Napi gondolatok

Lelki örökösödés

2 Kir 2, 1. 6-16
Elérkezett a búcsúzás órája. Illés prófétának távoznia kell ebbõl a világból, és ezt a tanítványa, Elizeus jól tudja, de nehezére esik búcsút venni mesterétõl akit nagyon megszeretett. Az a benyomása hogy Illés nélkül õ semmire sem képes.
De Elizeus nem keseredik bele az elválás szomorú tragédiájába, hanem kész folytatni Illés munkáját. Azt kéri, hogy részesüljön a abból a kegyelembõl, amelyet Illés kapott Istentõl. Elizeus azzal a meggyõzõdéssel indul útjára, hogy felelõs azért a kegyelemért amelyben részesült. Ahol elõbb Illés csapott rá a vízre köpenyével a vízre, hogy száraz lábbal át keressenek rajta, ott ugyanazzal a köpennyel és ugyanazzal a kegyelemmel amelyben Illés részesült, most Elizeus kel át a vízen, mintegy jelezve, hogy most már õ is érett próféta. Amire Illés tanította, beépült Elizeusnak a lelkébe, és mûködik.
Számunkra is nehéz tud lenni, amikor meg kell válni azoktól akik a hit útján fontosak számunkra. Bizonyára ilyen helyzetekben mi is megijedtünk: Kihez fordulunk majd tanácsért, ki fog bennünket megérteni? Azzal fejezzük ki irántuk való hálánkat, hogy továbbvisszük azokat az értékeket, amelyeket õk átadtak nekünk.
Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy nekünk is feladatunk továbbadni, osztogatni a kincseket, melyekben mi részesültünk. Ha valaki azt gondolja, hogy nincs mire másokat tanítania, ezzel hálátlanná válik azokkal szemben akiktõl sok szép és jó dolgot tanult.

2018-06-20

______________________________

Ellenség, vagy jó barát?

1 Kir 21, 17-29
A mai olvasmány bemutatja Ákáb királynak a gonosz mivoltát: megengedte hogy az országban bálványimádást folytassanak, sõt õ maga is részt vett bennük, megengedte a feleségének, hogy prófétákat ölessen meg, hogy megölesse Nábotot is, és aztán elfoglalta a szõlõjét. Ide jut az ember ha Istent kihagyja az életébõl, elkerülhetetlenül bálványoknak fog hódolni, mint amilyen a birtokvágy, hatalomvágy az élvezetvágy, és ezek oltárán képes feláldozni embertársát, és tönkretenni önmagát is. Mert a büntetés, amelyet Isten kilátásba helyez, valójában Ákáb gonosz tetteinek a következményei. Aki Istentõl elfordul, azt Isten is magára hagyja.
De azt látjuk, hogy Isten nem mond le végleg végleg Ákábról, hanem elküldi hozzá prófétáját, hogy bûnbánatra szólítja fel. Ákáb ellenségnek nevezi Illést, pedig õ volt az egyetlen ember aki a javát akarta. Életét reszkírozva állt a király elé, hogy figyelmeztesse. És Ákáb képes volt megalázkodni és bûnbánatot tartani.
Mi is, nem csak akkor szeretjük testvérünket amikor mosolygunk nekik, hanem akkor is, amikor merjük figyelmeztetni ha veszélynek teszi ki magát, ha eltávolodik Isten útjától.

2018-06-19

______________________________

Két gonosz

1 Kir 21, 1-16
Egy szomorú történetrõl hallottunk az elsõ olvasmányban. Csodálom a Szentírást, mert nem csak az eseményeket meséli el, hanem azt is érzékelteti velünk, ami a szereplõk lelkében zajlik. Két gonosz embert ismerhettünk meg, az egyik Ákáb király, a másik pedig a felesége Jezabel. Ákáb nem bántotta Nábotot, amiért nem adta el neki a szõlõsét, de nem azért, mert sajnálta volna Nábotot, hanem azért, mert gyáva volt. Úgy viselkedett, mint egy elkényeztetett gyermek, aki duzzog, ha nem teljesítik a kérését, mert azt hiszi, hogy neki minden kijár. Addig duzzog, addig siránkozik, míg megsajnálják, és megadják neki, amit szeretne. Nem volt kevésbé gonosz mint a felesége mert, az õ beleegyezésével ölette meg Nábotot Jezabel.
Jezabel, a másik gonosz ember, visszaélt a hatalmával és aljas eszközöket is felhasznát azért, hogy a célját elérje.
Mi nem vagyunk gonoszak, de ez a kis szentírási történet számunkra is tanulságos. Amikor szomorkodunk, mert valami nem úgy történt, ahogy mi szerettük volna, kérdezzük meg magunktól, hogy valóban kijárt volna nekünk az, amire vágytunk? Ha felismerjük, hogy nekünk semmi nem jár ki, mindent Istentõl ajándékba kapunk, kevesebb okunk lesz szomorkodni, és több a hálaadásra.
Azt is megvizsgálhatjuk, hogy nem élünk-e vissza önzõ céljaink elérésére a helyzetünkkel? Mert mindenkinek van lehetõsége a visszaélésre: az elöljárónak, mert nincs, aki számon kérje, a papnak, mert véle az emberek másképp bánnak, mint a közemberekkel, annak akinek tanulnivalója van, vagy aki beteg. Kérjük Istent, óvjon meg az önzõ szomorkodástól, és attól hogy önzõ céljainkra kihasználjuk a helyzetünk adta lehetõségeket.

