Napi gondolatok

Duns Scotus

Duns Scotus egyik központi témája a teológia és a filozófia közötti kapcsolat. Az õ idejében szorosan összekapcsolódott a filozófia és a teológia. Az arisztoteleszi bizonyítási módszereket kezdték alkalmazni teológiai témákban is. Ezt vitte tökélyre Aqvinoi Szent Tamás. Filozófiai eszközökkel próbálta bizonyítani az isteni igazságokat.
Duns Scotus ezt nem látta helyesnek, mondván, hogy az emberi logikát, mely a teremtményekre érvényes, nem lehet a Teremtõre is alkalmazni. Szerinte a teológus azzal foglalkozik, hogy mi felé tart az ember, mi a végsõ célja. Megállapítja, hogy az ember a boldogságra vágyik, amely egy hívõ számára nem más, mint Isten színe látása.. A teológus dolga megkeresni az eszközöket, melyek segítségével ezt el lehet érni.
Az aristotelizmus szerint ennek eszköze nem más, mint a filozófia, mert az emeli fel az embert a maga tökéletességére, általa lesz igazán ésszerû, racionális lény az ember. Duns Scotus szerint azonban tökéletes ember nem létezik, mert az eredeti bûn következtében elveszítette a hazáját, úton van, keresi azt a boldogságot, melyet emberi eszközökkel nem lehet elérni, még a filozófiával sem.
A teológia Istennel kapcsolatos ismereteket tartalmaz, de csupán az értelem segítségével Isten nem ismerhetõ meg. A teológia tehát nam az értelemre épít, hanem a kinyilatkoztatásra, a Szentírás értelmezésére. A teológia bölcsességre tanít, mert megmutatja, hogyan kell az igazság szerint cselekedni. Ezért a teológia gyakorlati tudomány, a helyes élet tudománya.
Ilyen szellemben akarjuk mi is az Istenrõl szóló ismereteket gazdagítani, tudva, hogy ezek sosem lesznek teljesek, de segítenek a konkrét helyzetekben felismerni Isten akaratát, és aszerint cselekedni.

2017-11-08

______________________________

Együtt

Róm 12,5-16a
Szent Pál szavai Krisztus titokzatos testérõl ismerõsök számunkra, mégis, amikor a mi konkrét életünkre alkalmazzuk, meglepõ következményei vannak. Egymásnak tagjai vagyunk, és különféle kegyelmi adományokat kaptunk. Együtt alkotjuk Krisztus testét.
Amikor Szent Ferencet megkérdezték, hogy milyen az igazi kisebb testvér, felsorolta a konkrét testvéreket azok jó tulajdonságaival együtt. Egyedül egyik sem igazi kisebb testvér, csak a társaival együtt. Így mi is, akkor vagyunk igazi kisebb testvérek, ha egymás számára helyet tudunk szorítani a magunk életében, és örömmel tudjuk felismerni, és elismerni egymás jó tulajdonságait, és azt, hogy szükségünk van egymásra, sokszor egymás iránti türelemre ahhoz, hogy hitelesen tudjuk élni a magunk hivatását.

2017-11-07

______________________________

Ingyenes szeretet

Róm 11,29-36
Ki adott kölcsön Istennek, hogy vissza követelhetné tõle? Fontos ezt tudatosítani, hogy Isten nem tartozik nekünk semmivel, de õ sem azért szeret, hogy ezzel lefizessen, lekötelezzen minket, hanem teljesen igyen. Isten nem azért szeret minket, mert neki szüksége van a mi szeretetünkre, hanem a benne lévõ szeretet túlárad.
Jézus minket is erre akar tanítani a mai evangliummal. Olyanokkal tégy jót, modja, akik ezt nem tudják neked viszonozni.
Képesek vagyunk adni, anélkül, hogy viszonzást várnánk érte, mert bízunk abban a szeretetben, melyet Isten ad nekünk. Ezért nem számigálunk, hogy mit adtunk és mit kaptunk érte cserébe, és azt sem bánjuk, ha mi leszünk a veszetesek, mert mi vagyunk az igazi nyertesek, ha kis mértékben is, hasonlít a mi szeretetünk Isten ingyenes szeretetére.

