Napi gondolatok

Tanuljunk Tõle

2015-12-09

______________________________

Szent Ambrus

Szent Ambrus püspök a negyedik században élt. Õ az elsõ nyugati egyházatya és õ volt az, aki a keleti egyházatyák írásait, gondolatait áthozta a latin kultúrába.
Milano város kormányzója volt. Mikor a város ariánus püspöke meghalt, Ambrus ott volt a püspökválasztásra összegyûlt emberek között, hogy felvigyázzon a rendre. A tömegbõl egy gyermek elkiáltotta magát: Ambrus legyen a püspök. A tömeg egyhangúan ismételte meg a gyermek szavait. A császári udvar, és az ariánusok is támogatták, hogy Ambrus legyen Milano püspöke, mindenik remélve, hogy Ambrus az õ emberük lesz.
Ambrus akkor még csak katekumen volt. Végül elfogadta a megválasztást, megkeresztelkedett, pappá, és utána püspökké szentelték.
Nagy hatású szónok lett. Beszédei hatására tért meg Szent Ágoston is.
Csalódást okozott az ariánusoknak, mert kemény harcba kezdett ellenük. Igyekezett kiszorítani õket mindenünnen. A császár szívesen pártolta volna az ariánusokat, de Ambrus a népet fellázította az ariánusok ellen.
Többször szembeszállt a császárral is. Felszólította magát a császárt, hogy tartson bûnbánatot, és nyilvánosan vezekeljen, mert felelõs sok ember meggyilkolásáért.
Ambrust sokan támogatták, akik késõbb megbánták, mert Ambrus nem adta el a bõrét senkinek, egyedül Krisztus, és az Egyház ügye volt fontos számára. Nem félt elveszíteni a népszerûségét, nem félt senkinek a haragjától, bosszújától.
Ezt a belsõ szabadságot szeretném megtanulni Ambrustól, hogy ne az emberek véleményétõl, esetleges neheztelésétõl függjenek a döntéseim, a magatartásom, hanem attól, amit az Úr a lelkiismeretemen keresztül mond nekem.

2015-12-07

______________________________

Megesett rajtuk a szíve

2015-12-05

______________________________

Vakok közössége

Mt 9,27-31
A mai evangéliumban van egy-két furcsa dolog. Jézust két vak követte. Egyrészt nagyon zajosan mehetett, ha a vakok mindig tudták, merre jár, másrészt nagyon lassan, hogy ezek képesek voltak botorkálva lépést tartani vele. Egész hazáig kísérték, pedig útközben is megszólíthatták volna, de õk bementek utána a házba. Az egész történetet ugyanúgy el lehetne képzelni egy vakkal is. Miért vannak ketten?
Az evangéliumban a furcsaságok annak jelei, hogy mélyebb mondanivaló van a történetnek, mint egyszerû eseményleírás.
A két vak a keresztények közösségét jelképezi, akik ugyan botorkálva, de egymást támogatva, segítve próbálják követni Jézust. Vakságok komoly akadályt képez számukra. Sok mindent nem értenek, sok minden homályos, zavaros, nem látnak tisztán. Az azonban világos számukra, hogy egymáshoz tartoznak. Együtt tesznek hitvallást Jézus mellett, Mint amikor a keresztség kiszolgáltatásakor, vagy húsvét éjszakáján a keresztségi fogadalmak megújításakor megkérdi a pap: hisztek-e Jézus Krisztusban? És mi közösen válaszoljuk: hiszünk! Ugyanígy válaszolnak együtt ezek a vakok is.
Jézus pedig a hitükre támaszkodva meggyógyítja õket, és õk továbbra is együtt mennek tovább, és együtt hirdetik, hogy mit tett velük Jézus.
Néha mi is ilyen vakok közössége vagyunk. Nem elég megállapítani, hogy sok minden nincs rendjén velünk, közöttünk. Nem elég rámutatni, hogy ki a hibás. Botorkálunk, de egymást támogatva keressük az Urat. Tudjuk, hogy bajainkra csak Jézusnál van megoldás. Együtt valljuk meg belé vetett hitünket, és együtt hirdetjük Õt másoknak is.

