Napi gondolatok

Fasani Szent Ferenc Antal

Fasani Szent Antal a 17. század végén, a 18. század elején élt olasz konventuális szerzetes. Buzgó apostol, különösen a szegényekre volt gondja. Volt novíciusmester, házfõnök, miniszter provinciális, és hosszú ideig plébános.
Amit az életrajzából kiemelnék, a vízhez kapcsolódik. A szegények részére koldult, mikor az egyik gazdag ember azt ígérte neki, hogy nagyobb adománnyal fogja segíteni a szegényeket, ha esni fog az esõ. Antal megígérte az esõt. Hazasietett, és a templomban imádkozott egész éjszaka. Reggel re bõséges esõ esett.
Az egyik apácakolostorban, ahol a szegényeknek enni szoktak adni, a nõvérek elküldték a szegényeket, mert a szárazság miatt nem volt a kútjukban elegendõ víz, hogy ennyi ember részére fõzni tudjanak. Antal imádkozott, majd szólt a nõvérnek, hogy menjen a kúthoz, és hozzon vizet. A nõvér csodálkozva látta, hogy a kút színültig van vízzel. Több hasonló esetet mesélnek, ahol a száraz kutakat Isten megtöltötte vízzel, az õ imája következtében.
Nem ajánlani szeretnék hasonló eljárásmódokat, de követendõ példának látom az Istenbe vetett bizalmát. Bízott abban, hogy Isten megadja annak, akiért imádkozik, azt, amire igazán szüksége van. A bõséges esõ, a tele kutak Isten kegyelmének bõségét jelentik. Isten mindig bõven árasztja kegyelmét, de nem mindig vesszük észre. Sokan azon panaszkodnak, hogy Isten nem gondoskodik róluk, szenvednek a szomjúság, a szárazság miatt. A szeretettel végzett ima képes megnyitni annak a szívét, akiért imádkozunk, hogy képes legyen befogadni Isten kegyelmét, és meglássa a kegyelem bõséges forrását, kútját.
Ezt a másokért való imádkozást szeretném megtanulni Fasani Szent Antaltól, és nagyon komolyan venni azt, amikor valakinek imát ígérek, tudva, hogy senkivel nem tudok nagyobb jót tenni, mint amikor érte imádkozom.

2015-11-27

______________________________

Szent Lénárd

2015-11-26

______________________________

Az író kéz

Dán 5, 1-6. 13-14. 16-17. 23-28
Tegnap Nabukodnozor király álmát fejtette meg Dániel. Ez a király volt a látomásbeli szobor arany feje. Utána következettek az ezüst, bronz, vas uralmak, és végül a szobor lábát jelentõ agyag és vas keveréke. Ez Baltazár király uralma. Az országban megoszlás van, és ez tönkre fogja tenni az uralmát, szétesik a birodalom. Ezt jövendöli meg a furcsa látomás is a kézzel, amely a falra ír. Persze, az örök ifjú Dániel ott van minden uralkodó szolgálatában. Most is fejti meg a falon megjelent írást. Ez a kéz, Isten keze elítéli a királyt. Megmérettettél, kevésnek bizonyultál, és országod szétesik.
Baltazár király azzal vonta magára Isten haragját, hogy a jeruzsálemi templomból elhozott szent edényeket a saját szórakozására fordította.
Mi is Isten szent edényei vagyunk, Isten kegyelmének hordozói. Felelõsek vagyunk azért, hogy ezt a szent edényt hogyan használjuk.
Kétféle módon vétkezhetünk. Vagy azzal, hogy az Istentõl kapott képességeinket a magunk elõnyeire használjuk fel, élvezeteket halmozunk, vagy hírnevet elismerést keresünk mások szemében; vagy pedig, ha képességeinket sutba vetjük, és gyávaságból, vagy kényelembõl nem használjuk azokat testvéreink javára.
Nem kell attól rettegnünk, hogy Isten jön és kemény ítéletet mond rólunk, de nincs keményebb bíránk, mint mi önmagunk számára, mikor úgy látjuk, hogy értéktelenné tettük az életünket.
Már most kérjük a kegyelmet, arra rettenetes napra Istentõl, hogy önmagunk szigorú ítélete elõl az Úr Jézushoz tudjunk menekülni. Õ ugyanúgy ír a porba, mint a Dániel-féle kéz a falra, de végül így szól hozzánk: nem ítéllek el.

