Napi gondolatok

Az Emberfia

Dán 7, 2-14
Apokaliptikus nyelvezetet használva Dániel könyve az Emberfiáról beszél, melyet hallva, Jézus Krisztusra gondolunk. A zsidók maguk is a Messiásra alkalmazták az Emberfia elnevezést.
A ma felolvasott látomásnak hasonló a mondanivalója ahhoz az álomhoz, melyet Nebukonodozor király látott. Ott négy részbõl állt a szobor, itt négy fenevad szerepel. Ott új királyságról volt szó, amely nem szûnik meg soha, itt az Emberfia kap meg minden hatalmat örökre.
Az egész olvasmány zavarosnak tûnik, lévén, hogy apokaliptikus nyelvezetet használ, a történelmi eseményeket sejtelmes, jelképekben gazdag köntösbe öltözteti. Bármilyen félelemkeltõk a bemutatott fenevadak, föléjük emelkedik a remény egy jobb, igazabb élet iránt.
Néha a mi életünk is ilyen zavarosnak tûnhet. Nem látjuk világosan a történések értelmét: néha kitépik a szárnyainkat, küzdelmekre készülõnk, máskor hatalmasoknak érezzük magunkat, kinõ a szarvunk, kevélyen beszélünk, büszkék vagyunk. Csak akkor kerüljük el a pustulást, ha átengedjük az uralmat az Emberfiának, Jézus Krisztusnak. Csak az õ vezetésével tudunk rendet teremeteni az életünkben.

2017-12-01

______________________________

Ferences Minden Szentek

Ma a ferences rend szentjeit ünnepeljük. Persze, mondhatnánk, hogy amikor az összes szentet ünnepeltük, a ferences szentek is közöttük voltak, de mi mégis külön szeretjük ünnepelni õket, azért, mert õk különönösképpen hozzánk tartoznak. Õk nem olyan szentek, mint a többi, mert részesültek az un. ferences karizmában. Bár különböznek egymástól, mégis ez közös bennük. Olyan, mint egy lelki DNS, amely csak a ferencesekben van meg.
Ma nem csak azokra gondolunk, akiket szentté avattak, hanem azokra a szent ferencesekre is, akiket mi is ismertünk. Visszagondolva rájuk, feltûnik, hogy ki-ki a maga módján volt igazi ferences.
Mi is ugyanabban a karizmában részesültünk, és mi is arra kaptunk meghívást, hogy ferences szentek legyünk. Keressük hát meg önmagunkban azt a sajátos ferences vonást, amely vonz bennünket, hogy Isten segítségével azt tápláljuk magunkban, és adjuk át mi is az utánunk következõ testvéreknek, mint ahogy mi is elõdeinktõl tanultuk, és tanuljuk meg a ferences életet.

2017-11-29

______________________________

A mi szobrunk

Dán 2, 31-45
Dániel próféta megfejti Nebukonodozor király álmát. A király álmában egy nagy szobrot látott, melynek feje arany, karjai és melle ezüst, az ágyéka réz, a lábai pedig vas és agyag. Egymást követõ birodalmakat jelképeznek, és az utolsó, a vas az agyaggal keverve, épp az a birodalom, amelynek idejében a Dániel könyve íródott. A kegyetlenkedések miatt kemány, de mivel nem egységes nép alkotja, ezért törékeny. A hegyrõl legördülõ kõ ezt a törékeny lábat találja el, és bármilyen értékesek voltak az elõzõ birodalmak, mindent porrá zúz. Isten egy új birodalmat hoz létre ebbõl a porból, mely nem szûnik meg soha. Számunkra nyilvánvaló, hogy ez az Isten Országa, melyben Isten mindent ujját teremt.
Ha nem is láttunk álmunkban ehhez hasonlót, mégis elképezlhetjük a magunk szobrát. Annak is van arany, ezüst, réz, vas, és törékeny agyag része. Vannak kiváló eredményeink, nagyszerû képességeink, jó tulajdonságaink, erõs pontjaink, de vannak gyengeségeink is, és ezek a gyenge pontok tönkre tehetik az egész életünket. Porba hullhat mindaz, amit tettünk, amit elértünk, hiábavalókká válnak képességeink, egyik napról a másikra. Sok kiváló ember életében láttuk ezt. Gyöngeségeik miatt tönkre ment az életük.
De Isten ujjá teremt minket is. Biztonságban van a mi életünk, a mi sorsunk, ha eredményeinket Istennek adjuk vissza, a jó tulajdonságainkat, képességeinket az Õ szolgálatába állítjuk, és nem a magunk szobrát építjük.

