Napi gondolatok

Haszontalanok, de nem fölöslegesek

Lk 17,7-10
Azzal a feladattal bízott meg, hogy tanúskodjunk az Isten Országáról. Azt akarja, hogy a mi közösségünk Isten országának egy fiókegysége legyen. Hogy rajtunk keresztül láthatóvá, megtapasztalhatóvá legyen. Haszontalan szolgák vagyunk. Kissé rosszul hangzik. Ha már szolgákra van szüksége az Úrnak. legalább ismerje el, hogy hasznosak vagyunk számára, hogy szüksége van ránk, a munkánkra. Vagy mégsem? Haszontalan szolgák vagyunk, mert Jézus nélkülünk is meg tudná valósítani az Isten országát. Az Úr az, aki szeret, aki megment, nem mi. Mi csak utána szaladgálunk. Jó idõnként tudatosítani, hogy haszontalan szolgák vagyunk, amikor kezd túlságosan fontossá lennie számunkra a munkánk eredménye, az emberek megbecsülése. Ne tekintsük magunkat túlságosan fontosaknak. Az Úr vezeti a mi közösségünket, aki rajtunk keresztül is jót tesz testvéreinkkel.

2012-11-13

______________________________

A megbocsátás és a hit

Lk 17,1-6
A botránkozás több mint elszörnyülködés. Aki megbotránkozik, eltávolodik Isten akaratától. Eltávolodik attól az úttól, amely az Isten országa felé vezet. Az botránkoztat, aki a testvérét rossz példájával, nem megfelelõ szavaival eltántorítja az Isten útjától. Jézus mindig keményen szól azok ellen, akik másokat megakadályoznak abban, hogy Istenhez jussanak. Itt is azt ajánlja, hogy az ilyennek kössenek követ a nyakára és a tengerbe vetni.
Bármennyire súlyos dolog a botránkoztatás, azt mondja Jézus, hogy lehetetlen elkerülni azt.
Ha a magunk életére gondolunk, azt mondhatjuk, hogy jaj, nekünk, ha egymást eltérítjük a helyes úttól. Jaj, nekünk, ha rossz hatással vagyunk egymásra. De azt is ki kell mondanunk, hogy lehetetlen ezt kiküszöbölni. Lehetne cserélni személyeket, helyeket, változtatni a körülményeken, és meg is kell tenni, ha javítani lehet a helyzeten, de a botránkoztatás újra és újra elõ fog fordulni.
Ha ezzel befejezõdne a mai evangélium, okunk lenne a kétségbeesésre. De Jézus megoldást is ajánl. Az egyik a megbocsátás. Egymástól újra és újra bocsánatot kérjünk, és újra és újra megbocsássunk egymásnak.
A másik pedig a hit. Ha lehetetlen is elkerülni a botránkoztatást, még ilyen körülmények között is lehetséges mindenikünk számára eljutni az Isten országába. És ez a fontos. Ha csak akkor a hitünk, mint a mustármag, és azt mondjuk a mi, mindenféle rossz szokásban meggyökerezett életünknek, hogy szakadjon ki, és Isten szeretetének tengerében verjen gyökeret, meg fogja tenni.

