Napi gondolatok

Éretted imádkozik

Jn 17, 11b-19
Bizonyára volt részetek abban az élményben, hogy valaki érettetek imádkozott, de nem csak úgy, hogy megígérte, hogy majd imádkozik értetek, hanem fületek hallatára imádkozzék értetek. Rendkívüli élmény az ilyen. Az imádság mindig közel visz Istenhez, de ilyen alkalomkor azt is megtapasztalod, hogy aki érted imádkozik, téged fontosnak tart. Érdemesnek látja, hogy imádkozzon érted. Elég valakinek a szava, aki hisz benned ahhoz, hogy újjászüless – mondta valaki.
A mai evangéliumban Jézus szavát hallottuk, aki érettünk imádkozik. Ezt akarjuk tudatosítani magunkban, amikor elhagyatottnak gondoljuk magunkat, kilátástalannak véljük a helyzetünket: az Úr bízik bennünk, és imádkozik érettünk.

2013-05-15

______________________________

Nincs hirdetõtáblán

Jézus a megtestesült Igazság. Az õ szava, az õ élete nem csak közvetítik az igazságot, hanem Õ maga az Igazság, mely arra indít minket, hogy keressük Õt, vonz bennünket.
Ám épp azért, mert az Igazság felülmúl bennünket, olyan terhet is jelent az igazság, melyet nem vagyunk képesek elviselni. Különösen a bûn miatt elhomályosult látásunk miatt nehéz az Isten gondolatait megérteni. Láthattuk, milyen nehezen értették meg a tanítványai, hogy Jézusnak szenvednie kell, elfogják és megölik, de feltámad.
Ugyanígy, számunkra sem mindig könnyû az egyes eseményekben felismerni Isten üzenetét, Isten jelenlétét, de a Szentlélek megvilágosítja számunkra Istennek az üzenetét, egy-egy adott helyzetben. Újszerûen hangzanak Isten szavai a mi lelkünkben és megértjük, hogy mi az Isten akarata.
Ám a Szentlélek nem hirdetõtáblákra szokta kiírni az Isten üzenetét. Nekünk idõt kell szakítanunk arra, hogy megkérdezzük tõle, hogy itt és most mit üzen nekünk Isten, mit kér tõlünk, és meghallgassuk Õt.

2013-05-08

______________________________

Lélekkel a Lelket

Jn 16, 5-11
Elképzelhetjük, hogy a tanítványok mennyire megrémültek, amikor azt hallották, hogy Jézus el fog menni. hogy maradhatnának magukra a Mester nélkül? Õ az erõs, õ ad reményt, tõle jönnek az ötletek. De Jézus bátorítja õket, hogy jobb nekik, ha elmegy. Az õ feladatuk lesz ezen túl továbbvinni Jézus küldetését. Már nem Jézus szavait hallják, hanem belülrõl világítja meg õket Jézusnak a Lelke. Õ ad erõt, bátorságot, segít.
Mi is a Szentlélek idõszakában élünk. Rajtunk keresztül is tevékenykedik. Ahogy Szent Ágoston mondja, ha érzékeinkkel akarjuk tapasztalni Jézust, és nem a lelkünkkel, sosem leszünk képesek befogadni a Szentlelket. Ezt szem elõtt tartva, talán másképp készülünk a Szentlélek befogadására.

2013-05-07

______________________________

Halljuk a szíve dobogását

Jn 15, 26 – 16, 4a
Jézus, mikor arról beszél, hogy rövidesen elhagyja ezt a világot, megígéri a tanítványainak, hogy elküldi a Szentlelket. A Szentlélek segítségével lesznek képesek tanúságot tenni Krisztusról. A Szentlélek ajándékát elsõsorban a tanítványoknak szánta Jézus, azoknak, akik vele voltak kezdettõl, a nyilvános mûködése ideje alatt. Halhatták a szavait, látták a csodáit, láthatták, ahogy meggyógyított embereket. Valójában nem csak az elsõ tanítványoknak szánta Jézus ezt az ajándékot, hanem minden tanítványának, mert mindenik azt a feladatot kapja, hogy tanúságot tegyen Jézusról. Azoknak a tanítványoknak, akik Jézussal együtt voltak, akik látták a szemeikkel, hallották a füleikkel Jézust, ez nem tette könnyebbé a dolgukat. Túlságosan közönségesnek tûnhetett Jézus számukra ahhoz, hogy felismerjék benne Istent. Csak a tanítványok hite tudta legyõzni a bennük felmerülõ kételyeket.
Ez ugyanígy van a mi esetünkben is. Ugyanazt a hitet kaptuk a Szentlélek által, amelyet megkaptak a tanítványok, még akkor is, ha nem egészen értjük, miért hiszünk, és miért nem kételkedünk, mint sokan mások.
A Szentlélek által Jézusról nem valami új ismereteket tudunk meg, hanem találkozunk az Õ fényével, az õ arcával. Halljuk az õ szívének a dobogását és tanúi vagyunk annak, hogy Jézus érettünk adta életét. Nem elég szavunkkal tanúságot tenni arról, hogy hiszünk Jézusban. A mi életünk tesz tanúságot, amennyiben oda merjük ajándékozni az életünket.

