Napi gondolatok

Szent Pió

Pió atya élete tele van csodás dolgokkal. Nagyon sok rendkívüli képességet kapott Istentõl. Már gyermekkorában látomásai voltak,
beszélgetett az õrangyalával,
testén megjelentek Krisztus sebhelyei,
elõre megmondott eseményeket, például Carol Wojtylanak, hogy pápa lesz,
képes volt olvasni az emberek gondolataiban,
bilokációval is rendelkezett,
csodás gyógyulások történtek körülötte.
Azt mondhatnánk, hogy milyen jó lehetett neki, hogy ennyi rendkívüli képessége volt.

De nézzük meg élete másik oldalát is:
beteges gyermek volt,
már fiatal korában a gonosz lelkek támadásai kínozták,
16 évesen olyan súlyos beteg lett, azt hitték, hogy meg fog halni,
pappá szentelése után óriási fájdalmak kezdték gyötörni azokon a helyeket, ahol késõbb megjelentek a stigmák,
volt neki asztmája, veseköve, baj volt a fülével, a szemével, többször meg kellett mûteni, mert mindenféle daganatok jelentek meg a nyakán, a fülén,
Sok meg nem-értésben is része volt. A Szentszék eltiltotta egy idõre a nyilvános misézéstõl és gyóntatástól, XXIII János pápa csalónak nevezte.
Szegény, mennyire rossz lehetett neki, mennyit szenvedett – mondhatnánk.
Sem a rendkívüli adományok, sem a szenvedések nem vezetnek az üdvösségre, csak egyedül a hit. Minden képességünket azért kaptuk, hogy testvéreink üdvösségét szolgáljuk velük szeretetbõl. A szeretetbõl elfogadott szenvedés is sokak üdvösségét szolgálja.
Nincs más dolgunk tehát, mint hittel fogadni mindent Isten kezébõl.

2015-09-23

______________________________

Krisztusban testvérek

2015-09-22

______________________________

Szent Máté

Ma Szent Máté apostol és evangélista ünnepe van. Igazából azt sem tudjuk, hogy két személyt, vagy csak egyet ünneplünk, az apostolt, aki az evangéliumban Máté. vagy Lévi néven szerepel, és akit a vámasztal mellõl hívott el Jézus, vagy azt a személyt, aki a Máté evangéliumát megírta. Régebb a hagyomány alapján úgy vélték, hogy a Máté evangéliuma a legrégibb, és annak a szerzõje Szent Máté apostol. Ezért van az újszövetségi Szentírásban legelöl.
Ma azonban már tudjuk, hogy a legrégibb evangélium a Szent Márk evangéliuma, aki nem volt apostol, csak késõbb lépett Jézus tanítványai közé. Valószínûleg Szent Máté apostol összeírta Jézus szavait, beszédeit, és ezt a gyûjteményt használta fel Szent Márk, és a másik tanítvány, aki a Szentírásban szereplõ Máté evangéliumát megírta.
Nem is az a fontos, hogy ki volt az a személy, akit ma ünneplünk, mert igazából az Isten szavát ünnepeljük, amely embereket megszentelt, akik átadták nekünk is e szent szavakat, hogy minket is megszenteljenek.
Jézus minket is hív, hogy az õ szent igéit tovább adjuk, miként Mátéval tette. Szent Máté élete értésünkre adja, hogy Jézus nem a bûnteleneket, a hibátlanokat hívja, hisz Mátét a korabeli emberek nagyon bûnösnek tartották, Jézus mégis õt választotta ki.
Nem az a fontos, hogy bûntelenek legyünk, hanem, hogy engedjük meg Jézusnak, hogy felborogassa az életünket. Merjük megkérdezni tõle, hogy mi az a vámasztal, amit nekünk ma ott kell hagynunk azért, hogy õt követni tudjuk?

