Napi gondolatok

Keresztfává terebélyesedik

Lk 13, 18-21
Amikor az Isten Országáról hallok, legtöbbször a Mennyországra gondolok, ami majd, egykor megvalósul, ha eljutok oda. Persze, azt is tudom, hogy az Isten Országa itt van közöttünk, de eléggé elvontnak, elméletinek tûnik, mert a világ nem úgy néz ki, mintha kezdene az Isten Országához hasonlítani.
Jézus segíteni akar felismerni az Õ Országát. Jelen van az Isten Országa azok által, akik hisznek benne, de alig észrevehetõ módon. A mustármag is, ha a földbe kerül, nehéz felismerni. A tésztába kevert élesztõ sem látszik. Csak késõbb látszik meg mindkettõnek a hatása, amikor kezd növekedni.
Az Isten Országa egyszerû formában van jelen, mint amilyen egy piciny mag, vagy egy kis kovász. Ugyanakkor hatalmas életerõ van benne. Növekszik, és növeszt. Az apró mag fává terebélyesedik, Krisztus keresztjének a fájává, mely megváltást hoz, a megkelt tésztából pedig kenyér lesz, mely táplálja a világot és közöttünk marad az oltáriszentségben. Azért nem teszünk bele mi bele kovászt, mert maga Isten a kovász, amely a növekedését adja.
Bennem is növekszik az Isten Országa. Ha kicsinynek, jelentéktelennek érzem is magam, bennem van az életerõ, melyet a keresztégben megkaptam. Ez tesz képessé arra, hogy segítsem növekedni az Isten Országát. Nem nagy dolgokkal, hanem apró, jelentéktelennek tûnõkkel, melyekbe Isten önt éltetõ erõt.

2013-10-29

______________________________

Másképp apostol

Lk 6, 12-19
Egy unalmas névsort olvastunk fel? Nem. Ezek a nevet azt mutatják, hogy Isten szemében nem vagyok egy a sok közül. Jézus mindenkit nevén szólított, akit meghívott. És akit megszólított, az ismeretlenségbõl kiemelkedett. Mindenikûk egyedi, megismételhetetlen, és olyan, amilyennek Isten megálmodta, még mielõtt megteremtette volna. Mindenik sajátos hivatást kapott, olyant, amilyent senki más. Tizenkettõt hívott meg, akiket apostoloknak nevezett, mégis, mindenikûk másképp volt apostol.
Így történt ez velem is. Isten ilyennek álmodott meg, amilyen vagyok, és olyan feladatot szánt nekem, amely csak az enyém lehet, amit nem lehet elválasztani tõlem. Nem hivatásom van, hanem azonosulok a hivatásommal.
És az a hang, amely a semmibõl kiemelt engem, amikor végtelen szeretettel nevemen szólított, továbbra is hív, és nevemen szólít. Ha erre a hangra figyelek, nem tudom nem szeretni magamat és a hivatásomat.

2013-10-28

______________________________

Isten büntet?

Lk 13, 1-9
Jézus a mai evangéliumban egy kényes témát érint: az Istentõl jövõ büntetés témáját. Sokan úgy gondolták, és mai is úgy gondolják, hogy a betegségek, szerencsétlenségek Isten büntetései, amiért valakik megszegték valamelyik parancsát. Nem azért hullott rá a Siloe tornya az emberekre, mert õk bûnösebben voltak másoknál. Nem azért ölték meg Pilátus katonái azokat az embereket, mert õk bûnösebbek voltak, mint mások, de Isten megengedte, hogy ezeket az embereket baj érje, mert ebben az életben nem az érdemeink szerint történnek velünk az események. Az igazi nagy baj nem akkor történik valakivel, amikor rá omlik a torony, vagy amikor megölik, hanem, ha nem termi a bûnbánat gyümölcsét. Istenhez nem az érdemeink vezetnek, hanem a bûnbánatunk.
De mit jelent bûnbánatot tartani? Úgy gondolom, nem elég szomorkodni amiatt, hogy bûnösök vagyunk. Nem elég sajnálkozni bûneink miatt. Nagyon szépen kifejezi a példabeszéd, hogy a bûnbánatnak gyümölcse van. A bûnbánó kifejezi, hogy rászorul a megváltásra, és ezzel Isten kegyelme el kezd benne keringeni, mint a gyümölcsfában az éltetõ nedv. A megváltott ember engedi, hogy Isten rajta keresztül tevékenykedjen a világban. Isten nem lép közbe, amikor leomlik a torony, vagy lekaszabolják az ártatlanokat, de rajtunk keresztül dolgozik azon, hogy igazságosabb, és szebb legyen az élet a földön, és senki el ne vesszen azok közül, akiket az Úr ránk bízott.

