Napi gondolatok

Kárhozat

Mt 25, 31-46
Félelmetesen hangzanak Jézusnak a szavai a mai evangéliumban. Örök jutalomban részesülnek azok, akik a szükséget szenvedõ embereken segítettek, anélkül, hogy tudták volna, hogy Jézussal van dolguk, és örök büntetésben lesz részük azoknak akik elmulasztottak segíteni rajta, bár ha tudták volna hogy Jézus az, bizonyára segítettek volna rajta. Nem arról van szó, hogy Jézus bárkit is megbüntet, hanem arról, hogy az ember visszavonhatatlanul tönkreteszi a maga életét, ha nem tanul meg szeretni. Miként egy sasfióka saját magát pusztulásra ítéli ha nem tanul meg repülni, pedig arra lett teremtve, mi is tönkre tesszük magunkat, ha önzésünknek engedve, úgy teszünk, mintha nem vennénk észre testvéreink szükségleteit. Nem a mi dolgunk megítélni, hogy valaki megérdemli, vagy sem a mi segítségünket, ez Istenre tartozik, de igenis a mi dolgunk eldönteni, hogy milyen fajta segítség válik javára a rászoruló testvéreinknek, és azt nyújtani neki.
Ma egy újabb lehetõséget kínál fel nekünk az Úr a szeretet gyakorlására, tanulására. Felelõsek vagyunk az elszalasztott alkalmakért. Nem attól kell tartanunk, hogy Jézus elítél, hanem attól, hogy tönkre tett életünkkel büszkeségünk miatt nem akarjuk elfogadni tõle a megbocsátást. Ez az örök kárhozat.

2018-02-19

______________________________

Nagyböjt 1. vasárnapja

Nagyböjt elsõ vasárnapján, mint minden évben, most is Jézus megkísértésérõl olvastuk az evangéliumot. Amint ismeretes számunkra Máté és Lukács evangéliumában 3 kísértésrõl olvashatunk. Az egyikben azt ajánlja a sátán Jézusnak hogy a köveket változtassa kenyérré, és így csillapítsa az éhségét, a másodikban felajánlja neki a világ minden uralmát, a harmadikban, hogy dobja le magát a templom tetejérõl, ezzel bizonyítva csodatevõ erejét. Ez a három kísértés jelzi azokat a területeket, amelyeken Jézusnak szembe kellett néznie a rosszal. Ezek akarták eltántorítani Jézust attól az úttól, amelyet az Atya a kijelölt számára.
Ebben az évben Márk evangéliumából olvastunk fel, amely egész röviden számol be Jézus megkísértésérõl, és az a rövid szöveg sem könnyen érthetõ. Azt mondja hogy a Lélek vitte ki Jézust a pusztába, hogy kísértésnek legyen kitéve. Furcsa, hisz a Miatyánkban azt szoktuk kérni,hogy ne vigyen minket kísértésbe. Nem Jézus ellen dolgozott a Szentlélek. Jézus 40 napig volt a pusztában. A a Bibliában 40 év emberi életet jelent. A választott nép 40 évig volt a pusztában. Akik annak idején kivonultak Egyiptomból, mind a pusztában haltak meg a negyven év alatt. Ugyanígy, ez a negyven nap, melyet Jézus a pusztában töltött, valójában Jézus egész földi életét jelenti. Jézust a Szentlélek közénk a pusztában hozta, és itt, egész földi életén át része volt a kísértésben.
Egész földi élete során küzdenie kellett a sátánnal míg végül a kereszten végérvényesen legyõzte azt, és ezzel ért véget a a pusztában töltött élete.
Itt a pusztában Jézus küzdött a sátánnal, szembe találta magát vadállatokkal, és angyalokkal.
A sátán a Szentírásban az, aki szembeszegül Isten akaratával, akadályozza Isten tervét. Nem annyira személynevet jelentett hanem magatartást. Aki ellenségnek számított, azt mind a sátán jelzõvel illették. A mi életünkben is jelen van a sátán, vagyis számos olyan erõvel kell megküzdenünk, melyek próbálnak eltántorítani attól az úttól, amelyet számunkra Isten jelölt ki. Ezért nevezi Jézus Pétert is sátánnak, amikor meg akarja gyõzni arról, hogy ne vállalja a keresztet, a szenvedést halált. A sátán tevékenykedik azokban az emberekben, akik arra próbálnak rávenni, hogy ne végezzük lelkiismeretesen a feladatainkat, akik nem értékelik, nem becsülik azt, amit az õ érdekükben teszünk, és hálátlanságukkal kedvünket szegik. A sátán tevékenykedik a médiában, amikor az emberek lelkében rombolják az igazi értékeket és féligazságokkal félre vezetik õket. Vigyáznunk kell, hogy felismerjük a bennük rejlõ csapdákat, hogy ne engedjük magunkat félrevezetni, rossz irányba befolyásolni. Az embereket meggyõzik arról, hogy ma már szégyen vallásosnak lenni, hogy az erkölcsi értékek ma már nem érvényesek, hogy a legfontosabb az életben a pénz. Feladatunk felismerni a sátánt, ellentmondani neki, és testvéreinket is segíteni ebben.
Jézussal együtt a pusztában ott voltak a vadállatok és az angyalok is. A vadállatok jelképezik a földi hatalmasságokat, akik Jézus földi életében akadályozni próbálták. A keresztény is szembe találja magát olyan emberekkel, akik latba vetik erejüket, hatalmukat, hogy rombolják a kereszténységet. Régebb nyíltan üldözték a keresztényeket, de ma is vannak akik mindent megtesznek azért, hogy Európából eltûnik a kereszténység. Nekünk is feladatunk megküzdeni ezekkel a vadállatokkal.
Ugyanakkor ott voltak Jézus mellett az angyalok is. Ezek nem csak szellemi lényeket jelentenek, hanem mindenki angyal, aki bennünket segít, mint ahogy Jézusnak is sokan a segítségére voltak, a mennyei Atya akaratának teljesítésében. Jó idõnként tudatosítani, hogy kik voltak, és kik jelenleg ami segítõ angyalainak, akiket Isten mellénk küldött, hogy köszönetet mondjunk nekik, és érettük Istennek.
Az evangéliumi szakasz azzal fejezõdik be, hogy Jézus elment Galileába, és hirdetni kezdte: Elérkezett az idõ, térjetek meg! Nekünk is szólnak Jézus szavai. Számunkra is ez az alkalmas pillanat a megtérésre, igazibb keresztény életre.

