Napi gondolatok

Gyertyaszentelõ

A kis gyermek nevelése csodálatos tevékenység. A szülõk gyakran ámulva figyelik, milyen újabb és újabb tulajdonságai derülnek ki gyermeküknek.
Hasonlóképp csodálkoztak József és Mária, mikor a kis Jézusról újabb és újabb dolgokat tudtak meg. Ma azt ünnepeljük, hogy Isten elé vitték a kis Jézust, mint ahogy minden zsidó fiúgyermeket abban az idõben. Jelezték, ezzel, hogy a gyermeket Isten tulajdonának tekintik. Talán még õk sem tudták teljesen felfogni mennyire igaz ez Jézus esetében.
Mária Jézusról az elsõ tudósítást Gábor fõangyaltól kapta. Csupa szép dolgokat hallott akkor. Most az öreg Simeontól újabb dolgokat tud meg Jézusról: az ellentmondás jele lesz. Sokan általa felemelkednek, mások meg, akik magasan érezték magukat, mélybe zuhannak.
És valóban, Jézus megváltoztatta a világ történelmének menetét. Aki õt követi, aki hozzá tartozik, hasonló sorsban részesül: az ellentmondás jele lesz. Küzdenünk kell a bennünk lévõ önzéssel, gyengeségeinkkel, az embere részérõl visszautasítással, megnemértéssel, de Isten mindenikünknek csodálatos feladatot szánt, és mindenikünket hazavár, oda, ahol Jézus bemutat minket az Atyának.
Ma a szerzetesek világnapja is. A szerzetesek sajátos hivatást kaptak arra, hogy jelek legyenek. Isten országának jelei, de ugyanakkor õk is ellenállásba ütköznek. Még papok, buzgó hívõk sem mind értik, mire valók a szerzetesek. Miként a gyertya lángját lobogtatja a légmozgás, úgy tépdeli a szerzetesek tanúságtételének a lángját is a megnemértés. Néha még õk sem értik önmagukat. Itt élnek, de mintha nem egészen idevalók volnának.
Ma imádkozzunk egymásért, hogy mindenikünk teljesíteni tudja az Istentõl kapott hivatását, feladatát, és ne veszítsük szem elõl annak szépségét akkor sem, amikor nehézségekkel kell küzdenünk.

2017-02-02

______________________________

A bûn terhe

Zsid 12, 1-4
A szent szerzõ a mai szentleckében a bûnt tehernek nevezi, amelytõl meg kell szabadulni, hogy szabadon futhassunk, akár a versenyzõk a pályán.
A cél tehát nem az, hogy bûntelenek legyünk, hanem, hogy Krisztushoz jussunk, és ezért szabadok legyünk mindentõl, ami ebben akadályoz.
Vágyunk Krisztussal lenni, ez ad erõt a bûn elleni küzdelemhez. Ha nem vágyakoznánk arra, hogy Krisztussal legyünk, nem éreznénk tehernek a bûneinket sem. Úgy járnánk, mint a versenyfutó, aki elfelejti, hogy neki szaladnia kellene, és leáll egy útszéli bárban sörözni.
Mivel lehet erõsíteni, táplálni a Krisztus utáni vágyunkat? A szentleckében erre is választ kapunk: emeljük tekintetünket Krisztusra. Nem az égbe kell nézni, hanem a keresztre. Krisztus szeretetét szemlélve a mi szívünk is eltelik szeretettel és iránta való vágyakozással. Ez ad erõt, hogy komolyan vegyük a bûnnel való küzdelmünket, és a Krisztus felé való igyekezetünket.

2017-01-31

______________________________

Bízunk

Zsid 11, 1-2. 8-19
Azt hallottuk a mai szentleckében, hogy a hit bizalom abban, amit nem látunk. Példaképeket is sorol fel az Ószövetségbõl:
Ábrahámot, aki Istenben bízva elindult, bár nem tudta hová megy, és otthagyta a hazáját;
Sárát, aki öreg kora ellenére bízott Isten igéretében, hogy gyermeke fog születni;
a Választott népet, amely otthagyta Egyiptomot, mert bízott Isten szavában, aki otthont ígért nekik.
Mindenik azért bízott, mert találkozott Istennel, megismerte Istent, és meggyõzõdött arról, hogy bízni lehet benne.
A mi életünk is a hitre, az Istenbe vetett bizalomra épül. Ez tud erõt adni ahhoz, hogy:
becsületesek legyünk akkor is, ha csalhatnánk, mert nem venné észre senki; ez segít, hogy jót tegyünk, akkor is, ha nem viszonozzák a jót, akkor is, ha úgy látjuk, nem érdemlik meg azok, akiken segítünk; megbocsátunk akkor is, ha jól esne visszaadni a kapott sérelmet; imádkozunk akkor is, ha úgy látjuk, nem teljesült az, amit kértünk.
Bízunk Istenben, bízunk abban, hogy szeret minket, és megadja mindazt, ami javunkra szolgál.

