Napi gondolatok

15. vasárnap

Máté evangéliumának a 13. fejezetének olvasását kezdtük el, amelyben Jézus az Isten Országát 7 példabeszéd által próbálja bemutatni.
Jézus a galileai tó partján ül, és mesél. Galileai tengernek nevezi az evangélista, pedig csak egy tóról van szó, mert teológiai mondanivalója van. A vörös tengerre gondol, amelyen a választott nép Mózes vezetésével annak idején átkelt. Most Jézus is ki akarja vezeti népét abból a szolgai állapotból, amelyben él, hogy eljusson az Isten Országába, az új Ígéretföldjére.
A bárkából való tanítás is teológiai mondanivalóval bír, hisz annak nincs értelme, hogy az emberektõl távol, a bárkából beszéljen ülve, a parton álló embereknek.
A bárka Noé idejétõl kezdve azoknak a közösségét jelenti, akik Isten szavára, útra kelnek. Ezért az Egyház jelképe a bárka, a hajó.
Akik hallgatják, két csoportra oszlanak. Vannak, akik csak hallgatják a parton Jézus példabeszédeit, és vannak azok, akik befogadják Isten üzenetét, és beülnek Jézushoz a bárkába.
Az elsõ példabeszéd, amit ma hallottunk a magvetõrõl szól. Jézus azt tapasztalta, hogy az õ szavait az emberek nagy része nem fogadta el. A Kafarnaumbéliek, a názáretiek, a farizeusok, még a családja tagjai sem fogadták el. Úgy tûnhetett, hogy sikertelen lesz Jézus mûködése. Semmi nem változott meg.
Ma mi is mondhatnánk, hogy egyre rosszabb lesz a helyzet, ahelyett, hogy javulna. Ezelõtt azt szólták meg az emberek, aki nem járt templomba, manapság azonban már arra mutogatnak, aki gyakorolja a vallását. Egyesek szerint a kereszténység már a múlté. Úgy látszik, az Egyház hiába hirdette 2000 éven át Isten szavát. Semmi eredményt nem ért el. Jézus azonban azt mondja, hogy legyünk türelemmel, mert meglesz a bõséges termés, meglesz az eredmény, amely felülmúl minden elvárást, annak ellenére, hogy sok sikertelenséget is el kell fogadni.
Nézzük tehát ezt a 4 talajt, amelyre a mag hull:
1. az út. Az út az, ahol sokan járnak, és a föld ledöngölõdött a lábuk alatt. Jelképezi azt az utat, amelyen sokan járnak. A világ gondolkodásmódja, mentalitása, mely megkeményedett, nem fogad el változtatást. Jönnek a madarak és felcsipegetik a magokat. Olyan meggyõzõdések, eszmék ezek a madarak, melyek ellenkeznek az evangéliummal, de meggyõznek sokakat.
2. a köves talaj. Itt hamar kikel a hajtás, de aztán elszárad. Hallgatják sokan Isten szavát, és lelkesedek érte: milyen szép is lenne ezek szerint élni – de mikor azt tapasztalják, hogy az emberek nem tapsolnak nekik, nem dicsérik õket, hamar elveszítik a lelkesedésüket.
3. a tövises talaj. Akiket lefoglal a világi dolgok, fõként az anyagi dolgok intézése, azok gondjai, és bár a jó szándék megvan bennük, a sok gond elfolytja bennünk azt a jót, amit Isten szava elindítana. Persze, az anyagi dolgokkal is foglalkozni kell, de az a baj, amikor ezek foglalják el a fõ helyet az életünkben. Ezt a mentalitást tükrözi, amikor a szülõk minden megtesznek azért, hogy a gyermekeik egészségesek legyenek, jól tanuljanak, mindenük meglegyen, de ha mindezek annyira lefoglalják, hogy nincs idejük elgondolkodni az életük értelmén, töviseket ültette gyermekeik lelkébe.
4. a jó föld. Azok lelke a jó föld, akiknek a magatartásában látszik, hogy életre kelt bennük az evangélium.
Jézus üzenete tehát az, hogy ne keseredjünk el, amikor azt látjuk, hogy Isten szava nem hoz termést minden ember életében, a mi életünkben. Ezek a különféle talajok léteznek és számolni kell velük, de örvendünk annak, amikor testvéreink életében, vagy a mi életünkben harmincszoros, hatvanszoros, százszoros termést hoz a lelkünkbe hullott Ige magva.

