Napi gondolatok

Van hely

Jn 14,1-6
Jézus a tanítványokat vigasztalja a mai evangéliumi szakaszban. A tõle való elválás csak rövid ideig tart, és az õ érdekükben történik, mert elõkészíti számukra a helyet Istennél. Jézus azért jött közénk, hogy meg hívjon minket a Szentháromság szeretet-közösségébe. A hely elkészítése nem valahol a felhõk fölött történik, hanem bennünk. Megértjük, hogy a boldogságot amelyre vágyunk, amelyre születtünk, csak Jézussal érhetjük el. Õ az út, az igazság és az élet.
Út nélkül nem lehet sehova eljutni, az igazság ismerete nélkül nem tudunk helyesen dönteni, és ha nincs élet, csak a halál marad.
Minket is vigasztal Jézus. Ha úgy érezzük is, hogy nélküle mindenféle butaságokat teszünk, nem fordul el tõlünk. Nem sértõdik meg ránk. Sok hely van ott, ahova el akar vezetni. Nem csak a legjobbaknak, hanem nekünk is van esélyünk eljutni Jézushoz, az élet teljességéhez.

2021-04-30

______________________________

Mint egy angyal arca

ApCsel 6,8-15
Magára hívta a figyelmet a mai olvasmányban, az, hogy a fõtanács tagjai olyannak látták István arcát mint egy angyalét. Elsõ hallásra arra gondoltam, hogy nagyon szelíd arcot mutathatott, annak ellenére hogy ilyen hevesen ellene támadtak. De aztán eszembe jutott, hogy a Szentírásban az angyal ritkán szokott ilyen szelíd, mosolygós angyalka lenni, mint amilyeneket a barok oltárokon szoktunk látni. Angyal ûzte ki Ádámot és Évát a paradicsomból, angyal pusztította el Egyiptomban az elsõszülötteket, angyal hozta a halálos betegségeket a népre büntetésként Dávid bûne miatt, még Gábor fõangyal is, akit a kis Jézus születésével kapcsolunk össze, Zakariást némaságra ítélte. Nem is beszélve a Jelenések könyvében szereplõ angyalokról, akik mindenféle veszedelmet hoznak a földre. Az angyal az, aki Isten nevében beszél, cselekszik. És ilyennek látták Istvánt, Isten igazsága a védelmezõjének, aki Isten ügyéért nem félti az életét sem odaadni. Õk pedig ezzel szemben, hazugságokkal védték a saját érdekeiket.
Kérem Istentõl az erõt és bátorságot, hogy ne a magam kicsinyes érdekeit védjem, hanem kiálljak Isten igazsága mellett, akkor is, ha emiatt veszteség ér, és egyesek ellenem fognak fordulni.

