Napi gondolatok

Évközi 19. vasárnap

A múlt vasárnap Jézus figyelmeztetett arra a veszélyre, amelyet az anyagi javakhoz való ragaszkodás jelent az ember számára. Minden fáradozása kárba vész, mert az örök életbe semmit se vihet ezekbõl magával. A mai evangéliumban Jézus arra ad választ, hogy mit tehetünk az anyagi javak értelmetlen gyûjtése elkerülése érdekében. Bátorító szavakkal kezdi Jézus a mondanivalóját „ Ne félj te kicsiny nyáj”. Jézus tanítványai kevesen vannak. Bár sok ember keresztény a nyilvántartások szerint, de a valóságban kevesen vannak, akik igazán megértették és életre is váltják Jézus evangéliumát. Kevesen tudják átadni magukat teljesen Istennek. Ez az elsõ lépés tehát, nem félni. Amint mondtam, a félelem miatt gyûjt az ember, biztosítani akarja magának az örök életet. Nem kell félnünk, mert Isten megadja azt nekünk. „Adjátok el amitek van és osszátok ki a rászorulóknak” – mondja Jézus a mai evangéliumban. Jól meg járnánk, ha szó szerint teljesítenénk ezt a tanácsot. Hisz Jézus nem azt mondja, hogy adogassunk alkalmanként a koldusnak, hanem, hogy mindenünket adjuk el és osszuk szét. A kulcsszó ennek megértéséhez a „rászoruló”. Jézus arra tanít, hogy ne akarjunk birtokolni semmit. Eladni annyit jelent, hogy lemondunk arról, hogy magunkénak tekintsük a dolgokat, amelyeket kezelünk. Minden az Istené, Õ bízta ránk, és felelõsek vagyunk, hogy miként bánunk velük. Ezért nem kihajigáljuk az ablakon, nem elpazaroljuk azokat, szétosztva az ingyenélõk között, hanem felelõsségteljesen annak adunk belõle, akinek szüksége van rá. Természetesen nekünk is szükségünk van dolgokra, és azokat mi is használjuk. Ilyen társadalmat álmodott meg Jézus, és ilyen az Isten országa amelybe meghívást kaptunk „ahol a kincsed ott a szíved”. Ha Isten országa fontos számunkra és nem az anyagi javak, oda készülünk, és mindent szeretetté alakítunk. Ez pedig olyan kincs, amelyet sem rozsda nem tud tönkre tenni, sem tolvaj ellopni. Errõl szól az evangéliumban szereplõ három példabeszéd is. Mi vagyunk a szolgák, akik uruk érkezésére várnak. Ki az Úr aki váratlanul érkezik? Maga az Úr Jézus a szükséget szenvedõ emberben. Ébereknek kell lennünk, hogy észrevegyük amikor megérkezik, és kiszolgáljuk, adjunk neki amire szüksége van. Boldogok vagyunk ha ezt megtesszük mert az Úr a maga asztalához ültet.

2016-08-07

______________________________

Színeváltozás

Isten szép, és szép vele lenni. Ha valamelyik testvér elmegy, részt vesz valamilyen rendezvényen, mint amilyen volt most Krakkóban a katolikus fiatalok nemzetközi találkozóján, vagy a ferences zarándoklaton, mikor hazatér, lelkesen meséli mindazt, ami szép volt, jó volt. Valami hasonló történt a három apostollal, Péterrrel, Jakabbal és Jánossal. Csodálatos, felejthetetlen élményben volt részük.
Mágis külömbség van az õ tapasztalatuk, és a testvérek élményei között. A testvérek részt vettek egy-egy rendezvényen, amely elkezdõdött és véget ért, csak visszaemlékezni lehet rá, de a három apostol valami olyat látott meg, fedezett fel, ami addig is a szemük elõtt volt, csak nem ismerték fel, és utána is, bár rejtve, ott volt továbbra is elõttük. A Mátyás királyról szóló történetek jutnak eszembe, amikor a király álruhában járt az emberek között. Egy adott pillanatban fény derült az igazságra, és sokan örültek, hogy az igazságos király velük van. Itt ennél is nagyobb öröm éri a tanítványokat, mert felismerik, hogy maga Isten volt eddig is velük, és ezután is velük lesz.
Fontos számunkra ez az élmény, felfedezni, hogy Isten velünk volt, és ezután is velünk lesz, és szép, öröm Vele lenni.
Sajnos errõl gyakran megfeledkezünk és így a lelki életünket leszûkítjük kötelességekre: ha keresztény vagyok, imádkoznom kell, templomba kell járnom, el kell végeznem a szentgyónásomat, türelmesnek kell lennem, meg kell bocsátanom, nekem mindig jónak kell lennem. Pedig a lényegrõl feledkezünk meg. Ha valakit szeretek, szívesen vagyok vele.. Persze, hogy vannak ezzel járó kötgelességeim is, de a fontos, hogy öröm, boldogság vele lenni, és kötelességeimet is szeretetbõl teszem. Istennel méginkább így van. Senki nem tud boldogabbá tenni, mint Õ, senkivel sem szebb, mint Vele, és iránta való szeretetbõl szívesen teljesítem keresztény kötelességeimet is.
Erre az élményre akarunk mindig emlékezni, míg örökre részesei lehetünk.