2018-06-18

______________________________

A köpeny

1 Kir 19, 19-21
Illés próféta nem csak arra törekedett, hogy átadja az embereknek Isten üzenetét, hanem arra is, hogy a prófétai küldetését is legyen aki folytassa. Kiválasztotta a fiatal Elizeust és ráterítette a köpenyét. Ez a köpeny, mely elõbb az Illésé volt, majd az Elizeusé, jelzi hogy ugyanabban a hivatásban részesült mindkettõ. Bizonyára nem annyira spontánul történt ez a meghívás, mint ahogy hallottuk. Valószínû, hogy már régóta ismerte Illés Elizeust, és lehet, hogy már többször beszéltek arról, hogy ha Isten is úgy akarja, õ lesz Illés próféta munkájának a folytatója. Abból gondolom ezt hogy Elizeus nem lepõdött meg túlságosan a történteken, és nem kellett neki megmagyarázni, hogy mit jelent a ráterített köpeny.
Elizeus nemcsak engedelmeskedett, hanem örült és ünnepelt. Felszámolta az eddigi életét, ennek jeleként levágta az ökröket, és elégette az ekét, amellyel eddig dolgozott, és a kenyerét kereste. Világos, hogy egy faeke tüzénél nem lehet két ökröt megfõzni, és a mezõn edények sem voltak, amiben ennyi húst el lehetne készíteni. Kifejezi, hogy Elizeus sietve nagy ünnepséget rendezett, melyben mindenkit megvendégelt. Az isteni kegyelmet ünnepelte amelyben részesült, Isten népe javára.
Ha ránk nem is terítettek köpenyt, azért mi is sok értéket örököltünk azoktól, akik a hivatásunk útján segítettek. Jó ezeket számba venni, és kincsként õrizni, hogy el ne vesszenek, és hogy mi is tovább tudjuk adni másoknak. Fel akarjuk ébreszteni lelkünkben az örömet a hivatásunk kegyeleméért. Tudatosítjuk, hogy Isten nem azért hívott meg bennünket, hogy kimentsen a bûnös emberek közül, hanem, hogy általunk sok emberre kiáraszthassa a kegyelmét, akikkel együtt ünnepeljük, együtt dicsõítsük Isten jóságát.

2018-06-16

______________________________

Istenélmény

1 Kir 19, 9a 11-16
A nagy Illés, aki megtérésre bírta Ákáb királyt, legyõzte Baal prófétáit, aki esõt hozott Izraelre, most krízisbe került. Õ aki eddig annyira magabiztosnak mutatkozott, Ákáb király feleségének Jezabelnek a fenyegetõzésétõl annyira megijedt, annyira féltette az életét, hogy menekülni kezdett. Nemcsak Jezabeltõl menekült, hanem Istentõl is. Megrettent attól, hogy Isten újabb, erején felüli feladatot akar a nyakába sózni. Elmenekült a hegyekbe, és egy barlangba rejtõzött. És akkor Illésnek egy istenélményben volt része. Miután csodálatos eseményekben látta meg Isten hatalmát, most megtanulta Istent a jelentéktelenben, az alig észrevehetõben, az enyhe szellõ susogásában is felismerni.
Ahhoz, hogy Istennel találkozzunk, az önmagunk féltésének barlangjából nekünk is ki kell vonulnunk a hegyre, és ott figyelni Isten jelenlétének minden kis megnyilatkozására, lehetõséget adva neki arra, hogy a szívünkhöz beszéljen. Utána már ismét bátorságot érzünk annak a feladatnak a végzésére, melyet ránk bízott.