Cât de repede trece timpul! Nu demult am sãrbãtorit Crãciunul și deja am început Postul Mare. Tocmai pentru cã timpul trece atât de repede e necesar sã fim atenți sã nu pierdem ocaziile importante din viața noastrã, E necesar sã înțelegem ce vrea sã spunã Isus când ne invitã la convertire. Avem convingerea cã cei pãcãtoși au nevoie de convertire. Convertirea de fapt înseamnã întoarcere. Dacã cineva a greșit drumul trebuie sã se întoarcã pânã la punctul unde a greșit direcția. Convertirea la care Isus ne invitã nu se referã la o stare de perfecțiune moralã. Nu ce-l care are pãcate grave are mai mare nevoie de convertire ci, fiecare om atunci când dintr-un motiv sau altul s-a îndepãrtat, a uitat de Dumnezeu. Și cel care nu pãcãtuiește împotriva vreunei porunci are nevoie de convertire dacã s-a rãcit relația sa cu Dumnezeu, dacã se roagã doar din obișnuințã, dacã în deciziile sale a uitat sã se consulte cu Dumnezeu. Deci, cand ne convertim, nu ne intoarcem la o viata mai perfecta din punct de vedere moral ci ne intoarcem spre Dumnezeu.
Prima lecturã este din cartea Genezei. Este prima carte din Biblie, chiar dacã a fost scrisã în timpul robiei din Babilonia a poporului ales. Dupã marele diliviu arca lui Noe s-a oprit și el împreunã cu fii sãi a ieșit din arcã și a încheiat o alianțã cu Dumnezeu.Din acel moment curcubeul care a apãrut pe cer este semn al alianței între Dumnezeu și om. Curcubeul pornește din inima lui Dumnezeu și sosește la inima omului și ne spune cã putem avea încredere în Dumnezeu cãci El este fidel promisiunilor sale și ne este alãturi în orice situație. Nimic și nimeni nu ne poate dãuna în mod definitiv.
Evanghelia de azi are doar patru versuri , dar are un mesaj foarte important pentru noi. Când Isus a fost botezat în râul Iordan de cãtre Ioan Botezãtorul, Duhul Sfânt a apãrut asupra lui și a spus ” acesta este fiul meu preaiubit”. Același Duh Sfânt îl duce pe Isus acum în deșert. Aceasta vrea sã spunã cã Duhul Sfânt este cel care conduce pașii lui Isus pentru a îndeplini misiunea primitã de la Dumnezeu spre mântuirea noastrã. De fapt Duhul Sfânt care a realizat zãmislirea lui Isus acum îl împinge în deșert, care nu reprezintã decât viața pãmânteascã a lui Isus. Cele 40 de zile petrecute în deșert, reprezintã viața lui Isus de la naștere pânã la moarte. Și viața noastrã este un deșert unde înfruntãm tentații, animale sãlbatice dar întâlnim și îngeri trimiși de Dumnezeu. Doar dupã traversarea deșertului vom ajunge în mod definitiv în împãrãția lui Dumnezeu. Tentațiile provin de la Satana. E bine sã vedem cine este acesta în Biblie. În cartea lui Iob citim despre Satana care este în preajma lui Dumnezeu și îi atrage atenția asupra anumitor lucruri sau anumitor persoane. Imaginea vine din cultura persanã, unde regele avea lângã el un om de încredere care din când în când pleca în diferite regiuni ale țãrii sã verifice modul de viațã al subalternilor și dupã aceea întorcându-se la rege îi povestea despre ce a vãzut. Oamenii credeau cã Satana este cel care face acest serviciu lângã Dumnezeu, îi pârește, îi acuzã, etc. De fapt tocmai asta citim în cartea Apocalipsei (12, 10) cã Satana, care îi acuza pe frații noștri în fața lui Dumnezeu, a fost aruncat din cer. Acelasi lucru spune Isus (Lc 10, 28) cã a vazut cum Satana a fost aruncat din cer. Adicã Dumnezeu nu are nevoie ca cineva sa-i pîreascã pe oameni în fața lui pentru cã oricum îi iubește și din clipa aceea Satana este cel care încearcã sã împiedece înfãptuirea planurilor lui Dumnezeu. Prin urmare, este Satana oricine care împierdicã opera de mântuirea a oamenilor. De aceea și Petru a fost numit Satana când a incercat sã-l convingã pe Isus sã evite crucea, suferința și moartea. E important sã descoperim capcanele Satanei în viața noastrã prin care încearcã sã ne convingã sã nu facem întocmai voința lui Dumnezeu. Satana este cel care ne convinge cã banii sunt mai importanți decât membrii familiei. Tot el este cel care vrea sã mã convingã cã astãzi nimic nu se poate rezolva în mod cinstit sau cã am voie sã fac rãu cuiva, sã mã rãzbun , dacã persoana respectivã o meritã.
În deșert lângã Isus au fost și animale sãlbatice dar și îngeri. Animalele sãlbatice reprezintã puterile din lume care se opun Evangheliei și trezesc teamã în noi, dar avem datoria sã-i înfruntãm împreunã cu Isus. De aceea a spus Isus - vã trimit ca pe niște miei între lupi -. Mielul nu ar avea nici o șansã în fața lupilor și totuși puterea Evangheliei va birui. Îngerii sunt toți aceia care l-au ajutat pe Isus în drumul sãu pentru putea îndeplini mântuirea noastrã. Dumnezeu ne-a trimis și nouã mulți îngeri sã ne ajute în drumul npstru spre El. Le suntem recunoscãtori știind cã și pe noi Dumnezeu ne trimite sã fim îngerii fraților noștri.
La începutul Postului Mare acceptãm invitația lui Isus de a ne converti, adicã de a revitaliza relația noastrã cu Dumnezeu, ca împreunã cu El sã putem învinge tentațiile noastre, sã putem înfrunta fricile noastre și sã fim de ajutor unii altora în drumul spre Dumnezeu.

