Napi gondolatok

Bátorság és akarat

Lk 5, 12-16
Ez a két téma tûnik fontosnak a mai evangéliumban.
Bátor ez a leprás, hogy elmerte hagyni a helyet, azt a szerepet, amelyet kijelöltek számára, hogy ott várja a halálát, anélkül, hogy valami értelmét látná ennek. Bátor Jézus is, mert nem fél a fertõzéstõl.
A leprás azt mondja Jézusnak: ha akarod, meggyógyíthatsz. Jézus így válaszol: akarom. Két akarat találkozik. Mindkettõ a jó által akarja legyõzni a rosszat.
Ezt a két dolgot szeretnénk mi is megtanulni: együtt lenni bátor Jézussal, és ugyanazt akarni, amit õ. Sok mindent akarunk, sok mindent szeretnénk, de ha megkérdezzük az Atyát, hogy mi az õ akarata, válaszol nekünk, és akkor már csak bátorság kell ahhoz, hogy meg is tegyük. Ez ad értelmet a mi életünknek.

2013-01-11

______________________________

Örömhírt hirdetünk

Lk 4,14-22a
A mai evangéliumból azt a pesszimista következtetést szoktuk levonni, persze, ha tovább olvastuk volna, hogy nagyon nehéz azoknak beszélni Krisztusról, akik ismernek, vagy azt hiszik, hogy ismernek minket. Talán még nehezebb azoknak beszélni, akik már mindent tudnak az evangéliumból, vagy azt hiszik, hogy nekik már nem lehet újat mondani.
Ma nem ezen elmélkedünk, hanem meg akarjuk tanulni Jézustól az örömhírt hirdetni. Jézus nem arról kezdett beszélni, hogy miket kell betartani, mit nem szabad, mi kötelezõ, hanem örömhírt hirdetett. A foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, az elnyomottaknak a szabadságot.
Tõlünk is ezt várja Krisztus, hogy az örömhírt hirdessük, és segítsük az embereket szabaddá lenni. Ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha mi szabadnak érezzük magunkat, ha örvendeni tudunk annak, hogy Krisztushoz tartozunk. Az imádságról nem az jut eszünkbe, hogy mennyi imát kell mondani s mennyi elmaradt, hanem az, hogy milyen jó Jézussal lenni. Nem azon sopánkodunk, hogy mennyi mindent nem szabad nekünk, mert Jézus megtiltja, hanem annak örülünk, hogy milyen sok embernek jó az, hogy vagyunk, és, hogy így élünk, és hogy figyelhetünk rájuk, meghallgathatjuk õket, segíthetünk nekik. Nem az jut eszünkbe, hogy milyen nehéz elviselni ezeket a testvéreket, akikkel együtt kell élnünk, hanem annak örvendünk, hogy jó példájuk minket is ösztönöz, és, akik elfogadnak engem, türelemmel vannak gyengeségeim iránt, segítenek megtanulni, szeretni.

2013-01-10

______________________________

Ne féljetek!

Mk 6, 45-52
Szegény apostolok viharba kerültek. Kétségbeesetten eveztek. Nem is annyira a vihartól ijedtek meg, hisz õk halász emberek voltak, sok ilyen viharon átmentek. Amitõl inkább megrettentek, az a kísértet volt. Jézus bátorította õket: ne féljetek, én vagyok! Jézus beszállt a bárkájukba és a szél elállt.
Furcsa ez a történet. Azt mondja az evangélista, hogy azért csodálkoztak, mert nem okultak a kenyérszaporításból. Hol függ össze a kenyérszaporítás története a vihar lecsendesítésével? Nyilván ott, hogy egyik esetben sem tudtak bízni Jézusban. Jézus számukra kísértet lett, akitõl félni kell, aki tönkre teszi õket.
Sokszor kerülünk mi is viharba, és ez a vihar nem a körülöttünk történõ események miatt van, hanem azért mert még nem okultunk a kenyérszaporításból, még nem bízunk eléggé Jézusban. Nem hisszük eléggé, hogy a javunkat akarja, és gondoskodik rólunk, hanem félünk tõle, mint a kísértettõl, hogy elítél, megbüntet.
Boldogok vagyunk, ha vihar közepette meghalljuk szavait: ne féljetek, én vagyok! Kereszténynek lenni nem azt jelenti, hogy nem érezni a félelmet, hanem bízni abban, aki meg tud menteni az elveszéstõl. Ez tesz képessé arra, hogy legyõzzük a félelmünket, az önmagunk féltését.
Gondoljunk itt azokra a dolgokra, amelyek félelemmel töltenek el bennünket, melyek miatt néha vihar van a lelkünkben. Engedjük, hogy Jézus lépjen be a bárkánkba és teremtsen csendet.