2015-09-21

______________________________

Évközi 25. vasárnap

Jézus úton van. Márk evangéliuma valójában errõl az útról szól. Jézus úton van tanítványai kíséretében Jeruzsálem felé. Együtt mennek az úton, de még messze vannak attól, hogy Jézushoz hasonló módon gondolkodjanak. Jézus sokszor egyedül van közöttük. Folytatja a tanításokat. „Az emberfiát az emberek kezére adják”, mondja,” megölik, de feltámad”. Úgy hangzottak Jézus szavai, mintha valami katasztrófát, szörnyû eseményt jeleznének elõre, pedig Jézus a legsikeresebb utat mutatja be, melyen az ember végig mehet. Ezt jelenti az emberfia elnevezés is. Abban az idõben, ugyan is az emberfia az igazi teljes életet élõ embert jelentette. Jézus sikeresnek mondja a maga életútját, mert sikerült oda adni az életét, és ezáltal eljutni a teljes életre a feltámadással. Ezt az utat ajánlja nekünk is, ezt az utat akarja megtanítani a tanítványainak. Õk azonban nem értik, mert õk más utat képzeltek el maguknak. Nekünk se könnyû Jézus nyomában járni, minden porcikánk tiltakozik az ellen, hogy oda adjuk az életünket. Mikor aztán megérkeztek Kafarnaumba, Jézus megkérdezte tõlük: mirõl beszélgettetek útközben? Arról beszélgettek, hogy ki nagyobb közöttük. Mi is szeretünk, nagyok, fontosak lenni, még ha álszerénységbõl nem is valljuk be, Isten belénk ültette ezt a vágyat, és a vágyaink mind jók, csak az a kérdés, hogy milyen nagyságra törekszünk. Jézus korában, nagyon vigyáztak az emberek arra, hogy elsõbbséget biztosítsanak a nagyobbaknak. Meg volt szabva, hogy az asztalnál ki ül a fõ helyekre. Mi így képzeljük el a mennyországot is, Ott ül Isten az égben legfelül, alább a különféle angyali karok rangjaik szerint, aztán a szentek, õk is érdemeik szerint, az egyik fennebb, a másik alább.
Isten azonban felborogatta ezt a rendet, és az utolsó helyet választotta. Gondoljunk csak arra a jelenetre, amikor Jézus a fa alatt áll és Zakeus fent van a fán. Jézust követni, azt jelenti, hogy ezt a fejre állított nagyság rendet keressük mi is. Ezt magyarázza Jézus a tanítványainak.
Ha elsõ akarsz lenni… folytatja Jézus, tehát nem baj, ha valaki elsõ szeretne lenni, nagy szeretne lenni. Ki elsõ akar lenni, az válassza az utolsó helyet és legyen a többinek a szolgája. Akinek ez sikerül az az igazán nagy, az igazán elsõ. Butaság a világ szemében akarni nagy lenni, és nem Isten szemében.
És aki elsõ akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája, mondja Jézus. Fontos részlet, hogy mindenkinek a szolgája. Mert szívesen vagyunk annak a szolgálatára, akik kedves számunkra, örömünket leljük abban, hogy szolgálatára lehetünk, de Krisztus igazi tanítványa mindenkinek a szolgálatára igyekszik lenni, azoknak is, akiket nem kedvel, akikrõl rossz véleménye van, akik rosszat tettek neki.
Persze, nem kell ezt se félre érteni. Nem arra hív Jézus, hogy szolgák legyünk, egész nap azt keressük, hogy kinek szolgálhatunk, hanem arra, hogy mások szolgálatára, segítségére legyünk abban, hogy közel kerüljenek Istenhez, hogy elérjék életük célját, az üdvösséget. Ezt jelenti mindenkinek a szolgája lenni. Úgy-e milyen nehéz feladat. Az igazi nagy ember az, aki erre képes.
S akkor Jézus egy gyermeket hívott oda, és megölelte. A gyermek mindenkinek szót kellet, hogy fogadjon, mindenkinek a szolgálatára kellett, hogy legyen.
„Aki befogad egy ilyen gyermeket engem fogad be”. Nem árvaházak létesítésére biztatta tanítványait, hanem, hogy azonosuljanak a gyermek szerepével. Legyenek mindenki szolgálatára, mint ahogy Jézus is szolgáló lett az üdvösség útján. Nagyok akarunk lenni? Hát ez az igazi nagyság útja.

