Napi gondolatok

Ingyenes és egyetemes

Lk 14, 12-14
A mai evangéliumban Jézus azt mondja a házigazdának, hogy amikor vendégeket hív magához, ne mindig a barátait, a gazdagokat hívja meg, hanem a szegényeket is. Ezek forradalmi szavak voltak abban az idõben, melyek felrugnak minden szokást. Abban az idõben is, és mai is, a kapcsolatainkban jelen van az adok és kapok mentalitás. Azoknak adunk szívesen, akiktõl mi is kapunk. Érdekszeretet ez. Ma én hívlak meg, holnap te hívsz meg. Ma én ajándékozok neked, holnap te ajándékozol nekem. Egy körön belül mozog a szeretetünk, olyan emberek között, akik azonos szinten vannak. Mások pedig a peremre szorulnak, kitaszítottak lesznek.
Az evangélium meg akarja változtatni ezt a mentalitást, egy új fajta testvériséget akar létrehozni, amelynek két jellegzetessége van: az ingyenesség és az egyetemesség. Isten senkit nem taszít el, mindenkit értékesnek, fontosnak tart, ezért nekünk is minden ember felebarátunk, az is, akivel nem szívesen vagyunk együtt. Az az igazi jócselekedet, amelyért nem kapunk cserébe semmit.
Az ingyenesség és az egyetemesség biztos jele, hogy jó uton vagyunk Isten felé.

2016-10-31

______________________________

Évközi 31. vasárnap

Ma Jerikóban találjuk Jézust, itt találkozik Zakeussal. Jerikó a pálmák városa, híres volt az itt termelt balzsamról.
A város kapujánál Jézus egy vakot gyógyított meg, aztán áthaladt a városon. Zakeus szerette volna látni Jézust, lelki nyugtalanságára választ, nyugvást keresett.
Zakeus neve azt jelenti, hogy a tiszta, arám nyelven. A Jerikóban élõk épp ellenkezõnek látták Zakeust. A vámosok feje volt. A múlt vasárnap elmondtam, hogy kik is voltak a vámosok, tolvajok, akik kifosztották a népet, hûségesküt tettek a császárnak.
Zakeusnak mindene volt, mégis nyugtalan elégedetlen volt. Vágyott a lelki békére, örömre, amit a pénzel nem lehet megvásárolni. Minket Isten úgy teremtett, hogy csak vele tudunk igazán boldogok lenni. Zakeus bizonyára hallott arról, hogy mi a véleménye Jézusnak azokról, akik anyagi javakat gyûjtenek, de azt is hallotta, hogy a bûnösök barátja. Ezért vágyott vele találkozni. A tömeg megakadályozta abba, hogy lássa Jézust. A tömeg jelképezi azt ahogy az emberek látják Jézust. Ahhoz, hogy Zakeus megismerhesse Jézust, más szemszögbõl kellet megpróbálnia Jézusra tekintenie mint a többiek, mint a tömeg. Zakeus kicsi volt. Aki nagynak hiszi magát, úgy gondolja, hogy számára Jézus nem jelenthet újdonságot, õ már ismeri, ezért nem képes igazán megismerni õt. Úgy kell Jézushoz közeledni, mint aki nem tud semmit, nem érdemel semmit, csak így ismerhetjük meg Jézust. Jézus körül ott voltak a tanítványok is. Õk is akadályt jelentettek Zakeus számára. Ma is Jézus tanítványai a maguk hibái, bûnei révén akadályt jelentenek mások útjában, hogy Jézushoz jussanak. De Zakeus nem tért haza csalódottan, hanem õ maga akarta megismerni Jézust. Ha eltávolodunk Krisztustól, mert megbotránkoztunk a tanítványai magatartásán, a lelkünk továbbra is nyugtalan marad.
Zakeus, tehát felmászott agy fügefára, hogy onnan láthassa Jézust, anélkül, hogy õt látnák a többiek. Próbáljuk véle felfedezni milyen Jézust ismert meg Zakeus.
Jézus feltekintett Zakeusra. Jézus mindig lentrõl néz fel a bûnösre, az üdvösségre éhes emberre. Így néz a házasságtörésen ért asszonyra, így tekint az apostolaira amikor megmossa a lábaikat, így tekint a bûnös asszonyra aki az Õ lábait könnyeivel öntözte, így tekint ránk is.
Jézus azt akarja megértetni velünk, hogy Isten nem fentrõl tekint ránk, hanem lentrõl, mint a szolga figyeli, mit tudna tenni a mi érdekünkben.
Jézus Zakeust nevén szólítja. Ez a második jellemzõje Jézusnak. Személy szerint ismer minket, és törõdik velünk. Mindegyikünk fontos számára, sosem vagyunk egy a tömegbõl az õ szemében.
„Zakeus, siess, szállj le hamar” Jézus vágyik találkozni velünk. Nem azt mondja, menj gyónd meg a bûneidet, térj meg, tisztulj meg, és azután keress meg mikor méltó leszel. Már most Zakeust tisztának látja, és mihamarabb találkozni vele, mert szereti úgy ahogy van. Látja benne a tiszta Zakeust, akivé válni fog ebben a találkozásban, mert a Jézussal való találkozás átalakít. Láthatjuk Zakeus esetében is. Vagyona felét a szegényeknek akarja adni. Pedig ezelõtt a találkozás elõtt a szegényeket nem is vette észre, csak azokat látta akiknek elszedte a pénzét, de most megszabadult attól ami nem engedte, hogy boldog legyen az anyagiak halmozásától. Nem Jézus kérte tõle, hogy szétossza a vagyonát, Jézus csak szerette Zakeust, Zakeus erre a szeretetre válaszolt és boldognak érezte magát.
Nem tudjuk mi lett tovább Zakeussal, de bennünk folytatódik a története, mert mi is keressük a Jézussal való találkozást.

