Napi gondolatok

Siettessük?

2 Pt 3, 12-15a 17-18
Várjátok és siettessétek az Úr eljövetelének napját! Az elsõ keresztények úgy gondolták, hogy még az õ életükben eljön az Úr Jézus és már elõre örültek a találkozásnak. Gyakran így imádkoztak: maranatha, jöjj el Urunk Jézus. Persze hogy öröm a találkozás, amikor azzal találkozunk, akit a legjobban szeretünk, de az, ami a szentleckében e szavak után következik, ijesztõen hangzik: Az egek tûzbe borulnak, az elemek a hõségben elolvadnak. Ez már nem tûnik annyira örömteli eseménynek. Mert ha az ég és a föld lángba borul, akkor mi sem ússzuk meg perzselés nélkül. Ha ilyen rettenetes az Úr eljövetelének napja, akkor inkább jöjjön minél késõbb. Ha mégis örömmel várták a keresztények, ezt a napot, lehet hogy nem is egy világpusztulása számítottak. Az egek, amelyek lángba borulnak, a zsidó kultúra részei. Úgy képzelték el a természetfeletti világot, hogy Isten és az emberek között hét ég van, és az egyik égtõl a másikig ötszáz év gyaloglási távolság van. A zsoltáros is mondja, hogy "nyisd meg az egeket és szállj alá." Az egek jelképezik mindazt, ami Istent távol tartja az embertõl. Azok a gondolataink és vágyaink, amelyek megakadályoznak abban, hogy Istenhez közel kerüljünk: a gyûlölet, a harag, irigykedés, sötét gondolatok, rossz elhatározások. Ezek Isten szeretetének a tüzében átalakulnak. Többé nem gyûlöljük a személyeket, csak a rossz cselekedeteket. Nem a személyre vagyunk irigyek, hanem a jó cselekedeteit igyekszünk eltanulni.
És az elemek amelyek elolvadnak, jelképezik azokat az anyagi javakat, amelyekkel körülvesszük magunkat, amelyekkel falat építünk, amihez ragaszkodunk, amit birtokolni akarunk. Isten szeretetének a tüzében ezek is elolvadnak. A hó jutott eszembe, amely amíg szilárd, lehet valakinek a kertjében, udvarán, valaki magáénak mondhatja azt, de amikor a melegtõl megolvad, elfolyik, mindenkijévé válik. A szeretet tüzében ezek a dolgok is elolvadnak. Szabadokká válunk tõlük, és arra használjuk fel, hogy jót tegyünk velük.
Hogyan siettetjük hát Krisztus eljövetelét? Azzal, hogy úgy viszonyulunk embertársainkhoz, úgy viszonyulunk a teremtett világhoz, úgy élünk, ahogy Jézus tanított minket, ahogy mutatta nekünk. Amikor nap mint nap imádkozzuk, hogy "jöjjön el a te országod" arra teszünk ígéretet hogy ma is ennek az Országnak az építésén dolgozunk.

2018-06-05

______________________________

Emelkedünk és ereszkedünk

2 Pt 1, 2-7
Krisztus Urunk ismerete kegyelem és békesség. Hogy kegyelem, az nyilvánvaló, hisz a magunk törekvésével sosem ismerhettünk volna meg Istent, Jézus Krisztus nyilatkoztatta ki nekünk Õt, nekünk, anélkül, hogy ezt bármivel is megérdemelt volna.
Ennek a gyümölcse a békesség. De ez a békesség nem egy fajta transz állapot, amelyben nem hallunk, nem látunk, nem érzünk. Ilyen a temetõben vár ránk. Nem is egy jólesõ zavartalan nyugalom. Ez talán a Mennyországban vár ránk. Ebben az életben, annak ellenére, vagy talán éppen ebbõl kifolyólag, hogy Jézus Krisztust megismertük, még nagyobb erõvel folytatódik a küzdelem bennünk: a rossz szokásainkkal, a kényelmességünkkel, a gyávaságunkkal, a függõségeinkkel, és, bár törekszünk szeretni testvéreinket, mégis sok az ütközés, a konfliktus közöttünk, mert sok mindent másképp gondolunk, másképp érzünk másképp szeretnék. Mégis békességrõl beszélhetünk, melynek forrása az, hogy megismertük Jézus Krisztust. Nála biztonságban van az életünk. Semmi más biztos. Nem bízhatunk sem önmagunkban, sem testvéreinkben, csak egyedül Jézus Krisztusban annyira, hogy teljesen rá bízzuk magunkat. De ettõl még folytatódik a küzdelem, hogy önmagunk felé emelkedjünk, és testvéreink alá ereszkedjünk.

