Napi gondolatok

A hollandiai vértanúk

Ma 19 vértanút ünneplünk, melybõl 11 ferences. A 16. században ölték meg õket, amikor a 80 éves háború nyomán létrejött Hollandia. A kálvinista hollandok harcoltak a katolikus spanyolok ellen. A ferencesek, és a többi szerzetesek elmenekülhettek volna, mikor a holland csapatok közeledtek a városhoz, de a többségben katolikus lakosságot nem akarták magukra hagyni, ezért inkább ott maradtak. Miután a hollandok rabul ejtették a szerzeteseket, és a papokat, Miklóst ismét szabadon akarták engedni, de õ elutasította a szabadságot, mert nem akarta a társait cserben hagyni. Valójában 21 személyt tartoztattak le, de közülük egy kapucinus, és egy ferences novícius behódoltak a hollandoknak, hogy mentsék az életüket. A kapucinust késõbb lopás miatt felakasztották, a novícius pedig leírta a vértanúságuk történetét.
Megdöbbentõ, hogy mennyi lelki erõ volt ezekben az emberekben. Persze, tele voltak félelemmel, de azokban a nehéz pillanatokban megkapták a kegyelmet, hogy bátrak legyenek és merjék odaadni az életüket Krisztusért.
Annak idején Szálvátor atya mesélte, hogy mennyire aggódott, amikor a kommunisták üldözni kezdték a szerzeteseket. Ismerve a rendtársait, attól félt, hogy nagy részük hamar be fog hódolni az erõszakos kommunista rendszernek, de meglepetésére a testvérek nagy része hûségesen kiállott, és bátran helytállt, akkor is, ha kínzásoknak vetették alá.
Isten nem csak megengedi a szenvedéseket, üldöztetéseket, hanem erõt is ad hozzá.
Ha nem is érezzük magunkat képeseknek ilyen hõstettekre, nap, mint nap megújítjuk elmélkedésünkben magunkban a szándékot, hogy teljesen odaadjuk magunkat az Úrnak, és kérjük a kegyelmet, hogy erre képesek is legyünk, Nem a magunk erejébõl, hanem annak a kegyelemnek az erejébõl, amelyben részesít bennünket az Úr.

2019-07-09

______________________________

A vérfolyásos asszony

Mt 9,18-26
A mai evangéliumban a vérfolyásos asszony gyógyulásának a történetét hallottuk. Rettenetes betegségnek számított abban az idõben a vérfolyás, a nagyon szigorú rituális elõírások miatt. Aki vérfolyásban szenvedett, azt kerülni kellett, mert az érintésével tisztátalanná váltak az emberek. Teljesen egyedül kellett élnie, sem affektív élete, sem társadalmi élete nem lehetett igazából. És ez, már 12 éve tartott. Megcsodáljuk a hitét ennek az asszonynak. Vajon mibõl gondolta, hogy ha megérinti Jézus köntösét, akkor meg fog gyógyulni? Ráérzett a megváltás lényegére: Isten nem elkülönül a bûnösöktõl, hanem közéjük vegyül, de nem õ lesz a többiekkel együtt bûnös, hanem õ szabadítja meg az embereket a bûneiktõl. Itt sem tette tisztátalanná a vérfolyásos asszony érintése Jézust, hanem ellenkezõleg, Jézus meggyógyította, tisztává tette az asszonyt. Mi sem elrejtõzni akarunk Jézus elõl a bûneink, gyengeségeink miatt, hanem minél méltatlanabbaknak érezzük magunkat erre, annál inkább igyekszünk a közelébe férkõzni, és hittel megérinteni õt. Nem a mi igyekvésünk, hanem a Jézusba vetett hitünk fog meggyógyítani minket is.

