Napi gondolatok

Mit keresel?

Kit kerestek? Vagy inkább, mit kerestek? Ezek Jézus elsõ szavai a Szt. János evangéliumában. E kérdés számunkra is idõszerû. Mit keresünk ebben a pillanatban, mit keresünk életünkben?
Furcsa a két tanítvány válasza. Nem azt mondják, hogy meg szeretnék ismerni a Jézus tanításának a lényegét, vagy meg szeretnék tudni melyek a feltételek a Jézus tanítványa számára, hogy milyen elõnye származik annak, aki Jézus tanítványa lesz. Ehelyett azt kérdik: mester, hol laksz? Mit kerestek tehát? Nem volt ahol lakniuk? Nem errõl van szó. Valójában azt fejezik, ki, hogy Jézussal akarnak lakni, mindenféle feltétel nélkül, anélkül, hogy tudnák elõre, hogy mi vár rájuk. Rábízzák magukat Jézusra.
Ezt jelenti a megtérés. Nem egy személyes erõfeszítést, nem a magatartás megjavítását, lemondásokat, megvalósításokat, hanem Jézusnál otthonra találni.

2012-01-04

______________________________

Még nem késõ

Elõször itt jelenik meg Jézus a János evangéliumában. Jézus jön János felé. A hitet nem lehet megszerezni erõsfeszítéssel, törekvéssel. Maga Isten jön felénk, õ keres minket, a mi feladatunk, hogy felismerjük. Karácsony épp ezt jelenti, hogy Isten eljön, mindent megtesz, hogy közel kerüljön az emberhez, és az ember nem akarja befogadni. Ezért mondja Szt. János az evangéliuma elején: övéi közé jött, de övéi nem fogadták be. Ez annyira rettenetes esemény, hogy nem lehet jóformán megérteni sem, ezért inkább érzelgõs dolgokkal töltöttük meg a karácsonyt. Jánostól meg akarjuk tanulni felismerni Jézust, aki közeledik felénk, még akkor is, ha nem olyan, mint amilyennek mi szerettük volna. Ez a találkozás az alapja a hitünknek. Nem valamilyen tanítást fogadunk el, nem megtanulunk bizonyos erkölcsi normákat, hanem találkozunk. Ez a találkozás táplál minden mást. Nem attól sikeres a mi karácsonyunk, hogy adventi jó feltételeinket megvalósítottuk, hanem attól, hogy találkoztunk Jézussal. Ha nem, még ma sem késõ. Õ ma is keres minket. Amikor egymással találkozunk, szólunk egymáshoz, együtt vagyunk, akkor is figyeljünk, meg Jézus is ott van valahol.

2012-01-03

______________________________

Ki vagy?

Mit mondasz magadról, ki vagy te? A Jánosnak szegezett kérdés nekünk is szól. Hogyan határozod meg önmagad, ki vagy? Nem is olyan könnyû erre válaszolni, mert a válasz attól függ, hogy mi alapján határozzuk meg magunkat. Sokat elmond a személyrõl az, ahogy magáról beszél: én egy okos ember vagyok, én szép vagyok, én fontos vagyok, engem sokan szeretnek, vagy én épp csak létezem, de bocsánat, ha zavarok, én sok mindenhez nem értek, engem sokan elutasítanak... Az, ahogy bemutatkozunk, sok esetben egy szerep, egy maszk, és azt szeretnénk, hogy mások olyannak lássanak, de mi magunkat nem mindig látjuk egészen olyanoknak.
János mondhatta volna a kérdésekre, hogy igen, én vagyok a próféta, én vagyok Illés és nem hazudott volna. De õ önmagát hangnak nevezi, vagyis a feladata alapján határozza meg magát: hang, amely a Messiásnak utat készít. Nem akarja, hogy õ legyen a fontos, hogy õt csodálják, dicsérjék. Minket, szerzeteseket is megkísért az, hogy fontosak akarunk lenni és kétségbe esünk, akár hivatásunkban is megingunk, amikor nem értékelnek eléggé. Sok szomorú testvért láttam, amikor nem választották meg valamilyen funkcióra.
Kérjük a kegyelmet, hogy felismerjük, mi a feladatunk Isten országának az építésében, és ne szomorítson el, ha nem mi vagyunk a fõszereplõk. Legyünk hang, amely Isten dicséretét zengi a mai napon.

