Napi gondolatok

Csend és sötétség

Bölcs 18, 14-16; 19, 6-9
Elérkeztünk a Bölcsesség könyvének a végéhez. Az író szilárd reményérõl tesz tanúságot, hogy Isten eljön ismét az õ népéhez, hogy megszabadítsa, úgy, ahogy annak idején eljött Egyiptomba, átvezette õket a Vörös tengeren, a pusztán az Ígéret földjére. Jön, hogy pusztítson, de nem a teremtményeit akarja elpusztítani, hanem a rosszat, amely beszennyezi õket. Isten új életet ad nekik, és velük együtt megújít mindent. Ez az Isten országa, amelyet meghírdetett Jézus Krisztus.
Mély csend és sötétség borít mindent, a sírnak a csendje. Mindenikünknek, elõbb vagy utóbb át kell mennie a sötét éjszakán. Eljutunk olyan állapotba, melyben síri csend és sötét éjszaka borul ránk. Elveszíthetünk számunkra értékes dolgokat, személyeket, álmaink füstbe mennek, tönkremehet az egészségünk, rettegés vesz erõt rajtunk, a pusztulás fenyegetõ pallosát látva. Az Úr azonban nem pusztít el, csak lefaragja rólunk a rosszat, ami ránk tapadt. Átalakít, megújít. Megfogja a kezünket, és átvezet a pusztán.
Akkor mondhatjuk, hogy valóban hiszünk, ha ebben a kilátástalannak tûnõ helyzetben meg merjük fogni a felénk nyújtott kezet, és rábízzuk magunkat.

2017-11-18

______________________________

Balgák

Bölcs 13, 1-19
A mai olvasmányban a szent szerzõ megállapítja, hogy balga minden ember, aki nem ismeri Istent, mert megcsodálja a teremtményeket, a tüzet, a szelet, a vizet, a csillagokat, a holdat, a napot, de nem ismeri fel ezek alkotóját. Megszidja azokat is, akik kutatják a természetet, mert látva annak szépségét, annak tökéletességét, csak az nem ismeri fel ezek alkotóját, Istent, aki nem akarja.
Mi büszkék lehetünk arra, hogy Szent Ferenc a napban, a holdban, a csillagokban, a szélben, a tûzben, a vízben mind felfedezte Isten keze munkáját, és hozzájuk akar társulni Isten dicsõítésében. Nem szeretnénk mi sem balgák lenni.
De nem elég elméletileg elfogadni, hogy létezik Isten, hanem mi is Szent Ferenchez hasonlóan felismerjük Istent a teremtett világban, felismerjük Isten tervét az eseményekben, még a kellemetlenekben is, és nyitott szívvel keressük az Õ akaratát, hogy Véle együttmûködve együtt zenjük dicséretét.

2017-11-17

______________________________

A Bölcsesség, a mi barátunk

Bölcs 7, 22-8,1
A bölcsesség dicshimnuszát hallottuk a mai olvasmányban. Mi általában, amikor bölcsességrõl hallunk, valami értelmi tevékenységre gondolunk. Arra, hogy valaki az eszével belátja azt, hogy mi a jó, mi a helyes, és aszerint is cselekszik. Igen, a bölcsesség a helyes gondolkodás és helyes élet erénye.
Az olvasmány azonban a szent bölcsességrõl beszél, aki mindenható, és nem más mint Isten szent Lehellete. Isten maga a bölcsesség, és az bölcs, aki Istennel egységben él.
Azt is hallottuk, hogy a Bölcsesség vagyis maga Isten emberbarát, barátja az embernek. Milyen jó lenne, ha végre úgy gondolnánk Istenre, mint a legjobb barátunkra, nem pedig, mint hatalams Úrra, akitõl rettegni kell. A közmondás szerint az embert barátjáról lehet felismerni, Milyen jó volna, ha az emberek, mikor velünk találkoznak, mikor ránk néznek, Isten jutna eszükbe.
Isten valóban a barátunk, és akkor vagyunk bölcsek, ha elfogadjuk, és viszonozzuk ezt a barátságot. Nem azért imádkozunk csupán, mert benne van a programban, hanem, mert fontosnak érezzük ápolni a kapcsolatot a Barátunkkal.

