Napi gondolatok

A megbocsátás egy folyamat

Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy a testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat...
Az Istennek kedves liturgiánk abban áll, hogy törekszünk az emberi dolgaink rendbetartására. Hogy tudunk bocsánatot kérni. Istent a kenetteljességgel, a liturgikus sallangokkal, az egyházias viselkedéssel nem lehet megtéveszteni. Neki elõször kell az emberi színt rendbetétele, a kiengesztelõdés, és csak utána az áldozat, a liturgia.
A kiengesztelõdésrõl kell beszélnem, erre buzdít a mai evangélium. A közelmúltban velem történt események miatt nem érzem, hogy méltó lennék erre a feladatra, de hát nem magamtól vagyok itt, és ráadásul Isten az aki engem mégis méltóvá tesz.
Nagyon sok keresztény komoly áldozatot hoz a hitéért, de kiengesztelõdésbõl megbukik, mert például évek óta nem képes valakinek megbocsátani. És így a hitelessége nem lesz teljes. Valószínûleg azért vannak ilyenek, mert vigyáztak sértettségükre, megbántottságukra, nem akarják, hogy a fájdalmuk alább hagyjon. Megszerették a haragtartást.
Azok figyelmébe ajánlom, akik nem akarnak így járni: az életet folyamatként kell szemlélnünk, ebben a folyamatban benne vagyunk mi is. A kiengesztelõdés is egy folyamat és fokozatai vannak. Nem egy egyszeri akarati döntésnek az eredménye. Legyünk türelmesek magunkkal szemben a megbocsátás terén (is), hogy szívbõl kiengesztelõdjünk az ellenünk vétõkkel.
Fr. Arthur

2012-03-02

______________________________

Kérjetek, de adjatok is

Kérjetek, keressetek, zörgessetek! Embertársunk kér tõlünk, mi kérünk Istentõl, kapunk Istentõl és adunk embertársunknak. A Szentírás tanúskodik errõl az állandó körforgásról. A Sírák fia könyve azt mondja, hogy bocsáss meg annak, aki megsértett, és akkor neked is megbocsát az Isten. ( l Sir 28, 1-7). Ez a kérés törvénye. Azért kérünk, hogy adjunk. A kettõ egybe tartozik. Ha ezt nem tartjuk be, Isten sem tudja meghallgatni kérésünket, mert csupán az irgalmasoknak irgalmaznak. Aki kegyetlen szívû, hiába fordul Istenhez kéréseivel. Ezt mondja Jézus is. Amit akartok, hogy veletek tegyenek, azt tegyétek ti is testvéreitekkel.
Az Assisi-béli provinciális jutott eszembe, akinek tudtára adták, hogy tüdõrákja van. Szépen készült a halálra. Nem elkeseredett, nem sajnáltatta magát, hanem tudatosan készült. Jó ember volt addig is, de ettõl kezdve mindenkivel szemben jószívû, megértõ, szelíd lett, mindenkin segített, akin csak tudott, volt türelme, ideje mindenkihez. Azt remélte, hogy Isten is így bánik majd vele. Aztán még sem halt meg, ma is él, de ha már elkezdte, továbbra is igyekezett jót tenni, irgalmas lenni.
Ha még nem is érezzük ennyire közel a halálunkat, végül mindnyájan oda jutunk, hogy a mi mértékünk szerinti értékelésben részesüljön életünk. Ha nem sikerül hibátlan életet élni, azért tudunk irgalmasabbak lenni testvéreink hibáit látva, és jobban figyelni testvéreink szükségleteire.

2012-03-01

______________________________

A jel az érdekmentes szeretet

Sába királynõje megállapította, hogy Salamon sokkal bölcsebb, mint amilyennek a róla szóló hírek lefestették. Messze földrõl eljött, még drága ajándékokat is hozott, hogy egy bölcs emberrel találkozzon. Megérte neki, mert a bölcs emberrel való találkozás bölcsebbé tesz. Mibõl állapította meg, hogy Salamon valóban bölcs? Abból, ahogy beszélt, ahogy megfejtette a találós kérdéseit, de aztán megszemlélte a palotáját, azt, hogy hogyan étkezik, hogyan ülnek az asztalnál, hogyan öltözködtek, és hogyan tisztelték Istent. Élete volt a bölcsessége jele. Életmódunk, magatartásunk, a környezetünk jelzi, hogy mennyire vagyunk bölcsek, ezek adnak hitelt szavainknak.
Jónás esetében is ez a jel. Nem csupán azért volt jel Jónás, mert három napig volt a hal gyomrában, hanem azért, mert bár ellenséges nép fia volt, mégis eljött és figyelmeztette õket a jóra. Ha népük prófétái beszéltek volna hozzájuk, nem biztos, hogy hittek volna neki, de ha olyan szól hozzájuk, aki jogosan kívánná, hogy Isten megbüntesse õket, mégis a javukat szolgálja, hinniük kell neki.
Isten is joggal haragudna népére, mégis Fiát küldi, hogy megmentse õket. Az érdekmentes szeretet a jel, hogy Isten üzen számunkra, és ez az a jel, melyet nekünk is tovább kell adnunk.

