Napi gondolatok

Nagyböjt 5. vasárnapja

Ama húsvét elõtt vagyunk, a Jeruzsálembe való bevonulás után egy-két nappal. Jézus készül a saját halálára. Arról beszél, hogy hogyan tapasztalja magát a közelgõ történésekben.
„Eljött az óra, hogy az Emberfia megdicsõüljön”. (23) Pár mondat után pedig azt mondja, hogy „most megrendült a lelkem” (27). Kérdéseit, kételyeit Isten elé viszi, és abban kap megerõsítést, hogy az õ halála Isten megdicsõítése lesz. Isten mûvét egyesek mennydörgésnek, mások angyali szónak hallották. És mindezzel hogy van maga Jézus? „Én pedig, ha majd felmagasztalnak a földrõl, mindent magamhoz vonzok”. (32)
Megrendülés és megdicsõülés, halál és felmagasztalás. János evangéliumában a kettõ egyszerre van jelen. A János passióban a nap nem sötétül el (vö. Mt 27,45), hanem az isteni kinyilatkoztatás ragyogásának vagyunk tanúi. A keresztút nemcsak a szenvedés útja, hanem a dicsõséghez vezetõ út.
Ha a keresztre nézünk, elsõre nehéz örömrõl beszélnünk, mert találkozunk a saját szenvedésünkkel is, amiben nem vagy alig látjuk meg az örömöt. Ha valami fáj, leragadunk a fájdalomnál, a keserûségnél, és minden eszközt bevetve igyekszünk megszabadulni attól, amit az élet akadályainak tekintünk.
A kereszt az életre mutat. Nem a halott Jézusra, hanem az élet szerzõjére. Amire gyakran inkább úgy tekintünk, mint a szenvedés eszköze, a dicsõséges és föltámadt Krisztust hirdeti; nemcsak a halált, hanem a halál feletti gyõzelmet. A gyalázat fája a dicsõség jelvénye. Ezt jelenítik meg a drágakövekkel és ékszerekkel díszített, fénytõl ragyogó korai keresztábrázolások. A kereszt ui. kezdetben nem a szenvedés, hanem a föltámadás jele volt.
A húsvét elõtti szenvedés idejére (ami a mai nappal veszi kezdetét) és a passióra nem gyászos hangulatban érkezünk, hanem a szenvedést és a föltámadást egységben látjuk. Egy nagypénteki liturgikus ének ezt jeleníti meg: A te halálodat hirdetjük és Szent Föltámadásodat dicsõítjük, Krisztus!… Az angyalokkal együtt mondjuk gyõzelmi himnuszodat. Alleluja (Egyiptomból származó papirusz szövegébõl). Nagypénteken, amikor csak a szenvedéssel lennénk elfoglalva, a liturgia gyõzelemrõl énekel és allelujázik. Ez ma is így van: a nyugati egyház ma nem allelujázik (a keleti igen), de pl. a liturgia közepén elhangzik: A te keresztedet imádjuk, Urunk, és föltámadásodat magasztaljuk, mert a Keresztfa által jött az öröm az egész világra.
Különbözõ lelkiségbõl fakadó énekek nagyböjt idejére nem ismernekmást, csak a szenvedés képeit: kín, kínzás, gyötrelem, vér, sebek, gyász, könny stb., amiken csak sírni lehet. A liturgikus énekek és a korai himnuszok azonban a szenvedés sötétsége mellett János evangélista szemével látják a keresztfa titkának ragyogását: Király zászlói lengenek, villog titkával a kereszt... (Vexilla Regis).
A liturgiában szó nincs a gyászról, hanem ünneprõl. A szenvedés képei mellett a Gyõztes Fa is megjelenik, melyen az Élet „holtával szerzett életet”. Ez a Fa „fényességes”, „drága” és „áldott”. Legnagyobb üzenete: „Fáján országol Istenünk!”. Nem arról van szó, hogy Jézust a bûneink feszítették keresztre, hanem pontosan arról, hogy e Kereszt törli a „bûnös vétkeit”.
Nem kétségbeeséssel, hanem dicsekvéssel nézünk föl erre a Fára, mert „benne van a mi üdvünk, életünk és föltámadásunk”. És íme, a kereszten a lepel: a királyi zászló, a keresztet ékesítõ gyõzelmi jelvény, mely a mai naptól fogva takarja a Megváltó alakját. Régen a ragyogó drágaköveket takarták el, hogy majd a nagypénteki leleplezésen annál láthatóbbá váljék a kereszt üzenete, amit a mai prefációban éneklünk: „hogy Krisztus gyõzött a világon és megfeszítve Úrrá lett rajta”.
A szentmise a keresztáldozat megjelenítése. „Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk föltámadásodat, amíg el nem jössz”. A Bárány menyegzõjének ünnepén veszünk részt: menyegzõn vagyunk, és nem olyan halotti tor összejövetelén, ahol csak reménytelen gyász és keserûség uralkodik.
Fr. Julianus