2017-11-16

______________________________

Öröm és felelõsség

Bölcs 6, 1-11
Mennyire ellenszenves, amikor valaki visszaél a hatalmával. Dühösek leszünk, amikor azt látjuk, hogy az ország vezetõi a saját fizetésüket, nyugdíjukat akarják növelni. Dühít, amikor a fõnökök a munkásaikat túlóráztatják és nem fizetik meg. Dühít, amikor az orvos csak azzal a beteggel törõdik, aki csúszópénzt ad neki. Az is dühít, amikor egy pap úgy viselkedik, mintha õ valamiféle emberfeletti lény lenne. Nos, a mai olvasmány nekik szól.
De vigyázzunk, mert a hajlam mindenikünkben benne van, hogy visszaéljünk azzal a kevés hatalommal is, amivel rendelkezünk. Amikor a jelöltet seniornak megválasztották, és úgy osztotta be a munkát, hogy neki nem jutott...
Nos, az Isten Országában, amelyet Jézus meghirdetett, mindezek a visszaélések megszûnnek. Mária az õ énekében azért dicsõíti Istent, mert a hatalmasokat ledöntötte a trónról, és a kicsinyeket felmagasztalta. Nem arról van szó, hogy aki hatalmas, aki elöljáró, akit valamivel megbíztak, az mind rossz, és az alattvalók a jók. Istentõl mindenki kapott hatalmat, és Isten mindenkitõl számonkéri, hogy szolgált vele, vagy pedig uralkodott, kihasználta a maga javára.
Isten egymásra bízott minket. Felelõsek vagyunk egymásért. Szavainkkal, magatartásunkkal befolyásoljuk egymást. Sokszor hallunk ilyen kijelentéseket: más is így csinálja. Felelõsek vagyunk azért a példáért, amit egymásnak nyújtunk.
Felelõsek vagyunk a képességeinkért, melyeket kaptunk. Ha például tehetséges vagyok a tanulásban, arra használom, hogy több idõm maradjon a szórakozásra, mert hamarább meg tudom tanulni azt a minimumot, amit elvárnak, vagy igyekszem több mindent elsajátítani, ha többre van idõm?
Mindenki felelõs az idejéért. Azza használom, amire kaptam, vagy pedig egyébre pazarolom el?
istentõl sok mindent kaptunk, és ez öröm, de ugyanakkor felelõsség is. Ennek tudatában igyekszünk gyümölcsöztetni azokat.

2017-11-15

______________________________

Látszat, vagy valóság

Bölcs 2, 23 - 3, 9
A halál a sátán irigysége miatt jelent meg a világban, és azok részesülnek benne, akik az õ pártján állnak. Hogy mer a szent író ilyet állítani, hogy csak egyesek halnak meg, mégpedig azok, akik a sátán emberei, mikor mindenki láthatja, hogy jók és rosszak egyaránt meghalnak. Sõt, még az sem igaz, hogy a jóknak szebb a haláluk. A Necrologiumunk sok testvérrõl ilyen megjegyzéseket tesz: ahogy élt, úgy halt meg. Ez is félreérthetõ, hisz sok szent életû, értelmes, képzett ember öreg korára eszét veszti, butaságokat beszél, és vigyázni kell, hogy ne ártson másoknak, vagy önmagának. Ennyire nem ismerte a valóságot a bölcs író, vagy a Necrologiumunk írója? Az olvasmányban választ is találunk a kérdésünkre: a balgák szemében úgy tûnt, mintha meghaltak volna, mintha életük tönkre ment volna, pedig ez csak látszat. Õk békében vannak. A halál nem tud ártani nekik.
Mi is tapasztaljuk a sátán jelenlétét ebben a világban. Összekeverte a konkolyt a búzával, az igent a nemmel, a látszatot a valósággal. Újra és újra döntenünk kell, hogy most látszatból imádkozunk, látszatból tesszük a jót, látszatból vagyunk kedvesek, vagy valóságosan. Döntenünk kell, hogy a látszat életet és a valós halált, vagy a valós életet, és a látszat halált választjuk.