2018-02-18

______________________________

Hív, és erõt ad

Lk 5, 27-32
Lévi meghívásának a történetét hallottuk. Nem vett részt hivatástisztázó lelkigyakorlaton, nem végzett megkülönböztetést, hanem azonnal, szinte felelõtlenül ott hagyta mindenét és követte Jézust. Persze, ezt nem úgy kell elképzelnünk, hogy szó nélkül otthagyta volna a hivatalát, a házát, a vagyonát, hisz inkább Jézus követte õt a házába, ahol a barátainak, hozzátartozóinak Jézus tiszteletére lakomát rendezett. Otthagyta mindenét és követte Jézust, azt jelenti, hogy szakított az addigi életmódjával, és tovább úgy élt, ahogy Jézustól tanulta. Bár váratlanul érte a meghívás, képes volt ezt a hatalmas lépést megtenni. Lehet, hogy már régóta gondolkodott azon, hogy jó lenne életmódot változtatni, de nem volt elég ereje ahhoz, hogy otthagyja a biztos jövedelmet, a gazdagságot, még ha bûnösnek érezte is magát ezek miatt. Most azonban, Jézus isteni szava képessé tette e lépés megtételére.
Lehet, hogy mi is szükségesnek látnánk bizonyos lépések megtételét a magunk életében, de mindeddig nem volt hozzá bátorságunk, erõnk. Jézus minket is keres, és képessé tesz annak megtételére, amire meghív. Csak ne tegyünk úgy, mintha nem vennénk észre, hogy odalépett hozzánk, ne tegyünk úgy, mintha nem hallanánk a szavát.