Suntem înaintea Paștelui, la o zi sau douã dupã intrarea în Ierusalim. Isus se pregãtește pentru propria sa moarte. El vorbește despre modul în care se experimenteazã pe sine în evenimentele viitoare.
„A sosit ceasul ca Fiul Omului sã fie glorificat”. (23) Și dupã câteva propoziții, el spune: „acum sufletul meu este tulburat” (27). El își aduce întrebãrile și îndoielile înaintea lui Dumnezeu și primește asigurare cã moartea sa va fi glorificarea lui Dumnezeu. Unii au auzit lucrarea lui Dumnezeu ca un tunet, alții ca un cuvânt îngeresc. Și care este poziția lui Isus fațã de acestea? „Iar eu, când voi fi înãlþat de pe pãmânt, îi voi atrage pe toþi la mine”. (32)
Tulburare și glorificare, moarte și exaltare. În Evanghelia dupã Ioan, aceste sunt prezențe în același timp. În Patimile lui Isus din evanghelia Sfântului Ioan soarele nu se întunecã (cf. Mt 27:45), ci asistãm la strãlucirea revelației divine. Calea crucii nu este doar calea suferinței, ci calea spre glorie.
Când ne uitãm la cruce, la început este dificil sã vorbim despre bucurie, pentru cã ne întâlnim și cu propria noastrã suferințã în care nu vedem sau aprope deloc nu vedem bucuria. Când ceva doare, atenția noastrã este blocatã la durere, la amãrãciune și folosim toate mijloacele pentru a scãpa de ceea ce vedem ca obstacole în calea vieții.
Crucea ne aratã viața. Nu pe Isus mort, ci viața și învierea. Ceea ce adesea este privit mai mult ca un mijloc de suferințã îl proclamã pe Cristos glorios și înviat; nu doar moartea, ci victoria asupra morții. Acest lucru era ilustrat de reprezentãrile timpurii de cruci împodobite cu pietre prețioase și bijuterii, strãlucind de luminã, dintre care unele pot fi vãzute proiectate. Deoarece crucea la început nu a fost un semn al suferinței, ci al învierii.
Pentru vremea suferinței și pasiunii dinaintea Paștelui, (care începe cu ziua de azi) nu ajungem într-o dispoziție de doliu, ci vedem suferința și învierea în ansamblu. Un imn liturgic din Vinerea Mare aratã acest lucru: moartea ta o vestim și slãvim Sfânta ta Înviere, Cristoase! ... Împreunã cu îngerii cântãm imnul victoriei tale. Aleluia (din textul unui papirus din Egipt). În Vinerea Mare, când am fi preocupați doar de suferințã, liturghia cântã despre victorie și aleluia. Așa este și astãzi: Biserica Apuseanã nu cântã aleluia (rãsãriteana da), dar de ex. în mijlocul liturghiei se spune: Crucii Tale ne închinãm, Stãpâne, ºi sfântã Înviere a Ta o lãudãm ºi o preamãrim, cãci, iatã, prin lemnul crucii tale a venit bucuria în toatã lumea.
Cântece din timpul Postului Mare care provin din spiritualitãți diferite nu vorbesc despre altceva decât despre suferințe: chin, torturã, supliciu, sânge, rãni, doliu etc., nu putem face altceva decât sã plângem. În schimb cântãrile liturgice și imnurile timpurii, pe lângã întunericul suferinței, vãd și strãlucirea misterului crucii cu ochii evanghelistului Ioan: Steagurile regelui se leagãnã, crucea strãlucește cu secretul ei .. . (Vexilla Regis).
Liturghia nici nu pomenește despre doliu, ci despre sãrbãtoare. Pe lângã imaginile suferinței, apare și Arborele Victoriei, prin care Viața „a câștigat viațã prin moarte sa”. Acest Arbore este „luminos”, „scump” și „binecuvântat”. Cel mai mare mesaj al sãu este „Dumnezeul nostru domnește de pe Arborele lui!”. Nu spune cã Isus a fost rãstignit pe cruce de pãcatele noastre, ci cã tocmai aceastã Cruce șterge „pãcatele pãcãtosului”.
Ne uitãm la acest Arbore nu cu disperare, ci cu laudã, pentru cã „în el este mântuirea, viața și învierea noastrã”. Și iatã, vãlul de pe cruce: steagul regal, insigna victoriei care împodobește crucea, care acoperã figura Mântuitorului începând de astãzi. Pe vremuri, acopoereau figura Mântitorului de pe cruce cu pietrele strãlucitoare pentru a face mesajul crucii mai vizibil la dezvelirea de Vinerea Mare, pe care o cântãm în prefața de astãzi: „Cristos a biruit lumea fiind rãstignit a devenit Domn peste ea”.
Liturghia este etalarea jertfei crucii. „Moartea ta o vestim Doamne și învierea ta o mãrturisim pânã când vei veni”. Participãm la sãrbãtoarea nunții Mielului: suntem la o nuntã și nu la un praznic de moarte, unde existã doar jale și amãrãciune fãrã speranțã.

