Napi gondolatok

Segíts hitetlenségemen!

Ha valamit tehetsz, szánj meg minket, és segíts rajtunk.
Nyilván azért ilyen kételkedõ a gyerek apja, mert már a tanítványok tehetetlenségét elõzõleg tapasztalta.
Jézus méltatlankodva azt mondja: Ha valamit tehetsz? Minden lehetséges annak, aki hisz. Nem az õ ereje kérdéses, a fiú meggyógyítását illetõleg, hanem az, hogy az apa képes-e bízni Istenben, aki megtudja tenni azt, ami emberileg lehetetlen.

A mi hitünkön is múlik munkánk hatékonysága. Sõt elsõsorban azon múlik, mert az életünk a kegyelem elsõbbségét hirdeti. Ha azt gondoljuk, hogy a munkánkban mi vagyunk a fõszereplõk, hogy esetleg Jézus is csak valami keveset tehet hozzá lelki természetû tevékenységeinkhez, akkor könnyen és gyakran úgy járhatunk, mint a mai evangéliumban a tanítványok. Fáradozunk eredménytelenül.
Ezért munkánkat elõzze meg ez a fohász: Hiszek, Uram, segíts az én hitetlenségemben.
Fr. Arthur

2012-02-20

______________________________

Évközi 7. vasárnap

Kedves testvérek, a mai evangéliumban történtek a hitrõl és a hitetlenségrõl is szolnak.
Négy ember egy bénát cipel. Nem tudnak Jézus közelébe férkõzni. Kibontják a háztetõt, és fentrõl eresztik le a beteget Jézus elé. Õ, amikor látja ezt a nagy hitet, azt a hitet, amely képes a háznak a tetejét is kibontani, meggyógyítja a beteget. A gyógyítás történetekben általában Jézus a beteg hitét jutalmazza meg a gyógyulással. Hitet kér attól, akit meggyógyít. Itt, a mai gyógyításnál kivételesen a cipekedõk hitét jutalmazza meg: „A hitüket látva Jézus így szólt a bénához...” Testvéreim, nekem ezekrõl a cipekedõkrõl az Isten országának terjesztõi – civilek, papok, szerzetesek, jutnak az eszembe. Akik Jézus elé odacipelik terhüket, s ez a teher lehet egy szülei ellen lázadó kamasz, egy részeges édesapa, akit már mindenki szégyell a családban, egy pletykás feleség, aki a lakásban nem tud otthont, család-meleget teremteni, mert mindig útban van, soha sincs otthon. De ez a teher, lehet egy ország sorsa és jövõje is. Hogy mi lesz velünk, ha a felelõsek, felelõtlenül gazdálkodnak. Felcserélik az idõk próbáját kiálló örök értékeket, a pillanatnyi érdekekkel.
A béna embert cipelõkhöz hasonlóan sok mindent hordozhatunk magunkkal, a lényeg az, hogy oda kell vinni Jézus elé, hittel és bizalommal kérni õt: Uram, Te ha akarsz, tudsz segíteni.
De testvéreim, ez a teher amit cipelünk, lehet a saját terhünk is. S ez bizonyos szempontból néha nehezebb, mint ha másé lenne, mert kényelmetlen teher a saját nyomorúságunk. Önmagunktól csak úgy nem szabadulhatunk meg, mindig magunkkal visszük magunkat mindenhová. De Jézus minket is meg tud gyógyítani, még akkor is, ha a bennünk lévõ bénaság már úgy hozzánk nõtt, hogy már hozzászoktunk, és hiányozna ha nem lenne. Ilyenkor milyen jó, ha nekünk is vannak láthatatlan cipelõink, akik imáikban hittel hordoznak. A mai evangélium a hitrõl és a hitetlenségrõl szól. Eddig tartott a hitnek a története.
Most következik a hitetlenségnek a története. Jézus azt mondja a betegnek: bûneid bocsánatot nyertek. Az írástudók ezt Isten káromlásnak minõsítették. Azt gondolták, hogy csak egyedül Istennek van hatalma bûnöket bocsátani. Pedig itt ebben a rövid evangéliumi történetben három módon is megnyilvánult Jézus isteni hatalma: 1. Kitalálta ellenfelei, az írástudók gondolatait. 2. Megbocsátotta a beteg bûneit.3. És meggyógyította mindenki szeme láttára a beteget.
Az az érdekes, hogy az írástudók látták mindezeket, és mégsem hittek Jézus istenségében. Hányszor elmondta Jézus: ha nekem nem hisztek, ha az én szavaim nem ér nektek semmit, legalább a tetteimnek, csodáimnak higgyetek. Testvéreim, a hitetlenségen a csoda sem tud segíteni. Mutasson fel nekem valaki egy csodát, - szokták mondani - akkor majd hiszek. Ez a dolog csak fordítva mûködik általában: Higgyél, akkor alkalmassá válsz arra, hogy megélj egy csodát.
Higgyél és reméljél, s akkor, amikor Isten jónak látja, a te életedben is megtörténhet a cso

