Napi gondolatok

Ki, milyen békét ad

Jn 14, 27-31a
Jézus szembeállítja az õ békéjét, azt a békét amit nekünk nyújtani akar azzal a békével, melyet a világ ígér. Hogyan is képzelném el magamnak a békét? Úgy, hogy szeressenek, örüljenek nekem, ne bántsanak, hanem kedvemben akarjanak járni. Nos, ennek a békének az elérésére más eszközöket, más utat ajánl Jézus, és mást a világ. A világ a külsõ körülményeken keresztül ígér békét: Jobb hely, jobb emberek, több lehetõség. Jézus békéje belülrõl alakít át, és a külsõ körülményeknek nincs rajta hatalma. Bárhol, bárkivel tudok békében élni, mert a lényeget senki és semmi nem tudja elvenni tõlem.

2020-05-12

______________________________

Jézus tanítása

Jn 14, 21-26
Még Jézust sem értik meg a tanítványai a Szentlélek segítsége nélkül. A Szentlélek pedig újra és újra Jézus szavaihoz vezet vissza, melyekbõl újra és újra megértünk valamit, ami épp ma, és épp ezek között a körülmények között szól hozzánk.
Ha tehát szeretjük Jézust, megtartjuk tanítását, de nem azokról a tanításokról van szó, amelyeket a dogmakönyvekben, vagy a hittankönyvekben olvashatunk, hanem arról, amelyet itt és most ad át nekünk Jézus a Szentlélek segítségével.

2020-05-11

______________________________

Húsvét 5. vasárnapja

Szent János evangéliuma öt fejezetet szentel az utolsó vacsorának. Ebben található Jézus végrendelete. A mai szakasz is része ennek a végrendeletnek.
Jézus nyíltan tanítványai tudtára adja, hogy el fogja hagyni õket. Meghökkenve hallják, hogy Jézus el fog menni, vagyis meg fog halni. Nem erre számítottak.
Jézus biztatja õket: Ne nyugtalankodjék a szívetek. Annak idején Mózes is hasonlóképpen bátorította halála elõtt az összegyûjtött népet. Jézus biztató szavai nekünk is szólnak, mert minket is sok félelem nyugtalanít. Az lehet a benyomásunk, hogy Jézus magunkra hagyott a kapott hivatással, feladattal a vállunkon. Úgy tûnhet, mintha bele kellene törõdnünk abba, hogy lassanként a közösségünk el fog tûnni.
Milyen megoldást ajánl Jézus? Továbbra is higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek. A félelmeink legtöbbször abból erednek, hogy a magunk életét, az eseményeket csak a földi élet szempontjából szemléljük, kifelejtjük belõle Istent. Ha átengedjük Istennek a mi életünk beteljesítését, ezzel kifejezzük hogy hiszünk abban, hogy Isten be tudja teljesíteni az életünket, és meg is fogja tenni.
Atyám házában sok hely van. Nem a mennyországról van itt szó, hanem a Templomról. Ezt nevezték Isten házának. De nem a kövekbõl épült Templomra gondolt, hanem testének templomára, mely élõ kövekbõl, belõlünk épül. Itt sok hely van, senki sincs kizárva, és mindenkinek van feladata ebben a templomban.
Milyen helyet készít számunkra? Itt ismét ne arra gondoljunk, hogy a mennyországban elõkészít mindegyikünknek egy-egy nevükkel ellátott helyet. Hova ment tehát Jézus? Elment, hogy életét adja. És azt akarja, hogy mi is ott legyünk, ahol õ, mi is szeretetbõl adjuk az életünket. Amikor a szentmisében magunkhoz vesszük, egyesülni akarunk az áldozatával, és mi is készek akarunk lenni odaadni szeretetbõl az életünket.
Aztán az útról beszélj Jézus, amely oda vezet ahol õ vár ránk. Tamás, a mi ikertestvérünk akadékoskodik; nem tudjuk, hová mész, hogyan ismerhetnénk az utat? Jézus válasza: Én vagyok az út, az igazság és az élet. Furcsán hangozhattak ezek a szavak a tanítványok fülének, mert õk azt tanulták, hogy az Istenhez vezetõ út a Törvény megtartása. Tamás tudta, hogy hová megy Jézus, hogy meg fog halni, de õ ezt csõdnek, veszteségnek tekintette. Nem értette meg, hogy az út, mely az életre vezet, önmagunk odaajándékozásán keresztül visz.
Én vagyok az igazság. Nem filozófiai fogalom itt az igazság. Jézusban lehet megismerni Istent, az Istenrõl szóló igazságot. Jézus igaz Isten és igaz ember. Isten, aki nem olyan mint Jézus, nem igazi isten, és az ember, aki nem olyan, mint Jézus, nem igazi ember.
Mutasd meg nekünk az Atyát - kéri Fülöp. Minden ember szíve mélyén erre vágyik, Istent látni, mert Isten erre teremtett minket, hogy vele legyünk. Még nem értetted meg Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát - válaszolj a Jézus. Ez a kinyilatkoztatás összefoglalója.
Aki hisz bennem, az én tetteimet fogja cselekedni, sõt, még nagyobbakat is. Jézus földi életének végével az Atya cselekedetei nem szûntek meg. Most általunk folytatja ezeket a cselekedeteket. Nem csodákat teszünk, hanem a szeretet cselekedeteit hajtjuk végre. Ez az az örökség, melyet Jézus ránk hagyott.