2019-07-08

______________________________

Évközi 14. vasárnap

Emlékszünk, a múltvasárnapi evangéliumban Jézus figyelmeztette azt a fiatalt, aki lelkesen követni akarta, hogy aki õt követi, az ne számítson a világ szemében sikeresnek mondható életre, mert az Emberfiának nincs ahová lehajtani a fejét. Jézus nagyon is igényes azzal szemben, aki az õ követésére szánja el magát. Ennek ellenére Jézus köré gyûlt 72 tanítvány, akiket Jézus misszióba küldhetett. Természetesen a 72 szimbolikus szám. Az ószövetségben, a Számok könyvében olvashatunk a különféle nemzetekrõl, és éppen 72 nemzetet sorol fel a szent író. Azt akarja mondani, hogy Jézus a tanítványait az egész világra küldi, hogy elõkészítsenek minden nemzetet az evangélium befogadására. Az is fontos, hogy ez a 72 más mint a 12 apostol. Jézus kiválasztott 12 apostolt, õk jelentik a papságot, az egyház vezetõit, míg a 12 minden tanítványt jelent. Vagyis, minden keresztények feladata az evangéliumot hirdetni.
Kettesével küldi szét õket, jelezve, hogy senkinek sem egyéni kezdeményezése az, amit tesz, hanem egy közösséggel egységben, a közösség megbízottjaként tevékenykedik.
Aztán Jézus arról beszél, hogy milyen lelkülettel menjenek a tanítványok az emberek közé.
Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Jézus amikor a saját földi tevékenységét próbálta összefoglalni, azt mondta hogy õ kenyér, amely táplálja az életet. A búzát azért aratják le, hogy kenyeret készítsenek belõle. Jézus azt akarja, hogy minden ember hozzá hasonlóan kenyérre váljon. ajándékká testvérei számára, táplálékká az örök élet számára. A tanítványoknak az a feladatuk, hogy ebbe a munkába bevonjanak minden embert. Ezért sok az aratnivaló.
Kérjétek az aratás urát, hogy küldjön küldjön munkásokat aratásába. Furcsa ez a felszólítás. Mintha Isten arra szólítana fel, hogy imában mi kérjük arra, amit õ meg akar tenni. Megtehetné a mi kérésünk nélkül is. Ám az imádság hatására nem Isten változik meg, hanem mi alakulunk Isten tervéhez. Ha nem imádkozunk, sosem értjük meg Isten tervét.
Úgy küldelek mint bárányokat a farkasok közé. A farkasok a régi világot jelképezik, ahol az erõszakos, az erõsebb gyõz a gyengébb fölött. És Jézus ezek közé küld bennünket. Jusson ez eszünkbe, amikor panaszkodunk a társadalomra, a környezetünkre, hogy mennyire önzõek, mennyire világiasak, mennyire erõszakosak, kíméletlenek. Jézus ezt tudta, és ilyen emberek közé küldött bennünket. Ha már mind bárányok lettek volna, nem lett volna annak értelme, hogy közéjük küldjön minket Jézus. A bárány soha nem bánt senkit, életében és halálában önmagából ajándékoz. Ilyen bárányoknak akar bennünket Jézus, és azt várja tõlünk, hogy segítsük a farkasokat is bárányokká változni. Az erõszakot nem lehet erõszakkal legyõzni, csak szelídséggel. Ezért vigyáznunk kell, hogy egyes helyzetekben ne változunk mi is farkasokká. Ne akarjunk bosszút állni, ne akarjunk másokon uralkodni, mert az erõszakot nem lehet erõszakkal legyõzni. A feladatunk a farkasokat bárányokká változtatni. És ezt a csodálatos átalakulást semmi más nem tudja megvalósítani, mint az evangélium, melyet hirdetünk.
Aztán Jézus arról beszél, hogy mit ne vigyenek magukkal a tanítványok. Ezzel a felsorolással azt akarja mondani, hogy elégedjenek meg a nélkülözhetetlen dolgokkal, ne halmozzanak. És ez ma is nagyon aktuális üzenet. Aki arról beszél az embereknek, hogy bízzanak Jézusban az ne cáfolja meg a saját szavait azzal, hogy önmagát bebiztosítja pénzzel, élelemmel, ruhával. Az egyház képviselõi, akik a hatalom és a gazdagság színében állnak az emberek elé, nem fognak hiteles tanúságtételt nyújtani Jézusról, akinek nem volt, hová lehajtania a fejét. Krisztus tanítványának egyetlen eszköze és biztonsága Isten szava.
Aztán azt is mondja Jézus, hogy ne köszöngessenek másokat az úton. Nem azt akarja mondani, hogy udvariatlanok legyenek, hanem azt hogy fölösleges kapcsolatok építésére ne pazarolják az idejüket, energiájukat. Ez is nagyon aktuális, különösen manapság, amikor rengeteg idõt elveszítünk azzal, hogy ápoljuk a virtuális kapcsolatainkat, pedig sok embernek szüksége volna arra, hogy valaki hirdesse neki Isten igéjét.
És mikor betérnek egy házba, így köszönjenek: békesség e háznak! Milyen szép! Nem azzal kell kezdeni, hogy mit köteles, vagy mit tilos megtenni egy kereszténynek. Jézus békességet akar hozni a lelkünkbe. Amikor rátalálunk Jézusra, érezzük, hogy megnyugszunk, mert a magunk helyén vagyunk. Vannak még problémáink, de a lényeg rendben van. Az evangéliummal együtt Jézus békéjét akarjuk átadni embertársainknak.
Persze, az is elõfordul, hogy elutasítják az evangéliumot az emberek. Azt mondja Jézus, hogy ilyenkor a tanítványok rázzák le a lábukról a port. Ez nem a megvetés jele akar lenni azokkal szemben, akik elutasították, hanem a bennünket ért negatív hatások eltávolítás. Mert az olyanokkal való párbeszéd, akik másképp gondolkodnak mint mi, elkerülhetetlenül hatással van ránk is. Bennünk is kételyeket ébreszthetnek. Az imádságban, elmélkedésben, és Isten szavának a hallgatásában megtisztítjuk magunkat ezektõl a hatásoktól.
Akik elutasítják az evangéliumot, azoknak a sorsuk olyan lesz mint Szodomának és Gomorának. Ez nem egy átok, nem büntetés. Szodoma és Gomora lakói is önmagukat tették tönkre azzal, hogy elutasították a gyógyulás útját, amelyet Isten felkínált nekik.
És a 72 tanítvány lelkesen, örömmel tértek vissza Jézushoz, azt tapasztalták, hogy az evangélium hirdetése eredménnyel járt. Az evangéliumnak ereje van visszaszorítani a rosszat a világból. Jézus szava biztatás számunkra is. Senki és semmi nem tud bennünket megakadályozni abban, hogy az evangéliumot hirdessük, és hogy elérjük a végcélunkat, az üdvösséget.