2018-06-04

______________________________

A hitre építeni

Júd 17, 20b-25
"Épüljetek szent hitetek alapjára." Júdás levele azért íródott, mert az elsõ keresztény közösségen belül zavar támadt. Egyesek, akik magukat keresztényeknek vallották, nem õszintén követték Krisztust, hanem egyes helyzetekben önzõ módon, önmagukat keresték, a maguk érdekei és kedve szerint értelmezték Jézus szavait. Júdás határozottan közbelépett, hogy tisztázza a dolgokat és bátorítsa a keresztényeket.
Hasonló dolgok történnek ma is közösségeinkben. Néha egyik, vagy másik testvérünk magatartása ellenkezik Krisztus tanításával. Nem attól lesz valaki igazi keresztény, hogy annak vallja magát, sem attól, hogy Jézusról, a keresztény életrõl szépeket tud mondani. Még a keresztség szentsége sem biztosítja a Krisztushoz való tartozást, csak egyedül az életbe ültetett hit. Ez bizonyítja, vagy cáfolja azt, hogy keresztények vagyunk.
Persze könnyû másokra mutogatni, de ha õszintén szembenézzünk önmagunkkal, felfedezzük, hogy mi magunk is következetlenek vagyunk bizonyos helyzetekben. Mert a hit nem egy diploma, egy igazolás, amit egyszer megszereztünk és utána biztonságban van a fiókunkban, hanem személyes kapcsolat Istennel, és ha megszakad az Istennel való párbeszéd, kialszik a hit lángja is. Mint minden kapcsolatot, ezt is állandóan táplálni és elmélyíteni kell. Kérem Istent, hogy óvjon meg a gõgtõl, amely elhallgattatja a lelkiismeretemet, amikor az életem cselekedetei ellentmondanak a szavaimnak. Kérem az erõt hogy ma is újrakezdjem az Úrral való párbeszédet, hogy erre épüljenek cselekedeteim.

2018-06-02

______________________________

Ne álszerénykedjünk!

1 Pt 4, 7-13
Szolgáljatok egymásnak azzal a kegyelmi ajándékkal amelyet kaptatok. Az elsõ keresztény közösség azt hitte, hogy Krisztus hamarosan visszajön közéjük és ez befolyásolta az õ hitéletüket. Nem elmenekültek egy képzeletbeli mennyországi életbe, ahol minden szép és jó, lesz hanem igyekeztek mindent nagyon komolyan venni, mert hogy rövid az idõ. Egyik volt provinciális esete döbbentett meg, aki tüdõrákos lett. Azt mondták az orvosok, hogy nagy valószínûséggel rövidesen meg fog halni. Õ nem elkeseredett, nem visszahúzódott, önmagát sajnáltatva, hanem minden képességével azon volt, hogy minél több jót tegyen az emberekkel. Azelõtt is jó ember volt, de valóságos angyal lett belõle, miután megtudta, hogy rövidesen meg fog halni. Talán épp ennek a hatására meggyógyult és a mai napig is él.
Valahogy így éltek az elsõ keresztények. Örömmel készültek az Úrral való találkozásra, igyekezve minél több szeretetet ajándékozni egymásnak, gyümölcsöztetve minél jobban azokat a képességeket, amelyekkel Isten megáldotta õket. Azt hiszem, nagyobb fájdalmat nem okozhatunk Istennek, mint amikor ilyesmiket mondunk, hogy mi erre nem vagyunk képesek, mi ehhez nem értünk, csinálják mások, az ügyesebbek, a tehetségesebbek. Hálátlanokká válunk, ha nem használjuk megfelelõképpen fel azokat adottságokat, amelyekkel Isten megajándékozott minket. Nem azért kaptuk ezeket, hogy büszkélkedjünk velük, hanem, hogy bölcsességgel felhasználjuk testvéreink javára. Vessük hát el az álszerénységet és õszintén ismerjük fel azokat a képességeket amelyekkel rendelkezünk, és Istennel beszéljük meg, hogy miként tudnánk ezeket a legjobban gyümölcsöztetni. Semmi nem tud boldogabbá tenni minket mint az, ha sikerül ajándékká válnunk testvéreink számára.

