Napi gondolatok

Nagyboldogasszony

A Szûzanyát utoljára a Szentírás az Apostolok Cselekedeteiben említi: az emeleti teremben, a húsvéti vacsora termében együtt imádkozott Jézus tanítványaival. Utána nem tudunk róla semmit. A VI. századtól kezdett elterjedni a keresztények körében a meggyõzõdés, hogy Mária földi élete végén elszenderedett, nem meghalt csak elaludt, és Isten felvette a mennybe. Arra hivatkoztak a korabeli teológusok, hogy a halál az eredeti bûn következménye, Mária pedig mentes volt ettõl fogantatásától kezdve. A mai tudósok már nem állítják ezt, hisz Jézus is meghalt, pedig õ sem hordozta az eredeti bûnt. Ha Jézus meghalt, miért ne halt volna meg Mária is.
A Mária további sorsáról a keresztények századokon át elmélkedtek, míg 1950-ben XII. Piusz pápa kihirdette Mária mennybemenetelének tanítását és ünnepét. A bulla kimondja, hogy Máriát testestõl-lelkestõl Isten felvette a mennyei dicsõségbe. Ez nem azt jelenti, hogy eltûnt volna a holtteste, csupán azt, hogy számára kezdetét vette az Istennel való természetfeletti élet. Már nem korlátozzák a földi életben érvényes fizikai törvények. Akárcsak Jézus a feltámadása után, Mária is ott lehet egyszerre mindenünk mellett. És ugyanez vár ránk is, mert Mária nem egy kiváltságos személy, hanem példakép és elõfutár számunkra. Mária fizikai teste elporladt, mint ahogy a mi testünk is el fog porladni. Természetfölötti testtel jutott el Mária Isten színe elé.
Hogy jobban megértsük, mi történik a halálunkkor velünk, képzeljünk el egy magzatot az édesanyja méhében. Él, fejlõdik, de ez a jelenlegi élete arra való, hogy felkészítse arra az életre, amely a születése után vár rá. Ha nem készülne a születése utáni életre, akkor nem fejlõdne ki a tüdeje, a gyomra, a füle, a szeme, hisz ezekre jelenleg nincs szüksége. Mikor megszületik, nem a lelke születik meg csupán, hanem õ maga, mindenestõl, úgy, ahogy felkészült az új életre. Hasonlóképpen, mi ebben az életben élünk, készülve arra az életre, amely testi halálunk után vár ránk. Nem a lelkünk fog Istenhez jutni, hanem mi magunk, testestõl, lelkestõl, és azokkal a képességekkel, amelyeket ebben az életben fejlesztettünk ki, bár nem volt rájuk szükségünk ahhoz, hogy élni tudjunk: képesek vagyunk felismerni Isten jelenlétét, tudunk rá figyelni, véle párbeszédet folytatni, hozzá hasonlóan tudunk önzetlenül jót tenni, szeretni, képesek vagyunk magunkat odaajándékozni. Csak az marad itt belõlünk ami romlandó, meg a tévedéseink, bûneink.
Ebben a világban az élet és a halál állandó harcban van, és végül minden élõnek meg kell halnia. Gyakran feltesszük a kérdést, különösen, mikor olyan valaki hal meg, akit szeretünk, hogy ezt Isten, az élet forrása, miért engedi meg? A mai ünnep válasz erre a kérdésünkre. Mária élete minden helyzetében bízott Istenben. Az õ példáján láthatjuk, mi lesz a sorsa azoknak, akik magukat Istenre bízzák. Mária énekében ezt hallottuk: nagy dolgokat tett velem õ, aki hatalmas. Isten hatalma abban mutatkozik meg, hogy egyedül Õ képes legyõzni a halált, és nem engedi a halál uralma alatt maradni azt, akit szeret. Ezt már a 16. zsoltárban is olvashatjuk: nem hagyod, hogy akit szeretsz, meglássa a sírt, hanem megtanítasz az élet útjára.
Ezt tette Isten Máriával. Halála pillanatában magához ragadta az új életbe, mert szereti, és ugyanez vár ránk is, mikor eljön a halálunk rettegett napja. Megszületünk az igazibb életre és azokkal leszünk együtt, akik szeretnek, és akiket szeretünk.
Kérjük Máriát, hogy példájával és imájával segítsen bennünket is bízni Isten szeretetében.

