Napi gondolatok

Húsvét vasárnap

Jn 20, 1-9
Mi történt Szombaton? Nem beszélnek errõl az evangéliumok. Mintha minden csendben gyászolta volna Jézus halálát. A tanítványok lelkében ott bujkált a tiltakozás: Isten miért nem lépett közbe, hogy megvédje az igazat. Ismét a gonoszság gyõzött. Ebben a fájdalom-teli csendben telt el a szombati nap.
A mai evangélium az új nap kezdetét mutatja be. Az elsõ személy, aki megjelenik, Mária-Magdolna. Amikor még sötét volt, elment a sírhoz. János evangélista nem mondja, hogy miért ment Mária-Magdolna a sírhoz. A szinoptikusokban az asszonyok be akarják balzsamozni Jézus testét, de a János evangéliumban ezt már megtették a temetése elõtt. Mária-Magdolna nem tud belenyugodni abba, hogy meghalt, akit szeret. Reményvesztetten keresi. Mikor oda ért, látta az elhengerített követ és az üres sírt. Szaladt Péterhez, hogy elmondj, amit látott: elvitték az Urat a sírból. Látta az üres sírt, de nem hitt.
Péter, és a másik tanítvány a sírig szaladtak. János evangéliumában ez a másik tanítvány hátszer szerepel, legtöbbször Péterrel együtt, és mindig ügyesebbnek bizonyul Péternél. Õ az, aki hamarabb megérti, mi történik, hamarabb tud hinni. Elõször Andrással együtt jelennek meg, mint Keresztelõ János tanítványai, akik elindulnak Jézus nyomában. Aztán az utolsó vacsorán õ az a tanítvány, akit Jézus szeretett. Csak neki mutatja meg Jézus, hogy Júdás lesz az áruló. Õ az, aki Pétert beviszi a fõpap udvarába, miután Jézust letartóztatták. Tovább kíséri Jézust a Golgotára. A tanítványok mind elmenekülnek, de ez a tanítvány ott áll a kereszt tövében. A mai evangéliumban Péterrel együtt szalad, és hamarabb ér a sírhoz. Aztán õ lesz az, aki felismeri a csodálatos halfogás után, hogy az Úr az. Késõbb ezt a tanítványt magával Szent Jánossal azonosította a keresztény hagyomány, de az evangélium ezt nem mondja, és nem szerénységbõl, hanem, mert ebben a tanítványban magunkra ismerhetünk. Mi is az apostollal együtt tanúi vagyunk Jézus életének, halálának és feltámadásának. Nem vagyunk hátrányos helyzetben az apostolokkal szemben, amiért nem értünk abban a korban, mer ilyen formában mi is szerepelünk az evangéliumban. Mi is ott voltunk.
Ez a tanítvány hamarabb ér oda a sírhoz, de nem megy be. Megvárja Pétert. Mindenikünknek megvan a maga ritmusa és szükséges, hogy egymást megvárjuk, hogy egységben maradhassunk. Az egyházszakadásoknak az oka a türelmetlenség volt azok részérõl, akik elõre szaladtak.
Benézett a sírba, és látta a leplet. A zsidók temetéskor egy kb. négy méter hosszú leplet használtak. Egyik felére ráhelyezték a holttestet, a másik felét ráhajtották, és három helyen átkötözték. A fejére pedig egy kendõt kötöttek, ezzel felkötötték az állát. Mit látott ez a tanítvány? Azt, hogy nem volt kibontva a lepel. Úgy volt, ahogy elhelyezték, csak hiányzott belõle a holttest. Ha tolvajok lopták volna el, ahogy Mária-Magdolna gondolta, mindenestõl elvitték volna.
Ismét a név nélküli tanítvány az, aki hamarabb hisz. Nem csak látott, hanem hitt is. Megértette, hogy Isten nem hagyta cserben Jézust, az igazat. Jézus ugyan nem jött vissza ebbe az életbe a sírból, de a síron túlment. Belépett az Isten életébe.
Ami történt, azt már nem lehet testi szemmel látni, csak a hit szemével. Nem kezdte ez a tanítvány Pátert meggyõzni arról, hogy Krisztus feltámadt. Amit a hit szemével látunk, arról nehéz beszélni. Nincsenek érveink, bizonyítékaink.
Húsvét ünnepén a hitünk tekintetét akarjuk feléleszteni. Isten megadta nekünk is, hogy látni tudjuk a feltámadás fényét, túl azon, amit magunk körül, a magunk életében látunk. Túl a magunk érdekein, vágyain, félelmein. Csak a húsvét fénye ad értelmet életünknek, örömeinknek és fájdalmainknak, aggodalmainknak, reményeinknek és szeretetünknek.