2017-11-14

______________________________

Igazság

Bölcs 1, 1-7
A bölcsesség könyvének a kezdetét olvastuk fel. A föld bíráihoz beszél, és arra szólítja fel õket, hogy szeressék az igazságot. Úgy gondolom, nyilvánvaló, hogy nekünk is szólnak ezek a szavak, hisz mi is ítéletet mondunk magunk felett, és füleg mások felett. Nagyon fontos mindenki számára az igazság, és azt hisszük, hogy tudjuk mi igazságos, és mi nem. Már a kisgyermek tiltakozik, amikor úgy érzi, hogy véle szemben igazságtalan valaki, de ha az embereket meghallgatjuk, rájövünk, hogy mindenkinek van igaza. Mikor a börtönben meghallgattam gyilkosok történetét,úgy éreztem, hogy részben igazuk van, és nem csupán õk a felelõsek azért a rosszért, ami történt.
A bölcsesség könyve rámutat arra is, hogy hol találjuk meg az igazságot: gondoljatok jó szívvel Istenre, és keressétek õt szívetek egyszerûségében. Az igazság Istennél van. Jézus azt mondta Pilátus elõtt: azért jöttem, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Pilátus feltette a kérdést, hogy mi az igazság, de nem akarta meghallgatni a választ. Pedig az igazság Istennek a jóságában van, és leginkábba a kereszten nyilvánult meg. Ha nem bonyolítjuk el az igazságot érdekeink hálójával, szívünk egyszerûségében megértjük, hogy akkor vagyunk igazságosak, ha a javát akarjuk testvéreinknek, és azt nyújtjuk neki, ami valóban javára szolgál.