2017-11-28

______________________________

Hûséges maradni elrejtõzködés nélkül

Dán 1, 1-6. 8-20
Az egyházi év utolsó hetében a Dániel könyvébõl olvasunk. Az Ószövetség egyik legfiatalabb könyve ez. Bár a fõszereplõjét a négy nagypróféta közé soroljuk, Izajás, Jeremiás és Ezekiel igazi, történelmi személyiségek, Dániel egy kitalált személy. Egy fajta szuperhõs, aki több száz éven át fiatal marad, jelezve a választott nép maradékának Istenhez való hûségét nemzedékrõl nemzedékre. Ugyanabban a korban keletkezett, mint a Makkabeusok könyve, a Krisztus elõtti második században, de az eseményeket visszavetíti négy századdal korábbra, a babiloni fogság idejére. Miért? Míg a Makkabeusok könyve azt mutatja be, hogy milyen hõsi módon harcolnak az Istenhez hûséges izraeliták az elnyomókkal szemben, Dániel könyve azt mutatja be, hogy az elnyomás alatt hogyan tudnak hûségesek maradni Istenhez.
Dániel, akárcsak József annak idején, Egyiptomban, a király rabszolgája lesz, de értelmességével és bölcsességével kitûnik, és a király tanácsadója lesz. Dánielnek és társainak sikerül Isten segítségével a király udvarában élniük, anélkül, hogy beszennyeznék magukat a pogány szokásokkal. Bár nem esznek a tisztátalan ételekbõl, melyeket felkínálnak nekik, csak nõvényi eredetû ételt fogyasztanak, mégis, jobban néznek ki, és egészségesebbek, mint a többiek.
Mi lehetne számunkra tanulság ebbõl a szentírási szakaszból? Isten tõlünk sem azt kéri, hogy elszigetelõdjünk a hitetlen világtól, ellenkezõleg, feladatunk, hogy tanácsokkal, útmutatásokkal lássuk el az embereket a mai társadalom útvesztõiben, de ehhez nekünk igen is ismernünk kell a politikai erõket, követnünk kell az eseményeket, ismernünk kell az emberek életét, életkörülményeit. Nem mondhatjuk, hogy ezek minket nem érdekelnek, mert mi Istennek élünk.
A pogány világ eszközöket kínál nekünk, melyeken keresztül kapcsolatba kerülhetünk másokkal. Ezeket meg kell tanulni használni, hogy rajtuk keresztül is eljusson Isten üzenete az emberekhez, de vigyázva, Isten segítségével arra, hogy ezek ne szennyezzenek be bennünket, és ne távolítsanak el Istentõl.