2012-02-19

______________________________

Színeváltozás

- A fény és az árnyék egybetartozik. Jézus azért beszél a hegyrõl lejövet a szenvedésérõl, mert dicsõsége a szenvedése nélkül félreérthetõ. Azok a lelkiségek, amelyek Jézusnak csak a dicsõségét akarják élni, vagy ellenkezõleg, csak a szenvedését, elcsúszott lelkiségek. A kettõ együtt van. Jézus megmutatta tanítványainak a dicsõségét, de a hegyrõl lejövet rögtön a szenvedésérõl beszélt nekik. A kettõt együtt kell, hogy megélje a keresztény ember.
- A tanítványok nem értik, hogy ki Jézus, még akkor sem, amikor megvallják, hogy õ a Messiás. A zsidók számára Mózes volt a legfontosabb személy, õ játszott a legfontosabb szerepet az õ kultúrájukban, mégis, miután véget ért a jelenés, a tanítványok nem Mózesrõl kérdeznek, hanem Illésrõl. Talán valamit megértettek abból, hogy kicsoda Jézus. Eszükbe jutott az, amit a Messiásról megjövendöltek, hogy elõbb Illésnek kell eljönnie. Amikor összezavarodunk valamilyen esemény folytán, jó kérdezni, mert így kiderülnek azok a dolgok, amelyek foglalkoztatnak, és ha kérdezünk, lehet, hogy választ is kapunk.
- - a szentleckében hallottuk, hogy a nyelv, mennyire parányi része a testünknek, de kivetíti a belsõ világunkat arra a közösségre, amelyben élünk. Mintha két nyelvünk lenne, az egyik amellyel áldást mondunk, a másik pedig amellyel átkot. Tanuljunk meg ne két nyelvvel beszélni, hanem, mint ahogy a valóságban is csak egy nyelvünk van, mondjunk vele áldást. Ha ezt meg tudjuk élni, megújul a lelkiségünk.
- Ha nem mindent értünk Istenbõl, abból, ami történik velünk, amit Isten kér tõlünk, számunkra az lehet útmutató, amit az égbõl jövõ szózat mond: ez az én szeretett Fiam, õt hallgassátok. ne a magunk eszével találjunk ki válaszokat, megoldásokat, ne nekifogjunk sátrakat építeni, hanem Isten szeretett Fiára hallgassunk, és ami õ kér tõlünk, azt tegyük.

2012-02-18

______________________________

Törpe lenni, vagy óriás

Jézus azt kéri követõitõl, hogy tagadják meg önmagukat, és vegyék fel keresztjüket. Úgy tûnhet, mintha ez önmagunk megsemmisítését jelentené. Pedig nem így van. Jézus akkor tett a legnagyobb jót, amikor felvette a keresztjét. Ha ezt nem vállalta volna, ha nem halt volna meg értünk, emléke feledésbe merült volna, mint sok más bölcs emberré, aki sok szépet mondtak az igazságról, de életük nem igazolta tanításukat. Megtagadni önmagunkat azt jelenti, hogy nemet mondunk önzõ törpe énünk követeléseinek, aki azt keresi, hogy mi kényelmes, és engedjük igazi énünket érvényesülni, akire büszkék lehetünk, mert azt teszi, amit helyesnek, jónak tart, akkor is, ha ez áldozatba kerül.