Cum este Dumnezeu cu adevãrat? Cum crezi cã acționeazã? Fiecare om dorește sã-L cunoascã pe Dumnezeu în adâncul sufletului sãu. Fiecare religie din lume încearcã sã rãspundã la aceastã dorințã a omului. Și Moise a cerut lui Dumnezeu sã-i vadã chipul. Chiar și în psalmi, adesea se exprimã dorința profundã a omului de a-L vedea și de a-L cunoaște pe Dumnezeu. Aceastã dorințã este exprimatã și de Filip în Evanghelia de astãzi, când îi cere lui Isus sã ne arate Tatãlui. Isus rãspunde cã adevãrata fațã a lui Dumnezeu este El însuși. Dumnezeu gândește și acționeazã ca Isus.
În fiecare dintre noi existã o anumitã trãsãturã sau atribut al lui Dumnezeu. Este important sã ne comparãm cu singura imagine adevãratã a lui Dumnezeu, Isus și sã ne adaptãm la ea.
Este un mare dar și o mare sarcinã sã știm cã purtãm imaginea lui Dumnezeu, cã oricine ne întâlnește vine în contact cu noi, îl întâlnește pe Dumnezeu într-o oarecare mãsurã.
A doua lecturã de astãzi ne avertizeazã, de asemenea, cã suntem pietre vii și cã este datoria noastrã sã construim trupul lui Isus.
Ce fel de comunitate vrem sã construim? Poate o comunitate misticã, plinã de rugãciune sau o comunitate care se strãduiește la sãrãcie, sau una în care toatã lumea se simte bine, sau o comunitate modernã care este aproape de viața și de gândirea oamenilor astãzi? Obținem un rãspuns la întrebarea noastrã în prima lecturã. Adevãrata comunitate creștinã este construitã pe cuvântul lui Dumnezeu. Din aceasta se naște stilul care este cel mai necesar, care poartã chipul lui Isus în orice moment și în toate circumstanțele.

2020-05-10

______________________________

Isten arca

Jn 14,7-14
Fülöp félbeszakítja Jézus szavait, s kéri Jézust, hogy ha az Atyáról beszél, s arról, hogy láthatjuk õt, akkor mutassa meg. Ugyanez másképp: hol az a pont, amire ha rámutathatok, azt mondhatom, hogy ott az Isten. Jézus válasza: Fülöp, „aki engem látott, az Atyát látta” (Jn 14,9). Hogy is van ez?
Emmanuel Levinas (litván származású zsidó filozófus) az arcról szóló írásában (Teljesség és végtelen) szépen ír arról, hogy az emberi arc az a hely, ahol megsejthetjük Isten jelenlétét. Isten arca ugyanis az ember érinthetetlen arcának (tekintetének, személyiségének) tükrében látható.
Fr. Julianus

2020-05-09

______________________________

Ne nyugtalankodjatok!

Jn 14,1-6
Jézus búcsúbeszédének a kezdetét hallottuk. A húsvéti vacsora után Jézus végrendelkezik. A végrendeletbe a legfontosabbakat foglaljuk bele, amiket mindenképp át szeretnénk hagyományozni.
Mindjárt a búcsúbeszéd kezdetén Jézus a tanítványokra tekint: „ne nyugtalankodjék a szívetek” (Jn 14,1). Életének utolsó estéjén nem arról beszél, hogy mi lesz vele, hanem most is a tanítványok helyzete a fontosabb. Arról beszél, hogy ami most történik, Isten szeretetének jele: nem tudja ezt a világot nélküled elképzelni. A most következõ események értelme, hogy „ahol én vagyok, ti is ott legyetek” (Jn 14,3). Isten jelenlétének világa immár nem megközelíthetetlen.
Fr. Julianus