2013-10-26

______________________________

Rajtam is csodálkozik

Lk 12, 54-59

Két dologról beszél Jézus a mai evangéliumban. Elõször is azért panaszkodik, hogy a korabeli emberek nem ismerik fel benne a Messiást, Isten Fiát, az után pedig egy példabeszédet mond arról, hogy mennyire fontos kiengesztelõdni testvérünkkel, amíg még van rá idõnk.
Mintha csodálkozna Jézus azon, hogy az emberek, bár a természet jeleit képesek felismerni és értelmezni, az Isten látogatásának a jeleit nem képesek felismerni, megérteni, pedig nem kevésbé nyilvánvalók ezek a jelek sem.
Talán rajtunk is csodálkozik Jézus, hogy Isten jelenlétét nem tudjuk felismerni a magunk történetében, a mi környezetünkben, a mi közösségünk életében. Jézus korában is, nem a jelek hiánya miatt nem ismerték fel Jézusban a Messiást, Isten Fiát, hanem, mert nem akarták, hogy Jézus felborogassa az õ jól megszokott életüket. Sok minden ellen zúgolódtak, elégedetlenkedtek, de nem akartak semmin változtatni.
Hasonló velünk is a helyzet. Sok mindennel elégedetlenek vagyunk önmagunkban, másokban, közösségünkben, társadalmunkban, mégis nehezen szánjuk rá magunkat a változtatásokra. Pedig ha felmernénk ismerni mindezekben Isten jelenlétét, egy-két dolgon kellene változtatnunk.
Elsõsorban az én hozzáállásom kellene, hogy változzon, kezdve azzal, hogy hogyan viszonyulok testvéreimhez. Annak idején Saul elindult, hogy üldözze a keresztényeket. A damaszkuszi úton, Jézus szavaiból értette meg, hogy Krisztus azonosítja magát azokkal, akik hisznek benne. Azt kérdezte tõle: „miért üldözöl engem?” - és nem azt, hogy „miért üldözöd a keresztényeket?” Talán kissé másképp fogunk egymáshoz viszonyulni, annak tudatában, hogy Krisztus azonosítja magát azzal a testvérünkkel is, akivel éppen dolgunk van, még akkor is, ha nem mindig érezzük õt kellemes társaságnak.

2013-10-25

______________________________

A tüzet át kell adni

Lk 12,49-53
Jézus ma is arra akar emlékeztetni bennünket, hogy a keresztény élet nem kényelmes henyélés a jóságos Isten árnyékában. Ellenkezõleg: sürgõs feladatunk építeni az Isten Országát, amely nem majd, a halálunk után érkezik el, hanem már itt van közöttünk és rajtunk keresztül mutatkozik meg. Nincs idõnk azon siránkozni, hogy mennyi minden nincs rendben, ebben a világban, ebben az egyházban, a mi közösségünkben. Lelkünkben fel kell fedeznünk azt a nyugtalanságot, amihez hasonlót akkor érzünk, mikor készülünk találkozni valakivel, aki számunkra fontos.
Hasonlít ez a nyugtalanság a tûzhöz. Jézus azt mondja, hogy tüzet hozott a földre. Ez a tûz hamuvá égeti az értelmetlenséget, a célnélküliséget.
A papságra, és fõleg a szerzetesi életre való készülésnek, az abban való hûségnek elsõ és alapvetõ követelménye, ennek a tûznek az ápolása, mert nekünk nem csak beszélnünk kell a tûzrõl, nem csak elõadásokat tartani arról, hogy milyen ez a tûz, hanem a tüzet át is kell tudni adni.