2018-06-01

______________________________

Úrnapja

Jézus az utolsó vacsorán megtörte a kenyeret, szétosztotta tanítványai között, majd odaadta nekik sorra a kelyhet is, meghagyva tanítványainak: ezt tegyétek az én emlékezetemre. A tanítványok tehát az elsõ századok óta összegyûlnek az Úr vacsorájára minden vasárnap. Kezdetben nem is volt semmilyen más vallásos gyakorlatuk a keresztényeknek, csak a kenyértörés, a közösségben ünnepelt szentmise, annak emlékére amit Jézus az utolsó vacsorán tett. A keresztények kezdettõl tudatában voltak annak, hogy mekkora felelõsség kinyújtani a kezüket és venni abból a kenyérbõl, inni abból a kehelybõl.
A mai evangéliumi szakasz nekünk is segít tudatosítani azt, hogy mit is ünneplünk, amikor bemutatjuk a szentmisét, amikor részt veszünk a szentmisén, amikor szentáldozáshoz járulunk. A kovásztalan kenyerek ünnepének elsõ napján kezdõdik a mai evangélium eseménye. Ez valójában a húsvét ünnepe a zsidóknál. Ettõl a naptól kezdve tartózkodnak a kovászos eledelektõl. Ennek a a jelentése a régi dolgokkal való szakítás akart lenni. Tudjuk, hogy a kovász a régi tésztából van. A kovásztalan kenyérrel jelezni akarták, hogy új életet akarnak kezdeni, mert a választott nép története épp a régi élettel való szakítással kezdõdött, amikor kivonultak Egyiptomból. Húsvétkor mi is a keresztények közösségének a születését ünnepeljük. A zsidók húsvét elõestéjén égõ gyertyával körbe járnak a házban ellenõrzik, hogy nincs-e valamelyik sarokban a régi kovászból. Nagyon szép mondanivalója van ennek, hisz jól tudják, hogy a szobájukban nincsen kovász, de körbejárva a gyertyával jelzik, hogy õk magukból is, lelkük minden sarkából ki akarják dobni a régi kovászt: minden rosszindulatot, gõgösséget, hazugságot, mindenféle függõséget, azért, hogy szabadon indulhassanak az új élebe.
Jézus felszólítja tanítványait, hogy készítsék elõ a húsvéti vacsorát. Elmondta nekik, hogy mi alapján ismerik meg azt az embert, akinek a házába kell menniük. Arról hogy egy korsó vizet visz. Azt gondolhatnánk, hogy ez alapján a jel alapján nehéz volt felismerni az illetõt, hisz a városból mindenki ehhez az egy kúthoz járt vízért. Csak, hogy általában az asszonyok mentek korsókkal a kútra nem férfiak, mert vízhordás asszonyoknak való munkának számított. A szentmisére való felkészülés tõlünk is alázatosságot kíván meg, készséget arra, hogy szolgáljunk másoknak, ne pedig szerepelni, feltûnni akarjunk.
Az evangélista leírja a termet, ahol az utolsó vacsora történt. Az elsõ dolog amit elmond róla, hogy emeleti terem volt. Az elsõ keresztények igyekeztek, hogy ennek mintájára õk is emeleti teremben rendezzék meg az eucharisztikus lakomát. Emlékszünk, hogy Troászban Pál is emeleti teremben mutatta be a szentmisét, amikor az egyik ifjú. a hosszú prédikáció alatt elaludt és kiesett az ablakon. Mi a mondanivalója az emeleti teremnek? Az, hogy a szentmisén való részvételölünkkor föléje kell emelkednünk a világi gondolkodásnak, a világ értékrendjének. Föl kell emelnünk a szívünket Istenhez. A földszinten az, aki szegény, aki másoknak a szolgája. jelentéktelen ember. Az emeleti teremben fontos személy lesz belõle, aki méltó a tiszteletre és megbecsülésre. A földszinten azok a sikeresek, akik mások felett tudnak uralkodni. Az emeleti teremben mindez értéktelen.
A másik jellegzetessége ennek a teremnek, hogy tágas. A szentmisét bemutató közösség nyitott sok ember befogadására, és nem egy zárt közösség, egy szekta. Gondoljunk csak a Lukács evangéliumában szereplõ lakomára, ahol a gazda a szolgákat kiküldi az utcára, hogy mindenkit be hívjanak. A szentmisérõl nem zárunk ki senkit, azt sem aki sokat vétkezett, aki elrontotta az életét. Mi nem ítélünk el senkit, hanem mindenkit szeretettel fogadunk.
Étkezésre, ünneplésre berendezett terem volt. A szentmise olyan helyiségben történik, amelynek a rendeltetése, hogy együtt ünnepeljenek a testvérek.
Na de nézzük meg, mi is történt ezen a vacsorán? Jézus tudta, hogy neki meg kell halnia, és azt akarta, hogy az, amit õ elkezdett a tanítványai körében, ne érjen véget az õ halálával. Kezébe vette a kenyeret ami az ember mindenféle szükségletét jelképezi, mindazt, amire szüksége van ahhoz, hogy emberhez méltó életet élhessen. Mert az ember sok mindenre éhes: szeretetre, egészségre, tudásra, megbocsátásra, igazságra, elfogadásra. Mikor Jézus a kezébe veszi a kenyeret áldást mond, kifejezve, hogy mindazt, amire szükségünk van ahhoz, hogy élhessünk Istentõl kapjuk. Aztán hasonlóképpen kezébe veszi a bort, mely jelképezi mindazt, ami az embernek örömet okoz. Ezt is Istentõl kapjuk. És ha mindent Istentõl kaptunk, akkor mindaz, ami rendelkezésünkre áll, közös. Nem azért adta Isten ezeket, hogy fel halmozzuk magunknak, hanem, hogy közösbe tegyünk, hogy megosszuk testvéreinkkel. A földszinten ezt másképp képzelik el, mindenki magának igyekszik kisajátítani dolgokat, és megfizetni azokkal, akiknek azokra szükségük van.
Nagyon szép szimbolikával bír a kenyér és a bor, melyeket Jézus kiválasztott. A kenyér magában hordozza a föld termését: az ásványi sókat, a vizet, és az égbõl érkezõ napsugarat, esõt. Hasonló a helyzet a borral.
A mezõn mezõn azonban nem terem sem kenyér, sem bor. Jelen van benne az ember munkája is. Az ember munkájával alakította át a teremtett dolgokat eledellé és itallá. Egy család tagjai mindnyájan a maguk munkájának eredményét látták a kenyérben és a borban. Mindenki valamivel hozzájárult. És egy családon belül senki nem fizeti ki a másiknak, hogy dolgozik. Mindenki közösbe teszi azt, amivel rendelkezik, a maga munkáját, törekvését, azért, hogy mindnyájan táplálkozhassanak és örülhessenek. A szentmisén mi is tudatosítjuk magunkban azt, hogy Isten vendégei vagyunk. Nem vetélytársak vagyunk, hanem vendégek. Mindent Istentõl kapunk, tehát nem magunknak gyûjtünk, amennyit csak tudunk, nem törõdve a másiknak a szükségleteivel, hanem, mint egy vendégségben, udvariasan egymást kínálgatjuk.
Amikor Jézus azt mondja: vegyétek és egyétek, mert ez az én testem, ezzel azt mondja, hogy ez a kenyér õ az egész életét jelképezi. Jézus egész élete, és mindaz amit tett, azt a célt szolgálta, hogy életadó táplálék, és öröm forrása legyen mindenikünk számára. És amikor magunkhoz vesszük, magunkévá akarjuk tenni Jézus életét, hogy mi is, Hozzá hasonlóképpen, táplálék és öröm forrása legyünk testvéreink számára. Amikor tehát szentáldozáshoz járulunk, kifejezzük, hogy mi oda akarjuk ajándékozni az életünket.
Van, aki felteszi a kérdést, hogy miért van szükség arra, hogy minden héten, vagy éppen minden nap, szentmisén vegyünk részt, szentáldozáshoz járuljunk, ha már egyszer elhatároztuk, hogy az életünket Jézuséhoz hasonlóvá tesszük? Ehelyett sok hasznos dolgot tehetnénk: segíthetnék szegényeken, taníthatnánk tudatlanokat. Miért kell tölteni az idõnket a szentmisével, amit már egyszer meg értettünk, és végérvényesen elköteleztük magukat? Azért, mert szükségünk van, mielõtt bármit is tennénk arra, Isten ismét elmondja nekünk hogy szeret. Ezt nem elég egyszer hallani. Újra és újra hallani akarjuk. Csak ez ad erõt nekünk arra, hogy a tõle kapott ajándékokat nagylelkûen szét tudjuk osztani testvéreink között. Sosem idõveszteség a szeretet kifejezése és elfogadása. Ilyen lelkülettel szeretnénk ezen az ünnepen is részt venni a szentmise áldozatban.