2017-11-13

______________________________

Évközi 32. vasárnap

Jézus korában a házasságkötés két lépésben történt. Elsõ lépésben tanuk elõtt kinyilvánították, hogy egymás házastársai akarnak lenni, aláírták a megfelelõ iratokat, és azután mindenki visszatért a saját házába, s egy esztendeig nem is találkoztak. Mikor ez letelt, a võlegény elment a menyasszony házába, hogy magával vigye onnan a feleségét. A mai példabeszéd ebbe a második szakaszba illik bele. Furcsa ez a példabeszéd, mert beszél a võlegényrõl, de nem beszél a menyasszonyról.
A tíz szûz Izrael teljes népét jelenti, akik várják a võlegényt, várják a Messiást. Valójában a választott nép a maga teljességében a menyasszony, akit a võlegény szeret. Mindenkit ünneplésre hív meg, mert a mi Istenünk azt akarja, hogy boldogak legyünk. A menyasszonyt tehát valójában ez a tíz szûz jelképezi amelyik közül 5 okos, és 5 balga.
Mivel a võlegény éjszaka érkezik, a szüzek lámpásokat készítenek elõ. A lámpásokban való olaj az Isten iránti szeretetet, a Messiás utáni vágyakozást jelképezi. A várakozás hosszú, mindenki bele fárad, de akinek nem fogyott el a szeretete Isten iránt, és a vágyakozása a Messiás iránt, az fölismeri és örvend neki. Gondoljunk itt az öreg Simeonra, aki boldogan ismerte fel a kisded Jézust amikor bevitték a templomba, és dicsõítette Istent, amiért még életében megláthatta és köszönthette a Messiást.
Szent Máté evangélista amikor leírta ezt a példabeszédet, Isten népére gondolt amelynek egy része, elfogadta Jézus Krisztust, egy része pedig elutasította. De a keresztény közösségek számára is volt mondanivalója. Máté idejében már 50 év eltelt Jézus feltámadása óta, és a keresztények kezdték elveszíteni a lelkesedésüket, és a türelmüket, mert egyesek azt remélték, hogy rövidesen megvalósul a boldog Isten Országa, amelyrõl Jézus beszélt, és azt látták, hogy továbbra is vannak gondok, háborúk, nehézségek. Sokan csalódtak, sõt, egyesek hátat fordítottak a keresztény közösségeknek és visszavették a pogány szokásaikat. Nem törõdtek többé Krisztus egyházával, hanem csak a maguk anyagi érdekeiket keresték. Elfogyott az olajuk: már nem táplálták a Krisztusra váró vágyakozást.
Azt hiszem, a kereszténység helyzete, ma is nagyon hasonlít ahhoz, ami szent Máté idejében volt. Olyan, mintha most ébredtünk volna fel a szundításból, és kezdjük vizsgálni, hogy nem-e aludt ki a lámpásunk. Miben is hiszünk? Nem is olyan régen a társadalmunk csupa keresztény emberekbõl állt, s akkor szundikáltunk nyugodtan. Mindenki tisztelte az egyházat, a papok szava szent volt. Ma sok keresztény hátat fordít az egyháznak, egyre kevesebben vagyunk, és feltesszük a kérdést, hogy ez a kereszténységnek a végórája? Ezzel mindennek vége lesz? Tényleg képes az evangélium megváltóztatni a világot? Az evangélium szava arra bátorít, hogy ne csüggedjünk tartsunk ki a várakozásban a készülésben. Egyszer megérkezik a mi Urunk.
És épp éjfélkor, amikor a legsötétebb az éjszaka, megérkezik a võlegény. Akkor, amikor a legkevesebb jele lenne a változásnak, akkor érkezik a megváltás. Nem azért jön, hogy ítéljen, hanem azért, hogy bevezessen a menyegzõre. De kész kell lenni az Õ fogadására, és az Õ követésére. Van aki úgy gondolja, hogy ez a világ egyre rosszabb lesz, és lassan tönkre fog menni, hogy Jézus szép szavai az Isten Országáról sosem fognak megvalósulni, csak szép álmok maradnak. A remény elvesztése, a beletörõdés, a legnagyobb veszély.
Miben különböztek az okos szüzek a balga szüzektõl? Abban, hogy az okos szüzek kis edényeket vittek magukkal, amelyben olajt hoztak. Nem nagy hordók ezek, hanem kis edények. Nem nagy dolgokra van szükség, hogy megõrizzük a lelkesedésünket, a reményünket, a vágyakozásunkat Krisztus iránt, hanem apró kis dolgokra. Naponta elvégezni az imáinkat, olvasni Isten szavát, elmélkedni róla, Istenbe vetett bizalommal, végezni a feladatainkat, tenni jót embertársainkkal. Aki ezeket elhanyagolja, egy adott pillanatban azt veszi észre, hogy elfogyott a lápmásából az olaj.
Ez a példabeszéd felhívja a figyelmünket a személyes felelõsségre. Senki nem készülhet a másik helyett Krisztus fogadására, ezért utasítják el az okos szüzek a balga szüzek kérését, hogy adjanak az olajukból. Nem lehetséges. Senki nem lehet jó a másik helyet.
A példabeszéd nagyon drámaian fejezõdik be. Egyesek bejutnak a menyegzõre, mások pedig kinn rekednek. Jézus nem a pokolról vagy a mennyországról beszél itt, hanem arról, hogy a mi földi életünk véget ér, és a rossz döntéseinknek meg vannak a következményei. Meg van a lehetõségünk, hogy Jézussal boldogan éljünk már itt a földön, akkor is ha vannak nehézségeink, de fenn áll annak a veszélye is, hogy tönkre tesszük az életünket. Egy keresztény közösségben már itt szeretetben tudunk élni, még ha tökéletlen is ez a közösség, a tagjai egymást szeretik, egymás javát akarják, míg azon kívül sírás és fogcsikorgatás van, vagyis önzés, versengés, megaláztatás, egymással való harc, gyûlölet. Ha ezt a világot választod, tönkre teszed az életed. Ez nem jelenti azt, hogy Isten nem fogad be irgalmasan az Õ országába, de nem lesz alkalmad helyrehozni, amit elrontottál.
Vigyázzunk a lámpásainkra, ne engedjük, hogy kifogyjon belõlük az olaj, hogy minden nap fogadni tudjuk a hozzánk érkezõ Urat.