2021-04-19

______________________________

Húsvét 3. vasárnapja

Elképzelhetjük Jézus tanítványainak ezt a kis csoportját, az apostolokat, meg a két emmauszi tanítványt, mindenki lelkesen, örömmel mesél arról a nagyszerû hírrõl, hogy Jézus feltámadt. És akkor azt mondja Szent Lukács, a Jézus ott állt közöttük. Nem azt mondja, hogy megjelent, majd eltûnt, hanem hogy ott állt. Eddig is ott volt, de õk csak most voltak képesek arra, hogy felismerjék az õ jelenlétét közöttük. A húsvét fénye megvilágosítja a látásukat, hogy fel tudják ismerni a közöttük jelenlévõ Urat.
Nekünk is lehetõségünk van felismerni a közöttünk jelenlévõ Úr Jézust, amikor együtt vagyunk, együtt hallgatjuk az õ szavait, együtt táplálkozunk az õ eucharisztikus lakomáján. Ezért a szentmise kezdetén a pap mindig az Úr békéjével köszönt minket, úgy, ahogy Jézus is köszöntötte a tanítványokat: béke veletek, hogy tudatosítsuk magunkban, mindjárt a szentmise kezdetén, hogy Jézus itt van közöttünk. Testi szemeinkkel nem láthatjuk, nem érinthetjük, mert õ feltámadt, már szellemi testben van jelen, de látni tudjuk a hit szemével, és érinteni tudjuk, amikor a szentáldozásban magunkhoz vesszük.
Azt mondja az evangélium, hogy félelem töltötte el a tanítványokat. Mitõl féltek? Hisz Jézust szerették, és ha Jézus feltámadt, annak örülniük kellett volna. Szent Lukács görög mûveltségû keresztényeknek írta az evangéliumát, akiket befolyásolt a görög dualista filozófia. Arisztotelész, Platón, és sokan mások azt tanították hogy a halálkor a test és a lélek elválnak egymástól. Nem hittek az örök életben, de azt vallották, hogy a test halála után a lélek tovább él, és vissza tud jönni kísértet formájában a holtak birodalmából. A tanítványok tehát azt hitték, hogy egy kísértet jelent meg nekik. De Jézus igyekezett megértetni velük, hogy õ valóban feltámadt, testestõl lelkestõl, akkor is ha az õ teste már nem anyagi test. Számunkra is fontos tudatosítani, hogy nemcsak a lelkünk fog feltámadni a halálunk után, hanem a mi teljes mivoltunk. Ne gondoljuk, hogy itt ebben a földi életben vagyunk csupán teljes emberek, és a halálunk után csak a lelkünk marad. Igazából a feltámadás után leszünk igazán teljes emberek. Az örök életbe nem jut be belõlünk az, ami romlandó, ami beteg, csak az ami örök, az ami igazából mi vagyunk.
És, hogy elhiggyék, hogy valóban õ az, és nem egy kísértet, megmutatja nekik a kezét és a lábát. A múlt vasárnap már beszéltünk errõl, hogy Jézus kezei a szeretet cselekedeteit jelentik, melyiket értünk tett. Ezeket a kezeket az emberek próbálták megakadályozni a cselekvésben, ezért keresztre szegezték, de a szeretetet nem lehet fogságban tartani. Jézust ma is a szeretet cselekedeteirõl ismerhetjük fel a magunk életében, és testvéreink életében. Hasonlóképpen, Jézus lábai is jelképezik azt a nagy utat, melyet megtett, hogy eljöjjön hozzánk az Isten, hogy meg tudjuk õt ismerni. Mindenkihez el akar jutni, hogy senki el ne vesszen. És aki Jézus tanítványa akar lenni, az õ lába nyomait követi.
És Jézus, azért, mert még mindig nem tudták elhinni, hogy tényleg feltámadt, tanítványaival együtt étkezett. A feltámadt testnek nincs szüksége eledelre. De Jézus mindent megtesz, azért, hogy a tanítványai meg legyenek gyõzõdve a feltámadás valóságáról.
Jézus számára ma is nagyon fontos, hogy higgyünk a feltámadásban, és fõként abban, hogy mi is feltámadunk. Ezért, valahányszor kétely ébred a szívünkben afelõl, hogy õ tényleg szeret minket, és nem enged elveszni, jelentéktelennek tûnõ dolgokban és helyzetekben is, figyel ránk, szinte elkényeztet.
És miután Jézus meggyõzte a tanítványait a feltámadásáról, megbízta õket, hogy errõl tanúságot tegyenek mások elõtt is. Ez a mi feladatunk is. Életünk, a másokhoz, a dolgokhoz való viszonyunk mutatja, hogy hiszünk Jézus feltámadásában, és abban, hogy mi is feltámadunk. Nem féltjük magunkat szeretetbõl oda ajándékozni.