În Evanghelia de azi, Isus spune cã ucenicul nu este doar cel care ascultã cuvintele lui Isus, ci este cel care a fost trimis sã arate oamenilor, cum este Dumnezeu cu adevãrat. Isus trimite 72 de ucenici, câte 2. Tradiția evreiascã considera cã numãrul națiunilor existente pe pãmânt este 72. Pe cine trimite Isus? Nu numai pe apostolii, ci toți ucenicii sãi. Azi am putea spune cã Isus nu-i trimite doar pe preoți sau pe cãlugãri, ci pe noi toți. Fiecare dintre noi în modul sãu specific este vestitorul Evangheliei. O mamã este ucenicul lui Isus în modul cum este mamã, un muncitor este ucenicul lui Isus în modul cum lucreazã, fiecare unde este, și prin munca prestatã dã mãrturie despre apartenența lui la Isus. E interesant faptul cã Isus îi trimite câte doi pe ucenicii sãi și nu câte unul. De multe ori noi ne simțim singuri cu credința noastrã, în familie, la locul de muncã, între vecini. Nu întotdeauna ne simțim înțeleși, sprijiniți. În trãirea credinței noastre avem nevoie de sprijinul fraților noștri, sã simțim cã avem unde sã ne întoarcem, așa cum s-au întors acești ucenici la Isus, și povestim cu entuziasm lucrurile frumoase, minunate pe care le-a înfãptuit Duhul Sfânt prin noi: am reușit sã îndrumãm spre bine pe cineva, am reușit sã încurajãm, sã mângâiem, sã dãm speranțã, sã transmitem pace celor din jurul nostru. Ce bine ar fi ca întâlnirile noastre în bisericã sã nu se reducã la o participare pasivã la o Sfântã Liturghie, în care ne plictisim și așteptãm sã se termine, ci sã avem ocazia sã povestim între noi ce am reușit și ce nu am reușit sã înfãptuim, sã transmitem din cuvintele lui Isus, și sã constatãm împreunã cât de frumos este sã fim ucenicii lui Cristos.
Totuși nu e de ajuns sã ne hotãrâm și sã ne strãduim sã devenim ucenici buni ai lui Isus. Avem nevoie de harul lui Dumnezeu pentru a putea vesti Evanghelia lui Cristos, de aceea, spune Isus sã-l rugãm pe Domnul secerișului sã trimitã lucrãtori în secerișul lui. Rugându-ne, recunoaștem cã totul depinde de Dumnezeu și în același timp, ne facem disponibili pentru munca pe care Dumnezeu vrea sã ne-o încredințeze. Ce trebuie de fapt ucenicul lui Isus sã vesteascã altora? În primul rând pacea. Isus spune: când intrați intr-o casã, spuneți mai întâi pace acestei case. Nu este doar o formã de salut ci transmiterea acelei stãri sufletești pe care am primit-o cunoscându-l pe Isus. Noi nu transmitem mai departe cunoștințe despre Isus, ci mãrturisim faptul cã noi l-am întâlnit personal pe Isus. Nu venim sã impunem reguli morale, ce este voie și ce nu este voie, ce este pãcat și ce este virtute. Prin viața noastrã, prin comportamentul nostru și prin cuvintele noastre, transmitem bucuria din sufletul nostru, pentru cã l-am întâlnit pe Isus, și aceastã pace nu dispare din sufletul nostru nici atunci când îi întâlnim pe cei care sunt dușmanii vieții creștine, și reușim sã rãmânem blânzi, știind cã am fost trimiși între lupi, nu ca sã-i învingem ci ca sã-i transformãm în miei și pe ei. Nu ne pierdem pacea nici atunci când suntem refuzați, și nu ne îngâmfãm nici când munca noastrã de ucenici are roade. Cea mai mare bucuria a noastrã este Isus Cristos, cu care trãim într-o relație strânsã în aceastã viațã și în viața veșnicã.

