Napi gondolatok

A halál kevesebb, mint a hajszál

Rettenetes dolgokról beszél Jézus, hogy üldözni fognak, börtönbe vetnek, megölnek, mégis azt mondja, hogy még egy hajunk szála sem vész el. Ez azt jelenti, hogy ami történik velünk, az üldöztetések, a szenvedések, még a halál is kevésbé fontos esemény, mint a hajszál elveszítése. Mit akar ezzel mondani Jézus? Azt, hogy az igazán lényeges dolgok nem vesznek el. Isten a megváltás Istene, és nem a pusztításé. Nem vonakodott az életét adni értünk. Ha ennyire értékesnek tart minket, ha ennyire szeret, nem fogja engedni, hogy elvesszünk. Ami rosszabb, mint a szenvedés, a halál, a kárhozat nem tud még a hajunk szálához sem közelíteni. Mi tesz minket ennyire értékessé? Isten szeret bennünket, és amibõl egy hajszálnyit sem enged elveszni, az a mi szeretetünk.
Miért fontos Jézusnak, hogy ne féljünk? Mert az ember képes sok mindenre, csak, hogy megszabaduljon a félelem érzésétõl, ezért gyávának, megalkuvónak bizonyul, de ha tudjuk, hogy az, ami félelemmel tölt el, nem tart örökké, és semmi bajunk nem származik belõle, akkor elviseljük, miként elviselünk egy injekciót, vagy bármi mást, ami pillanatnyilag kellemetlen.
Így képesek vagyunk akkor is Jézusra figyelni, és Jézusban bízni, amikor körülvesz a félelem.

2012-11-28

______________________________

Ne rémüldözz!

Lk 21, 5-11
Már hozzászoktunk a mindenféle katasztrófákról szóló hírekhez. Az újság, a tévé legtöbbször ezekrõl tudósít: botrányokról, tragédiákról, éhségrõl, háborúról, balesetekrõl. Számunkra ezek annak jelei, hogy közeledig a végítélet.
Jézus is szörnyû dolgok közeledtérõl beszél a mai evangéliumban, de nem megijeszteni akar, hanem ellenkezõleg, felkészíteni, és bátorítani, hogy ne rémüldözzünk. A szörnyû katasztrofális eseményektõl se ijedjünk meg, Nem azért, mert mi ügyesek vagyunk, és megússzuk, vagy valahogy kihúzzuk magunkat a bajból, hanem azért, mert az Õ szava kiment minket. Tõlünk azt várja az Úr, hogy bármi történik is, bízzunk Benne. Vegyük számba tehát azokat a dolgokat, amelyek bennünket félelemmel töltenek el. Ezek is annak jelei, hogy közeledik végítélet. Közeledik az Úr, de nem azért, hogy bennünket tönkre tegyen, hanem, hogy kimentsen a ránk váró rettenetes eseményekbõl.

2012-11-27

______________________________

Sokat is érhet az aprópénz

Lk 21.1-4
Bizony, bizony, mondom nektek… Jézus akkor szokta használni ezeket a szavakat, amikor fontosnak tartja azt, amit mond, és különös figyelmet kér tanítványai részérõl. Itt mélyebb dologról van szó, mint arról, hogy mennyit dobott egy özvegyasszony a perselybe. Arról, hogy ki, mit ad át önmagából Istennek, és mit tart meg magának. Nem csak errõl az özvegyasszonyról van szó, hanem Jézusról, a tanítványokról, rólunk.
Tudtunkra adja, hogy Isten nem az eredmények szerint értékel. Nem azt tartja jó diáknak, akinek jó jegyei vannak, hanem azt, aki lelkiismeretesen igyekezett tanulni. Nem azt tartja jó szerzetesnek, akit mindenki dicsér, vagy, akinek sikerei vannak valamilyen téren, hanem azt, aki mindazt, amije van, Isten szolgálatába akarja helyezni, még akkor is, ha az mások szemében kevésnek tûnik.
Segít bennünket felismerni az önkeresés kísértését, még olyan tetteinkben is, amikor látszólag másoknak szolgálunk, látszólag segítségére vagyunk másoknak. Nem nehéz ezt lemérni. Ha nem értékelik azt, amit teszünk, nem dicsérnek érte, a magatartásunk elárulja, hogy mennyire volt az igazi szolgálat, és mennyire kerestük magunkat abban, amit tettünk.
Arról se feledkezzünk meg, hogy Jézus utolsó alkalommal van ott a templomban, amikor ez történik. Azért jött ide, hogy odaadja az életét egészen az emberekért. Miként senki sem veszi észre ennek az özvegyasszonynak az áldozatát, bár mindenét odaadja Istennek, Jézus is teljesen odaadja önmagát, de az emberek nem figyelnek fel rá.
Ugyanerre szólít fel bennünket is. Akkor teszünk a legnagyobb jót embertársainknak, ha nem sajnáljuk mindenünket odaadni, még ha úgy érezzük is, hogy mi jelentéktelenek, értéktelenek vagyunk, és úgy érezzük, hogy az, amit mi tudunk nyújtani, nem sokaknak válik hasznára, javára. Isten sokak üdvösségére tudja fordítani a mi kevés aprópénzünket.