2012-02-29

______________________________

Nagyböjt 1. hete, kedd

Ha meg akarjuk ismerni az Istent, nem a csillagos égtõl, vihartól, tengertõl kell színeket, mértéket kölcsönöznünk. Egészen új módon, Jézus egy jóságos atyához hasonlítja az Istent.
Jézus imádságának legjellemzõbb vonása az egyszerûség s az abból kiragyogó belsõ igazság. Isten elõtt nem pompás szavakkal kell megjelennünk, még kevésbé lelkendezve, színlelt vagy gerjesztett elragadtatással. A Miatyánk egyszerû szavait vállalni tudja a gyászban merült ember éppúgy, mint az, aki öröme tetõpontján fordul Istenhez. De õszintén elmondhatja az is, akinek most sehogy sem melegszik fel a szíve: egyszerûen csak a mindennapos hûségét igyekszik kinyilvánítani, azzal, hogy íme elvégzi ma is, fáradtan is, törõdötten is az imádságát.
Örököltük ezt az imát, és egy nagy közösség tagjaként imádkozzuk. Igyekezzünk felnõni hozzá.
Fr. Arthur

2012-02-28

______________________________

Nem opcionális a jócselekedet

Jézus nem mondja, hogy ne törõdjetek, mindegy, hogy hogyan éltek, úgy is irgalmas a mennyei Atya és gond nélkül besétáltok a Mennyországba. A mai evangéliumban arról hallottunk, hogy lehetséges a kárhozat is. Ha nem így lenne, nem lenne szükség megtérésre, nagyböjtre, a bûnbánat hirdetésére.
Ami feltûnõ, hogy Jézus nem a vallásos élet gyakorlatait tartja az ítélet kritériumának, hanem a konkrét, szeretetbõl született jótetteket. A nagyböjt elején arra szólított fel, hogy imádkozzunk, böjtöljünk, alamizsnálkodjunk. Itt mintha a az ima és a böjt háttérbe szorulna, mellékessé válna és egyedül a jótettek maradnának. Ám ez csak látszat. Az ima, és a böjt arra szolgál, hogy kapcsolatban maradjunk Jézussal. Az üdvösség nem a jótettekért kapott jutalom, hanem a Jézussal való igazi kapcsolat eredménye. Mert Jézus maga van jelen azokban, akikkel jót teszünk. Minden mellettünk lévõ ember szegény valamilyen szempontból, és valamiképp jót tudunk tenni vele. És ez nem opcionális. Az elszalasztott lehetõségek ellenünk fordulnak.

2012-02-27

______________________________

Nagyböjt 1. vasárnapja

Felfedezhetünk néhány hasonlóságot az olvasmány és az evangélium között. Az olvasmányban az özönvíz negyven napig tartott, ugyancsak negyven napot tartott Jézusnap a böjtölése a pusztában. Állatok voltak a bárkában is, akár csak a pusztában. Az özönvíz után és a pusztai böjtölés után is új korszak kezdõdött el. Mindkét próbának nagy volt a tétje: az emberiség jövõje. Nagy dolgok gondos elõkészületet igényelnek. Sem Noé, sem Jézus nem mondta, hogy erre most nincs idõm. Most van itt a böjt ideje.
A böjt valamitõl való önmegtartóztatást jelent. A böjt megtanít önfegyelmezésre, de a legfontosabb célja, hogy a mi akaratunkat az Isten akaratához tudjuk igazítani.
Az Egyház ajánlja a szent negyven nap idejére az irgalmasság cselekedeteit is. Megbocsátani önmagunknak, a másiknak, még az ellenségünknek is. Ez nehéz, mikor tudjuk, hogy ezért nem kapunk viszonzást.
Az Egyház ajánlja a szent negyven nap idejére az imádságot is. Az imádság által a lélek közvetlenül Istenhez emelkedik. Az imádság nem a mennyiségben mérhetõ, hanem a minõségben. Az imádság Istennek szentelt idõ.
Egy komolyan áltét nagyböjti idõ biztosan meghozza a gyümölcsét. Az evangéliumban azt hallottunk, hogy Jézus vadállatok között élt, és angyalok szolgáltak neki. Ez egy nagyon paradicsomi környezet. Lehet, hogy mi a negyven nap után nem fogjuk magunkat a paradicsomban találni, de egy fokkal közelebb leszünk ahhoz, amilyennek Isten teremtett bennünket. Legyen tehát idõnk e negyven nap alatt Istenre, hogy egykor mi is átélhessük azt, amit az evangélium mond: az idõ beteljesedett.
Fr. Albert