2013-01-09

______________________________

Kenyérszaporítók

Mk 6,34-44
A kenyérszaporítás csodájáról hallottunk. A halakat mindig el szoktuk felejteni. Ez a csoda nyilvánvalóan elõképe az oltáriszentség alapításának. Nem hiába írja le részletesen az evangélista Jézusnak a cselekedeteit: kezébe vette a kenyeret és a halat, szemét az égre emelte, kifejezve azt, hogy teljes egységben van az Atyával abban, amit tesz, hálát adott az Atyának.
Az is érdekes, hogy a tanítványok kezébe adta a kenyereket és a halakat, hogy õk osszák szét. Krisztus tanítványa lenni azt jelenti, hogy mi is segítségére vagyunk a mai kenyér-, és halszaporításban. Az emberek éhesek. Nem csak kenyérre, hanem Istenre vágynak.
Érdekelnek bennünket az emberek gondjai, szükségletei, elsõsorban a testvéreink gondjai. Az Úr elé visszük ezeket, és nagylelkûen osztogatjuk közöttük azt a jót, amit az Úr általunk akar megsokasítani.
Ebben a legalapvetõbb lépés az együttérzés. Ahogy mondani szokták, a megosztott szenvedés fél szenvedés, a megosztott öröm dupla öröm.

2013-01-08

______________________________

Megtérés testvéreinkhez

Szent Máté, Jézusnak Názáretbõl Kafarnaumba való átköltözését Isten terveként értelmezi, amelyet Izajás próféta elõre megjövendölt: az elnyomás ideje után következik a megváltás ideje. Jézus megérkezése Karafnaumba, ennek a kezdetét jelzi.
A pogányok Galielájája, a sötétben élõ nép. Valójában maga a Galiela elnevezés a pogányok tartományát jelenti: Galil ha gojim. Annak idején ezt a tartomány elfoglalták a szíriaiak, és sok pogány letelepedett, vegyülve az itt élõ zsidókkal. Jézus itt kezdi el hirdetni az evangéliumot, és ettõl a pillanattól kezdve a mai napig nem szûnik meg az evangélium hirdetése. Mi is részei vagyunk ennek.
A megtérést hirdeti Jézus. A megtérés a kiindulópontja a keresztény életnek. Láthattuk, hogy a meghívás milyen változásokat hozott létre a tanítványok életében. Ezek mutatják, hogy konkrétan mit jelent a megtérés: követni Jézust és belépni a tanítványok közösségébe. Tehát a megtérés nem csupán egy egyéni út, hanem egy közösségbe való tartozás. Számunkra is, megtérni a testvéreinkhez való visszatérést jelenti.
Mit hirdet Jézus? Hogy közel van az Isten Országa. Az Isten országa nem más, mint, amit Isten az emberek megváltásáért tesz. Tehát, nem a Mennyország az Isten országa, amely majd egyszer eljön, hanem az, amit Isten most, itt a megváltásunkért cselekszik.
Amikor hirdetjük az evangéliumot az embereknek, nem csak mondjuk ezeket a szavakat, hanem engedjük, hogy Isten rajtunk keresztül ezeknek az embereknek az életében megvalósítsa a megváltást, a felszabadítást.
Jézus fõként a szegények a szenvedõk felszabadításáért jött. Az embert minden nyomorúságából fel akarja szabadítani. Erre hív minket is, hogy ebben a munkában legyünk munkatársai.

2013-01-07

______________________________

Meséljünk egymásnak

Jn 1,43-51
Miként András megtalálta Simont, úgy Fülöp megtalálta Natanaelt, és mindketten örömüket fejezték ki: megtaláltuk a Messiást. Ezek az emberek egymásnak mesélik el a Jézussal való találkozásukat és így segítik egymást a találkozásra. Erre jó a közösség. Egymást segítjük közelebb az Úrhoz.
Natanael kifejezi kételyeit: a Messiás nem származhat egy olyan jelentéktelen helyrõl, mint Názáret. Ez minden kornak a botránya: nem tudjuk elhinni, hogy Isten közönséges, helyeken, és személyeken keresztül is megmutatkozik.
Ma a mi plébániánknak szentségimádási napja van. A kis ostya jelentéktelennek tûnik. Csak a hit szemével tudjuk benne meglátni Istent, a világ Urát, de ha véle idõzünk, ha elõtte letérdelünk, megérzünk valamit az õ jelenlétébõl.
Fülöp nem próbálja meggyõzni Natanaelt érvekkel, hanem arra buzdítja, hogy nézze meg õ maga, találkozzon Jézussal. Az õ élete is a Jézussal való találkozás során változott meg. Ezt ajánlja másoknak is.
Át akarjuk engedni Istennek a kezdeményezést. Nem mi akarunk embereket meggyõzni, hanem elsõsorban el akarjuk õket vezetni az Istennel való találkozásra.
Jézus bár tudja, hogy Natanael kételkedik benne, mégsem tesz neki szemrehányást, hanem igaz embernek nevezi, mert õszintén keresi az igazságot. A kifejezés, hogy „a fügefa alatt ülni”, azt jelentette, hogy a Szentírást tanulmányozni. Valóban Natanaelben megvan a nyitottság. Egy piciny jel alapján képes felismerni Jézusban a Messiást. Jézus megígéri neki a teljes kinyilatkoztatást, az Istennel való találkozást. Az angyalok fel-és alá szállása a Teremtés könyvében, arra a jelenetre utal, amikor Ábrahám égig érõ létrát látott Bételben, és azon angyalok jártak fel és le. Ott Isten megmutatta dicsõségét.
Ha mi képesek vagyunk pici jeleken keresztül a hitünk segítségével felismerni az Úr Jézus látogatását, õ megígéri nekünk az örök életet, ami nem más, mint megismerni Istent, és Véle lakni.