2016-08-06

______________________________

Vedd fel a kereszted!

Mt 16, 24-28
Ha valaki követni akar engem - mondja Jézus. Milyen udvarias, tiszteletteljes szavak! Jézus nem akar senkit kötelezni arra, hogy kövesse.
De mit is jelent Jézust követni? Õ megy elõl az óton, és a többiek utána? Ezt megteheték az apostolok, míg Jézus közöttük élt, de mi hogyan követhetjük? Világos, hogy Jézust követni akkor is, és ma is azt jelenti, hogy hozzá hasonlóvá válni, úgy viselkedni, mint õ.
Jézus felvette a keresztjét, így nekünk is fel kell vennünk azt, ha õt követjük.
A kereszt nem a szenvedést jelenti. Isten nem akarja, hogy mi keresztények a szenvedõk társasága legyünk. A szenvedések, a bajok tõlünk, gyenge, mulandó természetünktõl származnak, nem Istentõl.
Felvenni a keresztet azt jelenti, hogy szeretni, akkor is, ha ez lemondást, áldozatot, vagy akár halált hordoz magában: annyira szeretni, hogy életünket is odaadni azért, akit szeretünk. Ezt tette Jézus, ezt jelzi a kereszt, és erre hív meg minket is Jézus, ha követni akarjuk õt. Senki nem jut be a Menyországba, amíg meg nem tanul így szeretni.
Túl nehéznem érezzük? Nem is lehetséges ez ember számára. Mi is tudunk szeretni, fõleg azokat, akik minket szeretnek, érettük áldozatokra is készek vagyunk, de olyant is szeretni, akinem szeret minket, aki rosszat akar nekünk, lehetetlen. Mégis sokan képesek voltak rá, és mi is képesek leszünk mert Isten képessé tesz, de csak ha mi is törekszünk. Ha megpróbáljuk, akkor csodálkozunk rá, hogy sikerül. Érdemes már ma tanulgatni hordozni ezt a keresztet.

2016-08-05

______________________________

Péter és sátán

Mt 16, 13-23
Hosszú idõn át követték Jézust a tanítvényai. Most Jézus elékezettnek látta az idõt arra, hogy szembenézzenek a körülöttük, és bennük felemrülõ kérdésekkel. Ki is tulajdonképpen Jézus? Mi lesz azokkal, akik követik õt?
Péter válasza tanusítja, hogy nem volt hiába a Jézussal való együttlétük. Jézus nem olyan Messiás, mint amilyent az emberek vártak, Péter mégis felismeri benne Isten fiát. Nem voltak képesek erre a képzett írástudók, a buzgó farizeusok, az Isten dolgaiban jártas papok, míg egy tudatlan halász igen. Nem azért, mert rendkivüli képesságekkel bírt, hanem, mert a Jézussal való együttlét átalakította. Most már nem Simon, hanem Péter beszél.
A Jézussal való együttlét minket is átalakított. Felismerjük Jézust olyan helyzetekben, is, ahol másoknak eszükbe sem jut. Felismerjük Jézus mûködését testvéreinkben, sokszor olyanokban is, akik õk maguk sem ismerik fel az általuk cselekvõ Urat.
Péter azonban még nem minden téren alakult át. Nem tudja elfogadni Isten tervét, neki mások az elképezelései arról, hogy mi lenne jobb, célravezetõbb Jézus számára, és számukra is. Itt is magunkra ismerhetünk. Tudnánk mi is egy-két tanácsot adni Istennek. Ha azonban végól Péter is képes volt odasimulni Isten teréhez, nekem is sikerülni fog, csak igyekeznem kell minél többet Jézussal lennem.