2012-01-02

______________________________

Isten anyja szívébe zárta szavaikat

A pásztorok nem csupán kíváncsiságból mennek, hanem valamiképp megértik, hogy róluk van szó. Megérkezett az õ megváltójuk. Mikor õk maguk megbizonyosodtak, hogy igazat mondott nekik az angyal, elbeszélték azt, amit a gyermekrõl elõbb megtudtak. Az õ szavuk teszi érthetõvé az eseményt. Aki õket hallgatja, az megtudja, hogy nem egy akármilyen gyermek születésének a tanúi, hanem a Messiás, mindenki megváltója érkezett közénk. Szavaikon csodálkoztak az emberek, Mária pedig szívébe zárta szavaikat, és magában újra és újra felidézte. Ezt tesszük mi is, mikor szembesülünk nehézségekkel, melyek megingathatnának utunkon. Visszaemlékezünk arra, amit Isten tudtunkra adott, hogy nem feledkezik el rólunk, hogy meg akar váltani minket, és õ megtartja ígéretét.
A pásztorok szavai nélkül az emberek csak egy istállót láttak volna, szalmát a jászolban, és egy gyermeket, semmi többet.
Ezekhez a pásztorokhoz vagyunk mi is hasonlók, minket is küld az Úr, hogy adjuk tovább azt, amit az Úr általunk akar üzenni. A mi szavaink nélkül az emberek csak a hétköznapi élet közönséges dolgait, eseményeit észlelnék. Talán nekünk keresztényeknek is köszönhetõ, hogy ennyire az anyagiak, a közönséges dolgok váltak fontosakká a mai ember számára. Meg kell mutatnunk nekik a remény jeleit, a megváltás jeleit.
Mária, az Isten anyja, akit Isten maga látogatott meg, és akit Isten angyala értesített Isten tervérõl, most még sem mondja a pásztoroknak, hogy ne fárasszátok magatokat a sok szöveggel, mert én ezekrõl többet tudok, mint ti, hanem szavaikat szívébe zárta: Azzal a tudattal lépünk mi is az emberek elé, hogy bármilyen ócska pásztorok vagyunk, az embereknek szükségük van arra az üzenetre, amelyet mi közvetítünk.

2012-01-01

______________________________

Szerzetesi család

Van-e valami mondanivalója számunkra, szerzetesek számára a szent család ünnepének? A szent család furcsa család, nem olyanok a kapcsolatok a tagjai között, mint egy megszokott családban. Nincs szó arról, hogy hogyan lettek szerelmesek egymásba József és Mária, a Jézus születése sem tûnik nagyon meghitt eseménynek, nincsenek testvérei, a család nyugalmát is megzavarja a menekülés, a rettegés, hogy veszélyben a gyermek élete.
Ám amikor szent családról beszélünk, arra emlékezünk, hogy Isten közösség. Úgy teremtett bennünket, hogy szeretetközösségben érezzük otthon, családban magunkat. Nem ideális családban, nem ideális közösségben, de tudjuk, hogy érdemes ezért a közösségért áldozatokat is hozni, magunkat megtagadni, magunkat háttérbe szorítani néha, azért, hogy családunk egysége éljen, fejõdjön.
Szép történeteket tudunk elmondani a magunk hivatásának felismerésérõl, a közösségrõl is szép elképzeléseink vannak, ám folytatás nem mindig volt ideális, a valóság sokszor szürkébb mint az ideál. Mégis ez a mi családunk, amelyet építeni akarunk, akkor is, ha egy-két dolog zavar, nehezünkre esik. Azzal a tudattal tesszük, hogy a mi családunknak is része Jézus.