2012-11-12

______________________________

Évközi 32. vasárnap

Mk 12,38-44
Jézus tanítványaival a jeruzsálemi templomban van. Tanítványai bámulták a különféle díszes ruhákba öltözött papokat, levitákat és írástudókat. Jézus egy veszélyre hívja fel a figyelmüket. Olyan veszélyre, amelyre nekünk is nagyon figyelnünk kell. Nem hiába érezzük úgy, hogy bennünket is érintenek azok a vádak, amelyekkel az írástudókat illeti Jézus.
Ezek az írástudók, arra törekedtek, hogy felhívják magukra a többi ember figyelmét, csodálatát, és azt hitték, hogy ezzel Istennek tetszõ dolgot cselekednek.
A kísértés minket is fenyeget, hogy az emberek szemében akarjunk jól szerepelni, és közben azt hisszük, hogy istentiszteletet végzünk. A liturgikus ruha, de akár a habitus is, lehet annak jele, hogy különleges módon akarunk Istennek szolgálni, de annak a jele is lehet, hogy mi nem vagyunk akárkik. Jézus látja, hogy a tanítványokat is megkísérti a csalóka látszat keresése. Tudjuk, hogy az igazi nagy veszélyek rejtett formában jelentkeznek.
Jézus azt szeretné, hogy az emberek megértsék, hogy mindnyájan a mennyei Atya gyermekei, és nincsenek közöttük olyanok, akik nagyobb tiszteletet érdemelnek, és olyanok, akik kisebbel is be kell, hogy érjék. És ha mi a mi közösségünkben, az egyházunkban vissza akarjuk állítani ezeket a régi komédiákat, ahol egyeseknek nagyobb tisztelet járt, mint másoknak, akkor Jézus szándékával szegülünk szembe. Nem jár valakinek nagyobb tisztelet azért, mert többet tanult, vagy magasabb rangja van.
Egy másik súlyos dolog, amit ezek az írástudók elkövetnek, hogy „felemésztik az özvegyek házait.” Abban az idõben az írástudókhoz folyamodtak az emberek ügyes-bajos dolgaikkal, hogy döntsenek, hogy igazságot tegyenek bizonyos vitás ügyekben. Sokszor nem védték meg az özvegyeknek az igazát, vagy pedig hatalmas összegeket kértek azért, hogy ítéletet hozzanak.
Az elõzõ két magatartási forma a vallásossággal társulva válik igazán veszélyessé: bár igazságtalanok, nagyon vallásosak. Ezzel az embereket félrevezetik. Az emberek azt hiszik, hogy Isten is egyetért azzal, amit ezek tesznek. Rossztetteikkel magának Istennek a tekintélyét rontják le. Vallásos keresztények, vagy akár szerzetesek, papok gonosztettei többet ártanak az egyháznak, mint a legelvetemültebb ateista.
És íme, Jézus felhívja a tanítványai figyelmét egy özvegyasszonyra, akinek nincsenek különleges ruhái, nem imádkozik hosszasan. Bedobott valami aprópénzt a perselybe. Azt mondják a szakemberek, hogy nem az van az eredeti görög szövegben, hogy egész megélhetését dobta be a perselybe, hanem az egész életét. Ez azt jelenti, hogy ez az asszony, egyszerûen Isten rendelkezésére bocsátotta az egész életét. Ezt jelképezte számára az aprópénz, amit bedobott a perselybe.
Amikor szentmisén veszünk részt, a felajánláskor mi is az egész életünket Isten rendelkezésére akarjuk bocsátani, úgy, ahogy Õ teljesen átadja önmagát nekünk. Csak ha ezt megtesszük, akkor nem képmutatás a mi szentáldozásunk.

2012-11-11

______________________________

Protekció a szegényeknél

Lk 16,9-15
A keresztények közössége kezdetben szegény emberekbõl állt. Csak késõbb kezdtek gazdagabb személyek is megkeresztelkedni. Ez a különbség a szegények és gazdagok között, problémákat is hozott magával. A gazdagság feladat, és felelõsség is. Hû lenni a kicsiben, azt jelenti, hogy Isten akarata szerint gazdálkodni a vagyonnal.
Egy héttel ezelõtt Jézus arra vonatkozó tanáccsal látott le, hogy miként lehet kivívni az emberek megbecsülését. A lakomán foglald el az utolsó helyet, és majd fennebb tessékelnek és mindenki dicsérni fog. Nem nagyon mûködik ez a mindennapi életben, mégis ehhez hasonló a mai evangéliumban szereplõ tanács is: ha azt akarjuk, hogy a mennyibe befogadjanak, a hamis mammonnal, vagyis a pénzzel, az anyagi javakkal szerezzünk magunknak barátokat, vagyis, segítsünk a rászorulókon, s õk majd befogadnak a mennybe. Úgy tûnik, mintha a szegény protekciós lenne, õ dönti el, hogy a gazdag bemehet, vagy nem a Mennybe. Ma is azok tudnak befogadni az örök életbe, akik rászorulnak a segítségemre. Nekünk is döntenünk kell, hogy mit teszünk az elsõ helyre az életünkben: Istent, vagy a mammont. A mammon lehet pénz, de lehet bármi, amivel rendelkezünk. Mi tudjuk, hogy mi az, ami könnyen átveszi az Isten helyét a mi életünkben. Nem csak elméletileg kell döntést hozni, hanem a konkrét mindennapi magatartásunkban kell, megmutatkozzon ez a döntés.