2017-11-06

______________________________

Akkor is szeret

Róm 11,1-2a 11-12. 25-29
Szent Pál meg akarja magyarázni a keresztényeknek, hogy Isten nem fordított hátat a zsidóknak, továbbra is az õ szeretett népe maradtak. Ünnepélyes kijelentései két szempontból is fontosak számunkra. Egyrészt Izrael akkor is Isten választott népe marad, ha elutasították Krisztust, sõt, ez tette lehetõvé azt, hogy az evangélium eljusson hozzánk is. Ami ebbõl következik, a másik szempont, minket személyesen érint. Isten minket is kiválasztott és szeret. És ez nem változik. Isten nem csak akkor szeret, amikor kedve van, és nem csak azért szeret, mert jók vagyunk. Isten épp úgy szeret akkor is, amikor gyengéknek bizonyulunk, akkor is, ha rosszet teszünk. Tehát az kísértés, és nem Istentõl jön, amikor azt hisszük, hogy Isten haragszik ránk, vagy Isten elhagyott minket, vagy megbüntet a mi bûneink miatt. Ez az örömteli bizalom segít bennünket is abban, hogy egy kissé jobban tudjunk szeretni.

2017-11-04

______________________________

Halottak napja

Ma különösképpen elhunyt testvéreinkért imádkozunk, tudva, hogy a testi halál egy elkerülhetetlen lépés ahhoz, hogy eljussunk az Istennel való új életre. Akárcsak a kisbaba, aki 9 hónap élet után, melyet az anyja méhében töltött, el kell szakadnia édesanyjától, hogy megszülethessen az új életre.
A halál egyre inkább tabutémává válik, pedig ahhoz, hogy helyesen tudjunk élni, nagyon fontos tudatosítani, hogy meg fogunk halni. Ez nem a megsemmisülés mozzanata lesz, hanem életünk beteljesülése, mégis olyan nehéz elfogadni a halált. Mindenképpen halogatni szeretnénk ezt a pillanatot, és megharagszunk Istenre, ha valaki meghal, akik hozzánk tartozik, hogy miért engedte, hogy ez megtörténjen. Emlékszünk, ugyanezt tették Márta, és Mária is mikor Lázár meghalt. Szemére vetették: ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. Jézus nem azért jött közénk, hogy meghosszabbítsa ezt a biológiai életet, hanem azért, hogy legyõzze a halált.
Igen, Isten nem hagy bennünket a halál karmai között, mert szeret minket, és éppen ezért azt szeretné, hogy mindig, örökre vele legyünk. Ez az alapja az örök életnek, és ez az alapja a mi reményünknek is.
Igen, de lehet, hogy azok, akik hozzánk tartoztak, és akikért a mai napon imádkozni szeretnénk, nem éltek Istennel szoros kapcsolatban, nem látszott az életükön, hogy túlságosan szeretnék Istent. Nos, nem reménytelen az õ helyzetük sem, mert Isten akkor is hûséggel szereti az embert, ha az nem viszonozza a szeretetét. Nem nyugodott bele abba, hogy választott népe elfordult tõle, személyesen eljött, hogy meghívja újból õket. Életét adta azért, hogy megmentsen minden embert. Most is megtesz mindent, hogy magához édesgesse azokat, akik eltávolodtak tõle, még a fizikai haláluk után is. A mi imáink is ezt segítik elõ. Istennel karöltve szívére beszélünk elhunyt testvéreinknek, hogy fogadják el a boldog örök életet, melyet Isten szeretetbõl felkínál nekik.