2019-07-07

______________________________

A lelkünk ünnepel

Mt 9,14-17
Ahogy a tegnapi evangéliumban is hallottuk, a Jézussal való találkozás megváltoztatja az életünket, és megváltoztatja az Istennel való kapcsolatunkat is. Meg akarja értetni velünk, hogy az Istennel való kapcsolatunk szeretetkapcsolat. Ezért beszél Jézus menyegzõrõl. Isten szeret minket, és mi szeretjük õt, és kölcsönösen elkötelezõdünk egymás mellett. Többé már nem úgy tekintünk Istenre, mint, aki ítélkezik a cselekedeteink fölött, méregeti, hogy eleget böjtöltünk-e, nem hibáztunk-e valamilyen parancsolat ellen, hogy aztán megbüntethessen. Az ilyen Istenrõl alkotott kép nem fér össze azzal, amelyet Jézus bemutatott nekünk. Olyan, mintha a régi ruhára új foltot varrnánk.
Ne csak az értelmünkkel fogadjuk el, hogy Isten szeretetkapcsolatban van velünk, hanem engedjük, hogy ez a szívünket is átjárja. Örüljünk, hogy a Võlegény velünk van, és hogy a mi életünk Véle való ünneplés, menyegzõ. Természetesen nem értük el a boldogság teljességét. Messze vagyunk még attól, amire vágyunk. Néha elfáradunk, szomorúak vagyunk, néha küzdenünk kell önmagunkkal, a régi énünkkel, de figyeljünk a lelkünkre, aki már ujjongva dalol, énekel, ünnepel, mert rátalált, arra, aki a legjobban szereti, és akit a legjobban szeret.