Ne putem imagina acest mic grup de discipoli ai lui Isus, apostolii și cei doi ucenici din Emaus, toatã lumea povestind cu entuziasm, cu bucurie, despre marea veste cã Isus a înviat. Și apoi, spune Sfântul Luca, Isus stãtea între ei. El nu spune cã a apãrut și apoi a dispãrut, ci cã a stat acolo. Fusese acolo și pânã acum, dar abia acum au putut sã-i recunoascã prezența printre ei. Lumina Paștelui le lumineazã vederea, astfel încât sã-L poatã recunoaște pe Domnul prezent printre ei.
Și noi avem ocazia sã-L recunoaștem pe Domnul Isus prezent printre noi când suntem împreunã, ascultând cuvintele Sale împreunã, hrãnindu-ne împreunã la banchetul sãu Euharistic. De aceea, la începutul liturghiei, preotul ne întâmpinã întotdeauna cu pacea Domnului, la fel cum Isus i-a întâmpinat pe ucenici: pace vouã, pentru a ne conștientiza, chiar la începutul liturghiei, cã Isus este aici printre noi. Nu-l putem vedea, nu-l putem atinge cu ochii noștri trupești, cu mâinile noastre fizice. Pentru cã el a înviat, deja are un trup spiritual, dar îl putem vedea cu ochii credinței și îl putem atinge când îl primim la noi în sfânta împãrtãșanie.
Evanghelia spune cã ucenicii au fost plini de fricã. De ce se temeau? L-au iubit pe Isus și, dacã Isus a înviat, ar fi trebuit sã se bucure. Sfântul Luca și-a scris Evanghelia creștinilor cu educație greacã, care au fost influențați de filosofia dualistã greacã. Aristotel, Platon și mulți alții au învãțat cã la moarte, trupul și sufletul sunt separate. Nu au crezut în viața veșnicã, dar au afirmat cã dupã moartea trupului, sufletul trãiește mai departe și se poate întoarce sub forma unei fantome din tãrâmul morților. Prin urmare, ucenicii au crezut cã li s-a arãtat o fantomã. Dar Isus a încercat sã le arate clar cã a fost înviat într-adevãr, cu trup și suflet, chiar dacã trupul sãu nu mai era un corp material. Și pentru noi este important sã credem cã nu numai sufletele noastre vor fi înviate dupã moartea noastrã, ci toatã ființa noastrã. Sã nu credem cã doar aici, în aceastã viațã pãmânteascã suntem oameni completi și, dupã moartea noastrã, rãmân doar sufletele noastre. De fapt, numai dupã înviere vom fi oameni cu adevãrat completi. Ceea ce este perisabil, ceea ce este bolnav, nu intrã în viața veșnicã, ci doar ceea ce este veșnic, ceea ce suntem cu adevãrat.
Și Isus, ca sã le arate discipolilor cã el este într-adevãr, și nu o fantomã, le aratã mâinile și picioarele. Am vorbit deja duminica trecutã despre faptul cã mâinile lui Isus reprezintã faptele sale fãcute pentru noi din iubire. Oamenii au încercat sã împiedice aceste mâini sã acționeze, așa cã au fost țintuite pe o cruce, dar dragostea nu poate fi ținutã captivã. Chiar și astãzi, îl putem recunoaște pe Isus prin faptele care aratã iubirea lui din propria noastrã viațã și din viața fraților noștrii.
La fel, picioarele lui Isus simbolizeazã marea cãlãtorie pe care El a fãcut-o pentru ca Dumnezeu sã vinã la noi, pentru ca sã-L putem cunoaște. Vrea sã ajungã la toatã lumea, astfel încât nimeni sã nu se piardã. Iar cel care vrea sã fie discipol al lui Isus îi calcã pe urme.
Și Isus, pentru cã încã tot nu le venea ucenicilor sã creadã cã a înviat cu adevãrat, a mâncat cu ei. Corpul înviat nu are nevoie de hranã. Dar Isus face tot ce poate pentru a-și convinge discipolii de realitatea învierii.
Este foarte important pentru Isus și astãzi sã credem în învierea lui și mai ales în învierea noastrã. De aceea, ori de câte ori existã îndoieli în inimile noastre cã ne iubește cu adevãrat și nu permite sã fim pierduți, chiar și în lucruri și situații aparent nesemnificative, el ne ascultã, aproape cã ne rãsfațã.
Și dupã ce Isus și-a convins ucenicii de învierea sa, le-a trimis sã mãrturiseascã înaintea altora acestã convingere a lor. Aceasta este și misiunea noastrã. Viața noastrã, relațiile noastre cu ceilalți, cu lucrurile, aratã cã credem în învierea lui Isus și cã și noi vom învia. De accea nu ne este fricã sã ne dãruim din dragoste.