2018-02-17

______________________________

Amikor nincs a võlegény

Lk 9, 22-25
A mai evangéliumban a böjtrõl van szó. Jézus szavaiból megértjük, hogy a böjtölésünk összefügg a "Võlegénnyel". A násznép nem böjtöl addig, amíg véle van a võlegény. Amikor távol van a võlegénytõl, rá várakozik, a véle való találkozásra készül, ez számára a böjt. Ha nem Jézusra irányul a mi böjtölésünk, nemcsak, hogy nincs értéke, hanem egyenesen káros, mert növeli a lelki gõgöt bennünk. Büszkék leszünk arra, hogy nekünk sikerült böjtölnünk.
Ha Jézusra várunk, le tudunk mondani azokról a dolgokról, amelyek elterelnék a figyelmünket Róla. A mi böjtünk tehát a testünkkel tett hitvallásunk, mely által kifejezzük, hogy Jézus számunkra a legfontosabb.

2018-02-16

______________________________

Mindent a helyére

Lk 9, 22-25
Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát. Lényeges változást kér tõlem Jézus, amikor felszólít az õ követésére. Azt, hogy többé ne én legyek a központban, hanem Õ, hogy ne önmagamra figyeljek, hanem Rá. Így találjuk meg azt a helyet, amely minket megillet: Jézus mögött, az õ nyomdokain járni, tõle tanulni meg, hogyan kell szeretni, hogyan kell szenvedni, hogyan kell örülni. Ezt jelenti megtérni: mindent az õt megilletõ helyére tenni.
Aki utánam akar jönni, vegye fel keresztjét. A kereszt nem a szenvedést jelenti, melytõl nem tudunk megszabadulni, hanem azt az áldozatot, amit meghozzunk azért, hogy teljesíteni tudjuk feladatainkat, akkor is, ha nincs hozzá kedvünk, azt az áldozatot, melyet mások önzetlen szeretete tõlünk megkíván. A kereszt vállalása veszteséget is jelent, de épp ez az üdvösség útja: Aki elveszíti életét Krisztusért, megmenti azt. Valamit veszítünk, de annál többet nyerünk.
A Szentlélek tanítson meg Krisztus igazi követésére.