2018-06-15

______________________________

Hatszor semmi

1 Kir 18, 41-46
Illés fölment a Kármel hegyére, és ott földre vetette magát, úgy imádkozott az esõért, melyet Isten megígért. Nem tett semmit: nem mondott varázsigéket, hathatós imaformulákat. Nem tárta szét a karjait, nem ostorozta magát, semmivel nem próbálta Istent rávenni arra, hogy meghallgassa õt. Egyszerûen csak nagy nagy hittel várta az esõt. Tudta, hogy õ semmit sem tehet, és Isten azt tesz, amit akar. Nem lehet Õt befolyásolni. Teljesen az õ kezében van mindaz ami történik.
A szolgájának hétszer kellett kimenni a hegy ormára, az eget kémlelni. Az, újra, és újra azzal a hírrel tért vissza Illéshez, hogy semmi nem látszik sehol. A hetes a teljesség száma. Jelzi hogy teljes bizalommal és teljes ráhagyatkozással kell várni Isten ígéretének a beteljesedésére. Õ nem feledkezik meg rólunk, de nekünk ki kell tartanunk a reményben, akkor is, ha semmilyen jelét nem látjuk az ígért változás megvalósulásának. Újra és újra bizalommal tekintünk az égre, mígnem a tenyérnyi kis felhõ tudtunkra adja, hogy elérkezett a várva várt pillanat.
Nem tudom, nektek mit ígért Isten. Nekem nem ígért kényelmesebb, élvezetesebb életet, mint a mostani. Nem ígérte, hogy nem fog valamilyen betegség érni. Nem ígérte, hogy hosszú életem lesz. De azt ígérte, hogy mellettem fog állni életem minden helyzetében, és, hogy akikhez bátorító szavakat intéz általam, azoknak el is fogja küldeni a segítséget, a vigasztalást, a bátorítást, csak én ne fáradjak bele az értük való imádkozásba.

2018-06-14

______________________________

Szent Barnabás

Apcsel 11, 21b- 26; 13, 1-3
Barnabásnak, a vigasztalás fiának nevezi az Apostolok Cselekedetei azt a buzgó apostolt, akit ma ünneplünk. Eredetileg Ciprusi Józsefnek nevezték, de talán éppen a természete miatt kapta ezt az új nevet, így lett Barnabás, mert képes volt másokat megvigasztalni, bátorítani. Az elsõ keresztény közösség számára újdonság volt azt látni, hogy nem csak õk keresztények. Féltették az evangéliumot, nehogy ezek az antióchiaiak tévesen értelmezzék, elferdítsék Jézus tanítását. Ezért elküldték Barnabást Antiochiába. Õ ott örömmel látta, hogy Isten csodálatos módon mûködik ezek között az antióchiai keresztények között is. És õ is jó hatással volt a közösségre, egyre többen csatlakoztak hozzájuk.
Meg szeretném tanulni Szent Barnabás Apostoltól felfedezni az evangélium csíráit azok között, akikhez Isten küld engem, hogy ne a hibákat, a tévedéseket ostorozzam, hanem ami helyes és igaz, azt bátorítsam, abban lelkesítsem testvéreimet, és csak utána következzen a vadhajtások lenyesegetése.

2018-06-11

______________________________

Jézus szíve

A 17. században született a Jézus Szíve népi ájtatosság. Alacoque Szent Margitnak Jézus 12 szép ígéretet tett. Ezek között a tizenegyedik azt mondja: aki a Jézus szíve tiszteletének ájtatosságát terjeszteni fogja, annak a nevét Jézus a szívébe írja, és az soha nem lesz kitörölve onnan. Jézus már elõbb is mondta a tanítványainak: Örüljetek, mert a nevetek fel van írva a Mennyben. A Jelenések könyve is beszél arról, hogy Jézus szeretett tanítványainak a neve be van írva az élet könyvébe. Olyan mint egy varrottas kézi munkának a fonákja. Tele van bogokkal, egymást kusza módon keresztezõ cérnaszálakkal. A mi életünk is tele van szenvedésekkel, kilátástalan nehézségekkel, melyek miatt nem látjuk azt a szép rajzot,amely a másik oldalon lassanként kialakul. Pedig minden alkalommal amikor, Jézusban bízva, az õ terve szerint lépünk egyet elõre, a másik oldalon egy öltéssel több van meg a nevünk kiírásából.
Igen, a Jézus Szíve ünnepe úgy néz ki, mintha csak népi ájtatosság lenne, amelyet terjeszteni kell azért, hogy a nevünket felírják. Valójában nem egy ájtatosságot kell terjeszteni, hanem Jézus szeretetét.
Milyen mondanivalója lehet ma számunkra egy olyan képnek vagy szobornak, ahol Jézus mellkasán kívül van a szíve, aranyozott sugarakkal körbevéve? Számomra túl szirupos. De a mai ünnepnek a mondanivalója nem ebben áll, hanem egy nagy igazságot hirdet: a mi életünknek a mi hitünknek a középpontjában Isten szeretete áll. És arra figyelmeztet, hogy a mindennapi élet küzdelmeihez nem a szent hagyományok, nem az ésszerû bizonyítékok, nem az erkölcsi értékek adnak erõt, hanem az a tudat, hogy szeretve vagyunk. Küzdenünk kell azért, hogy a szeretet megnyilvánuljon a mi életünkben is, mert ez nem történik magától, állandó megtérésre, nehéz döntésekre van szükség, áldozatokra is, azért, hogy a szeretet gyõzzön. A mai ünnepen engedjük, hogy elérje a szívünket a Jézus szeretete, amely nem kötõdik feltételekhez, nem akar megterhelni, nem zsarol, hanem önzetlenül, tisztán szeret, és erre tanít bennünket is.