2013-10-24

______________________________

Nekem mondod?

Lk 12,39-48
Legyetek éberek! – mondja Jézus a tanítványainak. Péterben nagyszerû, hogy ki meri mondani azt, amit talán a többiek is gondolnak, vagy éreznek. Azt is, amit mi magunk gondolunk, vagy érzünk: „Uram, csak nekünk mondod ezt, vagy mindenkinek?” Mi akar mondani Péter? Azt, hogy: „remélem, nem csak nekünk szól ez a példabeszéd, hanem csak úgy általában az embereknek, hogy legyenek éberek, mert mi a tanítványaid elég éberek vagyunk. Elég sok mindennel bizonyítottuk a hozzád való ragaszkodásunkat.” Én is mondhatom: „Uram, persze, nekem is törekednek kell az éberségre, de azért még sincs akkor vész nálam, mint másoknál. Korán felkelek, nap, mint nap imádkozom, elmélkedem, igyekszem végezni a feladataimat, Másokhoz képest, meg lehetsz elégedve velem.”
Erre Jézus egy másik példabeszédet mond a tanítványainak arról a szolgáról, akit szolgái fölé rendelt ura. Akiben jobban megbízott, akire nagyobb felelõsséget ruházott, attól még nagyobb odaadást kíván, mint a többiektõl. „Aki sokat kapott, attól sokat követelnek, akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.” Nem érdemes másokhoz hasonlítgatni magunkat, még a lelki életben sem, hanem ahhoz hasonlítsuk, akikké igazából lennünk kell. Minél közelebb kerülünk Jézushoz, annál nagyobbá kell lennie az önátadásunknak is.

2013-10-23

______________________________

Templomszentelés

Jn 4, 19-24
Valamikor a Szászsebesen élõ katolikusok összefogtak, és templomot építettek. Sosem volt könnyû feladat templomot építeni. Õk mégis fontosnak érezték, hogy legyen egy hely, ahol találkozhatnak Istennel, ahol együtt imádhatják Istent. Ma ennek a templomnak a felszentelésének évfordulóját ünnepeljük. Azt az eseményt, hogy közös erõfeszítésük gyümölcsét Istennek ajánlották, Istennek szentelték.
Szép dolog, hogy ma együtt ünnepeljük mindazokat a templomokat, amelyeknek nem ismerjük a felszentelésük dátumát. Talán még szebb így, mert a templom felszentelése jelképezi minden egyes hívõnek egyéni és közösségi felajánlását, amikor önmagát, a munkáját, a fáradtságát Istennek ajánlja, és ez által az megszentelõdik.
Kedves számunkra a templom, mint ahogy bizonyos helyek kedvesek számunkra, mert kedves emlékek fûznek hozzájuk. Örömmel megyünk oda, ahol gyermekkorunkat töltöttük, ahol sokan szerettek bennünket. Nos, a templom egy olyan hely, ahol sok lelki élményben részesültünk, de annak is tudatában vagyunk, Jézus mond a mai evangéliumban: nem attól lesz igazi az Istenimádásunk, hogy ezen a helyen, vagy másik helyen imádkozunk, hanem hogy, ha lélekben, és igazságban imádjuk Õt.
Tudjuk, hogy testvéreinkkel együtt alkotjuk azt a szent templomot, ahol az Úr önmagával és testvéreinkkel összekapcsol. Ezért ma nem csak emlékezünk ennek a templomnak a felszentelésére, hanem magunkban megújítjuk a szándékot, hogy Istennek szenteljük az életünket, és testvéreink kezére bízzuk magunkat.