2015-12-04

______________________________

Xavéri Szent Ferenc

2015-12-03

______________________________

Gondoskodó szeretet

Mt 15,29-37
Sajnálom a népet – mondja Jézus. Hogy megértsük, mit jelent ez a sajnálat, figyelembe kell vennünk azt, ahogy viselkedik Jézus az emberekkel. Sánták, bénák, vakok, némák, és mindenféle betegségben szenvedõk jöttek Jézushoz, és õ meggyógyította õket. Mikor pedig éhesek voltak, enniük adott. Nem az a tehetetlen sajnálat ez, mint amilyennel mi egy-egy betegre nézünk, hanem tevékeny sajnálat, amit törõdésnek is nevezhetnénk, vagy gondoskodó szeretetnek. Jó tudni, hogy Isten nem közömbös a bajainkkal szemben. Igenis gondoskodik rólunk, és az õ gondoskodását nem szûkön méri.
Azt is érdemes észrevenni, hogy azokat a megéhezett embereket egymás mellé telepíti le. Nem varázsolt oda mindeniknek a tarisznyájába egy darab kenyeret, meg egy halat, hogy amikor akarja, egye meg, hanem egymás mellé ülnek le, együtt esznek, mint egy nagy család a közös asztalnál.
Ebben az adventben fel akarjuk ismerni, hogy Isten rólunk is gondoskodott, és ezután is gondoskodni fog, és testvéreket adott mellénk. Azt is tudatosítjuk magunkban, hogy Isten rajtunk keresztül akar gondoskodni a többi testvéreinkrõl is. Mi sem lehetünk közömbösek az õ gondjaik, szenvedéseik iránt. Nem elég sajnálkozni rajtuk, hanem cselekednünk kell. Elõbb imában kérjük Istent, világosítson meg, mit tudunk tenni azért, hogy gondjaiktól szabadabbak legyenek, és bennünk igazi, jó testvérekre találjanak.

2015-12-02

______________________________

A kicsinyeknek

Lk 10,21-24
Jézus örömmel ad hálát az Atyának, mert bizonyos dolgokat nem a híres embereknek, nem azoknak adott a tudtára, aki úgy, gondolják, hogy mindent tudnak, hanem a kicsinyeknek, az egyszerûeknek. Gondolom, itt nem arról van szó, hogy naivak, hiszékenyek, tudatlanok legyünk, olyanok, akik másoktól függenek mindenben, miként a kisgyermekek. Nem arról van szó tehát, hogy ne tanuljunk meg dolgokat azért, hogy tudatlanok legyünk, vagy, hogy ne igyekezzünk fejlõdni, azért, hogy kicsinyek maradhassunk. Az Istennel kapcsolatos dolgokban kell kicsinek maradnunk, ahhoz, hogy Istennel párbeszédet folytathassunk.
Emlékszem, annak idején az iskolában a biológiatanárunk behozott az osztályterembe egy rajzot, mely az emberi test szerveit ábrázolta. Nagyképûen felszólított, hogy mutassuk meg, hol van az ember lelke. Ezzel akart meggyõzni arról, hogy nincs is lélek. Ugyanígy, amikor Gagarin, az elsõ ember, aki ûrrakétával elhagyta a föld légterét, kijelentette, hogy nem találkozott Istennel a felhõk felett, tehát nincs Isten.
Aki nyitott szívvel él, annak mégis nyilvánvaló, hogy van az embernek halhatatlan lelke, és, hogy van Isten, még ha nem is tudja megmutatni, hogy hol van. Kicsinek lenni, annak az elismerését jelenti, hogy az én értelmem túl egyszerû ahhoz, hogy fel tudja fogni Istent. Az én képességeim túl kezdetlegesek ahhoz, hogy általuk el tudjak jutni Istenhez, de alázatosan elfogadom, hogy Isten az én kicsinységemben eljön hozzám.
Úgy gondolom, az adventi készülõdésünknek ez az elsõ lépése: a mi kicsinységünk felismerése, elfogadása, és alázatos várakozás arra, hogy Isten megszólítson engem.