2016-08-04

______________________________

Nem méltó

Mt 15, 25-28
A kánaánai asszonynak beteg volt a kislánya. Azt hallotta, hogy van egy zsidó rabbi, aki sok beteget meggyógyít. Õt nem érdekli a zsidók vallása, csupán az, hogy most szüksége a segítségre. Kiabálva követelõzött, hogy Jézus azonnal hallgassa meg a kérését. Jézus azonban nem méltatta figyelemre, nem is válaszolt neki. Még az apostolok kérésére sem volt hajlandó szóba állni vele, mondván, hogy nem illik elvenni az eledelt a gyermekektõl, és a kutyáknak adni. Ha nekem mondott volna ilyet, azonnal hátat fordítottam volna neki és sértõdötten távóztam volna onnan. Nagyon durva kutyának nevezni valakit, azért, mert nem zsidó.
Ez az asszony azonban igazat adott Jézusnak. Most már nem követelõzött, hanem beismerte, hogy nem érdemelné meg a segítséget. A római százados szava is megérintette Jézust, amikor kijelentette, hogy nem méltõ arra, hogy betérjen a házába, mert ez az igaz hitnek a jele, amikor úgy állunk Isten elé, mint aki semmit nem érdemel, mégis remél, mégis bízik.
Olyanok vagyunk, mint a kánaáni asszony, ha csak akkor érdekel Jézus, amikor szükségünk van a segítségére, azon túl nem érdekel a véle való kapcsolat. Pogányok, idegenek vagyunk számára, arra sem vagyunk méltók, hogy szóbálljon velünk. Mégis kérjük, hogy gyógyítson meg minket is, legfõképp a hitetlenségünkbõl.

2016-08-03

______________________________

Csoda

Mt 14, 13-21
Ezek az okos apostolok, figyelmeztetik Jézust, hogy tulságosan belemerült a tanításba, és nem tudja hagyni abba, pedig az emberek már fáradtak, éhesek. Úgy gondolják, hogy szívesebben mennének enni és pihenni, mint, hogy tovább halggassák Jézust.
Nem elég, hogy Jézus ezt nem vette észre, még azt kéri a tanítványaitól, hogy õk adjanak enni ennek a rengeteg embernek. Erre szoktuk mondani, hogy nem él két lábbal a földön. Nem képes felmérni a helyzetet, a fellegekben jár. Elképzelem, ahogy mosolyogva tudtára adják Jézusnak, hogy csak öt kenyerük, és két haluk van. Erre Jézus nem azt mondja: bocs, azt hittem hoztatok legalább ezer kenyeret, hanem azt kéri, hogy amijük van, azt osszák szét. Istennek semmire nem volt szüksége ahhoz, hogy ezt a világot megalkossa. Istennek most sincs szüksége semmire, hogy enni adjon 5000 embernek. Nem az a csoda, hogy ennyi embernek jutott az öt kenyérbõl és a két halból, hanem, hogy a tanítványok odaadták, amijük volt.
Ebben a csodában akar minket is részesíteni Jézus. Ha Jézus szavára, és Jézus szeretetével szívünkben oda merjük adni azoknak, akiknek szükségük van, amink van, az megsokasodik, és bõven jut mindenkinek.