2013-10-22

______________________________

Váltsuk be...

Lk 12, 13-21
Sok mindenre szükségünk van ahhoz, hogy élhessünk, és ne nyomorogjunk. Ugyanakkor azt veszem észre, hogy minél több mindent megengedek magamnak, annál több mindenhez kezdek ragaszkodni, annál több mindnet tekintek nélkülözhetetlennek a magam számára, pedig azelõtt jól megvoltam nélküle is. Ezek a dolgok eltöltetik az idõmet, elterelik a figyelmemet az igazán lényeges dolgokról, és úgy kezdek élni, mintha örökre tartana ez az élet. Elfeledkezem az örök életrõl. Persze, hiszek benne, ha valaki kérdezi, de nem gondolok rá. Döntéseim, cselekedeteim nem azt mutatják, hogy oda igyekszem.
Ebben hasonlítok a példabeszédbeli emberre, biztonságban érezte magát azért, mert sok termést begyûjtött. Évekig gond nélkül élhet, pihenhet, élvezheti az életet.
Isten azonban másképp ítéli meg a helyzetét. Nem azt mondja neki, hogy: ügyes vagy, mert jól gondoskodtál magadról! – hanem esztelennek nevezi. Számba tudta ugyan venni a vagyonát, de nem számolt az élete végességével. Kié lesz, amit összegyûjtött?
Valóban megdöbbentõ, hogy azok a dolgok, amelyekrõl azt hisszük, hogy a mieink, valójában túlélnek bennünket, és mások fogják majd ugyanúgy magukénak hinni. Olyanok, mint az Aladin meséjében a lámpa szelleme: azt szolgálja, aki éppen birtokolja a lámpát, de õ valójában senkinek sem a tulajdona.
Jó idõnként számba venni, hogy mi mindent gyûjtöttünk össze magunknak, és igyekezni azt olyan értékekre beváltani, amelyek megmaradnak az örök életre. Ha nem, akadályt fognak jelenteni abban, hogy igazán, és örökre boldogok legyünk.

