Napi gondolatok

Új szövetség

Ez 37, 21-28

Ezekiel próféta századokkal korábban meghirdette azt a béke-szövetséget, melyet Isten fog megkötni népével, és amely örökre megmarad. Jézus Krisztusban ez a szövetségkötés megvalósult, és örökké tart. Ezt nevezzük új szövetségnek.
Jézus szenvedése és halála emlékeztet minket arra, hogy Isten komolyan vette ígéretét, és ha ez a béke még nem valósult meg, ez azért van, mert mi nem vettük elég komolyan, hogy Isten népe vagyunk. Isten mégsem vonja vissza ígéretét, nem érvényteleníti szövetségét. Mikor elfogadjuk Istentõl a bocsánatot, és engedjük, hogy átalakítsa a szívünket, ez a béke-szövetség megvalósul az életünkben.

2019-04-13

______________________________

Gzógyító busszú

Jer 20, 10-13
Jeremiás nem tagadja, hogy bosszúvágyat érez azokkal szemben, akik bántalmazták, de Istenre bízza a bosszút. Jeremiás tudja, hogy senki nem ismeri annyira az ember szívét, az ember szándékait, mint Isten. Mi csak a tetteket látjuk, annak hatásait érezzük, de Isten tudja mi zajlik annak az embernek a szívében, mi készteti ezekre a tettekre. Isten látja benne azt a jót, amit meg kell menteni, ki kell szabadítani a rossz hatása alól. Isten bosszúja a gyógyítás.
Nem az a legfontosabb, hogy ki nyert vagy veszített, hanem, hogy mennyire sikerült ajándékká válnom testvéreim számára, és hogy mennyire tudtam Isten társa lenni az õ "bosszúállásában", testvérem gyógyításában.

2019-04-12

______________________________

Szövetség

Ter 17, 3-9
Bebarangolhatjuk a világot, és létrehozhatunk sok fontos mûvet, sok eredménnyel büszkélkedhetünk, de semmit sem ér az egész, ha nem Jézus Krisztussal szövetségben tesszük mindezt. Ábrahám Istennel szövetséget kötött, aki hazát és utódokat ígért Ábrahámnak, és azt, hogy véle és utódaival lesz, de elvárja azt, hogy Ábrahám és utódai hûségesek legyenek Istenhez, Isten népe legyenek, az õ irányítása alatt éljenek. Isten Ábrahámot megtanította arra, hogy képes legyen otthagyni a biztonságos otthonát, hogy Isten szavára lemondjon szeretett fiáról is, hogy egyetlen kincse, amihez ragaszkodik, Isten legyen.
Jézus Krisztusban Isten megmutatta nekünk, hogy mi vagyunk a legértékesebbek számára, még az életénél is jobban szeret minket. Félve, de azt kérjük, hogy minket is tanítson meg erre a szeretetre, kérve, hogy vigyázzon ránk. Errõl szól az a szövetség, melyet mi kötünk Istennel.

2019-04-11

______________________________

Hadd lám!

Dán 3, 14-20. 91-92. 95
Hadd lám, Isten ki tud-e szabadítani titeket a kezembõl? A három ifjú hite ezzel a kihívással találta szemben magát. Választhattak aközött, hogy életben maradnak, vagy pedig hisznek Istenben. Ez a kihívás különféle formákban megjelenik a mi életünkben is. Nekünk is néha választanunk kell, hogy a hitünk szerint döntünk, cselekszünk, vagy pedig az érdekeinket védjük. Ilyen helyzetekben ismerjük meg igazán önmagunkat, és azt, hogy mennyire igazi a hitünk.
A meggyõzõdés, hogy Isten ki tud szabadítani a nehéz helyzetekbõl, bátorságot ad. A három ifjú azonban kijelentette, hogy nincs szükségük Isten csodás közbelépésére ahhoz, hogy higgyenek benne. Isten nem egy menedékhely a nehézségek elõl, hanem az, akire feltétel nélkül rábízzák életüket, függetlenül attól, ami velük történik. Erre a hitre van szükségünk, és ezt kérjük Istentõl, hogy valódi Istennek szentelt életet élhessünk.