Maria este menționatã ultima datã în Sfânta Scripturã în Faptele Apostolilor: ea era împreunã în rugãciune cu ucenicii lui Isus în camera de la etaj, unde a avut loc și cina Paștilor. Nu știm nimic despre ea dupã aceea. Începând cu secolul al XVI-lea, a început sã se rãspândeascã între creștini credința cã Maria a adormit la sfârșitul vieții sale pãmântești, nu a murit, doar a adormit și Dumnezeu a dus-o la cer. Teologii din acele timpuri au susținut cã moartea este rezultatul pãcatului strãmoșesc, iar Maria a fost exceptatã de acesta. Teologii din zilele noastre nu mai susțin acest lucru, pentru cã și Isus a murit, chiar dacã nu a purtat pãcatul strãmoșesc. Dacã Isus a murit, de ce nu ar fi murit și Maria.
Soarta ulterioarã a Mariei a fost contemplatã de creștini timp de secole, pânã când în 1950 Papa Pius XII a proclamat învãțãtura și sãrbãtoarea Adormirii Maicii Domnului. Bula papalã afirmã cã Maria a fost ridicatã de Dumnezeu cu trup și suflet în gloria cereascã. Aceasta nu înseamnã cã cadavrul sãu a dispãrut, ci doar cã viața supranaturalã cu Dumnezeu a început pentru ea. Nu mai este limitatã de legile fizicii din aceastã viațã pãmânteascã. Așa cum Isus a fost dupã învierea Sa, Maria poate fi prezentã pentru noi toți în același timp. Și același lucru ne așteaptã și pe noi, pentru cã Maria nu este o persoanã privilegiatã, ci un model și o precursoare pentru noi. Corpul fizic al Mariei a putrezit la fel cum trupurile noastre vor putrezi. Maria a sosit în fața lui Dumnezeu cu un corp supranatural.
Pentru a înțelege mai bine ce ni se întâmplã când murim, imaginați-vã un fãt în pântecele mamei sale. El trãiește, se dezvoltã, dar aceastã viațã actualã este pentru pregãtirea lui pentru viața care îl așteaptã dupã nașterea sa. Dacã nu s-ar pregãti pentru viața de dupã naștere, plãmânii, stomacul, urechile, ochii sãi nu s-ar dezvolta pentru cã nu are nevoie de ei acum. Când se naște, nu numai sufletul sãu se naște, ci el însuși, cu trup și suflet, așa cum este pregãtit pentru noua viațã. În mod similar, trãim în aceastã viațã, pregãtindu-ne pentru viața care ne așteaptã dupã moartea noastrã fizicã. Nu sufletele noastre vor veni la Dumnezeu, ci noi înșine, cu trup și suflet și abilitãțile supranaturale pe care le-am dezvoltat în aceastã viațã, deși nu aveam nevoie de ele pentru a trãi aici: suntem capabili sã recunoaștem prezența lui Dumnezeu, putem sã-l ascultãm, sã avem un dialog cu El, ca și El, putem face bine în mod neinteresat, sã iubim, suntem capabili sã ne dãruim. Tot ce rãmâne din noi pe acest pãmânt este ceea ce este perisabil și greșelile și pãcatele noastre.
În aceastã lume, viața și moartea sunt într-o luptã constantã și în cele din urmã toate lucrurile vii trebuie sã moarã. Adesea ne punem întrebarea, mai ales când cineva pe care îl iubim moare, de ce permite asta Dumnezeu, sursa vieții? Sãrbãtoarea de astãzi este rãspunsul la întrebarea noastrã. Maria a avut încredere în Dumnezeu în fiecare situație din viața ei. În exemplul sãu putem vedea care va fi soarta celor care se încredințeazã lui Dumnezeu. În cântecul Mariei am auzit acest lucru: a fãcut lucruri mãrețe cel care este puternic. Puterea lui Dumnezeu se manifestã prin faptul cã El singur este capabil sã învingã moartea și nu permite ca cel iubit de El sã rãmânã sub stãpânirea morții. Putem citi acest lucru și în Psalmul 16: nu îl vei lãsa pe cel pe care îl iubești sã vadã mormântul, ci îl vei învãța drumul spre viațã.
Aceasta a fãcut Dumnezeu Mariei. În momentul morții sale, ea a fost intrudusã în viața cea nouã pentru cã o iubește, și același lucru ne așteaptã și pe noi când va veni ziua temutã a morții noastre. Suntem nãscuți pentru o viațã mai adevãratã unde vom fi alãturi de cei care ne iubesc și pe care îi iubim.
O rugãm pe Maria, ca prin exemplul și rugãciunea ei, sã ne ajute sã avem încredere și noi în dragostea lui Dumnezeu.