2013-01-05

______________________________

Találkozás

Délután 4 óra volt. Egy életre megmaradt Szent János emlékezetében ennek a találkozásnak a pillanata. Keresztelõ János rámutatott Jézusra: íme, az Isten báránya! Annyira fontos volt ez a találkozás, hogy András nem is tudott nyugton maradni, azonnal elszaladt megkeresni a testvérét, Simont, hogy neki is átadja a jó hírt, hogy megtalálták a Messiást, és hozzá vezesse.
Jó volna, ha mi is azonosítani tudnánk, hogy hol, mikor találkoztunk az Úr Jézussal. nem emlékszünk arra, amikor megkereszteltek, lehet, hogy az elsõáldozás sem volt valami nagy lelki élmény, talán az bérmálkozás, de az sem biztos. Ezek mind találkozok voltak, de melyekben mi nem voltunk elég tudatosak.
Ezzel szemben lehet, hogy emlékszünk olyan találkozásokra, amelyek valóban megérintettek: egy lelkigyakorlat, egy szentgyónás, egy imádság, találkozás olyan valakikkel, akik a hitüket öntudatosan élik. Ezek sarkkövek lehettek, meghatározták az életünk irányát. Elevenítsük fel ezeknek az emlékeit.
Ugyanakkor azt is tudatosítsuk, hogy az Úr Jézus azt kéri tõlünk, hogy mi is rámutassunk: íme, az isten báránya! Lehetõséget teremtsünk másoknak arra, hogy ne velünk, hanem az Úr Jézussal találkozhassanak.

2013-01-04

______________________________

Magára vette a bûneimet

Keresztelõ János elképzelt magának egy Messiást, és azt hirdette az embereknek. Ez a Messiás szigorúan megbünteti majd a bûnösöket, rendet teremt. Mikor aztán megérkezett a Messiás, nehezére esett felismerni Õt. Ahelyett, hogy megmutatta volna erejét, és igazságot szolgáltatott volna, megtorolta volna a sok bûnt, beállott a bûnösök közé, sorba állt, hogy a bûnbánat keresztségét magára vegye. Bár Õ bûnt nem követett el, magára vette az emberek bûneit. Ezt ismeri fel János, amikor rámutat Jézusra: Íme, az Isten báránya! Õ az a bûnbak, akire ráolvassák a nép bûneit, hogy aztán kikergessék elpusztulni a pusztába.
Jézust mi is elképzeljük. Lehet, hogy a mi karácsonyi kis Jézusunk túlságosan ünnepi, pompázó, sziporkázó. Õ pedig beáll azok közé, akiket nem sokra értékelünk, akiket lenézünk, megvetünk hibáik, bûneik miatt.
Õ az, aki elveszi a világ bûneit. Megszabadít a bûnöktõl. A saját életemben érzem, hogy ha a természetemre hallgatok, bármikor kész vagyok vétkezni. Nem bízhatok önmagamban. De Jézus magára vette az én gyengeségemet. Az kegyelme tart meg.
Ha Jézus az én bûneimet magára vette, én sem lehetek ahhoz a szigorú Messiáshoz hasonló, akit Keresztelõ János elképzelt, hanem nekem is irgalmasnak kell lennem.