2015-11-25

______________________________

A vietnami vértanúk

2015-11-24

______________________________

Az örök Dániel

Dán 1, 1-6. 8-20
Az egyházi év utolsó hetében a Dániel könyvébõl olvasunk. Az Ószövetség egyik legfiatalabb könyve ez, bár a fõszereplõjét a négy nagypróféta közé soroljuk. Míg Izajás, Jeremiás és Ezekiel igazi, történelmi személyiségek, Dániel egy kitalált személy. Egy fajta szuperhõs, aki több száz éven át fiatal marad, jelezve a választott nép maradékának Istenhez való hûségét nemzedékrõl nemzedékre. Ugyanabban a korban keletkezett, mint a Makkabeusok könyve, a Krisztus elõtti második században, de az eseményeket visszavetíti négy századdal korábbra, a babiloni fogság idejére. Miért? Míg a Makkabeusok könyve azt mutatja be, hogy milyen hõsi módon harcolnak az Istenhez hûséges izraeliták az elnyomókkal szemben, Dániel könyve azt mutatja be, hogy az elnyomás alatt hogyan tudnak hûségesek maradni Istenhez.
Ma arról hallottunk. hogy bár egy idegen kultúra veszi õket körül, Dániel és társai nem engedik magukat beszennyezni ettõl a pogány kultúrától. Ellenkezõleg, Isten segítségével tiszteletet váltanak ki a pogányokban maguk iránt és Isten iránt.
Az üzenete számunkra is aktuális: Isten segítségével nekünk is sikerülni fog a jelen kor kihívásai között is, nem csak hûségeseknek lenni Istenhez, hanem tanúságot tenni Róla azok elõtt, akik nem ismerik, vagy téves elképzeléseik vannak Istenrõl. Mi vagyunk a mai kor Dániel prófétái.

2015-11-23

______________________________

Krisztus Király

Krisztus Király ünnepe aránylag új ünnep. 1925-ben X Piusz pápa hozta létre. Nehéz idõk jártak. Alig ért véget az elsõ világháború, és készülõdött a második. A hatalomért mindenfelé belsõ harcok dúltak. Minden nagyhatalom világuralomra törekedett. Az ünnep üzenete az volt, hogy a történelem ura Krisztus, és nem a nagyhatalmak. Fennáll azonban a veszélye annak, hogy a világ kritériumai szerint értelmezzük Krisztus királyságát. Néha maga az egyház vezetõsége is belevegyült a hatalomért való küzdelmekbe. Gondolhatunk itt az invesztitura-harcokra, vagy arra, hogy a pápák VI Pálig tiarát viseltek, és önmagukat a világ uralkodói felett állóknak tekintették.
Mirõl is szól Krisztus királysága? Fontos tudni, hogy milyen király alattvalói akarunk lenni, mert ha a vesztesekhez csatlakozunk, idõt, energiát, életünket pazaroljuk el. A világi királyságokról, különféle uralkodókról nincs miért sokat beszélni, mert jól ismerjük õket. Néha azonban nem elég világos, hogy milyen Krisztus királysága.
Az evangéliumban Pilátus és Jézus párbeszédét hallottuk. Pilátus kérdésére, hogy Jézus tényleg király-e, Jézus kérdéssel válaszolt: magadtól mondod ezt, vagy mások mondták rólam? Mit is akart Jézus kérdezni? Ha mások mondták Pilátusnak, vagyis a zsidók beszéltek neki az eljövendõ Messiás-királyról, akit várnak, akkor egy vallási kérdésrõl van szó. Ha ellenben magának Pilátusnak jutott eszébe, hogy Jézus király, akkor a római császár tekintélyét veszélyeztetõ figura lehet Jézus a szemében.
Pilátus válasza világos: nem vagyok én zsidó. Engem nem érdekel a Messiás-király, de a császár hatalmát semmi sem csorbíthatja meg.
Jézus megnyugtatja Pilátust: az én országom nem ettõl a világtól való. Félreérthetõ: azt gondolhatnánk, hogy Jézus kijelenti: ebben a világban e világ hatalmasai uralkodnak, én majd a mennyországban fogok uralkodni. Pedig nem ezt mondja Jézus, hanem azt, hogy nem a világtól kapta a hatalmat, és nem a világ kritériumai szerinti az õ királysága. A világi hatalmasok versengenek egymással, és igyekeznek egymáson uralkodni. Jézus Királysága Istentõl van, de igenis ebben a világban valósul meg.
Jézus próbálta megértetni Pilátussal, hogy az õ királysága és a világi királyság között különbség van. Ha világi lenne az õ királysága, akkor szolgái fegyverekkel siettek volna segítségére. A világi uralom erõszakra, hatalomra épít. Egyik hatalmas legyõzi a másikat, de elõbb-utóbb õt is legyõzi egy másik.
Jézus azért jött, hogy tanúságot tegyen az igazságról. Milyen igazságról van szó?
Arról, hogy milyen igazából Isten. Nem olyan, mint a pogányok istenei, sem amilyent a zsidók hirdetnek.
És az emberrõl szóló igazságról. Az igazi emberrõl. Nem az az igazi ember, aki másokon uralkodik, hanem az, aki képes szeretni, önmagát odaajándékozni.
És az igazi Országról, igazi királyságról. Itt igazi emberek élnek az igazi Istennel közösségben.