2016-10-30

______________________________

Utolsó helyek

Lk 14, 7-11
Szent Lukács 14. fejezete az asztal körüli eseményeket meséli el. Szokás volt, hogy a megterített asztal mellett ülve tanított egy-egy filozófus, egy-egy mester. Jézus is így oktatja a Lukács evangéliumában hallgatóit. Azt ajánlja nekik, hogy ne a fõ helyeket keressék a lakomákon, hogy ne kelljen majd átadniuk helyüket valaki fontosabbnak. A zsidóknál szokás volt a helyek kijelölése a lakomákon való résztvevõk tekintélyessége szerint. Jézus azonban nem viselkedési szakásokra akarja tanítani hallgatóit, hanem arra, hogy a maguk közösségében igyekezzenek az utolsó helyeket választani, vagyis egymás szolgálatára lenni.
Ezt akarja nekünk is megtanítani. A testvéri szeretet feloldja a rangbeli különbségeket és megszünteti az egymáson való uralkodást, egymás kihasználását.
Jézus asztalánál ülünk. Véle táplálkozni annyit jelenti, hogy az õ életét, az õ gondolkodását magunkévá tenni.

2016-10-29

______________________________

Utolsó helyek

Lk 14, 7-11
Szent Lukács evangéliumának 14. fejezete az asztal körüli eseményeket meséli el. Szokás volt, hogy a megterített asztal mellett ülve tanított egy-egy filozófus, egy-egy mester. Jézus is így oktatja a Lukács evangéliumában hallgatóit. Azt ajénlja nekik, hogy ne a fõ helyeket keressék a lakomákon, hogy ne kelljen majd átadniuk helyüket valaki fontosabbnak. A zsidóknál szokás volt a helyek kijelölése a lakomákon való résztvevõk tekintélyessége szerint. Jézus azonban nem viselkedési szakáyokra akarja tanítani hallgatóit, hanem arra, hogy a maguk közösségében igyekezzenek az utolsó helyeket választani, vagyis egymás szolgálatára lenni.
Ezt akarja nekünk is megtanítani. A testvéri szeretet feloldja a rangbeli különbségeket és megszünteti az egymáson való uralkodást, egymás kihasználását.
Jézus asztalánál ülünk. Véle táplálkozni annyit jelenti, hogy az õ életét, az õ gondolkodását magunkévá tenni.