2012-11-26

______________________________

Mulandó és örök

Lk 19, 41-44
A tanítványok elragadtatással csodálják a jeruzsálemi templomot. Milyen díszes kövek, mennyi arany, ezüst, milyen pompás mûvészi alkotások. nincs párja a világon. Jézus számára jó alkalom arra, hogy a mulandó, és örök dolgokról beszéljen a tanítványainak. Jézus mindig tisztelte a templomot. Saját magát is templomnak nevezte, amelyet tönkre tesznek, de aztán új életre kel. . Ám azt is tudta, hogy ez a díszes építmény nem önmagáért van. Nem azért épült, hogy csodálják, hanem azért, hogy az embereket segítse kapcsolatba lépni Istennel.
Hasonlóképpen, mi is élõ kövek vagyunk, amelyekbõl Krisztus Teste, az Egyház felépül. Bármilyen díszesek vagyunk, bármennyire csodálnak is egyesek, a rendeltetésünk nem az, hogy minket dicsérjenek, csodáljanak, hanem, hogy segítségünkkel az emberek Istennel kapcsolatba kerüljenek.
Tanuljunk meg túlnézni azon, ami mulandó, bármennyire vonzó, szép, elragadó, és meglássuk azt, ami romolhatatlan, ami örök, ami akkor is megmarad, amikor minden tönkremegy, ami számunkra fontosnak látszott.

2012-11-22

______________________________

Mária bemutatása a templomban

Mt 12,46-50
Ki az én anyám, és kik az én testvéreim? Isten úgy teremtette az embert, hogy családban szülessék, hogy a családi kötelékek fontosak legyenek mindenikünk számára. Õ maga is családban született. Most mégis, amikor az ajtóm kívül várnak rá az õ édesanyja, és a testvérei, nem részesíti õket elõnyben azokkal szemben, akik õt hallgatják. Nem, mintha nem szeretné az édesanyját, vagy a testvéreit, hanem, mert az Isten Országában mélyebb, és igazabb kapcsolatok jönnek létre még annál is, ahogy egy anya szereti a gyermekét. A tanítványok már nem csupán barátai Jézusnak. Azzal, hogy elindultak Jézus követésére, Jézus anyja, testvérei, nõvérei lettek, és egymás számára is. Nem csak szomszédok vagyunk, hanem testvérek. Nem csak eltûrjük egymást, hanem egymáshoz tartozunk. Nem csak segítünk egymásnak, hanem gondoskodunk egymásról, mint jó édesanya, mint jó testvér. így, mint ahogy a kisgyermek növekszik a családban, úgy növekszik közöttünk az Isten Országa.
Természetesen, Máriát nem zárja ki Jézus ebbõl az új kapcsolatból, hisz Mária nem csak testileg lett Jézus édesanyja, hanem hitben is, akkortól, amikor igent mondott rá. Új formában lett édesanyja Jézusnak, és nem csak neki, hanem nekünk is. Ma az õ bemutatását ünnepeljük a templomban. A hagyomány szerint Mária már gyermekkorától Istennek akarta szentelni az életét. Az igen, amit kimondott, elõzõ számos felajánlásénak volt a megkoronázása.
Szükségünk van ilyen édesanyára, aki a szenvedés közepette is látni tudta Isten eljövendõ gyõzelmét. Segítsen bennünket is, hogy a sok jó elhatározásunk, törekvésünk beteljesítéseként Isten tervéhez hozzá tudjunk simulni, át tudjuk adni magunkat az Úrnak és életünket testvéreinkre bízzuk.