2011-12-30

______________________________

Igazságtalan? Talán én is

Igazságtalanság? Igen. Ezek az ártatlan gyermekek nem voltak keresztények, nem õk választották, hogy Krisztusért meghaljanak. De ugyanígy igazságtalanság minden szenvedés, melyet az emberek egymásnak okoznak. Isten nem megóv, hanem megvált.
Emberek nem tudnak megakadályozni, bármilyen erõsek és bármennyire is gonoszok, abban, hogy Istennel csodálatos dolgokat vigyünk végbe testvéreink javára. Ám Isten sem akadályoz meg abban, hogy másoknak szenvedést okozzak. Olykor Jézushoz hasonlóan engem is megvéd az Úr a gonoszok kezétõl, olykor én is ártatlanul szenvedek, olykor pedig Heródeshez vagyok hasonló, aki mindenre képes a maga érdekeinek védelmében.

2011-12-28

______________________________

Jászoltól a sírhoz

A pásztorok a jászolhoz siettek, a Mágusok a csillagot követve igyekeztek Jézushoz, János ma a Jézus sírjához szaladt. Újszülött, és halott: ellentét, de Jézusban kezdettõl mindkét esemény jelen van: megtestesülés és a feltámadás. Gondoljunk csak a greccioi falfestményre, abban a barlangban, ahol Szt. Ferenc Jézus születését meg akarta eleveníteni. Ezen a festményen Jézus mintha nem pólyába lenne csavarva, hanem halotti lepelbe, és jászol helyett kõsírban fekszik. A keleti ikonokon sem ritka ez az ábrázolás. Jánossal együtt fel akarjuk ismerni azokat a jeleket, amelyek arra utalnak, hogy az Úr feltámadt, akkor is, ha az édes kis Jézus helyett szomorúságot, sírt lelünk ott, ahová igyekszünk.

2011-12-27

______________________________

Szívvel gondolkodni

A napközi imaóra antifónájára építem próbaprédikációmat. Száz Mária megjegyezte mindazokat a dolgokat amelyeket a pásztorok mondottak, és el-elgondolkodott rajtuk szívében. Ez ragadott meg engem, hogy szívében gondolkodott el felettük. Nem az eszében, hanem a szívében. Csak a szívben történnek a dolgok. Az értelmükkel való elmélkedésbõl szép gondolatok születnek, hasonlóképp, amikor a szívünkkel elmélkedünk. Mindkettõre szükség van. Amiket a pásztorok mondtak Máriának, az értelem számára felfoghatatlan, de a szív tovább gondolkodik.
Szent Ferenc is a szívvel gondolkodott, amikor azt mondta, hogy karácsonykor a testvérek még a falaknak is hóst adjanak enni. Nem ésszerû, amit mond, de az szív érti, hogy mennyire fontos ez az ünnep. Ma Zoltán testér is, korán felkelt és több eledelt adott az állatoknak, mint más napokon, pedig máskor is jóllaknak. Nem ésszerû többet adni, de a búség kifejezi a karácsonykor túlcsorduló szeretetet, amelyet csak a szív tud megérteni. Adja az Úr, hogy egészségesen tudjuk élni lelki életünket, amelyben a szív is megkapja a maga szerepét.
kegyelmekben gazdag karácsonyt kívánok nektek.
Fr. Hugó