2021-04-18

______________________________

Nem lehet begyömöszölni

Jn 6,16-21
A tanítványok a tengeren vannak. Közben vihar kerekedik, és Jézus valahol távol van. „Besötétedett már, de Jézus még mindig nem ment oda hozzájuk.” (15) Egy adott pillanatban megjelenik, de amikor éppen fel akarnák venni a bárkába, a bárka parthoz ér.
Úgy tûnik, Jézust nem lehet begyömöszölni életünk bárkájába. Nem ott van, ahol könnyûszerrel elképzeljük; és nem feltétlenül van ott, ahol szerintünk nagy szükség lenne rá – a háborgó tengeren.
Fr. Julianus

2021-04-17

______________________________

Nem múltbeli történet

ApCsel 4,23-31
Szent Lukács az Apostolok Cselekedeteiben nem annyira az apostolok történetét, mint inkább a Szentlélek mûködésének a történetét meséli el, az egyház kezdetét. Véget ért az az idõ, amikor Krisztus követõi azon siránkoznak, hogy a hatalmasok milyen kegyetlenül bánnak velük, és elkezdõdik a kicsinyek forradalma a Szentlélek hatására. Új társadalom veszi kezdetét, új módon viszonyulnak egymáshoz, a hatalomhoz, a munkához, a szeretethez. Már nem azért imádkoznak, hogy Isten óvja meg õket a hatalmasoktól, hanem, hogy bátran tudják hirdetni Krisztus igéjét, és általuk gyógyulások, jelek történjenek Jézus nevében. Ez nem egy múltbeli történet. A Szentlélek mûködése azóta is folytatódik. Mi sem azért imádkozunk, hogy minket megóvjon Isten a bajoktól, hanem azért, hogy engedjünk teret a Szentléleknek. Ne a magunk erejében, hanem a Szentlélek erejében bízva cselekedjünk.

2021-04-12

______________________________

Húsvét 2. vasárnapja

A múlt vasárnap arról hallottunk, hogy a feltámadás napján hárman azok közül akik Jézust szerették, a sírhoz siettek: Mária Magdolna, Péter és a szeretett tanítvány. Ma arról hallottunk, hogy ugyanazon a napon este Jézus megjelent a tanítványainak. A tanítványok a zsidóktól való félelmükben bezárkóztak a házba. Szent János evangéliumában amikor zsidókról hallunk, ne Izrael népére gondoljunk, mert Szent János csak azokat érti a zsidó elnevezés alatt, akik elutasítják Jézus evangéliumát. Ez a bezárkózott közösség az egyházat jelképezi, amely fél azoktól, akik elutasítják, akiket zavar a jelenléte, a mûködése. Jelképezi azt az egyházat, amely fél szembesülni azokkal, akik másképp gondolkodnak. Bezárkózik és mindenütt a rosszat látja, mert fél, hogy nem tud válaszolni a kérdésekre, melyeket feltesznek neki. És a félelem rossz tanácsadó, mert néha erõszakossá, fanatikussá teszi az egyház tagjait. Az egyház történelme során számos példát láttunk erre, mikor a párbeszéd helyett az egyház vezetõsége a meggyõzõdését rá akarta kényszeríteni másokra, mert félt a tudománytól, a demokráciától, a lelkiismereti szabadságtól, attól hogy mások is olvassák, és értelmezzék a Szentírást.
Hogy lehet, hogy a tanítványok húsvét napján ennyire féltek? Mivel, hogy még nem tapasztalták meg a feltámadt Krisztussal való találkozást. A mi félelmeinknek is ez a forrása, a feltámadt Krisztus fénye hiányzik a Lelkünkbõl.