2012-11-21

______________________________

Nem elég fára mászni Jézusért

Lk 19, 1-10
Egy kicsi ember, aki keresi Jézust. Lévén kicsi nõvésõ, a tömegtõl nem láthatja Jézust. Fel kell másznia a fára, hogy láthassa. Mi is úgy érezhetjük, hogy valami erõfeszítést kell nekünk tennünk, felemelkedni, ahhoz, hogy megláthassuk Õt. Ha Zakeus terve szerint zajlott volna az esemény, õ a fáról kényelmesen szemlélhette volna, ahogy Jézus tovább megy, õ pedig lemászott volna a fáról, és folytatta volna az életét, mint addig.
Mi is hajlandók vagyunk egy-két dolgot megtenni azért, hogy találkozhassunk Jézussal, de Jézus ezzel nem elégszik meg. A Véle való találkozás rádöbbent arra, hogy valójában Jézus keres meg minket, nem mi Õt.
Jézus rátekint Zakeusra, és hívja, szálljon le, mert nála fog megszállni. Tömeg volt körülötte, sok mindenkire rátekinthetett volna Jézus, de kiválasztotta Zakeust. Azokra tekint így Jézus, akiket megszeret, akiket kiválaszt. Ez emlékeztet bennünket a gazdag ifjú történetére, akire szintén ránézet Jézus, és megkedvelte.
Erre a szeretetteljes nézésre jön a válasz. Zakeus kész mindent jóvátenni, amit eddig hibázott, sõt bármit képes most odaadni, hogy befogadhassa az üdvösséget, melyet Jézus hozott. A gazdag ifjú ezzel szemben nem tudott a szeretetteljes tekintetre nagylelkûen válaszolni. Jobban szerette a vagyonát, azt, amije volt, mint Jézust.
Jézus minket is kiválasztott, mielõtt bármilyen erõfeszítését tettünk volna, azért, hogy Õt meglássuk, megtaláljuk, Õ ránk tekintett és megkedvelt. Mi hogyan válaszolunk erre a szeretetre? A magunk érdekeit szeretjük jobban, vagy azzal, amink van, jót teszünk testvéreinkkel?

2012-11-20

______________________________

Szent Erzsébet

Lk 6,27-38
Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy ti is szeretnétek, hogy veletek bánjanak. Ez egy olyan szabály, amely, ha gyakorlatba ültetnénk, megváltoztatná az életet a családjainkban, közösségeinkben, a társadalomban, az egyházban.
Az Ószövetség ennek negatív megfogalmazását ismeri: „amit magadnak nem szeretnél, azt másnak se tedd.” (Tob 4,15) A Jézus megfogalmazása sokkal igényesebb, mert könnyebb semmit nem tenni, mint megtenni valamit, amit helyesnek gondolunk. Sokkal több jó dolgot kigondolunk, mint amennyit a gyakorlatban megvalósítunk.
A mai evangéliumi szakasz, kérdéseket is ébreszt bennünk: „ha valaki megüti az arcodat, tartsd oda a másikat is.” vagy: „aki elveszi a köntösödet, add oda neki a ruhádat is.” Úgy tûnik, mintha Jézus azt kérné, hogy jámborul viseljünk el minden igazságtalanságot, és te tegyünk semmit ellene, engedjük, hogy a gonoszság uralkodjék. Pedig nekünk, keresztényeknek feladatunk harcolni, bátran szembeszállni a gonoszsággal, a bûnnel. Jézus is ezt tette. Az aranyszabály itt is érvényes. Ha azzal igazi javát szolgálod a másiknak, hogy odatartod a másik arcodat is, vagy engeded, hogy elvegye a ruhádat is, akkor tedd meg. Jóságod, szelíd szereteted megindíthatja annak a lelkét, aki rosszat tett, de annak az válik javára, hogy feljelentsd, hogy meggátold a rosszban, akkor azt kell megtenni, mert te sem szeretnéd, hogy ha elindultál a rossz úton, senki meg ne állítson.
„Ne ítéljetek, és akkor titeket sem ítélnek el.” Ez azt jelenthetné, hogy engem nem érdekel, mit tesz a másik, nem ítélem el, s akkor másnak sincs joga engem elítélni. Néha azért nem merjük egymást figyelmeztetni, jóra inteni, nehogy a másik is szemünkbe mondja a hibáinkat. Nem errõl van szó. A rossz tettet, a hibát, a bûnt mindig el kell ítélni, és nem szabad úgy tenni, mintha nem vennénk észre, mert az senkinek sem jó. Csupán arról van szó, hogy a személyt ne ítéljük el, ne mondjuk ki róla, hogy végérvényesen rossz. Ne álljunk bosszút, ne akarjuk megtorolni rajta a bûnét, a hibáját. Ne akarjuk tönkretenni, hanem akkor is a javát akarjuk, amikor meggátoljuk abban, hogy újabb rosszat tegyen.
Lehetetlennek tûnik így élni, de ilyen volt Jézus, és ilyen volt Szent Erzsébet is. Nem ilyennek született, nem ilyennek nevelték, hanem az Isten kegyelme tette erre képessé. Ugyanaz a kegyelem, amely most és itt, minket is képessé akar tenni ilyen szeretetre.