2017-11-12

______________________________

Családias közösség

Róm 16, 3-9.16. 22-27
Olyan családias, meghitt hangulata van ennek a levélnek, tele személyes köszöntgetésekkel. Mindeniket névszerint köszönti Szent Pál, és kifejezi, hogy mennyire kedvesek számára egyenként ezek a személyek. Kiemeli azt, hogy mindeniknek hálás azért, amit a közösségért tesz, azért, ahogy együtt tud mûködni a többiekkel a Szentlélek irányítása szerint.
Ilyen a mi közösségünk is. Nem katonaságnál vagyunk, ahol nem kell gondolkodni, csak engedelmeskedni. Nem legénylakásban vagyunk, ahova mindenki csak aludni tér vissza, de ki-ki végzi a maga munkáját, éli a maga életét egymástól függetlenül. Mi egy közösség vagyunk, kik szeretetetben élünk egymás mellett. Értékeljük egymást, és hálásak vagyunk mindazért, amit közösségünk tagjai egyenként tesznek a közösségünkért. Személy szerint mindenkit magunkénak tudunk, hozzánk tartozónak érzünk, és együtt teszünk tanúságot az Isten Országáról, melyet Jézus meghirdetett nekünk.

2017-11-11

______________________________

Jóindulattal és tudással

Róm 15, 14-21
Szent Pál kemény szavakkal figyelmeztette a rómaiakat arra, ami magatartásukban nem egyeztethetõ a keresztény élettel, és azt látta, hogy egyeseknek ez rosszul esett. Szent Pál, megnyugtatásukra, a bennük lévõ jóindulatra és tudásra hivatkozik: megfelelõ jóindulattal és tudással rendelkezik az is, aki figyelmeztet, és az is, akit figyelmeztetnek. Ez teszi lehetõvé, hogy a figyelmeztetések jó gyümölcsöt hozzanak a közösségben.
És ez így van közöttünk is. Bízom abban, hogy aki engem figyelmeztetni akar, az jóindulattal teszi, és megfontolta azt, amit mondani akar. Ugyanígy, én is csak akkor vagyok képes megfelelõképpen figyelmeztetni testvéremet, ha bízom a benne lévõ jóindulatban, és abban, hogy amit tesz, a legjobb tudása szerint teszi. Nincs szándékomban megalázni, legyõzni õt, bebizonyítani, hogy nekem van igazam, hanem egymást akarjuk segíteni a jó megismerésében, és annak megvalósításában.

2017-11-10

______________________________

A Laterani Bazilika

Ezen a napon ünnepeljük Róma püspöke székesegyházának a felszentelési évfordulóját. Valamikor a lateráni bazilika ünnepét csak Rómában ünnepelték, de most már minden római ritusú templomban megünnepeljük.
Az elsõ olvasmányban Ezekiel próféta könyvébõl olvastunk fel. Látomásában forrás fakadt a templom küszöbe alatt, folyammá duzzadt, és amerre elért a vize, meggyógyított minden betegséget. Eledelt adott az embereknek: a vizében sok volt a hal, és a partján nõtt fák gyülöncsöt termettek, még a leveleik is betgségeket gyógyítottak. A próféta azt az isteni áldást akarta ezzel jelképezni, amely a jeruzsálemi templomból fakadt. Késõbb, Szent János megvalósulni láta ezt a látomást, amikor a kereszten Krisztus testébõl vér és víz folyt ki, mindenki üdvösségére.
Az evangéliumban Szent János azt meséli el, amikor Jézus kiûzte a kereskedõket a templomból, és amikor megkérdezték, hogy miért tette ezt, azt mondta, hogy bontsátok le ezt a templomot, és õ három nap alatt felépíti azt. A saját testére gondolt, melynek halála és feltámadása által elhozta számunkra a megváltást.
A laterani bazilika egy fönséges templom, de a mi ünneplésünk igazából nem az épületnek szól, hanem Krisztusnak, aki Egyházán keresztül ma is árasztja a megváltás kegyelmét minden emberre.
Ugyanakkor azt is tudatosítani akarjuk, hogy mi is Isten temploma vagyunk. Tele vagyunk gyöngeségekkel, rossz szokásokkal, amelyeket Jézus ki szeretne ûzni belõlünk, mint a kereskedõket a templomból. A fontos azonban nem az, hogy hibátlanokká váljunk, hanem hogy oda ajándékozzuk magunkat, hogy ne féltsük magunkat. Ha le is rombolják testünket, Jézus újra felépíti azt. Bízunk abban, hogy Jézus minket is feltámaszt az új életre, amikor már nem csak Isten bennünk lakik, hanem mi lakunk Istenben, vég nélküli boldogságban.

2017-11-09

______________________________