2020-08-15

______________________________

Szényenkezés

Ez 16,59-63
Úgy bánok veled, ahogy te, mondja Isten a népének, de aztán mégsem úgy bánik, hanem megbocsát neki. Mindketten emlékeznek arra a szeretetkapcsolatra, mely közöttük volt, és a nép szégyenkezik, látva Isten megbocsátó jóságát.
Jézusban még inkább megmutatkozott Isten megbocsátó jósága. Õ azonban arra is törekedett, hogy ne kelljen elõtte szégyenkeznie a legnagyobb bûnösnek sem. Szeretném, ha úgy tudnék jót tenni, jó lenni testvéreimmel, hogy egy pillanatra se gondoljam magamat jobbnak a másiknál és senkinek ne kelljen szégyenkeznie elõttem gyengeségei miatt.

2020-08-14

______________________________

Psichodráma

Ez 12, 1-12
Érdekes, hogy Ezekiel az Isten üzenetét le kell, hogy játssza az emberek elõtt: úgy tegyen, mintha elmenekülne a városból. Összecsomagol, rést üt a falon és a sötétség leple alatt kioson a városból. Persze, igazából nem menekült sehova, és a vár falán sem ütött rést, hisz nem is lett volna egyszerû a több méteres falat kilyukasztani, csak eljátszotta ezeket a cselekedeteket. Ezekielt a pszichodráma elõfutárának nevezhetnénk.
Minket is arra hív az Úr, hogy a körülöttünk élõ emberek számára eljátsszuk, hogy milyen az Istennel való élet. Nem fogságról és menekülésrõl szól ami játékunk, hanem az Istennel való élet boldogságról, még nehézségek közepette is.

2020-08-13

______________________________

Tao

Ez 9,1-7; 10,18-22
Számunkra, ferencesek számára közeli ez az Ezekiel-látomás, mert ebben, a fehér ruhás férfi taó-kat rajzol mindenkinek a homlokára, aki bánkódik a bûnök miatt, melyeket A szent városban követnek el az emberek. Végül mindenki elpusztul, csak azok maradnak élve, akiknek a homlokon ott van a tao jele. Szent Ferenc is ezért használta elõszeretettel a tao jelét, mert a tao a kereszt elõjele. Ferenc maga is bûnbánó akart lenni, és erre hívott meg bennünket is. Ezért tao alakú a mi habitusunk.
De aki Szent Ferencnél is jobban bánkódott bûneink miatt, és akit a kereszttel megjelöltek, nem más mint Jézus Krisztus. Kereszthalálával mindenünket megjelölt a keresztségben, hogy örökké éljünk. A testvéreinkért vállalt kereszt az üdvösség útja mindenünk számára.

2020-08-12

______________________________

Szent Klára napjára

2 Kor 4, 6 – 10. 16 – 18
Legyen világosság! Ezt mondta Isten a teremtés kezdetén, és ezt mondja szent Pál apostol ajkával nekünk is. Isten újjáteremt minket, Krisztus világosságát ülteti belénk. Vigyáznunk kell azonban, mert ezt a kincset cserépedényben õrizzük, mely könnyen összetörik, és a fény kialszik. Nem a kívülrõl érkezõ támadásoktól kell félnünk. Üldözhetnek szorongathatnak, meg is ölhetnek, de igazából nem tudnak ártani nekünk. A bennünk lévõ fényt csak azt tudja kioltani, ha Krisztust kiszorítjuk, és magunkat helyezzük a középpontba. Imádságainknak és vallásos cselekedeteinknek nem az a célja, hogy valamit érezzünk, vagy megértsünk, hanem, hogy újra és újra Krisztust helyezzük életünk középpontjába. Nem csak Szent Klárának, hanem mindegyikünknek életre szóló feladatunk helyet szorítani önmagunkban Krisztusnak.