2019-07-06

______________________________

Irgalmas szeretet

Mt 9,9-13
Megható Máté meghívásának a történetét hallani, mert nem csak egy esemény leírását érezzük ki belõle, hanem azt a változást, amely Máté lelkében végbement, amikor tekintete Jézus szeretõ tekintetével találkozott. Buzgó, vallásos emberek szóra sem méltatták, és õ már megszokta. Eldurvult lélekkel viselte mások megvetõ tekintetét. Már mindent megszokott, csak azt nem, hogy valaki szeresse. És íme, Jézus nem nagy kegyesen méltatja szóra, hanem kiválasztja, meghívja, és annyira örül Máté "igen" válaszának, hogy vele együtt ünnepel.
Jézus belépve a Máté életébe átalakította azt, mint ahogy a mi életünket is. Megtapasztalhattuk Isten irgalmas szeretetét, amely nem megaláz, hanem fölemel. Máté egy életen át ezt az irgalmas szeretetet akarta átadni minden embernek. Ha részesültünk benne, mi is feladatunknak érezzük Isten irgalmas szeretetével megajándékozni testvéreinket.

2019-07-05

______________________________

A bûn megbénít

Mt 9,1-8
A bûn bénuláshoz vezet. Meggátol abban, hogy szeressünk, és ködbe vonja az életünket olyannyira, hogy nem tudjuk megkülönböztetni a sötétséget a világosságtól. Ma keveset beszélünk a bûnrõl, nem divat. Inkább ártatlan gyengeségekrõl beszélünk, melyekrõl nem tehetünk.
A bûn nem egy Istentõl kapott parancs megszegése csupán, hanem megakadályozása annak a jónak, amit Isten általam akar megvalósítani. És a bûnnel rosszat teszünk önmagunknak, mert megakadályozzuk annak megvalósulását, ami igazi javunkat szolgálná. Eladjuk az igazi énünket pillanatnyi örömért.
Jézus hozzánk lép, és így szól: „bocsánatot nyertek bûneid”. A Szentlélek segít, hogy meg tudjuk különböztetni a sötétséget a világosságtól, azt, ami jó, attól, ami csak jónak látszik. Engedjük, hogy meggyógyítson minket.

2019-07-04

______________________________

Szent Tamás apostol

Tamás, egy a 12 közül, nem volt azon a napon velük, amikor megjelent a feltámadt Krisztus. Nem is akart hinni szavaiknak, hiába bizonygatták, hogy feltámadt. Nyolc nappal késõbb ismét megjelent, a zárt ajtók mögött egybegyûlt apostoloknak. Ezúttal Tamás is velük volt. Belül, és kívül… A Krisztushoz tartozás azt jelenti, hogy a világban lenni, de nem a világhoz tartozni, hanem testvéreimmel együtt valahol a zárt ajtók mögött egymáshoz, és Krisztushoz tartozni. Isten kezdettõl az szeretné, hogy közösen, közösséget alkotva tartozzunk hozzá. Szükségünk van egymásra ahhoz, hogy a feltámadt Krisztussal találkozhassunk. Nem tudjuk, hogy Tamás miért nem volt a többivel együtt épp azon a vasárnapon, amikor feltámadt Krisztus, és megjelent nekik, de ez a távolléte meggátolta abban, hogy õ is találkozzon vele. Csak mikor együtt volt… akkor tudott hinni. Utána már következik az ajtók megnyitása, az emberek közötti tanúságtétel, a vértanúság, de egységben maradva a többiekkel. Ez minden kereszténynek az útja.

2019-07-03

______________________________

Átevezni

Mt 8,18-22
Jézus arra szólítja fel a tanítványait, hogy evezzenek át a túlsó partra. A túlsó parton a pogányok laktak, akikhez semmi közük, de a tanítvány csak akkor tanítvány ha az evangéliumot hirdeti azoknak, akik még nem hisznek, akik még nem ismerik. Át kell evezünk a túlsó partra, nem pedig egy helyben álldogálni. A mi vallásos életünk, a mi közösségünk nem lehet búvóhely, fészek, ahová elrejtõzhetünk a gonosz világ elõl. A túlsó partra evezni azt jelenti, hogy kilépünk a megszokott, biztonságos körülményeink közül, hátunk mögött hagyjuk egy idõre azok társaságát, akik elfogadnak, szeretnek, azt a helyet, ahol nem zavar semmi, és azok felé lépünk, akik kellemetlenek, akiktõl félünk, kezdve a közösségünk tagjaival.