2017-11-02

______________________________

A természet is várja

Róm 8, 18-25
A természet sóvárogva várja a felszabadulást - mondja Szt. Pál apostol a mai szentleckében. Mi alól kell felszabadulnia? A természetet az életért való harc jellemzi, a termtmények egymástól való félelemben élnek. Egyiknek a halála biztosítja a másiknak az életét. És ez jellemzõ ránk, emberekre is. Természetünk szerint egymásnak ellenségei, vetélytársai vagyunk. De Isten nem ilyennek teremtette a világot, és nem ez a végleges állapota. Eljön az, amikor a teremtmények, az emberek is, békében, derûsen tudnak egymás mellett élni. Ennek a reménye él bennünk, és errõl a reményrõl teszünk tanúságot azzal, hogy már most igyekszünk nem az elesett természetünk szerint viselkedni egymással és a többi teremtménnyel, hanem úgy, ahogy Szent Ferenc, mindenkit és mindent testvérünknek tekintünk. Gyakoroljuk a megbocsátást, az irgalmasságot, a szelídséget, a jóindulatot, akkor is, ha emiatt veszteség ér minket, lemaradunk a versengésben, háttérbe szorulunk. Nem bánjuk, mert valami jobban remélünk, mint amit ez a világ nyújtani tud nekünk, és arra készülünk.

2017-10-31

______________________________

Nem félünk

Róm 8, 12-17
Nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság lelkét. Általa szólítjuk így Abba, Atya. Az ember szíve mindig érezte, és érzi a vágyat a természetfelettire, de ugyanakkor fél is tõle, fölismerve a nagy távolságot a teremtmény és a Teremtõje között. Ezért az ember Istent hatalmas Úrnak képzelte el, aki elõtt hódolni kell, akinek a szolgái vagyunk. Ebbõl a felfogásból segítenek kitörni Szt. Pál szavai: nem a szolgaság lelkét kaptátok. Maga Isten Szentlelke tanúskodik arról, hogy Isten fiai vagyunk, és Krisztusnak társörökösei. Egy boldog élet vár ránk. És Krisztus megnyitotta számunkra az utat e felé a boldogság felé azzal, hogy önmagát a kereszten szeretetbõl odaajándékozta. Igaz, hogy ebben az életben részt kell vennünk Krisztus szenvedéseiben is, de ez nem a szenvedések keresését jelenti, hanem azt, hogy Vele együtt, bizakodva vágunk neki annak is, ami nehéz, akkor is, ha félelmet érzünk. Minden jól fog végzõdni, mert fogja a kezünket a mi mennyei Atyánk. Ezzel a bizalommal próbáljuk újraértékelni mindazt, amitõl félünk.