2014-07-13

______________________________

Megtisztít és küld

Iz 6, 1-8
A mai nappal Izajás prófétát kezdtük el olvasni. A próféta látomásban az Urat látja. Fönséges trónuson ül az Úr, szeráfok lebegik körül, akik arcukat szárnyaikkal befödve dicsõítik az Urat: szent, szent, szent a seregek Ura! Dicsõsége betölti a földet.
Istenben nem tudjuk felismerni a szeretõ Atyát, ha megfeledkezünk az õ fönségérõl. Nem akárki szeret bennünket annyira, hogy saját magát sem kíméli azért, hogy minket megmentsen, hanem maga a Mindenható Fönséges Isten.
A próféta a látomáshatására rádöbben az õ bûnös, tisztátalan mivoltára. Az Õ jelenlétének ragyogása láthatóvá teszi, fényt vet a mi bûneinkre, hibáinkra is, mint ahogy a levegõben lévõ porszemeket meglátjuk, amikor átsüt rajta a nap.
Ha engedem, hogy az Õ Lelkének fénye elérjen engem, az Õ tüze tisztává teszi ajkamat, és készségessé szívemet, hogy engem is küldhessen Igéjének hirdetésére.

2014-07-12

______________________________

Szent Benedek

Péld 2, 1-9
Szent Benedek ünnepén az elsõ olvasmány a példabeszédek könyvébõl van.
Benedek visszavonult a világtól, hogy csak Istennek éljen, de aztán távol a város zajától, érezte, a küldetést, hogy keresztény társadalmat építsen. Sikerült összehangolnia a civilizációt és a hitet. Nagy szerepe volt neki, és szerzetestársainak az európai civilizáció és kultúra fejlõdésében.
Õ is ugyanazt mondja a regulájában fiainak, mint amint a példabeszédek könyvében olvastunk: hallgass az Úr szavára, és ha befogadod az Úrtól érkezõ bölcsességet a szívedbe, akkor megérted az igazságosságot, a törvényt, a becsületet, a helyes utat. A hit konkrét életté változik, ahol az emberek igazságosak, törvénytisztelõk, becsületesek, és lelkiismeretükre hallhatnak. Ez az, amit Szent Benedek így foglal össze, hogy imádkozzál és dolgozzál.
Mi is hallgatni akarunk az Úr szavára, és engedni, hogy behatoljon a szívünkbe, és indítson minket is bátor lépésekre, melyek által Isten Országát építjük a mi közösségünkben, a mi városunkban, a mi országunkban.