2016-08-01

______________________________

Évközi 18. vasárnap

Bizonyára mindegyikünknek van tapasztalata arra vonatkozóan, hogy mennyi konfliktus szokott keletkezni, mikor az örökösök osztóznak az örökségen. azt hiszik, hogy az örökséget osztották el, de sok esetben, közöttük született megoszlás. Akik addig szeretetben voltak egymással, mostantól, haragszanak egymásra. Jézus korában is így történt. Ha nem tudtak megegyezni, egy- egy rabbihoz folyamodtak az emberek, hogy tegyen igazságot közöttük. Ezért fordult Jézushoz is valaki a mai evangéliumi szakaszba.
Én Jézus helyében mit válaszoltam volna? Talán utána néztem volna, hogy mit mondanak a törvények, és kértem volna, hogy annak megfelelõen járjanak el. Ez lehet, hogy megoldaná, pillanatnyilag a konfliktust, de nem orvosolná a bajok igazi forrását, ami miatt az ilyen esetek elõfordulnak. Jézus pedig épp ezt szeretné meggyógyítani.
A világ javai Istentõl vannak, Isten tulajdona minden, és nem emberi törvények szerint kell azokat elosztani. Nem osztozni kell hanem közösbe tenni az Istentõl kapott adományokat. Jézus rámutat a bajok forrására: a kapzsiság, a birtokolni akarás. Ez valójában a haláltól való félelembõl születik. Biztosítani akarjuk magunknak, hogy mindenünk meg lesz, nem kell nélkülöznünk hosszú évekig. Az ember számára a birtoklás vált a legfontosabb értékké. Erre épül az Európai Unió, ez az ami által uralkodni próbál a nyugati ember az egész világon, és ez ellen lázad a muzulmán. Azt hiszi, hogy keresztény az, aki a világ javait birtokolja, jólétben él, míg más országokat szegénységben tart. Innen ered a véres terrorizmus, ami rettegésben tart. Sok minden változna, ha nem rendezkednénk ennyire be ebben az életben. Tudatosítanánk, hogy csak használjuk a világ javait, de nem a mieink, hanem Istené és mi úton vagyunk az igazi hazánk felé. Nem attól lesz sikeres az életünk, hogy mennyi mindent sikerült összegyûjtenünk, még ha legtöbb ember így gondolja is.
Rokonszenves a példabeszédbeli ember. Szorgalmas, ügyesen, okosan szervezi meg a munkáját, és jó eredményeket ér el. Hányan vannak, akik csak várják másoktól a segítséget, de õk lusták, kényelmesek, nem tesznek semmit, hogy nekik is emberhez méltó körülményeik legyenek. Ahhoz képes a mi emberünk egy becsületes munkás. Nem csalt, nem zsákmányolt ki senkit, becsületesen kifizette az adót, valószínûleg még imádkozott is, eljárt szombatonként a zsinagógába, és meg volt gyõzõdve arról, hogy Isten megáldotta a munkáját. Ha ma élne, bizonyára elhívná Károly testvért, hogy szentelje meg a házát.
A nagy vagyon azonban, ahelyett, hogy boldogságot hozott volna számára gondot okozott. A sok búzát tárolni kell, vigyázni kell rá. Ugyan úgy aggódik, töri a fejét, hogy mit tegyen, mint a szegény, aki azon aggódik, hogy mit egyen, vagy mibe öltözzön. Pedig egyszerû lett volna, szétosztani a sok búzát azoknak, akiknek szükségük van rá, és boldog lehetett volna. Neki azonban ez nem jutott eszébe, hanem még nagyobb tárolót akart építeni, nehogy valakinek jusson belõle. Szegény. Csak a jövõben reméli élvezni az életet, mert addig csak rohangált, javainak a rabszolgájaként. És elég szegényes a terve a jövõre nézve is: enni, inni, aludni, mind egyedül. Nincs akit szeressen, nincs családja, mindent a vagyon gyûjtésre áldozott. Nincs ideje, nincs helye az életében senki számára.
Megszólal Isten és esztelennek mondja. Nem rossznak, nem tolvajnak, hanem olyannak aki nem képes józanul gondolkodni, pedig a világ sikeres embernek tartja.
Javainkat váltsuk át olyan valutára, amelyet magunkkal vihetünk az örök életbe: szeretetté. Ezekkel a javakkal, szeretetbõl sok jót tehetünk, és ezt nem veszítjük el a halállal sem.