2012-02-26

______________________________

Lévi és mi

Jézus úgy is összegyûjthette volna a tanítványokat, hogy versenyvizsgát hirdet, és akik a legjobbaknak bizonyulnak, azokat veszi be a tanítványai közé. Õ ellenben elment és személyesen megszólított egyeseket. Ez a megszólítás, találkozás megváltoztatta ezeknek az embereknek az életét. Ezután következett az ünneplés, amelyen nem a kiválóságok vannak jelen, hanem a bûnösök, vámosok, akiknek szükségük van „az orvosra”. Máshol azt mondja Jézus, hogy ünnep van a mennyben, amikor egy bûnös megtér. Lévi lakomát rendezett, ünnepelte azt, hogy Jézus belépett az õ házába, de annál inkább ünnepelt a mennyei Atya azért, mert Lévi megtért. Ez a kettõs lakoma jelen van a szentmisében is. Mi ünnepeljük az Urat, aki közénk jön, és õ ünnepel bennünket, akiket megszólít, azért, hogy a mi életünk is gyógyuljon.
Túlságosan gyorsnak tûnik ez a folyamat, hogy Jézus megszólítja, és õ Lévi azonnal felel. Én talán helyében elmentem volna elõbb egy hivatástisztázó kurzusra. Ezzel a meghívástörténettel szembeállítanám a gazdag ifjú történetét. Ott is Jézus megszólítja, megmondja, hogy mit kellene tennie, de az nem válaszol, és szomorúan távozik. Lévi ezzel szemben örömmel távozik, örömmel követi Jézust, mert azt teszi, amit tennie kell. A mi életünkben is így történik. Ha Isten szól hozzánk, és mi követjük, tesszük, amit kér tõlünk, ez örömmel fog eltölteni.
A hivatás mindenkinek a szívébe van zárva, már fogantatása pillanatától, de be kell érnie ennek a hivatásnak az elfogadása. Lévi is azért tudta otthagyni a vámasztalt, mert ekkor érett meg a hivatása. Az én hivatásom is akkor érett be, amikor el tudtam indulni azon az úton, melynek vonzását mindig is éreztem a szívem mélyén.
Az eucharisztiát a szentekkel együtt ünnepeljük. Õk nem olyanok mint az evangéliumban szereplõ farizeusok, akik rossz szemmel nézik Jézus jelenlété ezen a lakomán. A szentek, bár tudják, hogy bûnösök vagyunk, nem kergetnek el minket a szentmisérõl.
Lévit Jézus a vámasztal mellõl hívta el. A ami ember is egy asztalnál ül, a pénzt próbálja gyûjteni, megélhetését biztosítani. Jézus minket is küld, menjünk el ezekhez az emberekhez.
Jézus engem is már gyermekkoromban hívott, de amikor oda értem, akkor tálalta elém ismét a hivatásomat, mint egy tányér levest.

2012-02-25

______________________________

Egyszerû, de nehéz

Megnyerni vagy elveszíteni az életet. Homlokegyenest ellenkeznek Jézus kritériumai a világ kritériumaival, és ha õszinték vagyunk, a mi kritériumainkkal is. Hiszek Jézusban, és az õ szolgálatába álltam, de nem lelkesít túlságosan a gondolat, hogy elveszítsem az életemet, még miatta sem. Inkább vonz az, hogy ebben az életben értékeljenek, megbecsüljenek, szeressenek, mint hogy majd, az örök életben. Na de nem kell emiatt lelkiismeret furdalásom legyen. Jézus sem kereste feltétlenül, hogy életét adja. Vállalta, de minden porcikája tiltakozott ellene. Mégis odaadta az életét. Ezzel megnyerte az örök életet önmaga számára, de számunkra is. Nem az a baj, hogy nem érzünk kedvet önmagunk odaajándékozásához, hanem, hogyha nem tesszük meg. Nem feltétlenül nagy dolgokat vár tõlünk az Úr. Elsõsorban azt, hogy feladatainkkal odaadással végezzük, akkor is, ha nincs kedvünk. Ennél egyszerûbb, de nehezebb nagyböjti jó feltétel nem is szükséges.