2017-11-27

______________________________

Krisztus Király

Meglepnek Jézus szavai melyek elhangzottak a mai evangéliumban. A balján álokhoz így szól: távozzatok tõlem átkozottak az örök tûzre mely az ördögnek és angyalainak készült. Máté evangéliumában még több ilyen félelmetes kijelentése van Jézusnak. Ezek az evangéliumi részek nagy hatással vannak ránk. Régi prédikátorok ezeket felhasználva félelmet keltettek hallgatóikban. Még ma is sokan a végítéletet rettenetes számadásként képzelik el. Hisz, ki mondhatja el magáról, hogy semmiben sem hibázott? Sokan azt mondják, hogy örülhetünk ha néhány év tisztítótûzbeli szenvedéssel megússzuk az Isten ítéletét. Mi nem szeretnénk így készülni az Istennel való találkozásra. Az Úrral való találkozás egy örömteli esemény lesz, melyre egész életünkön át készülünk, nem pedig egy félelmetes esemény. Hogyan lehetne ezeket a fenyegetõ szavakat szó szerint értelmezve evangéliumnak, örömhírnek nevezni? Hogyan lehetne összeegyeztetni ezt a ítélkezõ Istent azzal az Atyával akirõl az evangélium beszél? Isten, aki azt kéri tõlünk, hogy szeressük az ellenségünket, és azt is aki nekünk rosszat tett, hogy bocsássunk meg hetven szer hétszer, hogyan ítélheti el örökre azt aki hibázott. Vajon nem értettük félre Jézus szavait?
Talán az vezetett félre, hogy trónusról hallottunk, melyen ül a király és ítélkezik. A mi királyunk, akit ma ünneplünk nem díszes trónon ül, hanem a kereszten, önmagát odaajándékozó szeretet trónusán. És az ítélet nem más, mint a mi szeretetünk összehasonlítása az Õ szeretetével. Annak az élete a legsikeresebb, aki Jézushoz hasonló módon tud szeretni, aki a szeretet cselekedeteit gyakorolja. Jézus az irgalmasság hat cselekedetét sorolja fel az evangéliumban. Ezeket nem Jézus találta ki, ismerõsek voltak a keleti ember számára. Izajás próféta 58. fejezetében arról beszél, hogy az igazi böjt nem az amikor lemondunk az ételrõl, vagy italról, hanem az amikor enni adunk az éhezõnek és inni adunk a szomjazónak, felöltöztetjük a ruhátlant, amikor befogadjuk a hajléktalant.
Aki nem gyakorolja az irgalmasság cselekedeteit azt a Király átkozottnak nevezi. Az átok szó héberül azt jelenti, hogy nincs közünk hozzá, nem tartozik közénk. Akit megátkoztak, azt kizárták maguk közül. Jézus is ezt akarja mondani, hogy aki nem tanul meg szeretni az nem tartozik hozzá. Lehet nagyon vallásos mégsem tartozik Jézushoz, mert a cselekedetei nem hasonlítanak Jézus cselekedeteihez.
Jézus, mikor örök tûzrõl beszél, nem a pokol szenvedéseire gondol, hanem arról, hogy tönkre teheted az életed, szemétbe veted, értelmetlenné teszed azt. Nem azért mert Isten nem enged be majd a Mennyországba, hanem mert nem teljesítetted azt, amiért születtél.
Ne higgyük el, hogy Isten még megtetézi valakinek a szenvedését aki tönkre tette az életét azzal, hogy tûzbe veti és ott égeti örökre. Isten nem teremtett poklot. A poklot mi hozzuk létre önmagunk számára, mikor visszautasítjuk Isten szeretetét.
Ne higgyük, hogy egyesek, a tiszták a jók üdvözülnek, míg a gonoszok, a rosszak elkárhoznak. Mikor az életünket, a szeretetünket, Jézus életéhez, Jézus szeretetéhez hasonlítjuk, egyikünk sem bizonyul hibátlannak, tisztának, ragyogónak. Biztos mindegyikünk volt szeretetlen testvérei iránt, és nem lesz egy sem, aki teljesen rossz lenne. Mindenki szeretett legalább egy keveset. Mindegyikünket Isten irgalma fog kiemelni a szemétbõl, a szeretete fog megtisztítani önzésünkbõl, gonoszságunkból. Jézus tehát nem arról beszél, hogy mi fog majd történni a világ végén, hanem bátorít, hogy ma éljünk szeretetben s ne tegyük tönkre az életünket.

2017-11-26

______________________________

Az legyen, amit én akarok!

1Mak 6, 1-13
Az olvasmányban azt hallottuk, hogy Antiókusz király ágynak dõlt, és beteggé lett, mert nem az történt, amit õ akart. Milyen önzõ ember lehetett, - gondoljuk magunkban, - mert minden úgy kell, hogy történjen, ahogy õ akarja. Ha nem, akkor akkor úgy érzi, hogy nem szeretik õt, s ha nem szeretik, akkor nem ér semmit az élete, és meg akar halni.
Nevetséges, szánalmas színben mutatja be az író ezt a hatalmas királyt. Jön, hogy kinevessük, pedig magunkra ismemerhetünk benne. Mindenikünkben ott van a vágy, hogy a mi kedvünk szerint történjenek az események. Ezzel születtünk. Csak különféle módon reagálunk arra, hogy valami nem a kedvünk szerint történik. Van, aki durcás lesz, duzzog, van, aki sértõdötten visszahúzódik, és van, aki ideges lesz, és minden apróság miatt veszekedni kezd. Mindenki gyermekkorában tanulta meg ezeket a viselkedési formákat. Ha a szülõk a kisgyermekben elfolytják a vágyat, hogy az történjen, amit õ akar, akkor félénk visszahúzódó lesz, nem meri kimondani a véleményét, nem lesz kezdeményezõ képessége. Ha ellenben mindenben a kedvében járnak a gyermeknek, egy zsarnok, követelõzõ, hatalmaskodó ember lesz belõle. A kettõ közötti egyensúly e helyes út.
De mi a helyzet az Istennel való kapcsolatunkban? Mit jelent engedelmeskedni? Lemondunk a magunk akaratáról, és Isten akaratát tesszük? Ez tönkre tenne. Ilyenekbõl lesznek a fanatikusok, akik természetellenes módon viszonyulnak Istenhez, és embertársaikhoz.
Az Istennel való kapcsolatunk szeretetkapcsolat. Nem azért keressük Isten akaratát, mert az kötelezõ, hanem, mert õt szeretjük a leginkább, és azt akarjuk tenni, amit õ jónak lát. Õ pedig azt akarja, ami nekünk jó. Bizalomteljes szeretetre épül a mi engedelmességünk, ezért nem szomorodunk el, amikor valami nem a mi kedvünk szerint történik, mert tudjuk, hogy Isten ettõl függetlenül szeret minket.