2018-06-08

______________________________

Együtt utazás

2 Tim 2, 8-15
Ha Krisztussal meghalunk, akkor véle élni is fogunk. Ha vele együtt szenvedünk, vele együtt fogunk uralkodni is. Ha megtagadjuk Õt, Õ is megtagad minket, de ha hûtlenek leszünk, Õ hû marad, mert önmagát nem tagadhatja meg. Egy õskeresztény himnuszt idéz itt Szent Pál, mely számunkra is felszólítás, hogy Jézussal egyesülve éljünk. Az egész úgy kezdõdik hogy "ha", ami jelzi, hogy megvan a szabadságunk ezt választani, vagy elutasítani. Ha azt választjuk hogy Jézussal együtt utazunk, mint ahogy bármelyik utazás, ez is nehézségekkel járhat, melyeket elviselünk. Utazás közben lehet melegünk, vagy éppen fázhatunk, elfogyhat az eledelünk, elálmosodhatunk, elfáradhatunk. Ugyanígy, a Jézussal való együtt utazás sem kímél meg minket a nehézségektõl, szenvedésektõl, a testi haláltól sem, de tudjuk, hogy Jézus ismeri az utat és biztonságban el fog vezetni minket Istenhez.
Megvan a lehetõségünk, hogy megtagadjuk õt, hogy hátat fordítsunk neki, hogy megszakítsuk a vele való együtt utazást, és akkor õ is megtagad, szabadon hagy minket, nem köt önmagához, de ha gyengeségbõl, gyávaságból vétünk ellene, Õ nem áll rajtunk bosszút, nem büntet meg. Õ hû marad, mert Õ maga a szeretet, és önmagát nem tagadhatja meg.
Hálát adunk ezért neki, és a mai nap kezdetén ismét kifejezzük, hogy folytatni akarjuk a véle való utazást.

2018-06-07

______________________________

Ne szégyenkezz!

2 Tim 1, 1-3. 6-12
Nagyon szép levelet írt Szent Pál Timóteusnak. Ez a levél tele van szeretettel, törõdéssel. Igyekszik bátorítani, lelkesíteni Timóteust, aki természete szerint félénk, talán borúlátó volt. Félt az üldözésektõl, amelyek abban az idõben a keresztényeket érték, de még inkább szenvedett a szégyenérzettõl. Mert nem csak üldözték a keresztényeket, hanem le is nézték, gúnyolták. A filozófusok világában egy olyan vándor-prédikátornak mint Jézus, aki csúfos véget ért, nem sok tekintélye voltok. Aztán Timótheus tanítómestere is, Pál, éppen börtönben üldögélt. Nem nagyon volt Timóteusnak amivel dicsekednie. Azonban Pál figyelmezteti, hogy élessze fel a lelkében azt a kegyelmet, amelyet Istentõl kapott, amikor meghívta õt. Mint amikor a hamuval betakart parazsat fújni kezdjük, hogy ismét izzani kezdjen, hasonlóképpen kell Timóteusnak is tennie azzal a kegyelemmel amely ott szunnyad a lelke mélyén. Ez tûz ad erõt neki ahhoz, hogy önmagát értékesnek tartsa, mások véleményétõl függetlenül, és tanúságot merjem tenni Krisztusról azzal, hogy hozzá hasonló életet él.
Ha magunkat másokhoz hasonlítjuk és azt figyeljük, hogy kinek mi a véleménye rólunk, a mi életformákról, a mi közösségünkrõl, elõfordul, hogy szégyenkezünk. De ha lelkünk mélyén mi is felszítjuk azt a kegyelmet amelyet kaptunk, felismerjük, hogy milyen értékesek vagyunk Isten szemében, ez ad erõt nekünk, és bátorságot, hogy hivatásukat lelkesen és merészen éljük.

2018-06-06

______________________________