2020-05-08

______________________________

Boldogok vagytok

Jn 13,16-20
A lábmosás utáni szavakat hallottuk a húsvéti vacsora asztalánál. „Mivel ezeket tudjátok, boldogok vagytok, ha meg is teszitek.” (Jn 13,17) A „boldogok vagytok” tkp. egy formula: a papok ezekkel a szavakkal engedték be a jeruzsálemi zarándokokat a Templomba. Ezekkel a szavakkal Jézus a kenyértörés közösségébe enged be. Azt is beengedi, aki elárulja. A most következõ eseményekben válik a leginkább nyilvánvalóvá, hogy ki az, aki azt mondja magáról: „Én vagyok” (Jn 13,19).

Ioan 13,16-20
Am auzit cuvintele spuse dupã spãlarea picioarelor la masa de cinã de Paște. "Pentru cã știți acestea, sunteți fericiți dacã le și faceți." (Ioan 13,17) „Sunteți fericiți” defapt este o formulã: preoții foloseau aceste cuvinte la intrarea pelerinilor în Templul din Ierusalim. Cu aceste cuvinte Isus ne admite în comunitatea frângerii pâinii. Îl admite și pe cel care îl trãdeazã. În evenimentele care urmeazã, devine foarte evident cine spune despre sine, „Eu sunt” (Ioan 13,19).

2020-05-07

______________________________

Alázatos Jézus

Jn 12, 44-50
Jézus alázatosságának a kifejezései ezek a szavak. Minden szava, minden tette az Atyától származik, egész lénye az Atya felé irányul. Nem õ a fontos hanem az Atya.
Manapság az alázatosság nem divatos erény, mert sok esetben a kisebbrendûség, az önértékelés hiánya álalázatosság formájában mutatkozik. Jézustól akarjuk megtanulni az igazi alázatosságot. Nem azt mondjuk, hogy nem érünk semmit, nem vagyunk képesek semmire, hanem, hogy minket Isten szeret, és képessé tesz arra, hogy az õ szavait közvetítsük, az õ tetteit hajtsuk végre, és megtanít úgy szeretni, mint õ. Nem mi, hanem Õ van a figyelmünk központjában.

2020-05-06

______________________________

Mit esznek?

Jn 10,22-30
A középkori ferencesek zsolozsmájában húsvét 3. hetének köznapjain a Magnificat antifóna így hangzott: „Én vagyok a jó pásztor, aki legeltetem juhaimat, és a juhaimért adom az életem, alleluja”. Mivel legelteti ez a pásztor a juhait, mivel terít asztalt nekik?
Az olaszországi Ravenna temetõkápolnájának (Galla Placidia mauzóleuma, 5. század) mozaikképén középen látható a jó pásztor, jobbról és balról 3-3 juh, körülöttük zöld növények. Minden juh feje a pásztor felé fordul: hallgatnak hangjára. Falják a szavait. „Az én juhaim hallgatnak szavamra” (Jn 10,27).
A juhok tehát nem füvet legelésznek, hanem figyelnek a pásztorra. A pásztor szavai a táplálékuk, az életük. A figyelmes tekintet a hovatartozás kritériuma.

2020-05-05

______________________________

A báránnyá lett pásztor

Jn 10,11-18
A mai Evangéliumban Jézus jó pásztornak nevezi magát, és több esetben hangsúlyozza, hogy ez neki az életébe kerül. Sok jó tulajdonsága lehet a jó pásztornak, de a mi Jó Pásztorunk attól jó, hogy életét adja a juhokért.
Magára veszi az összes bárány sorsát, fájdalmait, örömeit. Annyira azonosul velük, hogy végül õ maga is Báránnyá válik. A jó Pásztor a "leölésre vitt ártatlan Bárány, a meghalt Bárány, a pokolra alászállott Bárány" (Szárdeszi Melitón).
Fr. julianus