Azi în sãrbãtoarea preasfântului sacrament al euharistiei, citind Evanghelia ne întoarcem în acea încãpere în care a fost celebrata cina cea de tainã a Domnului nostru Isus Cristos. Evanghelistul descrie aceastã încãpere. In primul rând spune cã aceastã încãpere era la etaj. De fapt ce importanțã are ca încãperea sã fie la etaj? Mesajul este spiritual. Când participãm la sfânta euharistie, încercãm sã ne ridicãm deasupra modului de gândire al lumii de la parter. Încercãm sã ne ghidãm dupã valori care sunt deasupra valorilor lumii. Vrem sã ne ridicãm inimile la Dumnezeu. La parter omul care este servitorul altora, este un om neînsemnat, pe când la etaj, în fața lui Dumnezeu si in fata fratilor sai devine o persoanã demnã de apreciere și respect. In schimb cei care sunt apreciați de lume, pot fi oameni fãrã valoare la etaj.
O altã caracteristicã a acestei încãperi este mãrimea. Este o încãpere spațioasã. Comunitatea noastrã care participã la Sfânta Liturghie este deschisã pentru a primi multe persoane și nu suntem o comunitate închisã, un club rezervat, o sectã. Ne putem gândi la parabola din Evanghelia Sfântului Luca, când stãpânul casei își trimite servitorii pe strãzi, sã aducã lumea sã participe la banchetul organizat de el. Noi nu excludem pe nimeni de la Sfânta Liturghie, nici pe cei care au pãcãtuit mult, nici pe cei care și-au distrus viața. Noi nu condamnãm pe nimeni ci îi primim pe toți cu iubire.
Isus a luat in mâinile sale pâinea și potirul cu vin. Pâinea reprezintã toate necesitãțile omului, nu numai a trupului, pentru cã omul este flãmând de iubire, de sãnãtate, de cunoștințe, de iertare de dreptate. Isus când ia în mânã pâinea și spune binecuvântarea, isi exprimã convingerea cã tot ceea ce avem nevoie pentru o viațã demnã primim de la Dumnezeu. În mod asemãnãtor ia în mânã potirul cu vin, care reprezintã tot ceea ce oferã bucurie omului. Și bucuriile noastre provin de la Dumnezeu. Iar dacã am primit totul de la Dumnezeu, înseamnã cã tot ceea ce avem este comun. Nu le-am primit ca sã le acumulãm ci ca sã le punem în comun, sã le împãrțim cu frații noștrii. Bineînțeles la parter oamenii gandesc altfel, pentru cã fiecare încearcã sã ia in posesie lucruile și sã îi facã sã plãteascã pe cei care au nevoie de ele.
Isus a ales pâinea și vinul, pentru cã ele simbolizeazã în același timp darurile primite de la Dumnezeu dar și strãduințele noastre. Pâinea de la pãmânt primește sãrurile minerale, apa, de la soare, cãldura, luminã, din cer vine ploaia. Tot așa și vinul. Dar pe câmp nu se gãsește nici pâine nici vin, doar grâu și struguri. Munca omului transformã aceste creatii în mâncare și bãuturã.
Când Isus ne spune: luați si mâncați pentru cã este trupul meu și sângele meu, vrea sã spunã cã aceastã pâine și acest vin simbolizeazã toatã viața lui. Isus dorea ca El insusi sã devinã hrana dãtãtoare de viațã și bucurie pentru toți oamenii. Atunci când noi ne împãrtãșim vrem sã devenim și noi, asemenea lui, hranã și izvor de bucurie pentru frații noștri.
Sunt unii care nu înțeleg, la ce e bun sã participãm în fiecare sãptãmânã, sau chiar în fiecare zi, la Sfânta Liturghie și sã ne împãrtãșim. Si asa suntem ocupati. In loc sã ne pierdem timpul cu Sfânta Liturghie ne-am putea duce sã îi ajutãm pe sãraci, sã-i învãțãm pe cei neștiutori, sã facem fapte bune. E necesar, pentru cã avem nevoie ca Dumnezeu din nou și din nou sã ne spunã cã ne iubește. Nu ajunge sã-o auzim odatã. Niciodatã nu este timp pierdut exprimarea și primirea iubirii. Avem nevoie de acest lucru, ca sã avem puterea sã împãrțim în mod liber și generos, tot ceea ce am primit de la Dumnezeu. Cu acest spirit dorim sã participãm și astazi la sfânta euharistie și sã îl primim pe Isus în Sfânta Împãrtãșanie.