2012-02-23

______________________________

Hiteles nagyböjtöt!

A tévésztár annál nagyobb, minél több nézõnek tetszik, attól függetlenül, hogy milyen ember a valóságban. Hasonlóképpen a politikus is annál nagyobb, minél többen szavaznak rá, vagy minél magasabb értéket mutat a népszerûségi mutatója. Lehetnek jó elgondolásai, inkább lemond róluk, ha a szavazóinak más a véleménye. A mi életünkben is nagy szerepet játszik mások véleménye. Sok mindent másképp teszünk, mondunk, mint ahogy mi helyesnek látnánk, csak azért, mert nem akarjuk, hogy valakiknek rossz véleményük legyen rólunk. Bár gyakran kimondjuk, hogy nem érdekel, mit gondol a másik rólam, a valóságban mintha nem is tudnánk élni mások jóváhagyása nélkül. Azt gondoljuk, hogy valaki akkor értékes, ha mások értékesnek mondják.
Jézus korában az emberek nem vonták kétségbe Isten létezését, mindenki hitt benne, de egyesek nem élték hiteles módon a maguk kapcsolatát Istennel. Vallásos cselekedeteiket, a böjtölést, az alamizsnaosztást és az imádságot azért végezték, hogy dicséretet kapjanak az emberektõl.
Amit az alamizsnaosztással kapcsolatban mond Jézus, ma is érvényes. Az igazi jótett Isten és embertársunk iránti szeretetbõl fakad, nem érdekli, hogy észreveszik-e, dicsérik-e érte. A böjtüléssel és az imádsággal kapcsolatban más a helyzet. Ma nem szokott dicsekedni az ember azzal, hogy õ böjtöl, vagy, hogy imádkozik, sõt, szívesebben eltitkolja, hogy ne nevessék ki érte azok, akik nem hisznek Istenben, vagy nem élnek vallásos életet. Sokan nem merik felvállalni vallásosságukat, mert félnek barátaik, ismerõseik véleményétõl.
Pedig nagy szükség van ma is az imára, és a böjtre. Az ima ad éltetõ nedvet a mi lelki életünknek. Aki imádkozik, az növekszik a szeretetben. A böjt, az önmegtagadás nem értelmetlen önkínzás, hanem erõsebbek, és szabadabbak leszünk a jóra.
A nagyböjt idején hitelesebb lelki életet szeretnék élni, közelebb engedni magamhoz Istent, megerõsödni a jóban és engedni, hogy általam legyen Isten sok testvérem javára.

2012-02-22

______________________________

Az önteltség "gyengíti" a hallást

Az alázatosságra inti Jézus tanítványait. Ám az alázatosság alatt egyáltalán nem önmaguk leértékelését érti. Nem azt mondja, hogy mondjátok: én nem vagyok jó semmire, én nem értek semmihez. Ellenkezõleg. Legyenek utolsók, de a mások megbecsülésének keresésében, ám legyenek elsõk önmaguk odaajándékozásában. Az önteltség tompítja a külsõ világ érzékelését. A tanítványok sem hallották meg, amit Jézus mondott, hogy elfogják, megülik, de feltámad. Õk azzal voltak elfoglalva, hogy önmagukat érvényesítsék. Az öntelt csak önmagát hallja. Benne van a nevében. Aki önmagával tele van, az nem tud befogadni mást. Aki egy ilyen gyermeket befogad... Nyilván nem gyermekotthonok létesítésérõl van szó, hisz ilyesmivel nem foglalkoztak a tanítványok. Befogadni egy gyermeket azt a ráfigyelõ gondoskodást jelenti, amellyel egy keleti ember fogadja a vendégét. Minél elõkelõbb, annál nagyobb a ráfigyelés. A gyermek pedig a társadalom létráján az utolsó helyen volt, A gyermek jelképezi mindazokat, akiket az emberek nem sokra értékelnek. Nagy erõre van szükség, hogy az ember ki tudja üresíteni önmagát, és be tudjon fogadni másokat is. Nagy erõre van szükség, úgy tenni a jót, hogy ebben ne önmagunkat keressük. Nehezebb, de igazibb így élni.

2012-02-21

______________________________