Napi gondolatok

Hála

2013-11-13

______________________________

Többet, mint amennyit elõírnak

2013-11-12

______________________________

Körlevél

2013-11-10

______________________________

Lateráni bazilika

Jn 2, 13-22
Jézus az evangéliumban egy prófétai gesztust hajt végre, amikor kiûzi a kereskedõket a templomból. Azok a kereskedõk ugyanis szükségesek voltak a templomban ahhoz, hogy azok, akik messzi vidékrõl Jeruzsálembe zarándokoltak, tudjanak ott helyben vásárolni állatokat az áldozatbemutatáshoz. A pénzváltókra is szükség volt, mert a templom területére nem szabadott bevinni olyan pénzt, amely emberi arcot ábrázolt. Márpedig a rómaiak fennhatósága alá tartozó területeken használt pénzen rajta volt a császár képe. Ezért, a templom bejáratánál a pénzváltók beváltották a zarándokoknál levõ pénzt olyanra, amellyel be lehetett menni a templom területére. Mikor onnan távoztak, visszaváltották a hivatalosan használt pénzre. Jézus kifogása ezzel szemben az, hogy ezek a kereskedõk és pénzváltók kihasználták mások vallásosságát, hogy õk meggazdagodjanak. Jézus tûrhetetlennek tartja, amikor valaki bemegy az Isten házába, de nem Istennel akar találkozni, hanem önmagát keresi.
Ahogy a jeruzsálemi templom minden zsidó számára a vallásos életük központja volt, a Lateráni bazilika, melyet ma ünneplünk, a keresztény templomok anyja. Számunkra jelképezi a biztos tanítást. Hisszük, hogy Krisztus nem engedi Egyházát tévútra jutni. Nem a régi bazilika ennek a biztosítéka, hanem Krisztus, aki újra és újra küld olyan embereket, mint a jelenlegi pápa is, akik küzdenek a hitélet megújulásáért. Munkájuk akkor lesz eredményes, ha mi is beengedjük a lelkünkbe Jézust, még ha ostort vesz is a kezébe, mikor önmagunkat keressük Isten helyett.

2013-11-09

______________________________

Ravasznak lenni

Lk 16, 1-8
A hûtlen intézõ példabeszédét hallottuk. Talán helyesebb lenne, ha ravasz intézõnek neveznénk, mert Jézus nem a hûtlenségét akarta kiemelni, hanem a ravaszságát, okosságát.
Miben állt a ravaszsága, vagy okossága ennek az intézõnek? Felismerte a helyzetet. Felismerte a rá leselkedõ veszélyt, és igyekezett idejében megtenni azt, ami õt a veszélytõl megóvja.
Ezt kell a világosság fiainak megtanulniuk a világ fiaitól – mondja Jézus. Mit jelent ez? Felismerni, hogy sok mindenben nem helyesen jártunk el, visszaéltünk Isten bizalmával, és megérdemelnénk, hogy megvonja tõlünk a bizalmát. Ne gondoljuk, hogy a helytelen tetteinknek nem lesznek következményei. Ám, ha elég okosak vagyunk, felismerjük, hogy veszélynek tettük ki magunkat, de ha azzal, amit Istentõl kaptunk, igyekszünk jót tenni testvéreinkkel, megmenekülünk, mert õk azok, akik befogadhatnak minket az Isten Országába.
Elgondolkodtam azon, hogy mi az, amivel igazán jót tudnánk tenni a testvérünkkel. A példabeszédbeli intézõ a gazdája adósainak az adósságát próbálta elsimítani. Akkor teszünk igazán jót a testvérünkkel, ha az Istennel való viszonyát próbáljuk javítani. Leginkább azzal tudjuk ezt elérni, hogy eltörüljük az adósságait, megbocsátunk neki. Nem szigorúan behajtani rajta a tévedéseit. Próbálunk nem haragudni rá, amiért nem olyan jó, mint amilyennek mi szeretnénk.