2017-10-30

______________________________

Évközi 30. vasárnap

Jeruzsálem volt a zsidók vallási életének a központja. Ennek vezetõi voltak a papok, a szaduceusok. Jézus, mindjárt ahogy Jeruzsálembe ért, konfliktusba került velük. Kikergette a kereskedõket a templomból, a választott néprõl, mint olyan fügefáról beszélt amely nem hoz termést, mert nem csatlakoznak Isten akaratához. A szadduceusok voltak azok akiknek sikerült végül Jézust eltenniük láb alól.
A mai evangéliumban Jézus nem velük kerül konfliktusba, hanem a farizeusokkal, akik a törvény jó ismerõi, és hûséges megtartói voltak. Jézus velük is konfliktusba került, mert õk egy más istenképet tártak az emberek elé, mint Jézus. A farizeusok istene magától távol tartja a bûnösöket, a leprásokat, de Isten akirõl Jézus beszél, különös módon szereti az elesetteket, szükséget szenvedõket. A farizeusok isten érdem szerint fizet mindenkinek, Jézus azonban Isten ingyenes szeretetét hirdette. Isten szeretetét nem lehet kiérdemelni. A farizeusok mindenképen próbálták provokálni Jézust. Elõbb politikai téren állítottak csapdát neki, azt kérdezvén, hogy kell vagy nem kell adót fizetni a császárnak. Ma a teológiai biblikus kérdést tesznek fel neki, remélve, hogy valamilyen távtanítást fog kimondani, ami miatt lejárathatják a nép elõtt. A legképzettebb rabbijukat választják ki, és azt állítják Jézus elé, hogy megszégyenítse Jézust. Azt kérdi a rabbi, mester melyik a nagyparancs, a parancsok között. Nem azt kérdi, hogy melyik a legfõbb parancs, mint ahogy a mi fordításunk mondja, hanem melyik a nagyparancs. A rabbik 613 parancsolatot vezettek le a Szentírásból melyek közül 365 tiltó parancs. Ezeket minden zsidónak meg kellet tartania, míg a pozitív parancsolatokat csak a férfiak kellet, hogy megtartsák. Sokat vitatkoztak azon, hogy mind meg kell-e ezeket tartani, vagy vannak közöttük fontosabbak. A rabbi kérdése azonban nem arre vonatkozott, hogy melyik a fontosabb parancsolat, hanem melyik a nagyparancsolat. Minden zsidó számára világos volt, hogy a nagy parancsolat nem más, mint a szombat megtartása. Ez az egyetlen parancs melyet maga Isten is megtart. És ebben állt a csapda. Egy hasonlattal élve: ha autóval 80-as sebességgel megyek egy helyiségben, ahol senki nincs az úton, és a rendõr megállít és azt kérdi: milyen sebességgel szabad közlekedni helyiségben? a rendõr jól tudja, hogy én is tudom, hogy 50 a megengedett sebesség, és én szépen válaszolok, hogy 50 a megengedett sebesség, akkor azt mondja, miért nem tartom meg. Úgyanígy, a rabbi azt várta, hogy Jézus kimondja, hogy a szombat megtartása a nagy parancsolat, mire õ azt felelte volna, hogy akkor te azt miért nem tartod azt meg. Megtartom a közlekedési szabályokat tudva azonban, hogy azért vannak, hogy segítsék a közlekedést, nem pedig azért, hogy akadályozzák. Jézus is így tartotta meg a szombatot, nem pedig úgy mint a farizeusok akik ha volt értelme, ha nem a szabályt önmagáért tartották meg. A farizeus azért tartja meg a törvényeket mert számot kell adnia errõl Istennek, Jézus azonban nem beszél parancsolatokról, csak szeretetrõl. Jézus nem arról beszél, hogy engedelmeskedjünk Istennek, hanem arról, hogy hasonlítsunk Istenhez aki szeret. Annak az élete igazán sikeres, akinek sikerül hasonlítania Istenhez, az õ Mennyei Atyjához. A szeretet amelyrõl Jézus beszél, nem érzelem, nem érosz, hanem agapé, az ajándékozás öröme, annak öröme, hogy a másikat, boldognak láthatom.
Szeresd Istenedet teljes szívedbõl. A szív a zsidó ember számára nem az érzelmek székhelye, mint ahogy mi szoktuk mondani, hanem a döntések születnek az ember szívében. Azt akarja mondani, hogy az Isten iránti szeretetünk irányítja a mi döntéseinket.
Teljes lelkedbõl: a lélek az életet jelenti. Azt jelenti, hogy nincsenek a mi életünknek részei amelyek nem tartoznak Istenre. Életünk minden területén kifejezzük Isten iránti szeretetünket. Teljes értelmünkkel: ha valakit szeretünk, folyton rágondolunk, õ jár az eszünkben. Ilyen Isten is számunkra. A mi vallásosságunk, nem hiszékenységre és mások által megfogalmazott imák felolvasására épül, hanem az Istenrõl szóló igazságra, amelyet meg akarunk ismerni.
Ez az elsõ és legfontosabb parancsolat mondja Jézus, és a második hasonló ehhez. Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Isten a szeretetre teremtett bennünket. Ha azt akarta volna, hogy mi elegek legyünk magunk számára, akkor nem is tudnánk szeretni. Isten sok ajándékot adott nekünk azért, hogy ezekkel gazdagítsuk testvéreinket, és ugyanakkor szegénynek teremtett Isten minket, mert szükségünk van azokra az ajándékokra, amelyekkel testvéreink ajándékoznak meg minket. És az Isten iránti szeretetünk nem valódi, ha nem nyilvánul meg a testvéreink iránti szeretetben.
A rabbi nem válaszolt semmit Jézusnak. Jézus nem legyõzni akarta a rabbit, hanem kiragadni õt az Istenrõl alkotott téves elképzelésébõl. A farizeusi lelkiség, mely Isten ajándékainak a kiérdemlésére törekszik, sokszor jelen van a mi életünkben is. Jézus szavai segítsenek bennünket is kiszabadulni ebbõl a lelkiségbõl, hogy életünk igazi irányítója az önmagunkat oda ajándékozó szeretet legyen.