És Jézus eljött közéjük, és közöttük volt. Nem megjelent Jézus és azután eltûnt, hanem eljött és közöttük maradt. Jézus jelenléte mindent megváltoztatott ebben az elsõ keresztény közösségben. És ma is a feltámadt Krisztus jelenléte mindent megváltoztat az egyházban. Ha Krisztus jelenlétét nem ismerjük fel közöttünk, erõt vesznek rajtunk a félelmeink.
Jézus megmutatja a tanítványoknak a kezét és az oldalát. Furcsa, mert az embereket az arcukról szoktuk megismerni, nem a kezünkrõl, annál kevésbé az oldalunkról. Nem is arról van szó, hogy Jézus be akarná bizonyítani, mutatva a sebhelyeit, azt, hogy tényleg õ az, akit keresztre feszítettek. Ennél többrõl van itt szó. A kezek a cselekedeteket jelképezik. Jézus kezei sok jót tettek, gyógyítottak, vigasztaltak, szolgáltak, megmosták a tanítványai lábát. Ezek a kezek mutatták meg, hogy Isten nem csak mondja, hogy szereti az embert, hanem tetteivel megmutatja a szeretetét. Ezeket a kezeket oda szegezték a keresztre, hogy ne tudjanak cselekedni, és ezeken a kezeken látszanak a szegek nyomai, de meggátolni nem tudják abban, hogy folytassa szeretetének kinyilvánítását.
És megmutatta az oldalát, amelybõl a kereszten vér és víz folyt ki. A vér az életet jelenti a szemita kultúrában. Istentõl származik az élet, és Jézus új élettel ajándékoz meg bennünket. A víz pedig a Szentlélek mûködését jelképezi, az Istenben való új életet melyet Jézustól kaptunk.
Így, Jézus keze és oldala mutatják meg leginkább Jézusnak az identitását.
És a tanítványok ennek láttára örültek. Megértették, hogy Jézus halála nem csõdöt jelent, hanem a szeretet gyõzelmét minden rossz felett.
Jézus küldi ezeket a gyáva tanítványokat. Mi a feladatuk? A feltámadt Krisztust jelenítsék meg az emberek elõtt, hogy Jézus cselekedeteit folytassák, Jézus szeretetét mutassák meg. Ez az egyháznak a szerepe a világban.
És Jézus rájuk lehelt: vegyétek a Szentlelket. A Szentírásban még kétszer fordul elõ ez a lehelet. Az elsõ, amikor Isten megalkotta az embert, és életet lehelt bele. A második Ezekiel próféta látomásában van, amikor Isten a száraz csontokba életet lehel. Jézus most ezekbe a gyáva tanítványokba új életet lehel. Ezért a keresztény, megváltott ember, új ember. Jézus belénk lehelte a Szentlelket, aki bennünk és általunk tevékenykedik.
És egy hét múlva folytatódik a jelenet, ugyanazokkal a tanítványokkal, de most közöttük van Tamás is. A tanítványoknak nem volt könnyû elfogadni Jézus feltámadását. Az evangéliumok tanúsítják, hogy mind kételkedtek. A János evangéliumában azonban Tamás az, aki jelképezi a kételkedõket, azokat, akik szeretnének bizonyítékot, mert biztosak akarnak lenni abban, hogy Jézus feltámadt. Tamás bennünket is jelképez, hisz, valljuk be, nekünk sem könnyû elfogadni, megérteni Jézus feltámadását.
A tanítványok elmesélték Tamásnak, hogy látták a feltámadt Urat, de õ személyesen akart meggyõzõdni róla. Nincs bizonyíték Jézus feltámadásáról, mert a feltámadt Krisztus nem tartozik ehhez a világhoz. Mégis találkozhatunk vele akkor, amikor együtt ünnepel a keresztény közösség. Jézus megmutatja nekünk is a kezét és oldalát. A szentáldozásban megtapasztaljuk a szeretetét, és örülünk az új életnek, amellyel megajándékozott minket. Ez ad erõt nekünk, hogy a mindennapi életben az õ feltámadásáról tudjunk tanúságot tenni.