2017-11-25

______________________________

Én a bálványimádó

1Mak 2, 15-29
Matatiás a Makkabeus nemzetségnek a feje volt. Róla kapta a nevet a szentírási könyv is, amelybõl az olvasmányt olvastuk. Antikusz Epifánész fontosnak tartotta, hogy Matatiást rávegye a bálványimádásra, tudván, hogy ha õ ebbe belemegy, akkor az egész nemzetsége, sõt az egész zsidó nép maga is könnyen aláveti magát a király parancsának.
Lehet, hogy nem vagyunk olyan befolyásos emberek, mint Matatiás, de mi is azt a hivatást kaptuk Istentõl, hogy jelek legyünk mások számára. Az emberek a mi példánkon épülnek, vagy botránkoznak. Nem biztos, hogy komolyan veszik azt, amit mi komolyan veszünk, de ha mi felületesen állunk a lelki dolgokhoz, a körülöttünk lévõk még inkább ezt fogják tenni.
Arra akarták tehát rávenni Matatiást, hogy áldozatot mutasson be a bálványoknak. Én nem gondolom, hogy a korabeli emberek egy-egy faragott szobrot istennek hittek, hisz õk maguk faragták azokat. Azok a szobrok jelképek voltak számukra. Jelképezték a maguk kívánságait, a maguk vágyait. Ezek váltak istenekké számukra. Az ember a bálványban önmagát imádta.
Mit kínáltak fel Matatiásnak? Azt, hogy a király barátja lesz, fontos tisztséget fog betölteni, neki és fiainak rengeteg vagyona lesz. Ebben áll mai is a bálványimádás, mikor mások szemében akarunk nagyoknak látszani, és minél több mindent birtokolni.
Az én életemtõl sem áll túl távol a bálványimádás, amikor fontosabbnak tartom, hogy mit gondolnak, mit mondanak rólam mások, mint, hogy azt, hogy mi az Isten véleménye rólam. Amikor a rendelkezésemre álló anyagi, vagy szellemi javakat arra használom, hogy magamat bebiztosítsam, nem pedig arra, hogy segítsem azokat, kiknek szükségük van ezekre. Szent Ferenc mondta: ha a testvéremenek nagyobb szüksége van arra, amim van, mint nekem, és nem adom oda neki, annyi, mintha elloptam volna tõle.
Matatiás nekitámadt annak, aki áldozatot mutatott be a bálványnak. Én nem másoknak akarok nekirontani, hanem a bennem lévõ bálványimádónak. Naponta a lelkiismeret vizsgálatban megkérdem az Urat, hogy mi a véleménye az én gondolataimról, szavaimról, tetteimrõl, és teljes mivoltommal ajándék akarok lenni testvéreim számára. Csak így lehetek hiteles útmutató mások számra a lelki élet útján.

2017-11-23

______________________________

Vigyázat a nyalánkságra

2Mak 7, 1. 20-31
Magától értetõdõnek tûnik, hogy Isten akarata fontosabb az olvasmányban szereplõ édesanya és fiai számára, mint a maguk élete, mert a halállal nem veszítenek el mindent, sõt, jól járnak, ha elég bátrak ahhoz, hogy meghalljanak Isten ügyéért. Az édesanya erre biztatja gyermekeit. Akkor büszke rájuk, és akkor érzi önmagát sikeres anyának, ha a gyermekei jobban szeretik Istent, mint a maguk életét.
Ugyanilyen magától értetõdõnek érezzük, hogy Istent választjuk, hogy Õ a legfontosabb, amikor fogadalmat teszünk, amikor elmélkedés közben fellelkesülünk, de olyan távolinak érezzük azt, hogy az életünket odaadjuk Istenért. Úgy képzelem el, mint amikor ünnepi ebédre megyünk és útközben falunk egy-egy keveset, hogy kibírjuk az utat. Rosszul járunk, ha annyira tele esszük magunkat, hogy amikor megérkezünk, már nem vagyunk képesek enni a finom eledelekbõl.
Nem tudom, hogy én mennyire bizonyulnék bátornak, erõs hitûnek akkor, ha az életmet kellene adnom Istenért. Csak kérni tudom a kegyelmet, hogy hûséges tudjak lenni az imában, s ne halogassam azt pillanatnyilag kellemesebbnek tûnõ dolgok miatt, hogy a feladataimat elvégezzem és ne pazaroljam el az idõmet felesleges dolgokra, hogy le tudjam gyõzni a kényelmemet, és ne legyek rest a testvéreim szolgálatára állni, és hogy ne verjem el a mennyei lakoma utáni étvágyamat mindenféle földi nyalánksággal.