2018-05-31

______________________________

Nem egyéni megszentelõdés ...

1 Pét 1, 18-25
Az igazságnak engedelmeskedve már megtisztítottátok lelketeket a testvéri szeretetre. Szeressétek tehát egymást! Erre buzdít Szent Péter a szentleckében. Két lépésrõl van tehát szó, az elsõ a lelkünk megtisztítása, a másik pedig a testvéri szeretet.
Mitõl kell megtisztítani a lelkünket? Nyilván attól, ami a bûn következtében rátapadt. Isten az embert a saját képére és hasonlatosságára teremtette. Isten pedig közösség. Ahogy olvassuk a Szent János evangéliuma elsõ részében: "kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, szó szerint Isten felé fordulva volt". Kifejezi a Szentháromság személyei közötti egymásra figyelést, szeretetkapcsolatot. És Isten az embert is hasonlóvá teremtette. Arra rendelte, hogy szeretetközösségben éljen. De ezt a bûn elrontotta, és ennek következtében arra hajlunk, hogy önállósodjunk Istentõl is és embertársainktól, testvéreinktõl is. Istenhez csak akkor folyamodunk, amikor szükségünk van rá, testvéreinktõl is nagyrészt azt várjuk el, hogy ne zavarjanak bennünket. Kialakítjuk a magunk kis világát, amelyben biztonságban érezzük magunkat és igazából a többi nem érdekel. Nem érdekel az országom sorsa, a városom élete, a közösségem jövõje, csak az, hogy engem hagyjanak békén, és adják meg a lehetõséget, hogy azt tehessem, amihez kedvem van.
Nos, ettõl kell megtisztulnom, hogy a lelki életemet ne egyéni megszentelõdés útjának tekintsem, amiben a testvéreinek nincs szerepe, legfeljebb az, hogy rajtuk erényeket gyakorolhatok, mint a türelmet, a megbocsátást, a segítõkészséget.
Isten arra hívott hogy szeretetközösséget alkossunk. Ez fontosabb minden más feladatunknál. Ez legyen a fõ helyen a napi lelkiismeret-vizsgálatunkban is. Ne csak azt nézzük meg, hogy egyénileg nem vétettünk-e valamelyik parancsolat ellen, hanem azt is, hogy mennyire igyekeztünk építeni a kapcsolatot azokkal a testvéreinkkel akiket Isten mellénk rendelt.