2019-07-01

______________________________

Évközi 13. vasárnap

Jézusnak a nyilvános mûködése kezdetétõl konfliktusai voltak a farizeusokkal, mert õk azt hirdették, hogy Isten a jókat megjutalmazza, a rosszakat pedig megbünteti, Jézus pedig azt hangoztatta, hogy Isten mindenkinek meg akar bocsátani, mert mindenkit feltétel nélkül szeret. Ezen kívül az sem tetszett a farizeusoknak, hogy Jézus nem tartotta be a szombat törvényét úgy, ahogy a farizeusok elvárták volna. Együtt evett a bûnösökkel, amit a farizeusok bûnnek tartottak. Önmagáról azt hangoztatta Jézus, hogy õ Isten Fia, tehát Isten képmása, és azt hogy Isten összevegyüljön a bûnösökkel a farizeusok elfogadhatatlannak tartották. A nép is, amely kezdetben lelkesedett érte, lassanként elfordult tõle, mert kezdték megérteni, hogy a Krisztus követése milyen radikális változást igényel minden ember életében, és erre csak kevesen hajlandók. Maguk a tanítványok is megrettentek, amikor Jézus tudtukra adta, hogy nem ellenségei legyõzésére készül, nem akarja átvenni a hatalmat, hanem az életét akarja odaadni. Ilyen körülmények között hozta meg Jézus a döntést, hogy fölmegy Jeruzsálembe. Ezt hallottuk a mai evangélium elején. Jézus részérõl ez nem egy ötletszerû döntés volt, hanem egy kemény elhatározás, melyhez sok bátorságra van szüksége. Tudta, hogy szembe fogja találni magát ellenségeivel, akik a vesztét akarják.
Jézust követni ma is ilyen kemény elhatározásra van szükség és nagy bátorságra. Jézus nem elégszik meg azzal, hogy néha fölébred a szívünkben a vágy arra, hogy jobban szeressük Istent és embertársainkat, hogy több jót tegyünk másokkal, többet imádkozzunk. Isten nem többet, hanem mindent kér, az egész életünket fenntartás nélkül. És akkor érdemes Jézust követni, ha erre mi is keményen elhatározzuk magunkat.
És Jézus maga elõtt küldte a tanítványait, hogy készítsék elõ az útját, hogy szállást keressenek neki. Szamaria egyik városába tértek be, de ott nem akarták befogadni Jézust, mert Jeruzsálembe tartott. Tudjuk, hogy a szamaritánusokat a zsidók lenézték, mert nem voltak tiszta zsidók, hanem összevegyültek pogányokkal, ezért kizárták õket a jeruzsálemi templomból. Szent Lukács az evangéliumában általában jó színben mutatja be a szamaritánusokat. Gondoljunk az irgalmas szamaritánus, vagy a szamariai asszony esetére. Ha itt a szamaritánusok elutasítják Jézust, annak megvan az oka. Bizonyára a tanítványok nem megfelelõképpen mutatták be Jézust. Talán azzal fenyegették meg õket, hogy majd Jézus, ha felér Jeruzsálembe, és átveszi a hatalmat, közel sem fogja engedni a templomhoz az olyan tisztátalan népséget, mint amilyenek a szamaritánusok.
Jézus ma is követeket küld maga elõtt, hogy elõkészítsék az utat, hogy az emberek be tudják fogadni az életükbe. Mi vagyunk azok a tanítványok, akiket Jézus küld. És ha Jézust ma mégis sokan elutasítják, lehet, hogy azért van ez, mert mi, az õ tanítványai nem megfelelõképpen mutatjuk be Jézust. Ha azt mondjuk az embereknek, hogy Jézus haragszik rájuk a bûneik miatt, lenézi õket gyengeségeik miatt, az emberek nem akarják befogadni Jézust az életükbe. A tanítványok reakciója is mutatja azt, hogy Jézusról nem megfelelõképpen beszéltek a szamaritánusoknak. Úgy gondolták, hogy Isten meg fogja büntetni a szamaritánusokat. Lecsap a villám az égbõl, és megsemmisíti õket. Bosszút áll rajtuk, amiért elutasították Jézust. Ma is nagyon sok keresztény úgy gondolja, hogy Isten a bûnösöket meg fogja büntetni. Aki rosszat tesz, arra elõbb-utóbb rácsap Isten büntetõ keze. Isten sem ebben az életben, sem a túlvilágon nem büntet. Az egyetlen tûz, amely az égbõl leszáll az a Szentlélek tüze.
De az, hogy Jézus nem ítél el senkit, és nem akar megbüntetni senkit, nem azt jelenti, hogy neki minden jól van, hogy minden megengedett. Jézust követni nagyon nehéz. Erre mutat rá a három meghívástörténet, amely az evangéliumban szerepel. Az elsõ szereplõ õ maga jelentkezik, hogy követni akarja Jézust, és hogy mindent elfogad, amit Jézus kér tõle. Mi azt mondanánk erre, hogy milyen nagyszerû, íme, egy lelkes követõje Jézusnak. Az Emberfiának nincsen ahová lehajtania a fejét - válaszolja neki Jézus. Jézus tanítványának nem lehet saját fészke, saját odúja, ahova visszahúzódik, amikor nincs kedve másoknak hirdetni az evangéliumot. Az igazi tanítványnak a teljes élete Jézus szolgálatában kell, hogy álljon. Nem éldegélhetünk zavartalanul, kényelmesen egyik napról a másikra. Nem végezhetjük úgy a munkánkat, mint egy alkalmazott, aki befejezte a feladatát, és aztán visszatér az odújába, az otthonába. Jézus tanítványait Isten szava folyton mozgásban tartja, és szünet nélkül nagylelkû önátadásra hívja meg.
A másodikat Jézus maga hívja meg. Az kész is Jézust követni, de azzal a feltétellel, hogy elõbb hazatér, és eltemeti a halott apját. A zsidóknál szent kötelessége volt mindenkinek eltemetni a szüleit. Jézus nem is ezt akarja megtiltani, hanem arra figyelmezteti az õ követõit, hogy nem ragaszkodhatnak a régi életmódhoz, régi meggyõzõdésekhez, ha elfogadták Jézus meghívását.
Ehhez hasonló harmadik történet, ahol a meghívott el akar búcsúzni az otthoniaktól. Halogatja az elkötelezõdést: majd késõbb, majd még gondolkodom rajta, még meglátom. Hány ember van, aki szeretné Jézust követni, de nem meri meghozni a döntést, halogatja. Ha Jézus hív, nem a régi szép idõket kell vissza sírni, hanem az Isten új országát elfogadni.