2021-03-21

______________________________

Gyengének lenni Vele

Jer 11,18-20
Isten kiválasztott magának egy gyenge embert, Jeremiást és megbízta üzenetének a közvetítésével, de Jeremiás pórul járt mert nem csak õ bizonyult gyengének, hanem ez az isteni szó is gyengének, erõtlennek mutatkozott, nem tudott rávenni senkit semmire, vissza lehetett utasítani, és vissza is utasították, és vele együtt Jeremiást is.
A nép egy erõs hatalmas Messiást várt, és erre megérkezett Jézus, aki gyengének bizonyult. Gyenge volt a származása, mert nem volt Betlehembõl való, és nem volt ereje szembeszállni a hatalmasokkal. Szavait nem fogadták el, és igyekeztek megszabadulni tõle.
Isten nem tanult az eddigiekbõl. Kiválasztott minket. Mi aztán tényleg gyengék vagyunk, de fontos üzenetet bízott ránk. Életünkkel és szavainkkal kell Isten országát hirdetnünk, megmutatnunk testvéreinknek.
Merjünk Jézussal, Jézusért gyengék lenni, de ne félteni magunkat.

2021-03-20

______________________________

Az én Szent Józsefem

Egy olyan ember életérõl próbálok elmélkedni, akirõl alig tudok valamit. Védõszentemül rendelték amikor megkereszteltek, így azzal az érzéssel a szívemben nõttem fel, hogy Szent József közel áll hozzám, valamiképpen hozzám tartozik. Talán az is segít ebben, hogy, mivel keveset tudok róla, olyannak képzelhetem el, amilyennek én szeretném.
József egy olyan ember lehetett, aki nem hívta fel magára mások figyelmét. Épp olyan volt, mint a többi. Ha valahová belépett, nem tûnt fel a jelenlévõknek, ha vette a bátorságot, és megszólalt, nem tulajdonítottak fontosságot annak, amit mondott. Pedig volt mondanivalója.
Bizonyára egy csendes családi életet képzelt el magának, olyant, mint az õ szülei, vagy épp nagyszülei éltek, békében mindenkivel, szomszédokkal, rokonokkal, még a hatóságokkal is. Természete szerint kedvesnek, béke szeretõnek, konfliktuskerülõnek képzelem el, aki inkább eltûri azt is ami ránézve nem tûnik igazságosnak, csak ne haragudjon rá senki. Talpig becsületes, még túlságosan is lelkiismeretes, hagyományszeretõ vallásos ember volt, olyan akirõl azt mondták, akik vették a fáradtságot, hogy megismerjék, hogy igaz ember. Álmodozott nagy dolgokról, de mielõtt bármilyen apró döntést meghozott volna, napokig tudott gyötrõdött rajta.
Megszeretett egy fiatal lányt, és már meg is egyeztek a családjaik, és õk is eldöntötték, hogy egybekelnek, de mikor József arról hallott, hogy a felesége talán mást szeret, csendben félre akart húzódni. Még akkor nem is sejtette, hogy nem Mária, az õ felesége vált hûtlenné, hanem maga Isten borogatja fel az életét, hiúsítja meg szerény terveit.