2015-09-20

______________________________

Tanúságot tesz az igazságról

1 Tim 6, 13-16
Szent Pál Timóteust felszólítja a mai szentleckében, hogy teljesítse hûségesen azt a megbízatást, amelyet Istentõl kapott. Mi volt az õ megbízatása? Timóteus Pálnak szoros munkatársa és Efezus püspöke volt. Megbízatása tehát azt volt, hogy a rábízottakat felkészítse Krisztus eljövetelére. Hogyan tudja ezt a megbízatást teljesíteni? Úgy, hogy tanúságot tesz az igazságról, mint ahogy Jézus is tanúságot tett az igazságról Pilátus elõtt. A Szent János evangéliumában olvassuk, hogy Jézus azt mondja Pilátusnak: azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról, vagyis arról, hogy milyen igazából Isten. Timóteusnak is ez a feladata, és nekünk is, hogy elmeséljük az embereknek azt, hogy milyen Isten, aki megközelíthetetlen fényben lakik, és akit senki nem láthat, de mi mégis találkoztunk vele, és arra készülünk, hogy örökre együtt legyünk vele.
Néha ez a találkozás az imában történik, de néha testvéreinken keresztül, és ha felismerjük az õ jelenlétét, az õ mûködését, akkor van, mirõl tanúságot tegyünk, és akkor teljesítjük azt a megbízatást, amelyet Istentõl kaptunk.

2015-09-19

______________________________

Copertinoi Szent József

Szegény Copertinoi József! Felismerte ferences hivatását, és jelentkezett is a kapucinusoknál laikus testvérként, de azok, látva, hogy mennyire ügyetlen és buta, elküldték.
A konventuálisok felvették terciáriusnak. Véle együtt élve azonban megsejtették, hogy Isten rendkívüli módin segíti ezt az embert, és valami terve van jele, ezért újra beöltöztették, mint szerzetest, sõt, bár a tanulás nem ment neki, mégis pappá szentelték.
Mikor ima közben extázisba esett, kezdett lebegni a föld felett. Ez persze az inkvizíciónak gyanús volt. Megtiltották neki a misézést, a gyóntatást, pedig nagyon sokan keresték meg azért, hogy gyónhassanak nála. Elzárták az emberek elõl, akik tömegesen zarándokoltak hozzá.
Végül Osimoba került, rendtársai közé. Itt két évig komoly lelki szárazsággal küzdött.
Ez a lelki szárazság döbbent meg engem. Íme, lehetséges, hogy valaki életében számtalan nyilvánvaló jelét látja Isten szeretetének, mégis, kételyekkel kell küzdenie. A csodák, melyeknek nagyon sokan tanúi voltak, neki nem adtak vigaszt a nehéz pillanatokban.
Isten kegyelme a teljesen tehetségtelennek látszó emberen keresztül is csodálatosan tud mûködni, és sokakat elvezetni az üdvösségre. Nincs értelme tehát bárkire is irigykedni, aki tehetségesebbnek látszik, mint mi.
Mikor az emberek dicsérnek, mikor valami sikerül, bármilyen kiváltságosoknak, és rendkívülieknek képzeljük magunkat, emlékezzünk arra, hogy Isten nélkül igazából semmire sem lennénk képesek.
És, amit szüntelenül kérnünk kell Istentõl nem az, hogy eredményeink legyenek, hanem, hogy ne vonja meg tõlünk az õ közelségét.