La începutul Evangheliei de azi Isus ia o decizie grea și anume sã se ducã la Ierusalim. Decizia era grea pentru cã știa ce îl așteaptã la Ierusalim: suferințã si moarte. A incercat sa-i pregateasca din timp pe uncenicii sai pentru aceste clipe grele: atunci când Petru a recunoscut în el Mesia trimis de Dumnezeu, el i-a rãspuns cã Fiul omului va suferi mult, va muri și va învia a treia zi. Când s-a urcat cu cei trei ucenici pe muntele Schimbãrii la Fațã, acolo Isus in prezenta lor, cu Moise și Ilie discutau tocmai despre suferința și moartea sa ce-l va aștepta la Ierusalim. Evanghelia de azi spune cã la Ierusalim el va fi ridicat. De fapt va avea parte de trei ridicãri: prima ridicare va fi rastignirea pe cruce, a doua la învierea din morți, și a treia va fi ridicarea la cer pentru ca sa fie prezent intre noi prin acțiunea Duhului Sfânt.
Nu numai drumul lui Isus se îndreaptã spre Ierusalim ci si drumul vieții noastre dacã dorim sã îl urmãm pe Isus. Nu e de ajuns sã apelãm la Isus doar atunci când avem nevoie în anumite situații de ajutorul sãu, oferindu-i în schimb niște rugãciuni, niște posturi, niște bãnuți dați la cerșetori. Isus cere o adeziune totalã de la fiecare dintre noi, nu numai de la preoți sau de la cãlugãri, ci și de la fiecare creștin. Isus vrea sã devinã centrul vieții noastre. Dacã incercãm sã ne descurcãm fãrã el, suntem ca și morții care își vor ingropa morții, pentru cã tot ce a fost important pentru noi, tot ceea ce credeam cã este al nostru: lucruri, animale, persoane, toate acestea vor aluneca din mâinile noastre atunci când vom muri. De fapt nimic nu e al nostru. Dacã îl urmãm pe Cristos renunțãm la siguranțele noastre. Nu avem bârlogul nostru, cuibul nostru. Asta nu înseamnã cã vom disprețui relațiile noastre cu lucrurile, cu persoanele care ne sunt dragi, doar cã rãmânem liberi. Nu suntem stapani, nu suntem patroni, ci primim totul în dar de la Dumnezeu. Nu mai privim cu regret spre lucrurile din trecut pe care le am pierdut și cu speranțã și bucurie privim înainte, spre drumul pe unde vrea Isus sã ne conducã. A fi ucenicii lui Isus înseamnã a mãrturisi bucuria de a-l cunoaște pe Cristos cel mort și înviat, și care ne invitã pe toți la o fericire adevãratã, pe care nu o putem pierde niciodatã. Isus nu cere sã disprețuim relațiile noastre, ci dimpotrivã sã le salvãm de moarte, de pierire. Dacã Isus este centrul vieții noastre, in El vom regãsi tot ceea ce este valoros, frumos și nobil din relațiile noastre cu lucrurile, cu creaturile, cu persoanele pe care le iubim. Ce face un copil când i se stricã jucãria preferatã? Ia jucãria și o duce la tatãl sãu. Ii dã în mânã jucãria cu încredere și cu speranța cã-si va reprimi jucãria intr-o stare mai bunã. La fel și noi suntem gata sã renunțãm la tot ceea ce ne este drag și le înmânãm lui Isus nu ca le pierdem ci ca în Isus sa le regãsim vindecate, transformate în ceva mult mai valoros decât erau înainte.
Sã avem curajul sã auzim invitația lui Isus de a-l urma, și sa cerem curajul da a-i putea rãspunde cu generozitate și în mod necondiționat.