Isten tervére József egy szót sem válaszolt, még igent sem mondott, csupán engedelmeskedett, és Isten tervei szerint álmodozott tovább. Ment, és tette, amit Isten kért tõle. Pedig abból nem sok jó származott számára. Õ, aki mindenkivel békében szeretett volna élni, üldözött lett, menekülnie kellett, mentenie annak a gyermeknek az életét, amely nem is volt az övé.
Aztán annyira csendben élte le az életét, hogy senki nem figyelt fel rá. Nemcsak a korabeli írások számára maradt ismeretlen, hanem az evangéliumok sem méltatták figyelemre. Egy szavát sem jegyezték le, pedig nem volt néma, és bizonyára lett volna számunkra mondanivalója. Ha ma nem csak a tiszteletére írt szép imákat zengedeznénk, hanem szóba állnánk vele, talán elmagyarázná nekünk, hogy milyen veszélyek fenyegetik Jézust, akit ránk bízott az Atya, hogy önmagunkban óvjuk, segítsük növekedni, hogy küldetését teljesíthesse. Rámutatna arra, hogy ma kik, mik bennem Heródes utódai, akik féltik Jézustól a hatalmukat. Bátorítana õ, a látszólag gyáva ember, hogy merjem én is megengedni Istennek, hogy fel borogassa az életemet, meghiúsítsa terveimet, hogy olyan helyre menekítsen, ahová nem kívánkozom, olyan munkával bízzon meg, amelyre senki nem figyel fel, de Isten elõtt én is igaz embernek bizonyuljak.

2021-03-19

______________________________

Elmélkedés

Kiv 32,7-14
Érdekes a mai olvasmány. Isten engedélyt kér Mózestõl arra, hogy dühében elpusztítsa a népet, mert vétkezett ellene. Mózes pedig olyan érveket hoz, melyik emberek számára szoktak fontosak lenni, hogy majd mit mondanak Istenrõl az egyiptomiak, meg ne felejtse hogy megígérte, hogy megsokasítja Ábrahámnak, Izsáknak, Jákobnak az ivadékait. Valójában ez Mózes elmélkedésének a gyümölcse. Ima közben Isten juttatta eszébe Mózesnek nagy elõdeinek a hûségét és Isten ígéretét, ami miatt vétke ellenére is értékes ez a nép.
Csalódásainkban, nehéz helyzetünkben Istenhez menekülünk, vitatkozunk, érvelünk, háborgunk, és aztán megköszönjük neki, hogy feltárta szemeink elõtt az igazi lehetõségeket, a helyes utat.

2021-03-18

______________________________

Emlékezzünk és cselekedjünk

Iz 49,8-1 5
Izajás próféta jövõbeli reményt tár a nép elé, emlékeztetve õket a Szövetségre. Az Istennel kötött Szövetség nem csupán egy szerzõdés, egy garancia arra, amit megígértek a felek, hanem élet. Mint ahogy annak idején Mózes nem csak kõtáblákkal tért vissza a néphez, hanem ragyogó arccal, mely az Istennel való találkozást jelezte, Isten nem csak parancsokat ad népének, hanem rajta keresztül valósítja meg terveit: visszafoglalni elvesztett földjüket, kiszabadítani a foglyokat, megvigasztalni a reményvesztetteket.
A Krisztussal való találkozás az eucharisztiában, nem csak emlékeztet minket Jézusra, hanem átalakít bennünket is, képessé tesz arra hogy rajtunk keresztül Isten népe életet nyerjen, szabaddá legyen. Isten ma is a remény hangján szól hozzánk.
Emlékezzünk, bízzunk és cselekedjünk! Isten nem feledkezett meg rólunk.