2013-11-09

______________________________

Ferences halottak napja

Ferences halottak napja 2013-11-06
Ma a ferences halottak napja van. Miért kell külön halottak napját tartani a ferenceseknek, hisz már ünnepeltük minden halottak napját, és abba õk is beletartoznak?
Talán azért, mert nekünk, ferenceseknek különleges feladatot szánt az Úr abban, hogy segítsünk el sokakat az üdvösségre. Szent Ferenc Tao-val jelölte meg a testvéreket, Tao-ba öltöztetett minket, mint ahogy az Ezekiel prófétánál szereplõ angyal Tao-val jelöli meg azokat, akik bûnbánatot tartanak, hogy ne bántsa õket a pusztítás angyala (l. Ez 9, 4-6).
A megváltás jelével akarjuk mi is megjelölni azokat, akiket Isten utunkba hoz.
Ám, akik mások üdvösségén fáradoznak, azoknak kétannyi kegyelemre van szükségük, (ha egyáltalán a kegyelmet lehetne mennyiségre mérni) ahhoz, hogy üdvözüljenek, mint azoknak, akik csak önmagukért felelnek. Ahogy szintén Ezekiel próféta mondja: „testvéred vérét tõled kérem számon” (Ez 3, 18).
Ne feledkezzünk meg testvéreinkrõl, akik elõttünk folytatták ezt a küzdelmet, még ha személyesen alig ismertünk is közülük néhányat. Szükségük van nekik is szeretetteljes imáinkra.

2013-11-09

______________________________

Évközi 31. vasárnap

Jézus Jeruzsálem felé tartott, és közben áthaladt Jerikó városán. Ez körülbelül 27 km.-re van Jeruzsálemtõl. Abban az idõben Jerikó gazdag kereskedõváros volt. Itt élt egy Zakeus nevû igen gazdag vámos. A neve azt jelenti, hogy igaz, tiszta ember. Mintha gúnynév lett volna, hisz õ épp az ellenkezõje volt neve jelentésének.
Gazdag volt, és sikeres, mégis valami nyugtalanította Zakeust.
Érdemes odafigyelni lelkünk nyugtalanságára. Az Isten utáni vágy ott él bennünk és sokszor azért nyugtalan a lelkünk, mert nem vagyunk összhangban Istennel.
Zakeus tehát szerette volna látni Jézust, de a tömeg miatt nem tudott közel férni hozzá. Kikbõl is állt ez a tömeg? Valójában azokból, akik Jézust hallgatták, Jézus tanítványaiból.
Sokan szeretnének közeledni Jézushoz, lelkükben érzik a vágyat, hogy találkozzanak Vele, de sokszor épp azok akadályozzák meg ebben, akik Jézushoz tartoznak. Azzal, ahogy viselkednek, azzal, hogy ítélkeznek, azzal, hogy nem tudnak párbeszédet folytatni a másképp gondolkodókkal.
Ám Zakeus nem adta fel. Elõreszaladt, és felmászott a fügefára. Hazamehetett volna, mondván, hogy õ akart találkozni Jézussal, de nem engedték.
Sokan ma is ezt teszik. Nem eltávolodnak az egyháztól, mondván, hogy bûnösök, és gõgösök a papok, pletykások a templomba járók. Kifogásként használják fel a Jézushoz tartozók gyengeségeit, bûneit, hogy ne kelljen keressék a Jézussal való találkozást.
Zakeus nem valamelyik ház erkélyére ment fel, hogy onnan nézze Jézust, aki elhalad az úton, hanem a fügefára. Lehet, azért, mert az emberek ne fogadták volna be a házukba, de azért is mert a fügefa sûrû lombozata eltakarta õt. Így õ onnan láthatott, de õt nem láthatták. legalább is így gondolta. Jézus azonban észreveszi azt, akit mások nem vesznek észre. Jézus mindig észrevette azokat az embereket, akiknek szükségük volt arra, hogy Véle találkozzanak.
Jézus felnézett a fára. Ez nem csak fizikai szintkülönbséget jelentette, hanem Jézusnak a hozzáállását is. Õ nem fentrõl kezelte a kicsiny embereket. Gondoljunk csak a házasságtörésen ért asszony esetére. Ott is azt mondja az evangélista, hogy Jézus felemelte tekintetét, felnézett az asszonyra. Mint a szolga, aki felnéz az urára. Jézus azért jött, hogy szolgáljon, és nem azért, hogy elitéljen. Szeretettel néz arra, aki mások tekintete elõl szégyenkezve rejtõzik. Mi sokszor mások hibáit, bûneit látjuk, és semmi egyebet nem látunk meg bennük. Ha a nevüket említik, csak a hibáik, rossz szokásaik jutnak eszünkbe. Jézus azonban látja benne a jót, az igazat, az igazi Zakeust, amely ugyan bepiszkolódott, de ott van a felszín mögött. Isten találkozni szeretne gyermekével, aki nem boldog. Zakeus azt remélte, hogy a pénz, a gazdagság boldoggá teszi, de ez nem valósult meg. Máris örömmel telik be a lelke, amikor befogadja Jézust a házába. Ez az útja mindenkinek, aki rá akar találni az igazi boldogságra. Aki befogadja Jézust, az megtapasztalja, hogy nagyobb boldogság adni, mint kapni. A birtokolni akarás boldogtalanná tesz, a Jézussal való találkozás ellenben felszabadít. Zakeus boldogan teszi jóvá azt, amit másokkal szemben hibázott, és boldogan tesz jót sokakkal.
És ezzel hirtelen véget ér Zakeus története. Kíváncsiak lennénk, hogy mi lett tovább Zakeussal, de sehol többé nem beszél róla az evangélium. Ez azért van, mert mi vagyunk azok, akikben folytatódik Zakeus története.