2012-11-10

______________________________

Lateráni bazilika

Jn 2,13-22
Újdonságokban gazdag a mai evangéliumi szakasz. Ez az elsõ hely János evangéliumában, ahol Jézus saját atyjának nevezi Istent, és a templomról azt mondja, hogy az „Atyám háza.” Ebben a templomban, az Atya házában újfajta Istentisztelet zajlik. Nem állatokat áldoznak fel, nem kell pénzt, hogy megvásárolhassák a feláldozni valót, hanem lelki áldozatokat mutatnak be. Ezt jelenti, „lélekben és igazságban imádni Istent.
Ami pedig még nagyobb újdonság, hogy Jézus önmagát Isten templomának nevezi. „Romboljátok le ezt a templomot, és én harmadnapra felépítem azt”. Az evangélista megjegyzi, hogy saját testének templomáról beszél.
A feltámadt Krisztus az új templom, az egyetlen hely, ahol a Szentháromság az idõk végéig ott lakik. Miként az Ezekiel látomásában olvassuk, a templom alól források fakadnak, amelyek megtisztítanak mindent, amerre folynak. Így lesz azzal is, aki befogadja Krisztust. Az õ szívébõl is gyógyító források fakadnak, szeretet fakad, amely szomjat olt, amely vigasztal, amely gyógyít.
Mi naponta befogadjuk a szentáldozásban Krisztust. Szeretnénk, hogy ez ne csak egy pillanatig tartó találkozás legyen, hanem ez áthassa a napjainkat, és Krisztus számára otthont tudjunk nyújtani. A mi szemeinken keresztül Õ lásson, a mi gondolatainkon keresztül Õ gondolkodjon, Õ hasson át bennünket egészen.

2012-11-09

______________________________

Messze állok, de afelé tartok

Lk 14, 25-33
Nagyon keménynek, elviselhetetlennek tûnnek Jézus követelményei. Nem azt mondja, hogy majd lesznek egyes rendkívüli keresztények, akik képesek lesznek mindenrõl lemondani, hanem Jézus Krisztus minden tanítványa mindenrõl lemond, hisz ezt mondta Jézus: nem lehet a tanítványom, aki mindenrõl nem mond le, amije csak van. Egyáltalán képes valaki erre? Persze, a szentek. Õket Isten kegyelme képessé tette erre. Ez azt jelenti, hogy mégis csak lehetséges mindenrõl lemondani, de nem a mi erõnkbõl, hanem Isten kegyelmébõl.
Tudom, Isten kegyelme bennem is mûködik. Nagyon messze állok attól, hogy mindenrõl le tudjak mondani, de néha képes vagyok félretenni azt, amihez nekem kedvem lenne, és azt tenni, ami javára válik a testvéremnek. Szeretném, hogy egyre gyakrabban legyenek ilyen cselekedeteim. Bízom abban, hogy az Úr képessé tesz arra, hogy mindent visszaadjak neki. Megadom neki az engedélyt, hogy amit nem tudok magamtól odaadni, azt vegye el tõlem, ha úgy látja, hogy megakadályoz abban, hogy az õ tanítványa legyek.