2018-02-15

______________________________

Hamvazószerda

Kedves testvérek, a mai nappal elkezdtük a nagyböjtöt. Az elsõ olvasmányban Isten felszólít bennünket, hogy térjünk vissza hozzá sírva böjtölve. Ezeket a szavakat könnyen félre érthetjük, fõként mert úgy él a tudatunkban a nagyböjt, minta lemondások, a szomorúság ideje. Isten azonban nem azt akarja, hogy szomorkodjunk. Isten a nagyböjt idején is örömet akar hozni az életünkbe. De ne tévesszük össze az örömet az élvezettel, mert nem mindig hoz örömet az élvezet, sõt, sok esetben szomorúság a vége.
A nagyböjtben felülvizsgáljuk döntéseinket, hogy azokat, amelyek szomorúsághoz vezetnek, kiküszöbölhessük az életünkbõl.
Az evangélium útmutatásokat tartalmaz arra vonatkozóan, hogy mi vezet el minket az örömhöz. Így foglalható össze a mondanivalóját: ne a látszatnak éljünk, nem másoktól várjunk elismerést, csodálatot, dicséretet, mert ha csupán ez a fontos, mások véleménye befolyásol minket. Azért teszünk, vagy mondunk valamit, hogy tetsszen valakiknek. Érdemes tisztázni, hogy kinek akarunk tetszeni. Ha Isten tetszését keressük, azt tesszük ami neki tetszik. Jézus jutalomról is beszél. Jézus korábban úgy gondolták az emberek, hogy aki istennek tetszõ cselekedeteket hajt végre, érdemeket gyûjt Isten szemében, és jutalomban részesül.
És ez a jutalom nem más mint egészség, gazdagság, kellemes családi élet. Jézus azonban nem ilyen jutalomról beszél, hanem arról, hogy visszakapjuk azt ,amit elveszítettünk a bûn következtében, az Istenhez való hasonlóságunkat, és eljutunk az örömre, amelyre vágyunk.
Jézus kiemel 3 elemet a korabeli vallásos gyakorlatokból: az alamizsnát az imát és a böjtöt, és megtanít ezek újszerû használatára. A mi közös mindháromban, hogy ne az emberek tetszésére akarjunk lenni ezek gyakorlása által, hanem csupán az Isten tetszését keressük.
Az alamizsna. A Szentírás nem használja ezt a kifejezést, hanem helyette az igazság gyakorlásáról beszél. Az alamizsna kifejezés azt jelenti, hogy mi gazdagok, adunk valamit a szegénynek, hogy mi nagylelkûek vagyunk vele szemben. A Szentírás azonban azt mondja, hogy amikor adunk a rászorulónak. az igazságnak megfelelõen cselekszünk, mert a javakat Isten minden ember számára adta, és nem csak egyeseknek. Ahogy Szent Ferenc is mondja, ha nem adjuk oda a rászorulónak azt, amire szüksége van, hanem megtartjuk magunknak, annyi mintha loptunk volna. Természetesen, az igazság gyakorlásához az is hozzátartozik, hogy az ingyenélõket ne segítsük abban, hogy kihasználják azokat, akik dolgoznak, mert nem igazságos.
Az imádság. Sokszor halunk arról, hogy kötelességünk imádkozni, de sokan nem látják az értelmét az imának. Hisz Istent nem szükséges felvilágosítani semmirõl, mert õ mindent tud, nem szükséges kérni valamit tõle, hiszen õ anélkül is megadja nekünk mindazt ami javunkra válik, nem kell meggyõzõdött semmirõl, mert úgyis az õ terve szerint fog cselekedni. Jézus sosem beszélt az ima kötelezettségérõl. Ha szeretjük Istent, akarunk vele beszélgetni.
Jézus korában két fajta imádság létezett, akárcsak napjainkban. A közösségi ima és a magán ima. Ma kevésbé erõs a kísértés, hogy ima által felhívjuk magunkra a figyelmet, de azért jó felülvizsgálni ami közösségi imamódunkat. Sokszor közösen Mondjuk az imát, de magunkkal vagyunk elfoglalva. Pedig a közösen végzett ima összhangot tud teremteni közöttünk, egymásra hangol. Ha nem önmagunkra figyelünk ima közben, hanem Istenre, Isten a figyelmünket a testvéreink felé fogja irányítani.
Jézus azt ajánlja, hogy a magán imát egy csendes helyen végezzük, ahol nem zavar sem fény, sem zaj, hogy Isten fényére és hangjára tudjunk figyelni. Maga Jézus is ilyen helyeket keresett, amikor imádkozott. Ez az ima segít úgy látni a dolgokat, ahogy Isten látja.
A böjt. A zsidóknál nagyon elterjedt szokás volt a böjt. Arra szolgált, hogy hatással legyen az ember Istenre. Ha Isten látja, hogy mi szenvedünk, mert nem eszünk, földön alszunk, hamut hintünk a fejünkre, zsákba öltözünk, megsajnál és teljesíti a kérésünket. Jézus csak két alkalommal beszél a böjtrõl. Elõször, amikor megvédi tanítványait, akiket azzal vádolnak hogy nem böjtölnek, és másodszor a mai evangéliumi szakaszban, amikor a helyes böjtölésrõl beszél. Szent Pál sehol nem említi a büntetõt a leveleiben. Az egyházban a sivatagi remeték és a szerzetesi mozgalmak hatására lett ennyire fontos a böjt. Pedig Istennek nincs szüksége a mi szenvedéseinkre. A keresztény mégis jól teszi, ha böjtöl, de azt örömmel tegye, egyrészt mert általa önmagát neveli az önuralomra, másrészt pedig, mert az igazi böjt megnyitja a szívünket testvéreink szükséglete felé.
Isten kegyelme kísérjen minket a nagyböjti készülés idején.