2019-04-10

______________________________

A kígyók

Szám 21, 4-9
Zúgolódással kezdõdött a történet a mai olvasmányban. Az elégedetlenség nyomán pedig megjelentek a kígyók. Az Isten ellen lázadó, Istentõl eltávolodott ember lelkén hatalmat vesz az önzés, az önérdek keresése, amikor már semmi más nem fontos, csak az, amit én kívánok, amit én akarok. Ezt jelképezik a kígyók, melyek elözönlötték a tábort, és sokak halálát okozták. Az az ember, akit az önzése vezet, tönkreteszi a maga életét, és az a közösség, amelynek tagjai csak a maguk érdekeit tartják szem elõtt, pusztulásra van ítélve.
Isten Mózesnek tudtára adta a szabadulás útját: ha önzésüket legyõzik, felfeszítik, meggyógyulnak. Erre emlékeztette, erre biztatta õket a botra feszített rézkígyó.
Jézus a mi önzésünket, a mi bûneinket felfeszítette a keresztre. Mikor rátekintünk, bátorságot és erõt nyerünk, hogy ehhez mi is hozzájáruljunk, egymásnak, a közösségnek a javát, Isten tervét elõbbre valónak tartsuk, mint a magunk kényelmét a magunk kis örömeit.

2019-04-09

______________________________

Nagyböjt 4. vasárnapja

Az evangélium legszebb példabeszédét hallottuk. Bár a tékozló fiú történetének szoktuk nevezni, valójában nem is errõl szól. Látszólag a példabeszéd mondanivalója az, hogy ne vétkezzünk, de ha vétkeztünk, térjünk meg. Csakhogy ebbe nem talál bele a nagyobbik fiú esete, aki sosem hagyta el az atyai házat, mégsem volt boldog. A példabeszéd fõszereplõje nem más, mint az apa, és a célja az Istenrõl alkotott téves kép kiigazítása. Jézus ezzel a példabeszéddel nem a bûnösöket szólítja fel megtérésre, hanem a farizeusoknak beszél, akiknek nincs szükségük megtérésre. A vámosokkal együtt ünnepi lakomán vett részt, mikor az utcáról behallatszódtak a farizeusok rosszalló megjegyzései. Hogyan ülhet egy asztalhoz ezekkel a bûnösökkel? - mondogatták. Jézus kiment hozzájuk, és nekik mondta el ezt a példabeszédet. Nekik nem erkölcsi téren volt szükségük megtérésre, hanem az Istenrõl alkotott elképzelésük terén. Úgy vélték, hogy Isten a törvények megtartása alapján jutalmazza és bünteti az embereket, és ha mégsem büntet meg valakit, aki vétkezett, zúgolódtak, mint a példabeszédbeli nagyobbik fiú.
A kisebbik fiú kikérte az örökség ráesõ részét. Csak a szülõk halála után szoktak a fiak örökölni. Ez a fiú azonban ezzel a kérésével kifejezte, hogy apjában akadályt lát a saját boldogsága útjában. Miért akarjuk mi is Istent félretenni egyes helyzetekben? Mert úgy érezzük, mintha megtiltaná, hogy örüljünk bizonyos dolgoknak. Ha Istenrõl azt gondoljuk, hogy csak tilt és parancsolgat, persze, hogy kedvünk van hátat fordítani neki. Ez a fiú szabad akart lenni, hogy az apja ne parancsoljon neki, de szolgasorsba jutott, tisztátalan munkát kellett végeznie. Aki Istentõl függetlenül akar élni, a maga ura akar lenni, az kegyetlen urak szolgálatába kerül, akik kihasználják, hozzá méltatlan, szégyenletes, megalázó munkát bíznak rá. Ha a pénznek szolgálunk, mennyi becsületlen dolgot kényszerülünk elkövetni, melyek miatt szégyelljük magunkat.
A fiú, miután már tûrhetetlen helyzetbe került, elhatározta, hogy visszatér az apjához. Monológjában azonban nyoma sincs megbánásnak. Az apjáról továbbra is ugyanaz a véleménye, hogy az egy kegyetlen zsarnok, de mégis jobb neki szolgálni, mint a jelenlegi urának, aki a disznókhoz küldte. Egy szót sem ejt arról, hogy az apjának igaza volt, vagy sajnálja, hogy szenvedést okozott neki.
Az apa pedig türelmetlenül várta a fiát. Nem azért, hogy megbüntesse, hanem, mert szereti. Isten nem a hibáinkat figyeli, hanem minket vár és szeret, akkor is, ha vétkeztünk ellene. Elítéli a bûneinket, de minket mindig szeret. Mikor a fiú kezdte mondani az elõre begyakorolt mondanivalóját, hogy õ nem méltó arra, hogy fia legyen, az apja félbeszakította. Az nem lenne igazi szeretet, ha Isten szeretetét ki kellene érdemelni. Isten nem azt akarja, hogy a büntetéstõl való félelembõl engedelmeskedjünk neki. Nem érdekli, hogy megbántuk-e a bûneinket. Örömmel fogad, és fiának nevez.
A nagyobbik fiú nem értett egyet apja magatartásával. Igazságtalannak érezte, mert õ is, ugyanúgy, mint az öccse, az apját szigorú parancsolgató úrnak tartotta, akinek ki kell érdemelni a jóindulatát, és õ erre törekedett is mindaddig, míg az öccse nem, mégsem õt ünneplik, hanem az öccsét. A mi Istenünk a szeretetét teljesen ingyen adja, és nem fogja büntetéssel megtetézni a rosszat, amit valaki a bûn által önmagának okozott.
Szemrehányást tett a nagyobbik fiú az apjának, amiért nem jutalmazta meg õt hûséges szolgálatáért. Még egy kecskegidát sem ajánlott fel neki, hogy a barátaival elfogyasszák. Mindenem a tiéd -válaszolt az apja. - Vehettél volna magadnak, ha akartál volna, de te nem tudtál ünnepelni, csak szolgálni. Nem tudtál fiam lenni, csak szolgám. És aki csak magának akar érdemeket szerezni, az a testvérét sem tekinti testvérének, csak vetélytársának, akinek több jut mint neki. A te fiad - mondja a nagyobbik fiú.
A példabeszéd befejezetlen. Nem tudjuk, hogy a kisebbik fiú otthon maradt-e, vagy sem, hogy a nagyobbik fiú bement-e az ünnepi lakomára? Nem könnyû megváltoztatni az Istenrõl alkotott elképzelésünket, de jó tudni, hogy Isten nem ún meg hazavárni, szeretni, és ünnepelni amikor hozzá visszatérünk.