2011-12-25

______________________________

Maradt, ami volt és lett, ami nem volt

Az örök ige, az Atya egyszülött Fia, maga Isten megtestesült, emberré lett Szûz Mária méhében. Igazságot, fényt, életet, bölcsességet, megváltást, békét hozott, megismertette velünk az Atyát. Jézus több, mint a nap, több mint a csillagok, vagy maga a világegyetem, több mint a víz, vagy a levegõ, több mint a mindennapi táplálékunk, mert mindez Tõle származik. Mi is tõle kaptunk életet és õ ad értelmet életünknek.
Igen, Isten emberré lett. Soha semmiféle vallás nem tanított ehhez hasonlót. Elképzelhetetlen, hogy a tökéletes Isten emberi sorsot vállaljon. Gyönyörûen fogalmazzék meg az egyházatyák, hogy mi is történt: Quod erat, permansit, quod non erat, assumpsit: aki volt, az maradt, vagyis Isten, ugyanakkor magára vette azt, ami addig nem volt, vagyis az emberi mivoltot. Õ volt a világosság, és el akart jönni a mi rejtett sötétségünket megvilágosítani.
Az ember azzal vétkezett, hogy Istennek vetélytársa akart lenni, olyan akart lenni, mint az Isten. Ma is bennünk van ez a titkos vágy. Isten jól ismer bennünket. Megfordította a bûnbeesés eseményét, és õ maga lett ember, olyan, mint mi, hogy magához emeljen, olyanok legyünk mint Õ, de nem véle vetélkedve, hanem Véle együtt.
Az évente visszatérõ karácsony ünnepe alkalom számunkra, hogy felismerjük lelkünkben az Isten utáni vágyunkat, és azt is, hogy már eljött hozzánk az Úr. Nyitott szívvel akarunk ünnepelni. Nem szeretnénk, hogy az evangélista panaszszava ránk is találó legyen: övéi közé jött, de övéi nem fogadták be. Nyitottak akarunk lenni testvéreink iránt is. Bár sok dolgunk van, legyen több idõnk mások számára, mint máskor. Lépjünk feléjük bátorsággal, legyõzve a félénkségünket, kényelmünket, dédelgetett sérelmeinket. így tudjuk imádni a szívünk Betlehemében rejtõzõ Urat, aki eljött hozzánk, akinek van ideje ránk.

2011-12-25

______________________________

Benedictus

- Az egyház annyira fontosnak tekinti Zakariás imáját, hogy minden nap elimádkoztatja velünk. Zakariás nem csak hálát ad Istennek azért, amiben õ részesült, hogy végre neki is fia született, hanem ennél többet köszön meg. És nem csak megköszöni, hanem áldja Istent. Az ajándékon keresztül eljut az ajándékozóhoz, Istenhez.
- Zakariásnak ez az imája felismerésbõl fakad. Míg felismerte Istent az életében, egy harcot kellett vívnia önmagával. A „hitetlenségéért” megszenvedett, és a szenvedésén keresztül jutott el az igazibb isten-ismeretre. Ezt fejezi mi ez az imája. A felismerés számomra is egy harc önmagammal, elõbb önmagamat fogadom el, azután ismerem meg istent, és ebbõl fakad az ima.
- Zakariás kilenc hónap hallgatás után megszólal, mi egy éjszakai hallgatás után nyitjuk meg imádságra ajkunkat.
- Az mondja az evangélium, hogy az Úr nem az okosaknak és nagyoknak nyilatkoztatja ki magát, hanem az egyszerûeknek és kicsinyeknek. Zakairás pedig pap, tehát mégsem a legtudatlanabb ember. Kicsinek és egyszerûnek és tudatlannak lenni nem jelenti tehát valami mást jelent, mint ismeretek hiányát.
- Tizedikes lehettem, amikor elõször járt a kezemben zsolozsmáskönyv. A lógólapon megtaláltam a Zakariás imáját, és elkezdtem imádkozni. Mikor oda jutottam, hogy „téged pedig gyermek...” magamra keresztet vetettem. Úgy éreztem, hogy nekem is szól. Az Egyház gyermekei vagyunk. Isten feladattal látott el, egy ajándékkal, ez a hivatásunk, amit nem érdemeltünk ki, nem tehetünk róla, de az tõlünk is függ, hogy mennyire teljesítjük feladatunkat, hogy egyengessük az Úr útját, rámutatni arra, akire minden ember vágyik, aki itt van közöttünk. Hálát adunk a kapott hivatásért, és kérem az Urat, hogy kegyelmével kísérjen bennünket.

2011-12-24

______________________________