2014-07-11

______________________________

A feszültség

2014-07-10

______________________________

A hollandiai vértanúk

Ma 19 vértanút ünneplünk, melybõl 11 ferences. A 16. században ölték meg õket, amikor a 80 éves háború nyomán létrejött Hollandia. A kálvinista hollandok harcoltak a katolikus spanyolok ellen. A ferencesek, és a többi szerzetesek elmenekülhettek volna, mikor a holland csapatok közeledtek a városhoz, de a többségben katolikus lakosságot nem akarták magukra hagyni, ezért inkább ott maradtak. Miután a hollandok rabul ejtették a szerzeteseket, és a papokat, Miklóst ismét szabadon akarták engedni, de õ elutasította a szabadságot, mert nem akarta a társait cserbenhagyni. Valójában 21 személyt tartoztattak le, de közülük egy kapucinus, és egy ferences novícius behódoltak a hollandoknak, hogy mentsék az életüket. A kapucinust késõbb lopás miatt felakasztották, a novícius pedig leírta a vértanúságuk történetét.
Megdöbbentõ, hogy mennyi lelki erõ volt ezekben az emberekben. Persze, tele voltak félelemmel, de azokban a nehéz pillanatokban megkapták a kegyelmet, hogy bátrak legyenek és merjék odaadni az életüket Krisztusért.
Annak idején Szalvátor atya mesélte, hogy mennyire aggódott, amikor a kommunisták üldözni kezdték a szerzeteseket. Ismerve a rendtársait, attól félt, hogy nagyrészük hamar be fog hódolni az erõszakos kommunista rendszernek, de meglepetésére a testvérek nagy része hûségesen kiállott, és bátran helytállt, akkor is, ha kínzásoknak vetették alá.
Isten nem csak megengedi a szenvedéseket, üldöztetéseket, hanem erõt is ad hozzá.
Ha nem is érezzük magunkat képeseknek ilyen hõstettekre, nap, mint nap megújítjuk elmélkedésünkben magunkban a szándékot, hogy teljesen odaadjuk magunkat az Úrnak, és kérjük a kegyelmet, hogy erre képesek is legyünk, Nem a magunk erejébõl, hanem annak a kegyelemnek az erejébõl, amelyben részesít bennünket az Úr.

2014-07-09

______________________________

A hollandiai vértanúk

Ma 19 vértanút ünneplünk, melybõl 11 ferences. A 16. században ölték meg õket, amikor a 80 éves háború nyomán létrejött Hollandia. A kálvinista hollandok harcoltak a katolikus spanyolok ellen. A ferencesek, és a többi szerzetesek elmenekülhettek volna, mikor a holland csapatok közeledtek a városhoz, de a többségben katolikus lakosságot nem akarták magukra hagyni, ezért inkább ott maradtak. Miután a hollandok rabul ejtették a szerzeteseket, és a papokat, Miklóst ismét szabadon akarták engedni, de õ elutasította a szabadságot, mert nem akarta a társait cserbenhagyni. Valójában 21 személyt tartoztattak le, de közülük egy kapucinus, és egy ferences novícius behódoltak a hollandoknak, hogy mentsék az életüket. A kapucinust késõbb lopás miatt felakasztották, a novícius pedig leírta a vértanúságuk történetét.
Megdöbbentõ, hogy mennyi lelki erõ volt ezekben az emberekben. Persze, tele voltak félelemmel, de azokban a nehéz pillanatokban megkapták a kegyelmet, hogy bátrak legyenek és merjék odaadni az életüket Krisztusért.
Annak idején Szalvátor atya mesélte, hogy mennyire aggódott, amikor a kommunisták üldözni kezdték a szerzeteseket. Ismerve a rendtársait, attól félt, hogy nagyrészük hamar be fog hódolni az erõszakos kommunista rendszernek, de meglepetésére a testvérek nagy része hûségesen kiállott, és bátran helytállt, akkor is, ha kínzásoknak vetették alá.
Isten nem csak megengedi a szenvedéseket, üldöztetéseket, hanem erõt is ad hozzá.
Ha nem is érezzük magunkat képeseknek ilyen hõstettekre, nap, mint nap megújítjuk elmélkedésünkben magunkban a szándékot, hogy teljesen odaadjuk magunkat az Úrnak, és kérjük a kegyelmet, hogy erre képesek is legyünk, Nem a magunk erejébõl, hanem annak a kegyelemnek az erejébõl, amelyben részesít bennünket az Úr.