Parabola fiului risipitor este o capodoperã dintre parabolele spuse de Isus. Din ea învãțãm despre milostivirea lui Dumnezeu și despre lipsa de mila a nostra.
Un tata avea doi fii mari și o fermã agricolã. Fiul cel mare nu crea probleme: era serios, harnic, respectuos, ascultãtor. In schimb fiul cel mic s-a revoltat împotriva tatãlui. Credea cã fãrã tatãl sãu ar fi mai liber, mai fericit. A plecat deci, ducând cu el partea de bani care i-ar fi cuvenit dupã moartea tatãlui sãu. In scurt timp a rãmas fãrã nimic și a ajuns sã facã munca cea mai umilitoare pentru un evreu: sã îngrijeascã porci. Când a comparat situația lui din prezent cu cea din perioada când stãtea în casa tatãlui sãu, a decis sã se întoarcã acasã.
Tatãl, de si a respectat libertatea si decizia fiului de a pleca, nu a încetat sã spere cã se va întoarce, și când s-a întors, tatãl s-a bucurat extrem de mult. Nici nu l-a lãsat pe fiul sãu sã recite discursul pregatit dinainte, ci a organizat o mare sãrbãtoare în onoarea lui.
Mesajul parabolei este clar. Dumnezeu este Tatãl nostru, iar noi suntem fii sãi, fiicele sale. Uneori suntem fii risipitori, care se indeparteaza de El, alteori suntem fii mai mari, care nu accepta ca Dumnezeu sã nu-i pedepseascã pe cei care au pãcãtuit, au fãcut fapte rele. A ne simți mai buni decât alții produce insensibilitate în noi fațã de frații noștri. Cât de greu reușim sã-i iubim pe cei care au greșit! Si asta face sã nu percepem nici noi iubirea care ne înconjoarã. Dacã noi suntem severi fațã de frații noștri mai slabi sau mai rãi, credem cã și Dumnezeu este tot așa de sever fațã de noi. Dorim sã învãțãm din aceastã parabolã sã avem curajul sã ne întoarcem la Dumnezeu ori de câte ori ne-am îndepãrtat de el, ori de câte ori nu am avut încredere în iubirea sa, iar când suntem cu el sã recunoaștem iubirea sa fațã de noi. Invãțãm sã iertãm și sã ne iertãm, sã reconstruim relațiile stricate din lipsa de iubire dintre noi, simțindu-ne iubiți de Dumnezeu.