2020-08-11

______________________________

Szent Lõrinc napjára

2Kor 9, 6-10
Szent Pál adományokat gyûjt a nehéz helyzetben lévõ jeruzsálemi közösségek számára. Nagyon fontos az érvelése, mellyel adakozásra szólítja fel a levél olvasóit. Aki szûken vett, szûken is arat, aki pedig bõven vett, bõven is arat. Ez az érve nem csak az adakozásra érvényes, hanem az Istennel való kapcsolatunk minden területére. Úgy is mondhatjuk, hogy minél inkább önmagunkkal, a magunk kicsinyes érdekeivel vagyunk elfoglalva, annál kevesebbet ér az életünk, viszont, minél több a szeretet az életünkben, annál értékesebbek vagyunk.

2020-08-10

______________________________

19. évközi vasárnap

Emlékszünk, hogy a múlt vasárnap a közösbe tett kenyereket és halakat Jézus szétosztotta az összegyûlt emberek között. Mindenkinek bõven jutott, és még maradt is. Talán felfigyeltek arra, de ha nem, most, hogy én mondom észreveszitek, hogy csak a kenyerekbõl gyûjtötték össze, ami maradt, nem a halakból is. Az evangélista megfeledkezett volna a halakról? Nem valószínû. Azért összpontosít a kenyérre, mert a következõkben az oltáriszentségrõl akar nekünk beszélni, melyben Jézus közöttünk marad, mint az örök élet kenyere.
12 kosár kenyér maradt, vagyis minden apostol egy-egy kosár maradékot gyûjtött össze. Mi lett ezzel a megmaradt kenyérrel? Természetesen magukkal vitték. Magukkal vitték azt, amit Jézusból meg tapasztaltak, amit Jézustól megtanultak, hogy ki-ki ott ahol él, ott ahol tevékenykedik, Jézus útmutatása szerint építse az Isten országát.
A mai evangéliumi szakasz azzal folytatódik, hogy Jézus ráparancsol az apostolokra, hogy szálljanak bárkába, és evezzenek a túlsó partra, õ pedig visszavonult a hegyre imádkozni. Este indultak el az apostolok Jézus nélkül, és reggelig a tavon voltak. A galileai tavon való átkelés a bárkával, akármilyen lassan eveznek is, nem tart egész éjjel. Ebbõl is látszik, hogy ennek a kis történetnek mélyebb mondanivalója van, és benne sok minden szimbolikus. Az este, a sötét a Szentírásban a rossz birodalma. A bárka az apostolokkal az egyházat, a keresztény közösséget jelenti, mely a világ rossz indulatával, ellenséges magatartásával találja szemben magát, és Jézus nincs velük, távol van, nem segít. Ma is hasonló helyzetben van az egyházunk. Egyre kevesebben vagyunk, erõtleneknek érezzük magunkat, és az a benyomásunk lehet, hogy Jézus megfeledkezett rólunk. Úgy tûnhet, hogy a hazugság, a csalás, az erõszak világában az evangéliumi életformának semmi esélye, ma nem lehet igazán keresztény életet élni.
A bárka viharba került. Az egyház is küzd a viharral, az erõs ellenszéllel, a világias gondolkodás, viselkedés szelével. A viharok, a nehéz helyzetek mutatják meg, hogy milyen a hitünk.