2021-03-17

______________________________

Élõ víz

Ez 47,1-9. 12
Az olvasmányban Ezekiel csodálatos látomásáról hallottunk. Õ egy új templomot lát, amelynek a jobb oldalán csodás vízforrás fakad és a vize ahová eljut, mindenhova életet visz, mindent termékennyé tesz. Az egyházatyák Jézus ismerték fel ebben az új templomban, amelynek jobb oldalán nyitott sebébõl vér és víz folyt ki. Ezekiel tehát azt látja, hogy ez a víz a Holt-tengerig eljut. A Holt-tenger a világ legmélyebb szárazföldi pontja. Ott is víz van, de holt víz, mert nagyon sós, nagyon keserû. Ám az víz, amely a Templomból belefolyik a Holt-tengerbe meggyógyítja ezt a vizet, élõvé teszi.
Isten kegyelme is ezt akarja végbe vinni a mi életünkben, a mi közösségünk életében. Mert a mi vizeink is néha keserûek, az önzés, a megosztottság, a rossz kapcsolatok terméketlenné, teszik az életünket. Kérjük Jézustól, az élõ víz forrásától a gyógyulást magunk számára, és közösségünk számára.

2021-03-16

______________________________

Újrakezdés

Iz 65,17-21
Új eget és új földet teremtek - hallottuk a mai olvasmányban, vagyis Isten mindent újra akar kezdeni. Úgy képzelem el ezt, mint amikor a sivatagot, melyben minden elszáradt, halottnak látszott, hirtelen elárasztja az esõ, ömlik a víz, és nyomában kivirul a sivatag, növények, virágok, állatok hemzsegnek benne. Ezt teszi Isten kegyelme velünk is, ha várjuk, ha elfogadjuk Isten irgalmas szeretetét, mindent újjá teremt bennünk. Nem rágódunk tovább a múlton. Emlékezünk ugyan a múlt eseményeire, de csak azért, hogy Isten jelenlétét felismerjük bennük és hálát adjunk érte, de a jelenben Istennel együtt újra kezdünk.