2018-05-30

______________________________

Szentháromság vasárnapja

A mai evangéliumi szakasz azzal kezdõdik, hogy a 11 Apostol elmentek Galileába. Eredetileg tizenketten voltak, de egyikük, Júdás, elhagyta õket. Azt szoktuk mondani, hogy Júdás elárulta Jézust, pedig az evangélium ezt sehol nem állítja, hanem csak azt, hogy átadta õt a nép vezetõinek. És az sem igaz, hogy a pénzéhség vezette õt erre, hisz a végén utálattal dobta el a pénzt magától. Nem tudott szabaddá lenni vallásos meggyõzõdéseitõl, nem tudta magáévá tenni Jézus tanítását, és nem tudta magát átadni annak az új életformának amelyet Jézus hirdetett, ezért Jézust veszélyesnek tartotta a népe számára. Attól félt, hogy veszélybe sodorja a népét, ezért, a nép érdekében adta át õt a hatóságoknak.
Ne gondoljuk hogy az a 11 örömmel telve, magabiztosan mentek Galileába, tudva, hogy Jézus feltámadt. Tele voltak õk is félelmekkel, bizonytalansággal, mert ha Jézus feltámadt, akkor sok minden megváltozik az õ életükben is. Akkor nem csak egy szép ideál Jézus tanítása, hanem halálosan komoly, és aki Jézus követõje akar lenni, annak oda kell adni a az életét. Ott bujkált mindegyikük lelkében a kérdés: tényleg ezt akarom? Ismerõs az érzés azok számára, akik elkötelezõdés elõtt, örök fogadalom, vagy házasságkötés elõtt állnak: tényleg oda akarom adni az életemet Istennek, rábízni magamat erre az emberre, vagy erre a közösségre?
Az apostolok most megértették, hogy nem csak egy szép mese a földbe hulló búzamag példája, amelynek el kell halnia, hogy termést hozzon. Megértették, hogy nem siker, dicsõség vár rájuk, hanem kicsiknek kell lenniük. Megértették, hogy nem fognak gazdagok lenni, nem fognak másokon uralkodni, hanem mindenüket szétosztják és mindenkinek a szolgálatára lesznek. Mi is ezek közé az elbizonytalanodott tanítványok közé tartozunk. Hiszünk de kételkedünk is.
Hol kell találkoznunk ezeknek a tanítványoknak Jézussal? Galileában. Oda kell visszatérniük, ahol elkezdõdött 3 évvel ezelõtt a Jézussal való utazásuk.
És ott fel kell menniük a hegyre. Nem egy valóságos hegyrõl van szó, hanem az Istennel való találkozás helyérõl, ahol az ember Istennel együtt átgondolja a helyzetét, Isten elé tárja a gondolatait, félelmeit, reményeit. Ha nem megyünk fel a hegyre, megcsodálhatjuk Jézust az õ gyönyörû tanításáért, a csodákért amelyeket tett, de ez nem lesz hatással az életünkre.
Úgy gondoljuk, hogy könnyebb lenne teljességgel igent mondani Jézus követésére, még az életünket is oda mernénk adni, ha Jézus minden kétséget kizáróan bizonyítaná, hogy valóban feltámadt, valóban õ az Isten fia, valami olyat tenne, ami szétoszlatna bennünk minden kételyt. Mikor egy lánynak udvarolni szeretne egy fiú, a lány nem kéri, hogy a fiú elõbb bizonyítsa be, hogy õ a legrendkívülibb férfi a világon, nem tudja elõre bebizonyítani, hogy mellette egy életen keresztül boldog lesz. Csak fokozatosan, gyakran találkozva, sok idõt közösen töltve ismerik meg egymást, mígnem el tudják kötelezni magukat egymás mellett. Ugyanígy van Jézussal is. Nem bizonyítja be nekünk Jézus, hogy jó választás azt az életformát követni amelyet õ ajánl nekünk hanem fokozatosan ismerjük meg õt, véle élünk napról napra, mígnem eljutunk oda, hogy elkötelezzük magunkat mellette. Felmenni a hegyre Jézussal ezt jelenti: megpróbálni odaadni valamennyit az életünkbõl, és megtapasztalni azt a boldogságot, amelyet a Véle való együttlét tud nyújtani. Csak a hegyen, vagyis Jézussal együtt élve tapasztalhatjuk meg, hogy jó nekünk úgy élni, mint Jézus. Aztán azért is jó felmenni a hegyre Jézussal, mert az õ fényénél ismerjük meg igazából hogy kicsoda õ, és kik vagyunk mi. Rádöbbenünk, hogy az az igazi ember, aki ugyanolyan mint Jézus. Ott, a hegyen értjük meg azt is, hogy mi az Isten szándéka a teremtett dolgokkal: azért kaptuk azokat hogy egymást gazdagítsuk velük, nem pedig, hogy magunknak felhalmozzuk azokat. Ott tanulunk meg helyesen viszonyulni a dolgokhoz.
Jézus ma minket is meghív a hegyre, hogy meggyógyítsa kételyeinket, félelmeinket, és így nagyobb odaadással döntsünk Mellette, és Rá merjük bízni az életünket, hogy elvezessen minket is a Szentháromság szeretet-közösségébe.