Aztán reggel meglátták Jézust amint a vízen járva haladt feléjük. A víz, a tenger mind azt jelképezi, ami az élet ellensége, a halált. Jézus azonban uralkodik fölötte, Jézust a víz nem gyõzheti le, mert Õ legyõzte a halált. A halálnak nincs hatalma fölötte.
A tanítványok nem ismerték fel, kísértésnek gondolták. A feltámadáskor is ugyanez történt. Nem könnyû felismerni Jézust közöttünk.
Tudunk-e igazából hinni benne, vagy olyan számunkra is, mint egy kísértet, melyet néha látni vélünk, néha mintha éreznénk, hogy ott van, de nincs ereje segíteni nekünk. Mikor gyötörnek a félelmeink, félünk a jövõtõl, a betegségtõl, a haláltól, felmerül bennünk a kérdés, hogy most miért nem jön Jézus, hogy segítsen? Miért nem ad nekünk is képességet a vízen járni, hogy a halálnak ne legyen hatalma fölöttünk? Ezt fejezi ki a mi nevünkben is Péter a Jézussal való pár beszédében. Azt kérte, hogy õ is járni tudjon a vízen. Nem valószínû, hogy Péter megijedt volna attól, hogy elsüllyed, hisz a bárka közel volt, õ pedig kiválóan tudott úszni, gyermekkorától halász volt. Nem a víztõl félt, hanem a haláltól, melyet ez a víz jelképez. Péter is Jézushoz hasonló hatalmat szeretne, hogy az életét nyugodtan élhesse, minden félelem nélkül. És Jézus meg is hívta a Pétert, hogy õ is hozzá hasonlóan úrrá legyen a halál felett, de ehhez neki is azt kell tennie, mint amit Jézus tett: szeretetbõl odaadni az életét.
Péter el is indult Jézus felé, de aztán megijedt, túl nehéznek érezte, amit Jézus kér tõle. Amíg Jézusra figyelt, addig képes volt járni a vízen, de mikor kételkedni kezdett, önmagát kezdi félteni, akkor elkezdett süllyedni. Mikor attól félt, hogy rosszul döntött, talán jobb lenne önmagával, a családjával törõdni, mint mások szolgálatára lenni, kezdett elmerülni, elindult az olyan élet útján, amely a halállal véget ér. Ha ragaszkodunk az életünkhöz, az õ apró örömeivel, el fogjuk azt veszíteni. A halál félelmetes hullámait csak úgy tudjuk legyõzni, ha oda ajándékozzuk az életünket szeretetbõl. Mennyire hasonlítunk Péterhez! Hiszünk Jézusban, bízzunk benne, de sok bennünk a kétely, bizonytalanság is. Nem abban kételkedünk, hogy Jézusnak igaza van, hogy az õ életpéldáját érdemes követni, hanem abban, hogy mi képesek leszünk kitartani Jézus mellett.
Aztán, miután beszállnak a bárkába, a szél elcsendesedett. Péter nagy veszélynek tette ki magát, mikor kiszállt a bárkából, hogy Jézus felé menjen. Sokan úgy gondolják, hogy egyedül, elkülönülve a keresztény közösség többi tagjától, könnyebben eljuthatnak Jézushoz. Nem kell a templom, a szentmise, a szentgyónás, a pap. Én egyedül is tudok imádkozni, olvasni a Bibliát. Jézus azonban Pétert is vissza vezette a bárkába. Elsõsorban a testvéreink közösségében tudjuk gyakorolni a szeretetet amelyre Jézus tanít. Mikor mindenünk törekszik elfogadni a másikat, újra és újra megbocsátani, egymás segítségére sietni, akkor elcsendesedik a szél és megvalósul a béke, amelyre vágyunk.