2013-05-06

______________________________

Teljes öröm

Jn 15, 9-11
Jézus azt akarja, hogy a mi örömünk teljes legyen. Nem valami részletörömet, pótörömet, egy-egy kis örömet akar nyújtani hanem, a mi örömünknek a teljességét. Érdemes elmélkedésünkben megkérdezni magunktól, hogy mi az, ami nekünk örömet okozna: valami, aminek szeretjük az ízét, egy kis pihenés, egy kis kikapcsolódás, filmnézés, valakivel való beszélgetés.
Jézus nem akar ezektõl sem megfosztani, de néha választanunk kell. A Jézussal való kapcsolatunk fontosabb más idõleges örömökkel szemben, mert csak nála találjuk meg az igazi örömünket, örömünk teljességét, vágyaink beteljesülését.

2013-05-02

______________________________

Az Úr adjon békességet!

Jn 14, 27-31a
Jézus szavai az utolsó vacsorán úgy hangzanak, mint egy végrendelet. Jézus értékes örökséget hagy tanítványaira: „békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek.
Mi az a béke? A régi filozófusok szerint a béke a dolgok harmóniája, és a konfliktusok hiánya. Az emberiség történelme azt mutatja, hogy bár sok szó esik a békérõl, mégis állandóan konfliktusok, háborúk vannak.
Miért van ez így? Mert a világ békéje más, mint az, amelyet Jézus ad. A világ békéje sokszor önzésre alapszik. El kell hallgattatni azokat, akik lázadnak, vagy jogaikat követelnék. A társadalomban jelenlévõ igazságtalanság mindig békétlenséget szül.
Jézus békéje egészen más. Ahogy VI Pál pp mondta: „ahhoz, hogy béke legyen, a lelket kell adni neki. A béke lelke pedig nem más, mint a szeretet.” Nem azok között van béke, akik egymást nem zavarják, hanem, akik szeretettel tudnak lenni egymás iránt. Ez az, amit ránk hagyott Jézus. Ezzel a békével akarjuk mi is egymást megajándékozni. Ezzel a békeköszöntéssel küldte Jézus a tanítványait az emberek közé, és Szent Ferenc is ezzel indult hirdetni az evangéliumot.
Kérjük az Urat, hogy ami ajkunkon se legyen üres szólam a ferences köszöntés: „ az Úr adjon neked békességet!”

2013-04-30

______________________________

Nyugi!

Jn 14, 1-6
Jézus a János evangéliumában az utolsó vacsorán sok mindent a tanítványai tudtára adott: megjövendölte Júdás árulását, aztán a közeli haláláról, feltámadásáról és mennybemenetelérõl beszélt nekik, lelkükre kötötte az új parancsolatot. Persze, hogy összezavarodtak, nyugtalankodtak a tanítványok. Nem nagyon érették Jézus szavait, és azt sem tudták, hogy nekik mit kell tenniük. Jézus bátorította õket: ne nyugtalankodjék szívetek, hanem higgyetek. A tanítványok, akár csak Tamás, szeretnék pontosan tudni, hogy mi fog következni. Ismerni akarják elõre az utat, de Jézus azt mondja önmagáról, hogy õ maga az út. Nem magukra kell egy utat keresniük, hogy eljussanak Istenhez, hanem Jézus maga az Út. Ez az út a kereszten át vezet el az Atyához.
Õ az igazság is. A tanítása lényege a szeretet parancsolata. Õ maga ez a szeretet. Életével szemléltette az igazságot.
É õ maga az élet, melyet nekünk ajándékozott, hogy örökre vele éljünk.
Mi is szeretnénk tudni, hogy mi az Isten akarata, bizonyos konkrét helyzetekben mit kell nekünk tennünk. sok minden nyugtalanít: elég jók vagyunk-e a ránk váró feladatokhoz? Jól fogjuk-e érezni magunkat egy életen keresztül ebben az életállapotban, ezek között az emberek között? Jó lesz ez nekünk?
Jézus minket is bátorít: ne nyugtalankodjék a szívetek, hanem csak higgyetek. Aki meghívott minket, nem csap be. A mi utunk sem kerüli ki a keresztet, de a boldogsághoz vezet. Minél inkább elsajátítjuk a szeretet parancsát, annál boldogabbak leszünk, már ebben az életben, és az életünket oda merjük adni, fel merjük cserélni az örök élettel.