2015-04-05

______________________________

Húsvéti vigilia

Mk 16, 1-7
Büszkék vagyunk a keresztény hit tanítására. A keresztényég a legnemesebb erkölcsi tanítást nyújtja az összes kultúrák közül: szeretni ellenségeinket, megbocsátani az ellenünk vétõknek, egyetemes testvériség, a világbéke. Büszkék vagyunk arra, hogy ahol szenvedõ emberek élnek, megjelennek a keresztények is. Önzetlenül próbálnak segítséget nyújtani. Ha a kereszténység csak ennyit jelentene, mindenki egyet értene vele. A mi hitünk tanításában azonban van néhány olyan tétel is, amelyet nehéz igazolni, és nehéz elhinni is. Ilyen a feltámadás is, amelyet ma ünneplünk. Pedig ezen áll, vagy bukik a kereszténységünk, hogy hisszük-e vagy nem, hogy Jézus feltámadt, és legyõzte a halált. Ami megkülönbözteti a keresztényt a többi embertõl, nem a hõsies szeretet, mert a nem hívõ is képes nemes gesztusokra, embertársai iránti szeretetre. Mi keresztények Krisztus feltámadásának örömhírét hirdetjük.
Az ember, mióta öntudatra ébredt, mindig kereste a halhatatlanságot. Krisztus feltámadása ad igazi választ erre a keresésére. Az evangéliumban szereplõ asszonyok elindultak korán reggel, hogy bebalzsamozzák Jézus holttestét. A temetõ felé tartották, ahol a halál ünnepli az õ gyõzelmét. A bebalzsamozás egy fajta lázadás akart lenni a halál ellen. Az emberek próbálták meggátolni, fékezni a test szétbomlását.
A sír bejáratát egy nagy kõ zárta el. Ez a kõ jelezte, hogy azon belül egy másik világ van, a halottak birodalma. Oda jut el minden ember és annak a bejáratától nincs, ki elhengerítse a követ. Onnan nincs visszatérés. Nem is azért mentek oda az asszonyok, hogy bárkit is visszahozzanak a halottak közül, csupán végsõ tiszteletüket akarták leróni. A holtest helyett azonban a sírban egy fehér ruhába öltözött fiatalembert találtak, aki megmagyarázta nekik, hogy mi is történt.
Igen, ez a fiatalember a liturgiánkban szereplõ kommentátor szerepét tölti be. Megmagyarázza az eseményt, amelynek tanúi lehetünk: a keresztre feszített názáreti Jézus nincs itt, feltámadt.
Az üres sír nem csak az õ feltámadását jelenti, hanem, hogy elhengerítette a halottak birodalmát elzáró követ, és az ott lévõ embereket kiszabadította, és elvezette Istenhez.
A mi utunk is a síron át vezet el Istenhez, ezért Krisztus feltámadása a mi feltámadásunkat is jelenti.
Nem elég, hogy jó emberek legyünk. Nem elég, hogy másokkal jót tegyünk. Mi arra készülünk, hogy Krisztussal feltámadjunk, és Isten örök életében részesedjünk. Ettõl vagyunk keresztények.