2013-01-03

______________________________

Csak hang vagyok

Jn 1,19-28
A zsidók küldöttséget menesztettek keresztelõ Jánoshoz, hogy megkérdezzék, kicsoda õ. Fontos tisztán látni, hogy kik ezek a zsidók. Szent János evangéliumában õk a vallási vezetõk, akik Jézussal vitáznak, akik Jézusnak ellenségei. Azoknak a képviselõi, akik nem akarnak hinni Jézusban. Egészen mások õk, mint az izraeliták, akik hallgatnak Jézus szavára, akik várják a Messiást.
Megkérdik tehát keresztelõ Jánostól: ki vagy te?
Õ megvallja, hogy nem õ a Krisztus, nem õ Izrael megváltója. Hiába próbálják azonosítani valakivel, Illéssel, vagy a Prófétával. Õ önmagát hangnak nevezi. Nem a személye a fontos. hanem az üzenet. Õ az a hang, amely a pusztában kiált: készítsétek az Úr útját! A figyelmet önmagáról arra tereli, akinek érkeznie kell.
akkor töltöm be azt a feladatot, amelyet Istentõl kaptam, ha nekem is sikerül a jót, amit isten általam mûvel, visszaadni Neki – ahogy Szent Ferenc mondja, - a figyelmet önmagamról Jézus felé terelni.

2013-01-02

______________________________

Mária, Isten anyja

Lk 2, 16-21
A mai evangéliumi rész igazából folytatása annak, amit karácsony estéjén hallottunk. Ott megjelent az angyal a pásztoroknak, Isten dicsõsége beragyogta õket. Jelet is kapnak a pásztorok, ami alapján felismerhetik az újszülött Messiást: gyermeket találnak pólyába takarva, jászolba fektetve. A mai evangéliumi részben mintha megszûnne ez a csodálatos hangulat. A pásztorok megérkeznek, megtalálják a gyermeket a jászolban, de semmi rendkívülit nem találnak. Nem történik itt semmilyen csoda. Az angyal elfelejtette megmondani azt is, hogy mi lesz a neve a gyermeknek, hogy fel tudják ismerni. Azt sem mondta meg, hogy pontosan hol találnak rá. Az angyalok nincsenek sehol, egy olyan gyerekeket találnak, mint bármelyik más gyerek. A jel nem a rendkívüli, hanem a hétköznapi. Ha csodák történtek volna a jászolnál, nem az igazi Isten mutatkozott volna meg. Isten nem hatalmasként jött közénk, hanem hozzánk hasonlóként, hogy megvallja, hogy szeret minket. Isten mindenben magára vette a mi életünket. Azt mondja ma nekünk: íme, ilyen vagyok. Nem hatalmas Isten, aki feldühödik a rosszakra, aki csodák révén megoldom a problémáidat. Ha ilyen Istent akarsz magadnak, az nem én vagyok, az valami pogány istenség.
Pólyába takarták a kisdedet. Azért tették, hogy ha valaki karjába veszi, ne féljen, hogy árt neki, hogy bepiszkolja, így bárki magához ölelheti. Ezt akarja Isten is, hogy a bûnösök is, a gyengék is, mint ezek a pásztorok, vagy mint mi, odamehessünk hozzá és megölelhessük.
Jászolba fektetik. Ez is érdekes, miért pont jászolba? A jászolból szokták etetni az állatokat. Földi élete végén Jézus úgy mutatkozik be, mint eledel, az élet kenyere. A jel tehát összefoglalója akar egész életének. Teljesen átadja magát az embernek.
A pásztorok hazatértek, dicsõítve Istent. Látták Istent, aki kicsivé lett, aki engedi, hogy tisztátalan emberek megérintsék. Érdekes, hogy nem teszik fel a kérdést: nekünk most mit kell tennünk? Nem akarják megjavítani az életüket, megváltozni. Megelégednek azzal, hogy örvendenek Istennek, aki szereti õket. Ez a szeretet készekké teszi majd õket az új életre, mert akkor már bizalommal tudják fogadni Istennek a kéréseit. Ez fontos számunkra is. Mielõtt azt kérdeznénk magunktól, hogy mit kell megváltoztatnunk az életünkben, elõbb örvendjünk annak, Isten szeret minket.
És a Jézus nevet adták neki. Isten bemutatkozik. Õ az, aki megment. Az ószövetségben nem lehetett istent nevén szólítani, mert ez azt jelentené, hogy birtokolom azt, akinek a nevét kimondom. Jézus nevét azonban bárkinek ki lehet mondani. Nem Isten, aki megbüntet, aki haragszik. Õ szeret, õ megment. Lukács evangéliumát végigolvasva láthatjuk, hogy Jézust csak a szerencsétlenek szólítják nevén. Az ördögtõl megszállottak, a leprások, a vak, és végül a jobb lator a kereszten.
Adja Isten, hogy az új esztendõben gyakran találkozzunk Jézussal, aki szeret minket, és igent tudjunk mondani a szeretetére.

2013-01-01

______________________________