem úgy viselkednek, mint akik hisznek? Nekem nem velük kellene szembenéznem, hanem Krisztus evangéliumával.
Ha kifogásokat keresünk, hogy ne kelljen az evangéliumot beengedni az életünkbe, Jézus nem tudja bennünk, köztünk megvalósítani azokat a csodás dolgokat, amelyeket szeretne. Ezért nincs még béke, szeretet, egyetértés közöttünk.
Jézus elcsodálkozott hitetlenségükön. Az õ ajánlata, az élet, amelyet meg akar tanítani nekünk, annyira szép, annyira nemes, és olyan sok örömmel jár, hogy joggal csodálkozik, hogy lehet azt elutasítani.
Ma rajtunk a sok, hogy válaszoljunk Jézus hívására.

2015-07-05

______________________________

Isten mindenkié

2015-07-01

______________________________

Sóbálvány

Ter 19, 15-29
Az Úr elhatározta, hogy elpusztítja Szodomát, a várost, amely bûnfészekké változott. Lótnak és családjának esélyt kínált fel a menekülésre Ábrahám kérésére, de csak egyetlen esélyt. Aki útközben visszanéz, sóbálvánnyá változik. Hasonlatot keresve egy olyan szekér jutott eszembe, amelyiknek az egyik kereke jobbra, a másik kereke balra indul el ugyanabban a pillanatban. A tengelye eltörik, és a szekér egy elmozdíthatatlan tömeggé változik. Ezt az elmozdíthatatlanságot jelképezi a sóbálvány. A só nehéz. Nem olyan, mint a kõ, amely szintén nehéz, de azzal építeni lehet. Ahol só van, ott a fû sem nõ, ott nincs élet.
Isten bennünket is meghívott, célt adott nekünk, és ez számunkra az üdvösség útja.
Néha azonban minket is megkísérthet a gondolat, hogy hátha könnyebb, szebb, érdekesebb lenne egy másik életforma. És ha egyszerre két irányba akarunk menni, kitörik a szekerünk kereke, és nem haladunk semerre. Hiányzik az életünkbõl a lendület. Elveszítjük a célt. Már nincs igazi élet bennünk, és, ha az Úr velünk is olyan szigorúan bánna, mint Lót feleségével, valószínûleg már rég sóbálványok lennénk.
Jézus a mai evangéliumban azt mondja nekünk, hogy ne féljünk, mert Isten nem csak egyetlen esélyt kínál fel nekünk. Újra, és újra hív, és felkínálja számunkra az üdvösség útját. Ne féljünk, ha viharba kerültünk. Ne azon siránkozzunk, hogy nincs elég lendület bennünk, hogy nem haladunk semerre, hanem forduljunk az Úrhoz és újból minden képességünkkel Õt válasszuk. Õ, aki Ura a szélnek és a tengernek, legyen Ura a mi életünknek is. Õ új életet lehel belénk.

2015-06-30

______________________________

Szent László király

2015-06-27

______________________________

Jelen lenni

2015-06-26

______________________________

Bizalom

2015-06-25

______________________________

Keresztelõ Szent János születése

2015-06-24

______________________________