Ne amintim cã duminica trecutã Isus a împârțit pâinea și peștele puse în comun printre oamenii adunați. Toatã lumea a primit destule și chiar a rãmas. Poate cã ai observat, dar dacã nu, acum, cã spun vei observa cã au colectat doar ceea ce a rãmas din pâine, nu și din pește. Ar fi uitat evanghelistul de pește? Probabil nu. El se concentreazã pe pâine pentru cã în cele ce urmeazã vrea sã ne vorbeascã despre sacramentul euharistiei, în care Isus rãmâne printre noi ca pâinea vieții veșnice.
Au rãmas 12 coșuri de pâine, ceea ce înseamnã cã fiecare apostol a strâns câte un coș de resturi. Ce s-a întâmplat cu aceastã pâine rãmasã? Desigur, au luat-o cu ei. Au luat cu ei ceea ce au experimentat cât timp erau îmreunã cu Isus, ceea ce au învãțat de la Isus, pentru a construi Împãrãția lui Dumnezeu dupã îndrumarea lui Isus.
Pasajul din Evanghelia de astãzi continuã, cu Isus care le-a poruncit apostolilor sã urce în barcã și sã vâsleascã pânã la celãlalt țãrm al lacului, iar el s-a retras pe munte pentru a se ruga. Seara, apostolii au pornit fãrã Isus și au fost pe lac pânã dimineața. Traversarea lacului Galilei cu barcã, indiferent cât de încet ar vâsli, nu va dura toatã noaptea. Asta ne aratã cã aceastã micã poveste are are un mesaj profund și o mulțime de lucruri sunt simbolice în ea. Seara, întunericul din Sfâta Scripturã este tãrâmul rãului. Barca cu apostolii înseamnã biserica, comunitatea creștinã care se lovește de rãutatea și comportamentului ostil al lumii, iar Isus nu este cu ei, el este departe, nu le vine în ajutor. Biserica noastrã se aflã și astãzi într-o situație similarã. Suntem din ce în ce mai puțini, ne simțim slabi și putem avea impresia cã Isus a uitat de noi. Se pare cã în lumea minciunilor, înșelãciunii, violenței, nu existã nicio șansã a unui mod de viațã evanghelic, nu este posibil sã trãiești o viațã cu adevãrat creștinã astãzi.
Barca a intrat într-o furtunã. Biserica se luptã, de asemenea, cu furtuna, cu vântul puternic, cu vântul gândirii și comportamentului secular. Furtuni, situații dificile aratã cum este credința noastrã.
Apoi dimineața l-au vãzut pe Isus mergând pe apã. Apa, marea, simbolizeazã ceea ce este dușmanul vieții, moartea. Cu toate acestea, Isus stãpânește asupra lui, Isus nu poate fi învins de apã, deoarece El a învins moartea. Moartea nu are putere asupra lui.
Ucenicii nu l-au recunoscut, au crezut cã este o fantomã. Același lucru s-a întâmplat și în ziua învierii. Nu este ușor sã-L recunoaștem pe Isus printre noi.
Oare credem cu adevãrat în Isus sau pentru noi este ca o fantomã pe care uneori credem cã o vedem, alteori simțim cã este acolo, dar nu are puterea sã ne ajute. Când ne chinuie fricile noastre, ne este fricã de viitor, de boalã, de moarte, apare întrebarea în noi, de ce Isus nu ne vine acum în ajutor? De ce nu ne oferã capacitatea de a merge pe apã, astfel încât moartea sã nu aibã putere asupra noastrã? Acest lucru l-a exprimat și în numele nostru Petru în dialogul sãu cu Isus. El a cerut sã poatã merge și el pe apã. Este puțin probabil cã Petru s-a speriat cã se va scufunda, cãci barca era aproape și el înota excelent, fiind pescar încã din copilãrie. Nu se temea de apã, ci de moartea pe care o simbolizeazã aceastã apã. Petru dorea puterea de a-și putea trãi viața în pace, fãrã nici o teamã ca Isus. Și Isus l-a chemat pe Petru sã umble și el pe apã, sã-și învingã frica de moarte, condiția însã era sã-i urmeze exemplul: sã-și dea viața din dragoste.
Și Petru a pornit spre Isus, dar apoi s-a speriat. I s-a pãrut cã este prea greu ceea ce Isus cere de la el. Câtã vreme îl privea pe Isus, a putut sã meargã pe apã, dar când a început sã se îndoiascã, sã cântãreascã ce pierde dacã se dãruiește, a început sã se scufunde. Când s-a gândit cã poate a luat o decizie greșitã, poate cã ar fi mai bine sã se îngrijeascã de el însuși, de familia sa, decât de a-i sluji pe ceilalți, a început sã se scufunde, pornind pe o cale care se terminã în moarte. Dacã ne agãțãm de viața noastrã, cu micile sale plãceri, o vom pierde. Putem depãși valurile teribile de moarte doar dãruindu-ne viața din dragoste. Cât de asemãnãtori suntem cu Petru! Credem în Isus, avem încredere în el, dar avem și o mulțime de îndoieli și incertitudini. Nu ne îndoim cã Isus are dreptate, cã exemplul sãu de viațã meritã urmat, dar nu sintem siguri cã vom putea persevera cu Isus.
Apoi, dupã urcarea în barcã, vântul s-a calmat. Petru s-a pus într-un mare pericol când a ieșit din barcã pentru a merge la Isus. Mulți cred cã singuri, lãsând în urmã restul comunitãții creștine, pot ajunge mai ușor la Isus. Nu am nevoie de bisericã, de liturghie, de mãrturisire, de un preot. Pot sã mã rog, sã citesc Biblia și acasã singur. Isus l-a dus și pe Petru înapoi la barcã. În primul rând în comunitatea fraților și surorilor noastre, putem pune în practicã dragostea pe care Isus ne-o învațã. Când ne strãduim cu toții sã îl acceptãm pe celãlalt, sã iertãm din nou și din nou sã ne ajutãm reciproc, vântul se va calma și pacea pe care o dorim se va realiza.