2015-04-04

______________________________

Beteljesedett

2015-04-03

______________________________

Tanítvány

Iz 50, 4-9
Izajás szenvedõ szolgája felsorolja, hogy mi mindenen át kell mennie: verik, leköpdösik. Õ mégis bízik az Úrban, olyannyira, hogy provokálni meri ellenségeit: ki mer velem kiállni?
Nem csak ellenségitõl érzi biztonságban magát, hanem Isten segítségét tapasztalja küldetése teljesítésében is. Sõt, Isten nem csak segíti, hanem rajta keresztül lesz támasza a megfáradtaknak. Az Úr nyitja meg a fülét minden reggel, hogy meghallja tanítását, és õ úgy hallgatja az Urat, mint egy tanítvány. Az Úr tanítja nyelvét, hogy az õ igéjét tudja közvetíteni.
Mi is az Úr szolgái vagyunk, s néha szenvedõ szolgáknak érezzük magunkat. Nem könnyû szerzetesként élni. Mégsem az áldozat szerepét játsszuk, hanem az Úrban bízva akarunk vigaszt, bátorítást nyújtani a megfáradtaknak. És ma nagyon sok a megfáradt ember. Nem is csoda. Mikor mindenki az erõseket értékeli, nem divat gyengének lenni, és az erõsnek látszani akarás küzdelmébe hamar bele lehet fáradni. Az Úr minket ezekhez küld, hogy nekik legyünk kisebb testvérei. Nem bölcs tanácsokkal jövünk, hanem tanítványokként. Az Úr megnyitja füleinket, hogy meg tudjuk hallgatni õket, imában az Úr elé visszük gondjaikat, bánatukat, és csak annyit mondunk nekik, amennyit az Úr általunk üzenni akar neki.
De elõbb mi magunk a gyengeségeinkkel testvéreink elé állunk, hogy meghalljuk, mit akar mondani nekünk általuk az Úr.
Így fonódik össze a mindennapi életünk, az egyéni imánk, és a közösségi imánk.

2015-04-01

______________________________

Az Árulás Isten mûvében

2015-03-31

______________________________

Jó illat

Iz 42, 1-7
A mai olvasmányban Izajás az Úr szolgájának a küldetésérõl beszél. Azért jön az Úr szolgája, hogy megszabadítsa a népét. Mi tudjuk, hogy a szolga kifejezés a Szentírásban, nem megalázó megnevezés, ellenkezõleg. A szolga volt az úrnak a legközelebbi munkatársa. Õ ismerte leginkább urának tervét és õt bízta meg annak a végrehajtásával. Isten terve az õ népének megszabadítása. Ezért, az Úr szolgája szelíden bánik a gyengékkel. A megroppant nádszálat nem töri el, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki. Megnyitja a vakok szemét, kiszabadítja a börtönbõl a foglyokat, a sötétségbõl a világosságra vezet.
Az Úr ezt a csodálatos megváltói mûvet rajtunk keresztül akarja folytatni és beteljesíteni. Ha körülnézünk, azt látjuk, hogy nagyon sok ember élete olyan, mint a megroppant nád, mint a pislákoló mécses. Nagyon sok embernek szüksége van a világosságra. Nagyon sok ember sínylõdik a bûn rabságában. Hogy tudnánk mi ezeken segíteni. Lehet, mi is úgy gondoljuk, hogy, ha sok pénzünk lenne, ha megfelelõ eszközeink lennének, sokkal több jót tehetnénk, mint most. Az evangéliumbeli Júdás is így gondolkodott. Azt a drága olajt föl lehetett volna használni a szegények megsegítésére.
A legnagyobb jó, amit tehetünk, ha megtelik a mi házunk, a mi közösségünk a Krisztus iránti szeretetünk jó illatával.
Most, a nagyhét elején ezzel a gondolattal szeretnék indulni. Mielõtt tennék valamit Krisztus nevében, vagy Krisztusért, az iránta való szeretetemet próbálom kifejezni, hogy mindaz, amit teszek, vagy mondok, ebbõl a szeretetbõl forrásozzék.