2021-03-15

______________________________

Nagyböjt 4. vasárnapja

A mai evangéliumi szakasz Jézusnak a Nikodémussal való beszélgetésének része. Jézus szavai titokzatosak. Arról beszél, amikor majd õt fel fogják emelni. Nem tudjuk, mire gondolhatott Nikodémus amikor ezt hallotta, de én az õ helyében arra gondoltam volna, hogy Jézus a saját jövõbeli sikereirõl beszél. Arról, hogy királyi rangra emelik, felültetik a trónusra, mindenki dicsõíti. És õ majd onnan fentrõl kegyesen tekint az alattvalóira. Nikodémus, és a korabeli zsidók várták, hogy mikor érkezik már meg a Messiás, aki majd átveszi az uralmat. Lehet, hogy azt hitte Nikodémus, hogy errõl a trónra emelésérõl beszél Jézus.
De Jézus egy hasonlatot is alkalmaz, hogy megmagyarázza, mit ért az alatt hogy õt felemelik. Annak idején a pusztában a vándorló nép olyan vidékre ért, ahol mérges kígyók rejtõztek a homokban, és sokukat megmartak. Erre Mózes egy mágikus gesztust hajtott végre, egy oszlopra felszegezett egy rézkígyót, és aki fölnézett erre a rézkígyóra az meggyógyult a kígyó marásának hatásaiból.
Ehhez hasonlóan, õt is felfogják szegezni a fára. Nikodémus még ezt nem érthette, de mi tudjuk, hogy Jézus arra utalt, hogy õt keresztre fogják feszíteni. És ez az emberek szemében nem dicsõség, nem siker, hanem a legnagyobb megaláztatás és sikertelenség. De Jézus számára ez a legnagyobb siker. Mert akkor a legnagyobb valaki, ha képes annyira szeretni, hogy a saját életét sem sajnálja azokért, akiket szeret. Nem azon panaszkodik Jézus, hogy milyen keserû sors vár rá, hogy milyen rosszul fognak bánni vele, hanem annak örül már mostantól, hogy alkalma lesz megmutatni a szeretetét. És aki azt akarja hogy az élete teljes legyen, igazán sikeres legyen, az hisz ebben a felemelt Jézusban, és ezáltal meggyógyul a kígyók marásától, és õ is képes lesz Jézushoz hasonlóan szeretni.
Igen, mert mi is úton vagyunk, miként a választott nép a pusztában, és mi is belebotlunk a mérges kígyókba. Ott rejtõznek ezek a mérges kígyók a mai kultúra mögött. Kívánatosként állítanak elénk olyan dolgokat, melyek megmérgezik az életünket. Meg akarnak gyõzni arról hogy az a jó, ami tetszik. Elhitetik velünk, hogy akkor vagyunk sikeresek, ha sok pénzünk van, és mindenféle luxus dolgot megengedhetünk magunknak. Meg akarnak gyõzni arról, hogy akkor vagyunk nagy emberek, ha mások fölött fõnökõsködhetünk, ha másoknak parancsolgathatunk. És ha megmartak ezek a kígyók, a mérgük hatással van ránk. Képesek vagyunk csalni, hazudni, haragot tartani, veszekedni, másokat megalázni. Ezek a bûn mérgének a hatásai az életünkre.
Ki gyógyít meg minket ezeknek a kígyóknak a marásaitól? Az Emberfia, Jézus. Ha hiszünk benne, az õ szeretete átalakít minket, és megtanít hozzá hasonlóan szeretni.
És aki így tud szeretni, az örökké él. Az örök élet nem egy jutalom, mely azokra vár, akik ebben a földi életben azt kiérdemelték. Az örök élet már elkezdõdött. A mi életünkben vannak múló dolgok, mint amilyen a testünk szépsége, az egészségünk, különféle élvezetek melyekben részünk van. Ezek véget érnek, testi halálunkkal megszûnnek. De vannak az életünkben olyan dolgok is amelyek megmaradnak örökre. A becsületesen végzett munka, a másoknak nyújtott õszinte segítség, a megbocsátás, az önfeláldozás, egyszóval a szeretet. Attól függõen, hogy mire emeljük a tekintetünket, mit tartunk szem elõtt, - a mulandó dolgokat, melyek megmérgeznek, vagy pedig az örökké megmaradó dolgokat, - az életünk elvesz, vagy pedig örökre megmarad.
A felolvasott evangéliumi szakasz többi része már nem Jézusnak Nikodémushoz intézett szavai, hanem az evangélista elmélkedése. És ebben szó van az ítéletrõl. Amikor ítéletrõl hallunk, arra gondolunk, hogy majd a halálunk után Isten ítélõszéke elé fogunk kerülni, õ pedig azokat, akik életükben jól viselkedtek megjutalmazza a mennyországgal, akik pedig rosszat tettek életükben, és nem volt alkalmuk a haláluk elõtt elvégezni a szentgyónásukat, a pokolra küldi. Isten ilyet sosem tesz, hogy a saját gyermekeit örökre eltaszítja önmagától. Az ítélet, amelyrõl itt szó van, nem a halálunk után történik, hanem a jelenben. Az ítélet abban áll, hogy a világosság a világba jött. Vagyis, amikor látjuk, hogy Jézus mennyire szeret bennünket, ennek fényénél rádöbbenünk arra, hogy mi mennyire önzõk vagyunk, mennyire messze állunk az igazi szeretetrõl. Aki elrejtõzik ez elõl a fény elõl, aki nem akar megtanulni Jézustól önzetlenül szeretni, annak élete sötétben marad, értelmetlenül telik el.
Az isteni szeretet magvait Isten a mi Lelkünkbe is elültette, de ahhoz, hogy ez ki tudjon fejlõdni és gyümölcsöt tudjon hozni, fényre van szüksége, Krisztus fényére, aki nem azért jött a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy ezeket a magokat életre keltse bennünk.
Tekintsünk rá, és dicsõítik Istent a szeretet gyümölcseiért, az üdvösségért, melyik kezdetét vette már életünkben.