2015-11-22

______________________________

Együtt ünnepelni

1Mak 4,36-37. 52-59
A Makkabeus Júdásnak és testvéreinek, miután az ellenséget legyõzték, az elsõ dolguk az volt, hogy helyreállítsák az oltárt, és Istennek áldozatokat mutassanak be. Szervezhettek volna egy nyolc napig tartó mulatozást, örömünnepet, ahol dicséreteket zengjenek a hõs harcosoknak. Nekik azonban ennél fontosabb volt, hogy Istennel ünnepeljenek. Az oltár az Istennel való kapcsolatukat jelentette számukra, ezért volt fontos mihamarabb visszaállítani, és felszentelni. Ezen az oltáron mutattak be hálaáldozatokat Isten jótetteiért, és engesztelõáldozatokat a bûneikért. Gyõzelmüket nem a maguk erejének, és ügyességének tulajdonították, hanem Isten segítségének, ezért nem akartak Isten nélkül ünnepelni.
Az Istennel való ünneplést mi is meg akarjuk tanulni. Sokkal hamarabb eszünkbe jut Isten, amikor nehézséggel küzdünk, amikor szenvedünk, amikor félünk, mint amikor örvendünk, mikor ünneplünk. Hamarabb eszünkbe jut bocsánatot kérni Istennek a bûneinkért, mint hálát adni azért, hogy sikerült legyõzni a kísértést. Hamarabb fakad panasz az ajkunkon a miatt, ami zavar a testvérünkben, mint hálaadás azért a jóért, amit testvérünkön keresztül kapunk.
Aki ajándékot ad nekünk, reméli, hogy örömet okoz vele, és szeretne részt venni az örömünkben. Isten is velünk szeretne ünnepelni, és örvendeni mindazért, amivel megajándékozott minket.