Duminica trecutã am auzit cã în ziua învierii, trei dintre cei care l-au iubit pe Isus s-au grãbit la mormânt: Maria Magdalena, Petru și ucenicul iubit. Astãzi am auzit cã Isus s-a arãtat ucenicilor sãi în seara aceleiași zile. Ucenicii s-au închis în casã, de teama evreilor. Când în Evanghelia dupã Sfântul Ioan, auzim despre evrei, nu trebuie sã ne gândim la poporul Israel, deoarece Sfântul Ioan sub denumirea evrei înțelege pe cei care resping Evanghelia lui Isus. Aceastã comunitate închisã simbolizeazã biserica, care se teme de cei care îl resping, care sunt deranjați de prezența ei, de funcționarea ei. Simbolizeazã biserica care se teme sã se confrunte cu cei care gândesc diferit, se închide și vede rãul peste tot, pentru cã se teme cã nu poate rãspunde la întrebãrile care i se pun. Și frica este un sfãtuitor rãu, deoarece uneori îi face pe membrii bisericii violenți, fanatici. De-a lungul istoriei Bisericii, am vãzut multe exemple în acest sens când, în loc de dialog, conducerea Bisericii a dorit sã-și forțeze credințele asupra altora, de teama științei, democrației, libertãții conștiinței, teama sã dea în mâna oamenilor Biblia ca nu cumva sã o interpreteze în mod diferit.
Oare de ce au fost ucenicii atât de speriați în ziua de Paști? Pentru cã nu au trãit încã întâlnirea cu Cristos cel înviat. Aceastã este sursa fricilor noastre și azi, lumina lui Cristos înviat, lipsește și din sufletul nostru.
Iar Isus a venit și a fost printre ei. Isus nu a apãrut și apoi a dispãrut, ci a venit și a rãmas printre ei. Prezența lui Isus a schimbat totul în aceastã primã comunitate creștinã. Și chiar și astãzi, prezența lui Cristos înviat schimbã totul în bisericã. Dacã nu recunoaștem prezența lui Cristos printre noi, temerile noastre ne vor copleși.
Isus le aratã ucenicilor mâna și coasta. Este ciudat, deoarece recunoaștem oamenii dupã fața lor, chiar și cu mascã, nu dupã mâinile lor, cu atât mai puțin dupã coasta lor. Nu este vorba despre faptul cã Isus ar vrea sã demonstreze prin arãtarea rãnilor sale cã el este cu adevãrat cel care a fost rãstignit. Aici este vorba despre ceva mai profund. Mâinile simbolizeazã acțiunile persoanei. Mâinile lui Isus au fãcut multe lucruri bune, au vindecat, au mângâiat, au slujit și au spãlat picioarele ucenicilor sãi. Aceste mâini au arãtat cã Dumnezeu nu numai cã spune cã-l iubește pe om, ci își aratã dragostea prin faptele Sale. Aceste mâini au fost țintuite pe cruce, astfel încât sã nu poatã acționa, iar urmele cuielor se pot vedea pe aceste mâini, dar nu l-au putut împiedica sã continue sã-și exprime dragostea.
Și și-a arãtat coasta, din care curgea sânge și apã pe cruce. Sângele înseamnã viațã în cultura semiticã. Viața vine de la Dumnezeu și Isus ne dã o viațã nouã. Iar apa simbolizeazã acțiunea Duhului Sfânt, viața nouã în Dumnezeu pe care am primit-o de la Isus.
Astfel, mâna și coasta lui Isus aratã cel mai mult identitatea lui.
Și ucenicii s-au bucurat sã vadã acest lucru. Ei au înțeles cã moartea lui Isus nu a fost un faliment, ci o victorie a iubirii asupra tuturor relelor.
Isus îi trimite pe acești discipoli lași. Care este misiunea lor? Sã-L arate pe Cristos înviat oamenilor, sã continue lucrãrile lui Isus, sã arate dragostea lui Isus. Acesta este rolul bisericii în lume.
Iar Isus a suflat asupra lor și le-a dat Duhul Sfânt. Aceastã suflare apare de douã ori în Biblie. Prima a fost când Dumnezeu l-a creat pe om și i-a suflat viațã. A doua este în viziunea profetului Ezechiel când Dumnezeu inspirã viațã în oasele uscate. Isus inspirã acum o nouã viațã acestor discipoli lași. De aceea, creștinul este un om rãscumpãrat, un om nou. Isus a suflat în noi Duhul Sfânt, care lucreazã în noi și prin noi.
Și peste o sãptãmânã scena continuã, cu aceiași discipoli, dar acum este și Toma printre ei. Nu a fost ușor pentru ucenici sã accepte învierea lui Isus. Evangheliile mãrturisesc cã toți s-au îndoit. Cu toate acestea, în Evanghelia dupã Ioan, Toma este cel care simbolizeazã scepticii, cei care doresc dovezi pentru cã vor sã fie siguri cã Isus a înviat. Și Toma ne simbolizeazã, pentru cã, sã fim sinceri, nu ne este ușor nici nouã sã acceptãm sau sã înțelegem învierea lui Isus.
Ucenicii i-au spus lui Toma cã l-au vãzut pe Domnul înviat, dar el a vrut sã-l vadã personal. Nu existã dovezi ale învierii lui Isus, deoarece Cristos înviat nu aparține acestei lumi. Cu toate acestea, îl putem întâlni atunci când comunitatea creștinã sãrbãtorește împreunã. Isus ne aratã și mâna și coasta lui. În Sfânta Împãrtãșanie, experimentãm dragostea Lui și ne bucurãm de viața nouã cu care ne-a dãruit. Ne dã putere sã mãrturisim învierea Lui în viața noastrã de zi cu zi.