2016-10-29

______________________________

Kotló

Lk 13, 31-35
Jézus panaszkodik a mai evangéliumban, hogy a választott nép fiai minden erõfeszítése ellenére sem akarnak köréje gyûlni. Önmagát a kotlóhoz hasonlítja, amely szárnyai alá akarja gyûjteni a csibéit, de azok nem akarják.
Szent Ferencnek is van egy ehhez hasonló álma a 2Cel-ban. Õ is önmagát kotlóként látja, és a csibék, a kisebb testvérek nem férnek el a szárnyai alatt és elcstangolnak, elvesznek.
Mit tesz Jézus, hogy gondoskodjon veszélyben lévõ csibéirõl? Nem mond le róluk, hanem megalapítja az Egyházat, hogy az folytassa az õ összetartó munkáját.
Szent Ferenc is az Egyházra bízza testvéreit.
Jézus nem mond le rólunk sem, maga köré akar gyûjteni az Egyházon, a rendünkön keresztül, de csak akkor tudja megtenni, ha mi is akarjuk. Van úgy, hogy nem mindennel értünk egyet abból, ami azegyházban történik, vagy amit az elöljáróink döntenek. Ilyenkor jön, hogy azt mondjuk: én ezt nem tudom elfogadni, én ezt nem akarom. Kérjük Jézust, segítsen kitartani az engedelmességben, még ha nehéz is, hogy el ne kallódjunk, tévútra ne jussunk.

2016-10-27

______________________________

Szûk kapu

Lk 13, 22-30
Kevesen, vagy sokan fognak üdvözülni- kérdik Jézustól. A zsidó rabbik ezen sokat vitatkoztak, hogy isten minden zsidót üdvözíteni fog, mivel a választott nép fiai, vagy csupán azokat, akik szigorúan betartották a parancsokat.
Jézus, mintha nem hallaná a kérdést, azt mondja, hogy igyekezzenek a szûk kapun bejutni. Jézus maga a kapu, amit õ maga mondja. Csak rajta keresztül lehet eljutni Istenhez. Szûk ez a kapu, mert a keresztet nem lehe tkikerülni. A kereszt pedig a szeretetbõl való teljes önátadást jelenti.
Akik érdemeket akarnak gyûjteni, abban bíznak, hogy õket Isten különös módon szereti, mert zsidók, vagy abban bíznak, hogy õk betartották a parancsokat, tehát Isten tartozik nekik, azok nem a szûk kaput választják. A szûk kapun nem lehet csomagokkal bejutni. Semmint nincs, és teljesen szabadon Isten rendelkezésére bocsátjuk magunkat. Ezt jelenti a szûk kaput választani. Ne ragaszkodni sem helyhez, sem személyekhez, sem feladathoz, sem elképzeléseimhez, amikor Isten szólít.