2017-10-29

______________________________

Szent Simon és Szent Júdás

Simont a zelotát, és Jakab fiát Júdást ünnepeljük. Az evangéliumban azt hallottuk, hogy Jézus egész éjjel imádkozott, mielõtt kiválasztotta volna, nevükön szólította volna az apostolokat. Ami meglepõ, hogy meglehetõsen szerény képességû és nagyrészt egyszerû embereket választott ki. Ilyen Istennek a stilusa. Azt választja ki ami kicsi és jelentéktelen, talán azért, hogy az ember kevésbé dicsekedhessen a saját eredményeivel, de talán azért is, hogy a tervét apránként, az ember befogadó képességének megfelelõen közölje, tiszteletben tartva a szabadságát. Mert a meghívás nem garanciája a hûségnek. Az egyház kezdettõl olyan emberek közössége, akik keresik a kapcsolatot Istennel és egymás között, de akik képesek egymással szemben önzõk lenni és elárulni Krisztust. Mégis, belõlünk, amint hallottuk a szentleckében, Isten az Úr szent templomát építi.
Jézus engem is meghívott. Biztos, sokat imádkozott értem, jól ismer. Ismeri a hiányosságaimat, gyengeségeimet, a bûneimet, és ezek ellenére bízik bennem. Én is rá bízom magam a Szentlélekre, aki bennem mûködik és összeköt testvéreimmel, hogy egyre inkább az Úr szent hajléka lehessünk.

2017-10-28

______________________________

Kettõsség

Róm 7, 18-25a
Szent Pál a bennünk lévõ kettõsségrõl beszél. Akarom a jót, és teszem a rosszat. Emlékszünk, a tegnapi szentleckében Szent Pál két szakaszra osztotta a keresztény életét, a megtérése elõtti szakaszra, ahol a bûnnek szolgált, és a megtérése utáni szakaszra, ahol teljes odaadással Krisztusnak szolgál. Itt mégis arról hallunk, hogy bár õ maga már megtért, mégis kettõsséget tapasztal önmagában: a vágyat a jóra, melyet Isten megígért, de még nem valósult meg az életében, és annak a csábítását, ami ebben a pillanatban jól esik, vonz, de ami akadályt jelent annak a jónak elérésében, melyet Isten akar kínálni nekünk. Jól érzem magam elmélkedés közben, de nehezemre esik rászánni magam, hogy elkezdjem. Örömet érzek magamban, amikor javára lehetek testvéreimnek, vagy másoknak, de sokszor nehéz leküzdeni a kényelmességemet. Szeretem végezni a feladataimat, de mielõtt nekifognák, jön, hogy megnézzek még egy két dolgot az interneten s aztán könnyen belefeledkezem, s elmarad a feladat végzése. Ugyanaz, amit Szent Pál átélt.
Az õ panaszkodása a bûnös természete miatt, egy Isten-dicsõítéssel fejezõdik be, mint ahogy egyes zsoltárok: ki szabadíthat meg engem? Hála legyen Istennek, Jézus Krisztus, a mi Urunk által. Nem reménytelen a helyzetünk, bár néha tehetetlennek érezzük magunkat, amikor újra és újra belebotlunk a gyengeségeinkbe, de nem a gyengeségeink fölött kesergünk, hanem már most hálát adunk azért a teljes életért, ami ránk vár.

2017-10-27

______________________________