2015-12-01

______________________________

Szent András

2015-11-30

______________________________

Advent elsõ vasárnapja

Hallva a mai evangéliumot felmerül bennünk a kérdés, hogy nem lehetett volna egy jobb evangéliumi szakaszt választani az egyházi év kezdetére? Hallottunk a kozmikus erõk összeomlásáról, rettegõ népekrõl, halálról, a világ végérõl. Szívesebben vettünk volna valami vidámabb hangvételû szentírási szakaszt, amelyik segít karácsonyra ráhangolódni. De próbáljuk felfedezni ezekben az apokaliptikus képekben is az örömet, amelyet az evangélium hordoz. Jézus Jeruzsálembe érkezett tanítványaival. A tanítványok csodálták a jeruzsálemi templomot, a világ egyik csodájának számított. Az építészet, a faragás, a kézimunka remekmûveivel volt tele. Ennek a templomnak az értéke azonban nem csak a benne lévõ alkotásokban állt, hanem annak szimbolikus jellegében. Jelképe volt az akkori szilárd társadalmi és vallásos rendszernek. Azt hitték a korabeli emberek, hogy ez a rendszer, és ez a templom örök. Úgy képzelték el, hogy ha ez a templom, ez a rendszer megomlana, akkor eljönne a világ vége. Jézus valóban a világ végérõl beszél apokaliptikus nyelven, vagyis feltárja a titkot a dolgok menetének értelmét. Jelek lesznek a napban, a holdban, a csillagokban. Az emberek ezeket változatlannak tartották. Biztos, hogy felkel a nap minden nap, és a hold is ott van az égen. Ott vannak a csillagok is mindig, mindegyik a maga helyén. A zsoltáros is (89-ik zsoltárban) ezt jósolja a királynak: „Nemzetsége örökre megmarad, miként a nap, s mint a hold, amely mindig megmarad, mint hûséges tanú a felhõk felett”.
Mit mond tehát Jézus? Hogy ami változatlannak tûnik, miként a nap vagy a hold és a csillagok, meg fog inogni. Ez lesz a világ vége. Igen, egy változatlan világnak a vége. Vége annak a vallásosságnak, amely téves kapcsolatot létesített Istennel, és bosszúálló, sértõdékeny Istent hirdetett. Vége az Istentõl való rettegõ világnak, és egy új világ kezdõdik. Mi is várjuk a végét az embertelen törvényekre épülõ világnak, az érdekre, a haszonra épülõ világnak, ahol egyesek uralkodnak mások felett.
Kétségbe esett rettegés vesz erõt az embereken. Miért rettegnek? Mert egész életüket olyan alapokra építették, amelyek most megomlanak. Ami biztosnak tûnt az bizonytalanná vált. Ami szentnek, sértetlennek tûnt, most értéktelennek számit.
Ehhez hasonló világ vége hangulatot váltott ki sokakban a második vatikáni zsinat, az általa hozott radikális változásokkal. Sokan rémüldözve mondták: mi lesz az egyházzal? Ennek a sok változásnak rossz vége lesz. Vége az egyháznak.
Jézus nem csak a régi világ összeomlásáról beszél, hanem új világ kezdetérõl is. Egy igazibb világ jön létre, az Emberfia, az igazi ember világa.
És Jézus elmondja azt is, hogy mi a mi feladatunk, hogyan készüljünk erre.
Egyenesedjetek fel! Az élet nehézségei, az Istentõl való rettegés meggörnyesztette az embereket. Egyenesedjetek fel, legyetek szabadok.
Tekintsetek fel! Ne a földi valóságot nézzétek csupán, hanem lássátok meg életetek célját is, értelmét. Szép dolog emelt fõvel nézni körül, mert így Isten szemével látunk mindent.
Közel van a megváltásotok. Mi örömmel készülünk ennek az új világnak a befogadására.

2015-11-29

______________________________

Márkiai Szent Jakab

Márkiai Jakab a 15. században élt ferences szerzetes. Elõbb jogász volt, aztán ferences lett. A Porcinkulánál öltöztették be, a Carcerinél végezte a noviciátust és Sienai Szent Bernardin volt a novíciusmestere. Mivel jól felkészült szónok volt, a Bogumilok, Husziták megtérítésére küldték Kelet- Európába. Több helyen kolostorokat alapított Európa szerte. Kapisztrán Szent Jánossal együtt nevezte ki a pápa õket a Fraticellik ügyének a kivizsgálására. Õ alapította a Mons Pietatist, olyan pénzügyi szervezetet, amely kamatmentesen adott kölcsön a rászorulóknak. Zsigmond császárt támogatta a törökök elleni hadjárat megszervezésében. Templomokat, kolostorokat épített. 11 város részére õ írta meg mûködési szabályzatot, és emellett 18 könyvet írt.
Hogy lehet egy embernek ennyi energiája? Hogy tudott ennyi mindent megvalósítani? Vajon nem vitte túlzásba a tevékenységet? Nem esett az un. aktivizmus hibájába, amelyet manapság gyakran hangoztatunk?
Na de, mi is az aktivizmus? Az aktivizmusban szenvedõ ember állandóan rohan, mindig foglalt, sok a füst, de kevés a meleg. Nem látszanak a sok sürgés-forgásnak a várható eredményei. A sokféle elfoglaltság nagyrész ürügy arra, hogy ne kelljen csendben ülnie, szembenézni lelkiismeretével, testvéreivel.
Aki ellenben fenntartás nélkül átadja magát Istennek, anélkül, hogy kímélné önmagát, azt Isten olyan csodálatos munkára indítja és segíti, amely meghaladja az emberi képességeit. Munkájával sokaknak a javát szolgálja.
Nem mi találjuk ki tehát magunknak a tevékenységeket, hanem hallgassunk a lelkünkben beszélõ Úr hangjára, és Máriai Jakabhoz hasonló módon a mi életünk is bõ termést hoz.

2015-11-28

______________________________