2021-04-11

______________________________

Ami jó, arra építeni

ApCsel 4,13-21
Péter és János a fõtanács elõtt van. A fõtanács tagjai, szemben a két apostollal. A fõtanács tagjai meg vannak ijedve félnek, hogy kiderül az igazság, amit õk el akartak rejteni, félnek a nép véleményétõl, és félelmükben fenyegetõznek.
Ezzel szemben Péter és János bátran tesznek tanúságot a hitükrõl, és nem ijednek meg a fenyegetésektõl sem. Érdekes, hogy ebben a helyzetben is, amikor fölöttük próbálnak ítélkezni, õk párbeszédet próbálnak indítani a fõtanács tagjaival. Arra hivatkoznak ami jót bennük felfedeznek: van nekik is józan eszük - ítéljétek meg magatok mi az igaz, és van lelkiismeretük - inkább kell hallgatni Istenre, mint az emberekre.
Ezt szeretném én is megtanulni, hogy még akkor is, ha valaki ellenem fordul, fel tudjam ismerni benne azt, ami jó, és arra építve próbáljak vele párbeszédet kezdeményezni.

2021-04-10

______________________________

Nincs üdvõsség senki másban

ApCsel 4,1-12
Péter már a harmadik beszédjét tartja. A börtönbe zárják. A börtön jelképezi a nép elöljáróinak a kétségbeesett próbálkozását, hogy meggátolják a feltámadás hírének az elterjedését. Hazugságaikkal, csalásaikkal azonban nem tudják meggátolni azt, hogy ezrek higgyenek Jézusban. Pétert vallatóra fogják, remélve, hogy rá tudnak ijeszteni. Olyan kérdést tesznek fel neki, melyre õk maguk is tudják a választ: kinek a nevében teszitek mindezt? És Péter semmitõl sem félve megvallja Jézus Krisztust.
Én nem vagyok ilyen bátor, de talán most nincs is arra szükség, hogy szembeszálljunk a hatóságokkal. Ami azonban ennél fontosabb, annak tudatában lenni, hogy nincs üdvösség senki másban, csak az Úr Jézus Krisztusban, mindenkinek leginkább rá van szüksége. Ne azon gondolkodjunk tehát, hogy mi lesz velünk, hanem hogy annak a testvérünket, akivel éppen kapcsolatba kerültünk, mi segítené közelebb Jézushoz, és máris tudni fogjuk, hogy mit tehetünk érte.

2021-04-09

______________________________

Halál és feltámadás

ApCsel 3,11-26
Péter a köréje összegyûlt zsidóknak szemére veti, hogy Jézust elutasították, de mentséget is talál számukra: tudatlanságból tették. De ha most belátják, hogy tévedtek, tartsanak bûnbánatot, hogy be tudják fogadni az új életet, amelyet Jézus éppen a halála által hozott nekünk. Ha nem értették meg Jézust életében, megvan a lehetõségük, hogy elfogadják feltámadtként.
Ez számunkra is újra és újra vigasz és bátorítás, hisz mindnyájan vétettünk Jézus ellen, de Jézus épp ezeket az eleséseinket használja fel arra, hogy új élettel ajándékozzon meg bennünket.

2021-04-08

______________________________

Nézz rám!

ApCsel 3,1-10
Ott ült a templom elõtt ez a béna ember, és nem remélt semmi egyébben, csak néhány aprópénzben. Péter mondhatta volna, hogy forduljon máshoz mert, hogy neki nincsen pénze, és mert õt azzal bízta meg Jézus, hogy hirdesse az evangéliumot, nem azzal, hogy foglalkozzon a rászorulókkal. Péter azonban felszólította a koldust, hogy nézzen szembe vele. Pénzt lehet adni valakinek személytelenül is, anélkül, hogy találkoznál a másik személlyel igazából, de hitet csak személyesen lehet átadni.
Ha nincs is pénzünk, ha nincsenek is emberi eszközeink, hogy segítsünk embertársainkon, ne mondjuk, hogy nem a mi dolgunk velük törõdni, hanem keressük a velük való személyes kapcsolatot a Názáreti Jézus nevében, és testvérünkkel együtt fogunk örvendeni, ünnepelni, és dicsõíteni az Istent.

2021-04-07

______________________________