2015-09-18

______________________________

Stigmatizáció

2015-09-17

______________________________

Szent Kornél és Szent Ciprián

Szent Kornél, és Szent Ciprián a 3. században éltek. Szent Kornél Pápa volt, míg Szent Ciprián Észak-Afrikában püspök, Karthágóban püspök.
Abban az idõben folyt a Decius-féle keresztényüldözés. Mikor enyhültek az üldözések, a keresztények nem tudták, hogyan járjanak el azokkal szemben, akik az életüket féltve, áldozatot mutattak be a pogány isteneknek. Van számukra bocsánat, vagy nincs?
Kornéliusz pápa álláspontja az volt, hogy meg kell bocsátani nekik, és visszafogadni õket a közösségbe, miután a rájuk kirótt szigorú penitenciát letöltik. Ezzel azonban nem mindenki értett egyet. Megjelent egy Novatianus nevû ellenpápa, aki azt hangoztatta, hogy ezeket az embereket végleg ki kell tenni az egyházból. Erre Kornéliusz pápa zsinatot hívott össze, és Novitianust kiközösítették. A keresztények üldözése ismét fellángolt. Kolnéliuszt elfogták, számûzték, és meghalt.
A barátjának, Ciprián püspöknek hasonló volt a sorsa. Karthágóban is felmerült a kérdés, hogy mi legyen azokkal, akik félelmükben áldoztak a pogány isteneknek. Ciprán püspök is visszafogadta õket a közösségbe, de egyesek nem értettek ezzel egyet. Két ellenpüspököt is kijelöltek az elégedetlenek. Ciprián is egyházmegyei zsinatot hívott össze, és ezeket az ellenpüspököket kiközösítették. Az üldözésekkor õt is számûzték, aztán elítélték, és lefejezték.
Mit tanulhatunk tõlük? Egyrészt az irgalmasságot, másrészt a szigorúságot.
Irgalmasok voltak azokkal szemben, akik gyengeségbõl vétkeztek, de szigorúak azokkal szemben, akik veszélyeztették az egyház egységét, elítélve másokat.
Mi is megértõk akarunk lenni testvéreink gyengeségével szemben, és kemények azokkal szemben, akik az egyház, a közösségünk egységét veszélyeztetik, akik a maguk elgondolásai szerint akarnak élni, és másokat is el akarnak tántorítani az egységtõl.
Jó, ha idõnként mi is imánkban „zsinatot hívunk össze”, és elítéljük a bennünk lévõ ellenpápát, akik megbotránkozva testvérei gyengeségén kegyetlen ítéleteket akar hozni.

2015-09-16

______________________________

Fájdalmas Szûzanya

2015-09-15

______________________________

A Szent Kereszt

A mai ünnep a Szent Kereszt felmagasztalása.
Mindjárt az elején fontos tisztázni, hogy nem a szenvedést, fõleg nem az ártatlanok szenvedését ünnepeljük. Isten nem kéri tõlünk, hogy minél többet szenvedjünk ahhoz, hogy üdvözülni tudjunk, pedig mi emberek sokszor ilyen kegyetlennek képzeljük el Istent.
Két történet segítségével próbáljuk megérteni a mai ünnep lényegét.
Az egyik azt mondja, hogy egy alkalommal egy kisfiú, a nagytatájával sétáltak egy tó partján. A kisfiú elengedte a nagyapja kezét és felszaladt a víz fölé ácsolt hidra, ott megcsúszott, és beleesett a vízbe. A nagyapa a parton talált egy nagy faágat, azt benyújtotta a vízbe, az unokája abba belekapaszkodott, és a nagyapa kihúzta. A nagyapának azonban szívproblémái voltak. Az izgalom, és a fáradtság miatt rosszul lett, és azon az éjszakán meghalt. Az unoka kérte, hogy azt a botot vigyék neki haza, amellyel a nagyapja kihúzta õt a vízbõl. A szobájában a falra feltetette, hogy az emlékeztesse arra, hogy mennyire szerette õt a nagyapja.
Bocsánatot kérek ezért a szirupos történetért.
A második történet Istenrõl szól. Isten az embernek kezdettõl tudtára akarta adni, hogy mennyire szereti õt, de az ember nem hitte el neki, nem bízott benne. Elrejtõzött Isten elõl, mert azt hitte, hogy Isten meg akarja kegyetlenül büntetni.
Isten prófétákat küldött, akik Isten szeretetérõl beszéltek, de nekik sem hittek az emberek. Végül õ maga jött el, és vállalta az ember sorsát. Segített a szenvedõ embereken, megbocsátott a bûnösöknek, de az emberek folyton azt kérték tõle, hogy mutassa meg a hatalmát, és büntesse meg a rosszakat. Keresztre feszítették, remélve, hogy legalább ott majd csak kinyilvánítja a hatalmát. „Ha te vagy a Messiás, szállj le a keresztrõl, és mentsd meg magad” – kiabálták. De Isten még ekkor sem haragudott meg az emberre. Nem mondta: ha ti így bántok velem, akkor csináljatok, amit akartok, többé nem törõdök veletek. Végsõkig kitartott abban, hogy szereti õket, és inkább meghalt, semhogy egyet is bántson közülük.
Úgy látszott, hogy sikertelen volt a próbálkozása. És mégis, ma a világon szerte szét nagyon sok keresztény hirdeti életével és szavaival Isten szeretetét.
Ezt a szeretetet ünnepeljük ma, és amikor a Szent Keresztre nézünk, az jut eszünkbe, hogy Isten mennyire szeret minket.

2015-09-14

______________________________