2020-05-04

______________________________

Húsvét 4. vasárnapja

Jó Pásztor vasárnapja a papi és szerzetesi hivatások vasárnapja, a lelkipásztori hivatások vasárnapja. Nem a papi ideálokat tûzzük ki a mai nap mottójául, hanem a Jó Pásztorra tekintünk.
A juhok pásztora az ajtón megy be, hogy a juhokat az akolból valamiért kivezesse (vö. Jn 10,3). Bemegy tehát a juhok életterébe. Az Evangélium (Jn 10,1-10) sûrû szimbólumvilágában Jézus azonosítja magát az ajtóval: Én vagyok a juhok ajtaja (Jn 10,7). Ez az az ajtó, mely arra a világra nyílik, ahol otthon érezhetem magam; ez az isteni világra nyíló ajtó és a saját világomra nyíló ajtó. Ez a két világ ugyanaz. És ez ugyanaz a világ, akikkel életközösségben vagyok. Az ajtó tehát a találkozás helye. Az a hely, ahol összeér a kint és a bent, az isteni és az emberi.
Az ajtó elrejthet és föltárhat egy eddig nem ismert világot. Noha átmenet, de nézõpont kérdése, hogy a két különálló teret elválasztja-e vagy összeköti egymással. Ezt fõleg akkor tapasztalhatom, ha beengednek az ajtón, meghívást kapok valakinek a világába, vagy valahonnan kirekesztve érzem magam.
A Jelenések könyvének víziója nyitott ajtóról ír: íme, nyitott ajtót adtam elõdbe, melyet senki be nem zárhat (Jel 3,8). Amíg lassan elfelejtjük, merre nyílik a lakásunk ajtaja, kapuja (nemsokára GPS-el kell megkeressük), ma az isteni világba nyíló ajtóra fordítjuk figyelmünket, ami mindig nyitva áll. Adott a lehetõség belépni ide, magunk mögött hagyva mindennapi életünk szûk korlátait.
Megnyithatja ezt a világot egy szép vers, zene, festmény, egy jó könyv. Megnyithatja egy tekintet. Azokra a mûvekre és azokra a szívekre gondolok, amelyek megelégednek azzal, hogy pusztán mellettük legyünk; amelyek kérdéseikkel megszólítanak és meghívnak otthonukba.
Ez az élet élet bõségben (vö. Jn 10,10). Ennek a bõségnek nem mennyiség a meghatározója, hanem a Jó Pásztor zsoltárosához hasonló tapasztalat, hogy te velem vagy (Zsolt 22,4).
Most pedig egy kis önismereti kalandra hívlak benneteket. A saját ajtónk megismerése sokat elárulhat arról, hogy milyen kapcsolatban vagyok azzal, aki azt mondja magáról, hogy én vagyok az ajtó. És a saját ajtónkról alkotott kép sokat elárulhat arról, hogy hogyan látom a juhok ajtaját.
Télen véletlenül kizáródtam a kolostorból egy szál ruhában és szandálban. Nem volt nálam kulcs, senki nem volt itthon rajtam kívül, és nagyon fáztam. Hogy meg ne fázzam, kénytelen voltam a kutyával az udvaron szaladni és játszani, míg Benjamin testvér hazaérkezett. Ekkor az ajtó nem pusztán szép szimbólum volt számomra, és az Evangélium (én vagyok az ajtó) helyett is egyebek jutottak eszembe. Ebbõl a tapasztalatból származnak az alábbi kérdések, melyek segítségével ránézhetek arra, hogy milyen az én ajtóm. Ezt leírhatom vagy le is rajzolhatom.
Elképzelek tehát magam elõtt egy ajtót:
Ha ránézek erre az ajtóra, milyen ajtót látok? Mibõl van? Fából, mûanyagból, fémbõl vagy üvegbõl? Faragott vagy sima? Átlátszó vagy sem? Van-e ablaka?
Kilincs van-e rajta? Ha igen, az ajtónak csak az egyik vagy mindkét oldalán? Az ajtó nyitva van vagy csukva? Ha nyitva van, mennyire van kitárva?
Zárja van-e? És be van-e zárva? Kulcs tartozik-e hozzá? Hol a kulcs?
Tudok-e közlekedni rajta vagy kizáródtam, bezáródtam?
És merre nyílik: befelé vagy kifelé? És most éppen betekintek ezen az ajtón vagy kifelé nézek? Mit látok bent és mit látok kint? Honnan hova lehet ki- vagy belépni?
És a mérete? Könnyedén átléphetem az ajtó küszöbét vagy meg kell hajolnom, ha be vagy ki szeretnék menni?
És hol ez az ajtó: a hátsó bejárat, a kiskapu vagy a fõbejárat?
Ha valaki az ajtóhoz érkezik, a megérkezettség érzése arra hívja, hogy lépje át az ajtót: itt befogadást vagy elutasítást tapasztalhat. Kit engedek be az ajtómon, és kit nem? És én kinek az ajtaján tapasztalok bebocsátást, és kinek nem?