2013-10-21

______________________________

Évközi 29. vasárnap

A mai evangéliumban Jézus egy példabeszéd által igyekszik meggyõzni bennünket arról, hogy mennyire fontos a kitartó imádság. Az evangélium bevezetõ részében azt olvastuk, hogy szüntelenül kell imádkozni és soha se fáradni bele. Mindjárt kezdettõl jó tisztázni, hogy mit jelent imádkozni. Ha rózsafüzér, litániák, a zsolozsma végzése, és más imaszövegek elszavalása az imádság, feltéve. hogy mindezt sikerül úgy elmondani, hogy az tényleg ima legyen, lehetetlen ezt szüntelenül végezni, hisz egyéb tennivalónk is van, mint, hogy egész nap imákat mondjunk. Ha ellenben az imádság nem más, mint Istennel folytatott párbeszéd, próbálni Isten szemével látni mindazt, ami történik, és amit tennünk kell, ezt lehet szüntelenül végezni anélkül, hogy belefáradnánk.
Társadalmunkban nagyon sok igazságtalanság van, annyi minden nincs rendben. Sokszor hallunk ilyen kijelentéseket, hogy ma mindenki lop, mindenki csal, mindenki csak a saját érdekeit nézi, nem lehet senkiben bízni. Még egyházi körökben is sok igazságtalanság történik. Sõt, köztünk, szerzetesek között is. Egyeseknek könnyebb, másoknak nehezebb a helyzete. Egyeseket értékelnek, agyondicsérnek, másoknak nem is veszik észre a munkáját. Hány ember csak legyint ezeket látva: semmit sem lehet tenni, ilyen ez a romlott világ. Úgy sem tudod megváltoztatni, te is csináld, amit a többi. Igyekezz, hogy neked jó legyen, a többi ne érdekeljen. Ezek az emberek elveszítették a reményüket. Nem várnak semmi javulást, ezért nem is tesznek semmit ennek érdekében.
Ilyen emberekkel lehetett dolga ennek az igazságtalan bírónak. Jézus korában, akárcsak manapság, elõfordult, hogy a bírók engedték magukat megvesztegetni, és annak javára döntöttek, aki lefizette õket. Akkor is a szegények, az özvegyek, a védelemnélküliek jártak pórul. Õ maga elismeri, hogy nem igazságos. Nem fél sem Istentõl, sem embertõl, annyit csal, amennyit akar.
Mindenki látta, tudta, hogy gaztetteket visz végbe, de senki nem tett semmit. Csak egyedül ez az özvegy asszony mert szembeszállni vele, és követelni, hogy tegyen igazságot.
Ha egy ilyen gazember is képes igazságos lenni azzal, aki ezt kiköveteli tõle, mennyivel inkább tesz Isten igazságot azoknak, akiket szeret.
De hát akkor miért nem teszi? Miért kell azzal vigasztalnunk magunkat, hogy itt ebben az életben nincs igazság, de majd az örök életben kárpótol minket az Úr?
Mert az Úr rajtunk keresztül akarja megvalósítani az õ igazságos országát. És ehhez kell a szüntelen imádkozás.
Hogy ha nem imádkozunk, lassan átvesszük ennek az igazságtalan rendszernek a gondolkodását, megoldási módozatait, és velük együtt elveszítjük a reményünket, hogy valaha megvalósulhat egy igazságos világ. S ha azonosulunk a világgal, már nem vagyunk Krisztus tanítványai.
Megszólal, az Úr: higgyetek, mert az igazság megvalósul. Bízzunk Istenben, aki igazságot fog szolgáltatni nekünk, akik egész nap hozzá kiáltunk. Nem Isten fog eljönni és rendet csinálni, hanem mi magunk fogjuk megvalósítani ezt az igazságos világot. Imádkozva, Istennel párbeszédet folytatva és Vele együtt cselekedve fogjuk megvalósítani az Õ Országát. Meglátszik abból, ahogy élsz, hogy milyen az imaéleted, az Úrral való kapcsolatod.

2013-10-20

______________________________

Ma más a helyzet

Lk 12, 8-12
Az apostolok, az elsõ keresztények életét szemlélve láthatjuk, hogy akkor is, ha törvényszék elé állították õket, akkor is, ha üldözték õket, ha kényszeríteni próbálták õket, hogy ne beszéljenek errõl az új tanításról, határozottan kijelentették, hogy õk nem hallgathatnak. Egyrészt, meg voltak gyõzõdve arról, amit hirdettek, másrészt pedig, tudták, hogy Krisztustól feladatként kapták, hogy hirdessék az evangéliumot.
Mi is az Õ tanúi vagyunk, de ma kissé más a helyzet, mint az apostolok korában, mint az elsõ keresztények korában. Most senki nem akar megölni bennünket azért, mert keresztények vagyunk, hogy hiszünk Jézus Krisztusban. Csak egyszerûen megmosolyognak, lenéznek, kinevetnek.
Mit jelen tehát ma, megvallani Krisztust az emberek elõtt? Egyrészt ne káromolni a Szentlelket, másrészt pedig a Szentlélekben bízni.
A Szentlelket káromolja az, aki feladja, aki lemond a reményrõl: ilyen körülmények között nem érdemes, kár a gõzért, úgy sem lesz ebbõl semmi… Ez a kárhozat kezdete.
A Szentlélek ma is megtanít bennünket arra, amit mondanunk, tennünk kell. csak kérdezzük meg bátran tõle, és ne tegyük magunkat, hogy nem értettük, mit tanácsolt nekünk.

2013-10-19

______________________________