2019-03-31

______________________________

Megismerni az Urat

Oz 6,1-6
Törekedjünk megismerni az Urat! Mit árul el a próféta az Úrról? Azt, hogy olyan számunkra, mint a kiszáradt föld számára az esõ. Istent megismerni nem csupán intellektuális tevékenység. Nem az Istenrõl szóló ismereteink gyarapszanak, hanem egyre inkább közelebb kerülünk hozzá, és egyre inkább érezzük, hogy mennyire szükségünk van rá. Milyen eszközeink vannak Isten megismerésére? Jézus szavai, Jézus szentségei, és embertársaink, akikkel Jézus azonosul.
Isten olyan számunkra, mint a gyümölcsfa számára a nap, az esõ, és a termõföld együtt. Minél közelebb kerülünk Istenhez, annál gazdagabb gyümölcsöt hoz az életünk. És milyen gyümölcsöket terem a mi életünk? Isten a próféta által ezt üzeni: Irgalmasságot akarok, nem áldozatokat. Irgalmas szeretettel táplál bennünket az Úr, és mi is ezzel ajándékozzuk meg egymást.

2019-03-30

______________________________

Mint a harmat ...

Oz 14, 2-10
Nem mondjuk kezünk alkotásának: te vagy a mi istenünk.
Nap mint nap eszközöket használunk, melyeket emberi kéz hozott létre, és ezek segítségünkre vannak ügyes bajos dolgaink intézésében. És ez rendjén van mindaddig, még ezeket nem tekintjük istenünknek. Ezek ugyanis nem tudnak a szívünk mélyén élõ nemes vágyainkra kielégítõ választ nyújtani, csak egyedül Isten. Igen, ami bennünk lényeges, az túlmutat ezen a látható világon, és emberi eszközök nem képesek azt kibontakoztatni, beteljesíteni, de Isten szívesen megteszi ezt, meggyógyítja hûtlenségünket, megöntözi, mint a harmat, száraz lelkünket. Nem azt kéri tõlünk, hogy hibátlanok legyünk, hanem hogy véle járjunk nap mint nap, percrõl percre.

2019-03-29

______________________________

Bedugom a füleimet

Jer 7,23-28
Hallgassatok szavamra! A mi hitünk nem mágikus szertartásokon, titokzatos energiákon alapul, hanem Isten szaván. Isten beszél hozzánk, és mi hallgatunk szavára. És nem egy helyben ülve várjuk Isten segítségét a mi mindennapi életünkhöz, hanem úton vagyunk, és Isten vezet bennünket a cél felé, a mi igazi otthonunk felé, vonz önmaga felé.
Az olvasmányban Isten panaszkodik, hogy népe nem akar rá hallgatni, nem akarják meghallani Isten üzenetét, mert nem tetszik, amit Isten mondani akar nekik.
Én is gyakran bedugom a füleimet, hogy ne halljam Isten szavát, mert attól félek, hogy megszid, vagy olyan valamit kér, ami számomra kellemetlen. Pedig Isten szava nemcsak utasítást nyújt, hanem erõt, bátorságot, sõt, vágyat is ad az õ útjain járni.

2019-03-28

______________________________

Átkozott, aki emberben bízik

Jer 17,5-10
Jeremiás idejében, a nép vezetõi fellázadtak a fölöttük uralkodó kaldeusok ellen, szövetkezve az egyiptomiakkal, akik azt ígérték, hogy segítségükre fognak jönni. Jeremiás próféta figyelmeztette õket, hogy ne az egyiptomiak segítségében bízzanak, hanem Istenben. Átkozott, aki emberben bízik - mondja a próféta. Nem arról van szó, hogy bizalmatlanok legyünk az emberek iránt, de adódnak helyzetek, amikor az emberi eszközök, melyeket használni akarunk, ellenkeznek Isten akaratával: csalással, hazugsággal, erõszakkal, megvesztegetéssel próbáljuk elérni azt, amit fontosnak tartunk. Jobban bízunk ezekben, mint Isten gondviselésében. Mindig ebbe a hibába esünk, amikor a látszatot keressük, amikor fontosabbnak tartjuk azt, hogy egyeseknek mi a véleményük rólunk, mint azt, hogy Isten mit gondol felõlünk. Könnyen esünk ebbe a hibába, függetlenül attól, hogy a pápalátogatásról, vagy egy hétköznapi találkozásról van szó. Emberi számítgatásaink, tervezgetéseink segíthetnek egy adott helyzetben, de csak az Istenbe vetett bizalom biztosít gyümölcsözõ életet.

2019-03-21

______________________________