2012-11-07

______________________________

Örüljünk együtt

Lk 14, 15-24
Jézus ma azokat rója meg, akik nem tudják Istennel együtt ünnepelni a megváltás örömét. Annyira elfoglaltak a maguk dolgaival, hogy nincs idejük felismerni Isten látogatásának az idejét. Nem tesznek semmi rosszat, de lekötik õket a mindennapi tennivalók. Az egyik földet vásárol a másik ökröket, a harmadik megnõsül. Az élethez tartoznak ezek a dolgok, de mintha kifogások lennének, hogy ne kelljen Istennel ünnepelni.
Nem csak Isten akar velünk ünnepelni, hanem a testvéreink is, de mi nem tudunk eléggé egymásra odafigyelni. Túlságosan lefoglalnak a magunk dolgai. Nem vagyunk mi rossz emberek, csak foglaltak.
Ma figyelni szeretnék azokra, akik valamiért örvendenek, és együtt örvendeni velük. Ugyanakkor szeretnék elég bátor lenni arra, hogy meg merjem hívni a testvéreimet, hogy velem együtt örvendjenek olyan dolgoknak is, amelyeket kicsiknek, jelentéktelennek tarthatnának. Le akarom gyõzni a félelmemet, hogy nem fognak velem együtt örülni, velem együtt ünnepelni.
Isten mindig kész velünk együtt örülni bármilyen kis dologért. Ezért bátran meg akarok hívni mindenkit, hogy minden apró dologért velem együtt örüljön.