2012-02-17

______________________________

Elõbb engedelmeskedünk, és csak utána értjük meg

Isten gondolatai és a mi gondolataink között néha nagy az eltérés. Még azok esetében is így van ez, akik Istenhez közel vannak. Jónás próféta is haragudott Istenre, mert nem úgy bánt Ninive városával, ahogy õ szerette volna. Isten nem akarja a bûnös halálát, hanem inkább õ hal meg érette. Ezt mondja el Jézus apostolainak a mai evangéliumban, de Péter apostol le akarja beszélni errõl Jézust, mert ha meghal, akkor Péterre sem vár dicsõ pályafutás, sikeres élet.
Néha nem értjük mi sem Istent, de ahhoz, hogy megérthessük, elõbb engedelmeskednünk kell neki. Ha megkérdezzük, hogy mi az õ akarata az egyes helyzetekben, válaszol nekünk, de sokszor nem akarjuk megkérdezni, mert nem mindig tetszik a válasza. Ha igent mondunk rá, ez a kereszt útja, olyan, mintha meghalnánk, ha úgy teszünk, mintha nem hallanánk, a sátán szolgálatába állunk. Nem valami fényes a kilátás, de a kereszt útja vezet el oda, ahová igazából vágyunk.

2012-02-16

______________________________

Az vak, aki nem látja, hogy szeretve van

Jézus egy vakot gyógyít meg. Ami szembetûnõ, hogy nem gyógyul meg ez a vak Jézus elsõ érintésére. Nem mintha nem lenne neki ereje egy érintéssel meggyógyítani bármilyen betegséget, hanem mutatja, hogy a mi életünkben a gyógyulás, a megtérés fokozatos. Jézusnak van türelme, megvárja, amíg élesen látunk, újra és újra megérint bennünket a szeretet gyógyító csókjával.
Hasonló feladattal küld bennünket is. Miként Szent Ferenc megcsókolta a leprást, nekünk is az elsõ dolgunk a lelki vakságban szenvedõ emberrel szemben, hogy kifejezzük iránta való szeretetünket. Utána már õ is képes meglátni, elhinni, hogy Isten szereti õt, és nem feledkezett meg róla.
Kedves kis történetet olvashatunk Elizeus prófétáról a Királyok könyvében. (2Kir 6,8-20) Elizeust el akarták fogni Arám királyának katonái, körülfogták a várost, ahol Elizeus tartózkodott. Szolgája, mikor látta a sereget, ijedten kérdezte: most mit tegyünk? Elizeus erre imádkozott, hogy az Úr nyissa meg a szemét a szolgának, hogy vegye észre, nagyobb mennyei sereg áll Elizeus védelmére, mint amekkora sereg ellene jött. Mi is imádkozzunk egymásért, hogy megnyíljon a szemünk, és meglássuk azt a gondoskodó szeretetet, amellyel Isten körülölel minket.

2012-02-15

______________________________

Szent Cirill és Szent Metód

Csak a Jézussal való találkozás tudja elvezetni az embert a megváltáshoz. Ez alól nincs kivétel. Jézus ezért embereket küld maga elõtt, oda ahova menni szándékozik, mégpedig kettesével, hogy segítsenek az embereknek felkészülni a fogadására. Ez az alapja minden pasztorációs programunknak. Tudatában vagyunk annak, hogy Jézus nevében megyünk, nem azért, hogy mi megmutassuk valakiknek, hogy milyen ügyesek vagyunk, hanem, hogy felkínáljuk az embereknek a Jézussal való találkozást. A házszenteléskor a pap elõtt járó csengettyûsök jutnak eszünkbe. Bátran bekopognak a házakba, mert tudják, hogy mögöttük jön a pap, akit várnak az emberek. Tudja, hogy nem õ a fontos, de a feladata fontos, mind az embereknek, mind a papnak. Minket is így küld az Úr: nincs vesztegetni való idõnk, és nem oda megyünk, ahova kedvünk tartja, hanem ahova Õ küld.
Kettesével küldi Jézus õket. Társakat adott mellénk az Úr, akikkel együtt kell haladnunk, akkor is, ha szívesebben mást választottunk volna társnak magunk mellé, vagy könnyebb lenne nélküle menni. A testvéreinkhez való viszonyunk milyensége ad hitelt szavainknak.