2015-11-20

______________________________

Szent Erzsébet

2015-11-19

______________________________

Bálványimádás veszélye

A Makkabeusok könyvét kezdtük el olvasni, amely a Kr. elõtti 2. században a Szeleukida uralkodó, Antiókusz Epifánesz idején történt eseményekrõl számol be. Ez az uralkodó magának az Epifánesz nevet adta, ezzel azt akarta mondani, hogy benne Isten jelent meg a világban. Ezt jelenti az epifánia. Epifánesz a fejébe vette, hogy egységesíti az egész birodalmát olyan formában, hogy mindenütt kötelezõvé tette a görögök vallását és szokásait. Ennek az intézkedésnek a nagy veszélye a zsidókra nézve az identitásuk elveszítése és a bálványimádás volt. Átvették a görög szokásokat, ruházatban, ünneplésben, szórakozásban, és a bálványokat. Egyesek azonban közülük hûségesek maradtak, akkor is, ha az életükkel kellett ezért fizetniük.
Íme, nem új ötlet a globalizáció. Ma is egy ilyen jelenség tanúi vagyunk. Már nem lehet megkülönböztetni a ruházat, vagy szokások alapján a különféle európai népek fiait. Most már ugyanúgy szórakoznak a fiatalok az egyik országban, mint a másikban.
Ez a globalizáció magával ragad minket, keresztényeket is. A mi életünkbe is beszüremletek a világ szokásai, eszméi. Ezek akkor jelentenek veszélyt számunkra, ha bálványainkká válnak, vagyis elfoglalják az életünkben Isten helyét, és miattuk nincs idõnk, energiánk imádkozni, testvéreinkre figyelni.
Ha ennek jeleit felismerjük a magunk életében, semmilyen áldozatot ne sajnáljunk azért, hogy hûségesek maradhassunk a mi Istenünkhöz.

2015-11-16

______________________________

Évközi 33. vasárnap

A mai evangéliumot Márk 13-ik fejezetébõl olvastuk, ami elüt az evangélium többi részétõl. Maga Márk is belátja, hogy elég bonyolultra sikerült ez a fejezet, úgy, hogy a 14-ik versben, betûzött egy ilyen megjegyzést: „aki olvassa, próbálja megérteni, amit mondok”. Szent Márk az evangéliumát, Krisztus után 68-ban írta, amikor a Néró-féle üldözés véget ért, de ezt a 13-ik fejezetet késõbb tûzte be, látva, hogy a keresztényüldözés mennyire megrendítette a keresztényeket. A kérdezgették, hogy merre fele tartunk, mi lesz velünk? Hol van az Isten országa, amiben reméltünk?
Mi is felteszünk hasonló kérdéseket – Miért van annyi igazságtalanság, erõszak? – Miért kell az ártatlanoknak szenvedniük? – Merre tart ez a világ? Szent Márk próbálja az evangéliumában, ebben a 13-ik fejezetben feltárni az értelmét mindannak, ami történik. Ezt jelenti az apokalipszis. Néha amikor apokalipszisrõl hallunk, rettenetes, félelmetes eseményekre gondolunk. Pedig maga a szó azt jelenti, hogy feltárni a rejtélyt. Márk tehát Jeruzsálem elpusztítása után tûzte be ezt a 13-ik fejezetet az evangéliumába, megmagyarázva a keresztényeknek az események értelmét, és reményt öntve beléjük: ne féljenek, mert a rettenetes események nem fogják tönkre tenni õket. Nem a véget jelentik, hanem egy új világnak a születési gyötrelmei ezek.
A nap, a csillagok a hold lehullnak. Már Izajás beszélt errõl. Márk szinte szó szerint idézi Izajást. A pogány népek ezeket az égi testeket istenként tisztelték, és az uralkodók magukat ezek fiainak tartották, és alattvalóitól megkövetelték, hogy imádják õket. Ugyanakkor embertelenül bántak alattvalóikkal. Márk megjövendöli, hogy az õ uralmuk véget fog érni „és akkor eljön az Emberfia hatalommal és dicsõséggel”. Ezt úgy szoktuk értelmezni, hogy Jézus a saját második eljövetelét jövendöli meg. Az emberfia elnevezés csupán azt jelenti, hogy igazi ember. A sok embertelen uralkodó lebukása után, az igazi ember fog uralkodni. Emberséges, emberhez méltó élet következik. Mikor az a benyomásunk, hogy a világ hátat fordított a kereszténységnek, kereszténység utáni kultúráról beszélnek, és hogy egyre embertelenebb lesz az élet, mindenki ott lop ahol csak éri, és az embereknek már elegük van a hazugságokra épülõ társadalmi életbõl, a képmutató világi és egyházi vezetõkbõl, ez nem a világ végét jelenti, hanem új kezdetet, emberibb életet, igazibb kereszténységet.
A fügefa példája is mutatja, hogy új élet kezdõdik. A körülöttünk zajló eseményekben is fel akarjuk ismerni az új élet, Isten országa jeleit. És már most örülünk neki.

2015-11-15

______________________________