2012-11-06

______________________________

Minden szent ünnepe

Mt 5,1-12
Ma, minden szentek ünnepén, tudatosítani szeretnénk magunkban azt, hogy Isten mindnyájunkat meghívott arra, hogy szentek legyünk. Így foglalhatnánk össze a mai evangélium mondanivalóját : boldogok azok, akik Jézushoz hasonlóan élnek.
Sajnos legtöbbször úgy értelmezzük ezeket a boldogságokat, mintha ígéretek lennének : most szenvedtek amiatt, hogy lélekben szegények vagytok, mert szomorkodtok, mert üldöznek titeket, de majd boldogok lesztek a Mennyországban. Jézus azonban nem egy eljövendõ boldogságról beszél, amiért most érdemes elviselni a jelen kellemetlenségeit, hanem azt mondja, hogy itt és most boldogok vagyunk.
Boldog vagy ?
– Ha igen, azért, mert vannak akik szeretnek, és akiket szeretsz. Mert jól vagy, és azok is, akik fontosak számodra.
- Ha nem, mert egyedül érzed magad, vagy, mert szenved valaki, akit szeretsz.
Márpedig ez sehogy sem talál azzal a boldogsággal, amelyrõl Jézus beszél.
Azt mondják a teológusok, hogy a nyolc boldogság a keresztény élet alapszabálya. Ezek alapján lehet azonosítani a keresztényeket. Ha ez igaz, nem valami biztató számomra, tudni, hogy nem vágyom túlságosan arra a boldogságra, hogy szomorkodjam, meg, hogy üldözzenek. Ezek szerint nem sok esélyem van arra, hogy jó keresztény legyek.
Na de nem adom fel ilyen könnyen. Inkább nézzük meg, hogy Jézus máshol mond-e valamit a boldogságról.
Keresztelõ Szent János tanítványainak ezt válaszolja, amikor azt kérdik, hogy õ-e a Messiás, mivel, hogy nem teljesíti a Messiáshoz fûzött elvárásokat: « Boldog, aki nem botránkozik meg rajtam » (Mt 11,6). Tehát boldogok vagyunk, ha nem elutasítjuk a 8 boldogságot, azért mert zavarnak a benne lévõ állítások, hanem próbáljuk azokat megérteni. Tetszik nekem, amit a Lukács evangéliumában olvasunk. Jézus beszél az embereknek, és a tömegbõl egy asszony odakiáltja neki: « boldog a méh, amely kihordott, és az emlõ, amelyet szoptál ! » Persze, hogy boldog az édesanya, akinek ilyen csodálatos fia van. Minden édesanya boldog, ha látja, hogy jó gyermekei vannak. Jézus azonban így fele neki : « Hát még milyen boldogok, akik hallgatják az Isten szavát, és hûségesek is maradnak hozzá. » (Lk 11,27-28) Jézus nem tagadja az emberi érzelmekre alapuló érzelmek létjogosultságát, csak azt mondja, hogy van magasabb rendû boldogság is, és ez nem más mint õ maga, a megtestesült Ige. « A ti szemetek boldog, mert lát, s a fületek is az, mert hall » - mondja tanítványainak (Mt 13,16). A véle való szeretetkapcsolat tud igazán boldoggá tenni. Senki sem tud annyi boldogságot nyújtani, mint maga az Isten.
Ezek alapján a 8 boldogságot úgy kell érteni, hogy ezek annak a jelei, hogy boldog szeretetkapcsolatban vagyunk Istennel. Tehát, ha lélekben szegények vagyunk, ha szomorkodunk, vagyis bûnbánatot tartunk, ha szelídek tudunk lenni az erõszakosokkal szemben is, ha vágyunk megismerni az igazságot, vagyis Istent, ha irgalmasok vagyunk a hibázókkal, a gyengékkel szemben, ha tiszta szívûek vagyunk, vagyis nincsenek rejtett szándékaink, ha háborgások közepette is békében tudunk maradni, és Istenért vállaljuk az üldöztetést is ha szükséges, ez azt jelenti, hogy Isten a legfontosabb számunkra, és ezért boldogok vagyunk.
Ilyen boldog volt Jézus, és ilyen boldogok voltak a szentek, akiket ma ünneplünk. Ilyenek vagyunk mi is, ha Istennel vagyunk. Ha nem is érzünk olyan heves boldogságot, mint amikor emberek szeretetét tapasztaljuk, az Istennel való élet boldogsága képessé tesz úgy szeretni, mint Jézus, felülemelkedve félelmeinken örömeinken, vágyainkon.
Amikor embereket rajtakapunk azon, hogy jót tesznek valakivel anélkül, hogy viszonzást várnának érte, hogy mások javát elõnyben részesítik a sajátjukkal szemben, hogy jót tudnak tenni azzal is, aki ártott nekik, akkor boldog emberekkel van dolgunk. Higgyétek el, ezek az emberek már most boldogok, nem csak majd az örök életben, és az õ boldogságukat senki és semmi el nem rabolhatja.
És ami még nagyszerûbb : Jézus minket is hív hogy boldogok legyünk, hogy szentek legyünk. Vannak nekünk is szent pillanataink, szent cselekedeteink, szent kapcsolataink, és ah ezekre gondolunk, érezzük, hogy lelkünkben, szelíden, de határozottan boldogok vagyunk.
Mi mást szeretnénk ma, a szentek ünnepén, mint hogy egyre nagyobb teret adjunk életünkben a 8 boldogságnak.