2016-10-26

______________________________

30. évközi vasárnap

Ismerõs számunkra a farizeusról és a vámosról, szóló példabeszéd, sokszor hallottuk, de talán ritkán éreztük azt, hogy nekünk szól, mert mi inkább a vámossal szoktunk azonosulni, õ a rokonszenves, a farizeus pedig ellenszenves, így eszünkbe sem jut, hogy rólunk lenne szó. Pedig az evangélista a példabeszéd bevezetõjében megmondta, ha odafigyeltünk, hogy ezt a példabeszédet nem a hitetleneknek mondta Jézus, hanem azoknak, akik magukat igazaknak tartják, a gyakorló hívõknek, tehát nekünk is. A példabeszéd igazi fõszereplõje a farizeus. A vámos, csak azért szerepel, hogy annál inkább kitûnjön a farizeus magatartása. Jézus, mindig féltette a tanítványait a farizeusok kovászától, ahogy õ mondotta, attól, hogy a farizeusi magatartás megfertõzze a vallásos életüket. Annyi szerepe azért van a vámosnak is, hogy a példabeszédben, õ mutatja meg nekünk, hogyan kell helyesen Istenhez fordulnunk imában. Valaki azt mondta, mond meg, hogyan imádkozol és megmondom, hogy milyen ember vagy. Az imádságunk tükrözi az Istennel való viszonyunkat.
Azért is nehéz számunkra azonosulni a farizeus személyével a példabeszédben, mert amikor farizeusról hallunk, mindenféle negatív jelzõ jut eszünkbe: képmutató, aki csak mondja és nem teszi, és mi magunkat nem tartjuk ilyennek. Jézus korában a farizeusokra felnéztek az emberek, mert õk komolyan vették a vallásos életet, nehézségek, áldozatok árán is megtartották Isten törvényeit. Emlékezzünk csak arra, hogy Szent Pál is dicsekedett azzal, hogy õ farizeus. A példabeszédbeli farizeus is, amit elmond Isten elõtt az imában az mind igaz.
A farizeus magában imádkozott. Az eredeti szöveg azt mondja, hogy maga felé fordulva imádkozott. Nem Istenre figyelt, hanem önmagára. Istentõl csak azt várta el, hogy igazolja, hogy tényleg rendben van, hogy tényleg érdemei vannak Isten színe elõtt. Az ima elején megköszöni Istennek, hogy õ nem olyan, mint a többi ember. Végül is szép dolog. Elismeri, hogy õ Isten parancsait követve õ különbé vált, mint a többi ember. Nem is kér önmaga számára semmit, csak megköszöni Istennek, hogy segítette megtartani a törvényeket. De, ahogy tovább imádkozik, kiderül, hogy mi a véleménye a többi emberrõl, akihez hasonlítja magát. Azok mind bûnösök. Mind. A farizeus imája nem helyes, mert õ úgy gondolja, hogy neki Isten elõtt érdemei vannak. Milyen érdemekkel dicsekszik? Azt mondja, hogy hetente kétszer böjtöl, pedig a zsidóknak csak évente egyszer , a buzgóbbaknak csak évente négy nap böjt volt elõírva, de õ hetente kétszer böjtöl, azok helyet is akik nem tartották be a böjtöt. Tizedet adott az olyan dolgokból is, amelyeket nem õ termelt, azok helyet is, akik ezt a kötelességüket nem teljesítették. Igen, egy kissé gõgös volt, de ha ilyen lelkiismeretes és buzgó emberekbõl sok lenne a közösségünkben, bizonyára jobban mennének a dolgok. Az õ egyetlen hibája csak az, hogy azt hiszi, Isten elõtt neki érdemei vannak. Mert ha érdemeim vannak, akkor hasonlítgatom magamat másokhoz, hogy nekik mennyi van.
Ezzel szemben a vámos a nép szemében az egyik legbûnösebb embernek számított, mert elárulta a népét pénzéhsége miatt. Neki joga volt emelni az adót, ha kedve volt hozzá. Egy részt oda adott a római hatóságnak, egy része megmaradt neki. Lehet mondani, hogy õk törvényes keretek között tolvajok voltak. Az igaz hitû zsidó nem is köszönt nekik, nem fogadta be õket a házába. A zsidók törvénye szerint nem igazulhat meg egy vámos, csak ha mindent visszaad amit elvett az emberektõl, és még 20% rá tesz, tehát ez gyakorlatilag lehetetlen volt. Ez a példabeszéd rámutat arra, hogy nem emberfeletti erõfeszítéssel fogunk üdvözülni, hanem Isten az, aki kézenfog és magához vezet minket. Elég, hogy ez a vámos elismeri, hogy õ sok bûnt elkövetett, õ nem méltó semmire, neki nincsen semmilyen érdeme és kéri Istentõl a bocsánatot, és megigazultan megy haza. Nos, ez a példabeszéd nekünk is szól, mikor jobbaknak gondoljuk magunkat másoknál, és azt hisszük, hogy Isten színe elõtt érdemeink vannak, és elfeledkezünk arról, hogy Isten nélkül semmit sem tudtunk volna megtenni.
Persze, hogy ügyesek vagyunk, és jó dolgokat és szép dolgokat teszünk, de ne másokhoz hasonlítsuk magunkat, hanem azokhoz a képességeinkhez, amelyekben mi részesültünk, és azokhoz a kegyelmekhez, amelyekkel Isten megáldott minket.