Pasajul evanghelic de astãzi face parte din conversația lui Isus cu Nicodim. Cuvintele lui Isus sunt misterioase. Vorbește despre când va fi înãlțat. Nu știm la ce s-ar fi putut gândi Nicodim când a auzit acest lucru, dar eu aș fi crezut în locul lui cã Isus vorbește despre propriile sale succese viitoare. Va fi slãvit de toatã lumea pentru cã va fi proclamat rege, se va urca pe tron. Și apoi își va privi cu blândețe supușii sãi de sus. Nicodim și evreii din acele zile așteptau sosirea lui Mesia, care va prelua puterea. Nicodim s-ar fi putut gândi cã Isus vorbea despre aceastã înãlțare.
Dar Isus folosește și o imagine din Vechiul Testament pentru a explica ce vrea sã spunã prin înãlțare. În acea perioadã, poporul peregrinând în pustie a ajuns pe un ținut în care șerpi veninoși se ascundeau în nisip și îi mușcau pe mulți dintre ei. La aceasta, Moise a fãcut un gest magic, a pus un șarpe de aramã pe o coloanã și cel care a ridicat ochii la acest șarpe de aramã a fost vindecat de efectele mușcãturii șarpelui.
În mod similar, și Isus va fi ridicat pe lemn. Poate cã Nicodim nu a înțeles încã acest lucru, dar știm cã Isus vorbea despre rãstignirea sa. Aceasta nu este glorie, nu este succes, ci cea mai mare umilințã și eșec în ochii oamenilor. Dar pentru Isus, acesta este cel mai mare succes. Pentru cã acel om este cel mai reușit, cel mai mare, care este capabil sã iubeascã atât de mult încât este gata sã-și dea chiar și viața pentru cei pe care îi iubește. Isus nu se plânge de soarta amarã care îl așteaptã, cât de rãu va fi tratat, ci de pe acum se bucurã cã va avea ocazia sã-și arate iubirea. Iar cel care își dorește ca viața lui sã fie completã, sã aibã cu adevãrat succes, crede în acest Isus înãlțat și astfel este vindecat de mușcãturile șerpilor și va putea iubi ca Isus.
Da, pentru cã și noi suntem pe drum, ca poprul ales în pustie și ne împiedicãm și noi în șerpii veninoși. Existã acești șerpi veninoși care se ascund în spatele culturii de astãzi. Ni se recomandã lucruri care sunt atractive dar care ne vor otrãvi viața. Vor sã ne convingã cã totul este bun ce îți place. Ne fac sã credem cã avem succes atunci când avem mulți bani și ne putem permite tot felul de lucruri de lux. Vor sã ne convingã cã suntem oameni minunați când suntem șefi peste alții, când putem comanda altora. Și când acești șerpi ne mușcã, veninul lor ne afecteazã. Suntem capabili sã trișãm, sã mintem, sã purtãm mânie, sã ne certãm pentru bunuri, sã îi umilim pe ceilalți. Acestea sunt efectele veninului pãcatului asupra vieții noastre.
Cine ne va vindeca de mușcãturile acestor șerpi? Fiul Omului, Isus. Când credem în El, dragostea Lui ne transformã și ne învațã sã iubim ca El.
Iar cel care poate iubi în acest fel va trãi pentru totdeauna. Viața veșnicã nu este o rãsplatã care îi așteaptã pe cei care au meritat-o în aceastã viațã pãmânteascã. Viața eternã a început deja. Existã lucruri trecãtoare în viața noastrã, cum ar fi frumusețea corpului nostru, sãnãtatea noastrã, diversele plãceri de care avem parte. Se terminã, înceteazã cu moartea noastrã fizicã. Dar existã și lucruri în viața noastrã care vor dura pentru totdeauna. Munca depusã cinstit, ajutor acordat sincer celorlalți, iertare, sacrificiu de sine, într-un cuvânt, iubirea. În funcție de ceea ce privim, de ce avem în vedere - lucrurile trecãtoare care otrãvesc, sau lucrurile care vor dura pentru totdeauna - viața noastrã se va pierde, sau va dura pentru totdeauna.
Restul pasajului evanghelic citit nu mai sunt cuvintele lui Isus cãtre Nicodim, ci reflectarea evanghelistului. Și aici este vorba de judecatã. Când auzim de judecatã, credem cã dupã moartea noastrã vom fi aduși în fața scaunului de judecatã al lui Dumnezeu, iar El îi va rãsplãti cu Paradisul pe cei care au fãcut bine în viața lor, iar pe cei care au fãcut rãu în viața lor și nu au avut ocazia sã se spovedeascã înainte de a muri, îi trimite în Iad. Dumnezeu nu face niciodatã așa ceva, nu-și îndepãrteazã pentru totdeauna copiii Sãi. Judecata despre care vorbim aici nu va fi dupã moartea noastrã, ci în prezent. Aceasta este judecata: lumina a venit în lume. Adicã, când vedem cât de mult ne iubește Isus, în lumina acestui lucru ne dãm seama cât de egoiști suntem, cât de departe suntem de iubirea adevãratã. Cel care se ascunde de aceastã luminã, care nu vrea sã învețe sã iubeascã de la Isus, va fi lãsat în întuneric, viața lui trece fãrã nici un rost.
Semințele iubirii divine au fost plantate de Dumnezeu și în sufletele noastre, dar pentru ca aceasta sã se dezvolte și sã rodeascã, are nevoie de luminã, de lumina lui Cristos, care a venit pe lume nu pentru a condamna lumea, ci pentru a trezi acestea semințe la viațã.
Sã privim spre El și sã-L slãvim pe Dumnezeu pentru roadele iubirii, pentru mântuirea care a început deja în viața noastrã.