2012-11-01

______________________________

A lehetõségekhez mért feladatok

Lk 13,22-30
A múlt rendszerben nálunk, Erdélyben, nagyon sokat kellett sorba állni élelemért, orvosnál, hivatalok elõtt. Mindenütt akadtak olyanok is, akik nem álltak sorba, hanem ismerõsök révén azonnal bejutottak azon a bizonyos ajtón, amely elõtt várakoztunk. Persze, ez a gyakorlat nem szûnt meg a rendszerváltással, csak a formái változtak. Bizonyos munkahelyeket meghirdetnek, versenyvizsgát rendeznek, de már elõre tudják, hogy ki fogja megnyerni. Ismeretséggel mindenütt lehet haladni.
Ma Jézus figyelmeztet, hogy az üdvösségre mindenkinek ugyanazon a szûk kapun kell bemennie, nincs ismeretség, protekció. Azok számára sincs, akik azt hiszik, hogy Istennel közeli kapcsolatban vannak, és biztosítva van már számukra az üdvösség. Mindenikünk gondolhat azokra az elõnyökre, melyekben õ részesült.
Milyen jó nekünk, hogy vallásos családban nevelkedtünk, míg sokan nem tudnak hinni, mert ez a neveltetés kimaradt az életükbõl.
Milyen jó annak, akinek alkalma van naponta, vagy gyakran szentmisén részt venni, szentáldozáshoz járulni, mert közel lakik, vagy mert az ideje megengedi, míg sokan alig jutnak el vasárnap, vagy nagyobb ünnepek alkalmával a templomba, annyira magával ragadta a rohanó élet.
Milyen jó nekünk, hogy szerzetesek lehetünk. Fõ feladatunk, hogy Istent dicsõítsük, és nem von el ettõl a megélhetés, a család gondja.
Milyen jó nekünk! Jézus azonban azt mondja, hogy ne reméljük, hogy ezek az elõnyök megkönnyítik az üdvösségünket. Aki sokat kapott, attól sokat várnak el.
Bámulom az atlétákat, amikor a stadionban rajtvonalhoz állnak, hogy szaladjanak. Nem egy vonalból indulnak, hanem a belsõ körben lévõk távolabbról, a külsõ körben szaladók pedig közelebbrõl. Pontosan kiszámították a rendezõk, hogy akik nagyobb ívben kell, hogy szaladjanak, azok is ugyanakkora távolságot kell, hogy leszaladjanak, mint akik a belsõ körben kisebb ívet írnak le. Látszólag egyik elõbb van mint a másik, de valójában egyiknek sincs elõnye a másikhoz képest. Isten szemében nincsenek elõjogok. Mindenki az alapján kapott feladatot is, mint lehetõségeket.
Ez segíthet, hogy ne ítélkezzünk túl könnyen azon, akirõl azt hisszük, hogy hozzánk képest lemaradt, és ne is bízzuk el magunkat, hisz van még mit leadni vélt kincseinkbõl, hogy be tudjunk jutni a szûk kapun.

2012-10-31

______________________________

Nem kicsi, csak kisebb...

Lk 13,18-21
Ahol emberek vannak együtt, elkerülhetetlenül megjelenik a közöttük való versengés is: ki a nagyobb, ki a fontosabb, ki az értékesebb, ki a sikeresebb.
Jézus ma azt mondja nekünk, hogy Isten országának más a dinamikája. Itt is nagyságra törekszenek az emberek, de a szempontok külömböznek.
Növekszik a mustármag, a legkisebb a magok közül, de nem lesz belõle a legnagyobb fa. Nem a legkisebbõl lesz a legnagyobb, hanem kicsi, jelentéktelennek látszó, de kiderül, hogy mennyire jó, hogy van.
Az Isten országa ott kezdõdik, ahol nem a magunk kicsinysége, hiányosságai miatt kesergünk, hanem amink van, azzal javára tudunk lenni testvéreinknek.
Még rejtetteb módon mûködik a kovász. Elsõ látásra fel sem tûnik, hogy ott van, hisz elvegyül a sok lisztben, de nélküle más az íze, más az állaga a tésztának.
Mennyire illik hozzánk, kisebb testvérekhez ez a mustármag, meg kovász szerep. Nem kicsi testvérek vagyunk, akik hasznavehetetlenek, értéktelenek, hanem kisebbek, akik a nagyobbak szolgálatára vannak.
Miként a kis mustármag, meg a kovászos tészta növekszik, mi is növekszünk, de nem azért, hogy mások fölé emelkedjünk, hanem, hogy egyre inkább javára lehessünk testvéreinknek, mint a mustárbokor az ég madarainak, és jelenlétünk jó hatással legyen, öszönzõleg hasson azokra, akikkel kapcsolatba kerülünk, miként a kovász a tésztára.

2012-10-30

______________________________