2013-04-26

______________________________

Ne félj a világosságtól!

Jn 12, 44-50
A mai evangéliumi szakasz bezárja János evangéliumának az elsõ részét, és kezdõdik a második része, amely Jézus órájáról, vagyis húsvétjáról szól. Az evangélium elején a fény, a világosság témájáról olvasunk, és itt ismét visszatér ugyanez a téma. Jézus azért jött, hogy világosságot hozzon. Néha félünk a fénytõl, mert vannak rejtegetnivalóink. Vannak dolgok, amelyekre nem szeretnénk, hogy fény derüljön, kitudódjon. Néha magunk elõtt sem akarjuk beismerni, hogy bizonyos dolgok nincsenek rendben.
Jézus fénye nem akar megszégyeníteni. Nem olyan, mint a vallatáskor használt lámpa, amellyel az ember szemébe sütnek, hogy vallja be, amit elkövetett, hanem olyan, mint amikor egy sötétben botorkáló ember mellett ott terem valaki égõ lámpával a kezében, és megvilágítja az utat, amelyen együtt haladnak tovább.
Jézus azt mondja, hogy õ nem azért jött, hogy bárkit is elítéljen, hanem, hogy megvilágítson és megmentsen.
Engedjük meg tehát Jézusnak, hogy bevilágítsa a mi sötétségeinket és megváltsa azokat.

2013-04-24

______________________________

Juhnak lenni

Jn 10, 22-30
Jézus, a jó pásztor védi, vezeti a juhait. Életét adja érettük. A bûnre orvosságként a bocsánatot, a halára a feltámadást. Mindenkinek van lehetõsége felismerni benne Isten Fiát, mégis sokan nem hisznek benne. Jézus meg is mondja, hogy miért: nem vagytok az én juhaim közül valók. Igen. Alázat kell ahhoz, hogy valaki el merje vállalni a juh szerepét, meg akkor is, ha Isten a pásztor. A gõgünk, a büszkeségünk sok rosszat tett nekünk, kezdettõl fogva. Mi a magunk önálló legelõjét szeretnénk megkeresni, azon az úton járni, amelyet mi választunk, elérni a magunk biztonságát, és nehéz elfogadni, hogy nekünk szükségünk van egy jó pásztorra. hiszünk Isten létezésében, hiszünk Jézus Krisztusban, de nehezen bízzuk rá magunkat, hogy vezessen. Inkább csak a segítségét szeretnénk kérni.
A zsidók azt mondták: ha te vagy a Krisztus, nyíltan mondd meg nekünk. Pedig már megmondta Jézus, de nem hittek neki.
Jó idõnként tudatosítani, hogy Jézus eddig is gondoskodott rólunk és eddig is vezetett minket, amennyire ezt megengedtük neki. Ott kezdõdik a juh-szerep felvállalása, amikor valami olyan úton akar vezetni az Úr, aminek nem tudom, mi lesz a kimenetele, és mégis merek igent mondani rá. Ha csak általam elõre kiszámított lépéseket teszek, nem adok lehetõséget az Úrnak, hogy meglepjen engem, nem tartozom a juhai közé.

2013-04-23

______________________________

Kapu és pásztor

Jn 10, 1-10
Jézus ma is a jó pásztorról beszél nekünk, összehasonlítva a nem igazi pásztorokkal, a tolvajokkal és rablókkal. Jézus itt önmagát kétszer is kapunak nevezi, mielõtt pásztornak nevezné. A kapu teszi lehetõvé, vagy gátolja meg a bemenetelt, kimenetelt. Biztonságossá teszi az otthont, megvédi a bentlakókat a rosszindulatúaktól, akik kint vannak. Jó biztonságban érezni magunkat Jézusnál, otthonra találni nála.
A kapun keresztül ki is kell menni a legelõre. A juhok nem ülhetnek egész nap a karámban. Ott, a legelõn már nincs annyi biztonság és nyugalom, de velük van a jó pásztor, ki vigyáz rájuk.
A mi életünk is ilyen. Jézusnál otthonra találtunk, biztonságban érezzük magunkat, de Jézus nem csak arra hívott meg minket, hogy véle legyünk, és jól érezzük magunkat, hanem feladatot is bíz ránk. Nekünk ki kell mennünk a legelõre, az emberek közé, kitenni magunkat a kellemetlen helyzeteknek is, bízva, hogy ott is Jézussal együtt vagyunk, õ vigyáz ránk, hogy el ne vesszünk.

2013-04-22

______________________________