2020-08-09

______________________________

Szent Domonkos

2 Tim 4, 1 – 5
Akkor is, ha a maguk ízlése szerinti tanítókat keresnek és könnyebben hisznek a meséknek mint az evangéliumnak, te teljesítsd az Istentõl kapott szolgálatodat. Így biztatja Szent Pál Timóteust. Azért választották ezt az olvasmányt a mai ünnepre, mert annak idején Szent Domokos, és az újonnan keletkezett rendje sokat küzdött a hamis tanításokkal, és védelmezte az egyház igaz tanítását. Abban az idõben tömegek gyûltek össze szent Domokost hallgatni és szavai nagyon sok ember életében változást hoztak. A feladat ma is ugyanaz, de ma már sokkal nehezebb tömegeknek beszélni Istenrõl. Szórakoztatóbb elõadásokat keresnek maguknak az emberek. Miközben közöttük próbáljuk hirdetni az igaz tanítást, legfontosabb feladatunk hogy mi igaziak legyünk. Igazi emberek, igazi keresztények, Isten igazi emberei.

2020-08-08

______________________________

Náhum

Náh 2,1. 3; 3,1-3. 6-7
Náhum próféta több mint 600 évvel élt Jézus születése elõtt az asszíriai birodalom bukásának az idején. Bátorítja a népet, azt ígéri, hogy Isten meg fogja szabadítani õket a Káldiak uralmától, és ugyanakkor félelmetes pusztulással fenyegeti a Asszíriát. Talán egyik próféta sem kívánta annyira népe ellenségeinek pusztulását mint Náhum.
Magunkban is felfedezzük ezeket az érzéseket azok iránt, akik igazságtalanok voltak velünk, népünkkel szemben. Csak a Jézustól kapott kegyelem segít, hogy a kapott rosszat jóval viszonozzuk.

2020-08-07

______________________________

Színeváltozás

Nehéz idõket élünk. Eltávolodtunk egymástól, mert féltjük az életünket, de nem is érdekel, hogy a többiek hogyan boldogulnak ezekben a nehéz idõkben. Ez a járvány rámutat arra, hogy az óriási ütemû technológiai fejlõdés mögött elmaradt az emberek lelki fejlõdése. Mindenki mobiltelefont, internetet használ, melyek abban kellene hogy segítsenek, hogy könnyebben kapcsolatba kerüljünk egymással, de sok esetben nem erre használjuk, hanem a kíváncsiságunkat elégítjük ki, hogy találjunk egy csepp örömet.
Abban is elbizonytalanodtunk, hogy mi a szép, hogy mi tetszik. Ha sokan szépnek mondanak valamit, sok lájkot kap, akkor szép, akkor jó. Nem merünk a magunk fejével gondolkodni, a magunk szívével érezni.
A mai ünnep segítség akar lenni számunkra. Jézus megmutat valamit önmagából néhány apostolnak, de ez annyira meghatározó élmény maradt, nem csak nekik hanem az egész egyháznak, hogy évente kétszer is megemlékezünk róla, egyszer a nagyböjt során, egyszer pedig augusztus 6-án, a mai ünnepen.
Jézus egy igazibb kapcsolatrendszerbe vezeti be apostolait és minket is, melyben Isten szól hozzánk a Szentíráson keresztül, ezt jelképezi Mózes és Illés, és amelyben nem mi vagyunk a középpontban, hanem Jézus. Nem ami szórakoztatásunkra történnek a dolgok, mégis boldognak érezzük magunkat, jó nekünk itt lennünk.
Jézus megmutatja, mi az igazán szép. Ez a szépség bennünk van. Ha igazi önmagunk leszünk, akkor rajtunk keresztül Jézus, az örök élet ragyog rá környezetünkre.
Hallgassunk hát Jézusra, tegyünk félre minden egyéb kapcsolatkeresést és öröm-hajhászatot, és menjünk fel vele a hegyre.

2020-08-06

______________________________