2016-07-31

______________________________

Félelmetes próféták

Mt 14, 1-12
Félelmetes alakok ezek a próféták, mert meg merik mondani a hatalmasoknak is, amit õk is tudnak, de nem akarnak tudomásul venni.
Heródes Antpász, a kegyetlen nagy Heródesnek a fia, próbálja apját utánozni a kegyetlenségben, de az uralkodásban nem képes nyomdokaiba lépni. A rómaikak látván, hogy gyenge képességei vannak Heródesnek, elveszik tõle a zsidók feletti királyságot, és inkább helytartók révén igazgatják az országot. Neki csak Galileát hagyták meg, de ott is a római helytartó kezében volt a hatalom.
Nos ennek a Heródesnek tetszett Keresztelõ János, mindaddig, amíg nem mondata szemébe a bûnét. Inkább hallgatott az asszonyra, inkább akart jó színben látszani vendégei elõtt, mint hogy hallgasson a saját lelkiismeretére. Azt hitte, hogy minden gondja elszállt azzal, hogy lefejeztette Jánost, de íme, most ismét itt van, aki bûnére emlékeztetheti, Jézus.
Na de mi közünk nekünk Heródeshez? Mi nem vagyunk fejedelmek, sem másfajta uralkodók. Mégis nekünk is szólnak az evangélium szavai. Mindenikünknek van egy akármilyen kis területe, ahol õ uralkodik. Jó, ha idõnként szembenézünk magunkkal, hogy nem éltünk-e vissza lehetõségeinkkel? Félünk-e a prófétáktól, akik erre fugyelmeztethetnek? Merünk-e mi próféták lenni testvéreink számára, és szeretettel figyelmeztetni, még akkor is, ha neki rosszul esik, esetleg megharagszik ránk?

2016-07-30

______________________________

Márta

Ma Szent Mártát állítja az egyház példaként elénk. Emlékszünk, Márta, Mária és Lázár testvérek, akikkel Jézus jó bartáságban van. Nem egy igazi családról van szó, hanem egy közösségrõl, Jézus barátainak közösségérõl, tehát a mienkrõl is. Márta közülük a vezetõ. Õ a ház gazdája, õ a szóvivõ. A másik kettõ nem is szólal meg. Máriát dícséri az evangéliumban Jézus, hogy a jobbik részt választotta, mégis Mártát ünnepeljük, mert az legjobban õ hasonlít hozzánk. Õ is szívesebben tesz valamit Jézus nevében, vagy Jézusért, mint, hogy Jézussal töltse az idejét, Jézust hallgassa. Szemére vetjük, mint Márta, hogy ha valami baj ér, hogy nem volt jelen, amikor szükség lett volna rá: ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. Mi is hiszünk valami távoli feltámadásban, mint Márta a mai evangéliumban, de a jelenben, amikor gyászolunk, amikor szenvedünk, nehezen bízzuk magunkat Jézusra. Pedig Jézus gondoskodik barátairól, vigyáz rájuk, és képes megszabadítani, még a haláltól is. Miként Márta, mi is eljutunk oda, hogy életünkkel megvalljuk a Jézusba vetett hitünket.

2016-07-29

______________________________

Jó hal - rossz hal

Jézus egy újabb allegóriát használ az Isten Országáról. Itt a halászok életébõl használ egy képet. A hálót kihúzzák, és a halakat kiválogatják. Mi alapján mondják egyik-másik halra, hogy jó, vagy rossz? Hogy felhasználható táplálkozásra, vagy nem. Aki jó, azt edényekbe dobják, a rosszakat pedig eldobják. Hova dobják? Vissza a vízbe. Hát akkor melyik hal jár jól? Emlékezzünk arra, hogy mit ígért Jézus az apostolainak, amikor meghívta õket: emberhalászokká teszlek benneteket. Ha a halak az embereket jelképezik, akiket ki kell menteni ennek a világnak a fertõzött vizébõl, akkor nyer értelmet a hasonlat. Jézus ki akar halászni minket, mert itt elõbb utóbb a pusztulás vár ránk. Ugyanúgy, mint a búza hasonlatánál, akkor jó hal is, ha másoknak táplálékául szolgál. Aki még nem jó mások táplálására, visszadobják, újabb esélyt kap. Mi is ilyen újabb esélyesek vagyunk, és ma is tehetünk valamit annak érdekében, hogy javára legyünk testvéreinknek, hogy kezdjünk Jézushoz hasonlítani.

2016-07-28

______________________________