2017-11-22

______________________________

Mária bemutatása Istennek

Zak 2, 14-17
Milyen szép szavakkal fordul az Úr népéhez: örvendj és ujjongj Sion leánya, mert eljövök és nálad lakom. Kik szoktak együtt lakni? Azok, akik egymáshoz tartoznak. Igen, Isten nem csupán törvényeket, rendeleteket hoz, amelyeket be kell tartani, nem csupán útmutatásokkal látja el a népét, nem csupán ajándékokat küld neki, hanem személyesen jön el hozzá.
Jézus Krisztus eljövetelével ez meg is valósult, de szükséges, hogy mindenikünk életében valósággá váljon az, hogy Isten hozzám tartozik, és én hozzá tartozom.
Ebben példaképünk és elõfutárunk Mária, aki a hagyomány szerint, már gyermekkorában elhatározta, hogy teljesen Istennek szenteli az életét. Az evangélium bátorít bennünket: nekünk is lehetõségünk van arra, hogy ugyanolyan szoros kapcsolatba kerüljünk Jézussal, mint Mária: aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az nekem testvérem és anyám.
Nehéznek tûnik teljesíteni Isten akaratát, de csupán két lépésre van szükség. Az egyik, hogy el merjük engedni mindazt, amibe görcsösen kapaszkodunk félelmünkben, bizonytalanságunkban, és a másik, hogy teljes valónkkal Istent öleljük át, rábízva magunkat. Ebbõl a kapcsolatból forrásozik minden olyan cselekedetünk, melyen keresztül teljesítjük a mennyei Atya akaratát.

2017-11-21

______________________________

Globalizáció

1 Mak 1,10-15. 41-43. 54-57. 62-64
Elkezdtük a Makkabeusok könyvének olvasását. A Kr. elõtti 2. században a szeleukida uralom alatt állt Izrael. Ez a birodalom többféle nép laza szövetségét alkotta. A zsidók veszélyt láttak abban, hogy õk is átveszik a más népek szokásait. Voltak ugyanis közöttük, akik szerettek volna hasonítani a többiekhez, hogy ne tekintsenek rájuk furcsa szemmel a többi népek.
Külsõ nyomás is nehezedett rájuk, mert Antiokusz Epifanész egységessé akarta tenni az országát. Egyformák legyenek a szokásaik, egy nyelvet beszéljenek, egy legyen a vallásuk. És ezt rá akarta kényszeríteni minden alattvalójára.
A zsidókban mindig megvolt az öntudat, hogy Isten õket kiválasztotta a többi nép közül, és ezért feladatuknak érezték elkülönülni a többi néptõl.
Jézus Krisztus meghívott bennünket az õ Országába, legyünk mi az õ népe, de nem elszigetelni akar más népektõl, hanem azt várja el tõlünk, hogy mi legyünk a föld sója, a világ világossága. Mi legyünk hatással másokra.
A magunk életében mi is tapasztaljuk a hajlamot arra, hogy hasonuljunk a világhoz, és kivülrõl is eljut hozzánk egy fajta kényszer. A globalizáció, ahol minden nép egyforma, egy nyelvet használnak, az egyetlen vallás a haszon, törvényesítik a perverzitást, kötelezni akarnak arra, hogy befogadjuk a muzulmánokat. Ahhoz, hogy ne beolvadjunk, de ne is szigetelõdjünk el, szükségünk van egymás támogatására. Csak úgy tudunk hatással lenni a környezetünkben lévõ emberekre, ha ehhez egymásnak támaszt nyújtunk, ha egymást figyelmeztetjük, mikor a világias életmód hatással van ránk, és bátorítjuk egymást az Istenhez való hûségre.

2017-11-20

______________________________