2019-06-30

______________________________

Szent Ireneusz

Szent Ireneusz a II. században született Szmirnában. A neve azt jelenti, hogy: a békesség embere. És valóban ez jellemezte leginkább Szent Ireneuszt. Igyekezett kibékíteni az Egyházon belül egymással szemben álló feleket. De ez nem azt jelentette, hogy gyenge ember lett volna, aki mindenáron a békét keresi, ellenkezõleg, kemény harcot folytatott mindazokkal szemben, akik az egyház egységét veszélyeztették. Õ volt az elsõ, aki a katolikus egyház tanítását egy egységes mûben összefoglalta. Ezért nevezzük õt a katolikus dogmatika atyjának. A kisázsiai keresztényekkel együtt, akik Galliában telepedtek le, õ is Lyonba került. A lyoni püspök egy alkalommal Rómába küldte a pápához követségbe. Míg õ úton volt Lyonban üldözés tört ki a keresztények ellen. A püspököt és a keresztény közösség közel 50 tagját megölték. Ireneusz mikor hazatért Rómából, õt választották püspökké. 14 év után ismét Rómába ment, hogy békítse a keleti és nyugati keresztényeket, és arra kérje a pápát, hogy ne zárja ki a keletieket az egyházból, amiért a Húsvét ünnepét más dátumon akarják ünnepelni, mint a nyugatiak. Sikeres volt a közbelépése. Sokat küzdött a gnosztikusokkal szemben. Egy nagy terjedelmû mûvet írt, melyben a gnosztikusokat cáfolta (Adversus Haereses). Cáfolta ezek tanítását, mely szerint az anyag rossz és az emberek csak megfelelõ tudás segítségével érhetik el az üdvösséget. Ireneusz hangoztatta, hogy az üdvösséget nem tudással szerezzük meg, hanem Krisztustól kapjuk. Nincs pontos adatunk arra vonatkozóan, hogy hogyan halt meg, de a hagyomány szerint vértanúhalált halt. Õ volt az, aki összeállította az elsõ pápai névsort kezdve Pétertõl.
Az õ élete és tanítása ma engem arra figyelmeztet, hogy kemény kell lenni azokkal szemben, akik veszélyeztetik a hitünk tisztaságát, és a hivatásunk hitelességét, de rugalmas és engedékeny lenni azokkal szemben, akik szeretik az Egyházunkat, a közösségünket, de tõlem eltérõ módon látják jónak annak építését.

2019-06-26

______________________________