2014-07-09

______________________________

Gyógyulás

2014-07-08

______________________________

Hûtlenül hû lenni

Oz 2, 16. 17b-18. 21-22
Ozeás próféta a saját bõrén tapasztalja meg a hûtlenség drámáját. Felesége elhagyja, de aztán visszatér hozzá. Ozeás mindig megbocsát neki, mert szereti. Az õ élete prófétai módon jelképezi Isten és az választott népe közötti kapcsolatot. Isten mindig hû marad az õ népéhez, de népe gyakran hûtlene hozzá.
Jelképezi a mi kapcsolatunkat is Krisztussal. Mi nem tudunk olyan kapcsolatban élni Vele, hogy azt ne árnyékolja a be mi hûtlenségünk. Abban vagyunk hûek, hogy újra és újra visszatérünk hozzá. Nagyon szépen mondja Szent Pál (2 Tim 2, 12-13): ha megtagadjuk Krisztust, õ is megtagad minket, de ha mi hûtlenek leszünk hozzá, õ mindig hû marad, mert önmagát nem tagadhatja meg. Isten nem tud hûtlen lenni. Isten nem tud nem szeretni.
Ozeás kiviszi a feleségét a pusztába, hogy a szívére beszéljen. A pusztában nincs más, csak õk ketten, és ott a felesége felfedezi, hogy valójában szereti a férjét. Isten minket is ki akar vinni a pusztába. Hûek nem tudunk lenni, de akkor ki tudunk tartani Krisztus mellett, ha engedjük, hogy kivigyen újra és újra a pusztába, oda ahol csak ketten vagyunk, ahol a lélek csendjében felfedezzük, hogy szeretjük az Urat.
Ne sajnáljuk az idõt és az energiát, melyet az Úrral való személyes együttlétre fordítunk, mert ott a csendben, kiszáradt lelkünk pusztáját megöntözi Isten szeretetének harmata.