2017-01-28

______________________________

Kitartás!

Zsid 10, 32-39
A mai szentcekcében a szent író a keresztényeket kitartásra buzdítja. Egyrészt azzal bátorítja, hogy a multban is már sikerült kitartaniuk az üldözhtetések közepette is, másrészt pedig azt mondja, hogy érdemes kitartani, mert jutalom jár érte.
Miben kellene kitartani? Abban, hogy keresztényként viselkedjenek akkor is, ha ez áldozatba kerül, és ne hasonuljanak azok gondolkodásához, viselkedéséhez, akik nem hisznek Krisztusban.
Miben áll a jutalom? A maradandó javakban. A szalma helyett aranyat kapnak, a jelen élet örömei helyet az Istennelk való élet boldogságát.
Isten szava minket is kitartásra buzdít. Egyrészt visszaemlékezünk azokra a helyzetekre, amelyekben képesek voltunk kitartani, hûségesek lenni. Ha akkor sikerült, Isten kegyelmével ezután is sikerülni fog.
Másrészt padig, amikor pedig döntenünk kell különféle helyzetekben, például, hogy mivel töltjük el az idõnket, kérdezzük meg magunktól, hogy a mulandó javakat keressük, vagy pedig az örök élet életünket építjük.

2017-01-27

______________________________

Éleszd fel a kapott kegyelmet!

2 Tim 1, 1-8
Mint fiának, úgy ír Timóteusnak Szent Pál a mai szentleckében, és biztosítja arról, hogy szüntelenül imádkozik érte. Az üldöztetések láttán Timóteus megrettent, a félelem megbénította. Sírva kérte Istentõl, hogy megmeneküljön a keresztényeket üldözõk kezébõl.
Pál is aggódik érte, hisz szereti, mégis arra biztatja Timóteust, hogy ne önmagát féltse, hanem élessze fel önmagában a Krisztustól kapott kegyelmet, hogy ha kell szenvedések árán is teljesíteni tudja a Krisztustól kapott küldetését. Krisztus megadja hozzá az erõt.
Ezt szeretnénk mi is megtanulni Szent Pál szavaiból, hogy ne magunkat féltsük. Ne az legyen a célunk, hogy jól menjen a sorunk. Ne azt kívánjuk, hogy amikor innen Szászsebesrõl kikerülünk könnyebb, kényelmesebb életünk legyen. Nem bizonyos elhatározásokra van szükség, csupán nekünk is fel kell élesztenünk magunkban azt a kegyelmet, amelyet Krisztustól kaptunk, amikor a hivatásunkat kaptuk. Azt mondják a szakemberek, hogy Szent
Pál mikor felélesztést mond, olyan igét használ, melyet a tûz felélesztésénél szoktak használni, amikor ráfújnak a parázsra, hogy a rárakodott hamú eltûnjön, is ismét izzani kezdjen. Erre van nekünk is szükség, a kezdeti kegyelmet feléleszteni, hogy Isten kegyelmével hitelesebben tudjuk élni a hivatásunkat.