Videó:

2013-11-04

______________________________

Temetõben

Minden szentek ünnepének délutánján vagyunk. Ma különösképpen azokra a szentekre gondolunk, akiknek nincs külön ünnepük, bár szentek voltak, eljutottak Istenhez, Isten jelenlétének örvendenek, és imádkoznak érettünk, hogy mi is eljuthassunk oda.
Ugyanakkor azokra is gondolunk, mikor kijövünk a temetõbe, akik meghaltak, és lehet, hogy rászorulnak a mi imáinkra, hogy eljussanak õk is a szentek társaságába.
Ezek az ünnepek az embereket két csoportra osztják: hitetlenekre és hívõkre.
Akik nem, hisznek, kétségbeesetten néznek a haláluk elé, míg, akik hisznek, reménnyel tekintenek a felé az élet felé, amely haláluk után vár rájuk.
Ez a két csoport kívülrõl nehezem megkülönböztethetõ.
Sokan vannak, akik sírokat takarítanak, díszítenek, gyertyákat is gyújtanak.
Egyesek számára ez azt jelenti, hogy hisznek az örök életben, és most is szeretettel akarják megajándékozni azokat, akik meghaltak, és nem sikerült eléggé szeretniük életükben. Hiszik, hogy a szeretetük most is tud segíteni rajtuk, hogy eljussanak Istenhez. Ezt jelenti a halottakért imádkozni.
Mások ellenben azért takarítják, gondozzák és díszítik a sírokat, mert az elhunyt emlékét akarják ápolni. A múltat akarják csupán megörökíteni, hogy amíg még lehet, ne merüljenek feledésbe ezek az emberek, akik örökre távoztak.
Gyászruhát öltünk, szomorkodunk. Ez kifejezheti azt, hogy együtt sírunk, együtt szomorkodunk azokkal, akik meghaltak, anélkül, hogy sikerült volna mindenben Isten tetszésére lenni. Akkor döbbenek erre rá amikor Isten színe elé kerülnek, és ez nagy fájdalommal, szomorúsággal tölti el õket. Mi pedig részt veszünk a gyászukban, szomorúságukban, hogy majd velük együtt örvendhessünk annak is, hogy Isten ingyen megbocsátott nekik, és örömmel ölelte õket keblére.
A gyászolás, a sírás lehet ugyanakkor a kétségbeesés jele is. Elveszítettünk valakit, aki fontos volt számunkra, és többé nincs lehetõségünk találkozni vele. Sirathatjuk magunkat is, akik támasz, vigasz, jó barát, élettárs nélkül maradtunk. Nem õt, hanem magunkat siratjuk valójában.
Rajtunk áll, kedves testvérek, hogy hívõként, vagy hitetlenként vagyunk itt, a temetõben. Hogy az itt töltött idõ csupán önmarcangolás volt, vagy pedig emlékezés arra, hogy nekünk még élnünk kell, és jól kihasználni azt az idõt, amellyel Isten még megajándékoz bennünket.

2013-11-01

______________________________

Miért nem üldöznek?