2015-03-30

______________________________

Jó illat

Iz 42, 1-7
A mai olvasmányban Izajás az Úr szolgájának a küldetésérõl beszél. Azért jön az Úr szolgája, hogy megszabadítsa a népét. Mi tudjuk, hogy a szolga kifejezés a Szentírásban, nem megalázó megnevezés, ellenkezõleg. A szolga volt az úrnak a legközelebbi munkatársa. Õ ismerte leginkább urának tervét és õt bízta meg annak a végrehajtásával. Isten terve az õ népének megszabadítása. Ezért, az Úr szolgája szelíden bánik a gyengékkel. A megroppant nádszálat nem töri el, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki. Megnyitja a vakok szemét, kiszabadítja a börtönbõl a foglyokat, a sötétségbõl a világosságra vezet.
Az Úr ezt a csodálatos megváltói mûvet rajtunk keresztül akarja folytatni és beteljesíteni. Ha körülnézünk, azt látjuk, hogy nagyon sok ember élete olyan, mint a megroppant nád, mint a pislákoló mécses. Nagyon sok embernek szüksége van a világosságra. Nagyon sok ember sínylõdik a bûn rabságában. Hogy tudnánk mi ezeken segíteni. Lehet, mi is úgy gondoljuk, hogy, ha sok pénzünk lenne, ha megfelelõ eszközeink lennének, sokkal több jót tehetnénk, mint most. Az evangéliumbeli Júdás is így gondolkodott. Azt a drága olajt föl lehetett volna használni a szegények megsegítésére.
A legnagyobb jó, amit tehetünk, ha megtelik a mi házunk, a mi közösségünk a Krisztus iránti szeretetünk jó illatával.
Most, a nagyhét elején ezzel a gondolattal szeretnék indulni. Mielõtt tennék valamit Krisztus nevében, vagy Krisztusért, az iránta való szeretetemet próbálom kifejezni, hogy mindaz, amit teszek, vagy mondok, ebbõl a szeretetbõl forrásozzék.

2015-03-30

______________________________

Újszövetség

2015-03-26

______________________________

Helyet kér

Kilenc hónappal karácsony elõtt megszakítjuk nagyböjti készületünket, hogy Jézus megtestesülésének kezdeti pillanatáról elmélkedjünk. Isten készül közénk jönni, hogy megmutassa nekünk Isten igazi arcát. Hogy Isten elérhetõ legyen számunkra, emberré lett.
Az ember nehezen képzeli el Istent, és amikor elképzelni, azonosítja a maga félelmeivel, és azt hiszi, hogy Isten egy hatalmas és kegyetlen uralkodó, aki hamar megharagszik, ezért igyekezni kell haragját szertartásokkal, áldozatokkal, imákkal lecsillapítani.
Isten elhatározta, hogy emberré lesz, hogy jobban meg tudjuk érteni, ki õ, milyen õ.
Hol akart belépni a mi világunkba? Rómában, amely a világon uralkodott? Athénban, a kor kulturális központjában? Vagy Jeruzsálemben, a szent városban? Nem. Isten Galileát választotta ki, és ott egy jelentéktelen helységet, Názáretet. Nem volt valami jó híre Názáretnek. Natanael is azt mondta, mikor hírül adták neki, hogy megtalálták a Messiást: jöhet-e valami jó Názáretbõl? A farizeusok is ezt mondták Nikodémusnak: tanulmányozd az írásokat, és látni fogod, Galileából nem származik próféta.
Ebben az értéktelennek látszó helységben Isten angyala egy szüzet keres meg. Abban az idõben azt a nõt, akinek nem volt gyermeke, kevésre értékelték. így is beszél róla az evangélium. Egy szûzhöz, a sok közül. Csak utána mondja a nevét. Már ez által Isten tanít bennünket, hogy õt ne rendkívüli helyeken, ne rendkívüli alkalmakkor keressük, hanem a hétköznapjainkban, a szürke, közönséges életünk különféle helyzeteiben.
Ott, ahol élek, abban, amivel dolgozom, Isten engem is megtalál, és engem is megkérdez, hajlandó vagyok-e helyet adni számára az életemben, hogy ott megtestesüljön. Rajtam keresztül akar Jézus találkozni az emberekkel.

2015-03-25

______________________________

Zúgolódás

2015-03-24

______________________________