2017-01-26

______________________________

Szent Pál megtérése

Csel 22, 3-16
Ma van a keresztények egységéért végzett imahét utolsó napja. A mai szentlecke segít bennünket megérteni, hogy mi képezi igazából a keresztények közötti egységet.
Ki vagy te Uram - Én vagyok Jézus, aki te üldözöl. Az Újszövetségben háromszor is olvashatunk Szent Pál megtérésének a történetérõl. A három leírás között vannak külömbségek, de ezek a szavak mindháromban jelen vannak. Ez azt jelenti, hogy jelentõs mondanivalóval bírnak.
Szent Pál minden eszközt megragadott, mint jó farizeus, hogy a népe egységét örizze a atyáktól örökségbe kapott szövetség megtartásában. Itt azonban egy másfajta egységgel találja szemben magát. Az Úr azonosul tanítványaival. Õ az, akit Saul üldöz, mikor a keresztényeket üldözi.
Ekkor találkozott Szent Pál elõször a Krisztus titokzatos Testének az eszméjével, amely gyakran visszatér a leveleiben. mindnyájan Krisztus tagjai vagyunk, ebben áll az igazi egységünk. Ha a testvárünket öröm éri, mi is örülünk, ha szenved, vele szenvedünk, mert mindnyájan Krisztushoz tartozunk.
Szent Pál megtérése nem egy egyszerû irányváltoztatás volt, hanem ennél mélyebb esemény történt. Mindaz, ami eddigi bizonyossága, meggyõzõdése a porba hull, amikor õ elesik. Ettõl a pillanattól kezdve egyetlen kapaszkodó pontja Jézus marad.
Szent Pál megtérése minket is erre indít, hogy felismerjük az egymáshoz való tartozásunkat, akkor is, ha vannak kifogásaink egymással szemben, és, hogy nem érdemes ragaszkodnunk sem meggyõzõdéseinkhez, sem munkánkhoz, csak egyedül Krisztushoz, hogy így szabadok lehessünk arra a feladatra, amelyet nekünk szán.

2017-01-25

______________________________

Bábból pillangó

Zsid 10, 1-10
Nagyon jól ismerhette a Zsidókhoz írt levél szerzõje az emberi természetet. Azt mondja, hogy az újra és újra bemutatott áldozatok nem csak, hogy nem tisztították meg az ember lelkét a bûnöktõl, de még a bûntudattól sem szabadították meg, mert az áldozatbemutatás újra és újra emlékeztette õket a bûneikre.
Jézus áldozata egész más hatással volt ránk. Õ nem csak lemos rólunk valami koszt, ami ránk rakodott, mint ahogy lemossa Károly testvér idõnként az autót, hanem átalakított. A begobózott, állandóan önmagával elfoglalt báb átalakult pillangóvá. A bûntudattal küzdõ, a saját nyomorúságát sirató ember átalakult Krisztussá. A tökéletessége nem abban áll, hogy követ el bûnöket, hanem, hogy Krisztushoz hasonló módon szereti testvéreit. Fel akarjuk fedezni mi is, hogy kik vagyunk, hogy kivé alakított bennünket Krisztus, hogy a mi méltóságunknak megfelelõen éljük a lelki életünket.

2017-01-24

______________________________

Nem a bûnök a lényegesek

Zsid 9, 15. 24-28
A zsidókhoz írt levél szerzõje a mai szentleckében folytatja az összehasonlítást a ószövetségi áldozat, és Krisztus áldozata között.
Szinte nevetségessé teszi az elõbbit, mondván, hogy a fõpapnak újra és újra Istentõl kérnie kellett a nép bûneinek bocsánatát. Nem is igazi szentélybe lépett be. Az csak kõbõl épített elõképe volt annak, ahol igazából Isten lakik.
Idegen vérrel, vagyis egy állat vérével állt Isten elé, és Isten a vér láttára megbocsátotta az addig elkövetett bûnöket.
Krisztus nem kõbõl épített szentélybe lépett be, hanem az Isten Országába, és saját vérével egyszer s mindenkorra eltörölt minden bûnt a világ kezdete óta egészen a világ végéig.
Mi mégis hajlunk arra, hogy visszatérjünk az ószövetségi mentalitáshoz. Kár lenne, ha a lelki életünk abban állna, hogy a bûneinket könyveljük, számigáljuk, és próbáljuk újra és újra kiérdemelni Isten bocsánatát. Ami ennél fontosabb, hogy Krisztus érkezésére várakozzunk, és ébren tartsuk az utána való vágyakozásunkat.