2014-07-07

______________________________

14. vasárnap

Jézus, miután megkeresztelkedett a Jordán vizében, elköltözött Názáretbõl, a szülõvárosából, mert azt tapasztalta, hogy a názáretiek nem tudták befogadni az evangélium újdonságát. Kafarnaumban kezdett el beszélni az Isten országáról. Sokan hallgatták, lelkes tömeg vette körül, de mikor arról kezdett beszélni, hogy az õ teste étel, és az õ vére ital, sokan hátat fordítottak neki. Jézus akkor feltette magának a kérdést, hogy miért utasítják el az emberek azt a csodálatos üzenetet, amelyet hirdet? Mit nem tett helyesen? Mit kellett volna másképp mondania, hogy az emberek be tudják fogadni az evangéliumot?
Ugyanezt a kérdést tesszük fel magunknak. Mi papok, amikor úgy érezzük, hogy igehirdetésünknek nincs hatása. Amikor azt látjuk, azok nagy része, akik nemrég bérmálkoztak, vállalkoztak a felnõtt keresztény életre, nincsenek itt a szentmisén, megkérdezzük magunktól, hogy nem jól készítettük fel õket?
Vagy a szülõ, mikor azt látja, hogy a gyermeke rossz útra tér, felteszi a kérdést: nem jól neveltem? Nem adtam neki jó példát? Mit rontottam el?
Keressük, ki a hibás, a társadalom, a környezet, vagy mi magunk?- és emiatt sokat szomorkodunk.
Jézus nem elkeseredik, és nem haragszik, hanem visszavonul imádkozni. Az imában akarja megérteni, ami az Atyának a terve. Nem azért imádkozik, hogy meggyõzze az Atyát, hogy változtasson az események menetén. Mi sem azért imádkozunk, hogy Isten meggyõzzük arról, hogy a mi ügyünket mozdítsa elõ, hanem azért, hogy megtaláljuk az összhangot az õ tervével, hogy ráhangolódjunk Isten akaratára.
És íme, hallottuk az evangéliumban azt az imát, amelyet Jézus mondott: Áldalak Atyám!
Miért áldja az Atyát? Azért, mert az imában megvilágosult. Megértette, hogy mi az Isten terve.
Az evangéliumban az Atya, az Abba – megszólítás182-szer fordul elõ, és minden alkalommal Jézus használja, egy kivétellel, amikor Fülöp mondja, hogy mutasd meg nekünk az Atyát. Jézus meg akarja nekünk tanítani, hogy Isten jóságos Atya. Valójában az Abba nem is azt jelenti, hogy Atya, hanem, hogy Apuka. Olyan szeretetteljes megszólítás, mint amikor a gyermek szól az édesapjához, aki õt szereti. Ilyen szeretetteljes kapcsolatra akar megtanítani Jézus Istennel szemben.
Mit fedezett fel Jézus az imában? Azt, hogy ezeket a dolgokat Isten elrejtette a bölcsek és okosak elõl, és a kicsinyeknek nyilatkoztatta ki. Kik azok a bölcsek és okosak? Azok, akiknek nincs szükségük mások tanácsára, segítségére, mert õk mindent jobban tudnak. Ezek az emberek nem akarnak változást az életükben, ezért nem is tudják befogadni az evangéliumot, mert az mindig megújulásra indít bennünket. A kicsinyek azok, akik tudják, hogy õk rászorulnak arra a világosságra, amely Istentõl érkezik. Szükségük van az evangélium fényére, mert valami többre, valami szebbre, nemesebbre vágynak, mint amire a maguk erejébõl képesek lennének.
Aztán Jézus felszólít: jöjjetek hozzám, akik elfáradtatok, és terhek alatt görnyedtek.
Mik ezek a terhek? A bölcsek és okosak a vallásos életet nehéz teherré alakították át, ahol sok szabás, elõírás, parancs van, amelyeket nem lehet mind betartani, és azt állítják, hogy ezeket mind Isten követeli tõlük. Az emberek, látván, hogy nem tudják mindeniket betartani, úgy érzik, hogy távol vannak Istentõ. Jézus ezért hívja: jöjjetek hozzám, én leveszem rólatok ezt a terhet. Jézus is egy igát ajánl, de ez az iga könnyû, mert velünk együtt Jézus is viszi. Ez az iga nem nehéz, mert nem kívülrõl érkezõ elõírás, hanem belénk teremtette azokat Isten. Ugyanazt, ami a szelíd, és alázatos szívû Jézust jellemzi, az önmagát odaajándékozó szeretet. Ezt hordozva mi is a mennyei Atya gyermekei vagyunk.

2014-07-06

______________________________

Együtt

Ám 9, 11-15
Folytatjuk Ámosz próféta olvasását. Ha elõbb népét megfenyegette az Úr, most olyan napokat ígért, melyeken minden jóra fordul. Isten sosem végleg haragszik meg az õ népére. Újra és újra próbálja megmenteni. Ezek a napok, amelyekrõl a próféta beszél, valójában Jézus Krisztus eljövetelével és a Szentlélek kiáradásával veszik kezdetüket.
Felállítom Dávid leomlott hajlékát, kijavítom falainak repedését… Isten az, aki cselekszik. Õ állítja vissza, õ hozza helyre, ami leomlott, elromlott, de ugyanakkor arról hallunk, hogy az ember dolgozik: van, aki szánt, van, aki vet, és van, aki arat. Van, aki szõlõt ültet, és van, aki szüretel. Amit az ember Isten nélkül alkotott, bármennyire bízott benne, megomlik, tönkremegy, de amit Istennel együtt végez, az megmarad, az bõ termést hoz. Jézus is azt mondta: nélkülem semmit sem tehettek.
Erre akarunk ma emlékezni. Semmi olyat nem akarunk végezni, amiben ne mûködnénk együtt Istennel. Ezért, minden tevékenységünk elõtt és közben kérjük az Úrtól a segítséget, hogy rá tudjunk figyelni és az õ terve szerint tudjunk tevékenykedni, hogy munkánk ne hiábavaló legyen, hanem bõ termést hozzon, most, és az örök élet számára.

2014-07-05

______________________________