2016-10-23

______________________________

Templomszentelés évfordulója

Templomunk felszentelésének évfordulóját ünnepeljük. Valójában nem tudjuk, mikor volt szentelve, de nem is dátum a fontos. Mikor egy-egy születésnap, vagy névanp alkalmával köszöntünk valakit, ezzel kifejezzük hálánkat mindazért a jóért, amiben általa részesülünk. Hasonlóképpen köszöntjük ma a templomunkat. Jóval elõttünk egy közösség megálmodta, és megvalósította ennek a templomnak a felépítését, és ez most nekünk otthonunk. Benne együtt imádjuk az Urat, együtt adunk hálát neki, és együtt keressük az õ akaratát.
A mi templomunk javításra szorul. Ilyenkor jövünk rá arra, hogy nem lehet egyszer s mindenkorra megjavítani egy templomot. Állandóan javítani kell rajta. Ugyanígy, a mi közösségünk is állandóan javításra szorul, és addig van élet benne, amíg van, aki azt építse, javítsa.
Mi vagyunk az élõ kövek, melyekbõl fölépül a mi közösségünk. Jó tudatosítani, hogy ki-ki mivel tud hozzájárulni ennek épüléséhez, javításához, és azt ne sajnálja közösbe tenni, mert ezzel nem csak a földi templomunkat, földi közösségünket építi, hanem azt is, amely az örök életben vár ránk.

2016-10-22

______________________________

Következõ lépés

Lk 12, 54-59
Jézus a mai evangéliumban panaszkodik a választott nép fiaira, akik a természet jeleibõl képesek felismerni, hogy milyen idõjárás következik, de nem akarják felismerni, hogy elérkezett hozzájuk a Messiás. Úgy tesznek, mintha nem ismernék fel, azért, hogy ne kelljen változtatniuk az életükön.
Jézus panasza ránk is vonatkozik, amikor nem akarjuk felismerni, hogy melyik az a következõ lépés, amelyet Isten kér tõlünk. Igen, a lelki életben nincs egyhelyben maradás. Mindig úton vagyunk a cél felé, nem azért mintha elégedetlenek lennénk a jelen helyzetünkkel, hanem, mert egyre közelebb akarunk kerülni ahhoz, aki a legjobban szeret, de ehez konkrét lépésekre van szükség.
Az evangélium további része arról szól, hogy melyik ez a következõ lépés: kibékülni, megbocsátani. Mert, ha mi szigorúak vagyunk, ítélkezünk testvérünkön, nem várhatjuk el, hogy Isten majd elnézõbb legyen velünk szemben, mint mi a testvérünkkel.

2016-10-21

______________________________

Tûz!

Lk 12, 49-53
Jézus tudatában van, hogy az õ tanítása, az õ eszméi mindent felborogatnak, mindent átalakítanak. Tûzrõl beszél, amely mindent felperzsel, de nyomában új élet sarjad. Ez a tûz erõt ad a gyengéknek, fény a tévelygõknek, és arra indítja azokat, melyeket megéget, hogy hirdessék az evangéliumot.
Ugyanakkor ez a tûz éget. Ellenállást szít az evangéliummal szemben. Ezért, Jézus, aki békét szeretne hozni, háborút hoz. Harc dúl bennünk, mikor ellentétbe kerül az, amire vágyunk azzal, amit Jézus kér tõlünk. Harc keletkezik közöttünk, mert beleütközünk egymás gyengeséfeibe, bûneibe.
Ne ijedjünk meg a tüztõl, melyet Jézus hozott. Kérjük, hogy adjon erõt megharcolni mindazzal, ami nincs rendben a mi életünkben, a közösségünk életében, és gyújtogatni tudjuk a szeretet tüzét, amely nem abban áll, hogy mindent elnézünk a békesség kedvéért, hanem, hogy mindig a testvéreink igazi javát keressük.

2016-10-20

______________________________