Ucenicii au fost invitați de cãtre Isus în Galileea pe un munte. Când l-au vãzut sau inchinat în fața Lui și l-au adorat. Insemna ca au recunoscut în El prezența lui Dumnezeu. Au recunoscut cã învãțãtura lui vine de la Dumnezeu. Evanghelistul în mod sincer ne prezintã starea sufleteascã a apostolilor. Nu ne prezintã niște apostoli eroi, curajoși, deja sfinți, daruiți în totalitate, ci niște oameni fricoși cu indoieli în suflet, ca și noi. Si noi avem indoielile noastre: oare dacã luãm în serios învãțãtura lui Isus chiar vom fi fericiți, sau pierdem ocazii de a ne bucura de aceastã viațã, pentru ca poruncile lui Dumnezeu ne interzic anumite lucruri? Ne e fricã și nouã sã ne dãruim în totalitate. Dam ceva și noi lui Isus, spunem câte o rugãciune, venim la liturghie când avem timp, dar ne pãstrãm libertatea de a-l abandona pe Isus atunci când ne cere ceva prea greu, sau ceva ce nu ne convine. Isus i-si cunoaște apostolii, și ne cunoaște și pe noi. De aceea ne invitã pe munte, și ne Promite cã va fi alãturi de noi in indeplinirea misiunii pe care am primit-o de la El.
Isus spune: mi-a fost datã toatã puterea în cer și pe pãmânt. Despre ce putere este vorba? Nu este vorba despre puterea de a domni peste alții, sau despre libertatea de a face orice isi doreste. Isus a primit de la Tatãl puterea sã dãruiascã viațã, sã trãiascã bucurie, sã dãruiascã fericire. Aceasta este singura putere pe care o împarte Isus cu ucenicii sãi. Isus a refuzat orice altã putere pe care Satana ar fi vrut sã i-o ofere in clipa tentației. In schimb Isus are Puterea sã învingã rãul și consecințele râului: boala, suferința, moartea.
Așadar Isus îi trimite pe Ucenicii sãi: mergeți! Nu trebuie sã aștepte sã vinã oamenii la ei. Ei, care au descoperit viața adevãratã, comoara prețioasã, sã nu o ținã pentru ei înșiși și sã o împartã cu ceilalți oameni.
Faceți ucenici din toate neamurile! Ucenicul nu din cãrți învațã ceea ce știe ci stând cu maestrul, urmarind modul lui de a lucra. Si noi invitãm omenii sã stea cu Isus ca de la El sã învețe ce înseamnã viața creștinã, ca dupa aceea sã devinã și ei continuatorii operei și vieții lui Isus. Trebuie sã-i boteze pe oameni: Adicã sã ii scufunde în viața lui Dumnezeu, si sã învețe sã ținã tot ceea ce Isus i-a poruncit. și Isus le-a poruncit un singur lucru: iubirea.
Și Isus conclude: eu sunt cu voi în toate zilele, pânã la sfârșitul lumii. Națiunile pãgâne din acele timpuri aveau divinitãți care aveau sedii fixe. Adoratorii lor trebuiau sã se prezinte in fata lor in acele locuri sfinte ca sa le ofere sacrificii și rugãciuni. Dumnezeul Poporului ales este diferit. Este în mijlocul Poporului sãu. I-a promis lui Moise, când i-a vorbit din tufișul care ardea: eu voi fi cu tine. Isue repetã aceeași promisiune: eu voi fi cu voi. Și întradevãr Isus este prezent între noi prin cuvântul sãu și prin sacramentele sale.
Iar noi, ucenicii sai de azi avem sarcina de a-l reprezenta pe Isus, pentru ca oamenii sã își dea seama și astãzi cã Isus este întradevãr între noi. Viața noastrã sã trezeascã în ei dorul patriei adevãrate, unde ne așteaptã în comuniunea lor de dragoste Tatãl, Fiul și Duhul Sfânt. Cãtre Sfânta Treime sã se înalțe în aceastã sãrbãtoare mulțumirea noastrã și mãrire în toți vecii vecilor.