2021-03-14

______________________________

A rejtett bûn

Lk 18,9-14
Két imádkozó emberrel találkozunk, súlyos különbséggel. Egyikük, nem lévén takargatni valója, találkozott Istennel. A másikukhoz nem tudott Isten a közelébe férni, bezárkózott ui. önelégültségének burkába. Egyik igaznak vallja magát, másik bûnösnek: úgy látszik, a bûn nem mindig ott van, ahol keressük, olykor megbúvik.
A zsoltáros (Zsolt 19,13-14) így énekel errõl:
„A vétkeket ki érti meg?
Az én titkonvaló bûneimbõl tisztíts meg engem,
És a kevélységtõl óvd meg a te szolgád!
Ha nem uralkodik rajtam, akkor szeplõtelen leszek,
és a nagy bûnöktõl tiszta.”
A héber költészet sajátossága a gondolati rímek: a második sor megerõsíti vagy kiegészíti az elsõ sorban megjelenõ gondolatot. A rejtett bûn tehát a kevélység. Ha lenne alkalma a farizeusnak visszamenni a templomba még egyszer imádkozni, az ismert zsoltár lehetne az õ imája.
Fr. Julianus

2021-03-13

______________________________

Ismerõs Námán

2Kir 5,1 -15a
Olyan ismerõs számomra ez a Námán. Egy fontos ember volt. Nagyon tehetséges hadvezér, királyának legmegbecsültebb embere, és ezt õ tudta is magáról. Elvárta volna, hogy Elizeus nagy tisztelettel fogadja, titokzatos imákat mondjon el, varázserejû kenõcsöket adjon neki. Erre a próféta még arra sem méltatta, hogy személyesen szóba álljon vele. És nem végzett semmiféle ünnepélyes gyógyító szertartást, hanem Námánnak magának kellett olyasmit végeznie, amit máskor is szokott, de most azzal a hittel, hogy Izrael Istene meg fogja õt gyógyítani.
Én is fontosnak érzem magam, és elvárom, hogy Isten törõdjön velem, megoldja a problémáimat. Isten azonban azt kéri tõlem, hogy belé vetett hittel végezzem azt, amit máskor is tenni szoktam, mert Isten a legegyszerûbb dolgokon keresztül, a kenyér és a bor által gyógyít meg engem.

2021-03-08

______________________________