2018-02-14

______________________________

A kísértés

Jak 1, 12-18
Szent Jakab Apostol, folytatva a tegnapi témát az állhatatosságról és az állhatatlanságról, boldognak nevezi azt, aki állhatatos. Az állhatatosságnak pedig az akadálya a kísértés. Szeretné hogy világos legyen számunkra hogy nem Isten küldi a kísértéseket hanem ami érzékies természetünkbõl származnak. Isten úgy teremtette az embert, hogy örömét lelje mindabban, ami az életet szolgálja: örömet kelt bennünk a táplálkozás, a pihenés, a szórakozás, a szexualitás.
A kísértés arra vesz rá minket, hogy csak az örömet választjuk, az élvezetet önmagáért keressük. Mint amikor egy falánk kisgyermek a csokoládés sütemény tetejérõl leeszi a csokoládét, a többit pedig ott hagyja. A kísértés hatására végzett cselekedetek hasonlítanak azokhoz, amelyek az életet szolgálják, ezért olyan kifejezéseket használ az apostol, melyeket az életadás esetén szoktunk használni: megfogan megszületik fejlõdik de nem életet hoz, hanem halált.

2018-02-13

______________________________

Kitartás a jóban

Jak 1, 1-11
Szent Jakab Apostol levelének az elejét olvasnak a mai szentleckében. Két egymással ellentétes pólust említ az apostol a lelki életben az állhatatosságot és az állhatatlanságot.
Állhatatos az, aki nem veszíti el a bizalmát Istenben akkor sem, amikor nehézségekkel találja szemben magát. Sõt, azt mondja Szent Jakab apostol, hogy tartsuk nagy örömnek hogy különféle megpróbáltatások érnek bennünket mert ezek által ismerjük meg igazán önmagunkat és ezek segítenek a fejlõdésben, a tökéletesedésben a lelki élet terén. Persze senki nem örül a nehézségeknek, de mégis lehet öröm bennük, ha hisszük, hogy ezek valami jót fognak hozni a mi életünkben vagy mások életében.
Aki ellenben kételkedik, az olyan, mint a víz hullámaira hullott falevél: ide-oda sodorja a víz, nincs benne állandóság nincs kitartás, és hánykolódásának nincs sem értelme sem eredménye.
Kérjük hát a kegyelmet, hogy kitartunk abban ami helyes, ami jó, ami igaz, akkor is, ha néha nehéz és ne engedjük, hogy az élet hullámai ide-oda sodorjanak minket, és értelmetlenné tegyék az életünket.