Lk 13, 31-35
Szent Lukács azoknak a keresztényeknek ír, akiknek üldözést kellett elszenvedniük a Krisztushoz való tartozásuk miatt. Emlékezteti õket, hogy Jézust is üldözték, de nem tudták megakadályozni abban, hogy küldetését teljesítse. Csak amikor elérkezettnek látta az idõt, akkor adta önmagát üldözõi kezére. Bátorítja ezzel a keresztényeket, hogy ne féljenek azoktól, akik üldözik õket, mert nem tudják Isten tervét meghiúsítani, és ahogy Krisztus halálát Krisztus feltámadása követte, úgy érdemes Krisztusért elviselni az üldöztetés szenvedéseit, akár a halált is, hogy Vele együtt feltámadhassunk.
Sokszor halljuk teológusok részérõl, hogy a keresztényeket mindig üldözték, és, hogy ez az igazi keresztények ismertetõ jele, hogy üldözik õket. Vajon, tényleg igaz ez, hisz a történelem kissé mást mutat. Nagy Konstantin császárral nagyrészt befejezõdött Európában a keresztények üldözése. Utána már inkább a keresztények üldöztek másokat, vagy egymást. Persze, mindig elõfordultak kivételek. Manapság azonban nem nagyon tapasztaljuk, hogy üldöznének. Inkább nem vesznek tudomást rólunk. Nem akarnak bántani, de elvárják, hogy mi se zavarjuk õket, és akkor békében megvagyunk. De lehet, hogy hiányzik a mi életünkbõl valami lényeges elem, ami miatt üldözték a keresztényeket, és ami ha jelen lenne, bizonyára minket is üldöznének.
Gondolkodva arra jutottam, hogy a keresztényeket nem azért üldözték, mert hittek Jézusban, a feltámadásban, örök életben, hanem, mert nem imádtak hamis isteneket. Nem ismerték el a római császár istenségét. Mindenütt, ahol üldözés tört ki, úgy érezték a hatalmon levõk, hogy a keresztények veszélyeztetik a csalásra, bûnre, erõszakra épített rendszerüket, miként Heródes is meg akarta öletni Jézust, mint elõbb tette, Jánossal.
Hitelünket veszítjük, és valóban nem lesz szükségük az embereknek keresztényekre, ha gyáván meghunyászkodunk, látva, tapasztalva azt, hogy egyesek visszaélnek helyzetükkel, mintha nekik minden meg lenne engedve, mintha istenek lennének. Ki más merne szembeszállni ezekkel a hatalmasokkal, mint mi keresztények, akik tudjuk, hogy Isten kezében van az életünk, nem az üldözõik kezében?

videó:
http://www.youtube.com/watch?v=dlgM4jMjxRQ

2013-10-31

______________________________

Benn, vagy kinn

Lk 13, 22-30
Kevesen üdvözülnek? – kérdik Jézustól. Olyan valaki tette fel a kérdést, aki Jézus tanítványának tartotta magát, és biztosra vette, hogy csak egyesek fognak üdvözülni, közöttük õ is, mert Jézust hallgatta, együtt étkezett Jézussal.
Jézus erre figyelmezteti hallgatóit, hogy ne bízzák el magukat. Senki nem üdvözül csak azért, mert valaki, vagy mert valahová tartozik. Nincsenek protekciósok. Mindenkinek törekednie kell bejutni a szûk kapun, még nekünk is, még ha szerzetesek vagyunk is.
Jézus válasza tehát az, hogy kevesen üdvözülnek, és sokan kinn rekednek. Ugyanakkor sokan üdvözülnek, mert jönnek a világ minden tájáról olyanok, akiket mi emberek szívesen kirekesztenénk, mert nem hozzájuk tartoznak.
A szûk kapun nem lehet bejutni nagy csomagokkal. Le kell rakni mindent, hogy beférjünk. Nem csak az anyagiakat, mindent, amire büszkék vagyunk, ami miatt nagyoknak, fontosaknak gondoljuk magunkat. Törekedni, bejutni a szûk kapun a kiüresedést jelenti. Semmim nincs, senki vagyok.
De hova is jutok be a szûk kapun át? Tegnap elmondtam, hogy legtöbbször arra gondolunk, hogy a halálunk után majd eljutunk a Mennyországba, pedig az Isten Országa már itt van közöttünk. Az üdvösség nem a halálunk után kezdõdik, hanem már most, és a szûk kapu nem más, mint a kereszt. Néha belépünk, néha visszajövünk. A halállal csak bezárul ez a kapu. Ha teljesen ki tudtam üresedni, akkor teszem lehetõvé Isten kegyelmének, hogy bennem mûködjön, és Krisztushoz hasonlóvá alakítson. Ezért a cselekedeteim, a magatartásom jelzik, hogy bent vagyok-e a szûk kapun belül, az Isten Országához tartozom-e, vagy most nem igyekeztem eléggé bejutni oda.

2013-10-30

______________________________