2018-05-27

______________________________

Valljátok meg egymásnak bûneiteket

Jak 5, 13-20
Valljátok meg egymásnak bûneiteket és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Szent Jakab már akkor felismerte, hogy a bûn és a betegség kapcsolatban vannak egymással. Ma már egyre több orvos állítja, hogy a test betegségei összefüggenek a lélek betegségeivel. És a lélek betegségei közül a legsúlyosabb a bûn, mert tönkreteszi a kapcsolatunkat önmagunkkal, Istennel és testvéreinkkel. Ennek pedig a hatása a legsúlyosabb gyógyíthatatlan betegség: a kárhozat.
És a bûn ellen nincsen más orvosságunk mint a megbocsátás önmagunk részérõl, Isten részérõl és testvéreink részérõl. De ehhez fel kell ismerni, és be kell ismerni a bûneinket. A természetünktõl az ellenkezõ irányú késztetést kapjuk, azt, hogy elrejtsük tévedéseinket, és, hogy hibátlanoknak mutassuk magunkat. Milyen nehéz úgy élni, hogy ne legyenek rejtegetnivalóink egymás elõtt. Annál kevésbé szeretnénk, hogy mások ismerjék a mi bûneinket. Csak akiben nagyon megbízom, annak merem azokat feltárni. Nos, Szent Jakab azt szeretné, hogy a mi közösségünkben olyan fokú legyen az egymás iránti bizalom, hogy merjünk egymásnak a bûneinkrõl is beszélni.
Amikor egymásért kezdünk imádkozni, valójában szeretettel ajándékozzuk meg egymást, és ez a kölcsönös szeretet elvezet lelkünk és testünk gyógyulásához. Ha békében vagyunk önmagunkkal, Istennel és testvéreinkkel, akkor sem betegség sem halál nem tud igazán ártani nekünk.

2018-05-26

______________________________

Ne zúgolódjatok!

Jak 5, 9-12
Nehéz dolgot kért tõlünk az apostol a mai szentleckében, azt, hogy ne zúgolódjunk egymás ellen, mert aki zúgolódik, az ítéletet von magára. Pedig a régiek azt mondták, hogy megtesszük azt amit az elöljárók kérnek tõlünk, akkor is ha nem értünk vele egyet, de jogunk van mindig a zúgolódásra. Úgy tûnik, hogy jó lenne ezen változtatni valamit. Helyesebb, és egészségesebb kimondani a véleményünket, mint a másik háta mögött zúgolódni.
Ha zúgolódunk, siránkozunk testvéreink ellen, ezzel azért vonunk magunkra ítéletet, mert Istennek is volna sok felpanaszolni valója velünk szemben, de Isten irgalmas és könyörületes. De ha mi könyörtelenek vagyunk testvérünkkel szemben és szigorúan ítélkezünk fölötte, Isten a védelmére fog kelleni velünk szemben annak, akinek nincs lehetõsége önmagát megvédeni, mert Isten igazságos Bíró is. Nagyon meg tudja mérgezni egy közösségnek az életét az, ha tagjai zúgolódnak egymás ellen.
Amikor rátekintek a testvéremre, eszembe jut mindaz a rossz, amit róla tudok, vagy gondolok, és ennek a fényében beszélgetek vele, ennek a fényében viszonyulok hozzá, és az megmérgezi a kapcsolatunkat, megmérgezi a közösség légkörét. Ha ellenben egy kis erõfeszítéssel sikerül megértõnek, irgalmasnak lennem véle szemben, és azt látni meg a testvéremben, ami tetszik nekem, akkor a testvéremre mondott igenem valóban igen lesz, és szeretetlenségnek való ellene mondás valóságos nem lesz.

2018-05-25

______________________________

A Szent Ferenc bazilika

Szent Ferenc, ha megkérdezték volna, sosem egyezett volna bele abba, hogy az õ tiszteletére egy ilyen hatalmas bazilikát építsenek. Emiatt voltak kezdettõl a bazilika építése ellen egyes testvérek, fõként azok, akik személyesen ismerték Szent Ferencet, és azok, akik az un. spirituálisok csoportjához tartoztak. Igyekeztek is megakadályozni az építést, összetörték a nagy perselyt, amely a bazilika építéséhez gyûjtötte az adományokat.
Ma mégis büszkeséggel tekintünk a bazilikára, mint a ferencesség jelképére. A bazilika nem Szent Ferencet, hanem Istent dicsõíti, aki Ferencen, az õ szolgáján keresztül sokakat elvezetett, és ma is elvezet az üdvösségre. Arra a helyre épült, ahol a kivégzett gonosztevõket temették el annak idején, ezért pokol kapujának nevezték a helyet, de a bazilika felépítésével nevet változtatott, a mennyország kapuja lett. Bár impozáns épület, nem az elõkelõk temploma akart lenni. Kezdettõl a szegények, a tudatlanok jártak ide, ezért is volt tele a bazilika az oktatásukra készült festményekkel, melyet a szegények bibliájának neveztek.
Mi lehet mindebbõl ma számunkra szóló üzenet? Isten dicsõségére nekünk is szabad kiemelkedõ dolgokat megvalósítani, és nem kell álszerénységbõl magunkat lebecsülnünk. Fontos azonban, hogy ne a magunk dicsõségét keressük, és ne a nagyok, az elõkelõk társaságát, hanem a mi életünket látva az egyszerû emberek is megértsenek valamit az evangéliumból.

2018-05-24

______________________________