2018-02-12

______________________________

Évközi 6. vasárnap

Amint tudjuk, Jézus korában a leprásokat megvetették, kerülték, egyrészt azért, mert a lepra miatt az embernek a külseje sebekkel volt tele, utálatos lett a kinézete, másrészt azért, mert gyógyíthatatlan és ragályos volt ez a betegség. A leprás nem mehetett az egészséges emberek közé. Olyan volt mint egy élõhalott csak azt várta mindenki, õ is meg mások is, hogy meghaljon Ami még elviselhetetlenebbé tette a helyzetét, hogy a rabbik azt tanították, hogy maga Isten is megveti a leprásokat, és távol tartja magát tõlük. A lehetõ legkétségbeejtõbb helyzetben voltak.
A leprást azért is kerülni kellett, mert jelképezte a bûnös embert. Az a rombolás, amit a betegség a leprás testében végbe vitt, hasonlított ahhoz, amit a bûn az embernek a lelkében tesz. És mivel úgy gondolták, hogy Isten nem szereti a bûnös embert, ezért nem szereti a leprást sem. Sõt úgy gondolták, hogy amint a lepra gyógyíthatatlan betegség volt abban a korban, úgy a bûnös ember is örökre bûnös marad. A leprások tehát kilátástalan helyzetben voltak, mert ember nem tudott segíteni rajtuk, Isten pedig nem szerette õket. A jeruzsálemi templomnak még az udvarában sem szabadott belépni egy leprásnak.
Úgy-e milyen szörnyû elképzelésük volt a Jézus korabeli embereknek Istenrõl? Sajnos, mi sem tudunk szabadulni ettõl a hamis képtõl. Úgy gondoljuk mi is, hogy ha ügyesek vagyunk, ha jó cselekedeteket hajtunk végre, ha megtartjuk a parancsolatokat, akkor Isten szeretettel tekint ránk, örül nekünk, hogyha pedig bûnösök vagyunk, akkor Isten haragszik ránk, eltávolodik tõlünk.
Az evangéliumban szereplõ leprás annak ellenére, hogy mindig ilyen Istenrõl beszéltek neki, hallott názáreti Jézusról is, aki azt tanítja, hogy Isten szereti a leprásokat is és a bûnösöket is. Ezért mer odamenni Jézushoz és kérte, hogy tisztítsa meg.
És mit tett Jézus? Az ellenkezõjét annak, amit Istenrõl gondoltak a korabeli emberek.
Kinyújtja a kezét a leprás felé. Isten az Ószövetségben megbüntette azokat, akik re kinyújtotta a kezét. Amikor a tíz csapásról olvasunk, melyekkel Isten sújtotta az egyiptomiakat, azt mondja a Szentírás, hogy Istent kinyújtotta a kezét az egyiptomiak felé. Jézus azonban amikor kinyújtja a kezét valaki felé, nem megbünteti, hanem megsimogatja, meggyógyítja, megszabadítja. Megérintette, és így szólt: akarom, tisztulj meg. Nem szabadott volna megérinteni a leprást, mert aki leprást megérint, õ maga is tisztátalanná válik. Jézus azonban nem fél attól, hogy bepiszkolja magát, hanem amit megérint, ahová eljut õ és az õ evangéliuma, ott a tisztátalan ember, a beteg ember meggyógyul, tisztává válik.
És akkor Jézus váratlanul rendkívül szigorú lesz ehhez az emberhez. Miért? Mert most már hiszi hogy Isten szereti a leprásokat és a bûnösöket is, de továbbra is olyannak képzeli el Istent, aki minden problémát megold és minden rosszat legyõz, Jézus pedig nem szeretné, hogy ilyen Messiásnak lássák õt. Ezért parancsolja meg neki szigorúan, hogy senkinek ne mondja el, ami vele történt
Jézus a papok hoz küldi, hogy mutasson be áldozatot Istennek Mózes elõírása szerint, bizonyságul nekik. Mirõl kell bizonyságot tennie ennek a meggyógyult embernek? Arról, hogy nincs igazuk a papoknak, akik azt hirdetik, hogy Isten haragszik a leprásokra. Íme, Isten meggyógyította õt.
És hirdetni kezdte mindenfelé a dolgot. Vagyis, mit kezdett hirdetni? Hogy meggyógyult? Ezt mindenki látta, ezt nem kellett hirdetni. Azt hirdette, amit a saját életében megtapasztalt, hogy Isten szereti a bûnösöket és nem taszítja el õket.
És akkor érdekes fordulat állt be a leprás és a Jézus életében, mert addig a leprás a városon kívül, magányos helyre volt kiszorítva, most, hogy meggyógyult, bemehetett a városban, az emberek közé, de Jézus nem lehetett be többé a városba. Õ került oda ahol a leprások szoktak tanyázni, azért, hogy ne a csodatévõ Messiást lássák benne. Azok pedig mertek bízni abban, hogy õket Isten szereti, elesettségük ellenére felkeresték õt.
Mi is megtapasztaltuk, hogy Isten szeret minket bûneink gyengeségeim ellenére, és errõl tanúságot teszünk embertársaink elõtt azzal, hogy mi is hasonló szeretettel ajándékozzuk meg testvéreinket.