2017-01-23

______________________________

Most is szól

Zsid 1, 1-6
Véget ért a karácsony, melyben azt ünnepeltük, hogy Isten közel jött hozzánk, megszüntette azt a végtelen távolságot, amely közötte és az ember között fennállt.
Isten mindig próbált kapcsolatba lépni az emberrel, errõl beszél a mai Szentlecke: sok ízben és sokféle módon szólt Isten az elõdeinkhez. A próféták az õ szócsövei voltak. Most azonban maga Isten jött közénk, közénk költözött. Nem csak egy kis idõre látogatott el hozzánk, hanem velünk lakik, és mindenféle közvetítõ nélkül egyenesen hozzánk szól, nevünkön szólít, és mesél önmagáról.
Fel sem fogjuk néha ennek jelentõségét. Mikor Isten szavát halljuk, néha szórakozottak vagyunk, nem mindig sikerül arra figyelnünk, hogy itt és most mit mond nekünk, mert már számtalanszor hallottuk ezeket a szentírási szövegeket, és azt hisszük, hogy semmi újat nem tudnak mondani nekünk. Pedig Isten szava teremtõ szó. Tényleg képes átalakítani minket, megváltoztatni az életünket.
Teremts bennem csendet Uram, hogy az én szavaim, az én gondolataim özönvize ne fojtsa el a te hozzám intézett szavadat.

2017-01-09

______________________________

Jézus megkeresztelkedése

Máté evangéliumában a második fejezet azzal fejezõdik be, hogy József és Mária a kis Jézussal Názáretben telepedtek le. A harmadik fejezet körülbelül 30 évvel késõbbi eseménnyel folytatódik. A kettõ közötti évekrõl semmit sem tudunk. Jézus nyilvános mûködése azzal kezdõdik, hogy Jézus elhagyja Názáretet és elmegy a Jordán mellé, ahol János keresztel.
Mit tett János? az embereket átvezette a Jordán folyón, ott ahol 1200 évvel azelõtt elõdeik beléptek az ígéret földjére, hogy majd az új Mózes, a Messiás vezetésével, mint bûntelen nép kezdjék el újra azt amit eddig elrontottak. Jézus innen már nem tér vissza Názáretbe hanem Kaffarnaumba megy, ott kezdi el nyilvános mûködését.
Máté megjegyzi, hogy János nem akarta megkeresztelni Jézust, mert ez a keresztség a bûnösöknek való volt. „Úgy illik, hogy teljesítsük mindazt, ami igazságos” - válaszolta Jézus. János számára az volt az igazságos, ha Isten megbüntette a gonoszokat, kiirtotta õket a nép körébõl, míg Jézussal új igazság vette kezdetét. Isten meg akarja menteni a bûnöst. Isten belépett a világunkba, egy lett közülünk, hogy segítsen kiszabadulni a bûneink rabságából. Ezért volt igazságos, hogy Jézus is megkeresztelkedjen, a bûnössel együtt.
Amint kijött a vízbõl, megnyílt az ég. Nem egy csodás eseményrõl van itt szó. A Szentírásban azt olvassuk, hogy Isten nem küldött több prófétát népéhez, mert nem hallgattak rájuk. Bezárult az ég. Isten nem kommunikált az emberrel. Izajás próféta a 64. fejezetében azt mondja „bárcsak megnyílnának az egek, és te le szálnál”. Jézussal ismét megnyílt az ég, mert Isten igazi arcát mutatta meg az embereknek. „Látta Isten Lelkét, mint galambot rá ereszkedni” hallottuk az evangéliumban. Nem egy valóságos galambról van itt szó. Ez is szentírási jelkép. Az özönvíz végén a galamb az Istennel való kiengesztelõdés jeleként olajfa ágat hozott. Jézus azért jött, hogy kiengesztelje az embert Istennel. És az égbõl hang hallatszott, amely Isten szeretett Fiaként ismerte el Jézust. A mennyei Atya jóváhagyta azt, amit Jézus tett. Fia az Atyának. Ez a szemita kultúrában azt jelenti, hogy olyan, mint az Atyja. És nem akármilyen fia, hanem szeretett fia. Fontos volt Jézusnak ezt tudnia, amikor emberek részérõl visszautasításban volt része, hogy Õ a Mennyei Atya szeretett fia.
Mi is is Isten szeretett fiai vagyunk, mert Jézushoz hasonlítunk, és szükségünk van a szeretet jeleire, amikor nehéznek érezzük az életünket. Isten nekünk is feladatként adta, hogy õt képviseljük, az Õ szeretetét mutassuk meg az embereknek. Ehhez kérünk erõt ma, amikor a magunk keresztségére emlékezünk.

2017-01-08

______________________________