2012-02-14

______________________________

Igazi jel a jeltelenség

Jézustól jelet követeltek. Nem elégedtek meg a Jézus csodáival, amiben valószínûleg nekik is részük volt. Telhetetlenségük odáig fokozódott, hogy valami egészen különleges természeti jelenséget követeltek tõle. Ilyen az ember, a csodákhoz is hozzászokik és aztán hitetlenségében még többet követel az Istentõl. Jézus felháborodik, és azt mondja: ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet. A mi hitünket nem a rendkívüli jelek fogják megerõsíteni, hanem a szentmise, az eucharisztia. Amint Vasadi Péter írja a legnagyobb jel a jeltelenség.
Fr. Arthur

2012-02-13

______________________________

Évközi 6. vasárnap

A lepra rettenetes betegség. Ragályos, és csúnya elváltozásokat eredményez. Rettenetes lehet a még életben levõ embernek látni, hogy a húsa elhal, és rothadni kezd. Ami ennél is rosszabb, hogy emiatt a beteget kizárták maguk közül a többiek. Nem mehettek be a városokban, és ha valaki közeledett feléjük, kiabáltak, hogy vigyázzon, mert õk leprásak. Még fokozta a dolgot az, hogy a leprát, mint általában a betegségeket, Isten büntetésének tekintették. Nem sajnálattal, együttérzéssel nézték õket az emberek, hanem megvetéssel. Olyan ember volt a leprás, akinek mindenki hátat fordít, még Isten is elhagyta. Isten csak a tisztákat, a bûnteleneket szeretheti, akik betartják a törvényt, semmiképp sem a leprásokat.
Ezért furcsa, hogy ez a leprás, a mai evangéliumban Jézushoz közeledik, és bizalommal kéri, hogy segítsen rajta, hiszi, hogy Jézus meg tudja tenni. Jézus pedig meggyógyítja, mégpedig úgy, hogy megérinti. Ez az érintés megváltoztatja az Istenrõl alkotott elképzelést. Mi azt hisszük, hogy a sötétség beszennyezi a világosságot. Jézus pedig azt mondja, hogy a fény eloszlatja a sötétséget. Amikor este kinyitjuk az ajtót, nem a sötétség ömlik be a világos szobába, hanem a világosság áramlik ki. Jézus megérinti. Nem a felhõkön üldögél a mi Istenünk, nem megközelíthetetlen, hanem összepiszkolja magát velünk. Érdekes, hogy ez az ember nem a gyógyulást kéri, hanem a megtisztulást. Érzi, hogy neki nem csak a betegségébõl kell meggyógyulnia, mert lelkében is leprás. Jézus megérinti tehát és ez az ember megtisztul.
Ám nem ér véget itt a történet. Jézus váratlanul nagyon szigorú lesz ezzel az emberrel szemben. Azonnal tûnjön el elõle, menjen, mutassa meg magát a papoknak, akik hivatalosan visszafogadhatják a közösségbe, de ne mondja el, hogy hogyan gyógyult meg. Miért ne mondja el? Hogy az emberek ne azért keressék, amit kapnak tõle, ne olyan Istent akarjanak maguknak, aki teljesíti a kéréseiket, hanem olyant, aki az õ országába akarja vezetni õket, nem azt nyújtva, amit õk kérnek, hanem amire szükségük van. Emiatt a meggyógyult leprás miatt, aki most már bemehetett a városba, most Jézus szorult ki a városon kívülre.
Mi is kérni akarjuk Jézust, hogy tisztítson meg bennünket, elsõsorban a hitünket tisztítsa meg az önmagunk keresésének kísértésétõl.

2012-02-12

______________________________

Vele mindenhatók vagyunk a szeretetben

- Szánom a népet. Azt olvastam, hogy ez a szánalom, sokkal mélyebb érzelmet akar kifejezni, mint amit a szánalom szó jelent: anyai aggódó szeretet. Isten ilyen aggódó szeretettel tekint az emberekre.
Jézus mégsem akarja egymaga megoldani a felmerülõ nehézséget. bár megtehette volna, hogy
mindenkinek a táskájába teremt egy-egy kenyeret, és nem lett volna ennyire körülményes a táplálkoztatásuk. Mégis, összehívja a tanítványokat, megbeszéli velük a dolgot, az õ munkájuk és az Isten kegyelme együtt nyújtanak táplálékot a sok embernek. A szeretet mindig megtalálja a konkrét lehetõséget a szeretet megvalósítására. Jézussal együtt minden lehetséges. Az õ mindenhatósága a mi mindenhatóságunk lesz.
- Ahhoz, hogy Jézus ilyen szeretõ sajnálattal tudjon feléjük fordulni, ki kellett tartaniuk mellette. Három napja kitartottak mellette bár nem volt mit enniük. Jézus csak azokat az embereket tudja megvendégelni, akik kitartanak mellette. Az embernek is akarnia kell a Jézussal való találkozást.

2012-02-11

______________________________