2012-11-19

______________________________

Ne szundikáljunk a lépcsõn

Lk 17, 26-37
Jézus a mai evangéliumban egy apokaliptikus képet tár elénk. Az egyház, az év végéhez közeledve, azt akarja, hogy ez az evangéliumi szakasz felrázzon bennünket, lelkiismeret vizsgálatot tartsunk, felmérjük, a valós helyzetünket, szembenézzünk az önmagunkról szóló igazsággal. Min kellene változtatnom, hogy ne kelljen szégyenkeznem, amikor az Úr tükröt állít elém? Idõnként szükség van erre az önvizsgálatra, mert ha nem, magával ragad a mindennapi élet ritmusa. Beletörõdünk a középszerûségbe, megtorpanunk egy lépcsõfokon, és már nem akarunk semerre haladni.
Azok a tragikus események, melyekrõl az evangélium beszél, félelmetesek, de csak figyelmeztetnek az igazi veszélyre, amikor az ember elveszíti a saját lelkét, az üdvösségét eljátssza, szem elõl téveszti az utat, és az örök sötétségbe zuhan.
Felszólít bennünket az Úr a megtérésre, a kitartó imádságra, a virrasztásra. Nem rettegni kell a világ végétõl, meg az elkövetkezõ eseményektõl, hanem kihasználni a jelen pillanatot, és keresni az Urat.

2012-11-16

______________________________

Nem mese

Az Isten Országa köztetek van – mondja az Úr. Ha mi nem érezzük, nem tapasztaljuk az Isten Országának a jelenlétét, a probléma nálunk van. Jézus teljes bizonyossággal állítja, hogy köztünk van. Ez azt jelenti, hogy az Isten Országa nem egy mese, amely jól végzõdik, csak ki kell várni a végét, ahol majd élnek boldogan, akik eljutnak oda. Elképzeljük, hogy az Isten Országában béke lesz, igazságosság, derû, de ezeket nekünk kell az Isten Országába bevinnünk. Az Isten Országa alakítja a jelen életünket. Most épül az Isten Országa, és mi vagyunk azok, akik építjük. Mi tesszük azt jelenvalóvá.
Most eldönthetjük, hogy építeni akarjuk az Isten Országát, vagy várjuk, hogy azt mások teremtsék meg számunkra.
Hogyan építjük az Isten Országát? A mindennapi dolgainkba, a mindennapi kapcsolatainkba visszük bele azt a szeretetet, amely azokat átalakítja, és Isten Országának részeivé teszi.
Csak akkor lesz az én testvérem, az én közösségem számomra az Isten Országa, ha vele együtt akarom, igyekszem építeni azt.

2012-11-15

______________________________

Lépésrõl lépésre gyógyulunk

Lk 17, 11-19
Jézus felrója a többi kilencnek, hogy nem jöttek vissza hozzá, pedig nem hagyta meg nekik, mikor elküldte õket a papokhoz, hogy onnan jöjjenek ismét hozzá. Ez az egy, mivel szamariai volt, nem mehetett a papokhoz. Látva, hogy meggyógyult, visszatért Jézushoz, míg a többiek a papokhoz mentek. Lehet, hogy ha még várt volna Jézus, megjött volna a többi is.
Az is érdekes, hogy mind meggyógyultak, mégis Jézus ennek az egynek, aki visszajött, azt mondja, hogy a hite meggyógyította. Már meg volt gyógyulva. Újabb gyógyulásról van szó? Úgy, ahogy menet közben gyógyultak meg ezek a leprások, és nem egy pillanat alatt, a Jézussal való minden találkozás újabb gyógyulást hoz. Jézus azért jött, hogy meggyógyítson minden embert, de nem csupán a testi betegségekbõl. Meg akarja szabadítani az embert mindattól a rombolástól, amit a bûn, az Istentõl való eltávolodás okozott benne. Mi emberek azonban nem tudjuk egyszerre befogadni a megváltás kegyelmét, csak lépésrõl lépésre gyógyulunk. Minden egyes találkozás Jézussal, egy-egy lépést jelent a gyógyulás útján. Ezért sosem lehet megunni a Jézussal való találkozást, és csak akkor jövünk rá, hogy mennyire szükségünk van újabb gyógyulásra, ha keressük a Véle való találkozást.

2012-11-14

______________________________