Duminica pãstorului cel bun este duminica vocațiilor preoțești și cãlugãrești, duminica vocațiilor pastorale. Nu stabilim idealuri preoțești ca deviza de astãzi, ci privim spre Bunul Pãstor.
Pãstorul oilor intrã pe ușã pentru a conduce oile afarã din staul dintr-un motiv oarecare (vezi Ioan 10, 3). Așa cã intrã în habitatul oilor. În lumea densã de simboluri ale Evangheliei (Ioan 10, 1-10), Isus se identificã cu ușa: Eu sunt ușa oilor (Ioan 10, 7). Aceasta este ușa care se deschide cãtre o lume în care sã mã simt acasã; este ușa cãtre lumea divinã și ușa cãtre propria mea lume. Aceste douã lumi sunt aceleași. Și aceasta este aceeași lume a acelora cu care mã aflu într-o comunitate de viațã. Deci ușa este locul de întâlnire. Locul în care se întâlnesc exteriorul și interiorul, divinul și omul.
Ușa poate ascunde și revela o lume necunoscutã pânã acum. Deși este o tranziție, este o chestiune de vedere dacã separã sau conecteazã cele douã spații separate. Pot experimenta acest lucru mai ales când mã lasã sã intru pe o ușã, primesc o invitație în lumea cuiva sau mã simt exclus de undeva.

Viziunea cãrții Apocalipsei scrie despre o ușã deschisã: iatã, am pus în fața ta o ușã deschisã pe care nimeni nu o poate închide (Apocalipsa 3, 8). Pânã când uitãm încet în care direcție se deschide ușa și poarta apartamentului nostru (va trebui sã o gãsim curând prin GPS), astãzi ne îndreptãm atenția cãtre ușa care se deschide spre lumea divinã, care este întotdeauna deschisã. Avem oportunitatea de a intra aici, lãsând în urmã limitele înguste ale vieții noastre de zi cu zi.
Poate deschide aceastã lume o pozie frumoasã, o piesã muzialã, o picturã, o carte bunã. O poate deschide o privire. Mã gândesc la acele actiuni și inimi care se mulțumesc sã vadã cã pur și simplu suntem lângã ele; care prin întrebãrile lor ni se adreseazã și ne invitã la ele acasã.
Aceastã viațã este viațã din belșug (cf. Ioan 10,10). Nu este o cantitate care determinã aceastã abundențã, ci o experiențã similarã cu cea a psalmistului, cã ești cu mine (Ps 22, 4).
Și acum vã invit într-o micã aventurã de autocunoaștere. Cunoașterea propriei uși poate dezvãlui multe despre cum mã raportez la cel care spune despre el însuși cã eu sunt ușa. Iar imaginea propriei noastre uși poate spune multe despre cum vãd ușa oilor.
Iarna, mi s-a întâmplat sã s-a închis ușa mãnãstirii și eu am rãmas în curte într-o hainã subțire în sandale. Nu aveam la mine cheiele, nimeni nu era acasã în afarã de mine și îmi era foarte frig. Pentru a evita rãceala, am fost nevoit sã alerg și sã mã joc cu câinele din curte pânã când fratele Benjamin a ajuns acasã. În aceea situație ușa nu era doar un simbol frumos pentru mine, și în loc de simbolul din Evanghelie (eu sunt ușa), mi-au venit în minte alte lucruri. Din aceastã experiențã provin urmãtoarele întrebãri cu ajutorul cãrora pot vedea cum este ușa mea. Pot descrie sau desena asta.
Așadar, îmi imaginez o ușã în fața mea:
Dacã mã uit la aceastã ușã, ce fel de ușã vãd? Din ce este fãcutã? Este fabricatã din lemn, plastic, metal sau sticlã? Sculptatã sau simplã? Este transparentã sau nu? Are fereastrã?
Existã un mâner pe ea? Dacã da, doar pe una sau ambele pãrți ale ușii? Ușa este deschisã sau închisã? Dacã este deschisã, cât de deschisã este?
Are un lacãt? Și este închis? Are o cheie? Unde este cheia?
Pot circula prin ea sau am fost închis pe dinafarã sau înãuntru?
Și în care direcție se deschide: spre interior sau spre exterior? Și tocmai acum privesc prin ușã înãuntru sau spre afarã? Ce vãd în interior și ce vãd afarã? Unde pot ieși sau intra?
Și dimensiunea? Pot trece ușor pragul ușii sau trebuie sã mã aplec dacã vreau sã intru sau sã ies?
Și unde este aceastã ușã: intrarea din spate, este o portițã sau intrarea principalã?
Când cineva ajunge la ușã, are un sentiment de sosire, se simte invitat sã traverseze ușa: aici poate experimenta acceptarea sau respingerea. Pe cine las eu prin ușa mea sã între și pe cine nu? Și pe ușa cui am acces și a cui nu?

2020-05-03

______________________________