In aceastã duminicã lecturile ne atrag atenția asupra celor care suferã, a celor care sunt marginalizati. Boala mereu trezește in noi întrebãri la care nu reușim sã rãspundem în totalitate, totuși din Evanghelia de azi înțelegem cã Dumnezeu nu dorește ca omul sã fie bolnav. Nu Dumnezeu trimite bolile, dimpotrivã, Dumnezeu împreunã cu noi luptã împotriva bolilor. In prima lecturã precum și in evanghelie am citit despre leproși care reprezintã omul exclus, marginalizat.
In prima lecturã am auzit despre prescrierile legii referitoare la leproși. Aceste prescrieri par sã fie fãrã milã: omul lepros sã fie exclus din comunitate. Nu e de mirare. Si noi ne ținem departe cât se poate de bolnavi, de oameni slabi de caracter, de alcoholici, de mincinoși, de hoti. Pentru un evreu din acea epocã lepra era boala cea mai impura. Pentru ei cel mai mare pãcat a fost impuritatea. In secolul VI. I. C. cand a fost scrisa cartea din care am citit prima lectura evreii erau deportați în Babilonia și simțeau pericolul de a se amesteca cu popoarele pãgâne , de aceea tineau foarte mult la identitatea lor evreiasca. Tot ceea ce provenea de la altii pentru ei era impur. Dacã cineva se cãsãtorea cu o persoanã pagana, devenea si ea impura. Leprosul reprezinta omul care a intrat în contact cu ceva impur și pe pielea lui se vad semnele acestui impuritãți, de aceea a fost excomunicat și alungat din comunitate. Credeau cã lepra este consecința unor pacate foarte grave.
In ciuda acestor prescrieri severe, despre care am auzit în prima lecturã, in evanghelie auzim despre un lepros care se apropie de Isus. Isus nu se retrage din fața leprosului, nu-i este fricã de contaminare. A venit sã ne prezinte fața adevãratã a lui Dumnezeu care nu se uitã la noi din nori ca dintr-o fereastrã, ci vine între noi. Nu ne judeca, ci ne ajuta. Vrea sã înțelegem cã Dumnezeu nu exclude pe nimeni. Singurul lucru care ne poate exclude din prietenia lui Dumnezeu este neîncrederea noastrã, dacã in mod voit refuzam iubirea lui Dumnezeu.
Isus porunceste acestui om vindecat sa nu povesteascã nimãnui despre cele întâmplate și sã se ducã direct la preoți ca sã mãrturiseascã în fața preoților ca iatã nu e adevãrat cã Dumnezeu este suparat pe leprosi. Isus nu dorea sã fie un Mesia care face minuni, care rezolvã problemele în locul oamenilor, de aceea nu vrea sã se afle despre cele întâmplate. Preoții aveau autoritatea sã-l primeascã din nou pe acest om exclus din societate in mijlocul comunitãții. Dumnezeu vrea colaborare cu omul spre binele semenilor sai. Acest om nu a înțeles intenția lui Isus si s-a dus și a povestit tuturor despre vindecarea lui. A crezut ca face un bine lui Isus dacã îi face un pic de publicitate. Dumnezeu nu are nevoie de publicitatea noastrã ci are nevoie de colaborarea noastrã. Nu sã povestim despre ce a fãcut Dumnezeu , ci sã-l lãsãm pe Dumnezeu sã lucreze prin noi sã-l întâlneascã prin noi pe leprosul de azi, cel desconsiderat, evitat de toatã lumea, pentru cã Isus vrea sa-i dea înapoi demnitatea de fiu al lui Dumnezeu.

2018-02-11

______________________________

Aranyborjú

1Kir 12, 26-32. 13, 33-34
Azt hallottuk, hogy Jeroboám két aranyborjút öntött, és két templomot épített ahová elhelyezte ezeket, azért hogy a népnek ne kelljen Jeruzsálembe bemennie áldozatot bemutatni az Úrnak. Valójában azonban a maga uralmát féltette. Azt gondolnánk, hogy ez bálványimádás volt, pedig a zsidók hagyománya szerint az aranyborjú Istent ábrázolta. Nem hiába öntött annak idején Áron a Sínai hegy lábánál aranyborjút az Egyiptomból elhozott ékszerekbõl, míg Mózes fent volt a hegyen, és ugyanazt mondta, amit most Jeroboám az aranyborjú rámutatva: íme Izrael a te Istened, aki kihozott téged Egyiptomból. Nem a borjú ábrázolta Istent, hanem a keleti népeknél elterjedt szokás szerint a borjú volt a talapzat, a trónus, amelyen a láthatatlan Isten nyugodott. Valójában ugyanazt jelentette, mint a Szövetség ládája. Ott is Isten a szövetség ládája fölött lakozott. Nem is azt veti a szent író szemére Jeroboámnak, hogy aranyborjú öntött, hanem azt, hogy olyanokat rendelt papi feladatok végzésére akik nem származtak a Lévi törzsévbõl. Megfeledkezett arról, hogy Isten tette õt királlyá. Nem bízott Istenben, hanem a saját ravaszkodásával akarta bebiztosítani magának az uralmat.
Hasonló hibába esünk mi is, amikor az Istentõl ránk bízott feladatok végzése közben nem Isten akaratát keressük, hanem emberi okoskodással próbáljuk elérni azt, amit mi jónak látnánk. Ilyen az, amikor az egyház vezetõsége jobban bízik a diplomáciában, mint az evangélium erejében. Hasonló hibába esünk mi is, amikor csupán emberi számítások szerint döntünk szavazunk összejöveteleken. Hasonló az, amikor látszólag nemes cselekedeteink mögött önzõ szándékot rejtegetünk.

2018-02-10

______________________________